FCS, Division II-III, NAIA
10 feliratkozó
több mint 12 éve
6. forduló összefoglalóA vártnál sokkal nehezebben győzött a címvédő North Dakota State a 4. kiemelt Northern Iowa ellen. A 4. negyed előtt a vendégek 23.-10re is vezettek, de az NDSU 2 remek RBje, Ojuri és Crockett ismét hátára vette a címvédőt. Brock Jensen az utolsó negyed közepén kiosztott egy TD paszt TEjének, Zach Vraanak, ezzel a Bison elöször vezettt a meccsen, igaz már nem is engedte ki a kezéből a találkozót(24-23).
A 3. kiemelt Towson beragadt a rajtnál a 19. New Hampshire ellen, a vendégek 20-0ra is vezettek az első negyedben. Ezután beindult a Tigers és 44 pontot csinált zsinórban. A vége tehát sima lett, igaz az utolsó negyedben a CAA diviziórivális Wildcats még szerzett 8 pontot beállítva a 44-28as végeredményt.
A másik 4 kiemeltek közti találkozóból 3on papírforma eredmények születtek. A 8.Montana State 36-7re múlta felül a mostanában jó formában lévő15. Northern Arizonát, az eddig veretlenek csatáján a 12. Fordham 52-34re verte a 13. Lehight, a 11. McNeese State pedig idegenben múlta felül több mint 30 ponttal a 14. Central Arkansast. (59-28). Az egyedüli "upset" a két frissen kiemelt CAAs meccsén született. A 24. Maine kiütötte a 23. Richmondot 62-28ra!
Igazi upsetből viszont volt, nem is kevés ebben a fordulóban. 5 nem kiemelt csapat vert meg kiemelteket. A legnagyobb pofonba a 7. South Dakota State szaladt bele, amely ráadásul otthon kapott ki a Southern Illinoistól 27-24re. A szebb napokat látott 16. Georgia Southern a diviziórivális Samfordtól kapott ki 44-34re. A talán legmeglepőbb vereség a 18 Cal Polyé. A Mustangs ugyanis otthon zakózott az Ivy Leagues Yaletől(!) 24-10re. Ez akár a kiemeltségükbe is kerülhet! Ugyancsak otthon kapott ki a 22. Tennessee Martin, őket az alabamai Jacksonville State kapta el 41-27re. végül a 25. Gardner-Webb női vagy college kosármccs eredménynek is beillő találkozón szenvedett 53-51es vereséget a Charlottetól.
több mint 12 éve
Kezd Garropolo másoknak is feltünni. NFL.com's Gil Brandt believes Eastern Illinois senior QB Jimmy Garoppolo is a potential Top-100 pick.
Garoppolo has decent size (6-foot-2, 222 pounds) and athleticism; more importantly, he's absolutely shredding the FCS level once again in 2013. A four-year starter, Garoppolo passed former EIU All-American Tony Romo in career touchdown passes in last week's blowout win over Eastern Kentucky (Garoppolo's 88 TD connections rank 22nd in FCS history). Garoppolo is a confident player who processes information quickly and can pick defenses apart in the short-to-intermediate game. This is an under-the-radar prospect to keep an eye on.
