Green Bay Packers [GB]

Alapítás
1919
Liga
NFC
Divízió
N
Város
Green Bay, Wisconsin
Stadion
Lambeau Field

Weboldal
http://www.packers.com
Szurkolói weboldal
http://packershungaryclub.hu

Tulajdonos
Green Bay Packers, Inc. (364,122 részvényes)
Főedző
Mike McCarthy
OC
Edgar Bennett
DC
Dom Capers

Dicsőséglista

Super Bowl győzelmek száma: 4 – 1966 (I.), 1967 (II.), 1996 (XXXI.), 2010 (XLV.)
NFL bajnoki címek száma (1966 előtt): 9 - 1929, 1930, 1931, 1936, 1939, 1944, 1961, 1962, 1965
NFL/NFC Championship győzelmek száma: 9 - 1960, 1961, 1962, 1965, 1966, 1967 (NFL Western), 1996, 1997, 2010 (NFC)
Divíziógyőzelmek száma: 17 - 1936, 1938, 1939, 1944 (NFL West), 1967 (NFL Central) 1972, 1995, 1996, 1997 (NFC Central) 2002, 2003, 2004, 2007, 2011, 2012, 2013, 2014 (NFC North)
Playoff szereplések száma: 30 - 1936, 1938, 1939, 1941, 1944, 1960, 1961, 1962, 1965, 1966, 1967, 1972, 1982, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 1998, 2001, 2002, 2003, 2004, 2007, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014

Egy csapat és egy legenda születése

1919. Aug. 11-én, egy pár erős és fiatal atlétát hívott meg Curly Lambeau és George Calhoun a Green Bay Press-Gazette Cherry Street-en lévő épületének szerkesztőségébe, majd ezen találkozás alkalmával megalapítottak egy football csapatot. Ekkor még egyikük sem tudta, hogy ez csak a kezdete a Green Bay Packers csodálatos és hihetetlen történetének.

Lambeau-ban és Calhoun-ban már korábban is egy gondolat szikrája kezdett testet ölteni, és egy pár héttel azelőtti találkozásuk alkalmával meg is jegyezték: "miért nem alapítunk egy labdarúgó csapatot?". Szerették a football-t és tudták, hogy nincs vesztegetni való idejük.

Beszéltek Lambeau munkaadójával – egy, a hadiiparra alapított Indian Packing Company nevű cég, ahol Lambeau szállítási alkalmazottként, 250,- $/hó fizetésért dolgozott. -, majd kölcsönt kértek, hogy mezeket vásárolhassanak.
Lambeau munkaadója mezeket ajánlott fel, feltéve: reklámozzák rajta a társaság nevét. A feltételt természetesnek találták - a Packers nevet sem találták furcsának, hiszen mindketten régóta a csomagoló iparban dolgoztak - de a gond az volt, hogy az első év, második felére gyakorlatilag az Indian Packing Company kiszállt a projekt mögül.

Az első szezonban a csapat tízszer nyert és csak egyetlen ellenfél ellen vesztett. Érdekesség: ebben az időszakban, nem stadionokban, vagy kerítéssel körbevett pályákon játszottak, hanem mezőn vagy parkban. A csapat a nehézségek és a mostoha körülmények ellenére is sikeres tudott maradni 1921-ben. Ezután Lambeau sikeresen megalapította a franchise-t (1921. aug. 27.) az új, 1920-ban alapított Nemzeti Profi Labdarúgó Liga (NFL) tagjaként, ám a szponzorok nem fizették ki a megígért teljes összeget, és félő volt, hogy a csapat tönkremegy az év végére.

Ez volt a csapat hosszú történetének első anyagi problémája, mely csak a kezdet volt. 1922-ben Lambeau sikeresen szerzett egy másik támogatót és visszavásárolta a franchise-t 250,- $-ért, melyből 50,- $ a saját pénze volt. Ezzel úgy tűnt, hogy a legnagyobb bajt sikerült elhárítani, de a problémák sajnos folytatódtak a szezon alatt.

A biztosító társaság bejelentette, hogy az új irányelvük szerint a csapat támogatása csak a sokadik a cégük prioritásai közül, ezért nem fizetik ki a teljes támogatói összeget. Mindezek mellett mikor a csapat egy újabb meccsre indult a Duluth Kelleys ellen, elfogyott a pénz, így Lambeau kénytelen volt ismét megkísérelni, hogy újabb adósságokba verje magát a csapat érdekében. Azonban A.B. Turnbull, a Green Bay Press-Gazette vezérigazgatója garanciát vállalt Lambeau-nak a Duluth elleni útra, majd ezután elkezdett lobbizni a város vezető üzletemberei között ("the Hungry Five") a csapat érdekében. Szerencsére sikerrel járt, így megalapították a Green Bay Football Részvénytársaságot.

A Packers a kissé nehéz, majd a cégalapítás után útjára indult a nemzeti és világméretű elismerés és a több mint 80 év alatti 12 bajnoki cím elnyerése is felé. Ez a legtöbb siker, amelyet bármelyik professzionális football csapat elért.

