Autó- és motorsportok
20 feliratkozó
több mint 3 éve
Mr.Breaker
1 933
Na Merci futamra megtalálta a tempót úgy néz ki.
több mint 3 éve
Többször is azt nyilatkozta év elején a szezon előtt, hogy 100%-os fizikai állapotban van. A válla nem hátráltatja már. Elvileg a szeme is rendben.MM-et nagyon nem szeretik az istenek😕Szegény fel se épült de már nyomni akarja.
esőben tudott volna villantani, erre...
kezd sok lenni a perec, azért ennek előbb utóbb végzetes következményei lesznek
NB2
Inkább várna még egy évet és akkor 1000%-os lenne mint így 70-80%osan versenyezgetni. Persze megértem, versenyvágy. De még előtte is ottvan az élet.
Coolearie
Nem hiszem hogy ez az esés most akármilyen összefüggésben lenne az előző sérüléseivel.
Sokkal inkább az idén forradalmian új géppel a Hondánál, meg azzal, hogy a Michelin megváltoztatta az ideszánt gumikeveréket ahhoz képest amivel még a preseason teszten amúgy kimondottan jól működtek itt a Hondák.
Látványosan világtalan volt az összes Hondás egész hétvégén, a két repsolostól is azt lehetett látni, hogy folyamatosan a határon kell menniük, hogy csak egyáltalán esélyük legyen mondjuk a legjobb ötbe bekerülni. Ebbe benne van az ilyen hiba. Marquez meg amúgy is egy ilyen versenyző, mindig a határon megy. Így érte el a sikereit is, ennek ez az árny oldala de ez nála a package része, ez van. Ő sohasem fog 43 évesen motorozni, legalábbis nem tudom elképzelni. Ha azt fogja érezni, hogy már nem tud folyamatosan a határon menni egyszerűen visszavonul. Szerintem.
Nálam amúgy a hétvége motorosa Quartararo, megint egy olyan versenyen hozta kb. a maximumot ami papíron nagyon nem neki kedvezett. Akár bajnok lesz idén is akár nem, remélem szépen lassan lekopik majd az a megítélés róla is, hogy csak egyszeri “szerencsés” világbajnok.
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 3 éve
MM-et nagyon nem szeretik az istenek😕Szegény fel se épült de már nyomni akarja.
esőben tudott volna villantani, erre...
kezd sok lenni a perec, azért ennek előbb utóbb végzetes következményei lesznek
NB2
Inkább várna még egy évet és akkor 1000%-os lenne mint így 70-80%osan versenyezgetni. Persze megértem, versenyvágy. De még előtte is ottvan az élet.
több mint 3 éve
GP2-Ben én is szurkoltam neki és a McLarenes éveiben is bírtam.Én meg már gp2-ben neki szurkoltam, szóval már azelőtt a wagonon voltam, hogy az elindult volna 😀Azért vicces hogy kiemeltem egy tavaly megjelent bandwagon alfajt, akik Ferrari drukkerek évek óta, aztán nyerjen Max aki többször kibaszott a Ferkával is.Könnyű megkülönböztetni a Merci szurkolókat a többiektől.Ja aztán ha nem küzd Hami a bajnoki címért akkor is belekötnek hogy bezzeg most nem megy neki. Az egyszerre Max és Ferrari “drukkerek” (értsd bandwagonos idióták) nem is tudják mit csináljanak.alfa a legjobb kocsi idén, ha bottas 6. tud lenni vele xDTényleg még mindig a hamiltonutáloknak Bottast kell szidni egy ilyen időmérő után is?!
eaglesmcnabb
braxa88
Heisman
0 humorérzék. Frusztráció. Bandwagonozásnál beláthatnák, hogy valszeg régebb óta vannak itt szurkolok akik Ferrarinak / Mclarennek / Red Bullnak szurkolnak, minthogy beszállt az F1-be mint a Merci mint csapat, de hát nyilván több bandwagoner van ezeken a csapatokon mint az elmúlt 7 évben szarrá nyert Mercin. 🤷♂️🤔😂
Toca
Amúgy nem sikerült Merci drukker találni, én leszarom melyik csapatba ül Hamilton, mehetne akár Haasba is. Nem hozott lázba egy Bottas vagy Rosberg győzelem se. Valszeg mint a legtöbb Pecc drukker 2007-ben felugrottam egy vonatra és azóta nem volt ideje leszállni 😀
Heisman
peach
Aztán kicsit felrementek nála a dolgok fejben. Nyilván a kurvaunalmas Merci szezonok se tettek hozzá semmit.
