Filmek
40 feliratkozó
több mint 11 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Sikerült letudnom a Godzillát, felemás érzésekkel. Biztos az én felfogásom sz.r, de nem értem, hogy a XXI. században miért kell az ilyen filmeket vaksötétre készíteni, hogy körvonalakon kívül, még csak véletlenül se lásson többet az ember a teremtményekből. Már az AVP és AVP2 esetén is kiakadtam ezen, itt ez csak fokozódott.
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
A szereplők | súlytalanok, beleértve a "szörnyeket" is | , ezért | sem drámaiság, sem feszültség nem alakulhatott ki, amit fokozni tudtak volna a sötétséggel | . Meg lehetett volna menteni a filmet, hogyha | legalább a szörnyek csatáját monumentálisra készítették volna, de ez is nyúlfarknyi volt. |
Tehát adva van a film, amiben talán az emberek a főszereplők, de | annyira nem csinálnak semmit és annyira nincs mélységük a karaktereknek, hogy az ember nem tud izgulni értük | , ezt egészítené ki "vadászat" és a nagy "összecsapás", de | az is apróra, és sötétre sikeredett, de még így is a film legizgalmasabb pontját alkotta | .
Nem lett volna rossz elgondolás, hogyha igazi színészek, igazi karaktereket játszottak volna, emellett jött volna a harc (ami nem veszi el a figyelmet az emberi szereplőkről), de így sajnos nem volt kitől mit elvenni.
Az meg a megabullshit, hogy az | atomenergiával étkező szörnyet, megatonnás nukleáris bombával akarják kinyírni és persze baromi gyengén beleteszik, hogy a katonai vezető nem hallgat a tudósra. |
Megabullshit 2: | EMP támadás után a főhős beindít egy hajót, majd bekapcsolja a GPS-t, ami elvezeti a hajót. A szörny halála után (EMP támadás ellenére) visszajön az áram. |
több mint 11 éve
megnéztük a szabadesés c filmet pálfi györgy rendezésében, és dögöljek meg ha értem, hogy mire futtatja a kritika azt a förtelmes szemetet.most az, hogy megdobták egy kis pénzzel és hirtelen kellett kevésből, rövid idő alatt bármit csinálni, az miért teljesítmény ?
nekem meggyőződésem, hogy azok aki a kritikákban az egekik magasztalják ezt a "művet" fogalmuk se volt, hogy miről is szól a dolog, mert valójában semmiről, de ezt nem lehet leírni, mert ő a sztár, aki ráadásul a NER-rel is harcol.
én szeretem az alternatív értelmezéseket, de ez nem több mint öncélú művészkedés. a kisfilmről ami előtte megy (mert nem lett elég hosszú a nagyfilm..) pedig nem tudok a jóízlés határain belül nyilatkozni, bírom én a tudatmódosító szereket, de ez már nekem is sok lesz.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
Cruise filmjében nem értek valamit, help.Ez az egyik amin én is gondolkoztam. A másik pedig, hogy | A támadást rajtaütésként tervezték el, de már az első alkalommal is tudták az idegenek, hogy jönnek. Kérdés, hogy honnan? Cruise ugye nem emlékezett erre, szóval nem ő a kulcs ebben. Az egyetlen amire lehet következtetni, hogy volt egy harmadik ember, aki kinyírt egy alfát. Mondjuk ebben az esetben, ezt a személyt is bele lehetett volna valamilyen szinten venni a történetbe. |
| Felrobbantja azt a szart, meghal, de aztán "feltámad"? wtf? És mindenki és és virul, aki addig meghalt? | JC6
Azért az hozzá tartozik, hogy full fáradtan néztem a filmet és volt olyan is, hogy fél percre bealudtam, szóval ha hülyeséget kérdezek akkor sry 😀
több mint 11 éve
Moon - Hibátlan. Kegyetlenül pofán verős film. Nagyon nyomasztó légkörű "monodráma". Nagy csavarokkal.10/10. Tessék megnézni.
több mint 11 éve
Tegnap megvolt a Joe. Nekem top3-ba került az idei filmeket tekintve. Elég jó, bár végig nyomasztó volt a hangulata. Kicsit a Gran torinora emlékeztetett.
