Clemson Tigers
2 feliratkozó
több mint 11 éve
Akkor te jól jártál, én sajnos végignéztem. Már tudtam az eredményt amikor leültem megnézni a meccset és a 3. negyed feléig/végig nem értettem, hogy jön majd ki a 45-21. Stoudt szerintem nem volt annyira rossz, főleg az első félidőben jól mozgott, mind a zsebben mind azon kívül, középső futásokat is felvállalva. Az elkapói azonban többször cserbenhagyták ami biztos nem tett túl jót az önbizalmának és a ritmusának (főleg, hogy 3-ra is volt drop). A hosszú labdákkal viszont (az én meglátásom szerint) nem túl szépen engedi el, elég gyertya jellege volt a dolognak. Watson beállítása szerintem jelzi, hogy Stoudt komolyabb botlás esetén könnyen kijátszhatja magát a kezdőből. A védelem elég pocsék volt, a második félidőben nyújtott teljesítményre nem is találok szavakat, mint ahogy az OL 4. negyedére sem, az egyszerűen gyalázatos volt, hogy legalább minden második támadó játék sackkel végződött. Tavaly megvertük a Georgiát, idén nem. Valószínűleg ennyi lesz a különbség a tavalyi évhez képest. "Kötelező" meccsek behúzása (remélhetőleg) és vereség a nagy meccseken (FSU, Gamecocks)
több mint 11 éve
Ez foscsi volt, bár nem izgultam, mert pontosan azokat a dolgokat vettem észre az 1.félidőben, amit a tavalyi FSU vagy SC elleni meccseken.Ez pedig a következő: ostoba szabálytalanságok, szar WR játék, a végén pedig összeomló védelem.
Az utolsó szakaszt már nem vártam meg, mert kinyomtam a 3.negyed elején a meccset.
Sajnos azonban a forgatókönyv most sem változott.
Ennek ellenére Stoudt is pocsékul játszott, míg Watson egy korrekt drive végén a hét TD passzát dobta kb.
A védelem pedig, ahhoz képest, hogy hova várták őket, szarabb eddig, mint tavaly volt, ami Venablesre nézve elég kellemetlen.
Na mindegy, ez még csak az első hét, remélhetőleg sikerül javítani a hibákat valamennyire.
több mint 11 éve
www.youtube.com/watch?v=oEhd3SK8b2I
Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Végül Cole Stoudt-t nevezte meg Swinney, mint kezdő QB. Vélemény?huto03Kevésbé fog megboydulni az offense.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
Végül Cole Stoudt-t nevezte meg Swinney, mint kezdő QB. Vélemény?
több mint 11 éve
Clemson University and head football coach Dabo Swinney have agreed to a new eight-year deal, the athletic department announced today.www.tigernet.com/update/coach/Clemson-Dabo-Swinney-agree-contract-14578
8 év? Hmm, kiváncsi vagyok mire lesz képes miután Morris lelép, továbbá, hogy a program, hogy lép túl Boyd és Watkins távozásán.
több mint 11 éve
Elégedettek lehetünk eddig a januárral, 1981 óta az első BCS bowl győzelmünk után (ahol Boyd és Watkins is hatalmasat játszott) Vic Beasley visszatér senior évére, ami mondanom sem kell, hogy óriási hír.Ahogy az is, hogy úgy néz ki Chad Morrist is itt tudjuk tartani még egy évre. Máris pozitívabban látom a következő évet. 😊
több mint 11 éve
Orange Bowlt játszunk az OSU ellen, egy BCS bowl meg van legalább, bár az esélytelenek nyugalmával mehetünk Miamiba szvsz. 😊Azért hajrá mi! 😊
több mint 12 éve
Tavaly ugyanettől a 2 csapattól kaptunk ki, az FSU ellen még belefér, mert kb. az ország legjobb csapta, de ez a mai valami elképesztően szégyenletes teljesítmény volt, ugyanúgy totál szétvoltunk esve fejben és ezt maximálisan Swinney számlájára írom.Minden edző remélem minél hamarabb eltakarodik, kár, hogy valószínűleg az egyetlen valamire való megy el leghamarabb (Chad Morris)
Következő évi jóslataim:
Elmegy Morris és Boyd, 8-4-es mérleg körül számítok.
Swinney mivel nem jó edző, 2 évet vizionálok neki max.
Venablesnek még 1 év maximum. (az elején 9/10 3rd down mutató a Gamecockstól egészen nevetséges)
Humpriest soha többé nem szeretném Tigers mezben látni, kb. rajta ment el a meccs az utolsó negyedben.