A Packers egyedülálló módon, köztulajdonban lévő részvénytársaságként működött egy olyan nyugtalan időszakban is, mikor a nagy gazdasági világválság dúlt. A csapat, miközben ezen problémákkal küzdött, igyekezett képviselni a városban élő 100.000 embert az ország egyik legnagyobb piacán, és közben igyekeztek megszerettetni csapatukat a nemzettel. Ez egy igazi Dávid és Góliát harc volt a csapat mögött álló szerény tőke, és a kis apparátus miatt.
 
A Packers színpompás története 89 évet hidal át. Az „Iron Man" időszaktól (az alapító Lambeau első évtizedeitől), a jelen napig, Mike McCarthy-ig, aki a csapat 14. vezetőedzője.

Az Iron Man Kor

Jó pénzügyi támogatással Lambeau már az ország egész területéről, az összes főiskola legjobbjai közül válogathatott, plusz néhány ismeretlent is igazolt, akikből nagy sztárok lettek. 1929-ben ez az apró csapat, a Green Bay nyerte meg az első (majd később még kettő, így az első három) Nemzeti Hivatásos Labdarúgó Bajnokságot (NFL), mely a New York és Chicago ligában játszó erős, és bátor játékosait előzve meg (a playoff rendszer csak 1933-ban kezdődött).
Az 1929-31-es csapat legendás alakjai: Red Dunn, Verne Lewellen, Cal Hubbard, Bo Molenda, Jug Earp, Mike Michalske, Johnny (Blood) McNally, Bill Kern, Arnie Herber, Clarke Hinkle, Lavvie Dilweg, Tom Nash, Milt Gantenbein és Hank Bruder.

A Hutson időszak és a Lambeau éra vége

A problémák újra kiszélesedtek 1934-ben, mikor egy drukker lezuhant a lelátóról. A szurkoló beperelte a csapatot és 5,000,- $ kártérítést ítéltek neki, de a biztosító társaságuk nem tudott fizetni, és a Packers majdnem tönkrement. A csapat csak akkor került egyenesbe, mikor a Green Bay-i üzletemberek megemelték 15,000,- $-al a tőkét és átszervezték a klub működését. Ezzel újra megmenekült a csapat a csődtől.

1935-ben, egy karcsú, nyurga játékos igazolt a klubhoz, akit Don Hutson-nak hívtak. Igazolása nem ment zökkenőmentesen, mivel két szerződést írt alá, két különböző klubbal, a Green Bay-el és a Brooklyn Dodgers-el. Az ügy az NFL főnöke, Joe Carr elé került, aki megvizsgálta az ügyet és mivel a Packers postai levelének dátuma korábbi volt, ezért a Green Bay szerezhette meg magának a játékost.

Hutson első pályára lépésétől kezdve rettegésben tartotta az ellenfeleit játékával. Neki is köszönhetően a Green Bay három bajnokságot nyert (Herber és Cecil Isbell bármilyen passzt is adott, Hutson elkapta, bárhová és dobták.) 1936-ban, 1939-ben és 1944-ben.

1935-ben, a klub a gazdasági átszervezésének köszönhetően sikeresen kifizethette adósságait. 

Miután Hutson visszavonult, a Packers újra hanyatlásnak indult. A Második Világháború a profi labdarúgásnak komoly veszteséget okozott, ráadásul az újonnan megalakult All-America Football Conference (AAFC) és NFL közötti verseny is pénzügyi válságba sorolta a Packers-t 1949-ben.
Mivel az AAFC-vel szemben képtelen volt versenyképes pénzügyi árajánlatot tenni a Packers, ezért az 1946 és 1948 közötti első körös draftoltjaik közül kettőt át kellett engedniük AAFC-s csapatoknak. A probléma megoldásaképpen a Packers egy öregfiúk és egy intra-squad mérkőzést rendezett. Ennek köszönhetően 1949. Hálaadás napján sikeresen megemelték a részvénytársaság tőkéjét 50.000 $-al.

Ebben a zűrzavaros időszakban Lambeau elveszette a csatát az őt támadó belső ellenzékkel szemben. Nem tetszett a vezetőség többi tagjának, egy edzőtábort hozott létre 25.000,- $-ért Rockwood Lodge-ban. Lambeau miután beletörődött a vereségbe, 1950. jan. 31-én lemondott pozíciójáról és 31 évnyi tevékenység után befejezte pályafutását a Green Bay-ben, majd elvállalta a Chicago Cardinals vezetőedzői posztját.

Ronzani Uralom

Miután leváltották Lambeau-t, a Packers Gene Ronzani-t nevezte ki főedzőnek, a Bears-ből. A legtöbb jelentős igazolás és még további fontos újjászervezés és újjáépítés fűződik a nevéhez. A Packers közel 125,000,- $-al emelte meg a tőkét 1950-ben, az egész államban történt részvényértékesítésnek köszönhetően. A Ronzani éra legjobb szezonja 1952-ben volt, mikor is a Packers volt minden újság címlapján, mint a bajnokság egyik nagy esélyese, és végig harcban is voltak a győzelemért.
1953-ban, a csapat borzalmasan játszott és Ronzani lemondott két meccsel a bajnokság vége előtt.

