Gyűlölködjünk

38 feliratkozó

több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 907
elismerem, hogy vannak felesleges szakok Magyarországon (utoljára 2 éve volt rálátásom a dologra, de ahogy néztem nem rég azóta sem szűntek meg), de ahogy kinéz a helyzet annak sincs lövése sem, aki egyébként értelmes dolgot tanul. Én magát a bölcsésztudományt (nyelvi szakok, szociológia..) nem tartom hülyeségnek, csak teljesen másképp kéne és más létszámban kéne oktatni.Amadeus91
Félreértés ne essék, nincs bajom a bölcsészekkel, a képet is egy bölcsész haverom küldte, és jót nevettünk rajta. Ahogy "infós"-ként én sem vetem el a "kockákat" övezte sztereotípiákat.
Fölösleges szakokkal részben egyet tudok érteni, de talán soknál ott is inkább a létszám a hibás, meg hogy a szakra alkalmatlan embereket (2-es matekkal progterven...??), hagynak az intézmények évekig botladozni. Politikában viszont nagyon nem vagyok otthon, és különösebben nem is érdekel, de talán most olyan helyekről vették el az állami támogatást, ahol már eléggé telített a piac. Persze, így meg megint az tanulhat akinek pénze van, és nem az akinek tehetsége/érzéke hozzá.süti
nem tudom. Corvinus HR-n és Pénzügyszámvitelen nem indul állami képzés, 470 pontos gyerekek fizetnek 300ezer forintokat/szemeszter (1000 ajró majdnem, nem hitte el múlthéten egy orosz gyerek akivel a bécsi egyetemen beszélgettem, visszakérdezett hogy "WAS?!")
Nincs nagy élettapasztalatom, de azért a német és most már osztrák munkaerő piaci viszonyokról kialakult egy kicsiny képem (személyes tapasztalatok alapján), de pl ebben a két országban iszonyúan mennek a HR-sek (akár diploma nélküli képzéssel is; Ausbildung) és a pénzügyesek is, igen komoly fizetéseket és továbbképzéseket ajánlanak nekik. Szinte minden olyan képzési terület, amely elengedhetetlen a vállalatok működéséhez + tanárok, orvosok (és ápolók), igazgatás, IT--> Mint a cukrot.
több mint 13 éve
süti Los Angeles Rams 4 134 — Rams fan
elismerem, hogy vannak felesleges szakok Magyarországon (utoljára 2 éve volt rálátásom a dologra, de ahogy néztem nem rég azóta sem szűntek meg), de ahogy kinéz a helyzet annak sincs lövése sem, aki egyébként értelmes dolgot tanul. Én magát a bölcsésztudományt (nyelvi szakok, szociológia..) nem tartom hülyeségnek, csak teljesen másképp kéne és más létszámban kéne oktatni.Amadeus91
Félreértés ne essék, nincs bajom a bölcsészekkel, a képet is egy bölcsész haverom küldte, és jót nevettünk rajta. Ahogy "infós"-ként én sem vetem el a "kockákat" övezte sztereotípiákat.
Fölösleges szakokkal részben egyet tudok érteni, de talán soknál ott is inkább a létszám a hibás, meg hogy a szakra alkalmatlan embereket (2-es matekkal progterven...??), hagynak az intézmények évekig botladozni. Politikában viszont nagyon nem vagyok otthon, és különösebben nem is érdekel, de talán most olyan helyekről vették el az állami támogatást, ahol már eléggé telített a piac. Persze, így meg megint az tanulhat akinek pénze van, és nem az akinek tehetsége/érzéke hozzá.
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 907
miért szerinted a jogászok, közgazdászok, munkanélküli tanárok nem oda kerülnek? Amadeus91
És akkor még milyen érdekes adatok jönnének ki, ha megnéznénk, hogy ki tud a végzettségének megfelelő munkát kapni.süti
elismerem, hogy vannak felesleges szakok Magyarországon (utoljára 2 éve volt rálátásom a dologra, de ahogy néztem nem rég azóta sem szűntek meg), de ahogy kinéz a helyzet annak sincs lövése sem, aki egyébként értelmes dolgot tanul. Én magát a bölcsésztudományt (nyelvi szakok, szociológia..) nem tartom hülyeségnek, csak teljesen másképp kéne és más létszámban kéne oktatni.
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 907
Érdekes ez a kurvázás story!
Az biztos, hogy szerencsés az aki meg tudja fizetni a lányokat olyan rendszerességgel, amilyen sűrűn szüksége van rá...
Viszont aki kevésbé tehetős az kénytelen egy kapcsolatot kiépíteni, ami iszonyat macerás, nem beszélve arról, hogy a csaj biztos többet akar...catattack
úgy értve, hogy örök élet és 1 napra betonozná be magát melléd?
több mint 13 éve
catattack 3 520
Érdekes ez a kurvázás story!
Az biztos, hogy szerencsés az aki meg tudja fizetni a lányokat olyan rendszerességgel, amilyen sűrűn szüksége van rá...
Viszont aki kevésbé tehetős az kénytelen egy kapcsolatot kiépíteni, ami iszonyat macerás, nem beszélve arról, hogy a csaj biztos többet akar...
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Azt most nekiállok keresgélni? 😀 Annyit nem ér. Inkább nem szóltam... 😀 😛apeszos
ha tényleg az utolsó mondatomra vonatkozott, akkor jobb is ha nem mutatsz róla képet 😀fetomy
Hát én így hiába titkolózok b.ssza meg.. 😀
apicica, azok a huncut, szép idők... 😊Sobri Jóska
Jáájjj József, most minek árulkodol?? Csak mert szakítottunk? 😛
több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 919 — capitaine du château de Vienne 1487
apicica, azok a huncut, szép idők... 😊

