Brandon Staley a Chargers új főedzője!

College football előzetes - Elődöntők

2015. december 31., 04:38

Az FBS négy csapatos rájátszásának első köre ezúttal szilveszter napjára esik. Bowldog új évet!

College football előzetes - Elődöntők


Orange Bowl: Clemson-Oklahoma
Cotton Bowl: Alabama-Michigan State

 

#1 Clemson Tigers vs #4 Oklahoma Sooners

 

Miért és kikkel?
A College Football Playoff rendszere miatt három évente rotálódik a két elődöntő (idén az Orange és a Cotton lesz, tavaly a Rose és a Sugar Bowl volt), ezért most Miamiban rendezik az egyik elődöntőt. A két résztvevő az FBS-ben egyedüli veretlen és ACC bajnok Clemson Tigers, valamint a Big XII bajnok Oklahoma Sooners lesz.

 

Mikor?
Magyar idő szerint 2015. december 31-én, 22:00-től, ha jól időzítenek Watsonék, a félidőben lehet pezsgőzni.

 

Hol?
A Sun Life Stadiumban, ami a Miami Dolphins (1987 óta) és a Miami Hurricanes (2008 óta) pályája, de 2009 óta az Orange Bowl helyszíne folyamatosan. Öt Super Bowlt, négy egyetemi nagydöntőt, két World Seriest és egy Pro Bowlt rendeztek itt, de pankráció meccseken is tomboltak 78 ezernél is többen.

 

Mennyiért?
Mindkét gárda 4-4 millió dollárral gyarapítja csoportja "playoff pool"-ba dobott közös, szezon után elosztandó pénzét. A játékosok Tourneau karórát, emléksisakot és múszaki cuccokból összeállított ajándékcsomagot kapnak.

 

Orange Bowl történelem:
1890-ben Pasadenában rendezték az első „Rózsák parádéját”, ahol a remek klímát ünnepelték, 1902-ben pedig a parádé lezárásaként amerikai futballmeccset is csatoltak a programhoz. Az ötlet nagyon tetszett Miami város vezetőinek, de csak 1926-ban szánták rá magukat egy hasonló parádéra újévi focival. Ugyan ismétlésre nem került sor, George E. Hussey 1932-ben megszervezte az első Festival of Palms Bowlt, ahol a Miami 7-0-ra verte a Manhattan College-ot (a következő évben a Duquesne 33-7-re nyert a Miami ellen). Ezt a két találkozót az NCAA még nem ismerte el, a mérkőzések népszerűsége miatt azonban 1935-ben már Orange Bowl név alatt rendezték meg a liga hivatalos égisze alatt. Az 1964-es Texas – Alabama volt az első bowl, amit főműsoridőben közvetítettek. 1994-95-ben, 2001-ben és 2005-ben az Orange Bowl egyben az egyetemi nagydöntő volt. Alapesetben az ACC bajnoka kap ide meghívót, kivéve, ha rájátszásba jut a csapat vagy elődöntőként szolgál az OB.


A csapatok:

CLEMSON TIGERS (13-0, 8-0)

Út Miami-ig: A dél-Karolinai csapat már tavaly is a rájátszást tűzte ki célul, de már az első meccsükön hatalmas pofont kaptak a rivális Georgiától, végül 10-3-mal zártak. Az idei első komolyabb ellenfél a hatodik kiemelt Notre Dame volt, akik ellen 24-22-re nyertek egy kivédekezett két pontos kísérlet után. A konfmeccseket viszonylag simán hozták, a Miamit például 58-0-ra ütötték ki, de az NC State és a Syracuse ellen is belefutottak egy pontgazdag találkozóba. Az eddigi mumus FSU-t 23-13-ra verték a Death Valleyben, az alapszakaszt pedig hagyományosan a South Carolina ellen játszották, akik meglepő módon végig meccsben voltak. Az ACC döntőben egy klasszikus shootout meccsen 45-37-re nyertek, a támadósor 608 yardot termelt. A CFP rangsorában végig 1. kiemeltek voltak, de a gyenge menetrend miatt valószínűleg egy vereséggel már nem jutottak volna be a rájátszásba.

Támadók: Deshaun Watson irányító már freshman évében megmutatta tehetségét, a Tar Heels ellen például hat TD-t is passzolt, de többször is megsérült, így mindössze négy meccset játszott végig. Idén mindig pályán volt, és minden meccsén passzolt legalább egy touchdownt, az év végén pedig a Heisman szavazáson harmadik lett, és az év irányítója lett (Davey O’Brian-díj). Watson a földön is veszélyes, ő szerezte a legtöbb futott TD-t a csapatban (11), de a kezdő futó Wayne Gallman 1332 yardja sem elhanyagolható, főleg, hogy 5.5-ös átlaggal fut. Watson kedvenc célpontja Artavis Scott, aki az elkapások majdnem harmadát húzta le, a mélységi célpontok Deon Cain és Charone Peake lennének, de előbbi tegnap megbukott egy drogteszten, és eltiltották. Az H-back/TE Jordan Leggettet is kreatívan használták idén és Gallman is veszélyes lehet a passzjátékban. A támadófal a Mitch Hyatt – Eric Mac Lain – Jay Guillermo – Maverick Morris – Joe Gore felállásban játszik, és nem ez a csapatrész az erősségük, de a gyors passzos játék miatt kevésbé látványosak a hibáik.

