Hall of Fame 2012 - Chris Doleman

Írta: gsn — 2012. augusztus 5., 06:56

Elérkeztünk sorozatunk záró darabjához, amelynek keretében Chris Dolemannel, a kiváló defensive enddel ismerkedhetnek meg olvasóink.

Hall of Fame 2012 - Chris Doleman

Christopher John Doleman  1961. október 16-án látta meg a napvilágot Indianapolisban John és Mary Lee Doleman gyermekeként. Fiatal éveit azonban már Pennsylvania államban töltötte, York városában, ahol nyolcévesen kezdett el focizni. Az NFL történelem egyik legproduktívabb defensive endje nem úgy kezdte karrierjét a futballpályákon, mint aki évek múltán az NFL egyik legrettegettebb QB siettetője lesz. Mi több, amikor a 194 cm magas, 218 font súlyú védő kikerült a középiskolából, még csupán atletikussága miatt figyeltek fel rá, futballintelligenciáját, képességeit tekintve jelentősen elmaradt a kor legtehetségesebb játékosaitól. Ennek oka kereshető abban is, hogy amikor Doleman kezdő játékossá vált harmadik évében, a csapat éppen edző nélkül állt egy elhúzódó sztrájk miatt. A teljes edzői stáb hiányában a szülők irányításával állt ki a William Penn High School csapata. Végzős évének első hónapjában pedig a visszatérő edző szívinfarktust kapott… Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a fiatal Chris nem rendelkezett kellő tudással, hiszen nem dolgozott vele szakember elegendő ideig. Sokak számára nem volt több egy projektnél, egy olyan játékosnál, akinél felmerült a kérdés, hogy érdemes-e egyáltalán vele vesződni… Az egyik ilyen csapat a Temple volt, amelynek ajánlata nagyon tetszett a szülőknek, már az is nagy szó volt számukra, hogy Chrisre futballprogram pályázik, ráadásul maradhatott volna otthona közelében. A Pittsburgh egyetem volt az, amely ennél többet látott benne, egy csiszolatlan gyémántot. Ez akkor derült ki Chris számára, amikor meglepetésre, sérülés miatt kihulló játékosok helyére meghívták az egyik kisebb állami all-star mérkőzésre.

A sokak számára ismeretlen játékos Jackie Sherrill, a Pittsburgh Panthers HC-jának kérésére került be a keretbe, de ezt akkor még nem tudta Chris. Sherrill szerette volna látni Dolemant testközelből, edzésnapokon. Nem csalódott, megbizonyosodhatott arról, hogy a fiatal Chrisben hatalmas lehetőségek rejlenek. A college fociban akkoriban az elitek elitjébe tartozó, National Championship esélyes Pittsburgh egyetem megjelenése a családot sokkolta, és sikerült őket meggyőzni arról, hogy fiuk inkább mondjon nemet a Temple ajánlatára, és töltsön egy évet a Valley Forge Military Academyben. Az egy év különösen jót tett Dolemannek, fegyelmet, tiszteletet, alázatot tanult leginkább ezen időszak alatt, és nem mellesleg végre edzővel rendelkező focicsapatban szerepelhetett.

A csiszolatlan gyémánt 1981-ben tette be először lábát a Pittsburgh egyetem kampuszára.  A focicsapat sztárja ekkoriban egy későbbi legendás irányító volt, akit Dan Marinonak hívtak. Doleman érkezésekor éppen nagy változások zajlottak a csapat körül, sok tehetséges játékos távozott az NFL-be. Sherrill - csalódást keltően - nem tudta megszerezni a National Championshipet azzal a csapattal, amelyben szerepelt Russ Grimm, Mark May, Rickey Jackson és Hugh Green is többek között Marino mellett. Az 1980-as Pittsburgh Panthers keretéből később 23-an lettek kezdőjátékosok az NFL-ben, heten cserék, egy-egy játékos pedig a CFL-ben és a USFL-ben lett kezdő. Az 1981-es NFL drafton hét Panthers játékos kelt el az első két körben. Köztük volt a két DE, a később Pro Football Hall of Famebe kerülő sztár, Rickey Jackson és a Heisman szavazás második helyezettje, Hugh Green. (Jackson később LB poszton, a Saints híres Dome Patroljának tagjaként „terrorizálta” az NFL-t, Green pedig Charles Woodson 1997-es győzelméig a legmagasabban végző védőjátékos volt a Heisman szavazáson.)

