NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

Meccsnézés az interneten

46 feliratkozó

több mint 11 éve
JoeyB Houston Texans California Golden Bears 347 — Texans fan
A College Gameday esetleg része az Espn Playernek? Sejtésem szerint nem, de az ESPN miatti összefüggés miatt hátha 😊


Twitter: azajoey
több mint 11 éve
norris21 Chicago Bears 204 — egy somogyi cutler
Én is a gamepasst választottam, és lenne két kérdésem:

Ha nem kezdéstől, de mondjuk még a mérkőzés ideje alatt kezdeném majd el nézni a meccset, akkor az elejétől indul majd el a közvetítés, vagy onnan, ahol aktuálisan tart élőben a mérkőzés? Illetve felvételről mikortól lehet visszanézni, egyből az élő adás után?norris21
Választhatsz, nézheted az elejétől is, de be is kapcsolódhatsz az élő közvetítésbe. 😊 Második kérdésre a válasz következik az elsőből. Igen.
A már lejátszott mérkőzéseket kétféle változatban nézheted meg.
1. Teljes közvetítés minden üresjáratával együtt, ahogy az élő közvetítés ment, illetve 2. rövidített változatban, csak magát az akciókat, playeket, kivágva minden felesleget.
A 2. vátozat a vasárnap 19:00-es és 22:00-es mérkőzések esetében a SNF mérkőzés befejezésétől elérhető, az MNF, TNF és SNF mérkőzéseknél kb 2-3 órával az adott meccs vége után lehetséges.xrace77
Köszi, kettőkor debütál nálam a gamepass! 😊
több mint 11 éve
xrace77 Denver Broncos 4 502
Én is a gamepasst választottam, és lenne két kérdésem:

Ha nem kezdéstől, de mondjuk még a mérkőzés ideje alatt kezdeném majd el nézni a meccset, akkor az elejétől indul majd el a közvetítés, vagy onnan, ahol aktuálisan tart élőben a mérkőzés? Illetve felvételről mikortól lehet visszanézni, egyből az élő adás után?norris21
Választhatsz, nézheted az elejétől is, de be is kapcsolódhatsz az élő közvetítésbe. 😊 Második kérdésre a válasz következik az elsőből. Igen.
A már lejátszott mérkőzéseket kétféle változatban nézheted meg.
1. Teljes közvetítés minden üresjáratával együtt, ahogy az élő közvetítés ment, illetve 2. rövidített változatban, csak magát az akciókat, playeket, kivágva minden felesleget.
A 2. vátozat a vasárnap 19:00-es és 22:00-es mérkőzések esetében a SNF mérkőzés befejezésétől elérhető, az MNF, TNF és SNF mérkőzéseknél kb 2-3 órával az adott meccs vége után lehetséges.
több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Az megy három embernek is? Vagy nem egyszerre használjátok?GRAFI
Sokkal többnek is 😊Wyatt
Ez tuti? Szövetkeznem kell valakivel. 😀GRAFI
Hát az enyémmel nézte már Stez is velem egy időben, meg bent is a melóhelyen mások, és még senki nem mondta, hogy neki nem jó 😊

több mint 11 éve
GRAFI New England Patriots 1 823 — Next Game Up!!
Az megy három embernek is? Vagy nem egyszerre használjátok?GRAFI
Sokkal többnek is 😊Wyatt
Ez tuti? Szövetkeznem kell valakivel. 😀
több mint 11 éve
Al Los Angeles Rams Missouri Tigers 591
Igazából, mivel különböző sportágakat követek, de egy régióból, ezért számomra valami olyasmi lenne az igazi, ha a "helyi" tv-re lehetne előfizetni az interneten. Esetemben egy Foxsport Midwest lenne a tökéletes megoldás. Kár hogy ilyen nincs. 😕
több mint 11 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Az megy három embernek is? Vagy nem egyszerre használjátok?GRAFI
Sokkal többnek is 😊

több mint 11 éve
shawnka Buffalo Bills Washington Huskies 15 259 — Tyrone Creek
Az megy három embernek is? Vagy nem egyszerre használjátok?GRAFI
Persze, működik egyszerre is.
több mint 11 éve
GRAFI New England Patriots 1 823 — Next Game Up!!
Az megy három embernek is? Vagy nem egyszerre használjátok?
több mint 11 éve
shawnka Buffalo Bills Washington Huskies 15 259 — Tyrone Creek
mi egy mystreams/live247 accountot használunk hárman. elosztottuk a költségeket és így mindenki boldog.
több mint 11 éve
GRAFI New England Patriots 1 823 — Next Game Up!!
Mindjárt jön JJ, és elmondja, hogy a TYT nem alternatíva, mert illegális. 😀
több mint 11 éve
Al Los Angeles Rams Missouri Tigers 591
Az ESPN playerrel, nekem tavaly nem voltak túl jók a tapasztalataim. Ha élőben néztem a meccset, akkor hibátlanul működött. Nem volt probléma vele. Ellenben, ha felvételről akartam nézni, akkor olyan szinten "akadozott" (ez túlzás, megállt és homokozott, ha belepörgettem, akkor kezdhettem előlről) , hogy élvezhetetlen volt. Rengeteget idegeskedtem miatta. Pedig jó lett volna, mert nézhettem volna az egyetemi focit, meg a kosarat is.
Egyébként az egész lejátszó elég béna + a képminőség nyomába sem ér az MLBTV, NFL Gamepass vagy az NHL-es Gamecenternek.

