Autó- és motorsportok
20 feliratkozó
több mint 12 éve
catattack
3 520
Évek óta nem nézek F1-et, de ennek most elcsíptem a végét! Nem volt rossz amit láttam, de ez a kibaszott spórolás tönkre vágja az egészet! Miért hozná a RB oda Raikonnent? Kimi nem az a fajta, aki nyalogatja a Vettel és a Horner makkját...
Nekik egy árnyék kell Vettel mögé! Erre abban a kocsiban bárki képes lesz!
több mint 12 éve
Kíváncsi vagyok, mi lesz ennek a gumikérdésnek a vége, mert DRS-sel való kerülgetés mellett előzések csak akkor vannak, ha jelentősen eltérő stádiumú gumin lévő autók találkoznak. Olyan hírek is voltak, hogy egyes csapatok a forgásiránnyal ellentétesen tettek fel gumikat:A leválásra nekem van egy konkrét ötletem. A Pirelli az új gumiknál, amiket pénteken fognak kipróbálni, módosít az abroncs vázszerkezetén, az úgynevezett karkaszon. Létezik ugyanis egy olyan dolog, amit úgy hívnak, karkasz-kormányzás, vagyis hogy ennek a vázszerkezetnek is van iránya, amerre viszi, irányítja a kereket. Ez lehet kifelé vagy befelé, ezért van a gyártó által megjelölt forgásirányuk a gumiknak, elméletileg nem lehet feltenni egy kereket fordított irányba. Elméletileg, mert gyakorlatilag viszont fel lehet, az istállók idén több helyen is kipróbálták ezt, hogy megfordított forgásiránnyal tették fel a hátsó abroncsokat. Előfordulhat, hogy azt tapasztalták, így az abroncs élettartama növekszik, többet lehet vele menni, vagy egyszerűen kevésbé melegszik. Csakhogy ennek lehet egy mellékhatása. Mivel így a kerék a karkaszkormányzási iránnyal szemben forog, a váz és a gumi között megszakad a kapcsolat, és a futófelület egyszerűen leválik a vázról, amint láttuk azt Barcelonában, vagy Bahreinben is. Olyan dolog ez, amiről a csapatok nem beszélnek, mert ritkán fordul elő, és ők a fordításból előnyhöz jutnak. A Pirellinek viszont igen rosszul néz ki, hogy a gumifelülete egyszerűen elszáll, így ők sem teszik szóvá, viszont mindenképp változtatni akarnak. Persze ez csak egy ötlet, de egy létező jelenségről beszélünk, amire a Pirelli gumik idei szerkezete lehet, hogy éppen így reagál.Wéber GáborCsak az FIA úgy látszik, erről sem beszél szívesen. Az meg külön röhejes, hogy két év után vették észre, hogy a Lotusnak a megengedettnél eggyel több ponton rögzítik a futóművüket... Egyszerűen nem lehet komolyan venni őket. Az inkonzisztens safety car beküldés is valós probléma.
Legyen más is, aktuálisabb a VB állásához:
Alonso egyáltalán nincs könnyű helyzetben. Egy "véletlenül" megjavult Mercedes és lendületbe jövő (?) Webber mellett egyszerűen nem lesz esélye, ha nem tud konzisztensen az első három, de inkább két sorból rajtolni. Vettelnek és a Red Bullnak vele szemben van kvalis sebessége. A két Red Bull és két Mercedes mellé minden hétévégén lesz egy meglepetéscsapat, aki odaér legalább a verseny első felében az élbolyba.
Sutil vs. DiResta párharcban a skót végül csak két pozícióval maradt le a rajtrács végi rajt ellenére. Lehet őt kellene vinnie a Red Bullnak Webbo helyére? Ha már Alguersuari a fiókcsapatnál sem kapott elég esélyt.
több mint 12 éve
momentán ezeket a McLareneket nem is nehéz. Az nem ment el mellettük aki nem akart.De egyébként mit akar Alonso??? 10. helyről (némi mákkal), de szépen feljött a 3. helyre, versenyben a ferkák szerintem a legjobbak.NB2NEM. Már nem az első pár versenyen még jók voltak, de RBR egyértelműen jobb versenytempóban is, sőt még szerintem a Merci is bár őket lehet fogni ha nem 10.helyről indulnak.