Sobri Jóska
phúúú, muszáj ezt? 😊Medvepapa
Most az a steelerses gatyi annyira undi? 😊Sobri Jóska
nem csak az rontja a kép negatív megítélését...ráadásul nagyon felkészületlenül ért, le is raktam a Snickerst...ez reklámnak minősül? 😀Medvepapa
Nem. De az vitathatatlanul kiderül belőle, hogy aki Snickers-t eszik, az homofób.fetomy
Így van s Sobrinak is megvannak a neuralgikus pontjai. Példul mikor látványosan megy a mellébeszélés, mikor hirtelen átvált konfort-konzum-ahogynekemjó liberálisba. De bepöttyentettem a seggjuk szót, azt tízhozzászólás alatt eltűntek a kurvák, maradtak a szőrös testek. Aki nem Fidel kiesik! Baszki émmeg elkezdtem dobozolni a népeket.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
apicica, azok a huncut, szép idők... 😊

Sobri Jóska
phúúú, muszáj ezt? 😊Medvepapa
Most az a steelerses gatyi annyira undi? 😊Sobri Jóska
nem csak az rontja a kép negatív megítélését...ráadásul nagyon felkészületlenül ért, le is raktam a Snickerst...ez reklámnak minősül? 😀Medvepapa
Nem. De az vitathatatlanul kiderül belőle, hogy aki Snickers-t eszik, az homofób.
több mint 13 éve
Medvepapa Seattle Seahawks Washington Huskies 3 430
apicica, azok a huncut, szép idők... 😊

Sobri Jóska
phúúú, muszáj ezt? 😊Medvepapa
Most az a steelerses gatyi annyira undi? 😊Sobri Jóska
nem csak az rontja a kép negatív megítélését...ráadásul nagyon felkészületlenül ért, le is raktam a Snickerst...ez reklámnak minősül? 😀

Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 936 — #NoStress
apicica, azok a huncut, szép idők... 😊

Sobri Jóska
phúúú, muszáj ezt? 😊Medvepapa
Most az a steelerses gatyi annyira undi? 😊

több mint 13 éve
Medvepapa Seattle Seahawks Washington Huskies 3 430
apicica, azok a huncut, szép idők... 😊

