Kérdezz bármiről, ami NCAA!

12 feliratkozó

több mint 13 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 817 — No es importante
JJ, haromt kik a kedvenc Ncaa csapataitok, es miert eppen azok lettek? (Ha mar volt kerdes akkor bocsi enm lattam.)zavi27
a combine-os liveblogban írtam, hogy a 120-ból számomra tulajdonképpen csak öt csapat nem szimpatikus (Florida, Texas, USC, Auburn, Ohio State), a többivel semmi problémám nincs

persze van pár melyet megkülönböztetett figyelemmel követek, a legelső nagy kedvencem a Wake Forest lett, a 2007-es Orange Bowl volt az egyik első ncaa meccs, amit láttam, és mivel általában mindig az outsidereknek drukkolok, hamar megszerettem a Deaconst (ezzel a meccsel történelmet írtak, mint legkisebb egyetem, mely valaha BCS bowlt játszott)

aztán ahogy jobban beleástam magam az egészbe és a múlttal is egyre jobban megismerkedtem, akkor az Alabamát néztem ki Bear Bryant miatt, aztán összehoztunk egy Maddenes ncaa bajnokságot, ahol pedig a Purdue-t irányítottam... ahogy meg egyre több csapat ismertetőjét készítettem el, úgy kedveltem meg újabbakat és általában ezektől mind vettem egy-egy pólót vagy pulóvert, míg végül oda jutottam, hogy 115 favoritom van, és minden konferenciából egy gárdának úgymond "drukkolok (Hurka le is olt ezért, de ő még fiatal, nem érti 😊). Nálam ez azt jelenti, hogy szurkolói blogot vagy valami mást pluszban olvasok róluk

Wake Forest (ACC), Purdue (Big Ten - itt bajban leszek, mert a Big XII-ben a Nebraska vitte a prímet eddig), Texas A&M (Big XII - a Nebraska távozásával), Syracuse (Big East), UTEP (Conference USA), Ohio (MAC), Wyoming (Mountain West), UCLA (Pac-12), LSU (SEC), Louisiana-Lafayette (Sun Belt), Utah State (WAC) és még hozzávehetem az Army-t és a Notre Dame-t isJJ
Koszi a kimerito valaszt!! En csak azon lepodtem meg hogy 2007 ota koveted a ligat, azt hittem regebb ota.zavi27
jaja, a 2006-os szezon végén, a 2007 januári nagydöntőn (Florida-Ohio State) volt először eredménykövető az nfl.hu-n, ez és a négy BCS Bowl sarkallt arra (Boise State-Oklahoma, áá...), hogy offseasonben elkezdjek megismerkedni a ligával

senkinek nem lehetetlen tehát behozni ezt a "lemaradást" 😊


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 669 — Amerikai sportok rajongója
JJ, haromt kik a kedvenc Ncaa csapataitok, es miert eppen azok lettek? (Ha mar volt kerdes akkor bocsi enm lattam.)zavi27
a combine-os liveblogban írtam, hogy a 120-ból számomra tulajdonképpen csak öt csapat nem szimpatikus (Florida, Texas, USC, Auburn, Ohio State), a többivel semmi problémám nincs

persze van pár melyet megkülönböztetett figyelemmel követek, a legelső nagy kedvencem a Wake Forest lett, a 2007-es Orange Bowl volt az egyik első ncaa meccs, amit láttam, és mivel általában mindig az outsidereknek drukkolok, hamar megszerettem a Deaconst (ezzel a meccsel történelmet írtak, mint legkisebb egyetem, mely valaha BCS bowlt játszott)

aztán ahogy jobban beleástam magam az egészbe és a múlttal is egyre jobban megismerkedtem, akkor az Alabamát néztem ki Bear Bryant miatt, aztán összehoztunk egy Maddenes ncaa bajnokságot, ahol pedig a Purdue-t irányítottam... ahogy meg egyre több csapat ismertetőjét készítettem el, úgy kedveltem meg újabbakat és általában ezektől mind vettem egy-egy pólót vagy pulóvert, míg végül oda jutottam, hogy 115 favoritom van, és minden konferenciából egy gárdának úgymond "drukkolok (Hurka le is olt ezért, de ő még fiatal, nem érti 😊). Nálam ez azt jelenti, hogy szurkolói blogot vagy valami mást pluszban olvasok róluk

