Hall of Fame 2011 - Marshall Faulk

Szériánk következő következő állomásán az ezredforduló egyik legjobb, de mindenféleképpen legsokoldalúbb futóját, Marshall Faulkot ismerhetjük meg.

A Hall of Fame cikkek során eddig zömmel olyan játékosokról olvashattunk, akik akkor élték fénykorukat, mikor a sportág még nem igazán volt népszerű kis hazánkban. Most viszont egy olyan játékos következik, aki már az ezredforduló után is szép sikereket ért el az NFL stadionok füvén. Következzen tehát a 2006-ban visszavonult Marshall Faulk portréja.

 
Marshall William Faulk 1973. február 26-án született, 38 éves tehát mindössze. New Orleansben született, itt is járt középiskolába, a George Washington Carver High-ba, majd a San Diego State Egyetemén szinte azonnal letette a névjegyét, mint futballista. Élete második NCAA meccsén a Pacific Tigers ellen 386 yardot futott, és 7 (hét) touchdownt ért el, egész karrierje egyik legemlékezetesebb teljesítményét felmutatva. Természetesen mindkét adat freshman rekord, a 386 futott yard ráadásul NCAA rekord is volt egyben. Nem rossz egy második meccsét játszó, mondhatni "még szinte középiskolás" NCAA rookietól, ugye? Első college szezonjában Faulk 23 TD-t vitt (21 futott), és 140 pontot szerzett egymaga. Ugyan a következő két szezonjában nem tudta megközelíteni bombasztikus első évét, azt viszont folyamatosan bizonyította, hogy egyrészt igazi all-around futó, másrészt pedig, hogy a kezei is ügyesek, ugyanis elkapásokból is rendszeresen nagy veszélyt jelentett az ellenfél védelmei számára.
 
Faulk 1994-ben jelentkezett az NFL draftra. 4.28-as 40 yardos idejével már a combine-on is kitűnt, ahol 207 fonttal és 5'10" magassággal mérlegelt. Csapata pro dayén ezután 4.35-öt futott 40 yardon. A drafton az óriási RB needdel küzdő Colts választotta ki, a második cetlivel. 17,2 milliós, hétéves szerződést írt alá az Indianapolis csapatával július 25-én, és 5,1 millió USD aláírási bónusz is ütötte a markát. Cserébe futott rookieként 1282 yardot, 11 TD kíséretében, valamint begyűjtötte az év legjobb támadó újoncának járó díjat is. Természetesen a Pro Bowlra is beszavazták, és ha már ott volt, el is hozta az MVP címet. Mondhatjuk tehát, hogy profi karrierje, hasonlóan az NCAA pályájához, sikeresen indult. Egy évre rá már 14 futott TD és 1078 yard állt a neve mellett, a Colts pedig 9-7-tel (az előző évi 8-8 után) beslisszolt a rájátszásba, ahol majdnem Super Bowlig is jutottak, a Steelers verte ki őket egy olyan meccsen, ahol Faulk sérülés miatt nem volt csatasorba állítható. Sajnos a sérülés a 1996-os szezonban is elkísérte a remek RB-t, így akkor csak 3 yardot tudott átlagolni, összesen 587 mellett. Felépülve azonban két ezer yardos szezon követte ezeket, közte a 1998-as, ahol 1319 yardig jutott, ráadásul 86 elkapásból 906 elkapott yard is a neve mellé vésetett. Ez a 2000+ totál yardos szezon csak az első volt abban a négyes sorozatban, ami NFL rekord.
 
Faulk 1998-ban a Ramsbe került, mivel nem jött ki jól régi csapatával. Saját maga a "félreértésekkel" magyarázta távozását, igazság szerint a Colts feje, Bill Polian nem akarta hazavágni fiatal csapata légkörét, és az új szerződésért holdoutoló sztár futónak inkább ajtót mutatott. A Kosok egy 2. és egy 5. körös picket adtak Faulkért, az Indy Mike Petersont és Brad Sciolit draftolta eme helyeken, továbba Edgerrin Jamest Faulk helyére az első körben. Faulk 45.2 milliós szerződés alá firkantotta oda a nevét, ezzel a Rams addigi történetének legdrágább játékosává vált.
 
