Újra működünk, köszi a türelmet!

Holtszezon értékelő - 2.

Írta: Höri — 2013. április 11., 17:16

Négy részes sorozatunkban összefoglaljuk, hogy az NFL csapatok keretei miként is változtak a piacnyitás óta, és hogy ezek a játékosmozgások hogyan érintik a gárdák erejét. A 2. részben a drafton 9-16. helyen választó franchise-ok kerülnek sorra.

Holtszezon értékelő - 2.

New York Jets

Nagyon sokan távoztak New Yorkból, de akinek a lelépésére igazán vágyik a szurkolótábor, még mindig itt van. Mark Sanchez megkapta Tim Tebow után David Garrardot is konkurensnek, bár ha a veterán megint annyit bír egészségesen mint Miamiben, akkor tök mindegy. Így vagy úgy, amíg Sanchize itt tevékenykedik, nehezen lesz ütőképes csapata a zöldeknek.
A támadófalból mindkét guard távozott, az egyik helyét Willie Colon veszi majd át, a másikra talán Ducasse férhet oda, aki 2010/2. körösként még semmit se tett le az asztalra. Shonn Greene helyett Mike goodsGoodson lesz a feature back, ami ijesztően hangozhat, de Greene tavaly is kereken egy meccsen hozott elfogadható számokat. Dustin Keller a csoportriválishoz igazolt, így egy újonc tight end érkezése hamar megtörténhet, mert bár a Holmes-Hill-Kerley tengely nem reménytelen az elkapósorban, Sancheznek több kell a királycsináláshoz.
A védelemben a fő kérdés, hogy mikor válik véglegessé a Revis-csere Tampa Bay-be. Ha megtörténik, akkor a Cro-Kyle Wilson duó mögött is megcsappan a depth. Safety poszton nagyobb a slamasztika, a Landry-fivérek közül az ügyesebbik elment, jött helyette a másik, Yeremiah Bellnek viszont még ilyen testvére sincs, akit be lehetne szervezni. A front7-ből DeVito önként távozott, Scottot, Pacet, Pouhát, Thomast pedig ők nem marasztalták, így sok új arcra lehet számítani. Pouha helyén Garay játszhat, DE-ben pedig van két első körösük '11-ből és '12-ből, linebacker viszont nem sok. Antwan Barnes teljes munkaidőben nem a legjobb megoldás, de érkezése így is megéri, OLB ínségükre jó eséllyel már a 9. draftpickkel elhoznak valakit. Belül David Harris párja Demario Davis lehet, ezt már tavaly sejtettük, hogy meglépik.
A Jets sem erősödött, viszont még megteheti ezt ha Revis ellenértékeként nem csak jövő évi pickeket kapnak. Sok bizakodásra azért nincs ok, jó eséllyel a 3 legkevesebb pontot/yardot szerző gárda közé pályáznak 2013-ban.