Wake Forest (ACC), Purdue (Big Ten - itt bajban leszek, mert a Big XII-ben a Nebraska vitte a prímet eddig), Texas A&M (Big XII - a Nebraska távozásával), Syracuse (Big East), UTEP (Conference USA), Ohio (MAC), Wyoming (Mountain West), UCLA (Pac-12), LSU (SEC), Louisiana-Lafayette (Sun Belt), Utah State (WAC) és még hozzávehetem az Army-t és a Notre Dame-t isJJ
Koszi a kimerito valaszt!! En csak azon lepodtem meg hogy 2007 ota koveted a ligat, azt hittem regebb ota.
több mint 13 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 817 — No es importante
JJ, haromt kik a kedvenc Ncaa csapataitok, es miert eppen azok lettek? (Ha mar volt kerdes akkor bocsi enm lattam.)zavi27
a combine-os liveblogban írtam, hogy a 120-ból számomra tulajdonképpen csak öt csapat nem szimpatikus (Florida, Texas, USC, Auburn, Ohio State), a többivel semmi problémám nincs

persze van pár melyet megkülönböztetett figyelemmel követek, a legelső nagy kedvencem a Wake Forest lett, a 2007-es Orange Bowl volt az egyik első ncaa meccs, amit láttam, és mivel általában mindig az outsidereknek drukkolok, hamar megszerettem a Deaconst (ezzel a meccsel történelmet írtak, mint legkisebb egyetem, mely valaha BCS bowlt játszott)

aztán ahogy jobban beleástam magam az egészbe és a múlttal is egyre jobban megismerkedtem, akkor az Alabamát néztem ki Bear Bryant miatt, aztán összehoztunk egy Maddenes ncaa bajnokságot, ahol pedig a Purdue-t irányítottam... ahogy meg egyre több csapat ismertetőjét készítettem el, úgy kedveltem meg újabbakat és általában ezektől mind vettem egy-egy pólót vagy pulóvert, míg végül oda jutottam, hogy 115 favoritom van, és minden konferenciából egy gárdának úgymond "drukkolok (Hurka le is olt ezért, de ő még fiatal, nem érti 😊). Nálam ez azt jelenti, hogy szurkolói blogot vagy valami mást pluszban olvasok róluk

Wake Forest (ACC), Purdue (Big Ten - itt bajban leszek, mert a Big XII-ben a Nebraska vitte a prímet eddig), Texas A&M (Big XII - a Nebraska távozásával), Syracuse (Big East), UTEP (Conference USA), Ohio (MAC), Wyoming (Mountain West), UCLA (Pac-12), LSU (SEC), Louisiana-Lafayette (Sun Belt), Utah State (WAC) és még hozzávehetem az Army-t és a Notre Dame-t is


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 669 — Amerikai sportok rajongója
JJ, haromt kik a kedvenc Ncaa csapataitok, es miert eppen azok lettek? (Ha mar volt kerdes akkor bocsi enm lattam.)
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
egy csöppet azért változott a foci Sanders ideje óta 😊

az mondjuk erős túlzás, hogy jelenleg a futójáték lenne az Oklahoma State erőssége, de a tradiciók tényleg azok. Mostanában már inkább a passzjáték hódít. Egyébként egy nagyon szimpatikus csapat a berúgott műanyag Burt Reynolds-al aki a mascot-juk 😊
több mint 13 éve
valaki2 453 — Saints fan
és tényleg 😊
Thurman Thomas, Barry Sanders, Tatum Bell (2. körös pick), Vernand Morency (3. körös pick), Keith Toston, Kendall HunterJJ
Kösz a tippet!Most recruitolták Herschel Sims-et,aki nagyon ígéretesnek tünik! 😊valaki2
jövőre pedig érkezhet Sanders Jr. 😊 amúgy a laptopomnak pont ez a háttere jó ideje:

JJ
http://www.youtube.com/watch?v=q7S8wN_tL5Y
Hol van ettől Ingram vagy akárki?

több mint 13 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 817 — No es importante
Oklahoma State lesz sztem a te csapatatod 😊kristof
és tényleg 😊
Thurman Thomas, Barry Sanders, Tatum Bell (2. körös pick), Vernand Morency (3. körös pick), Keith Toston, Kendall HunterJJ
Kösz a tippet!Most recruitolták Herschel Sims-et,aki nagyon ígéretesnek tünik! 😊valaki2
jövőre pedig érkezhet Sanders Jr. 😊 amúgy a laptopomnak pont ez a háttere jó ideje:



---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
valaki2 453 — Saints fan
Hasonló kérdéssel fordulnék én is hozzátok.Néhány Pitt-meccset néztem meg a tavaly, de csak Dion Lewis miatt, egyébként nem érdekelnek.Konfok közül így felületesen átolvasva minden héten az általatok írt összefoglalólakt nekem a BIG XII tűnik a leglátványosabbnak.Onnan kéne nekem ajánljatok valami underground csapatot, olyant ahol látványos támadójáték és lehetőleg jó futójáték szokott össze jönni.valaki2
Oklahoma State lesz sztem a te csapatatod 😊kristof
és tényleg 😊
Thurman Thomas, Barry Sanders, Tatum Bell (2. körös pick), Vernand Morency (3. körös pick), Keith Toston, Kendall HunterJJ
Kösz a tippet!Most recruitolták Herschel Simsset,aki nagyon ígéretesnek tünik! 😊

több mint 13 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 817 — No es importante
Sziasztok!
kezdő ncaa követő lennék, kérdés: mi alapján válasszak csapatot 😊 persze tudom ezt így nehéz, de valami tipp? 😊 defense párti vagyok. van 1-2 "jelölt"-em de csak pár meccset láttam így nem merek előre nyilatkozni. top, domináns csapatok nem a kedvenceim, tehát nem azért drukkolnék mert ők az elsők, mint pl pár éve patriots az nfl-ben
köszijoey_0818
Hasonló kérdéssel fordulnék én is hozzátok.Néhány Pitt-meccset néztem meg a tavaly, de csak Dion Lewis miatt, egyébként nem érdekelnek.Konfok közül így felületesen átolvasva minden héten az általatok írt összefoglalólakt nekem a BIG XII tűnik a leglátványosabbnak.Onnan kéne nekem ajánljatok valami underground csapatot, olyant ahol látványos támadójáték és lehetőleg jó futójáték szokott össze jönni.valaki2
Oklahoma State lesz sztem a te csapatatod 😊kristof
és tényleg 😊
Thurman Thomas, Barry Sanders, Tatum Bell (2. körös pick), Vernand Morency (3. körös pick), Keith Toston, Kendall Hunter