1 körös tempó a szopó msot leginkább, mert ha nem tudnak top4-5 ből indulni akkor baszhatják, mert nincs akkora tempófölény, a McLareneket meg Grosjean át lehet ugrani de az édeskevés.Toca
több mint 12 éve
Ez a szezon katasztrófa ... 😕TocaÉs a jövő évi is érdekes lesz, mert ha a Honda 3 kocsit alig tud kiszolgálni, szerelni, legyártani stb, akkor jövőre hogy akarnak 7 Hondát (2 db 2014-es gyári, 2 2014-es Zengős és a 3 db 2013-as kocsi) a mezőnybe?
több mint 12 éve
Ez a szezon katasztrófa ... 😕Ahogy írják gyakorlatilag egy új autót kell összerakniuk. Ráadásul ugye csak fél évre, mert utána kocsicsere..balu10😥WTCC volt már, vagy lesz, vagy hogy van?Geeri6-tól lesz a második futam, de Norbi nélkül és lehet Argentínába se mennek el...a kocsi majdnem totálkár.
www.zengomotorsport.hu/hu/dramai_dontes_nincs_masodik_futam_es_talan_nincs_argentina_sembalu10
Hihetetlen. Anyagilag is hatalmas csapás, sőt talán még az a legnagyobb, ha új autót kell építeni :\Geeri
több mint 12 éve
Ahogy írják gyakorlatilag egy új autót kell összerakniuk. Ráadásul ugye csak fél évre, mert utána kocsicsere..😥WTCC volt már, vagy lesz, vagy hogy van?Geeri6-tól lesz a második futam, de Norbi nélkül és lehet Argentínába se mennek el...a kocsi majdnem totálkár.
www.zengomotorsport.hu/hu/dramai_dontes_nincs_masodik_futam_es_talan_nincs_argentina_sembalu10
Hihetetlen. Anyagilag is hatalmas csapás, sőt talán még az a legnagyobb, ha új autót kell építeni :\Geeri
több mint 12 éve
De egyébként mit akar Alonso??? 10. helyről (némi mákkal), de szépen feljött a 3. helyre, versenyben a ferkák szerintem a legjobbak.NB2NEM. Már nem az első pár versenyen még jók voltak, de RBR egyértelműen jobb versenytempóban is, sőt még szerintem a Merci is bár őket lehet fogni ha nem 10.helyről indulnak.
1 körös tempó a szopó msot leginkább, mert ha nem tudnak top4-5 ből indulni akkor baszhatják, mert nincs akkora tempófölény, a McLareneket meg Grosjean át lehet ugrani de az édeskevés.
több mint 12 éve
De egyébként mit akar Alonso??? 10. helyről (némi mákkal), de szépen feljött a 3. helyre, versenyben a ferkák szerintem a legjobbak.
több mint 12 éve
Az utolsó 6 kör az szemkinyomós verseny volt, végre! Viszont Alonsonak igaza van, tökmindegy hogy most szerencsésen jöttek ki, ezzel az autóval így nem lehet még csak beleszólni se a végkimenetelbe. Látszott is az ábrázatán hogy kivan már a fasza rendesen.
több mint 12 éve
Tomy Sykes nem hagyott kétséget a felől, hogy "who's the topdog on the board". Rea a 2. futamot már a gép fényesebbik felén fejezte be (az elsőben sikerült ostoba hiba miatt kidobni a dobogót de a 2.-ban behúzott egy 2. helyet, ellentétben Guiliano-val), Laverty a 2.ban dobta a gépet (mert az nekije nem köll... motorversenyre minek az? Gondolta magában: "motorozzon a fene, inkább begyalogolok"). A ZX10-nek nevezett szörnyeteg megevett mindenkit reggelire, a 2 Bmw a fasorba nem volt (bár a 2.ban élvezetesen elcsatázgattak egymással, aztán bepottyantak 4.-5.-nek). Baz nagyon adta a 2.-ban (sztem van benne potenciál bőven).A vb állás átrendeződése Guintolli-t érinti a legérzékenyebben. Mivel az első versenyt nem tudta befejezni így a 2. futamon szerzett 3. hellyel visszacsúszott a 2.helyre.