Tennessee Titans

Nashville-ben nem titkolták, hogy erősíteni kell a kereten és egy kezdőcsapatnyi játékost alá is írattak, miközben jelentős távozónak csak Jared Cook számít. A remek adottságokkal bíró tight endet igazán sohasem sikerült tartósan jól használni, talán majd Delanie Walkerrel jobban megy a szekér, aki San Franciscóban kinőtte a #2 TE szerepkört, itt pedig megnövekedhet a játékideje. A távozók közül levitreHasselbeck helyére itt van Fitzpatrick, szóval ez nem lesz faktor, sőt Locker bénázása esetén még frissebb irányítót tud beküldeni Munchak. Shonn Greene azokra a játékokra tökéletes lesz amikor Chris Johnson pihet, New Yorkban többet kértek tőle, és az irreális volt. Andy Levitre a megüresedő LG posztra a legjobb elérhető alternatíva volt, RG-t lehet hozni a draftról elég jót, centernek pedig adott Velasco vagy a friss szerzemény, Rob Turner. Houstonba nem kellett Kevin Walter, itt még jó szolgálatot tehet 3-4. elkapóként, igazából az offenseben minden adott, hogy működőképes legyen, csak Lockernek kell felnőni a feladathoz.
A védelemben a safety poszt volt a leggázosabb, ahová George Wilson és Bernard Pollard szerződtetése is telitalálat lehet Griffin mellé, így a draftról csak a Verner-McCourty CB páros bővítése/javítása kell hogy szóbakerüljön. A védőfal közepén úgy tűnik, hogy továbbra is a létszámnövelésben hisznek, Sammie Lee Hill és Pitoitua is rendszeres játékidőt kaphat az eddig meglévők mellé, szóval az is eldőlni látszik, hogy ha a védőfalba draftolnak, az tuti DE lesz. A linebackerekhez nem nagyon nyúltak egy Fokou-igazolást leszámítva, végülis fiatal egység, csak idő (?) kell, hogy beérjenek. Tavaly nem volt ritka, hogy 40 pont körül kaptak, szóval az erősítések mellett szinte minden régi motorostól kell a javulás 2013-ra.
A Titans-nek nincs könnyű helyzete két playoff-csapattal egy csoportban, egy jó vagy rossz draft eldöntheti, hogy melyik oldalról közelítik majd az 50%-ot.

San Diego Chargers

Mindössze közepes mennyiségű rosszindulat kell hozzá, hogy kijelentsük: a Chargers ebben a két hónapban egyik posztján sem erősödött. Mondhatni, mióta az NFL.hu elindult, ez a leggyengébb keret fafejSan Diegóban. A Norv Turner nélküliség ezzel együtt is reménykedésre ad okot a drukkerek között.
A legnagyobb kiürülés a védőfalban történt, ahonnan alapvető rotációs tagok távoztak Martin, Franklin vagy Garay személyében, igaz utóbbi tavaly végig sérült volt. Még szerencse, hogy mind előtt van egy reményteljes fiatal. Takeo Spikes kivágása is a fiatalítási hullám része, így most a Donald Butler melletti ILB poszt üres, valamint Antwan Barnes néhány sackje is hiányozni fog. A secondary-ben Derek Coxnak kell feledtetni Antoine Casont, aki Arizónába szerződött, Jammernek pedig nincs csapata, lehet már nem is lesz. Waiveren még rátaláltak Johnny Patrickra, a nagyreményű CB New Orleansban nem találta meg számításait.
A támadósornak leginkább Danny Woodhead tehet jót, hiszen neki senkit se kell pótolni. Ronnie Brown visszatért Mathews és McClain mellé a backfieldre, az ex-patrióta esetleg Darren Sproles korábbi szerepkörébe bújhat bele. Az elkapóknál jó hír lehet ha Danario Alexander első perctől a pályán van, de a sérülékeny elkapó még nem írta alá az RFA tendert, igaz ez csak idő kérdése. Randy McMichael helyett John Phillips lesz Gates cseréje TE poszton, nem feltétlen érezzük majd meg a változást. A legfájóbb távozó Louis Vasquez, aki a rivális Denverhez szerződött, a helyére érkező Chad Rinehart pedig nem épp csereszabatos. Jared Gaither szekrényét King Dunlap veszi át, 6'9 magas LT nélkül ugyanis nem érdemes belevágni egy idénybe. A másodéves Michael Harris bizalomgerjesztő debütálása valamelyest megkönnyíti Mike McCoy helyzetét, de így is az OT/OG a legnépszerűbb poszt a Chargers-nek a mockokban.
A Chargers érthető módon szabadul a pótolható veteránjaitól, már csak az a kérdés, hogy Vasquez és Cason is ez a kategória volt-e. Sok alulteljesítő volt a keretben, az ő feljavulásukkal és egy erős drafttal nem reménytelen a helyzet, de nem is túl bíztató.