Mielőtt lemondott volna, Ronzani kinevezte Jack Vanisi-t, aki minden idők egyik legjobb tehetség-kutatójának bizonyult. Vainisi draftolta a következő Packers Hall of Famerbe is bekerülő játékosokat 1953-58 között: Jim Ringo (C), Forrest Gregg (OT), Bart Starr (QB), Paul Hornung (HB), Jim Taylor (FB), és Ray Nitschke (LB). Mindannyian a 60-as évek csodálatos Packersének alapjátékosai lettek.

Blackbourn és Mclean

A Packers 1954-ben megújította a vezetőséget és az edzői stábot. Verne Lewellen-t, az egykori Packers játékost - aki ügyvéd és üzletember volt - GM-nek nevezték ki. A Green Bay a Marquette Egyetemről leszerződtette Lisle Blackbourn-t, történetük harmadik edzőjeként. A Packers, Blackbourn négy éve alatt 17-31-es mutatót ért el 1954-1957 között.

1956. április 3-án a csapat közgyűlést hívott össze, és szavazást tartott egy új stadion építésének kérdésében. Ezt könnyedén ratifikálták a szavazatok után, és az új stadion 1957. szeptember 29-én el is készült. 1965-től a stadion a Lambeau Field névre hallgat.

A Blackbournt követő vezetőedző, Ray "Scooter" McLean nem ért el sikereket a csapattal. Sajnos a tevékenysége alatt érte el a Packers a története legrosszabb eredményét 1958-ban, az 1-10-1-es mutatóval, ezért decemberben le is mondott posztjáról.
Viszont ekkor tűnt fel a távolban egy ismeretlen segédedző, aki később kiemelkedett az eredményeivel.

A Lombardi Korszak

McLean leköszönése után a Packersben komoly vita alakult ki az új vezetőedző személyéről, ezért Vainisi az 1959-ben szervezett Draft-on egyedül vett részt. A vita kiszélesedett és már nem tudták, hogy csak új vezetőedzőt, új vezérigazgatót, vagy egy személyben mindkét titulust betöltő személyt alkalmazzanak-e. A keresés átívelt a CFL-ből a főiskolákra is, és még egy GM-i pozícióra való pályázatot is tartalmazott Lambeau-tól.

Jan. 28-án a csapat elnöke, Dominic Olejniczak a bizottságnak egy kevésbé ismert, a New York Giants-nál lévő asszisztenst ajánlott a megüresedett pozíció betöltésére. Erre a hosszú ideje már bizottsági tag, John Torinus ezt kérdezte: "Ki a pokol az a Vince Lombardi?"
A bizottság, és a világ, gyorsan megkapta kérdésére a választ. Lombardi február 2-án történt megérkezését követő pár órán belül ezt mondta a bizottságnak: "Mindenről tudni akarok, és én akarok irányítani mindent” Két nappal később, a Packers hivatalosan is átadta neki mindkét munkakört.

Első szezonjában (1959), Lombardi 7-5-öt mutatóval zárt, és munkája elismeréseképpen egyhangúlag megszavazták neki a „Coach of the Year” díjat. 1960-ban, a Packers elnyerte az NFL Western bajnoki címét, de az NFL bajnoki címéért folytatott csatában alul maradt a Philadelphia ellen. De Lombardi vezetésével újra feléledt a csapat, és ismét sikerült NFL bajnoki címet nyerni 1961, 1962, 1965, 1966, és 1967-ben. Utóbbi két bajnoki cím az első két Super Bowl megnyerését jelentette.

Csapata, működése alatt, 1960 és 1967 között egyszer sem volt rosszabb másodiknál. Ezzel a példaképe lett a profi football kiválóságainak. Lombardi kilenc éve alatt 98-30-4 (.758) mérleget mutathatott fel, beleértve a postseason-ban elért 9-1-es mutatót, amelyből a kilenc győzelem zsinórban született.

A Bengtson és Devine időszak

1967-ben Lombardi átadta head coach-i feladatkörét Phil Bengtson-nak, majd egy évvel később bejelentette távozását a Green Bay-ből. Ezután Lombardi elvállalta a Washington Redskins által felajánlott coach-gm állást.
Bengtson head coach-ként a Packers-el 1968-70 között csak 20-21-1-es eredményt ért el, ezért 1970. decemberében le is mondott posztjáról.

1971. januárjában Dan Devine-t nevezték ki head coach-gm-nek. Devine egyike volt a három legelismertebb egyetemi edzőnek ekkoriban. Működése első évében csak 4-8-2-es eredményt ért el, de Devine és a Packers úgy gondolta, hogy a helyes útra lépett, mikor 1972-ben 10-4-es mutatóval zárta az évet, és az NFC Central bajnoka lett. Ám a Packers Super Bowl reményei szertefoszlottak 1973 második felében, mikor a csapat visszaesett, 5-7-2-es mutatóval zárt. Ez a mélyrepülés folytatódott 1974-ben is 6-8-as eredményt elérve, majd ezek után Devine lemondott.