Védők: Clemsonban sosem kell sokáig keresni a top edge rusher prospecteket, az már más kérdés mennyire válnak be profi szinten. Shaq Lawson bőven első körös tehetség, és a futás ellen az egyik legjobb volt a védőfal az ACC-ben, Carlos Watkins pedig középen támad DJ Readerrel. A védőfal másik oldalán Lawson „árnyékában” Kevin Dodd is parádésan játszik, ők ketten 17,5 sacket szereztek idén. A másodvonalban is találunk elsőkörös tehetséget, Mackensie Alexandernek majd Sterling Shepardet kell lefognia, ami az egyik legjobb és legfontosabb matchup lehet. Alexander másik oldalán Cordrea Tankersley a tavalyi gyenge szezonja után remekül játszott idén, emellett öt INT-t is szerzett. Az egyedüli probléma a linebackerek sérülése lehet, és a read-option játékot sokszor rosszul olvassák a védők, amiből Mayfieldék nagy játékokat csinálhatnak.

Speciális egység: Innen is eltiltottak egy játékost, a második számú rúgó Ammon Lakip nem játszhat, de a mezőnygólokat általában Greg Huegel értékesíti, aki 25 próbálkozásból huszonkettőt értékesített. A punter Andy Teasdall, akinek a legismertebb megmozdulása idén az ACC döntőn volt, ahol 4&15-re akarta megfutni a first downt. A holder Rex Ryan fia, Seth Ryan; Artavis Scott és CJ Fuller pedig a visszahordásokat kezeli.

Edzők: Dabo Swinney nyolc éve vette át a csapat irányítását Tommy Bowden menesztése után, 2011 óta mindig sikerült legalább 10 győzelmet elérni, és az idei siker mellett még ’11-ben is megnyerték az ACC-t. Swinney a Clemson előtt az Alabamán volt elkapó, miután lediplomázott, maradt a Crimson Tidenál WR/TE edzőként 2000-ig; 2003-tól lett a Tigersnél másod-, és elkapó edző. Swinney a 2013-as szezon után 8 éves, 27 millió dolláros szerződést írt alá, A csapat támadókoordinátorai Tony L. Elliott és Jeff Scott, mindketten a második évét töltik a csapatnál, a védőkoordinátor pedig az a Brent Venables már negyedik éve, aki ’99-től 2011-ig az Oklahoma DC-je volt.


OKLAHOMA SOONERS (11-1, 8-1)

Út Miami-ig: Az Akron simázása után a 23. kiemelt Tennessee Volunteerstől majdnem kikaptak, 17-0-s hátrányból álltak fel és nyertek végül dupla hosszabbításban 31-24-re Baker Mayfield vezérletével. A Texas elleni Red River Showdownon már 10. kiemeltként léptek pályára a 23. kiemelt WVU legyőzése után, azonban nem várt pofonba szaladtak bele, 16,5 pontos favoritként, az addig 1-4-el álló rivális védelme megállította őket. A Kansas State-et és a Kansast idegenben, a Texas Techet és az Iowa State-et pedig otthon tömték ki. Az utolsó három találkozójuk ígérkezett a legbrutálisabbnak, azonban a 4. kiemelt Baylort, a 11. TCU-t és végül a 9. kiemelt Oklahoma State-et is megverték, így egy vereséggel behúzták a Big XII-et, és mivel a Pac-12-ben körbeverték egymást a csapatok, megkapták a negyedik kiemelést.

Támadók: Itt is az irányítóról szól minden, Baker Mayfield 35 passzolt TD-je mellé futott még hetet és összesen öt interceptiont dobott. A Tennessee ellen igazi vezérként vitte a hátán a csapatot és fordították meg a meccset, és egyedül a Texas ellen nem passzolt legalább két TD-t. A korábbi Texas Tech walk-on (ösztöndíj nélküli játékos) tavaly transzferelt Oklahomába, az egyetemi szabályok miatt azonban 2014-ben nem játszhatott. Mayfield a negyedik legtöbb voksot kapta a Heisman szavazáson, elnyerte a Burlsworth Trophyt, ő lett a Big 12 év támadójátékosa, valamint második csapatos All-American lett. Mayfield kedvenc elkapója a már említett senior, Sterling Shepard, 79 elkapása majdnem kétszer annyi, mint az utána következő Dede Westbrooké. A futójáték a remek támadófal és Samaje Perine kombinációja miatt veszélyes, a redshirted freshman Orlando Brown kitűnő LT, aki passz-, és futásblokkolásban is hatékony. A fal közepén három tapasztalt senior blokkol, Jonathan Alvarez, Ty Darlington és Nila Kasitati, a jobb oldali tackle pedig szintén egy freshman, Dru Samia. Perine még mindig csak sophomore, de már tavaly megdöntötte az egy meccsen futott legtöbb yard rekordját az FBS-ben, idén pedig 6.1-es átlaggal szerzett majdnem 1300 yardot.