Sobri Jóska
phúúú, muszáj ezt? 😊

Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 936 — #NoStress
apicica, azok a huncut, szép idők... 😊

több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Azt most nekiállok keresgélni? 😀 Annyit nem ér. Inkább nem szóltam... 😀 😛apeszos
ha tényleg az utolsó mondatomra vonatkozott, akkor jobb is ha nem mutatsz róla képet 😀
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Igaz ez ironikus így kaszo, de mondjuk így belegondolva, látta már valaki ténylegesen gyűlölködni Sobrit? 😊fetomy
Említsd meg neki a jobbikot.. 😀apeszos
Jó de nem az a helyzet, hogy minden könyvemet kiolvastam és kéne pár napos olvasnivaló, hanem hogy kijöjjön a sodrából és gyűlölködjön. Ilyet nem tudom elő lehet-e idézni valamivel, de erősen kétlem 😀 Legalábbis itt a fórumon, aztán a való életben lehet egy agresszív vadállat és azért kurvázik, mert nem talált még olyan nőt, aki élvezte volna vele együtt a szadista szexet 😀fetomy
Nekem már sikerült... 😛apeszos
screenshot or never happened 😀fetomy
Azt most nekiállok keresgélni? 😀 Annyit nem ér. Inkább nem szóltam... 😀 😛
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Igaz ez ironikus így kaszo, de mondjuk így belegondolva, látta már valaki ténylegesen gyűlölködni Sobrit? 😊fetomy
Említsd meg neki a jobbikot.. 😀apeszos
Jó de nem az a helyzet, hogy minden könyvemet kiolvastam és kéne pár napos olvasnivaló, hanem hogy kijöjjön a sodrából és gyűlölködjön. Ilyet nem tudom elő lehet-e idézni valamivel, de erősen kétlem 😀 Legalábbis itt a fórumon, aztán a való életben lehet egy agresszív vadállat és azért kurvázik, mert nem talált még olyan nőt, aki élvezte volna vele együtt a szadista szexet 😀fetomy
Nekem már sikerült... 😛apeszos
screenshot or never happened 😀

húha, most olvasom vissza a hszt...

"mert nem talált még olyan nőt, aki élvezte volna vele együtt a szadista szexet"

"nekem már sikerült"
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Igaz ez ironikus így kaszo, de mondjuk így belegondolva, látta már valaki ténylegesen gyűlölködni Sobrit? 😊fetomy
Említsd meg neki a jobbikot.. 😀apeszos
Jó de nem az a helyzet, hogy minden könyvemet kiolvastam és kéne pár napos olvasnivaló, hanem hogy kijöjjön a sodrából és gyűlölködjön. Ilyet nem tudom elő lehet-e idézni valamivel, de erősen kétlem 😀 Legalábbis itt a fórumon, aztán a való életben lehet egy agresszív vadállat és azért kurvázik, mert nem talált még olyan nőt, aki élvezte volna vele együtt a szadista szexet 😀fetomy
Nekem már sikerült... 😛
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Igaz ez ironikus így kaszo, de mondjuk így belegondolva, látta már valaki ténylegesen gyűlölködni Sobrit? 😊fetomy
Említsd meg neki a jobbikot.. 😀apeszos
Jó de nem az a helyzet, hogy minden könyvemet kiolvastam és kéne pár napos olvasnivaló, hanem hogy kijöjjön a sodrából és gyűlölködjön. Ilyet nem tudom elő lehet-e idézni valamivel, de erősen kétlem 😀 Legalábbis itt a fórumon, aztán a való életben lehet egy agresszív vadállat és azért kurvázik, mert nem talált még olyan nőt, aki élvezte volna vele együtt a szadista szexet 😀
több mint 13 éve
kaszo Atlanta Falcons 3 168 — Falcons fan
Igaz ez ironikus így kaszo, de mondjuk így belegondolva, látta már valaki ténylegesen gyűlölködni Sobrit? 😊fetomy
persze hogy csúsztatás, én is tudom, csak viccesnek találtam 😊
több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Igaz ez ironikus így kaszo, de mondjuk így belegondolva, látta már valaki ténylegesen gyűlölködni Sobrit? 😊fetomy
Említsd meg neki a jobbikot.. 😀
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Igaz ez ironikus így kaszo, de mondjuk így belegondolva, látta már valaki ténylegesen gyűlölködni Sobrit? 😊
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 208 — no es importante
Meggondolatlan családalapítás, olcsó prosti, élhető Magyarország.
Nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek.
Lassan el fogok gondolkodni rajta, hogy a focis topikokon kívül van e értelme máshová is beleolvasnom.
Bazzani
Kemény szavak, bele se merek gondolni mi lesz ha így teszel.
Bocsi, ha nem mindenkinek az elszaporodás, a felelőtlen gyerekvállalás, a kesergés, a siránkozás, vagy besértődés, és örökös elégedetlenkedés, gyűlölködés az elsődleges.
Én csípek itt élni, és ahogy írtam, rengeteg dolog esetén rendkívül jó az ár/érték arány. Példákat is írtam.
Az meg, hogy a jó magyar csajok még olcsók is, csak hab a tortán.
De nem kell mindenkinek tortát választani, elismerem.
Mindenki azt eszik, amihez gusztusa van. Jóétvágyat!Sobri Jóska

