NFL eredménykövetés - 1 aktív topik
New York Jets - New England Patriots
36
7
02:15, ARENA4
Alkoholok, italok
10 feliratkozó
több mint 3 éve
MC12
6 081
Egyik barátom összegyűjtött nagyon sok vodka fajtát, hogy majd nekiállunk és végigkóstoljuk, hogy mégis melyikre mondjuk rá, ez finom. Mert ez még nem történt meg.Nekem ilyen van itthon, és valami elképesztően nagyon csalódtam a tequilában - pozitívan. Selymes, jól iható, illatos - semmi nincs a Sierra-féle szar ízvilágból. Az első tequila volt amit tudtam kortyolgatni, ízlelni.
Erre én kicsit felgondoltam az elképzeléseimet. Arra jutottam, 2021-ben beszerzek 10 db. Tequilát, melyek jó minőségűek. Mennyire vagytok otthon a dologban? 😊 Én semennyire, csak szeretem elvileg.
kristóf17
idrinks.hu/aha_toro_blanco_tequila
“Igen, a kurva anyád, szerintem. Mivel elmúltam hatéves, ezért MINDEN, bazdmeg, amit leírok, szerintem van, és ha véletlenül nem szerintem van, akkor majd oda fogom írni, ki szerint. Tanuld meg a nagybetűket és dögölj meg.” Széplábi.
több mint 3 éve
MC12
6 081
A negyed - ötöd vonal az erős túlzás azért 😊 persze ehhez tudn kéne a skálát. A Nikka from the Barrel például kifejezetten jó ital, pedig én Octomore - Laphroaig vonalon szoktam mozogni. Tény, hogy volt az elmúlt években egy erős japán whisky hullám ami rengeteg szart tett a piacra, de van pár márka és típus azért ami inkább erős másod-osztály semmint 4-5 😊.Az. 😊Az Akashit én azzal a körítéssel kaptam ajándékba, hogy "a világ legjobb whisky-je". Hülyeség?I know, Én is tartok per pill díszdoboz+pohár kombós Akashit, díszdobozos Bushmills Black Busht, bőrdobozos Beluga vodkád, szintén hasonló esetekre, bekerül a Catto's is akk ebbe a brigádba. 😊Nekem van mindig pár szépdobozos Chivas vagy arany JW itthon, hogy ha hirtelen ajándékozni kell, megköszönni valamit, akkor tudjak hova nyúlni.OK, köszi 😊Én ittam ilyet.Mert jól néz ki így díszdobozzal. Valid opció h továbbajándékozom. 😉www.whiskynet.hu/cattos_pdd_07_l_40_495Miért nem kóstolod meg, ha már ott van? 😊
Egy ilyet kaptam most ajándékba. Van vkinek tapasztalata?
empty taxi
warr_b
empty taxi
Nem is emlékszem rá.
Szerintem a JW, Hankey Bannister szint lehet, egynek jó, jellegtelen semmi. Végülis blend. Ami azok közül kiemelkedő, arról már hallottál volna.
Nagyobb az értéke ajándékként, mint felkortyolni.
Te ajánlottad a Teelinget, az egyből feltünően egyedi.
Hát a Catto's nem. 😊
Sobri Jóska
empty taxi
Egyszer gondoltam, hogy nagyot hálálkodok, és egy Ardbeg Corryvreckant vettem direkt erre a célra, de amikor átadtam csak fagyos "aha, köszi" volt a reakció, mert fingja nem volt a fószernek a whiskykről. A következő alkalommal gyorsan korrigáltam egy Chivassal, attól teljesen odavolt. (Harmad, negyedannyiba kerül a Chivas.)
Szóval az se mindegy ki kapja. 😊
Sobri Jóska
empty taxi
nagylaza
Bár a "legfinomabb" kategória nyilván ízlés kérdése, de vannak objektív szempontok amik alapján egy pl. egy blend nem tud a "világ legjobb whiskyje" lenni.
Egyébként vannak whiskyszakértők, akik osztályozzák különböző (számukra legalábbis) egzakt szempontok alapján a whiskyket.
De hogy egy blendelt japán whisky lenne a legjobb, annak kb. annyi esélye van, minthogy a Király utcai Óriás Bécsiszelet étteremben készül a világ legjobb levese.
Persze érezheti így bárki, de közmegegyezés nem lesz belőle, az bizonyos.