Miami Dolphins

Stephen M. Ross nem sajnálta a pénzt a csapatára, ami érthető is azok után, hogy úgy tűnik találtak egy nem teljesen reménytelen irányítót a draft első körében. Mondjuk ebbe az elméletben nem az lenne a következő lépés, hogy a franchise LT-t elküldik. Illetve nem küldték, ment ő magától, és Jake Long helyett úgy látszik Jonathan Martinnak kell átvenni a stafétát, ami tavaly nem ment neki túl fényesen. A drafton egy apró feltrade-del tuti találnának prototípus LT-t, és a Dolphins eddig agresszív holtszezonját tekintve, ez elég valószínű megoldásnak tűnik. Azért is kéne ennek az ügynek pontot tenni a végére, mert a guardok sem a világmegváltó kategóriát képviselik, lásd Lance Louis-igazolás. Még mindig a távozóknál maradva, a fő yard felelős, Reggie Bush elengedése kicsit meglepő volt, de nagy a bizalom Lamar Miller és Daniel Thomas felé, ilyen összefoltozott OL mögöt kiváncsi vagyok, hogy ez mennyire lesz működőképes formáció. Az offense erősségének ugyanis a passzjátéknak kell lennie, amire rég volt mwallpélda Miamiban. A Fasano-Keller váltás TE posztn még hagyján, de Hartline megtartása (horribilis összegért), valamint Mike Wallace szerződtetése komoly elvárásokat tesz Tannehill nyakába. Bess-szel és a Rams-ből érkező Gibsonnal kiegészülve egész épületes WR állomány alakult ki, ami ha elkapja a fonalat, az AFC East egyik passz elleni védelme se fog gondtalanul nézelődni.
A nagy igazolások a védelemben is megvoltak. Randy Starks franchise taget kapott, így továbbra is pusztíthat középen Soliaival, Odrickkal és Vaughn Martinnal immár, Waket nem kell bemutatni, egyedül Olivier Vernon felé érzek túlzott bizalmat a védőfalban. A második vonalban Dannell Ellerbe megcsinálta a szerencséjét, és a Ray Lewis-utódlás helyett a nagy zsét választotta, teljesen jogosan. Phillip Wheeler a meglepően jó oaklandi éve után szintén jól járt, hogy csak egy éves szerződést írt alá anno, a harmadik LB még itt is kérdéses. A secondary többé-kevésbé egyben maradt, azzal együtt, hogy Sean Smith megpattant, Brent Grimes-nak kell majd pótolni, aki Atlantában sokat kihagyott, de előtte elit szintet képviselt.
Hatalmas tenniakarással vágott bele az idénybe a Dolphins, remélhetőleg új szerzeményeik nem fognak elkényelmesedni a szerződésük láttán, hanem hasonló vehemenciával dolgoznak, mint az irodisták. Ezzel együtt az OL még nincs megoldva, az pedig olyan sarkallatos pont, ami a teljes szezont kukába boríthatja. Nem lesz könnyű eleget tenni az elvárásoknak, mert ilyen beruházások után kizárólag a playoff-szereplés lehet elfogadható, ugyanakkor az is igaz, hogy lehet hosszú távban gondolkodni mert a kinevezett húzóemberek közül momentán mindenki 30 év alatt van jócskán.