Védők: Zach Sanchez cornerbacknek nem volt igazán jó szezonja, többször is megverték az elkapók, főleg a hosszú passzoknál gyengélkedett, de ő szerezte idén is a legtöbb INT-t a csapatban. Ha nem engednek nagy játékokat, már könnyebb dolguk lesz, a Clemson ugyanis 8 hatpontost szerzett, ami legalább harminc yardos volt. Sanchez másik oldalán Jordan Thomasnak Deon Cain eltiltása miatt talán kevesebb labda fog felé menni, de Hunter Renfrowt vagy Charone Peake-et sem olyan egyszerű megállítani. A másik kulcsfontosságú dolog Watson zsebben tartása lesz, amit Eric Striker és Charles Tapper próbál megoldani, a két belső linebacker Dominique Alexander és Jordan Evans pedig Jordan Leggettet próbálja majd hatástalanítani. Mike Stoops a klasszikus 4-3-as védelmét 4-2-5 / 3-3-5-ös hibridre váltotta és minden kétséget kizáróan működik, a Big 12-ben passz és futás ellen is a legjobbak voltak idén.

Speciális egység: A rúgó, egyben punter Austin Seibertet nem használták agyon az év során, 17 mezőnygólt értékesített a 22 próbálkozásból, de az utolsó hat meccséből ötön egyet kihagyott. A 42 yardos átlaggal rendelkező Siebert puntjai se nem kiemelkedőek, se nem gyengék. A kick returner Alex Ross veszélyes tud lenni, idén két TD-t is szerzett visszahordásokból, és a Bedlam Seriesen is volt egy 90 yardos vágtája. A puntokat Shepard hordja vissza, de inkább elkapóként jelent igazán veszélyt.

Edzők: Bob Stoops 17. éve irányítja a Soonerst, és már a második évében, 2000-ben bajnokcsapatot faragott a gárdából, az Orange Bowlon 13-2-re verték a Florida State-et. Azóta kilencszer nyerték meg a Big 12 konferenciáját, viszont háromszor elbuktak a nagydöntőben. Stoops irányítása alatt mindig játszottak bowl mérkőzést, 8-8 a mérlegük ezeken. A karrierjét az Iowánál kezdte, miután lediplomázott, öt évig volt segédedző a Hawkeyesnál. 1988-ban a Kent State-nél volt segédedző, majd a Kansas State-nél töltött el hét évet, mint a másodvonal edzője és védelmi koordinátor. Steve Spurrier alatt is dolgozott három évet a Floridánál DC-ként, utána lett az egyik legkeresettebb szakember, és került az Oklahomához. Kétszer kapta meg a Walter Camp év edzője díjat (2000, 2003), a Big 12-ben ötször lett év edzője (idén is), és 2000-ben a Bear Bryant díjat is megkapta. A támadókoordinátor Lincoln Riley első évét tölti itt, a DC pedig Bob Stoops öccse, Mike Stoops, aki 2009-től ’03-ig már volt itt védő koordinátor, utána az Arizona Wildcats vezetőedzője volt hét és fél szezonon keresztül, majd visszatért a Soonershez.


Érdekességek:

- A legtöbbször az Oklahoma játszott itt, összesen 18-szor, 12-6-os mérlegük van, de utoljára a 2000-es szezon nagydöntőjében tudtak utoljára nyerni.

- A Clemson a 2013-as szezon után járt itt és nyert 40-35-re az Ohio State ellen. A Tigers mérlege 3-2 az Orange Bowlokon.

-A korábbi MVP-k között olyan játékosok vannak, mint Joe Namath, Andrew Luck, Aqib Talib, Sammy Watkins, vagy Carson Palmer.

- A két csapat mindössze négyszer találkozott eddig, először 1963-ban a Sooners nyert 31-14-re, ’72-ben pedig 52-3-ra. 1989-ben a Florida Citrus Bowlon találkoztak, ott a Tigers nyert 13-6-ra, valamint tavaly a Russell Athletic Bowlon 40-6-ra ütötték ki Stoopsékat Swinney-ék.

 

Az esélyekről:
Négy pontos favorit az Oklahoma, hiába a Clemson első kiemelése, valószínűleg a két védelem közti különbség miatt nem tisztelik Vegasban a veretlen csapatot. Mindkét együttes a passzjátékra alapozza a támadójátékát, a cornerbackeknek nem lesz egyszerű meccse, de a védőfalak dominanciája is nagy kérdés lesz. Ha Shaq Lawsonék folyamatosan nyomás alatt tudják tartani Mayfieldet, könnyen hibákra kényszeríthetik, de ez igaz a Sooners védelemre is, ráadásul a Clemson támadófala sok mentális hibát követ el. Igazi adok-kapok várható, két remek spread offense mérkőzik meg, talán az ország két legjobb irányítójával, ahol egy-két nagyobb védelmi hiba megpecsételheti a csapatok sorsát.