Ahogy eddig megismerhettük Faulkot, láthattuk, hogy első éveiben sehol sem szokott tétlenkedni. Most sem. A "greatest show on turf" becenévvel illetett, Mike Martz által kiötlött passzorientált támadóstratégiában remekül muzsikált, és a liga történetének egyik legjobb all-purpose yard mérlegét hozta össze. 2429 yardot hozott össze a scrimmage line-ról, a múltnak adva át Barry Sanders rekordját. (Ezt a csúcsot 2009-ben Chris Johnson döntötte meg). Emellett Roger Craig mellett a második olyan játékossá vált, aki 1000 yard fölé jutott mind futásban, mind elkapásban. A Rams bajnokságot nyert, a döntőben a Titans csapatát felülmúlva. Jeff Fisher remekül megfogta Faulk és a St Louis futójátékát, a sztárt 17 yardon tartva. Minő fájdalom, cserébe a passzjáték működött, Faulk 90 elkapott yarddal a második legjobb lett a döntők történetében, ami a futó által elkapott yardokat illeti. A San Diego State és a Colts után tehát St Louisban is robbantott első szezonjában. (Azt már majdnem elfelejtettem, hogy az NFL legjobb támadója, és az NFC Pro Bowl csapatának kezdő futója is lett)
 
2000-ben Faulk az első olyan RB lett, aki 5 éven át aktuális csapata legjobb elkapója volt, ami az elkapások számát illeti. Az MVP címet is begyűjtötte, valamint alegjobb támadónak dukáló elismerést, 26 szerzett TD-je pedig rekord lett, ezt később Priest Holmes megdöntötte (utóbb Shaun Alexander, majd LT). A védelem azonban nem állt a helyzet magaslatán (470 pontot kaptak), a címvédés így elmaradt. 2001-ben Faulk szezonrekordot állított fel, 1382 futott yardig jutott. Zsinórban harmadszor lett az év támadója, az MVP szavazáson pedig második lett csapattársa, Kurt Warner mögött. 2000-ben és 2001-ben ráadásul úgy érte el ezeket a remek számokat, hogy 2-2 alapszakaszmeccset ki kellett hagynia sérülés miatt. Ezek az évek voltak Faulk karrierjének csúcspontjai.
 
Ezután azonban, ha lassan is, de hanyatlani kezdett Faulk csillaga, ennek okai a kor és a sérülések voltak. Ennek ellenére 2002-ben egy újabb, hétéves szerződést kapott, ami 43.95 millióra szólt. Folyamatosan csökkenő számokat produkált, 2004-ben már megosztotta terheit az újonc Steven Jacksonnal. Szerződését 2005-ben átstrukturálták, hogy beférjenek a fizetési sapka alá.
 
2005 július 21-én a Rams bejelentette, hogy egy térdműtét miatt Faulk kihagyja a 2006-os szezont. Ez idő alatt Marshall az NFL Network szakértőjeként dolgozott. A 2006 november 20-ai CBS NFL Gamecenter adásban Faulk érdekes megjegyzést tett. Állítása szerint ugyanis a QB-tól jó egy támadófal, és hogy korábbi csapattársa, Orlando Pace ellen sikerrel venné fel a harcot passz siettetőként, ha elég kísérletet kapna. Halkan jegyzem meg, Pace 147 kg és 201 cm, Faulk 96 kiló és 178 centi volt. Mindenesetre érdekes, hogy egy futó ily módon devalválja a támadófal munkáját, akik köztudottan minden offense mozgatórugói. (Bears szurkoló vagyok, én már csak tudom...)
 
Faulk 2007 márciusában bejelentette, hogy (bár korábban azt mondta, ha tud "új" térdein teljes sebességgel futni, és kell a Ramsnek, akkor megy) visszavonul a futballtól. Az év novemberében a Rams bejelentette, hogy visszavonultatja Faulk mezét, erre december 20-án, egy Pittsburgh elleni csütörtöki meccsen került sor. 2010-ben az NFL Network "Top 100 legjobb játékos" szavazásán Faulk a 70. helyet csípte el. Idén pedig, első lehetőségre, Faulkot beválasztották a Hírességek Csarnokába. Ez mondható sorsszerűnek is, hiszen aki élete második NCAA meccsén 386 yardig és 7 TD-ig jut, első NFL szezonja végén Pro Bowl MVP lesz, első Rams-es szezonjában pedig bajnok lesz, attól igazán nem várható el, hogy holmi HoF iktatással akár egy évet is várjon.
 
Marshall Faulk jelenleg San Diegoban él, gyerekkori barátjával, Damien Warrennel egy jótékonysági alapítványt működtet. Rokoni szálak fűzik Kevin Faulkhoz, aki a Patriots futója.
 
Karrierje során láthattuk, hogy minden állomáshelyén azonnal berobbant a köztudatba, és azt is, hogy nem csak remek statisztikai mutatókat ért el, hanem a hőn áhított bajnoki aranygyűrű is a birtokába jutott. Az ezredforduló talán legjobb futójátékosa idén augusztusban teljesen jogosan válik a Hall of Fame tagjává.
 
Pap Dániel (konqueror)