Amúgy meg az nem bandwagon hogy bárki nyerjen csak Hami ne. Szimplán valami ok miatt döntés.
Ferrarisok Schumi rekordjanak megdöntését nem akarták, a Hami haterek már unják a dominanciát meg nem bírják a fejét. A semlegesek meg már várták, hogy végre verseny legyen és kicsit változzanak a pólusok.
Ugye ezeknek a változtatásoknak már 2 éve érvénybe kellett volna lépniük, Merci és Hami kapott +2 évet, hogy elvezhessék az 8-10 éve megszerzett előnyt.
több mint 3 éve
MM-et nagyon nem szeretik az istenek😕esőben tudott volna villantani, erre...
kezd sok lenni a perec, azért ennek előbb utóbb végzetes következményei lesznek
több mint 3 éve
Az IndyCar texasi versenyének kvalifikációján Jimmie Johnson, aki első ovál versenyén indul a sorozatban, 27-ből a 18. helyet szerezte meg. Nem is rossz. A pole egyébként a mclarenes Felix Rosenqvisté lett a szezonnyitón nyertes Scott McLaughlin előtt.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Sehol nem vagy sajnos. A 2000-es évek legelején a Szigeten odajött hozzám egy nem egészen józan srác, a vállamra tette a kezét és tudományos komolysággal annyit mondott: "Négereket a forma 1-be!", majd tovább állt. Na ez volt a korai bandwagon 😀Montoya fan voltam, ő kiszállt, így új kedvenc kellett, Hamilton rookie éve első edzésétől vagyok a bandwagonerKönnyű megkülönböztetni a Merci szurkolókat a többiektől.Ja aztán ha nem küzd Hami a bajnoki címért akkor is belekötnek hogy bezzeg most nem megy neki. Az egyszerre Max és Ferrari “drukkerek” (értsd bandwagonos idióták) nem is tudják mit csináljanak.alfa a legjobb kocsi idén, ha bottas 6. tud lenni vele xDTényleg még mindig a hamiltonutáloknak Bottast kell szidni egy ilyen időmérő után is?!
eaglesmcnabb
braxa88
Heisman
0 humorérzék. Frusztráció. Bandwagonozásnál beláthatnák, hogy valszeg régebb óta vannak itt szurkolok akik Ferrarinak / Mclarennek / Red Bullnak szurkolnak, minthogy beszállt az F1-be mint a Merci mint csapat, de hát nyilván több bandwagoner van ezeken a csapatokon mint az elmúlt 7 évben szarrá nyert Mercin. 🤷♂️🤔😂
Toca
braxa88

több mint 3 éve
Én meg már gp2-ben neki szurkoltam, szóval már azelőtt a wagonon voltam, hogy az elindult volna 😀Azért vicces hogy kiemeltem egy tavaly megjelent bandwagon alfajt, akik Ferrari drukkerek évek óta, aztán nyerjen Max aki többször kibaszott a Ferkával is.Könnyű megkülönböztetni a Merci szurkolókat a többiektől.Ja aztán ha nem küzd Hami a bajnoki címért akkor is belekötnek hogy bezzeg most nem megy neki. Az egyszerre Max és Ferrari “drukkerek” (értsd bandwagonos idióták) nem is tudják mit csináljanak.alfa a legjobb kocsi idén, ha bottas 6. tud lenni vele xDTényleg még mindig a hamiltonutáloknak Bottast kell szidni egy ilyen időmérő után is?!