 


 

#2 Alabama Crimson Tide vs #3 Michigan State Spartans

 

Mikor?
Magyar idő szerint 2016. január 1-jén pénteken, 2:00-kor.

 

Hol?
2010 óta rendezik a mérkőzést az arlingtoni AT&T Stadiumban, egy évvel a létesítmény megnyitása után költözött át ide az esemény a névadó Cotton Bowl stadiont elhagyva. A Dallas Cowboys otthona már visszatérő helyszínnek számít a College Football Playoff rövid múltra visszatekintő történetében, elvégre egy évvel ezelőtt itt játszották az egyetemi futball legmagasabb osztályának első rájátszás-döntőjét.

 

Cotton Bowl történelem:
Az első Cotton Bowl Classic-ot 1937-ben rendezték Dallasban, a mérkőzést egy texasi olajmágnás, J. Curtis Sanford finanszírozta. A TCU Marquette elleni 16-6-os győzelmével véget érő meccs a 17 ezres nézőszám ellenére is pénzügyileg veszteséges volt, Sanford lelkesedése azonban nem csökkent, és a következő években a bowl népszerűsége is fokozatosan növekedett. Hamarosan tradícióvá vált, hogy a Cotton Bowl a Southwest Conference bajnokát látja vendégül, a főcsoport 1996-os feloszlását követően pedig többnyire a Big 12 és az SEC egy-egy reprezentánsa mérhette össze tudását Dallasban, rendszerint az újév első vagy második napján. A BCS-éra előtt négy alkalommal kiáltották ki a Cotton Bowl győztesét országos bajnoknak, az új korszakban a CBC kimaradt a kiemelt bowlok sorából, a College Football Playoff beköszöntével azonban ismét az egyetemi utószezon egyik kiemelkedő eseményévé vált a Cotton Bowl, amely tehát ezentúl minden harmadik idényben rájátszás-elődöntőként funkcionál.


A csapatok:

ALABAMA CRIMSON TIDE (12-1, 7-1)

Út Arlingtonig: A tavalyihoz kísértetiesen hasonló forgatókönyv szerint jutott be a Bama ismét a playoffba. Akárcsak egy évvel ezelőtt, az alapszakasz elején most is kikaptak az Ole Miss-től, melyet követően egyesek már a Tide közelmúltbeli dinasztiájának végét vizionálták, Nick Saban tanítványai azonban a 2014-es idényhez hasonlóan a Rebels elleni fiaskó után már nem találtak legyőzőre. A kulcsmeccs az addig veretlen LSU elleni rangadó volt, ahol a Bama védelme leradírozta a pályáról a Heisman trófea toronymagas favoritjának tartott Leonard Fournette-et, míg ezzel párhuzamosan itt indult el az egyetemi futball legrangosabb egyéni díját végül ténylegesen megnyerő Derrick Henry nagy menetelése a szezon második felében. Az atlantai főcsoport-döntőben a Florida elleni sima győzelemmel tízmeccsesre bővítette sikerszériáját az Alabama, mellyel a Tide megvédte SEC-bajnoki címét, és újfent biztosította helyét a College Football Playoffban.

Támadósor: Illik a sort Derrick Henry-vel kezdeni, aki Heisman trófeában kicsúcsosodó menetelése során gyakorlatilag egymaga cipelte hátán az Alabama támadóegységét. Szinte garantált, hogy a Tide számos rekordot megdöntő kezdő running backje a playoff-elődöntőben a 2000 futott yardos határt is átlépi (mindössze 14 egységre van ettől), idénybeli 24. touchdownjával pedig egyedüli csúcstartó lehetne az SEC történetében az egy szezonon belül futott TD-ket tekintve. A karmesteri pálca annak a Jake Cokernek a kezében van, akinek tavaly az előzetes várakozásokkal ellentétben nem sikerült megnyernie a pozíciós versenyt Blake Sims-szel szemben, idén viszont egy meccs kivételével végig alapemberként számított rá az edzői stáb. A Florida State-ről transzferelő végzős QB mostanra igazi vezérré nőtte ki magát, noha nem vitás, hogy tehetségben elmarad az utóbbi évek Alabama irányítóitól. A szezont a csapat első számú elkapójaként indító Robert Foster sérülés miatt már az alapszakasz elején kidőlt a sorból, de így is potens célpontok állnak Coker rendelkezésére, ami nagyban köszönhető Calvin Ridley berobbanásának; úgy fest, az újonc elkapó személyében Julio Jones és Amari Cooper után újabb gyémántra lelt a Tide edzői stábja. ArDarius Stewart és Richard Mullaney a második, illetve harmadik számú receiver, míg tight end poszton O.J. Howardnál csak kevés jobb játékost találni egyetemi szinten. A Bama támadófalának két alappillére a vakoldali tackle Cam Robinson és a center Ryan Kelly, utóbbi például a posztja legjobbjának járó Rimington trófeát is bezsebelte. A másik három kezdő, Ross Pierschbacher (LG), Alphonse Taylor (RG) és Dominick Jackson (RT) inkább a korrekt iparos kategóriát képviseli, jóllehet előbbit Freshman All-American, utóbbit All-SEC második csapatba választották. Fontos megemlíteni még Kenyan Drake nevét, aki úgymond hagyományos csere futóként ugyan nem kapott akkora szerepet Henry mögött, mint amit a Tide második számú RB-inek esetében megszokhattunk a közelmúltban, de sokoldalúságának, playmaker képességeinek köszönhetően így is integráns része az alabamai támadógépezetnek.