több mint 11 éve
Én azért nem tartom olyan nagyra ezt a filmet mint a népitélet.
több mint 11 éve
A nevét direkt írtad el amúgy ? 😀TocaYou passed the test. Igen.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
A Shawnshack kilépett a tinikorból: ajemdibi.blog.hu/2014/09/24/20_kevesbe_ismert_teny_a_20_eves_a_remeny_rabjairol?token=b625b254cf48d4e9017765bac374f186empty taxiEz az a film amit bármikor letudok ülni megnézni és élvezem. A nevét direkt írtad el amúgy ? 😀
több mint 11 éve
A Shawnshack kilépett a tinikorból: ajemdibi.blog.hu/2014/09/24/20_kevesbe_ismert_teny_a_20_eves_a_remeny_rabjairol?token=b625b254cf48d4e9017765bac374f186

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
a szinkronja amúgy szerintem zseniális, Szacsvay-val és Bodrogival az élen.Hogy ez a Macskajaj mekkora csalódás lett nekem.Lehet csak mert kölyökkoromban belekóstoltam a seftelős, piacozós, határon üzletelős életbe; de én tudok percekig röhögni rajta.gaben
hosszú évek óta állandóan belebotlik az ember mindenfelé!
szállóigeként mennek a dumák, karakterek, stb Háromszor futottam neki becsületből (hátha a végén vannak az igazi nagy poénok 😊 ) de sajnos nem jött át semmi...kár, pedig szerettem volna egy jót szórakozni, de ez a humor nekem nem jött be!nagyon túlzó volt az amúgy is erősen jellegzetes cigány életformának , viselkedésnek , környezetnek a megjelenítése és ez így már nekem sok volt! lehet velem van a baj , mert ugye tényleg rengetegen imádják!yooker
14-15 éves koromban szétröhögtem magam rajta, mostani szemmel nem gondolom akkora filmnek, de a mai modern amerikai vígjátékoknál (Másnaposok és társai) mindenképpen többre tartom
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 11 éve
Hogy ez a Macskajaj mekkora csalódás lett nekem.Lehet csak mert kölyökkoromban belekóstoltam a seftelős, piacozós, határon üzletelős életbe; de én tudok percekig röhögni rajta.
hosszú évek óta állandóan belebotlik az ember mindenfelé!
szállóigeként mennek a dumák, karakterek, stb Háromszor futottam neki becsületből (hátha a végén vannak az igazi nagy poénok 😊 ) de sajnos nem jött át semmi...kár, pedig szerettem volna egy jót szórakozni, de ez a humor nekem nem jött be!nagyon túlzó volt az amúgy is erősen jellegzetes cigány életformának , viselkedésnek , környezetnek a megjelenítése és ez így már nekem sok volt! lehet velem van a baj , mert ugye tényleg rengetegen imádják!yooker
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 11 éve
Cruise filmjében nem értek valamit, help.Segítek: ne nézz szart!
| Felrobbantja azt a szart, meghal, de aztán "feltámad"? wtf? És mindenki és és virul, aki addig meghalt? | JC6
több mint 11 éve
Cruise filmjében nem értek valamit, help.| Szerintem ő maga lett a főalienlófasz, aztán visszaresetelte az egészet az egész invázió elé. Mondjuk akkor érdekes, hogy miért győztek 2 nappal előtte, de egyszerűen inkább csak el kell felejteni az utolsó 3 percet 😀 |
| Felrobbantja azt a szart, meghal, de aztán "feltámad"? wtf? És mindenki és és virul, aki addig meghalt? | JC6
több mint 11 éve
T.Cruise a legalja manapság is...nem csak szerintem a legszarabb színész 😀😀 :
nulla a mimikája,és ezzel csak az egyéb színészi képességeit múlja felül mert az még kevesebb van neki.