Elkeserítő szezon.
több mint 12 éve
Nézőpont kérdése. 😊Szvsz a Clemson történetének eddigi legjobb irányítója, maximálisan megérdemli a vastapsot.😀😀vassadi
A Citadelt is lealáztuk, The Battle of the Palmetto State fogja eldönteni, hogy BCS bowlba megyünk-e vagy sem., a hét meccse. 😊Newman
több mint 12 éve
Szvsz a Clemson történetének eddigi legjobb irányítója, maximálisan megérdemli a vastapsot.😀😀
A Citadelt is lealáztuk, The Battle of the Palmetto State fogja eldönteni, hogy BCS bowlba megyünk-e vagy sem., a hét meccse. 😊Newman
több mint 12 éve
Szvsz a Clemson történetének eddigi legjobb irányítója, maximálisan megérdemli a vastapsot.A Citadelt is lealáztuk, The Battle of the Palmetto State fogja eldönteni, hogy BCS bowlba megyünk-e vagy sem., a hét meccse. 😊
több mint 12 éve

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Szerencse, hogy kinyomtam 17 pontos hátrányban, 2 fumble után. Már akkor lehetett látni, hogy ez nem ugyanaz a csapat, amelyik eddig volt.Totál megrogytunk, csúnya vereség lett a vége hazai pályán.
Az a vicc, hogy most volt a legnagyobb esélyünk a bajnoki döntőre és ez lett a vége, szánalom...
több mint 12 éve
Az elmúlt 1 hónapban eléggé kihalt a topik, bár ez érthető, hiszen végig meneteltünk az ellenfeleken, izgalmak nélkül. (a BC ellen mondjuk megszenvedtünk)Most vasárnap hajnali 2-től viszont jön a szezon legfontosabb meccse, a Florida State ellen. Természetesen underdogok vagyunk ellenük, mint mindig, de remélem megmutatjuk nekik és az egész FBS-nek, hogy Death Valleyt idén nem lehet bevenni. 😊
(Lehet nem tudom élőben nézni, mert egy barátom spanyolba megy egy félévre és szombaton lesz a búcsúztatója, de még kiderül)
Go Tigers!
több mint 12 éve
Két hete szombaton én is hasonlóan toltam. Tvben ha jól emlékszem Florida-Miami monitoron Clemson- South Carolina State...a végére már kicsit bandzsítottam, annyira próbáltam követni mindkettőt egyszerre 😊 Meggyőző diadalt várok mára, remélem nem kell csalódnom és menetelünk tovább
több mint 12 éve
Csütörtökről péntekre virradóra Tv-s meccs a NC State ellen, szóval valószínűleg pénteken már több hozzászólás és több Tigers szurkolóval lesz dolgunk 😊huto03Ámen. 😊
Kár, hogy nincs DigiTV-m, pedig szívesen nézném magyar kommentárral a meccset, de ehelyett jöhetnek a fantasztikus streamek. (ráadásul a kedvenc NFL csapatom is ma játszik, szóval egyszerre majd kettőt is nézhetek 1 képernyőn, jaj de jó.... 😀 )
több mint 12 éve
Csütörtökről péntekre virradóra Tv-s meccs a NC State ellen, szóval valószínűleg pénteken már több hozzászólás és több Tigers szurkolóval lesz dolgunk 😊
több mint 12 éve
Peake elülső keresztszalag szakadást szenvedett, vége a szezonjának. 😕
több mint 12 éve
Fél szemmel néztem a mai meccset, hang nélkül, ezért nem tudtam elemző szemmel követni teljes egészében. Tajh sérülése gondolom nem súlyos, lecserélése után is ott állt végig az oldalvonal mellett. Nyilván biztonsági okokból vették le a pályáról egy nagyobb ütközés után. Az elején döcögősen indult az összecsapás de aztán jött a papírforma és a kötelező sima győzelem. Pozitívum a jövőre, a Tajh utáni szezonra nézve, hogy Stoudt elég jól játszott (19/20 143 yard 3 TD). Martavis Bryant a múltheti formájához képest határozott javulást mutat, Germone Hopper pedig két TD elkapással vétette észre magát. Offense részről ennyi jut így hirtelen eszembe, ezzel a fél szemmel követett meccsel kapcsolatban.
több mint 12 éve
Igazából nincs ok panaszra, a védelemmel mindenki tudta, hogy lesznek problémák, pláne az FBS egyik legjobb támadó egységével szemben, ehhez képest 2,5 negyeden keresztül pontot sem kaptunk, ami meglehetősen bíztató a jövőre nézve, de ami a lényeg 😉 :+ Boyd, Heisman esélyesként játszott, vezette az offenset és a csapatot is
+ McDowell is kitűnő volt, egyáltalán nem látszott, hogy eddig csak csereként kapott lehetőséget, mintha kezdőnek született volna 😊
+ Zac Brooks, a TD elkapása olyan volt, mintha egy WR kapta volna el és kapott 1-2 carryt is, amin hasznos yardokat hozott.