több mint 12 éve
5. hét utáni Top 25 1. North Dakota State Bison (157) 4-0 1
2. Sam Houston State Bearkats (1) 4-1 3 4
3. Towson Tigers 5-0 3
4. Northern Iowa Panthers 4-0 5
5. Eastern Illinois Panthers 4-1 8
6. Eastern Washington Eagles 2-2 2
7. South Dakota State Jackrabbits 3-2 6
8. Montana State Bobcats 3-2 11
9. Coastal Carolina Chanticleers 5-0 12
10. Montana Grizzlies 3-1 7
11. McNeese State Cowboys 4-1 9
12. Fordham Rams 5-0 16
13. Lehigh Mountain Hawks 4-0 21
14. Central Arkansas Bears 2-2 13
15. Northern Arizona Lumberjacks 3-1 24
16. Georgia Southern Eagles 3-1 15
17. Wofford Terriers 2-2 17
18. Cal Poly Mustangs 2-2 18
19. New Hampshire Wildcats 1-2 10
20. Villanova Wildcats 2-2 19
21. Bethune-Cookman Wildcats 3-1 20
22. Tennessee-Martin Skyhawks 3-1 23
23. Maine Black Bears 4-1 NR
24. Delaware Blue Hens 4-1 NR
25. Gardner-Webb Runnin' Bulldogs 4-1 570 25
Nos újra a tavalyi 8és tavalyelőtti) FCS bajnok és döntőbeli ellenfele van az első 2 helyen, tényleg sokat ért a Bearkatsnek az Eastern Washington legyőzése. A EWU 4 helyet zuhant a vereségnek köszönehtően (a (south Dakota Statenek csak 1 helybe került a szombati nullázás). A Northern Arizona 9 helyet lépett előre a Montana legyőzésével, A Grizzlies viszont csak 3 helyet zuhant. A Lehigh - New Hampshire találkozó már nagyobb változásokat hozott a Top 25re. Előbbi 8 helyet lépett előbbre, utóbbi zuhant 9et.
Két CAAs csapat került a héten be és ki a listára. A Richmondot verő Maine és a James Madisont verő Delaware lett kiemelt, míg a vesztesek távoztak a Top 25ből. Ez a James Madison esetében nagy zuhanás, ők 14.-ek voltak múlt héten.
A héten megint sok kiemeltek közti összecsapás lesz, összesen 6. - mindegyik divizióriválisok találkozója. A forduló csúcsrangadója a 4. kiemelt Northern Iowa fargói látogatása lesz a 2× címvédő North Dakota Statenél. A 12. és 13. kiemelt Fordham - Lehigh összecsapáson két eddig veretlen gárda találkozik, érdekes lesz , kinek szakad meg a sorozata előbb.
Két CAAs rangadó is szerepel a menetrendben a 2 friss kiemelt Maine és Richmond egymás ellen csap össze a Black Bears otthonában, míg a 3. Towson a múlt héten vesztes New Hampshiret fogadja. A Big Skyban a Montana State fogadja a remek formában lévő Northern Arizoonát, a 11. kiemelt McNeese State a Central Arkansas vendége lesz.
több mint 12 éve
5. heti összefoglaló.A 2 nagy FCS rangadó közül az egyik tükörsima volt, a másikon a Sam Houston State megint bebizonyította, hogy ő a Bison mögött a 2. legerősebb csapat a másodosztályban. Brock Jennerék 20-0ra hozták a 6. helyen kiemelt South Dakota State elleni rangadót. Ez a Bison erősebbnek tűnik, mint az elmúlt 2 évben. Jensen a passzjátékban nem jeleskedett, de 2 TDt futot, a Sam Ojuri - John Crockett RB duó viszont hozta a yardokat, a D pedig lenullázta a nyulakat.
A Sam Houston State - Eastern Washington már pont gazdagabb meccs volt. A texasiak RBje, Timothy Flanders 280 futott yardot(!!!) és 2 TDt szerzett. A másik oldalon Vernon Adams 3 Td passzt osztott ki, de egy interceptiojét DeAntrey Loche visszavitte TDre, valamint a hazaiak QBje, Brian Bell is kiosztott 2 TD passzt, így lett 49- 34 a vége.
Talán meglehet nekik a héten a 2. hely, hisz a Towson ugyan győzött, de csak nyögvenyelősen sikerült ezt összehozni friss CAA rivális Stony Brook ellen. 21-10re még a hazaiak vezettek a szünetben, de a tigrisek 25 pontot szereztek a 2.ban egyet se kaptak már.
A nap 3. legnagyobb FCS rangadóján a 5. kiemelt Northern Iowa lemosta a pályáról a 9. McNeese Statet. Egy másik államban északon megtalálható csapat, a 24. kiemelt Northern Arizona viszont a forduló talán legnagyobb meglepetésével szolgált, ők az idén eddig jó formában lévő Montanat kapták el, 34-16 lett az a találkozó. Az 5. kiemeltek közti párharcon is upset született, A 21. Lehigh meglepetésre legyőzte a CAAben erős csapatnak számító New Hampshiret(34-27).