A japán blendelt whiskyk kb. a whiskyk negyed, ötöd vonalába férhetnek bele.
Sobri Jóska
“Igen, a kurva anyád, szerintem. Mivel elmúltam hatéves, ezért MINDEN, bazdmeg, amit leírok, szerintem van, és ha véletlenül nem szerintem van, akkor majd oda fogom írni, ki szerint. Tanuld meg a nagybetűket és dögölj meg.” Széplábi.
több mint 3 éve
Ízlések és pofonok. Én például kifejezetten szeretem a barrikolt bort (is), más pedig ki nem állhatja.Igen, ilyesmikre gondoltam, köszi szépen az ötletet, leírást. Gold mindenképpen egyébként, de nem tudom, hogy a minőségihez szükséges-e, mert pont egy Reposado figyel a barátom polcán, ami elmondása szerint nem igénye narancsot, fahéjat, semmit. 😊 Köszi!Egyik barátom összegyűjtött nagyon sok vodka fajtát, hogy majd nekiállunk és végigkóstoljuk, hogy mégis melyikre mondjuk rá, ez finom. Mert ez még nem történt meg.Én sem értek hozzá, de eccer, amikor ajándékba vettem, elég sokat olvasgattam a témában. Először is el kell dönteni, hogy „silver” vagy „gold”. Oszt' lehet még fokozni:
Erre én kicsit felgondoltam az elképzeléseimet. Arra jutottam, 2021-ben beszerzek 10 db. Tequilát, melyek jó minőségűek. Mennyire vagytok otthon a dologban? 😊 Én semennyire, csak szeretem elvileg.
kristóf17
hu.wikipedia.org/wiki/Tequila_(ital)
Végül az El Jimador mellett döntöttem, amely a promo szerint „Mexikó első számú, 100%-ban kék agavéből készült tequilája”. Továbbá: „Az El Jimador Reposado tequilát körübelül 60 napig érlelik tölgyfahordókban. Ma a Casa Herradura a legnagyobb, a legjobb amerikai tölgyfa hordókat használó hordós érlelő Mexikóban. Az El Jimador Tequila egy igazi mexikói kincs, melyet a magyar minőségi italfogyasztók is biztosan értékelni fognak. A tequilabarátok nagy része tisztán, só és citrom nélkül fogyasztja az El Jimador tequilát így élvezve e remek ital tökéletes aromáját.”
Ebből persze nem feltétlenül következik, hogy ez a legjobb. Elég széles a választék. Pl:
ital-haz.hu/component/virtuemart/details/2784/14/tequila/
A bótokban viszont általában kommersz középszarokat árulnak.
nagylaza
kristóf17
több mint 3 éve
Igen, ilyesmikre gondoltam, köszi szépen az ötletet, leírást. Gold mindenképpen egyébként, de nem tudom, hogy a minőségihez szükséges-e, mert pont egy Reposado figyel a barátom polcán, ami elmondása szerint nem igényel narancsot, fahéjat, semmit. 😊 Köszi!Egyik barátom összegyűjtött nagyon sok vodka fajtát, hogy majd nekiállunk és végigkóstoljuk, hogy mégis melyikre mondjuk rá, ez finom. Mert ez még nem történt meg.Én sem értek hozzá, de eccer, amikor ajándékba vettem, elég sokat olvasgattam a témában. Először is el kell dönteni, hogy „silver” vagy „gold”. Oszt' lehet még fokozni:
Erre én kicsit felgondoltam az elképzeléseimet. Arra jutottam, 2021-ben beszerzek 10 db. Tequilát, melyek jó minőségűek. Mennyire vagytok otthon a dologban? 😊 Én semennyire, csak szeretem elvileg.
kristóf17
hu.wikipedia.org/wiki/Tequila_(ital)
Végül az El Jimador mellett döntöttem, amely a promo szerint „Mexikó első számú, 100%-ban kék agavéből készült tequilája”. Továbbá: „Az El Jimador Reposado tequilát körübelül 60 napig érlelik tölgyfahordókban. Ma a Casa Herradura a legnagyobb, a legjobb amerikai tölgyfa hordókat használó hordós érlelő Mexikóban. Az El Jimador Tequila egy igazi mexikói kincs, melyet a magyar minőségi italfogyasztók is biztosan értékelni fognak. A tequilabarátok nagy része tisztán, só és citrom nélkül fogyasztja az El Jimador tequilát így élvezve e remek ital tökéletes aromáját.”