eaglesmcnabb
braxa88
Heisman
0 humorérzék. Frusztráció. Bandwagonozásnál beláthatnák, hogy valszeg régebb óta vannak itt szurkolok akik Ferrarinak / Mclarennek / Red Bullnak szurkolnak, minthogy beszállt az F1-be mint a Merci mint csapat, de hát nyilván több bandwagoner van ezeken a csapatokon mint az elmúlt 7 évben szarrá nyert Mercin. 🤷♂️🤔😂
Toca
Amúgy nem sikerült Merci drukker találni, én leszarom melyik csapatba ül Hamilton, mehetne akár Haasba is. Nem hozott lázba egy Bottas vagy Rosberg győzelem se. Valszeg mint a legtöbb Pecc drukker 2007-ben felugrottam egy vonatra és azóta nem volt ideje leszállni 😀
Heisman
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 3 éve
Szégyelld magad!Montoya fan voltam, ő kiszállt, így új kedvenc kellett, Hamilton rookie éve első edzésétől vagyok a bandwagonerKönnyű megkülönböztetni a Merci szurkolókat a többiektől.Ja aztán ha nem küzd Hami a bajnoki címért akkor is belekötnek hogy bezzeg most nem megy neki. Az egyszerre Max és Ferrari “drukkerek” (értsd bandwagonos idióták) nem is tudják mit csináljanak.alfa a legjobb kocsi idén, ha bottas 6. tud lenni vele xDTényleg még mindig a hamiltonutáloknak Bottast kell szidni egy ilyen időmérő után is?!
eaglesmcnabb
braxa88
Heisman
0 humorérzék. Frusztráció. Bandwagonozásnál beláthatnák, hogy valszeg régebb óta vannak itt szurkolok akik Ferrarinak / Mclarennek / Red Bullnak szurkolnak, minthogy beszállt az F1-be mint a Merci mint csapat, de hát nyilván több bandwagoner van ezeken a csapatokon mint az elmúlt 7 évben szarrá nyert Mercin. 🤷♂️🤔😂
Toca
braxa88
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Azért vicces hogy kiemeltem egy tavaly megjelent bandwagon alfajt, akik Ferrari drukkerek évek óta, aztán nyerjen Max aki többször kibaszott a Ferkával is.Könnyű megkülönböztetni a Merci szurkolókat a többiektől.Ja aztán ha nem küzd Hami a bajnoki címért akkor is belekötnek hogy bezzeg most nem megy neki. Az egyszerre Max és Ferrari “drukkerek” (értsd bandwagonos idióták) nem is tudják mit csináljanak.alfa a legjobb kocsi idén, ha bottas 6. tud lenni vele xDTényleg még mindig a hamiltonutáloknak Bottast kell szidni egy ilyen időmérő után is?!
eaglesmcnabb
braxa88
Heisman
0 humorérzék. Frusztráció. Bandwagonozásnál beláthatnák, hogy valszeg régebb óta vannak itt szurkolok akik Ferrarinak / Mclarennek / Red Bullnak szurkolnak, minthogy beszállt az F1-be mint a Merci mint csapat, de hát nyilván több bandwagoner van ezeken a csapatokon mint az elmúlt 7 évben szarrá nyert Mercin. 🤷♂️🤔😂
Toca
Amúgy nem sikerült Merci drukker találni, én leszarom melyik csapatba ül Hamilton, mehetne akár Haasba is. Nem hozott lázba egy Bottas vagy Rosberg győzelem se. Valszeg mint a legtöbb Pecc drukker 2007-ben felugrottam egy vonatra és azóta nem volt ideje leszállni 😀
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Montoya fan voltam, ő kiszállt, így új kedvenc kellett, Hamilton rookie éve első edzésétől vagyok a bandwagonerKönnyű megkülönböztetni a Merci szurkolókat a többiektől.Ja aztán ha nem küzd Hami a bajnoki címért akkor is belekötnek hogy bezzeg most nem megy neki. Az egyszerre Max és Ferrari “drukkerek” (értsd bandwagonos idióták) nem is tudják mit csináljanak.alfa a legjobb kocsi idén, ha bottas 6. tud lenni vele xDTényleg még mindig a hamiltonutáloknak Bottast kell szidni egy ilyen időmérő után is?!
