Autó- és motorsportok
20 feliratkozó
több mint 9 éve
A tegnapi napról: Az mekkora volt,hogy Kicsi Jamie nem vette észre John Cenát a futam előtt,sőt még a hajával be is mosott neki egyet? :- D
több mint 9 éve
Nézzétek a jó oldalát.Ha a médián múlik, nem lesz sok divat NASCAR fan Magyarországon.
Én ennek csak örülök.
FIkázni pedig sokkal könnyebb valamit, mint érteni hozzá.
Más, TV.
Digisport közvetíti részben, amit tökre értékelek.
Reklámok alatt váltottam Digisportra, a kíváncsiság kedvéért.
Logano fan legyek, ha az ún. szakértők készültek akár csak két percet is rá.
Ekkora totális homályt én nem tudom, láttam/hallottam-e már valaha.
Na persze, egy olyan országban, ahol pl. amfoci kapcsán ott tart a közvetítés ~10 év után, hogy ez itt a sárga vonal, ami nincs ám felfestve, csak digitális, és négy próbálkozásból kell tíz yardot haladni, igazából nem kéne erőltetni semmilyen amerikai bajnokság közvetítését.
Mert igényesen csinálni valamit, azt valahogy nem. [Tisztelet a nagyon kisszámú kivételnek.]
Egyébként, de most őszintén. Soccer közvetítéseken a béka segge alatt van a színvonal, szóval mit várunk? Pedig tízmillió labdarúgás szakértő országa vagyunk, és mégis.
Az emberek 90%-a beéri ennyivel meg a fikával. Sajnálom őket.
ON
Den-ny! Den-ny! Den-ny! Még mindig remegek ha belegondolok, hogy megvan. 😊
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
Az NSO eddig is egy szinten volt a Bors,Blikk stb. szennylapokkal,de most csak még inkább elásták magukat nálam. Ha már ilyen hülyék egyes sportágakhoz,akkor legalább maradnának csendben. Neeeem,inkább írnak egy semmitmondó cikket,amiben lejáratják a legnagyobb múlttal rendelkező versenysorozatot.
Már előre félek,hogy a baseballt hogy akarják majd lejáratni.
több mint 9 éve
De, csak kapd össze magad. 😉én RTL híradót nézek és hallgatom a Morning Showt reggel. de nem olvasok NSO-t.részvétem nascar fanokKi olvas Nemzeti Sportot?
www.nemzetisport.hu/egyeb_auto_motor/ongyilkos-hosok-nascar-az-unalom-diadala-2485291
egy ilyen cikk megíráshoz pofa kell, az biztos (ráadásul NSO főoldal!)
baggio
Aki RTL híradót néz meg BohócBalázst halgat reggel?
gaben
most akkor ne írjak többet?
shawnka
több mint 9 éve
én RTL híradót nézek és hallgatom a Morning Showt reggel. de nem olvasok NSO-t.részvétem nascar fanokKi olvas Nemzeti Sportot?
www.nemzetisport.hu/egyeb_auto_motor/ongyilkos-hosok-nascar-az-unalom-diadala-2485291
egy ilyen cikk megíráshoz pofa kell, az biztos (ráadásul NSO főoldal!)
baggio
Aki RTL híradót néz meg BohócBalázst halgat reggel?
gaben
most akkor ne írjak többet?
több mint 9 éve
részvétem nascar fanokKi olvas Nemzeti Sportot?
www.nemzetisport.hu/egyeb_auto_motor/ongyilkos-hosok-nascar-az-unalom-diadala-2485291
egy ilyen cikk megíráshoz pofa kell, az biztos (ráadásul NSO főoldal!)
baggio
Aki RTL híradót néz meg BohócBalázst halgat reggel?
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 9 éve
index.hu/sport/forma1/2016/02/22/ecclestone_az_f1-et_kartell_iranyitja_es_olyan_rossz_mint_soha/
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
részvétem nascar fanokwww.nemzetisport.hu/egyeb_auto_motor/ongyilkos-hosok-nascar-az-unalom-diadala-2485291
egy ilyen cikk megíráshoz pofa kell, az biztos (ráadásul NSO főoldal!)

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Fél OFF : lesz F1 fantasy, vagy egyen talán van erre lehetőség valahol ?Csörgessd meg Bernie-t!
Heisman Trophy
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 9 éve
Fél OFF : lesz F1 fantasy, vagy egyen talán van erre lehetőség valahol ?
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
ez most nagy volt el kell ismernem
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 9 éve
Ja,és csak,hogy jó legyen: Kenseth benne volt a csapatomban,és győztesnek is őt raktam. Ezzel az akcióval a végén a 2. helyről visszaestem az 5. helyre(fantasy). Oh yeah!
több mint 9 éve
könnyezek bazmeg, könnyezek.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
Ez odabaszott rendesen,4 inch volt kb. a különbség...beszarás.
több mint 9 éve
ember ennyire kedvesen még nem pusztította el a saját csapattársát.Kenseth jövő héten megöli 😀
több mint 9 éve
anyád😊 mi volt itt a végén😊
több mint 9 éve
MIÉRT DENNY MIÉRT
több mint 9 éve
úristen a kisgyerek milyen tankönyvbeillően lett becsicskítva a restartnál 😀nagyon egyben van ez az 5 fős Toyota koalíció!
több mint 9 éve
érdekes ez a sok szóló kipörgés a négyes kanyarból kijövet...
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
ne jinxelj!!inkább remegjél rá arra, hogy mennyire jók a Toyoták ma 😊végülis, a festés új Xfinityben is Chase autóján. 😊az megvan, hogy az xfinity volt, ugye? 😀Jól sikerült a bemelegítés Chase-nek, a befutó előtti blokkja Loganón maga a tökéletesség.szokni kell az új festéseket
HolnapMA kezdődik!!!
Mikey
gaben
shawnka
Mikey
shawnka
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
Tényleg segghülyének néztél vagy nem érted miről írtam?az megvan, hogy az xfinity volt, ugye? 😀Jól sikerült a bemelegítés Chase-nek, a befutó előtti blokkja Loganón maga a tökéletesség.szokni kell az új festéseket
HolnapMA kezdődik!!!
Mikey
gaben
shawnka
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 9 éve
inkább remegjél rá arra, hogy mennyire jók a Toyoták ma 😊végülis, a festés új Xfinityben is Chase autóján. 😊az megvan, hogy az xfinity volt, ugye? 😀Jól sikerült a bemelegítés Chase-nek, a befutó előtti blokkja Loganón maga a tökéletesség.szokni kell az új festéseket
HolnapMA kezdődik!!!
Mikey
gaben
shawnka
Mikey
több mint 9 éve
végülis, a festés új Xfinityben is Chase autóján. 😊az megvan, hogy az xfinity volt, ugye? 😀Jól sikerült a bemelegítés Chase-nek, a befutó előtti blokkja Loganón maga a tökéletesség.szokni kell az új festéseket
HolnapMA kezdődik!!!
Mikey
gaben
shawnka
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 9 éve
az megvan, hogy az xfinity volt, ugye? 😀Jól sikerült a bemelegítés Chase-nek, a befutó előtti blokkja Loganón maga a tökéletesség.szokni kell az új festéseket
HolnapMA kezdődik!!!
Mikey
gaben
több mint 9 éve
Let's go racin' boys!!
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May