NFL-re és az egyetemi meccsekre marad a TenYard, mint elérhető alternatíva.
több mint 11 éve
Attilahawks 284 — Seahawks fan
NFL - nem néztem meg többet mostanában mint heti 2 meccs. Annyit ad a SportTV is, bár így kisebb kínálatból választom ki, amit megnézek. A Gamepass nem éri meg, de csakis az idő tényező miatt.

NHL - ennél sem nézek túl sokat, kb amit a Sport TV ad. Tehát ennél is kisebb kínálatból választok majd.

MLB - az MLB.tv napi 1 ingyenes meccset ad (most pl. TOR @ SEA). A meccs alatt a hang és kép szép, a reklámszünetben ugyanazt adják, szaggatott és halk, de ez legyen a legnagyobb baj. Másnaptól a meccsek condensed változata megnézhető szintén ingyen. De ahogy a szezon közeledik a végéhez, érdemes lehet fizetni is, mert nem hiszem, hogy a playoffban is lesz ingyenes meccs.

A College Football miatt megfontolom az ESPN Playert esetleg.
több mint 11 éve
Chrisstophorro San Francisco 49ers 18
Én is a gamepasst választottam, és lenne két kérdésem:

Ha nem kezdéstől, de mondjuk még a mérkőzés ideje alatt kezdeném majd el nézni a meccset, akkor az elejétől indul majd el a közvetítés, vagy onnan, ahol aktuálisan tart élőben a mérkőzés? Illetve felvételről mikortól lehet visszanézni, egyből az élő adás után?norris21
eloben meg nem probaltam,de masnap mar neztem a hall of fame meccset.

Mi a fasírt többes száma?....FÁK SÍRTAK!
több mint 11 éve
norris21 Chicago Bears 204 — egy somogyi cutler
Én is a gamepasst választottam, és lenne két kérdésem:

Ha nem kezdéstől, de mondjuk még a mérkőzés ideje alatt kezdeném majd el nézni a meccset, akkor az elejétől indul majd el a közvetítés, vagy onnan, ahol aktuálisan tart élőben a mérkőzés? Illetve felvételről mikortól lehet visszanézni, egyből az élő adás után?
több mint 11 éve
gyurczi New York Giants 2 475 — Giants fan
Én két évig nyomtam a live247-tel. Idén tértem át a gamepassra. Szerintem az, hogy vissza tudsz nézni korábbi meccseket, több évre visszamenőleg, az mindent üt.
A többi sport figyelemmel kísérése, már nem fér(t) bele az időmbe, ezért nincs, nem is volt a nagyobb választékra szükségem.

Én a fentiek alapján ajánlom a gamepass-t.

Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 11 éve
Chrisstophorro San Francisco 49ers 18
azonosító és jelszó alapján lépsz be az nfl-be, bármilyen ip címről nézheted, akár munkahelyen is.😊

Mi a fasírt többes száma?....FÁK SÍRTAK!
több mint 11 éve
Chrisstophorro San Francisco 49ers 18
Akkor megosztom a tapasztalatomat:
1 hete használom a game passt, egész éveset vettem, hogy legyen időm a régebbieket is megnézni 2009-ig visszamenőleg a holtszezonban jövő nyáron.
4 magos 8Gb os gépet használok, de...mindig változik a minőség, néha egész szar, de még nem jöttem rá mitől, valószínű rooter beállítás lesz.(más pl játék megy rendesen, 100 feletti pinggel, ami nem annyira jó)
ha tableten nézem, nincs gond, galaxy s3 as is viszi rendesen.
viszont tableten a a vágott verziót soxor nem engedi, ez az alkalmazás miatt lesz szerintem(nem nagyon fog változni a tapasztalatom szerint),de alapvetően ha nem akarod végignézni a teljes meccset, 10 másodpercenként is beletekerhetsz, és nem akad .Asztali géppel nincs gond. Lelkileg nagyon megnyugtató, hogy eddig sport 1-2 és espn-en heti 4 meccset tudtam megnézni, de csak párhuzamosan ment, tehát fel kellett vennem hdd-re, így viszont 16-ot😊 ez naggggyon jó, akár ágyból is nézhetem, amikor már alszik a család...😊
4 havi részlettel szerintem kifizethető, egész évre leosztva 4e ftra jön ki kb havonta, egyéb letöltőoldalak is elkérnek majdnem ennyit...ez legalább legális...
remélem segítettem.
amúgy tableten és pc-n volt, hogy párhuzamosan is tudtam nézni,ez maximum arra jó, hogy áthívod a haverod, legombolsz róla 1000 ft-ot, és nézhet amit akar...😊 de csak 1 ip címről megy így😊 és sóhernek fog tartani...😊
Ja, és tableten nem lehet a 2011 előttieket megnézni, erre nincs magyarázatom...másnak ilyen tapasztalata van?
Magamat idézve: Mi a fasírt többes száma???? FÁK SÍRTAK!