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Sziasztok!
kezdő ncaa követő lennék, kérdés: mi alapján válasszak csapatot 😊 persze tudom ezt így nehéz, de valami tipp? 😊 defense párti vagyok. van 1-2 "jelölt"-em de csak pár meccset láttam így nem merek előre nyilatkozni. top, domináns csapatok nem a kedvenceim, tehát nem azért drukkolnék mert ők az elsők, mint pl pár éve patriots az nfl-ben
köszijoey_0818
Hasonló kérdéssel fordulnék én is hozzátok.Néhány Pitt-meccset néztem meg a tavaly, de csak Dion Lewis miatt, egyébként nem érdekelnek.Konfok közül így felületesen átolvasva minden héten az általatok írt összefoglalólakt nekem a BIG XII tűnik a leglátványosabbnak.Onnan kéne nekem ajánljatok valami underground csapatot, olyant ahol látványos támadójáték és lehetőleg jó futójáték szokott össze jönni.valaki2
Oklahoma State lesz sztem a te csapatatod 😊
több mint 13 éve
valaki2 453 — Saints fan
Sziasztok!
kezdő ncaa követő lennék, kérdés: mi alapján válasszak csapatot 😊 persze tudom ezt így nehéz, de valami tipp? 😊 defense párti vagyok. van 1-2 "jelölt"-em de csak pár meccset láttam így nem merek előre nyilatkozni. top, domináns csapatok nem a kedvenceim, tehát nem azért drukkolnék mert ők az elsők, mint pl pár éve patriots az nfl-ben
köszijoey_0818
Hasonló kérdéssel fordulnék én is hozzátok.Néhány Pitt-meccset néztem meg a tavaly, de csak Dion Lewis miatt, egyébként nem érdekelnek.Konfok közül így felületesen átolvasva minden héten az általatok írt összefoglalólakt nekem a BIG XII tűnik a leglátványosabbnak.Onnan kéne nekem ajánljatok valami underground csapatot, olyant ahol látványos támadójáték és lehetőleg jó futójáték szokott össze jönni.

több mint 13 éve
JackofClubs Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 421 — Harder, Better, Faster, Stronger
Nem egy kardinális kérdés, de ki lehet potenciális kezdő Qb az ISU csapatánál?Mex
március 22-én kezdődik csak az edzőtáboruk, az ilyen kérdésekre térjünk vissza a spring game-k végeztével

jelenleg Steele Jantz tűnik no.1.-nak, Jerome Tiller csak csereJJ
Köszönet a válaszért! Pont Tiller miatt kérdeztem, de valóban jobb ha erre a spring game után térünk vissza, azért bízom benne, hogy Tiller mutat majd valamit, ami az ő javára dönt. 😊

több mint 13 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 817 — No es importante
Nem egy kardinális kérdés, de ki lehet potenciális kezdő Qb az ISU csapatánál?Mex
március 22-én kezdődik csak az edzőtáboruk, az ilyen kérdésekre térjünk vissza a spring game-k végeztével

jelenleg Steele Jantz tűnik no.1.-nak, Jerome Tiller csak csere


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
JackofClubs Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 421 — Harder, Better, Faster, Stronger
Nem egy kardinális kérdés, de ki lehet potenciális kezdő Qb az ISU csapatánál?