A „Starr Trek”

Devine lemondása után a Packers Bart Starr –t, az egyik legtöbb sikert elért, korábbi sztárjátékosát kérte fel HC-GM-nek. (QB-ként 1961-1967 között öt bajnoki címet nyert a Packers-el.) Starr elfogadta az ajánlatot, és három éves szerződést írt alá a csapattal 1974. dec. 24-én. Egy korábbi kérdésre pedig ezt felelte: "Csak az ima és a türelem maradt a Packers szurkolóinak... Mi más megoldást fogunk keresni..."

Habár 1975-ben 4-10-es eredményt ért el az első évében, de a Packers szurkolóinak új reményt adott, a csapatot átszervezte, és pozitív hozzáállást alakított ki. Ennek köszönhetően a Packers az utolsó öt meccséből hármat megnyert.
1976-ban folytatta a csapat újjáépítését és a szezon közepén elérte, hogy három meccsen keresztül zsinórban győzzön. De az év mérlege így is 5-9 lett.
1977-ben a csapat fontos játékosai sérüléseinek köszönhetően 4-10-el zárt, ami a jövőre nézve nem ígért sok jót. 1978-ban a Packers (1972 óta először) 8-7-1-es pozitív mérleggel zárta az szezont. 1979-ben a sérülések megint megsokasodtak, és ezt az 5-11-el zárt idény is mutatta. Ám ezzel még nem lett még vége a rossz szériának. Egy még sosem látott sérüléshullám söpört végig a csapat tagjai között 1980-ban a Packers játékosai közül 27-en (!!!) szenvedtek sérülést a szezon alatt, így a Packers kénytelen volt megelégedni egy 5-10-1-es mutatóval.
A visszaesés 1981. elején is folytatódott (2-6), de a Packers történetének legdrámaibb felemelkedésének köszönhetően a csapat 8-8-ra hozta az idényt, de egy győzelemmel így is lemaradt a playoffról.

A Packers folytatta a jó sorozatot 1982-ben, mikor újra bejutott a rájátszásba, 1972 óta először. A rájátszás első fordulójában a St. Louis-t 41-16-ra verték, de mielőtt bejutottak volna a Super Bowl nagydöntőjébe, a 466 yardos támadó rekord felállítása ellenére is a Dallas 37-26-al búcsúztatta a csapatot. 1983. dec. 19-én Starr lemondott pozíciójáról, miután a Packers 8-8-al zárta a szezont, és nem jutott be a rájátszásba.

A Gregg éra

1984 dec. 24-én Forrest Gregg, a Starr edzői gárda egyik tagja - aki a football történetében az egyik legjobb offensive tackle volt – elfogadott egy öt évre szóló szerződést, így ő lett a Packers történetének kilencedik HC-a. Gregg vezetette a Cincinnati-t a Super Bowl döntőjébe, az 1981-es szezonban. A Cincinnati-vel 19-6-os eredményt ért el 1981-82-ben, ami a legjobb volt a ligában.
A szerződés aláírása után ezt a nyilatkozatot tette: "Egy győztes csapatot fogok felépíteni. Ez az, amit tehetek."

Gregg jövendölése kezdett beigazolódni, mikor a Packers az 1984-es szezonban kilábalt a sérüléshullámból és az 1-7 kezdet után, az utolsó nyolc meccséből hetet megnyert.
A sérülések és egyéb bonyodalmak megint nem kerülték el a csapatot 1985-ben, ám a 3-6-os kezdés után megint beleerősítettek az év második felében, és az utolsó hét meccsből ötöt megnyertek. Így a csapat újra 8-8-as mérleggel zárta az alapszakaszt.

Gregg 1986-ban elsöprő személyi változtatásokat alkalmazott és újraépítette ismét a csapatot, mivel az utolsó három évben csak 8-8-al zárta a Packers az alapszakaszt.  Ám a fiatal csapatot sem kerülték el a sérülések, és 0-6-os szezonkezdést produkálták. Az idény közepén egy-két meccsen sikerült győzelmet aratni, de az év mérlege így is 4-12 lett.
A következő, 1987-es szezonban a klub 5-9-1-es mutatóval zárt, és Gregg 1988. jan. 15-én lemondott, elfogadván alma matere, a Southern Methodist University egyetem HC posztját.

Infante

Tizenkilenc nappal később (feb. 3-án), a Cleveland Browns támadó koordinátorát, az NFL egyik nagy koponyáját Lindy Infante-t szerződtette a Packers öt évre. A csapatot a turnoverek és rúgó játékosok gyenge teljesítménye gyötörte, ezért az 1988-as szezont a Packers gyenge, 4-12-es eredménnyel zárta. Azonban kis reményt nyújtott a szurkolóknak, hogy az utolsó két meccset megnyerték.
Az építkezés pozitív eredményt hozott 1989-ben, mikor Infante a Packers-t 10-6-os eredménnyel - az elmúlt 17 év legsikeresebb évadja - a rájátszás közelébe vezette, és egy ligán belüli rekordot is sikerült felállítani négy egypontos győzelemmel.
1990-ben nagy reményekkel indult neki a csapat az idénynek. Ám a remények szertefoszlottak, mikor a Packers 11 mérkőzés után 6-5-el állt, de ezután öt egymást követő meccsét zsinórban elvesztette.
A Packers 1991-ben is folytatta hanyatlását (4-12), mire az új vezérigazgató, Ron Wolf elbocsátotta Infante-t dec. 22-én.