Ha már JJ felhívta a figyelmet a 8. kiemelt Eastern Illinois senior QBjára, Jimmy Garoppolora, a játéknap során elérte a 10000 passzolt yardot egyetemi karrierje alatt. A játéknapon 322 yarddal, 3 TDvel és 1 pickkel zárt, mindezt 3 negyed alatt. Ennyi idő kellett ugyanis, hogy az Eastern Illinois 42 pontot rakjon fel a táblára, míg az Eastern Kentucky egyet sem. Végül 42-7 lett az eredmény.
Két kiemelt szenvedett nem kiemelttől vereséget, mindkét meccs divizióriválisok találkozója volt a CAAben (hol máshol?). A Delaware a 14. James Madisont verte el 29-22re, míg a Maine idegenben győzte le a 22. Richomndot 28-21re. Kis híján a Georgia Southern is kikapott a Chattanoogatól, sokáig, még a vége előtt 2 perccel is a vendégek vezettek, De 2 FGnek köszönhetően végül elmaradt a meglepetés. Érdemes megemlíteni a hogy a hazaiaknak 0(!) passzolt yardjuk (és 2 passzkísérletük) volt egész meccsen, viszont 376 yardot futottak.
több mint 12 éve
ezt most iktriadnak különösen 😊Köszi szépen. Múlt héten bizonyította a NIU ellen, hogy tányleg jó játékos.
www.lostlettermen.com/eiu-qb-best-player-youve-never-heard-of/jjncaa
több mint 12 éve
ezt most iktriadnak különösen 😊www.lostlettermen.com/eiu-qb-best-player-youve-never-heard-of/

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
4. heti összefogaló és lista.1. North Dakota State Bison (157) 3-0 1
2. Eastern Washington Eagles (1) 2-1 2
3. Towson Tigers 4-0 4
4. Sam Houston State Bearkats 3-1 5
5. Northern Iowa Panthers 3-0 7
6. South Dakota State Jackrabbits 3-1 6
7. Montana Grizzlies 3-0 9
8. Eastern Illinois Panthers 3-1 8
9. McNeese State Cowboys 4-0 12
10. New Hampshire Wildcats 1-1 11
11. Montana State Bobcats 2-2 3
12. Coastal Carolina Chanticleers 4-0 15
13. Central Arkansas Bears 2-2 13
14. James Madison Dukes 3-1 17
15. Georgia Southern Eagles 2-1 14
16. Fordham Rams 4-0 21
17. Wofford Terriers 2-2 10
18. Cal Poly Mustangs 1-2 18
19. Villanova Wildcats 1-2 20
20. Bethune-Cookman Wildcats 3-1 19
21. Lehigh Mountain Hawks 3-0 22
22. Richmond Spiders 2-2 23
23. Tennessee-Martin Skyhawks 2-1 24
24. Northern Arizona Lumberjacks 2-1 25
25. Gardner-Webb Runnin' Bulldogs 3-1 NR
A nap meglepetése a Montana State meglepő veresége volt a Stephen F. Austintól. A Bobcats még vezetett 9 perccel a vége előtt 38-31re, innen nyertek a hazaiak 52-38ra! Ez 9 helyes csúszásba erült, és immár az örök rivális Montana is elötük van a rangsorban. A nap másik óriási meglepetése a Gardner Webb győzleme volt a Wofford felett. Sikerült lenullázni a terriereket, 3-0 lett a vége. Igen egy mezönygól döntöt az egész meccs sorsáról! Korábban ez a csapat már megverte idén a Richmondot is, szóval érdemes rájuk odafigyelni! Ez a nagy meglepetés W egy 25. helyet ért a csapatnak. Az egyetlen távozó a héten a CAA újonc Stony Brook volt A Villanova 35-6ra mosta le újdonsült conference riválísát.
