Edzőtáborra fel! NFC South

Sorozatunk befejező részében az NFC Déli csoportjában nézünk szét.

Edzőtáborra fel! NFC South

Atlanta Falcons

Az edzőtábor helyszíne: Falcons’ training facility Flowery Branch, Georgia
Kezdete: július 24.

 

 

 

Elkapók: Roddy White és Julio Jones mögött nincs igazán használható elkapója Matt Ryannek (igaz, ha Tony Gonzalezt is idevesszük, ki fanyalogna a negyedik célpontja miatt három ilyen kaliberű játékos mellett). Harry Douglas az, akinek legalább időnként elő kéne lépni, hiszen rajta kívül már csak Drew Davis, Kevin Cone, Marcus Jackson vagy James Rodgers szintű elkapók vannak, velük pedig nem igen lehet majd messzire jutni, ha bárkinek bármi problémája lenne a sztárok közül.
Utóbbiak közül ha bármelyik olyan teljesítményre lesz képes, hogy megszorongassa Douglast, egy sérülés esetén komoly szerephez juthat.

Támadófal: Todd McClure visszavonult, Tyson Clabo lapátra került, így két kezdő pozícióért is komoly harc várható az edzőtáborban. Centerként valószínűleg Peter Konzot látjuk majd, aki tavaly még guardként kapott szerepet, azonban egyértelműen a jövő centerének draftolták 2012-ben. RT posztra már több jelentkező lesz, azonban akárki is nyeri meg a csapatba kerülésért folytatott harcot, itt lesz a legsebezhetőbb a Falcons támadófala. Elsősorban Mike Johnson és Lamar Holmes jöhet szóba Clabo utódjaként.

Defensive End: Kulcsfontosságú lesz, hogy a frissen igazolt Osi Umenyiorán kívül más is nyomást tudjon gyakorolni az ellenfél irányítójára. Ezért sokat tehet majd a két újonc Malliciah Goodman és Stansly Maponga, vagy a némileg rutinosabb veteránok, Kroy Biermann, Jonathan Massaquoi és Cliff Matthews. Hogy közülük ki lesz kezdő nehéz megjósolni, az edzőtábor során nyújtott teljesítmény alapján gyakorlatilag bárki kivívhatja magának a fentebb említettek közül a kezdő pozíciót.

Cornerback: Asante Samuel helye biztos a csapatban, azonban hogy ki lesz a párja, egyelőre még nem tudni. Jó eséllyel indul harcba a posztért a két újonc, Desmond Trufant és Robert Alford, Dominique Franks lesz az, akinél jobbnak kell bizonyulniuk. Meglepő lenne, ha nem Trufant kerülne a pályára elsősorban, hiszen az idei draft első körében még fel is tradelt érte a Falcons, így nyilván komoly szándékaik vannak vele.

 

 

Carolina Panthers

Az edzőtábor helyszíne: Wofford College Spartanburg, South Carolina
Kezdete: újoncoknak július 21., veteránoknak július 25.

 

 

 

Elkapók: A depth chart első helyén lassan egy évtizede bebetonozott hely van Steve Smithnek, Brandon LaFellnek sem kell féltenie kezdő pozícióját, azonban a mögöttük a harmadik számú elkapó posztjáért hatalmas harc várható. Armanti Edwards, Joe Adams, Kealoha Pilares és David Gettis már tavaly is a csapat tagja volt, idén megkapták maguk mellé vetélytársnak Domenik Hixont és Ted Ginn Jr-t. Nyilvánvaló hogy mindannyian nem fognak elférni a rosteren, könnyen lehet hogy közülük hárman is lapátra kerülnek a szezon kezdete előtt. Akár az is dönthet majd arról, ki éli meg a végső keretet, hogy Rivera kiben látja a csapat visszahordóját, hiszen Edwards, Adams, Pilares és Ginn alkalmas lehet erre a szerepkörre.

Támadófal: A fal baloldala adva van Gross és Silatolu által, center poszton Kalil helyét se kérdőjelezi meg senki, azon jobb oldalon lehetnek gondjai a Panthersnek. Geoff Hangartner indul neki a felkészülésnek kezdő RG-ként, de nyilván örömmel töltené el az edzői stábot, ha a frissen draftolt Edmund Kugbila olyan teljesítménnyel tudna előrukkolni, ami elgondolkodtatná az edzőket az esetleges váltásról. Tovább haladva a falban Byron Bell tavaly nem mutatott félelmetes sportformát, így akár elképzelhető lenne a váltás ezen a poszton is, de nem nagyon van alternatívája a keretben (Bruce Campbell és Garry Williams próbálhatja meg kiszorítani a csapatból), így alighanem ő marad a kezdő RT.

Cornerback: Ezen a poszton van a legnagyobb talány a Párducoknál, gyakorlatilag 5-6 hasonló kaliberű játékos áll Ron Rivera rendelkezésére, azonban a mennyiség nem feltétlen jelent minőséget is. Captain Munnerlyn feltehetően megmarad slot CB-nek, elvégre ott képes a legjobb teljesítményre, a két szélső posztra pedig Josh Norman, Josh Thomas, Drayton Florence, James Dockery és DJ. Moore pályázik, bár utóbbi kettő Munnerlynhez hasonlóan a pálya belső felén képes jó teljesítményt nyújtani.