A Holmgren éra

Wolf miután Infante-t kirúgta, Mike Holmgren-el kötött egy öt éves szerződést, aki a San Francisco-nál négy évig Super bowl győzelemnél segédkezett. Emellett egy trade keretében megszerezte Brett Favret az Atlanta Falconstól, ami utólag talán GM-kedésének legjobb döntése volt.

Holmgren első szezonjában (1992) 9-7-es eredményt ért el, így ő lett a harmadik Packers edző, aki az első szezonjában pozitív mérleggel zárta az idényt, és 1965 óta először egy hat meccsből álló győzelmi sorozatot tudott produkálni.

A gyenge idénykezdés után a csapat mégis 9-7-re abszolválta a idényt, és így Holmgren 1993-ban a rájátszásba vezethette csapatát. A rájátszás első körében a Detroit által felállított gátat, egy utolsó percben elért 28-24-es győzelemmel döntötte le a csapat, de a Dallas-tól 27-17-re kikapott a következő körben.
 
1994-ben a Packers immáron zsinórban harmadszor is 9-7-el zárta az alapszakaszt, ezáltal két egymást követő évben egyenes ágon bekerült a rájátszásba. A Detroit-ot 16-12-re győzték le úgy, hogy a zseniális védelmi munkának köszönhetően Barry Sanders-t 13 játékon keresztül -1 yardon tudták tartani. Ezután immáron zsinórban másodszor ismét a Dallas állta útját a csapatnak (35-9), többek között annak köszönhetően is, hogy a meccsen a Packers all pro játékosa, Sterling Sharpe nyaksérülést szenvedett. (Sajnos ennek a sérülésnek köszönhetően Sterling Sharpe kénytelen volt befejezni csodálatos pályafutását.)
1995-ben - Sharpe elvesztését követően – a Packers, ismét a történetének egy jeles pontjához ért: bejutott a rájátszásba és az utolsó hét meccsből hatot meg is nyert. Az idényt 11-5-ös mutatóval zárta, ami az 1966-os Super Bowl megnyerésének idényét követő legjobb eredmény volt. (Akkor a csapat 12-2-es eredményt ért el.) Ennek köszönhetően ebben az évben a Packers az utóbbi 28 év legnagyobb sikerét érte el, és az NFC bajnoki címéért játszhatott.

A rájátszás első körében a Falcons-t 37-20-ra verte a csapat a Lambeau Field-en, majd szertefoszlatta a San Francisco 49ers álmait is a bajnoki cím megvédéséről, egy 27-17-es idegenbeli győzelemmel. Ám a Packers nagy álma most sem válhatott valóra, mivel az NFC konferenciadöntőjében a Dallas 27-24-es eredménnyel ismét a csapat útját állta.
 
1996-ban elsöprően játszott a csapat. Első kilenc ellenfelükből nyolcat le is győztek megállíthatatlannak tűntek: 13-3-as szezont tudhattak magukénak. A rájátszásban a 49ers-t 34-14-re győzte le a csapat, a Carolina Panthers-t pedig 30-13-ra, ezzel az NFC bajnoka lett.

A Packers bejutott a döntőbe és a New England ellen szállhatott harcba a bajnokság megnyeréséért. A közel három évtizede tartó remények és csalódások után a csapat 35-21-re múlta felül a New England-et, ezzel 1967 óta először újra NFL bajnoki címet szereztek a XXXI. Super Bowl-on.

A Green Bay Packers ezzel már 12-szer nyerte el az NFL bajnoki címet, ezek között harmadszor nyert Super Bowl-t. A győzelemmel annak az elit csoportnak a tagjává vált, akik háromszor, vagy annál többször nyertek Super Bowl-t (Dallas, San Francisco, Pittsburgh, Oakland és Washington).

1997-ben a Super Bowl megvédésének esélyével indult neki a szezonnak a csapat. Másodszor is sikerült 13-3-as alapszakasz szezont zárni és a Packers legyőzhetetlennek tűnt még a szakemberek szemében is. A győzelmi sorozat és a jó forma folytatódott a rájátszásban is mikor a Lambeau Field-en a Tampa Bay-t 21-7-re győzték le. Ez zsinórban a 12. otthoni győzelme volt a csapatnak a playoffban, ami a profi labdarúgás történetének leghosszabb hazai pályán elért győzelmi sorozata a rájátszást figyelembe véve.

A 49ers ellen egy esős meccsen kellett diadalmaskodni, hogy a Packers ismét a Super Bowl-ért játszhasson. A csapatnak sikerült is elérni a célját, a 49erst offenzív szerzett touchdown nélkül tartva. (23-10)

A XXXII. Super Bowl-on a Denver volt az ellenfél. Az első félidő után 17-14-re vezettek a Packers ellen, de a remény újra feltámadt, mikor a quarterback Brett Favre egy mérnöki pontosságú, 85 yardos drive-ja után a csapat 24-24-re egyenlített a negyedik negyed elején. A meccsből már csak 1 perc 45 másodperc volt hátra, mikor Brett Favre a tight end, Mark Chmura-nak kísérelt meg passzt adni a Denver 20 yard-os vonalán. A passz sikertelen volt és a Broncos szerezte meg a labdát. A végén 31-24-re a Broncos legyőzte a csapatot, így a Super Bowl ismételt megnyerése csak kísérlet maradt.