Volt 3 FBS - FCS kiemelt összecsapás, mindhárom elsősosztályúak győzelmével végződőtt. Az Eastern Illinoist minden dicséret megilleti, óriási meccset vívtak a Northern Illinoisszal. Jimmy Garoppoloék mindent megtettek, a QB 450 yardot és 6TDt (+ 2 picket passzolt), és még vezettek is a 4. negyedben, de egy 8 yardos Keith Harris.TD futás a hazaiak javára döntötte el a meccset. A másik kettő már nem volt ilyen szoros. A Nebraska 59 - 20ra verte a 6. South Dakota Statet. A Florida State pedig ahogy várható volt kiütötte a Bethune Cookmant 54-6ra.
Ja és a Georgia State megint kikapott egy FCS csapattól, idén harmadszor... Ezúttal az alabamai Jacksonville State verte el őket 32-26ra. De a lényeg hogy elsőosztályuak.
Az 5. hét már csütötök éjjel elkezdődik a kiemelteknek, a 18. Cal Poly megy a Portland Statehez. Lesz 4 kiemeltek közti meccs is köztük egy hatalams nagy FCS rangadó. Vernon Adams és az Eastern Washington megy a legútóbbi 2× FCS döntős 4. kiemelt Sam Houston Statehez! Ha ez nem lenne elég az 1. North Dakota State megy a 6. South Dakota Statehez - az sem lesz kis derbi. Két veretlen csapat csap össze 9. McNeese State megy az 5. Northern Iowahoz, valamint a 24. Nothern Arizonahoz érkezik a 7. Montana.
több mint 12 éve
ezt még hozzá, hogy mennyire is volt "meglepetés" az NDSU győzelme a Kansas State ellenTényleg az FCS Alabamája.
jjncaa
több mint 12 éve
ezt még hozzá, hogy mennyire is volt "meglepetés" az NDSU győzelme a Kansas State ellen

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
És tényleg. Zsinórban kettőre emlékesztem.Örülök, hogy a Bison megkapja ezt a figyelmet. Idén simán meglehet a triplázás nekik. Olyan még nem volt az FCSben.iktriadde volt, az App State 2005-ben, '06-ban és '07-ben is nyert
ezért is írták, hogy az Akron szombati győzelme még sokkal nagyobb upset lett volna múlt szombaton, mint anno a Mountaineers-é 2007-ben a Michigan otthonábanjjncaa
több mint 12 éve
Örülök, hogy a Bison megkapja ezt a figyelmet. Idén simán meglehet a triplázás nekik. Olyan még nem volt az FCSben.iktriadde volt, az App State 2005-ben, '06-ban és '07-ben is nyert
ezért is írták, hogy az Akron szombati győzelme még sokkal nagyobb upset lett volna múlt szombaton, mint anno a Mountaineers-é 2007-ben a Michigan otthonában

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Örülök, hogy a Bison megkapja ezt a figyelmet. Idén simán meglehet a triplázás nekik. Olyan még nem volt az FCSben.
több mint 12 éve
Ez menyire ritka, hogy a College Gameday másodosztályú csapat otthonából jelentkezzen?Sobri Jóska1993 óta most fordul elő ötödszörre, hogy nem első osztályú csapatnál van a műsor
2002: Harvard @ Penn
2005: Southern vs. Grambling (@Houston)
2007: Amherst @ Williams [Div III.]
2008: Hampton @ Florida A&M

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Ez menyire ritka, hogy a College Gameday másodosztályú csapat otthonából jelentkezzen?
több mint 12 éve
wow
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
A Central Arkansas egyik veresége a Coloradótól volt, az általában nem szokott ártani a listás helyezésnek, a Tennesse Martin elleni múlt heti zakó már igen. A Coastal Carolina meg ingen gyenge sorsolással rendelkezik eddig, ezért vannak ott ahol. Tavaly a Harvard sokáig asszem egyedüliként veretlen volt az FCSben, de mégis Sose volt a lista elejének a közelében, mert az Ivy Leagueben játszanak. Itt is vanank erős(CAA, Missouri Valley) és kevésbé erős(pl az Ivy vagy Big South ahol a Coastal Carolina játszik) konferenciák, mint az FBSben, és ez ezen a listán beleszámítják.Friss Top 25Tudom, semmit se számít, de ez annyira szembántó, hogy az 1-2-es csapat előzi a 3-0-ást.