Védelem: Az alapszakasz során ódákat zengtek az Alabama front sevenjéről, amely csapatrészről idén valóban csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A Tide kiváló védelmi teljesítményének megalapozója a defensive line, amely mostanra vitathatatlanul a Saban-éra és talán túlzás nélkül kijelenthető, hogy egyben a Bama történetének legjobb védőfala. Az egyaránt kiemelkedő szezont produkáló A’Shawn Robinson, Jarran Reed és Jonathan Allen alkotta trió fémjelzi az egységet, ugyanakkor az ő kimagasló teljesítményükhöz hasonlóan fontos összetevője a fal remeklésének az is, hogy elképesztő a posztok mélysége, a depth chart alsóbb régióiban is jobbnál jobb játékosok sorakoznak; D.J. Pettway-t, Darren Lake-et, Dalvin Tomlinsont, Da’Ron Payne-t, vagy épp Da’Shawn Handet az egyetemi csapatok nagy része kezdőnek is elfogadná. A linebacker-sorban is található olyan játékos Reggie Ragland személyében, aki college szinten posztja legszűkebb elitjéhez tartozik, de a védőfalhoz hasonlóan itt is legalább annyira rejlik a csapatrész ereje a mennyiségben, mint a minőségben. A belső linebackereknél Ragland mellett Reuben Foster, Shaun Dion Hamilton és Dillon Lee is biztos pont, kívül pedig a Denzel Devall, Ryan Anderson, Tim Williams, Rashaan Evans rotáció gondoskodik a színvonalról. Az utóbbi években a Tide védelmének egyik sarkalatos pontja a pass rush nem megfelelő hatékonysága volt, idén azonban erre sem lehetett panasz, a Kirby Smart koordinálta védősor 46 sackkel az FBS listavezetőjeként zárta az alapszakaszt. A hétről hétre parádézó front seven mellett méltatlanul kevés szó esett a secondary-ről, melyet korábban nem kevés negatív kritika ért, ebben a szezonban viszont ez a csapatrész is látványosan feljavult. Ennek egyik kulcsa Eddie Jackson cornerbackből safety-vé konvertálása volt, az ő és Geno Matias-Smith szerepeltetése révén két ex-CB kezdett a Tide-nál safety poszton, ami jótékony hatást gyakorolt a csapat passzvédekezésére – példának okáért saját főcsoportjában az Alabama szerezte a legtöbb interceptiont, szám szerint 16-ot, melyből Jackson ötöt vállalt. Cornerback fronton a végzős Cyrus Jones és a másodéves Marlon Humphrey alkotta tandem révén stabilizálódott a helyzet a kezdőcsapatban, miközben a csapat alighanem legtehetségesebb defensive backje, a nickel back szerepkört újoncként kiérdemlő és a stáb bizalmát Freshman All-American tagsággal megháláló Minkah Fitzpatrick csak most bontogatja szárnyait.

Speciális egység: Adam Griffith 6/12-es mezőnygól-mutatóval kezdte a szezont, azóta viszont 17 próbálkozásból mindössze kétszer hibázott, az Auburn elleni rangadón például mind az öt FG-kísérletét értékesítette. A megbízhatóság szobrát nem róla fogják mintázni, de a Tide szurkolói számára bizakodásra adhat okot a javuló tendencia. J.K. Scott újoncként a legjobb punternek járó Ray Guy Award döntősei közé is bekerült, ebben a szezonban viszont nem sikerült megközelítenie tavalyi számait, ugyanakkor a Bama drukkerei összességében így is elégedettek lehetnek a teljesítményével. Ami a visszahordásokat illeti, az Alabama punt returnjeiben benne van egy-egy nagy játék lehetősége Cyrus Jones révén (idén az egyetlen olyan játékos volt egyetemi szinten, aki az alapszakasz során három touchdownt is szerzett punt visszahordásból), kickoff returnből azonban nemcsak hogy TD-t nem sikerült elérnie a Tide speciális egységének, hanem yardátlag tekintetében is az FBS hátsó régióiban tanyáznak.