Kezdetben elérhető célnak tűnt 1998-ban (a csapat 80. szezonjában), hogy a csapat újra a Super Bowl-ért játszhasson. A csapat történelmet írhatott volna, hogy hatszor egymás után sikerül bejutni a rájátszásba, de a remények szertefoszlani látszottak, mikor a Pro Bowler running back Dorsey Levens (kilenc meccsre) és center Frank Winters (teljes idényre) lábsérülést szenvedett. Ennek ellenére egy újabb csapatrekordot értek el: a Lambeau Field-en veretlen tudott maradni a csapat 25 mérkőzésen keresztül, ami az NFL történetének második leghosszabb sorozata (ezt a sorozatot a Minnesota Vikings törte meg október 5-én).
A csapat 11-5-ös mérleggel zárta az idényt, ami zsinórban a negyedik olyan szezonja volt, mikor is két számjegyű győztes meccsel a háta mögött készülhetett a rájátszásra (11-5 1995-ben, 13-3 1996-ban és 1997-ben).
Ilyen sorozatot csak a Lambeau éra háromszoros NFL bajnoki címének elérésekor sikerült teljesíteni korábban 1929 és 1932 között (12-0-1 1929-ben, 10-3-1 1930-ban, 12-2 1931-ben és 10-3-1 1932-ben).

Érthető volt tehát a remény a jó szereplésre mikor a csapat a NFC Wild Card mérkőzésére készült. A Wild Card mérkőzés már megnyertnek tűnt, mikor a csapat 27-23-ra vezetett, de ez az előny egyik pillanatról a másikra elolvadt, ezzel a szertefoszlatva a Packers reményeit a Super Bowlt illetően. Steve Young 25 yardos touchdown passzt adott Terrell Owens-nek a mérkőzés vége előtt 3 másodperccel, így a 49ers 30-27-re fordította az állást, és győzött.
Öt nappal később Holmgren lemondott posztjáról és eligazolt HC-nek a a Seattle Seahawks-hoz.

Ray Rhodes

1999. jan. 11-én Wolf kinevezte Ray Rhodes-t vezetőedzőnek (Eagles head coach és Green Bay defensive coordinator), így ő lett a csapat 12. vezetőedzője.
Új „divatot” vezetett be, mikor is az első négy győztes meccsből háromszor a csapat csak az utolsó percben fordított.
De a mosoly lefagyott a drukkerek arcáról, mikor a Green Bay nem jutott be a rájátszásba 1992. óta először. Wolf szerint a csapatból hiányzott a tűz és a szívósság, ezért szezon végén lemondtatta Rhodes-t.

A Sherman időszak

Kevesebb, mint két hét múlva Wolf sok NFL szakértő meglepetésére Mike Sherman-t nevezete ki Head Coach-nak, 2000. január 18-án., így ő lett a Packers 13. Head Coach-a.
2000-ben Shermann leküzdötte a csapat sérüléshullámát – beleértve Favre hosszú ideig húzódó könyök sérülését is - és 9-7-el abszolválta a szezont, nem sokkal kerülve el a playoff szereplést.

Egy hónap után egy négy meccsből álló győzelemsorozat után Wolf nyugdíjba ment, mint a csapat végrehajtási alelnöke és vezérigazgatója. 2001. február 1-én az elnök, Bob Harlan gyorsan kinevezte Wolf helyére Sherman-t. Így Sherman lett Starr (1980) óta az első HC, aki egyben General Manager is lett.

Wolf nyolc éves működése alatt érte el 29 év után, hogy a csapat ismét Super Bowl-t nyerjen (1996) és ott legyen a nagydöntőben is zsinórban kétszer (1996-1997). Összesen 101 győzelmet számlálhatott (beleértve nyolc playoff mérkőzést), nyolc pozitív mérleggel zárt szezont (1992-98, 2000), hat zsinórbeli playoff-ba kerülést (1993-98) tud felmutatni és emellett a free agency bevezetése óta (1993) legeredményesebb GM-ként vonult vissza (83-45).

Most, hogy teljes jogosultságot kapott, Sherman 2001-ben visszavezette a csapatot a playoff-ba és javította győzelmi arányát .656-ra (21-11). Ez az eredmény lett, a Packers történetében a valaha elért legjobb edzői teljesítmény, amit az első két évben sikerült elérnie egy HC-nek. Favre és a robbanékony Ahman Green (1981 összetett yard) mögé felsorakoztatva a csapatot 12-4-gyel abszolválta a szezont a Packers.

2002-ben a Green Bay 12-4-es alapszezon után megnyerte az NFC North Divízió Bajnoki címét december 1-én. Favre-ot (két szavazattal) negyedszer is megválasztották MVP-nek (1995 és 1997 között zsinórban nyert három címet). A Packers története első hazai playoff meccsén kapitulált ebben az évben, Michael Vick és a Falcons törte meg az otthoni veretlenségi sorozatot.