...
13. Central Arkansas Bears 1-2 8
14. Georgia Southern Eagles 2-1 10
15. Coastal Carolina Chanticleers 3-0 21
....iktriad
Aki ezt összeállítja mivel indokolja, hogy a CAB jobb, mint a CCC?Sobri Jóska
A Louisville is hiába dominál a saját diviziójában, kisebb csoda kellene Bridgewateréknek, hogy Top 3ban legyenek a BCS rangsorban
több mint 12 éve
Friss Top 25Tudom, semmit se számít, de ez annyira szembántó, hogy az 1-2-es csapat előzi a 3-0-ást.
...
13. Central Arkansas Bears 1-2 8
14. Georgia Southern Eagles 2-1 10
15. Coastal Carolina Chanticleers 3-0 21
....iktriad
Aki ezt összeállítja mivel indokolja, hogy a CAB jobb, mint a CCC?
több mint 12 éve
Friss Top 251. North Dakota State Bison (154) 2-0 1
2. Eastern Washington Eagles (2) 2-1 2
3. Montana State Bobcats 2-1 3
4. Towson Tigers 3-0 4
5. Sam Houston State Bearkats 2-1 5
6. South Dakota State Jackrabbits 3-0 6
7. Northern Iowa Panthers 2-0 7
8. Eastern Illinois Panthers 3-0 9
9. Montana Grizzlies 2-0 11
10. Wofford Terriers 2-1 16
11. New Hampshire Wildcats 1-1 12
12. McNeese State Cowboys 3-0 13
13. Central Arkansas Bears 1-2 8
14. Georgia Southern Eagles 2-1 10
15. Coastal Carolina Chanticleers 3-0 21
16. Stony Brook Seawolves 1-1 17
17. James Madison Dukes 2-1 20
18. Cal Poly Mustangs 1-2 14
19. Bethune-Cookman Wildcats 3-0 23
20. Villanova Wildcats 0-2 19
21. Fordham Rams 3-0 NR
22. Lehigh Mountain Hawks 2-0 22
23. Richmond Spiders 1-2 15
24. Tennessee-Martin Skyhawks 2-1 NR
25. Northern Arizona Lumberjacks 1-1 25
Két új csapat a listán. Az egyik a Templet verő Fordham, a másik a Central Arkanasat legyöző Tennessee Martin. Az Illinois State a 18. helyről esett ki alistáról, a Youngstown State pedig 1 hetet ttöltött a listán. A Richmondnak 8 helybe került a Gardner-Webb elleni fiaskó, ezzel ők voltak a legnagyobb csúszok a héten. A Coastal Carolina és A Wofford egyaránt 6-6 hellyel lépett feljebb.
Lesz egy diviziórangadó a héten a CAAben két kiemelt között. az új tag 16. Stony Brook és a 20. Villanova csap majd össze. 2 Top 25ös csapatnak megy első osztályú ellenfélhetz a héten. A 19. Bethune Cookman az FIU után kissé komolyabb ellenféllel méri össze erejét. A fantasztikus James Winston vezette Florida State lesz az ellenfelük. A 6. kiemelt South Dakota State pedig a Nebraska vendége lesz. Remek bemelegítés lesz a jövő hétre, amikor az FCS bajnok és 1. kiemelt North Dakota State ellen fognak majd játszani....
több mint 12 éve
wow,Ennyire nagy figyelmet kap az ESPNtől a NDSU - Delaware State meccs? 😀
Fargoban, a North Dakota State kampuszán lesz a következő heti ESPN College GameDayjjncaa
Megint volt 2 FBS csapat verés FCSesek részéről, és egy maratoni, 5 hosszabításos(!) OTben elveszett találkozó is, de azoktól, akiktől várni lehetett. A Forham egy utolsó pillanatokban szerzett TDvel elintézte a Templet 30-29re. Az írányító -- Michael Nebrich 4 másodperccel a vége előtt találta meg Sam Ajalat az endzneban, ezzel sikerült a bagylyokat megverni.