Ebből persze nem feltétlenül következik, hogy ez a legjobb. Elég széles a választék. Pl:
ital-haz.hu/component/virtuemart/details/2784/14/tequila/
A bótokban viszont általában kommersz középszarokat árulnak.
nagylaza
Szerkesztette: kristóf17
több mint 3 éve
Egyik barátom összegyűjtött nagyon sok vodka fajtát, hogy majd nekiállunk és végigkóstoljuk, hogy mégis melyikre mondjuk rá, ez finom. Mert ez még nem történt meg.Én sem értek hozzá, de eccer, amikor ajándékba vettem, elég sokat olvasgattam a témában. Először is el kell dönteni, hogy „silver” vagy „gold”. Oszt' lehet még fokozni:
Erre én kicsit felgondoltam az elképzeléseimet. Arra jutottam, 2021-ben beszerzek 10 db. Tequilát, melyek jó minőségűek. Mennyire vagytok otthon a dologban? 😊 Én semennyire, csak szeretem elvileg.
kristóf17
hu.wikipedia.org/wiki/Tequila_(ital)
Végül az El Jimador mellett döntöttem, amely a promo szerint „Mexikó első számú, 100%-ban kék agavéből készült tequilája”. Továbbá: „Az El Jimador Reposado tequilát körübelül 60 napig érlelik tölgyfahordókban. Ma a Casa Herradura a legnagyobb, a legjobb amerikai tölgyfa hordókat használó hordós érlelő Mexikóban. Az El Jimador Tequila egy igazi mexikói kincs, melyet a magyar minőségi italfogyasztók is biztosan értékelni fognak. A tequilabarátok nagy része tisztán, só és citrom nélkül fogyasztja az El Jimador tequilát így élvezve e remek ital tökéletes aromáját.”
Ebből persze nem feltétlenül következik, hogy ez a legjobb. Elég széles a választék. Pl:
ital-haz.hu/component/virtuemart/details/2784/14/tequila/
A bótokban viszont általában kommersz középszarokat árulnak.
több mint 3 éve
Ha formaban erzed majd magad nyomhatunk egy jo offense csatat...mellesleg ha elmúlik majd végre ez az őrületÉs utána ping-pong. 😊
és van rá igény elmehetnénk egy ilyen whiskey kóstolóra
kicsit dumálgatni , iszogatni.....😊
yooker
Sobri Jóska
Vesztes fizeti a kóstolót!😉
több mint 3 éve
Egyik barátom összegyűjtött nagyon sok vodka fajtát, hogy majd nekiállunk és végigkóstoljuk, hogy mégis melyikre mondjuk rá, ez finom. Mert ez még nem történt meg.Nekem sose jött be a tequila.
Erre én kicsit felgondoltam az elképzeléseimet. Arra jutottam, 2021-ben beszerzek 10 db. Tequilát, melyek jó minőségűek. Mennyire vagytok otthon a dologban? 😊 Én semennyire, csak szeretem elvileg.
kristóf17
Mondjuk mennyire lehet jó valami, amit a legtöbb ember csak citrommal és sóval megtámogatva bír meginni, esetleg koktélként? 🤣
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 3 éve
Egyik barátom összegyűjtött nagyon sok vodka fajtát, hogy majd nekiállunk és végigkóstoljuk, hogy mégis melyikre mondjuk rá, ez finom. Mert ez még nem történt meg.legalább egy mezcalt is adj hozzá, anélkül nem lehet teljes a kóstolás 😊
Erre én kicsit felgondoltam az elképzeléseimet. Arra jutottam, 2021-ben beszerzek 10 db. Tequilát, melyek jó minőségűek. Mennyire vagytok otthon a dologban? 😊 Én semennyire, csak szeretem elvileg.
kristóf17
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
Egyik barátom összegyűjtött nagyon sok vodka fajtát, hogy majd nekiállunk és végigkóstoljuk, hogy mégis melyikre mondjuk rá, ez finom. Mert ez még nem történt meg.Erre én kicsit felgondoltam az elképzeléseimet. Arra jutottam, 2021-ben beszerzek 10 db. Tequilát, melyek jó minőségűek. Mennyire vagytok otthon a dologban? 😊 Én semennyire, csak szeretem elvileg.
több mint 3 éve
www.darbox.hu/marmonkanna-minibar--jack-daniel-s-honey/?variantId=3423&gclid=CjwKCAiA5IL-BRAzEiwA0lcWYgTTbFwIYyfed0xJZqAtMnoSwrig2z_X7zF2ApZghPhqbUMNKgULWhoCX70QAvD_BwEEzen besírtam...
ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods FAN!!!
több mint 3 éve
Valóban, ez tényleg drága. Nekem akkor is az lenne, ha kettő nullával kevesebb lenne.Egyáltalán nem drága.Puff neki, megint tanultam valamit. Ehhez képest jó drága. Egyébként pedig: elfogyott.😊Az. 😊Az Akashit én azzal a körítéssel kaptam ajándékba, hogy "a világ legjobb whisky-je". Hülyeség?I know, Én is tartok per pill díszdoboz+pohár kombós Akashit, díszdobozos Bushmills Black Busht, bőrdobozos Beluga vodkád, szintén hasonló esetekre, bekerül a Catto's is akk ebbe a brigádba. 😊Nekem van mindig pár szépdobozos Chivas vagy arany JW itthon, hogy ha hirtelen ajándékozni kell, megköszönni valamit, akkor tudjak hova nyúlni.OK, köszi 😊Én ittam ilyet.Mert jól néz ki így díszdobozzal. Valid opció h továbbajándékozom. 😉www.whiskynet.hu/cattos_pdd_07_l_40_495Miért nem kóstolod meg, ha már ott van? 😊
Egy ilyet kaptam most ajándékba. Van vkinek tapasztalata?
empty taxi
warr_b
empty taxi
Nem is emlékszem rá.
Szerintem a JW, Hankey Bannister szint lehet, egynek jó, jellegtelen semmi. Végülis blend. Ami azok közül kiemelkedő, arról már hallottál volna.
Nagyobb az értéke ajándékként, mint felkortyolni.
Te ajánlottad a Teelinget, az egyből feltünően egyedi.
Hát a Catto's nem. 😊
Sobri Jóska
empty taxi
Egyszer gondoltam, hogy nagyot hálálkodok, és egy Ardbeg Corryvreckant vettem direkt erre a célra, de amikor átadtam csak fagyos "aha, köszi" volt a reakció, mert fingja nem volt a fószernek a whiskykről. A következő alkalommal gyorsan korrigáltam egy Chivassal, attól teljesen odavolt. (Harmad, negyedannyiba kerül a Chivas.)
Szóval az se mindegy ki kapja. 😊
Sobri Jóska
empty taxi
nagylaza
Bár a "legfinomabb" kategória nyilván ízlés kérdése, de vannak objektív szempontok amik alapján egy pl. egy blend nem tud a "világ legjobb whiskyje" lenni.
Egyébként vannak whiskyszakértők, akik osztályozzák különböző (számukra legalábbis) egzakt szempontok alapján a whiskyket.
De hogy egy blendelt japán whisky lenne a legjobb, annak kb. annyi esélye van, minthogy a Király utcai Óriás Bécsiszelet étteremben készül a világ legjobb levese.
Persze érezheti így bárki, de közmegegyezés nem lesz belőle, az bizonyos.
A japán blendelt whiskyk kb. a whiskyk negyed, ötöd vonalába férhetnek bele.
Sobri Jóska
nagylaza
Pesze sokfajta van, de whiskyneten 8-24 közöttieket látok.
Ez pl. tényleg drága:
www.whiskynet.hu/glenfarclas_family_cask_1955_07_l_433_1250
Sobri Jóska
több mint 3 éve
Egyáltalán nem drága.Puff neki, megint tanultam valamit. Ehhez képest jó drága. Egyébként pedig: elfogyott.😊Az. 😊Az Akashit én azzal a körítéssel kaptam ajándékba, hogy "a világ legjobb whisky-je". Hülyeség?I know, Én is tartok per pill díszdoboz+pohár kombós Akashit, díszdobozos Bushmills Black Busht, bőrdobozos Beluga vodkád, szintén hasonló esetekre, bekerül a Catto's is akk ebbe a brigádba. 😊Nekem van mindig pár szépdobozos Chivas vagy arany JW itthon, hogy ha hirtelen ajándékozni kell, megköszönni valamit, akkor tudjak hova nyúlni.OK, köszi 😊Én ittam ilyet.Mert jól néz ki így díszdobozzal. Valid opció h továbbajándékozom. 😉www.whiskynet.hu/cattos_pdd_07_l_40_495Miért nem kóstolod meg, ha már ott van? 😊
Egy ilyet kaptam most ajándékba. Van vkinek tapasztalata?
empty taxi
warr_b
empty taxi
Nem is emlékszem rá.