2003-ban a csapat ismét megnyerte az NFC North Divíziót. A csapatot azonban megállította Donovan McNabb, aki 20-17-es eredménnyel vezette győzelemre az Eagles-t, így az NFC Konferencia Bajnoki címét nem sikerült megszerezni.

Favre apjának halála után egy nappal karrierje legjobbját nyújtva Oakland-ben négy touchdown-t elérve vezette győzelemre a Packerst, 41-7 re múlták felül a Raiders-t. Green a legjobb eredményt érte el a Packers történetében. Favre vezetett az NFL-ben a touchdown-ok számát illetően immáron negyedszer. Ráadásul a 32 touchdown-ból 19-et törött hüvelykujjal ért el!

Ezek után, 2004-ben, nehéz kezdést követően Sherman vezetésével mégis sikerült a szezont 10-6-os mérleggel zárni.
A Packers-nél ebben az évben, az első 12 hét eltelte után gyakorlatilag csak két csapat büszkélkedhetett jobb eredménnyel: a Pittsburgh (11-0) és a New England (10-2). A playoffban a Vikings nyert 31-17-re a Lambeau Fielden, búcsúztatva a Packerst.

2005. január 14-én Harlan átépítette a csapat struktúráját és Ted Thompson-t nevezte ki teljes jogkörű general manager-nek. Harlan meggyőződése szerint eredményesebb tud lenni egy külön csak a saját feladatával foglalkozó GM és HC.

2005-ben, 37 perccel a szezon megkezdése után a Packers elvesztette az elkapó Javon Walker-t térdsérülés miatt. A következő héten a csapat szintén elvesztette egész évre szóló sérülés miatt a halfback-jét, Greent, és a legjobb backup-ját Najeh Davenport személyében. Ám ez még nem volt elég, hiszen a kezdő tight end Bubba Franks (térd), WR Robert Ferguson (térd) és C Mike Flanagan (sérv) is folyamatosan sérüléssel küszködött az év folyamán. Ennek köszönhetően a szezont katasztrofális 4-12-es eredménnyel zárta a csapat.

A következő szezon megkezdése előtt, január 2-án Thompson elbocsátotta Sherman-t, mondván, új arc kell a csapat élére.

McCarthy csapata

Thompson egy kilenc napos, fárasztó keresés és meghallgatás után Mike McCarthy-t nevezte ki a csapat történetének 14. Head Coach-ának 2006. jan. 12-én. A McCarthy által vezetett Packers, egy négy győzelemből álló sorozattal zárta az évet 2006-ban, 8-8-cal.
McCarthy büszke és csalódott is volt az év után. Pár dolgot sikerült végrehajtani programjából. Elsősorban a football kultúrát igyekezett megváltoztatni a csapatban, a 2006-os szezon megkezdéséig. Tudta, hogy ha a csapat összes tagja sérülésmentes marad, akkor a playoff szereplés a jövőben nem lehet kérdéses és már „csak” a Super Bowl megnyerése lehet a cél hosszútávon.

Az elkapó Donald Driver és a defensive end Aaron Kampman a legjobb szezonját zárta egy pár hónappal a szerződésük aláírása után.
Driver megközelítette karriercsúcsát majd minden téren, Kampman pedig második lett a ligában a maga 15 sack-jével. Ezek után nem csoda, hogy mindketten meghívást kaptak a Pro Bowl-ra.
2007-ben a csapat új reményekkel indult neki a szezonnak és villámrajttal kezdett. Mindenki meglepetésére az első négy meccsen zsinórban győzött. Átgázolt a Philadelphia-n (16-13), a Giants-en (35-13), Chargers-en (31-24) és a Vikings-en (23-16), ám a Packers szárnyalását a Bears állította meg egy 20-27-es eredménnyel.
Favre ebben az évben majd’ minden NFL csúcsot megdöntött, és az elkapók (Green, Ferguson és Jennings) is remekeltek, ám a futójátékkal hadilábon állt a csapat.
2007-ben a szezon elején csatlakozott a csapathoz Ryan Grant, aki az évad második felében sokban hozzásegítette futójátékával a csapatot a jó eredmények eléréséhez.
A Packers a szakértők és a szurkolók legnagyobb meglepetésére 13-3-al zárta az évadot, ezzel a harmadik legjobb teljesítményt nyújtotta az NFL-ben és 2004 után ismét megszerezte az NFC North Divízió elsőségét.
A playoffban 2007. jan. 12-én egy hóeséssel és széllel tarkított meccsen Grant első két futójátékában fumble-al kezdett, amiket a Seahawks azonnal TD-re váltott és 0-14-re elhúzott. Ám ekkor McCarthy taktikát váltott és a Packers az első negyedet a katasztrofális kezdés után már 14-14-el zárta. Majd ezek után a meccset végig uralva mind futójátékban (Grant: 3 TD), mind passzjátékban (Favre: 3 TD) ellenállhatatlan teljesítményt nyújtva 42-20-as eredménnyel zárta a meccset.
A csapat teljesítményét látva, az összes újság már egyértelmű esélyesként látta a Packers-t az NFC megnyerésére, sőt, a csúcsot döntő Brady (QB) és az „Öreg” Favre összecsapását latolgatták a címlapjaikon. Ám a Giants elleni NFC konferenciadöntő még hátra volt, mely akadályt a csapatnak még sikeresen kellett vennie, hogy a Super Bowl-on játszhasson.
A Packers mellett szólt, hogy otthon, a Lambeau Field-en játszhatott a Giants ellen. Mindkét csapat fej-fej mellett haladt és az ifjú QB, Eli Manning kimagasló teljesítményt nyújtott a számára nem megszokott igen zord időjárásban is.
A Packers az utolsó másodpercben kapott field goal-al kikapott 20-23-ra, így a Super Bowl megnyerése ez évben elmaradt.