Mi a fasírt többes száma?....FÁK SÍRTAK!
több mint 11 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 842 — 258. §
Rule
az IE-nél csak jobb böngésző van, a Mozilla az egyik legjobb, vagy ha már úgyis androidos vagy/leszel, akkor érdemes a google böngészőjét, a Chrome-t használni

a game pass-hez regisztráció kell, a nicked az azonosítód

De nagyon örülnék ha olvashatnék érveket a game pass mellett/ellen.Joco
az az nfl hivatalos alkalmazása, minden más, ahol a tévén kívül meccset nézel, illegális :p innentől kezdve lehet ezeregy oldal mellett érvelni, csak felesleges, mert az is csak viszonyítás kérdése, hogy jogtiszta operációs rendszert "érdemes-e" használni vagy elég a feltört, ingyen


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 842 — Amerikai sportok rajongója
Hezitálok a live247 és a game pass között. Oké jobb minőség az utóbbi viszont a másikkal sem volt sok bajom mióta használom és nem 1 szezont követtem már végig rajta. Az is pozitívum hogy rengeteg más sport is megy rajta és olcsóbb is mint a game pass. Azt hiszem régebben írta valaki hogy meccsek között nincs reklám,engem mondjuk az sem zavar,inkább nézem mint a fekete képernyőt 😊
De nagyon örülnék ha olvashatnék érveket a game pass mellett/ellen.Joco
Ha szeretsz sok mas sportot is, akkor nem kerdes hogy a live247et valaszd, en nagyon kedvelem, es a minoseg is tokjo. mas kerdes hogy ki tudja oda szeptemberig be lehet-e jutni.
több mint 11 éve
Rule New England Patriots 451 — Tu estilo tu flow, mami muy criminal
a gépen levő alap cuccokon nem kell más (flash meg egy IE-nél jobb böngésző remélhetően már telepítve lett rá), androidra van külön alkalmazása az nfl-nek erre

a stream HD minőségű, nem akad, viszont kis késéssel megy rajta a meccs az "élő" képhez képestjjncaa
köszi a gyors választ. még 1-2 kérdés felmerült bennem:
mozilla, mint IE-nél jobb böngésző?
ilyenkor be kell lépnem az nfl.com adott mérkőzés rovatába és ott tudom elindítani a mérkőzés nézését?
és mi alapján azonosít be az nfl? IP cím alapján? vagy nfl fiók alapján? Szezon közben úgy néz ki változni fog az IP címem. Ezt hogy tudom megoldani?
Ismét elnézést a sötét kérdésekért:A:
több mint 11 éve
Joco New England Patriots 1 365 — Patriots fan
Hezitálok a live247 és a game pass között. Oké jobb minőség az utóbbi viszont a másikkal sem volt sok bajom mióta használom és nem 1 szezont követtem már végig rajta. Az is pozitívum hogy rengeteg más sport is megy rajta és olcsóbb is mint a game pass. Azt hiszem régebben írta valaki hogy meccsek között nincs reklám,engem mondjuk az sem zavar,inkább nézem mint a fekete képernyőt 😊
De nagyon örülnék ha olvashatnék érveket a game pass mellett/ellen.

több mint 11 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 842 — 258. §
Rule
a gépen levő alap cuccokon nem kell más (flash meg egy IE-nél jobb böngésző remélhetően már telepítve lett rá), androidra van külön alkalmazása az nfl-nek erre

a stream HD minőségű, nem akad, viszont kis késéssel megy rajta a meccs az "élő" képhez képest


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Rule New England Patriots 451 — Tu estilo tu flow, mami muy criminal
abban valaki tudna segíteni, h hogyan is működik a game pass?

Pats-es game pass szeretnék venni, mindössze 99$-ért. szal annyire nem olcsó, h utána vmi gebasz miatt mégsem lássam.
az nfl.com-ra belépve tudom nézni?
milyen szoftverek kellene hozzá? értsd: kell-e hozzá vmi videó lejátszó?
tablet-et szeretnék venni és azon nézni. android-on milyen alkalmazások kellenek hozzá, h működjön?
minőségre mennyivel jobb, mint ha végig streamezném a szezont? (akadozik-e?)

bocs, ha hülye kérdéseim (is) vannak, ezeket az informatikai dolgokat nagyon nem vágom, meg annyira nem is érdekelnek...
több mint 11 éve
yoki014 Green Bay Packers 34
Köszi sráccok a tippet!😊 Úgy gondolom ezt az opciót(ha még élni fog) meghagyom az alapszakasz elejére...😉