+ Watkins...valóban Biletnikoff esélyes nem is kérdés, a sebességén mindig elámulok. 😊
+ Peake is megbízható célpontja Boydnak, egész sokszor kereste.
+ a támadófal is jól szuperált viszonylag (néhány rövidzárlatot leszámítva, ami első meccsen még belefér)
+ DE-ek: Crawford és Barnes is jól tolta, de amit Beasley leművelt, az egyszerűen leírhatatlan, egyszemélyes terror a srác. 😊
+ Stephone Anthony, mindenhol ott volt, vezette a védelmet, bejátszotta az egész pályát, tehát úgy játszott, mint egy elit recruit.
- Védőfal belseje elég pocsék volt, Gurley nagyobb futásai itt jöttek át, itt kezdeni kell valamit. (bár az irányító siettetésből ők is kivették a részüket)
- Secondary még nem szokott össze.
- Martavis Bryant-től sokkal többet vártam. (a végén az onside kicket mondjuk ő kapta el 😊 )
Összességében tehát nagyon pozitív volt a meccs és láthattuk az első hét után, hogy komolyan gondoljuk, hogy döntőbe szeretnénk menni. Mindenesetre az FSU keményebb dió, mint azt várni lehetett (legalábbis én nem számítottam arra, hogy a freshman Winston ilyen jó lesz, de jön még kutyára kamion (avagy Winston-ra Beasley... 😛 ) )
több mint 12 éve
A hozzászólásom óta körülbelül 10 percet voltam otthon, egészen ma délelőttig. Első dolgom volt megszerezni a meccset és megnézni. Addig amerikai focival kapcsolatos oldalak közelébe se mentem. Vélemények a mérkőzésről?huto03Láttam élőben természetesen, hosszabb összefoglalót tervezek holnapra.
Röviden annyi, hogy támadó oldalon Boyd Heisman esélyesként vitte az offense-t, McDowell nagyon jól tolta, ahogy az elkapóink nagy része is. Egyedül csak a támadófal jobb oldalán éreztem bizonytalanságot. Védelem igen tré volt, bár valahogy a 2.negyed elején sikerült felszívni magunkat és lényegében az utolsó perces TD-t leszámítva csak 1 TD-t kaptunk szűk 3 negyed alatt. Itt a védőfal felemás teljesítményt nyújtott, a pass rushereink jók voltak, viszont belül elég sebezhetőnek tűnünk, LB sor egész jó volt, a védelem legrosszabb része viszont a secondary, amit mondjuk lehetett sejteni.
Persze nagyon örülök, legyőztünk egy bajnok aspiránst és ráadásul SEC csapatot, ami mindig nagy fegyvertény és hivatalosan is bejelentkeztünk a Coaches Trophy-ért. 😊
több mint 12 éve
Védelemben én személy szerint rosszabbra számítottam. A számtalan missed tackle-t leszámítva egész jó volt. Szerintem is fantasztikus meccs volt. Az első negyedre nem is találok szavakat 😊
több mint 12 éve
A hozzászólásom óta körülbelül 10 percet voltam otthon, egészen ma délelőttig. Első dolgom volt megszerezni a meccset és megnézni. Addig amerikai focival kapcsolatos oldalak közelébe se mentem. Vélemények a mérkőzésről?huto03nagyszerű volt, nehéz mást hozzáfűzni, a védelmen mondjuk még van még mit csiszolni 😊 (bár a botrányos szerelőkészség sokszor csak a szezon eleji forma miatt jön ki)
ez után mondjuk nehéz is lett volna kikapni:

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
A hozzászólásom óta körülbelül 10 percet voltam otthon, egészen ma délelőttig. Első dolgom volt megszerezni a meccset és megnézni. Addig amerikai focival kapcsolatos oldalak közelébe se mentem. Vélemények a mérkőzésről?