A 23. kiemelt Bethune Cookman pedig simán kiütötte az FIUt 34-13ra idegenben. Az RB Antony Jordan 150 yardot és 1 TDt tett hozzá a győzelemhez. Rashean Mathis alma matere így már zsinórban a 10. alapszakasz Wjétszerezte.
A CAA újonc és 17. kiemelt Stony Brookis közel volt egy upsethez, de végül nem bírtak a Buffaloval. A rendes játékidő 10-10el végződőtt, az utolsó negyed előtt még 10-0 volt a hazaiaknak. Ezután 5. azaz öt OT kellett ahhoz, hogy eldöljön a találkozó. Az 1 OTben két FG, a 2.ban két TD született mindkét csapatnál, majd miután az eredmény nem változott a 3. és 4. OT időszkban, a Stony Brook mezőnygólt érte el, amire a Bulls Anthone Taylor 6 yardos TD futásával tudott válaszolni.
A másik 3 kiemelt csapat már nem tudott ilyen szoros meccseket játszani. A Michigan State lemosta a pályáról a 24. Youngstown Statet 55-17re. És Venon Adams sem tudott újra maradandó alkotni, mert a 2. kilemelt Eastern Washington viszonylag simán kikapott a Toledótól 33-21 arányban. Adams ugyan 326 yardot passzolt és 3 Td passzt osztott ki, az Eagles nem bírt a RB David Fluellen (150 yard, 2 TD) által vezetett offenseel. A Colorado State pedig a 14. kiemelt Cal Polynál szerzett pontosan 2ú annyit pontot, és nyert 34-17ra.
A két FCSes kiemeltek közti találkozókon a 16. Wofford 30-20ra múlta felül a 10. Georgia Southern, a 9. Eastern Illinoisnak visont nem okozott gondot a papírforma érvényesítése, a 18. Illnois Statet 54-27re.
2 kiemelt szaladt bele pofonba a tegnapi nap során nem kiemeltektől: A 8. kiemelt Central Arkansas a Tennessee Martintól kapott ki 24-23ra, a 15. Richmond a Gardner Webbtől kapott ki 12-10re szintén idegenben.
több mint 12 éve
wow,Fargoban, a North Dakota State kampuszán lesz a következő heti ESPN College GameDay

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
123+2 csapat van, tehát jelen pillanatban pontosan annyi, mint az FBS-benamúgy csak az at-large helyekről dönt valamelyest a rangsor, de azokról is csak közvetlenül, mert kis hatással bír a meghívókat kiosztó bizottságra, de ennyi és nem több

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Hány csapat van a másodosztályban, amelynek ez a Top25-ös listája?Gondolom itt is van legalább 100.
Mókás 0-2-vel top20-ban lenni, ugyanis ez nem PR, hanem ez dönt arról, hogy ki mehet a PO-ba.
Én egyik csapatot se ismerem, de ezt elég gáznak érzem, hisz ezek szerint egy gyenge csapat jó teljesítménye, és 2-0-ás mérlege rosszabb, mint egy erősnek gondolt csapat 0-2-es leszereplése.