több mint 13 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 669 — Amerikai sportok rajongója
A 2. heti Auburn-Miss State meccs nagyon szoros volt, es a Missnél a 2 irányítós játékot erőltették, pedig a kezdő QB-val működött minden szépen, eredményes jó drive-okat vezettek a másik vergődőtt végig, eladta a labdát pl. Nem ment el a meccs, nyerhettek volna, ennek elelnére sokszor visszahozta a 2. OB-t, ez miért lehetett? Előzetesen eldöntött, hogy 2 irányítót játszat mindenképp, mert ez ilyen szezon a csapatnál, vagy nem bírják végig a meccset vagy miért? Ez csapatfüggő, vagy előfordul sok csapatnál ez a módszer? Mert azt tapasztaltam hogy itt sokkal többször játszik 2 QB egy meccsen ez mitől függ?zavi27
Sok csapatnál előfordul. Gondolj bele, itt ugye max 4 évet játszhat egy QB (újoncként igen ritkán kezdenek), jóval nagyobb szerepe van a folytonosságnak. Meg amúgy is igen erőltetik mostanában ezt, hogy mindkét irányítói stílussal tudjanak operálni, az egyik QB a passzokban, a másik inkább a futásokban jeleskedikJJ
Aha akkor jól éreztem, hogy trendibb ez mostanában. Akkor csak az volt a fura, hogy egy adott meccsen láthatóan az egyik működött a masik nem, de miért erőltette csakazértis azon a meccsen ezt. Szerintem ezért nem nyerték meg amúgy azt a meccset. Mondjuk viszont így sokkal érdekesebb, változatosabb lehet viszont egy csapat, és ezáltal a meccsek, liga is mint pl. az NFL.
több mint 13 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 817 — No es importante
A 2. heti Auburn-Miss State meccs nagyon szoros volt, es a Missnél a 2 irányítós játékot erőltették, pedig a kezdő QB-val működött minden szépen, eredményes jó drive-okat vezettek a másik vergődőtt végig, eladta a labdát pl. Nem ment el a meccs, nyerhettek volna, ennek elelnére sokszor visszahozta a 2. OB-t, ez miért lehetett? Előzetesen eldöntött, hogy 2 irányítót játszat mindenképp, mert ez ilyen szezon a csapatnál, vagy nem bírják végig a meccset vagy miért? Ez csapatfüggő, vagy előfordul sok csapatnál ez a módszer? Mert azt tapasztaltam hogy itt sokkal többször játszik 2 QB egy meccsen ez mitől függ?zavi27
Sok csapatnál előfordul. Gondolj bele, itt ugye max 4 évet játszhat egy QB (újoncként igen ritkán kezdenek), jóval nagyobb szerepe van a folytonosságnak. Meg amúgy is igen erőltetik mostanában ezt, hogy mindkét irányítói stílussal tudjanak operálni, az egyik QB a passzokban, a másik inkább a futásokban jeleskedik


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
akkor még nem döntött Mullen, hogy ki játszon. Sheppard vagy Relf. Később már nem nyomott a Miss State-sem 2 QB-t
több mint 13 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 669 — Amerikai sportok rajongója
A 2. heti Auburn-Miss State meccs nagyon szoros volt, es a Missnél a 2 irányítós játékot erőltették, pedig a kezdő QB-val működött minden szépen, eredményes jó drive-okat vezettek a másik vergődőtt végig, eladta a labdát pl. Nem ment el a meccs, nyerhettek volna, ennek elelnére sokszor visszahozta a 2. OB-t, ez miért lehetett? Előzetesen eldöntött, hogy 2 irányítót játszat mindenképp, mert ez ilyen szezon a csapatnál, vagy nem bírják végig a meccset vagy miért? Ez csapatfüggő, vagy előfordul sok csapatnál ez a módszer? Mert azt tapasztaltam hogy itt sokkal többször játszik 2 QB egy meccsen ez mitől függ?
több mint 13 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 817 — No es importante
utólag az jutott eszembe, hogy a legjobb az lenne ha rámennél a Texas A&M-re vagy a South Carolinára.
Ezek a legerősebb olyan csapatok, amelyiknek nincs magyar drukkere 😀
esetleg Arkansas vagy Oklahoma StateHöri
SC, Oklahoma szóbajöhet, OKC Thunder egyik kedvenc kosárcsapat, úgyhogy miértne alapon...Texas zsigerből Dallas miatt nem 😊joey_0818
bár kiváló védelmek is összejöttek az Oklahománál, a Sooners általában az offense-éről volt mindig is ismert (az Oklahoma State szintén)... az általad említettek közül az LSU mely hagyományosan domináns D#-el bír, talán még az Ohio State is

az általad leírtakból a kört nagyjából 30-40 csapatosra lehetne "szűkíteni", így mondjuk elég nehéz okosat mondani 😊


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
JoeyB Houston Texans California Golden Bears 347 — Texans fan
utólag az jutott eszembe, hogy a legjobb az lenne ha rámennél a Texas A&M-re vagy a South Carolinára.
Ezek a legerősebb olyan csapatok, amelyiknek nincs magyar drukkere 😀
esetleg Arkansas vagy Oklahoma StateHöri
SC, Oklahoma szóbajöhet, OKC Thunder egyik kedvenc kosárcsapat, úgyhogy miértne alapon...Texas zsigerből Dallas miatt nem 😊


