Autó- és motorsportok

20 feliratkozó

több mint 2 éve
esanders10 Denver Broncos 1 093
Elvileg eldőlt a Pramac-Yamaha házasság. Mondjuk jelenleg még nehéz azt értelmezni, hogy miért és hogy főleg MIKOR lesz ez jó Borsoiéknak. De ez az Ő dolguk.

Érdekesség viszont, hogy a pletykák szerint Morbidelli így megy a VR46-hoz Bezz helyére.

Tavaly is gyakorlatilag Ő mentette meg Franky seggét azzal, hogy ugye nem ment a gyári paramc Ducatira, hanem maradt Rossiéknál.

Most meg megint az Ő helye az ami kihúzhatja a szarból a barzil/olasz félvér herceget.
Cowboykarcsi90
Egyrészt a Ducatin belül Marcon és Peccon kívül az összes valamire való pilóta kiáramlott, másrészt amennyire én tudom egyre többet kellene perkálni a két aktuális évi motorért. A Yamaha pedig nem hogy nem kér pénzt, hanem ők fognak adni, nem keveset. Végső soron egy privát istállónak a nap végén, ez a versenyzés valahol egy üzleti vállakozás is.
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 984
Almirola összebalhézott Wallace-szal még a charlotte-i verseny hetében, emiatt nem indult már akkor sem a JGR 20-asával, és emiatt nem indult azóta sem.

Részleteket persze nem tudnak az insiderek sem.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
Cowboykarcsi90 3 604 — …not me…Im in my prime!
Elvileg eldőlt a Pramac-Yamaha házasság. Mondjuk jelenleg még nehéz azt értelmezni, hogy miért és hogy főleg MIKOR lesz ez jó Borsoiéknak. De ez az Ő dolguk.

Érdekesség viszont, hogy a pletykák szerint Morbidelli így megy a VR46-hoz Bezz helyére.

Tavaly is gyakorlatilag Ő mentette meg Franky seggét azzal, hogy ugye nem ment a gyári paramc Ducatira, hanem maradt Rossiéknál.

Most meg megint az Ő helye az ami kihúzhatja a szarból a barzil/olasz félvér herceget.

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 147 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Hivatalosan is bejelentette a JGR hogy Briscoe vezeti a 19-est 2025-től.

A helyükben csak felvettem volna egy videót Bellel, amin ő jelenti be hivatalosan is. Vagy valami.
Mikey
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 984
Hivatalosan is bejelentette a JGR hogy Briscoe vezeti a 19-est 2025-től.

A helyükben csak felvettem volna egy videót Bellel, amin ő jelenti be hivatalosan is. Vagy valami.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 984
Délelőtt néztem meg mindkét öszefoglalót, de nagyon jó versenyek voltak.
zacknorb
Elég kemény volt ahogy a 75. körben Armstrong visszapördült a pályára éppen Rahal (és még valaki) előtt. Pár tizeden múlt hogy nem csattant bele nagy sebességgel.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
Cowboykarcsi90 3 604 — …not me…Im in my prime!
Ha Toprak még tényleg Yamaha lesz, remélem ők is felzárkóznak
zacknorb
Ezt honnan?

Szerintem hülye lenne ott hagyni a BMWt. Meg a Superbike-ot is, szvsz.

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 29 669 — nabege2@yahoo.com

zacknorb
úgy látom voltak feltételek 😊
https://scontent.cdninstagram.com/v/t51.71878-15/497122684_1220076119726937_1273288951110683405_n.jpg?stp=cmp1_dst-jpg_e35_s640x640_tt6&_nc_cat=107&ccb=7-5&_nc_sid=18de74&efg=eyJlZmdfdGFnIjoiQ0xJUFMuYmVzdF9pbWFnZV91cmxnZW4uQzIifQ%3D%3D&_nc_ohc=LoUfU9XwxR4Q7kNvwHZ___X&_nc_oc=Adpp577xHuzZtYPJVRNE-hF2bd1DVUPqZe5WiCOW_dE2CMB9ort9ruFttYKWBZWX6Q0&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent.cdninstagram.com&_nc_gid=_gsrdUBozvoaX8YI_sCfKw&_nc_ss=7b60f&oh=00_AQFPIjVLrUVnYvZl7Q7ryjeDTHjC86zONCHDlh7fmUaHiw&oe=6A7D2B45
Aprilia on Instagram: "Solved! 😏 #SimplyTheBez ✍️🦂 Welcome to Aprilia MARCO 🔥 #Aprilia #BeARacer #MarcoBezzecchi #MB72 #MotoGP #MotoGP2025"
57K likes, 1,517 comments - aprilia on June 24, 2024: "Solved! 😏 #SimplyTheBez ✍️🦂 Welcome to Aprilia MARCO 🔥 #Aprilia #BeARacer #MarcoBezzecchi #MB72 #MotoGP #MotoGP2025".
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 147 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Ha Toprak még tényleg Yamaha lesz, remélem ők is felzárkóznak
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 147 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 147 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Délelőtt néztem meg mindkét öszefoglalót, de nagyon jó versenyek voltak.
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 984
Csak a szoki. 😊

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 984
Bell megnyerte a nagyok versenyét is, ezzel söpörte a hétvégét.
Briscoe és Berry 2-3., ezt nem tudom honnan szedték elő. Persze Gragson önerőből is kicsúszott, így végül csak 27. lett, most valahogy nem jönnek az eredmények, pedig verseny közben tök jó helyen ment.

Larson és Elliott holtversenyben vezetik a bajnokságot, apró "szépséghiba" ugye, hogy Larson eggyel kevesebb versenyt ment.

Következik Nashville.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 984
Na Gragson Top 10-ben van, felőlem félbeszakíthatják a versenyt.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 984
Bekapcsolom a versenyt, erre Gragson kiforog. Ehh.
Mikey
Vagy az csak lassítás volt régebbről? Másképp nehezen lenne 15. helyen. 🤔

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 984
Bekapcsolom a versenyt, erre Gragson kiforog. Ehh.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
xrace77 Denver Broncos 4 765
Bell ott folytatja,ahol tegnap befejezte. Első szakasz simán megvan.
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 307 — "Montoya por favor!"
Megvan végre a pódium Lajosnak is, ez az év sem telik el enélkül

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 931
Amellett, hogy Lando szurkoló vagyok és semmi jelentősége a díjnak, érthetetlen, hogy ma se Max a driver of the day.

Brutális, amit idén is művel.
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 29 669 — nabege2@yahoo.com
gyönyörű volt ez a hollandtól
több mint 2 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 172 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Azert most nagyon nem jött jol a 3,6mp-es kerekcsere se…
Eazzy
Meg a rajt.

Gyerünk meg lesz a P4 😁
több mint 2 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 289 — No one likes us, cause no one like us
Azert most nagyon nem jött jol a 3,6mp-es kerekcsere se…

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 2 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 289 — No one likes us, cause no one like us
Nem hinném, hogy annyit számít hogy 3 vagy 2 huszadjára. Előre kell nézni…

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 2 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 931
Norris nagyon tolja,de meddig bírják a lágy gumik
ThundersNFL a Paraszt
Eddig bírták, el is fogyott a felzárkózás
Eazzy
Eddig spórolt Max. Nem Norris fogyott el egyelőre.
Jughead
Végeredmény szemszögéböl nem számít.
Kár az elejéért..
Eazzy
Nem mindegy, mert ha Norris gumija fogyott volna el, akkor hátrafelé kellene néznie, így viszont nem kell.