Szerintem a JW, Hankey Bannister szint lehet, egynek jó, jellegtelen semmi. Végülis blend. Ami azok közül kiemelkedő, arról már hallottál volna.
Nagyobb az értéke ajándékként, mint felkortyolni.
Te ajánlottad a Teelinget, az egyből feltünően egyedi.
Hát a Catto's nem. 😊
Sobri Jóska
empty taxi
Egyszer gondoltam, hogy nagyot hálálkodok, és egy Ardbeg Corryvreckant vettem direkt erre a célra, de amikor átadtam csak fagyos "aha, köszi" volt a reakció, mert fingja nem volt a fószernek a whiskykről. A következő alkalommal gyorsan korrigáltam egy Chivassal, attól teljesen odavolt. (Harmad, negyedannyiba kerül a Chivas.)
Szóval az se mindegy ki kapja. 😊
Sobri Jóska
empty taxi
nagylaza
Bár a "legfinomabb" kategória nyilván ízlés kérdése, de vannak objektív szempontok amik alapján egy pl. egy blend nem tud a "világ legjobb whiskyje" lenni.
Egyébként vannak whiskyszakértők, akik osztályozzák különböző (számukra legalábbis) egzakt szempontok alapján a whiskyket.
De hogy egy blendelt japán whisky lenne a legjobb, annak kb. annyi esélye van, minthogy a Király utcai Óriás Bécsiszelet étteremben készül a világ legjobb levese.
Persze érezheti így bárki, de közmegegyezés nem lesz belőle, az bizonyos.
A japán blendelt whiskyk kb. a whiskyk negyed, ötöd vonalába férhetnek bele.
Sobri Jóska
nagylaza
Pesze sokfajta van, de whiskyneten 8-24 közöttieket látok.
Ez pl. tényleg drága:
www.whiskynet.hu/glenfarclas_family_cask_1955_07_l_433_1250
több mint 3 éve
Puff neki, megint tanultam valamit. Ehhez képest jó drága. Egyébként pedig: elfogyott.😊Az. 😊Az Akashit én azzal a körítéssel kaptam ajándékba, hogy "a világ legjobb whisky-je". Hülyeség?I know, Én is tartok per pill díszdoboz+pohár kombós Akashit, díszdobozos Bushmills Black Busht, bőrdobozos Beluga vodkád, szintén hasonló esetekre, bekerül a Catto's is akk ebbe a brigádba. 😊Nekem van mindig pár szépdobozos Chivas vagy arany JW itthon, hogy ha hirtelen ajándékozni kell, megköszönni valamit, akkor tudjak hova nyúlni.OK, köszi 😊Én ittam ilyet.Mert jól néz ki így díszdobozzal. Valid opció h továbbajándékozom. 😉www.whiskynet.hu/cattos_pdd_07_l_40_495Miért nem kóstolod meg, ha már ott van? 😊
Egy ilyet kaptam most ajándékba. Van vkinek tapasztalata?
empty taxi
warr_b
empty taxi
Nem is emlékszem rá.
Szerintem a JW, Hankey Bannister szint lehet, egynek jó, jellegtelen semmi. Végülis blend. Ami azok közül kiemelkedő, arról már hallottál volna.
Nagyobb az értéke ajándékként, mint felkortyolni.
Te ajánlottad a Teelinget, az egyből feltünően egyedi.
Hát a Catto's nem. 😊
Sobri Jóska
empty taxi
Egyszer gondoltam, hogy nagyot hálálkodok, és egy Ardbeg Corryvreckant vettem direkt erre a célra, de amikor átadtam csak fagyos "aha, köszi" volt a reakció, mert fingja nem volt a fószernek a whiskykről. A következő alkalommal gyorsan korrigáltam egy Chivassal, attól teljesen odavolt. (Harmad, negyedannyiba kerül a Chivas.)
Szóval az se mindegy ki kapja. 😊
Sobri Jóska
empty taxi
nagylaza
Bár a "legfinomabb" kategória nyilván ízlés kérdése, de vannak objektív szempontok amik alapján egy pl. egy blend nem tud a "világ legjobb whiskyje" lenni.