Strong Safety: Chares Godfrey párját keresi az edzői stáb, a jelenlegi keretből nem lesz egyszerű feladat kezdő kaliberű játékost találni. Haruki Nakamura tavaly bizonyította, hogy alkalmatlan erre a szerepkörre, Mike Mitchell a Raiders védelmében volt csere, DJ Campbell a tavalyi draft hetedik körében került a csapathoz és a szezon utolsó meccsein már szerepet is kapott. Nem éppen veretes névsor, ezért is lehet esélye az UDFA-ként a csapathoz kerülő Robert Lesternek, aki három országos bajnoki címet is begyűjtött a Crimson Tide együttesével egyetemi évei alatt. 

 

 

New Orleans Saints

Az edzőtábor helyszíne: Saints’ practice facility Metairie, Louisiana
Kezdete: újoncoknak július 18., veteránoknak július 25.

 

 

 

Left Tackle: Jermon Bushrod Chicagóba költözött, így a helyén keletkezett űrt be kellene tölteni. A veteránok közül Charles Brown és Jason Smith lehet (?) erre képes, amennyiben egyikük sem nyújt megfelelő teljesítményt Sean Payton akár az újonc Terron Armsteadhez is fordulhat. Nyilván a legboldogabbak akkor lennének a Saints hívek, ha Armstead olyan teljesítményre lenne képes az előszezonban, ami alapján már az első héttel kezdve vele számolhatnának, mint kezdő LT.

Az egész védelem: Tavaly a Szenteknek sikerült az NFL történetének egyik, ha nem a legrosszabb védelmét pályára küldeni, ami sikeresen megfosztotta őket a rájátszásba jutás minden esélyétől. Rob Ryan érkezett Steve Spagnuolo helyére és sémaváltás mellett teljes átalakításra tette a voksát. Gyakorlatilag nincs olyan poszt, ahol biztos kezdővel lehetne számolni. A NT posztért John Jenkins és Brodrick Bunkley küzdhet, a védőfal két szélére Cameron Jordan, Akiem Hicks és Kenyon Coleman pályázik. Victor Butler kidőlésével jelentős vérveszteség érte az OLB-ként számba vehető játékosokat, maradt Martez Wilson, Junior Galette és Chase Thomas. Talán a LB sor belseje az, ami stabilnak mondható, Curtis Lofton mellett Jonathan Vilma és David Hawthorne harcolhat meg a snapekért. A cornerbackek közül Jabari Greer Keenan Lewis és Patrick Robinson lesz legtöbbet a pályán, de Chris Carr és Corey White is szerepet kaphat. Safety poszton nyilvánvalóan komoly szerep hárul majd az újonc Kenny Vaccaróra, hogy mellette a Roman Harper, Malcolm Jenkins, Jim Leonhard, Rafael Bush, Isa Abdul-Quddus kvintettből ki milyen szerpere számíthat, nehéz volna megjósolni.

 

 

Tampa Bay Buccaneers

Az edzőtábor helyszíne: One Buccaneer Place Tampa, Florida
Kezdete: újoncoknak július 17., veteránoknak július 24.

 

 

 

Running back: Doug Martin egyértelmű kezdő, azonban hogy arra a néhány snapre ki lép majd pályára, amíg szusszan egyet a fiatal futó nehéz lenne most válaszolni. Jó esélye van erre a néhány napja szerződtetett Peyton Hillisnek. Mellette szóba jöhet még az újonc Mike James, Brian Leonard, valamint a másodéves Michael Smith. Mindannyian nem fognak elférni az 53-as rosteren, úgyhogy egészen biztosan öldöklő harc lesz a keretbe kerülésért.

Defensive End: A poszt, amin véleményem szerint elmehet a Bucs szezonja. Hiába a bivalyerős safetypáros, Revis, a tehetséges LB sor, McCoy a védőfal közepén, ha nincs passrush. Adrian Clayborn és Da’Quan Bowers hatalmas tehetségnek kikiáltva érkeztek meg a ligába, azonban különböző okok miatt eddig nem sikerült a várakozásoknak megfelelő teljesítménnyel előrukkolni. Daniel Te’o-Nesheim és William Gholston harcolhat majd az elsőszámú backup posztjáért, ami egy esetleges sérülés esetén már kezdő pozíciót is érhet. 

Erős oldali linebacker: Mason Foster és Lavonte David személyében két fiatal, stabil kezdő emberrel rendelkezik a Tampa, azonban a harmadik pozícióért folytatott harc érdekes lehet. Dekoda Watson indul kezdő pozícióból, de a csoportrivális Szentektől érkező Jonathan Casillas is odaérhet egy jól sikerül training camp és előszezon után.

Cornerback: Revis Islanden túl egyelőre csak az óceán látszik, hiszen Eric Wright második szándékból történő elpasszolása után az újonc Johntan Banksre vár a feladat, hogy állja a sarat Revis túloldalán – nem lesz egyszerű. A nagyobb probléma ezután következik, hiszen a Leonard Johnson, Anthony Gaitor, Michael Adams hármasból valakinek szinte mindig a pályán kell lennie nickel felállásban, abba pedig bele se gondoljunk, hogy mi lesz, ha valamelyik kezdő CB esetleg megsérülne.

 

Kocsis Gábor (gabokocka)

 


Hozzászólások

több mint 11 éve
Hajrá Saints! Remélem idén meg lesz a Play-Off!🏈