Doleman egyszerűen elképzelni sem tudta, hogy ilyen játékosok szintjére valaha felérjen, sokkolta, amikor Sherrill - tegyük hozzá, kissé kényszerből - szinte azonnal mélyvízbe dobta. A nyáron nagyon sokat foglalkozott vele az edző, de ez mit sem ért volna Chris sok munkája nélkül. Doleman a freshman szezonja harmadik mérkőzésétől kezdve a kezdőcsapat tagja volt, 1981-ben bal oldali defensive endet játszott. Hogy milyen színvonalon, azt nagyon nehéz jelzőkkel illetni. A kiforratlan gyémánt fél szezon alatt a college foci egyik legrettegettebb QB siettetője lett. Kiemelkedő játékosa volt a college foci legjobb védelmének ebben a szezonban. 12 sacket jegyzett, négy passzt védekezett ki, és egy fumblet is sikerült megszereznie. És mindezt a college foci egyik legjobb csapatában. Első szezonjában akár veretlenségig is menetelhetett volna a Panthers-szel, azonban az első helyen rangsorolt Pitt elbukta a Penn State elleni sorsdöntő rangadót 14-0-s vezetésről… A Sugar Bowlon azért vigasztalódtak, ahol legyőzték a Herschel Walker vezette Georgia Bulldogst.

Az idény végén Sherrill elhagyta a csapatot, a college futball legjobban fizetett edzője lett a Texas A&M-nél. Távozása nagyon rosszul hatott Chrisre, akinek játéka kissé visszaesett a második szezonra. Azonban a Pitt így is menetelt Marino végzős évében, de a Notre Dame és a Penn State elleni bukás miatt elszálltak a National Championship álmok, hiába voltak mindenki favoritjai év elején. Doleman harmadik éve jobbra sikeredett, ekkor már LB-ként, azonban a csapat ismét elmaradt a bajnoki álmoktól, 8-3-1-gyel végzett. Doleman pozícióváltásával kapcsolatos egy legendás történet. Arra akarta megtanítani defenzív koordinátora, hogy hogyan, milyen technikával érdemes majd a blokkoló játékosokat felvennie vagy elkerülnie LB poszton játszva. A gyakorlat pontosan egy playig tartott. Doleman nagy rössel vetette bele magát a feladatba a szimulációba bekapcsolódó koordinátor ellen. Kissé túl heves volt, mert a gyakorlat vége az lett, hogy a koordinátor a földön kötött ki, három másodpercre elveszítette eszméletét, és amikor felsegítették, nem tudta, hogy hol van. Többet az edző nem próbált hasonló játékot játszani Dolemannel… Chris hamar megszokta új szerepkörét, és bár utolsó szezonjában a Pitt hosszú idő óta nem látott kudarccal zárt (mindössze három győzelem), a draft nagy ígéreteként tekintettek rá. Hihetetlen dolog ez azok után, hogy 1981-ben ismeretlen, képzetlen játékosként érkezett meg az egyetemre. Elképesztően gyorsan tanult, hiszen fél évnyi felkészülés kellett ahhoz, hogy kezdő legyen, pár mérkőzés ahhoz, hogy domináns DE váljon belőle, és az LB szerepkört is megtanulta egy offseason alatt. Mindez hatalmas dolog egy olyan játékostól, akiben csak Jackie Sherrill látott komolyabb lehetőségeket…