Tampa Bay Buccaneers

Jön Revis vagy nem jön? Mikor jön? Nem mindegy a kérdés, hiszen még szerencsétlen Ronde Barber is lesben áll, hogy aláírjon-e egy új szerződést, vagy elsétálhat végre a naplementébe ahogyan arra már rég vágyik. Ha szeretett klubja azt mondja, baj van, akkor nyilván aláír még egy évre majd, azzal együtt, hogy Dashon Goldson személyében az évi alapvető sztárigazolás már megérkezett a secondary-be. A Garanyfioldson-Barron duó elég bitang lesz jó ideig, viszont a CB sor még mindig kriminális, EJ Biggers a Redskins-be ment bele, Eric Wright meg a szerződésmódosításba, kár, hogy ettől nem lett jobb játékos, csak jobb ember. Szóval Revis nagyon kéne. Mint ahogy egy 3. LB is az ígéretes Foster/David páros mellé, egy sorral feljebb pedig Michael Bennett és Roy Miller pótlása okoz majd gondokat. A liga #1 futás elleni védelmében Clayborn és McCoy helye beton, a másik két pozícióba pedig az újonnan érkezők is csak a versenyhelyzet felpezsdítését hozhatják meg. Da'Quan Bowers-ben egyre kevésbé érdemes bízni.
Josh Freeman kontrakt-évben van, vagyis februárban lejár neki, így ha szép zsetont akar, akkor most kell a legjobb futballját előhúzni, mondjuk még egy franchise rekorder szezonnal és kevesebb interceptionnel. Ebben Regus Benn már nem lesz segítségére, a bust WR-től besokalló Mark Dominik GM inkább Kevin Ogletree-ben bízik, aki Dallas-ból jött, esetleg a kevésbé neves Steve Smith-ben, aki new yorki költözése óta nem találja magát. Dallas Clark egy évig próbálkozott csak Manning-mentes offenseben boldogulni, sok emlékezetes momentumot nem hagy maga mögött, de az se valószínű, hogy a Green Bay-t elhagyó Tom Crabtree sokkal jobb lesz. Kell egy igazi #1 TE Tampába, olyan, amilyenek a draft 1-2. körében szoktak lenni. Az OL-ben új szerződést adtak Demar Dotsonnak, rámutatva, hogy Jeremy Trueblood távozása minimálisan sem izgatja a vezetést, így ez az ötös összeszokott marad legalább.
Sok újdonságot nem lehet elmondani a Buccaneers-ről. Minden évben fiatalok, reményteljesek, mindig jön drága pénzért elit játékos és a végén mindig oda lyukadunk ki, hogy Ronde Barber a legjobb védőjük. Ha idén is beleakadnak egy olyan franchise playerbe, mint Doug Martin, akkor mindjárt szebb lesz a történet és ebben az eléggé kusza NFC Southban akármi megtörténhet, a Falcons megverésére is volt példa tavaly.

Carolina Panthers

Talán a legunalmasabb holtszezont a párducok tudják felmutatni, ami nem feltétlen jelent rosszat. Nem igazoltak senkit, akinek bérelt helye lesz a kezdőcsapatban, de ilyen a távozók közt is kevés volt. Konkrétan Chris Gamble visszavonulása eléggé meglepő volt a kora miatt, de azt csak a kivágása után jelentette be. Rajta kívül James Anderson is a keretszűkítés áldozata lett. A többiek közül Phillips, Murphy, Edwards vagy Sherrod Martin távozása sem egetrengető, mind helyett jött vagy jönni fog hrrasonló tudású. A jövő idő a DT posztra vonatkozik első sorban, a gárda legnyilvánvalóbb hiányposztjára meglepő volna, ha a drafton nem áldoznának egy korai picket.
A secondary-be Mike Mitchell, DJ Moore és Drayton Florence jöttek generálni a versenyhelyzetet, miközben Munnerlyn kapitányt is sikerült megtartani. Anderson helyett ott lesz Chase Blackburn, aki be tud ugrani ha a Beason-Kuechly-Davis kezdőből lesérül valaki. Az elkapósorba Ted Ginn Jr és Domenik Hixon adhat mélységet, de egy tehetséges újonc ide is mindenképp elférne, Steve Smith mégiscsak 34 éves lesz májusban.
Sokan követelték Ron Rivera lemondását a szezon közben, a maradása viszont annyi pozitívumot mindenképp hozott, hogy nem hagy félbe egyetlen elkezdett projektet sem, a tavaly kiválasztott fiatal játékosai dolgozhatnak tovább a megkezdett szisztéma szerint. Az váratlannak mondható, hogy a DeWill-Stewart kettős egyben maradt, remélhetőleg Mike Shula hatékonyabban nyúl hozzájuk, mint elődje.
Carolinában továbbra is a Newton nyújtotta végeláthatatlan potenciálra építenek. Már bizonyították, hogy akárkit meg tudnak verni ebben az összeállításban, szóval nincs rosszabb helyzetben a gárda mint a riválisok közül bármelyik.