eaglesmcnabb
braxa88
Heisman
0 humorérzék. Frusztráció. Bandwagonozásnál beláthatnák, hogy valszeg régebb óta vannak itt szurkolok akik Ferrarinak / Mclarennek / Red Bullnak szurkolnak, minthogy beszállt az F1-be mint a Merci mint csapat, de hát nyilván több bandwagoner van ezeken a csapatokon mint az elmúlt 7 évben szarrá nyert Mercin. 🤷♂️🤔😂
Toca
több mint 3 éve
Egy időmérő még csak, de ez nagyon szarul néz ki Micknek, hogy az utcáról jött Magnussen ennyivel verte.Benézte az utolsó körét, ami egy ilyen pályán büntet hiszen folyamatosan gyorsul. Lesz ez még jobb.
(a Stroll Hulkenbergről párosról ne is beszéljünk… 😀 )
Sajnos a McLaren is gyenge, pedig nagyon bíztam az idei évben, de az eleje megint szorosnak néz ki.
Amúgy ha tényleg ilyen szoros lesz versenyen is, akkor viszont minél hamarabb kell majd döntenie a Ferrarinak, hogy kit favorizál, mert ilyen szoros versenyben nem lehet két versenyzővel menni a Red Bull ellen, hiszen náluk teljesen egyértelmű a leosztás és hát azért ma is látszott, hogy miért az.
Jughead
Amúgy a csapatok közti erősorrend én az látszik hogy a Merci motorok szenvednek.
Bármennyire is öröm nekem ezt látni, azért nem vagyok benne biztos, hogy nem lesznek megint él közelben 3-5 nagydíj múlva az EU túra elején.
több mint 3 éve
Könnyű megkülönböztetni a Merci szurkolókat a többiektől.Ja aztán ha nem küzd Hami a bajnoki címért akkor is belekötnek hogy bezzeg most nem megy neki. Az egyszerre Max és Ferrari “drukkerek” (értsd bandwagonos idióták) nem is tudják mit csináljanak.alfa a legjobb kocsi idén, ha bottas 6. tud lenni vele xDTényleg még mindig a hamiltonutáloknak Bottast kell szidni egy ilyen időmérő után is?!
eaglesmcnabb
braxa88
Heisman
0 humorérzék. Frusztráció. Bandwagonozásnál beláthatnák, hogy valszeg régebb óta vannak itt szurkolok akik Ferrarinak / Mclarennek / Red Bullnak szurkolnak, minthogy beszállt az F1-be mint a Merci mint csapat, de hát nyilván több bandwagoner van ezeken a csapatokon mint az elmúlt 7 évben szarrá nyert Mercin. 🤷♂️🤔😂
több mint 3 éve
GP Futam eső miatt delay.Amilyen jol esik szerintem egy darabig nem is lesz. 😀 😀 😀 😀
Coolearie
több mint 3 éve
GP Futam eső miatt delay.
több mint 3 éve
Érdekes volt az Xfinity verseny, mondjuk a kedvenceim miatt annyira nem szórakoztatott.Ty Gibbs a legjobbkor vezetett egy kört, Mason Massey 6. és Kyle Weatherman 8. helye pedig igazi feel good story, grat nekik.
A pályát ugyanakkor átnevezhetik Atlanta Superspeedwayre, kijelenthető hogy lett egy harmadik plate racing pálya a menetrendben.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Nem utalom, egyszerű poén volt, nem kell túlgondolni.alfa a legjobb kocsi idén, ha bottas 6. tud lenni vele xDTényleg még mindig a hamiltonutáloknak Bottast kell szidni egy ilyen időmérő után is?!
eaglesmcnabb
braxa88
Amúgy mindig ferraris voltam, de miutan elment schumi, és utána massa nem volt kinek szurkolnom, mert se vettelt se raikonnent nem szeretem. Igaz, hamiltont meg annyira sem. Leclerc es Sainz jo pildotak, szimpatikusak, de már nem mondanam hogy szurkolnék bármelyik csapatnak is.