A supersport vb. futama Sofouglu győzelmet hozott (február óta idén először). A török Kawasakija után Lowes és Leonov gurult be a Yamakkával. Újraindítás után hiába volt megint Lowes a leggyorsabb gyerek a mezőnyben, az elbaszkurrantott rajtja után vesztett helyzetben volt.
Alig várom az orosz futamokat!
Úgy gondoltam, hogy TV-n nézem a versenyeket, de a magyar Eurosport szívás, kinyalhatják a fostos kiskutya hányózacskóját, úgyhogy a race 2-nél inkább visszakértem a gépem és visszatértem a live-streamhez és a Eurosport UK-hez.
több mint 12 éve
😥WTCC volt már, vagy lesz, vagy hogy van?Geeri6-tól lesz a második futam, de Norbi nélkül és lehet Argentínába se mennek el...a kocsi majdnem totálkár.
www.zengomotorsport.hu/hu/dramai_dontes_nincs_masodik_futam_es_talan_nincs_argentina_sembalu10
Hihetetlen. Anyagilag is hatalmas csapás, sőt talán még az a legnagyobb, ha új autót kell építeni :\
Mindig jövőre!
több mint 12 éve
Én annyit látok hogy Kimi nem lesz közelébe a VB címnek mert egy ilyen csapattal nem lehet.TocaAmúgy nem tudom mit bütyköltél a RB motorjával, de igazad lett! 😊
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve
Na erre megy a lájk! 😊Én a Lotusban ülök. 😊 Csak kurva vicces olvasgatni, hogy mekkora peches Alonso állandóan.Annyira nem is vagy te kívülről..... 😊csi77Ja, szívből gratulálok, szép is így önerőből ez a dobogó... 😀somoskovigMajd legközelebb😀😀ImithekingCsak idéztem a standard kommenteket. de gondolom arról is a Red Bull és Vettel tehet, hogy nyAli csak a 7. 😀Fúj, szemét Alonso, milyen rohadt mázlista, minden neki dolgozik, hogy rohadjon meg, bla-bla-bla... 😀somoskovigJa, a hetedik helyen.....csi77
Csak kurva vicces így kívülről olvasgatni ezt a sztorit. Egyébként remélem, hogy jól rábaszik nyAli is erre a cserére, és Kimi ott tud maradni a 2. helyen. 😀somoskovig
Kimi meg úgy fogja otthagyni a Lotust év végén, mint a huzat szerintem, az, hogy nem csesztetik, fasza, de ha versenyképes autó van alatta, az még faszább. Jövőre egy szezon Red Bull, aztán megmutatja a kis hülyegyereknek, merre lakik az úristen. 😀somoskovig
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve
Én a Lotusban ülök. 😊 Csak kurva vicces olvasgatni, hogy mekkora peches Alonso állandóan.Annyira nem is vagy te kívülről..... 😊csi77Ja, szívből gratulálok, szép is így önerőből ez a dobogó... 😀somoskovigMajd legközelebb😀😀ImithekingCsak idéztem a standard kommenteket. de gondolom arról is a Red Bull és Vettel tehet, hogy nyAli csak a 7. 😀Fúj, szemét Alonso, milyen rohadt mázlista, minden neki dolgozik, hogy rohadjon meg, bla-bla-bla... 😀somoskovigJa, a hetedik helyen.....csi77
Csak kurva vicces így kívülről olvasgatni ezt a sztorit. Egyébként remélem, hogy jól rábaszik nyAli is erre a cserére, és Kimi ott tud maradni a 2. helyen. 😀somoskovig
Kimi meg úgy fogja otthagyni a Lotust év végén, mint a huzat szerintem, az, hogy nem csesztetik, fasza, de ha versenyképes autó van alatta, az még faszább. Jövőre egy szezon Red Bull, aztán megmutatja a kis hülyegyereknek, merre lakik az úristen. 😀
több mint 12 éve
Én annyit látok hogy Kimi nem lesz közelébe a VB címnek mert egy ilyen csapattal nem lehet.Tocaúgy mondod mintha a ferrarinál meglenne... :/
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 12 éve
Én annyit látok hogy Kimi nem lesz közelébe a VB címnek mert egy ilyen csapattal nem lehet.TocaOtt sincs meg a tempó, szerintem a Ferrarit és a Lotust is átugrotta a Merci és a Red Bull is.