Edzők: Nick Sabanről évek óta rendszerint írnunk kell a szezon ezen szakaszában valamely kiemelt, többnyire nemzeti bajnoki címet befolyásoló bowl-mérkőzés kapcsán; ez a tény éppoly beszédes edzői nagyságáról, mintha újból felsorolnánk illusztris pályafutásának legnagyobb eredményeit. A jelenkor egyik legjobb egyetemi edzőjének sikerlistáján még nem szerepel a playoff-győzelem, a négyszeres nemzeti bajnok HC második nekifutásra egykori csapata ellen próbálhatja meg pótolni ezt a hiányosságot. A koordinátorok személye is változatlan a tavalyi rájátszás-elődöntőhöz képest, a szezon lezárultát követően azonban Lane Kiffin és Kirby Smart közül csak előbbi marad az Alabama kötelékében, mivel a korábbi években is rendre potenciális HC-jelöltként kezelt Smart ezúttal már a távozás mellett döntött, és alma materénél, a Georgiánál veszi át a főedzői posztot. Utódja a Tide korábbi defensive back edzője, a Florida State-tel DC-ként nagydöntőt nyerő Jeremy Pruitt lesz, aki a tavalyi és az idei szezonban épp Smart régi-új csapatánál látta el a védőkoordinátori teendőket.


MICHIGAN STATE SPARTANS (12-1, 7-1)

Út Arlingtonig: A spártaiak rögtön a szezon elején begyűjtöttek egy komoly skalpot, köszönhetően a tavalyi nagydöntős Oregon legyőzésének, egyszersmind visszavágva a Ducksnak az egy évvel korábban elszenvedett vereségért. Az MSU menetelésének következő fontos állomása az október közepén megrendezett michigani állami derbi volt; bízunk benne, hogy jelen sorok olvasói között nincs olyan, aki még nem látta a mérkőzés elképesztő végjátékát. Noha a Spartans a Big Ten alsóházi csapatai ellen sem mindig tudott meggyőző teljesítményt nyújtani, a Wolverines elleni drámai győzelem után úgy tűnt, az alapszakaszban már „csak” a regnáló bajnok Ohio State jelenthet komoly fenyegetést Mark Dantonio alakulatára, a spártaiak azonban a védelem összeomlása és egy véleményes játékvezetői ítélet következtében november elején kikaptak a Nebraska otthonában. A veretlen OSU elleni idegenbeli rangadó előtt a védősor gyengélkedésén túl a kezdő irányító, Connor Cook hiánya adott okot további aggodalomra az MSU híveinek, a Spartans azonban minden nehezítő körülmény ellenére, egy utolsó másodperces mezőnygólnak köszönhetően 17-14-es diadalt aratott a „Horseshoe”-ban. A Michigan State tehát két legnagyobb riválisát egyaránt úgy győzte le, hogy akkor vezettek először a mérkőzésen, amikor a game clock már 0 perc 0 másodpercet mutatott. Az alapszakasz utolsó fordulójában azzal a tudattal léphettek pályára, hogy ha nyernek, biztosan bejutnak a főcsoport-döntőbe, és nem is volt sokáig kérdéses, hogy ott lesznek az indianapolisi fináléban, 55-16-os kiütésben részesítették a Penn State-et. A Lucas Oil Stadiumban a 12-0-s mérleggel álló Iowával találkoztak, akiket a mondhatni már megszokott MSU-stílusban, egy negyedik negyed végi fordításnak köszönhetően győztek le 16-13-ra. A tény, hogy újabb top 10-es csapatot múlt felül a Spartans, meggyőzte a CFP bizottságát arról, hogy őket rangsorolják a harmadik helyre az Oklahoma helyett, emiatt játszik a Spartans a Cotton Bowlban az Alabamával, nem pedig az Orange Bowlban a Clemsonnal.

Támadósor: Connor Cook NFL-potenciáljával és draftértékével kapcsolatban megoszlanak a vélemények, az azonban vitathatatlan, hogy egyetemi viszonylatban bőven átlagon felüli irányító. A harmadik kezdő évét taposó veterán legfőbb negatívuma talán az, hogy nyomás alatt képes egészen hajmeresztő döntéseket hozni, képességeiről és az idei szezonban mutatott formájáról ugyanakkor mindent elmond, hogy neki ítélték oda a legjobb végzős QB-nak járó Johnny Unitas Golden Arm díjat. 34 megnyert mérkőzéssel a háta mögött ő a Michigan State történetének legtöbb győzelmet jegyző irányítója, a nagy meccseken különösen jól szokott teljesíteni. Ami a futókat illeti, a Le’Veon Bell és Jeremy Langford fémjelezte csapatokkal ellentétben a mostani Spartansnak nincs igazi workhorse backje; sokatmondó, hogy a hivatalos depth charton L.J. Scott, Gerald Holmes, Madre London és Delton Williams is az első helyen van feltüntetve. Előbbi három játékos egyaránt 100 feletti carry-számmal zárta az alapszakaszt, eredményesség tekintetében viszont Scott és Holmes vitte a prímet, mindketten közel 5 yard/carry átlaggal futottak, előbbi 11, utóbbi 8 touchdownt szerzett. Valószínűleg az Alabama ellen is kettejükre hárul majd a munka nagy része, bár a bowl-felkészülés hozhat még meglepetéseket. WR fronton egyértelmű, hogy kiben bízhatnak leginkább a Sparty hívei, az első csapatos All-Big Ten választott Aaron Burbridge szép csendben a szezon egyik legjobb elkapóteljesítményét nyújtotta az alapszakaszban. Mély passzoknál kiváltképp eredményesnek bizonyult a Cook-Burbridge duó, amire a Tide ellen is szükség lesz ahhoz, hogy teret tudjanak nyitni a rövid passzoknak és a futójátéknak. A végzős receiver mögött R.J. Shelton és Macgarrett Kings Jr. számíthat a legtöbb labdára, míg a passzjátékba viszonylag ritkán bevont tight endek között az alapszakaszban hat touchdownt szerző Josiah Price a legveszélyesebb fegyver. Az MSU támadófalából a vakoldali tackle, Jack Conklin emelhető ki, aki posztja egyik legjobbjának számít a komplett egyetemi mezőnyben, a többi kezdő – Brian Allen (LG), Jack Allen (C), Donavon Clark (RG) és Kodi Kieler (RT) – átlagos képességű játékosnak minősül a Power 5 csapatok viszonylatában. Az OL-nek összességében inkább a passzblokkolás az erőssége, a 13 meccs alatt engedett 17 sack kifejezetten jó arány.