2008. március 4-én Brett Favre bejelentette visszavonulását. A 16, Green Bay-ben eltöltött
éve után könnyek közepette vett búcsút egy azóta elhíresült sajtótájékoztatón. Ám július
29-én újbóli aktiválását kérte a ligától, mondván játszani szeretne a 2008-2009-es szezonban,
ezzel nem kis viszályt kavarva a Packers háza táján, valamint az egész futball világban.
Augusztus 4-én Favre kérelmét elfogadták, így újra aktív játékosnak számított. Ez komoly gondot
jelentett a Packers-nek, akik a 2005-ös draft első körében érkezett Aaron Rodgers-szel képzelték el a jövőt. A viszony megromlott a csapat és a legendás 4-es között, ennek következményeképp augusztus 6-án egy trade keretében Favre a New York Jets csapatához került.
Favre távozását követően a csapat Aaron Rodgers irányításával kezdte meg a szezont. Nagy elvárások voltak vele szemben (sokan nehezteltek rá, amiért kedvencük miatta volt kénytelen távozni) de A-Rod nem roppant össze. Közel azonos statisztikákat produkált, mint Favre utolsó itt töltött évében és igazi vezére volt a csapatnak. Nem rajta múlott a gyenge szereplés. A Packers 7-szer maradt alul 4 vagy kevesebb ponttal, ezek mellett rég nem látott sérüléshullám (7 kezdő játékos kidőlése) és a futás elleni védelem gyengesége is hozzájárult a nem éppen fényes 6-10-es mutatóhoz. A szezon végeztével 8 edző volt kénytelen távozni. A legnevesebb távozó, Bob Sanders a csapat defenzív kordinátora volt, akinek helyét a 3-4-es formációt preferáló Dom Capers vette át.

(...)

A csapat főedzői

Curly Lambeau (1921–1949)
Gene Ronzani (1950–1953)
Hugh Devore (1953)
Ray (Scooter) McLean (1953)
Lisle Blackbourn (1954–1957)
Ray (Scooter) McLean (1958)
Vince Lombardi (1959–1967)
Phil Bengtson (1968–1970)
Dan Devine (1971–1974)
Bart Starr (1975–1983)
Forrest Gregg (1984–1987)
Lindy Infante (1988–1991)
Mike Holmgren (1992–1998)
Ray Rhodes (1999)
Mike Sherman (2000–2005)
Mike McCarthy (2006–)

A Pro Football Hall of Fame tagjai

Herb Adderley, CB (1961–1969) Beiktatva: 1980
Tony Canadeo, RB (1941–1944, 1946-1952) Beiktatva: 1974
Willie Davis, DE (1960–1969) Beiktatva: 1981
Len Ford, DE (1958) Beiktatva: 1976
Forrest Gregg, OG/OT (1956, 1958–70) Beiktatva: 1977
Ted Hendricks, LB (1974) Beiktatva: 1990
Arnie Herber, QB (1930–1940) Beiktatva: 1966
Clarke Hinkle, FB (1932–1941) Beiktatva: 1964
Paul Hornung, RB (1957–1962, 1964–1966) Beiktatva: 1986
Cal Hubbard, OT (1929–1933, 1935) Beiktatva: 1963
Don Hutson, WR (1935–1945) Beiktatva: 1963
Henry Jordan, DT (1959–1969) Beiktatva: 1995
Walt Kiesling, OG (1935–1936) Beiktatva: 1966
Curly Lambeau, edző (1919–1949) Beiktatva: 1963
James Lofton, WR (1978–1986) Beiktatva: 2003
Vince Lombardi, edző (1959–1967) Beiktatva: 1971
John McNally, RB (1929–1933, 1935-1936) Beiktatva: 1963
Mike Michalske, OG (1929–1935, 1937) Beiktatva: 1964
Ray Nitschke, LB (1958–1972) Beiktatva: 1978
Jim Ringo, C (1953–1963) Beiktatva: 1981
Dave Robinson, LB/PK (1963-1972) Beiktatva: 2013
Bart Starr, QB (1956–1971) Beiktatva: 1977
Jan Stenerud, K (1980–1983) Beiktatva: 1991
Jim Taylor, FB (1958–1966) Beiktatva: 1976
Emlen Tunnell, DB (1959–1961) Beiktatva: 1967
Reggie White, DE/DT (1993–1998) Beiktatva: 2006
Willie Wood, S (1960–1971) Beiktatva: 1989

Visszavonultatott mezszámok

3 - Tony Canadeo
4 - Brett Favre
14 - Don Hutson
15 - Bart Starr
66 - Ray Nitschke
92 - Reggie White