Egyébként vannak whiskyszakértők, akik osztályozzák különböző (számukra legalábbis) egzakt szempontok alapján a whiskyket.
De hogy egy blendelt japán whisky lenne a legjobb, annak kb. annyi esélye van, minthogy a Király utcai Óriás Bécsiszelet étteremben készül a világ legjobb levese.
Persze érezheti így bárki, de közmegegyezés nem lesz belőle, az bizonyos.
A japán blendelt whiskyk kb. a whiskyk negyed, ötöd vonalába férhetnek bele.
Sobri Jóska
több mint 3 éve
Az. 😊Az Akashit én azzal a körítéssel kaptam ajándékba, hogy "a világ legjobb whisky-je". Hülyeség?I know, Én is tartok per pill díszdoboz+pohár kombós Akashit, díszdobozos Bushmills Black Busht, bőrdobozos Beluga vodkád, szintén hasonló esetekre, bekerül a Catto's is akk ebbe a brigádba. 😊Nekem van mindig pár szépdobozos Chivas vagy arany JW itthon, hogy ha hirtelen ajándékozni kell, megköszönni valamit, akkor tudjak hova nyúlni.OK, köszi 😊Én ittam ilyet.Mert jól néz ki így díszdobozzal. Valid opció h továbbajándékozom. 😉www.whiskynet.hu/cattos_pdd_07_l_40_495Miért nem kóstolod meg, ha már ott van? 😊
Egy ilyet kaptam most ajándékba. Van vkinek tapasztalata?
empty taxi
warr_b
empty taxi
Nem is emlékszem rá.
Szerintem a JW, Hankey Bannister szint lehet, egynek jó, jellegtelen semmi. Végülis blend. Ami azok közül kiemelkedő, arról már hallottál volna.
Nagyobb az értéke ajándékként, mint felkortyolni.
Te ajánlottad a Teelinget, az egyből feltünően egyedi.
Hát a Catto's nem. 😊
Sobri Jóska
empty taxi
Egyszer gondoltam, hogy nagyot hálálkodok, és egy Ardbeg Corryvreckant vettem direkt erre a célra, de amikor átadtam csak fagyos "aha, köszi" volt a reakció, mert fingja nem volt a fószernek a whiskykről. A következő alkalommal gyorsan korrigáltam egy Chivassal, attól teljesen odavolt. (Harmad, negyedannyiba kerül a Chivas.)
Szóval az se mindegy ki kapja. 😊
Sobri Jóska
empty taxi
nagylaza
Bár a "legfinomabb" kategória nyilván ízlés kérdése, de vannak objektív szempontok amik alapján egy pl. egy blend nem tud a "világ legjobb whiskyje" lenni.
Egyébként vannak whiskyszakértők, akik osztályozzák különböző (számukra legalábbis) egzakt szempontok alapján a whiskyket.
De hogy egy blendelt japán whisky lenne a legjobb, annak kb. annyi esélye van, minthogy a Király utcai Óriás Bécsiszelet étteremben készül a világ legjobb levese.
Persze érezheti így bárki, de közmegegyezés nem lesz belőle, az bizonyos.
A japán blendelt whiskyk kb. a whiskyk negyed, ötöd vonalába férhetnek bele.
több mint 3 éve
Az Akashit én azzal a körítéssel kaptam ajándékba, hogy "a világ legjobb whisky-je". Hülyeség?I know, Én is tartok per pill díszdoboz+pohár kombós Akashit, díszdobozos Bushmills Black Busht, bőrdobozos Beluga vodkád, szintén hasonló esetekre, bekerül a Catto's is akk ebbe a brigádba. 😊Nekem van mindig pár szépdobozos Chivas vagy arany JW itthon, hogy ha hirtelen ajándékozni kell, megköszönni valamit, akkor tudjak hova nyúlni.OK, köszi 😊Én ittam ilyet.Mert jól néz ki így díszdobozzal. Valid opció h továbbajándékozom. 😉www.whiskynet.hu/cattos_pdd_07_l_40_495Miért nem kóstolod meg, ha már ott van? 😊
Egy ilyet kaptam most ajándékba. Van vkinek tapasztalata?
empty taxi
warr_b
empty taxi
Nem is emlékszem rá.
Szerintem a JW, Hankey Bannister szint lehet, egynek jó, jellegtelen semmi. Végülis blend. Ami azok közül kiemelkedő, arról már hallottál volna.
Nagyobb az értéke ajándékként, mint felkortyolni.