Védelem: Az idei Big Ten szezon egyik nagy kérdése volt, hogy a Michigan State védősora mennyire sínyli meg az egyetemi futball egyik legjobb védelmi stratégájaként jegyzett Pat Narduzzi távozását – a(z eddigi) eredmény röviden úgy foglalható össze, hogy bár a defense nem a közelmúlt elit védősorait idézte, de egyetlen apró nebraskai kisiklást leszámítva összességében helytállt az egység. Az Alabamához hasonlóan a Spartans védelmének is a fal a fő mozgatórugója, melynek ereje sokkal inkább a kezdő sor minőségében, mintsem a posztok mélységében rejlik. Shilique Calhoun egy felemásan alakult junior évet követően az NFL helyett az MSU-ra való visszatérést választotta, ahol végzősként jóval meggyőzőbb produkciót sikerült letennie az asztalra, mint egy évvel korábban. Mögötte Malik McDowell nyújtotta a legjobb teljesítményt, Calhounhoz hasonlóan a másodéves defensive tackle is elsősorban passzsiettetés terén csillogtatta tudását, valamint a másik két kezdő, Lawrence Thomas (DE) és Joel Heath (DT) játékát sem érhette kritika. A linebacker-sornak úgy kellett végigjátszania az idényt, hogy már a szezon rajtját megelőzően elvesztette legtehetségesebb játékosát, a térdsérülést szenvedő Ed Davist, ennek ellenére ez a csapatrész is felnőtt a feladathoz. Mike poszton olyan név bukkan fel, amely sokak számára ismerős lehet, elvégre korábban Riley Bullough bátyja, Max is oszlopos tagja volt a Spartans védelmének (öccsük, az ugyancsak LB-t játszó Byron tavaly iratkozott be az MSU-ra); az edzők által All-Big Ten második csapatba választott középső linebacker két oldalán Darien Harris (Will) és Jon Reschke (Sam) szerepel kezdőként. A védelem egyértelműen legsebezhetőbb egysége a secondary, mely a tavalyi állományból olyan alapembereket veszített el, mint Trae Waynes vagy Kurtis Drummond, a helyzetet pedig tovább nehezítette, hogy idén a sérülések sem kerülték el a Sparty defensive backjeit: a szezon első felében két kezdő, a cornerback Vayante Copeland és a safety R.J. Williamson, továbbá a nickel back Jalen Watts-Jackson is kidőlt a sorból. Ha valamiben, abban bízhatnak a Spartans hívei, hogy az utóbbi néhány meccsen javuló tendenciát mutatott az Arjen Colquhoun, Darian Hicks, Demetrious Cox, Montae Nicholson kezdő kvartett által alkotott secondary, valamint az Alabama ellen minden bizonnyal Williamson is újra hadra fogható lesz, de a DB-sor még így is a csapat leggyengébb pontjának számít.

Speciális egység: Utolsó másodperces meccsnyerő fumble return touchdownok terén verhetetlen a Spartans ST, de egyébiránt korántsem lehetnek büszkék East Lansingben a speciális csapatrész idei teljesítményére. Az Ohio State elleni győztes mezőnygólját emlékezetes módon megünneplő Michael Geiger újoncként hozott remek számai után tavaly és idén is átlagban minden harmadik field goal kísérletét elhibázta (a kickoffokat nem ő, hanem Kevin Cronin végzi el), és a freshman Jake Hartbarger valamivel több, mint 42 yardos puntolási átlaga sem különösebben veretes statisztika. Kickoff visszahordások terén országos szinten a középmezőnyben helyezkednek el a spártaiak, ugyanakkor 2,8 yardos punt return átlaguk az egyik legrosszabb az FBS mezőnyében.