Twitter: azajoey
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Sziasztok!
kezdő ncaa követő lennék, kérdés: mi alapján válasszak csapatot 😊 persze tudom ezt így nehéz, de valami tipp? 😊 defense párti vagyok. van 1-2 "jelölt"-em de csak pár meccset láttam így nem merek előre nyilatkozni. top, domináns csapatok nem a kedvenceim, tehát nem azért drukkolnék mert ők az elsők, mint pl pár éve patriots az nfl-ben
köszijoey_0818
örömmel segítek a "csapatválasztásban", csak egy kicsit még pontosíthatnál 😊 a keleti vagy a nyugati part vonz jobban, észak vagy dél, nagy egyetem legyen vagy tipikus "outsider"?JJ
hát igazából így nincs konkrét terület alapján, akár lehet több csapat is, és inkább a hírnevesebb egyetemek. amik eddig pl felkeltették az érdeklődésem: Ohio state, LSU, Florida State, Michigan state, USC, UCLA...de tény, hogy a meccsnézés segít majd a legjobbanjoey_0818
ezek közül csak az FSU illetve szódával a UCLA tolerálható 😛

több mint 13 éve
JoeyB Houston Texans California Golden Bears 347 — Texans fan
Sziasztok!
kezdő ncaa követő lennék, kérdés: mi alapján válasszak csapatot 😊 persze tudom ezt így nehéz, de valami tipp? 😊 defense párti vagyok. van 1-2 "jelölt"-em de csak pár meccset láttam így nem merek előre nyilatkozni. top, domináns csapatok nem a kedvenceim, tehát nem azért drukkolnék mert ők az elsők, mint pl pár éve patriots az nfl-ben
köszijoey_0818
örömmel segítek a "csapatválasztásban", csak egy kicsit még pontosíthatnál 😊 a keleti vagy a nyugati part vonz jobban, észak vagy dél, nagy egyetem legyen vagy tipikus "outsider"?JJ
hát igazából így nincs konkrét terület alapján, akár lehet több csapat is, és inkább a hírnevesebb egyetemek. amik eddig pl felkeltették az érdeklődésem: Ohio state, LSU, Florida State, Michigan state, USC, UCLA...de tény, hogy a meccsnézés segít majd a legjobban


Twitter: azajoey
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
utólag az jutott eszembe, hogy a legjobb az lenne ha rámennél a Texas A&M-re vagy a South Carolinára.
Ezek a legerősebb olyan csapatok, amelyiknek nincs magyar drukkere 😀
esetleg Arkansas vagy Oklahoma State

több mint 13 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 817 — No es importante
Sziasztok!
kezdő ncaa követő lennék, kérdés: mi alapján válasszak csapatot 😊 persze tudom ezt így nehéz, de valami tipp? 😊 defense párti vagyok. van 1-2 "jelölt"-em de csak pár meccset láttam így nem merek előre nyilatkozni. top, domináns csapatok nem a kedvenceim, tehát nem azért drukkolnék mert ők az elsők, mint pl pár éve patriots az nfl-ben
köszijoey_0818
örömmel segítek a "csapatválasztásban", csak egy kicsit még pontosíthatnál 😊 a keleti vagy a nyugati part vonz jobban, észak vagy dél, nagy egyetem legyen vagy tipikus "outsider"?


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Sziasztok!
kezdő ncaa követő lennék, kérdés: mi alapján válasszak csapatot 😊 persze tudom ezt így nehéz, de valami tipp? 😊 defense párti vagyok. van 1-2 "jelölt"-em de csak pár meccset láttam így nem merek előre nyilatkozni. top, domináns csapatok nem a kedvenceim, tehát nem azért drukkolnék mert ők az elsők, mint pl pár éve patriots az nfl-ben
köszijoey_0818
semmi alapján. 😛
nézzél majd meg minél több meccset aztán kialakul magától

vagy olvasd végig a csapatismertetőket 😀