Azota nincs kedvencem, van pár szimpatikus versenyző talan leginkabb gasly, ricciardo es tsunoda (és persze Svhumi!!!) de ennyi. Annak szurkolok hogy minél szorosabb legyen.
Ettől függetlenül szerintem bottas nem egy jo pilota, talan a legtúlértékeltebb, ha egy kicsivel jobb lenne szerintem hamiltonnak már simán 8 címe lenne, de most meg sem emlitettem hamiltont, azt meg végképp nem írtam hogy utálnám.
Szerkesztette: eaglesmcnabb
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Ööö. Amióta F1-et nézek, a Ferrarinak szurkolok. Tavaly Maxnak is, sőt, ha idén sem lehet Ferrari vb cím, akkor nyerjen megint Verstappen. Szóval legalább egy bandwagonos idióta tudja, hogy mit csináljon.Ja aztán ha nem küzd Hami a bajnoki címért akkor is belekötnek hogy bezzeg most nem megy neki. Az egyszerre Max és Ferrari “drukkerek” (értsd bandwagonos idióták) nem is tudják mit csináljanak.alfa a legjobb kocsi idén, ha bottas 6. tud lenni vele xDTényleg még mindig a hamiltonutáloknak Bottast kell szidni egy ilyen időmérő után is?!
eaglesmcnabb
braxa88
Heisman

több mint 3 éve
Ja aztán ha nem küzd Hami a bajnoki címért akkor is belekötnek hogy bezzeg most nem megy neki. Az egyszerre Max és Ferrari “drukkerek” (értsd bandwagonos idióták) nem is tudják mit csináljanak.alfa a legjobb kocsi idén, ha bottas 6. tud lenni vele xDTényleg még mindig a hamiltonutáloknak Bottast kell szidni egy ilyen időmérő után is?!
eaglesmcnabb
braxa88
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Én saját jogán utálom Bottast, azt szabad? 😊alfa a legjobb kocsi idén, ha bottas 6. tud lenni vele xDTényleg még mindig a hamiltonutáloknak Bottast kell szidni egy ilyen időmérő után is?!
eaglesmcnabb
braxa88
több mint 3 éve
Lekörözött versenyző sem segített még így győzelemhez csapattársat amióta követem a NASCAR-t. 😄Heim győzelme nem meglepetés, nagyon jó plate racer.
Deegan egészen elképesztő mennyire peches, ma is rajta kívülálló okokból esett ki, konkrétan majdnem megfulladt a füsttől, amikor kiállt.
Szerkesztette: Mikey
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
Meglep?alfa a legjobb kocsi idén, ha bottas 6. tud lenni vele xDTényleg még mindig a hamiltonutáloknak Bottast kell szidni egy ilyen időmérő után is?!
eaglesmcnabb
braxa88
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
alfa a legjobb kocsi idén, ha bottas 6. tud lenni vele xDTényleg még mindig a hamiltonutáloknak Bottast kell szidni egy ilyen időmérő után is?!
eaglesmcnabb
több mint 3 éve
Azt hiszem ez a 30 kör megválaszolta a kérdést.az Xfinityt nem tudom, a másfeles pakázst kapták mára.Jó lett az új Atlanta Motor Speedway a meredekebb és keskenyebb pályával. Mondjuk én imádtam a régi ovált is, de így 20 perc edzés után tetszik az új is.Nagyon úgy néz ki, igazuk lesz azoknak, akik Daytona- és Talladega-féle pack racinget vártak, simán együtt ment 20 autó is. Mondjuk másfél mérföldes pályán 500 mérföldön keresztül ez nem tudom mennyire lesz egészséges, de holnap kiderül.
Hab a tortán Gragsont a #16-osban látni.
Mikey
Remélem a mai Truck és Xfinity Series verseny is szórakoztató lesz.
Mikey
a truck és a cup azt, amit Daytonában és Degában is használnak.
shawnka
Az Xfinity akkor valóban érdekes lesz, ott nekem kimaradt hogy nem a superspeedway package lesz.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May