Edzők: Mark Dantonio mostanra az egyetemi futball egyik legelismertebb vezetőedzőjévé vált. 1995 és 2000 között a defensive backeket trenírozta az MSU-nál, majd az Ohio State-nél és a Cincinnatinél tett kitérő után 2007-ben már HC-ként tért vissza a spártaiakhoz. Beszédes, hogy regnálása előtt a Michigan State mindössze két idényben ért el legalább 10 győzelmet, míg Dantonio irányításával a mostani már az ötödik ilyen szezon volt. Trófeagyűjteményét többek közt három Big Ten bajnoki cím és egy Rose Bowl-győzelem ékesíti, két alkalommal pedig az év edzőjének is megválasztották a főcsoporton belül. A koordinátori feladatokat támadó és védő oldalon is két-két személy látja el: az offense felkészítéséért felelős Dave Warner és Jim Bollman harmadik éve dolgozik a csapatnál, míg a védelem irányítását Pat Narduzzi távozása után átvevő Harlon Barnett és Mike Tressel Dantonio főedzői kinevezése óta tagja a Spartans stábjának.


Érdekességek:

- A két csapat eddig egyszer találkozott egymással, 2011. január 1-jén a Capital One Bowl keretein belül az Alabama 49-7-es kiütésben részesítette a Michigan State-et.

- A Tide FBS szinten rekordnak számító 63. bowl-meccsére készül, míg a Spartans 26. alkalommal lép pályára az egyetemi utószezonban.

- Az Alabama korábbi Cotton Bowl fellépéseiről negatív, 3-4-es mérleget mutathat fel, míg a Michigan State eddigi egyetlen CBC-meccsén győztesen hagyhatta el a pályát.

- A korábbi Cotton Bowl MVP-k névsorában többek között olyan játékosok találhatók, mint Johnny Manziel, Tyrann Mathieu, Eli Manning, Keyshawn Johnson, Troy Aikman, vagy Joe Montana.

- Saban 1995-től 1999-ig tevékenykedett a Michigan State vezetőedzőjeként, azaz Dantonio öt éven át Saban stábjában dolgozott a Spartansnál. A jelenlegi Alabama HC legsikeresebb MSU-s szezonja az 1999-es idény volt, amikor 10-2-es mérleghez segítette a csapatot (1965 óta ez volt a spártaiak legeredményesebb éve), noha az utolsó mérkőzésen már nem ő irányította a gárdát, mivel még a bowl-meccs előtt továbbállt az LSU-hoz. Dantonióhoz hasonlóan egyébként Saban is dolgozott defensive back edzőként a Michigan State-nél évekkel HC-vá történő kinevezését megelőzően.

- Mindkét résztvevő fél relatíve gyakori vendégnek számít mostanság az AT&T Stadiumban: a Crimson Tide itt játszotta idei nyitómeccsét a Wisconsin ellen és a következő szezon első fordulójában szintén Arlingtonban lépnek pályára (az ellenfél a USC), míg a Michigan State tavaly is a Cotton Bowlba kapott meghívót, ahol az utószezon egyik legjobb meccsén a Big 12-társbajnok Baylort múlták felül.

- A CBC az egyetlen a bowlok közül, melynél nem nyilvános, hogy a játékosok milyen ajándékot kapnak.

 

Az esélyekről:
Játékstílusban meglehetősen nagy lesz a kontraszt a két playoff-elődöntő között, a spread offense-ek összecsapása után a Cotton Bowlban a pro style veszi át a terepet. A két, egymásra sok tekintetben hasonlító csapat párharcában a fogadóirodáknál jelenleg tízpontos favoritnak számít az Alabama, ugyanakkor a spártaiak az utóbbi években valódi specialistáivá váltak az ehhez hasonló nagy meccseknek, így a vegasi jóslatok ellenére nem érdemes nagy összegben fogadni arra, hogy a Michigan State nem teszi ezt a mérkőzést is végletekig kiélezett csatává. A papírforma borításához a Spartans számára támadó oldalon elengedhetetlen a passzjáték hatékonysága, arról ugyanis az alapszakasz során már számos alkalommal megbizonyosodhattunk, hogy a Tide front sevenje ellen szinte lehetetlen vállalkozás a támadójátékot futásokkal megalapozni. Ellentétes labdabirtoklásnál nézőponttól függően Derrick Henry eredményességén, illetve limitálásán áll vagy bukik a történet, mindazonáltal a levegőben távolról sem sebezhetetlen az MSU védelme, és amennyiben ezt az alabamai támadószekciónak is sikerül kihasználnia, akkor hosszú nap elé nézhet a spártai védősor. A kulcs ebben az összevetésben a Spartans védőfalának és az Alabama díjnyertes, ám korántsem megingathatatlan támadófalának párharca; a Sparty védelmének egységei közül futás és passz elleni védekezést tekintve is egyértelműen a defensive line-ban lehet a szurkolók legnagyobb bizodalma. Kevés pontot hozó, rendkívül fizikális csatára, mondhatni igazi smash-mouth futballra van kilátás.