New Orleans Saints

Voltak távozók a szentektől, de túlzottan egyikőjük hiánya sem viseli majd meg a szurkolókat. Azért egy LT távozása némi feszültséget mindig hordoz magában, Jermon Bushrod ezentúl a Chicago híveit boldogítja.
Főleg kiegészítőemberek távoztak tehát, akik közül említést érdemel a sokat látott Devery Henderson vagy Sedrick Ellis, aki nem lett egy sikersztori így, hogy 1. körösként meg se kínálják 2. szerződéssel. Miklewndennek köze lehet a védelmi sémaváltáshoz, ahová Kenyon Coleman és Victor Butler hoz némi 3-4-es rutint. Butler kissé alulértékelt igazolás, elvégre Ware és Spencer mögött Dalas-ban nem tudott túl nagy rivaldafényt kapni, itt viszont jó eséllyel elviszi az egyik OLB posztot. Keenan Lewis Pittsburgh-öt hagyta ott az egyik CB poszt és otthona közelsége kedvéért, ő se egy gyakran emlegetett név, de hasonlóan nagy nyereség lehet mint Butler.
Szerencsés volt a Saints, hogy legjobb szabadügynökeik csak RFA-k voltak, így a center de La Puente, az OLB Galette és a futó Ivory is visszatért a csapathoz. 
Hosszas huzavona után Rob Ryan lett ugyebár a védelemért felelős edző, ha gatyába tudja rázni a tavaly nem túl meggyőző játékosait, és az újak is hamar beépülnek, akkor a szokásos Brees-féle attakra támaszkodva visszatérhet a New Orleans arra a szinte, ahol Sean Payton eltiltása előtt volt. A legnagyobb erősítés ugyanis nyilvánvalóan a Coach személye a vonal mellett, persze ezzel együtt sem szabad legyinteni a gárda hiányposztjaira. Egy OT speciel kifejezetten jól jönne.

St.Louis Rams

Jeff Fisher szerzeményeit nem nehéz összeszedni: Jake Long és Jared Cook. Ők legalább tényleg jók is és megoldanak egy régóta gazda nélkül tengődő posztot.
Térjünk át a rossz hírekre. A csapat legfontosabb futója és elkapója is távozott, utóbbi ráadásul tlongöbbedmagával. Lélekben már évek óta készítik fel magukat a Rams-drukkerek egy Steven Jackson nélküli életre, aminek most jött el a kezdete. A Daryl Richardson-Pead-Ganaway másodéves háromszögre építve igyekeznek feledtetni az ikont, én egyelőre visszafogott lelkesedéssel fogadom az ötletet. Danny Amendola melett Brandon Gibson is távozott, így most a Givens/Quick/Pettis vonalra támaszkodhat Bradford ha passzolni szeretne. Illetve természetesen Cookra és Kendricks-re mint tight end. Még szerencse, hogy két első köre van a Rams-nek idén, hála a Robert Griffin-cserének. Az OL egészséges állapotában nem néz ki rosszul, igaz Chris Williams újraigazolására nem fogadtam volna.
A védelembe mint kiderült senki sem érkezett, távozott viszont például Mikell, Dahl és Bradley Fletcher is, így főleg a secondary-be várható a draftról erősítés, és egy OLB sem ártana Laurinaitis és Dunbar mellé.
Az NFC Westben már megénekeltem, hogy a Niners és a Seahawks sok lapot nem fog osztani a másik két csapatnak, de most úgy tűnik, hogy a Cardinals is jobban áll emberanyaggal, mint a Rams. Mikor egy lépést tesznek előre, általában három lépés követi hátrafelé, jó lenne már stabilizálni a franchise helyzetét a sok top2-es draftpick után, de én Amendola és SJ távozását túl erőteljes pofonnak érzem momentán.

 

Folytatás holnap a 17-24. helyezettekkel.


Hozzászólások

több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Összességében nem gondoltam volna, hogy ilyen "magasra" teszed az FO-nk FA tevékenykedését kicsit meglepődtem rajta. 😊
Mondjuk a keret erősségét nézve bizony az 5 legrosszabb állomány egyike közé teszem magunkat.