Ettől még lehetne jó filmek szereplője de persze nem az a hatalmas egoja miatt...mert neki főszerep jár.Janek
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 11 éve
Cruise filmjében nem értek valamit, help.Bekapcsolja a Jézus-protokollt.
| Felrobbantja azt a szart, meghal, de aztán "feltámad"? wtf? És mindenki és és virul, aki addig meghalt? | JC6
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Cruise filmjében nem értek valamit, help.| Felrobbantja azt a szart, meghal, de aztán "feltámad"? wtf? És mindenki és és virul, aki addig meghalt? |
több mint 11 éve
Mozikban az új Linklater film (Sráckor), kihagyhatatlan! 12 évig forgatták ugyanazokkal a szereplőkkel...Az aktuális filmélmények közül az edge of tomorrow keveset ígért, de még kevesebbet adott, viszont a Savings Mr. Banks kellemes meglepetés volt. Csak ajánlani tudom, ahogy az Exit through the gift shop-ot is

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Abrams visszavág:Előzmény: www.hypable.com/2014/09/13/stormtrooper-arrested-after-stealing-batman-v-superman-batmobile/
több mint 11 éve
Szerintem sem jó színész, nem is szeretem, de mostanság jó filmjei vannak, legalábbis a legtöbb.
több mint 11 éve
T.Cruise a legalja manapság is...nulla a mimikája,és ezzel csak az egyéb színészi képességeit múlja felül mert az még kevesebb van neki.
Ettől még lehetne jó filmek szereplője de persze nem az a hatalmas egoja miatt...mert neki főszerep jár.
több mint 11 éve
Ez az Age of Tomorrow nem is volt rossz. Valami szarra számítottam. Pörgős, élvezhető film volt, nem untam egy percig sem. Mondjuk a végén azért kicsit elvesztettem a fonalat, hogy miért ez lett az utolsó nap, mint ami, de amúgy bírtam. 😀 Cruise egész jó filmeket talál manapság, pedig nem szeretem, de már az Oblivion is jó volt.Edge of tomorrow a címe, de tényleg nem volt rossz. Nekem az Oblivion nem tetszett , de itt egy percig sem unatkoztam. Cruise is elfogadható alakítást nyújtott (nem erőltette). Viszont abban biztos vagyok, hogy most már csak akkor vállal el filmet ha abban motorozhat egy kicsit. 😀
Stez

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 11 éve
Ez az Edge of Tomorrow nem is volt rossz. Valami szarra számítottam. Pörgős, élvezhető film volt, nem untam egy percig sem. Mondjuk a végén azért kicsit elvesztettem a fonalat, hogy miért ez lett az utolsó nap, mint ami, de amúgy bírtam. 😀 Cruise egész jó filmeket talál manapság, pedig nem szeretem, de már az Oblivion is jó volt.Hogyan rohanj a veszTEDbe szerintem egyszer nézhető kategória. Tipikus McFarlane film, minden filmje és sorozata ilyen. Aki szereti a stílusát, az bírni fogja ezt is.
Kavarás szintén pozitív csalódás volt, nagyon is. A Nagyfiúk fos volt, elcsépelt, unalmas poénok, a felénél bealudtam, szóval itt is valami ilyesmit vártam, de ez kifejezetten tetszett. A poénok is jók voltak, közben pedig szórakoztató is volt végig, felüdülés volt, igazából "aranyos" film na, valljuk be.
több mint 11 éve
www.swsaga.hu/topic/1609-spoilerek-a-vii-epizod-forgatokoenyvebol/
több mint 11 éve
A Jedi News szerint a VII. epizódban fontos szerephez jut majd egy Mon Cal is.
A Making Star Wars a saját forrásai által is igazolja ezt, de még annyival megfejeli, hogy a faj képviselője nem más, mint Ackbar admirális. Több forrásuk számolt be róla, hogy a kellékesek egy A Jedi visszatérben láthatóval teljesen megegyező fejet készítettek.
A pletyka ideköti az egyik írországi forgatást is. A parttól 15 kilométerre fekvő sziklasziget, a Skellig Michael három napig volt lezárva, amíg Abrams stábja ott forgatott a legnagyobb titoktartás közepette. A MSW szerint ez a sziget lehet a filmben a Mon Cala egyetlen emberek által lakható területe. Érdekes szerzeteskunyhók is találhatók rajta.
több mint 11 éve
Én nekem 20 évesen sem ütött akkorát, mint a legtöbbeknek. Volt benne 1-2 jó poén, de ennyi, semmi több.