A kérdés csak az volt az NFL drafthoz érve, hogy DE vagy LB lesz-e az NFL-ben. Nem tartottak attól, hogy valamelyik poszttal gondja lehetne, hiszen ismerték történetét, tudták, ha kell, bármit meg tud tanulni. Annak ellenére, hogy ekkorra már magasra rangsorolt játékos volt, kisebb meglepetést jelentett, amikor a Minnesota Vikings kiválasztotta a draft negyedik helyén. Az eredetileg második helyre jogosult, de picket cserélő csapat inkább támadóoldali problémákkal küzdött. Így a csapat szurkolói és a szakértők is egyetértettek abban, hogy a Vikingsnak a Miami (Fl.) egyetem elkapójára, Eddie Brownra lett volna szüksége. A Minnesota vezetősége azonban Dolemant választotta, és azonnal be is helyezték 3-4-es védelmük egyik külső OLB-jének. Első szezonjában 13 mérkőzésen kezdett, 113 szerelést jegyzett, és meghatározó játékosa lett a védelemnek. A legendás főedző, Bud Grant visszavonulása után, a második évében aztán szezon közben váltott sémát a csapat, a hat mérkőzésen LB-ként kezdő Doleman előbb szituációs DE lett, majd a 4-3-as védelem baloldali DE-jeként kezdett az utolsó három mérkőzésen.

Mivel a sémaváltást tartósnak tervezte a csapat új főedzője, Jerry Burns, így Doleman az offseasonben leginkább megerősödésén dolgozott. Gyorsasága megvolt a pozícióhoz, ami hiányzott, hogy fizikuma megerősödjön az NFL OT-k elleni harchoz. 20 fonttal nehezebben jelent meg a training campben, és innentől nem volt megállás a dominanciáig. Első, teljes egészében DE poszton végigjátszott évében 11 sackkel zárt az NFL-ben és rögtön meghívták a Pro Bowlra, és az első All-Pro csapatban is elfoglalta helyét. A Vikings egészen az NFC Championship Game-ig menetelt, azonban kikapott a Washington Redskinstől. Doleman 1993-ig maradt a csapatban, szinte állandó Pro Bowlerré vált és 1989-ben, valamint 1992-ben csapata legjobb játékosa volt. 1989-ben állította fel egyéni rekordját, amikor 21 sacket jegyzett egy idény alatt. Ez a rekord 2011-ben dőlt meg a Vikingsnál, amikor Jared Allen 22 sackkel fejezte be az idényt. 1992-ben, amikor a Vikings 11-5-tel zárta az NFC Centralt, az év védőjátékosának is megválasztották. 64 szerelése mellett elért 14,5 sacket, kiharcolt hat fumblet, megszerzett három fumblet, volt egy interceptionje, amit TD-re hordott vissza, illetve egy safety is fűződött a nevéhez.

1994-ben a csapat elcserélte, és az Atlanta Falconshoz került. Itt első évében sérülések miatt nem volt mindig kezdő, de így is 7 sackig jutott. A következő évben aztán ismét Pro Bowler lett, immár hetedik alkalommal. 1996-ban aláírt a San Francisco 49ershez azzal a reménnyel, hogy Super Bowlt nyerjen. Három évet töltött itt, és bár egy alkalommal eljutott az NFC döntőig, ott vereséget szenvedett csapata a Packers ellen. Doleman három 49erses szezonja során 38 sacket ért el, és egyszer Pro Bowlig is eljutott. 1999-ben visszatért a Vikingshoz és a szezont 8 sackkel zárta. Nem jött össze számára az áhított Super Bowl győzelem, de 8 Pro Bowl részvétellel, és 150,5 sackkel fejezte be pályafutását, amivel minden idők negyedik legjobbja ebben a mutatóban. 232 mérkőzésen összesen 44 fumblet harcolt ki, amely megint csak megdöbbentő szám. Nyolc olyan szezonja volt, amikor több mint 10 sacket ért el, ezzel holtversenyben harmadik az NFL történetében. Az 1990-es évek All-Decade csapatának tagja, mától kezdve pedig a Pro Football Hall of Fameben is találkozhatunk bronz mellszobrával.

Doleman visszavonulása óta elsősorban vállalkozásai vezetésével foglalkozik, illetve két gyermekének, Evannak és Taylornak szenteli idejét.