Te ajánlottad a Teelinget, az egyből feltünően egyedi.
Hát a Catto's nem. 😊
Sobri Jóska
empty taxi
Egyszer gondoltam, hogy nagyot hálálkodok, és egy Ardbeg Corryvreckant vettem direkt erre a célra, de amikor átadtam csak fagyos "aha, köszi" volt a reakció, mert fingja nem volt a fószernek a whiskykről. A következő alkalommal gyorsan korrigáltam egy Chivassal, attól teljesen odavolt. (Harmad, negyedannyiba kerül a Chivas.)
Szóval az se mindegy ki kapja. 😊
Sobri Jóska
empty taxi
több mint 3 éve
mellesleg ha elmúlik majd végre ez az őrületÉs utána ping-pong. 😊
és van rá igény elmehetnénk egy ilyen whiskey kóstolóra
kicsit dumálgatni , iszogatni.....😊
yooker
több mint 3 éve
mellesleg ha elmúlik majd végre ez az őrületés van rá igény elmehetnénk egy ilyen whiskey kóstolóra
kicsit dumálgatni , iszogatni.....😊
több mint 3 éve
1-2-t ki kell végezni mert már nem fér a polcon , de egyedül azért ez nehezebben megy jelen helyzetben ! 😊challenge accepted 😊
yooker
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
na megvan a whiskynetes black friday rendelés 😊végül 3-nál sikerült megállni!
számomra teljesen ismeretlenekből válogattam most , vegyesen
1. Heaven s Door Straight Rye
Bob Dylan által fémjelzett kézműves kreálmány
látom itt is felmerült nemrég a rozs 😊
2.Kingbarns :Lowland single malt
3.Blooming Gorse : Highland Blended
Várós a csomag !
1-2-t ki kell végezni mert már nem fér a polcon , de egyedül azért ez nehezebben megy jelen helyzetben ! 😊
több mint 3 éve
oké. amúgy véletlenül nincs épp szükséged valamire? 😊I know, Én is tartok per pill díszdoboz+pohár kombós Akashit, díszdobozos Bushmills Black Busht, bőrdobozos Beluga vodkád, szintén hasonló esetekre, bekerül a Catto's is akk ebbe a brigádba. 😊Nekem van mindig pár szépdobozos Chivas vagy arany JW itthon, hogy ha hirtelen ajándékozni kell, megköszönni valamit, akkor tudjak hova nyúlni.OK, köszi 😊Én ittam ilyet.Mert jól néz ki így díszdobozzal. Valid opció h továbbajándékozom. 😉www.whiskynet.hu/cattos_pdd_07_l_40_495Miért nem kóstolod meg, ha már ott van? 😊
Egy ilyet kaptam most ajándékba. Van vkinek tapasztalata?
empty taxi
warr_b
empty taxi
Nem is emlékszem rá.
Szerintem a JW, Hankey Bannister szint lehet, egynek jó, jellegtelen semmi. Végülis blend. Ami azok közül kiemelkedő, arról már hallottál volna.
Nagyobb az értéke ajándékként, mint felkortyolni.
Te ajánlottad a Teelinget, az egyből feltünően egyedi.
Hát a Catto's nem. 😊
Sobri Jóska
empty taxi
Egyszer gondoltam, hogy nagyot hálálkodok, és egy Ardbeg Corryvreckant vettem direkt erre a célra, de amikor átadtam csak fagyos "aha, köszi" volt a reakció, mert fingja nem volt a fószernek a whiskykről. A következő alkalommal gyorsan korrigáltam egy Chivassal, attól teljesen odavolt. (Harmad, negyedannyiba kerül a Chivas.)
Szóval az se mindegy ki kapja. 😊
Sobri Jóska
empty taxi
több mint 3 éve
I know, Én is tartok per pill díszdoboz+pohár kombós Akashit, díszdobozos Bushmills Black Busht, bőrdobozos Beluga vodkád, szintén hasonló esetekre, bekerül a Catto's is akk ebbe a brigádba. 😊Nekem van mindig pár szépdobozos Chivas vagy arany JW itthon, hogy ha hirtelen ajándékozni kell, megköszönni valamit, akkor tudjak hova nyúlni.OK, köszi 😊Én ittam ilyet.Mert jól néz ki így díszdobozzal. Valid opció h továbbajándékozom. 😉www.whiskynet.hu/cattos_pdd_07_l_40_495Miért nem kóstolod meg, ha már ott van? 😊
Egy ilyet kaptam most ajándékba. Van vkinek tapasztalata?
empty taxi
warr_b
empty taxi
Nem is emlékszem rá.