több mint 12 éve
2. heti Top 251. North Dakota State Bison (146) 2-0 1
2. Eastern Washington Eagles (6) 2-0 2
3. Montana State Bobcats 1-1 3
4. Towson Tigers 2-0 5
5. Sam Houston State Bearkats 1-1 4
6. South Dakota State Jackrabbits 2-0 6
7. Northern Iowa Panthers 2-0 9
8. Central Arkansas Bears 1-1 7
9. Eastern Illinois Panthers 2-0 14
10. Georgia Southern Eagles 2-0 10
11. Montana Grizzlies 1-0 13
12. New Hampshire Wildcats 0-1 11
13. McNeese State Cowboys 2-0 18
14. Cal Poly Mustangs 1-1 12
15. Richmond Spiders 1-1 15
16. Wofford Terriers 1-1 16
17. Stony Brook Seawolves 1-0 17
18. Illinois State Redbirds 0-1 19
19. Villanova Wildcats 0-2 8
20. James Madison Dukes 1-1 20
21. Coastal Carolina Chanticleers 2-0 24
22. Lehigh Mountain Hawks 1-0 23
23. Bethune-Cookman Wildcats 2-0 25
24. Youngstown State Penguins 2-0 NR
25. Northern Arizona Lumberjacks 0-1 22
A 2. vereség már nem fért bele, így az Appalachian State nincs mát a listán. Helyére érkezett a Youngstown State, amely a Morehead State 63-17es kiütésével érkezett meg a listára. A héten nehezebb dolguk lesz a pingvineknek, a Michigan State vendégei lesznek...
A legnagyobb zuhanó a Boston College után a Fordhamtől is kikapó Villanova (-11 hely), a legnagyobb előrelépés a McNeese Stateé, ők a South Florida után az Arkansas Pine Bluffot hagyták helyben igen csúnyán (58-14).
A héten a már említett Michigan State - Youngstown State mellett az Eastern Washington megpróbál majd elkapni az Oregon State után egy újabb FBS csapatot, ezúttal a Toledót. Vernon Adams megint megmutathatja, hogy milyen jó QB. Ezen kívül a 14. kiemelt Cal Poly a Colorado Statehez, a 13 Bethune Cookman az FIUhoz megy majd vendégébe. A hét FCS rangadóját a 16. kiemelt Wofford és a 10. Georgia Southern játssza majd.
Bill Snyder (Kansas State HC) levele az NDSU irányítójának 😊Szép gesztus volt az idős mester részéről. Brock Jensen tényleg nem rossz QB, bár csodálkoznék, ha draftolva lenne jövőre (senior ő is, mint az NDSU kezdőinek nagy része).
jjncaa
több mint 12 éve
Bill Snyder (Kansas State HC) levele az NDSU irányítójának 😊

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Bár vol több szép helytálás, végül csak 2 FCS csapat tudott első osztályú ellen nyerni és az egyik vesztes ebből a Georgia State volt... Őket a Chatanooga múlta felül 42-14re idegenben (miinek is van Georgia State az első osztályban?....), míg a UMasst régi CAAs divizióriválisa a Maine kapta el szintén idegenben 24-14re.A nem kiemelt másodosztályú csapatok közül a Portland State szorongatta meg a Californiát (37-30), míg két kiemelt, a Richmond és a Montana State is vezett a 4. negyedben, a Bobcats még 12 másodperccel a vége előtt is nyerésre állt, mikor a SMU Tdt ért el, és megfordította a meccset. A Montana State 22-5re is vezetett a második negyedben, innen sikerült végül kikapni. A 20. kiemelt James Madison is nagy csatát vívott az Akronnal, de végül 35-33ra alulmaradtak a hazaiakkal szemben.
Ahogy tavaly, a 4. helyezet Sam Houston State idén sem úszta meg a nagy verést a Texas A&Mtől, Manzielék 65-28ra ütötték ki a a 4. kiemeltet. A 7. Central Arkanas is vezetett a Colorado ellen 17-14re, de végül a Buffaloes 24 pontot termelt ezután, míg a vendégek csak 7et.
Hajnalban a 12. Cal Polyt a Fresno State intézte el 41-25re.
A többi Top 10es kiemelt többnyire nagyon simán nyert, egyedül a 6. kiemelt South Dakota State szenvedett meg a North Dakotával(35-28).
Volt azért 1 szép nagy upset a játéknapon. Az Appalachian State úgy tűnik nem heverte ki a Montana elleni hazai vereséget, mert a North Carolina A&T ugyancsak otthon verte el a Mountaineerst 24-21re, és ez lehet ez a Top 25ös kiemelésébe kerül az FBSbe készülő egykori bajnoknak.