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve
WTCC volt már, vagy lesz, vagy hogy van?Geeri6-tól lesz a második futam, de Norbi nélkül és lehet Argentínába se mennek el...a kocsi majdnem totálkár.
www.zengomotorsport.hu/hu/dramai_dontes_nincs_masodik_futam_es_talan_nincs_argentina_sem
több mint 12 éve
Én annyit látok hogy Kimi nem lesz közelébe a VB címnek mert egy ilyen csapattal nem lehet.
több mint 12 éve
Annyira nem is vagy te kívülről..... 😊Ja, szívből gratulálok, szép is így önerőből ez a dobogó... 😀somoskovigMajd legközelebb😀😀ImithekingCsak idéztem a standard kommenteket. de gondolom arról is a Red Bull és Vettel tehet, hogy nyAli csak a 7. 😀Fúj, szemét Alonso, milyen rohadt mázlista, minden neki dolgozik, hogy rohadjon meg, bla-bla-bla... 😀somoskovigJa, a hetedik helyen.....csi77
Csak kurva vicces így kívülről olvasgatni ezt a sztorit. Egyébként remélem, hogy jól rábaszik nyAli is erre a cserére, és Kimi ott tud maradni a 2. helyen. 😀somoskovig
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve
Köszi, örülök is neki, mint az állat. Én már kurvára leszarom a két nullás futam után, hogy önerőből jön-e be, vagy kihullik előle a mezőny.Ja, szívből gratulálok, szép is így önerőből ez a dobogó... 😀somoskovigMajd legközelebb😀😀ImithekingCsak idéztem a standard kommenteket. de gondolom arról is a Red Bull és Vettel tehet, hogy nyAli csak a 7. 😀Fúj, szemét Alonso, milyen rohadt mázlista, minden neki dolgozik, hogy rohadjon meg, bla-bla-bla... 😀somoskovigJa, a hetedik helyen.....csi77
Csak kurva vicces így kívülről olvasgatni ezt a sztorit. Egyébként remélem, hogy jól rábaszik nyAli is erre a cserére, és Kimi ott tud maradni a 2. helyen. 😀somoskovig
több mint 12 éve
Vettel ha már összehozta az SC-t, megérdemelte volna hogy Alonso/Kimi nyerje meg.csak le kellett volna húzódnia, LOL
több mint 12 éve
Ja, szívből gratulálok, szép is így önerőből ez a dobogó... 😀Majd legközelebb😀😀ImithekingCsak idéztem a standard kommenteket. de gondolom arról is a Red Bull és Vettel tehet, hogy nyAli csak a 7. 😀Fúj, szemét Alonso, milyen rohadt mázlista, minden neki dolgozik, hogy rohadjon meg, bla-bla-bla... 😀somoskovigJa, a hetedik helyen.....csi77
Csak kurva vicces így kívülről olvasgatni ezt a sztorit. Egyébként remélem, hogy jól rábaszik nyAli is erre a cserére, és Kimi ott tud maradni a 2. helyen. 😀somoskovig
több mint 12 éve
WTCC volt már, vagy lesz, vagy hogy van?
Mindig jövőre!
több mint 12 éve
A Red Bull tempója ijesztően jó versenyen, ráadásul a Merci is feljött, rohadtul nehéz lesz ezután ilyen időmérőkkel.......
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve
Majd legközelebb😀😀Csak idéztem a standard kommenteket. de gondolom arról is a Red Bull és Vettel tehet, hogy nyAli csak a 7. 😀Fúj, szemét Alonso, milyen rohadt mázlista, minden neki dolgozik, hogy rohadjon meg, bla-bla-bla... 😀somoskovigJa, a hetedik helyen.....csi77
Csak kurva vicces így kívülről olvasgatni ezt a sztorit. Egyébként remélem, hogy jól rábaszik nyAli is erre a cserére, és Kimi ott tud maradni a 2. helyen. 😀somoskovig