Szerintem a JW, Hankey Bannister szint lehet, egynek jó, jellegtelen semmi. Végülis blend. Ami azok közül kiemelkedő, arról már hallottál volna.
Nagyobb az értéke ajándékként, mint felkortyolni.
Te ajánlottad a Teelinget, az egyből feltünően egyedi.
Hát a Catto's nem. 😊
Sobri Jóska
empty taxi
Egyszer gondoltam, hogy nagyot hálálkodok, és egy Ardbeg Corryvreckant vettem direkt erre a célra, de amikor átadtam csak fagyos "aha, köszi" volt a reakció, mert fingja nem volt a fószernek a whiskykről. A következő alkalommal gyorsan korrigáltam egy Chivassal, attól teljesen odavolt. (Harmad, negyedannyiba kerül a Chivas.)
Szóval az se mindegy ki kapja. 😊
Sobri Jóska
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
Nekem van mindig pár szépdobozos Chivas vagy arany JW itthon, hogy ha hirtelen ajándékozni kell, megköszönni valamit, akkor tudjak hova nyúlni.OK, köszi 😊Én ittam ilyet.Mert jól néz ki így díszdobozzal. Valid opció h továbbajándékozom. 😉www.whiskynet.hu/cattos_pdd_07_l_40_495Miért nem kóstolod meg, ha már ott van? 😊
Egy ilyet kaptam most ajándékba. Van vkinek tapasztalata?
empty taxi
warr_b
empty taxi
Nem is emlékszem rá.
Szerintem a JW, Hankey Bannister szint lehet, egynek jó, jellegtelen semmi. Végülis blend. Ami azok közül kiemelkedő, arról már hallottál volna.
Nagyobb az értéke ajándékként, mint felkortyolni.
Te ajánlottad a Teelinget, az egyből feltünően egyedi.
Hát a Catto's nem. 😊
Sobri Jóska
empty taxi
Egyszer gondoltam, hogy nagyot hálálkodok, és egy Ardbeg Corryvreckant vettem direkt erre a célra, de amikor átadtam csak fagyos "aha, köszi" volt a reakció, mert fingja nem volt a fószernek a whiskykről. A következő alkalommal gyorsan korrigáltam egy Chivassal, attól teljesen odavolt. (Harmad, negyedannyiba kerül a Chivas.)
Szóval az se mindegy ki kapja. 😊
több mint 3 éve
OK, köszi 😊Én ittam ilyet.Mert jól néz ki így díszdobozzal. Valid opció h továbbajándékozom. 😉www.whiskynet.hu/cattos_pdd_07_l_40_495Miért nem kóstolod meg, ha már ott van? 😊
Egy ilyet kaptam most ajándékba. Van vkinek tapasztalata?
empty taxi
warr_b
empty taxi
Nem is emlékszem rá.
Szerintem a JW, Hankey Bannister szint lehet, egynek jó, jellegtelen semmi. Végülis blend. Ami azok közül kiemelkedő, arról már hallottál volna.
Nagyobb az értéke ajándékként, mint felkortyolni.
Te ajánlottad a Teelinget, az egyből feltünően egyedi.
Hát a Catto's nem. 😊
Sobri Jóska
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
Én ittam ilyet.Mert jól néz ki így díszdobozzal. Valid opció h továbbajándékozom. 😉www.whiskynet.hu/cattos_pdd_07_l_40_495Miért nem kóstolod meg, ha már ott van? 😊
Egy ilyet kaptam most ajándékba. Van vkinek tapasztalata?
empty taxi
warr_b
empty taxi
Nem is emlékszem rá.
Szerintem a JW, Hankey Bannister szint lehet, egynek jó, jellegtelen semmi. Végülis blend. Ami azok közül kiemelkedő, arról már hallottál volna.
Nagyobb az értéke ajándékként, mint felkortyolni.
Te ajánlottad a Teelinget, az egyből feltünően egyedi.
Hát a Catto's nem. 😊
több mint 3 éve
Mert jól néz ki így díszdobozzal. Valid opció h továbbajándékozom. 😉www.whiskynet.hu/cattos_pdd_07_l_40_495Miért nem kóstolod meg, ha már ott van? 😊