Sobri Jóska

Legaktívabb topikok

Egyéb témák / TV, rádió (985 post)
Egyéb témák / Gyűlölködjünk (715 post)

😀kaszo
jó ez néha félrevezető, az én top5-öm pl. még mindig ez 😀

NFL - Általános témák / Draft 2012 (811 post)
Manager játék / GM játék csevegő (754 post)
NCAA - Általános témák / NCAA csevegő (541 post)
Egyéb témák / Soccer (517 post)
Egyéb témák / OFF topik (460 post)

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
kaszo Atlanta Falcons 3 168 — Falcons fan
Meggondolatlan családalapítás, olcsó prosti, élhető Magyarország.
Nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek.
Lassan el fogok gondolkodni rajta, hogy a focis topikokon kívül van e értelme máshová is beleolvasnom.
Bazzani
Kemény szavak, bele se merek gondolni mi lesz ha így teszel.
Bocsi, ha nem mindenkinek az elszaporodás, a felelőtlen gyerekvállalás, a kesergés, a siránkozás, vagy besértődés, és örökös elégedetlenkedés, gyűlölködés az elsődleges.
Én csípek itt élni, és ahogy írtam, rengeteg dolog esetén rendkívül jó az ár/érték arány. Példákat is írtam.
Az meg, hogy a jó magyar csajok még olcsók is, csak hab a tortán.
De nem kell mindenkinek tortát választani, elismerem.
Mindenki azt eszik, amihez gusztusa van. Jóétvágyat!Sobri Jóska

Sobri Jóska

Legaktívabb topikok

Egyéb témák / TV, rádió (985 post)
Egyéb témák / Gyűlölködjünk (715 post)

😀
több mint 13 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
A prostitúció általánosan a személyi szabadság kiszolgáltatása fizetségért vagy befolyásért - kénytelen idézek 😊 sutianap
És egy bármilyen kötött munkaidős munkahely akkor mi?
Nem a személyi szabadság durva korlátozása?
Olvasgasd ezt a blogot:  munkahelyiterror.blog.hu/
Aztán képzelj el egy nőt, aki napi 3-4-szer 1 órát melózik a saját időbeosztása szerint, nem túl megeröltető módon, havi 7-800ezerért.

Szerk: Annyit beszéltünk erről a témáról, hogy kedvet is kaptam hozzá, és őt választom most:
 rosszlanyok.hu/rosszlanyok.php?pid=szexpartner-data&id=5724&member=Tina+36304993550
Itt van pár utcányira, de a kedvedért meg fogom kérdezni tőle, hogy úgy érzi e, hogy a személyi szabadságát kiszolgáltatja fizettségért?
És hogy elégedett e a munkájával, vagy szeretne e a végzettségének megfelelő munkakörben elhelyezkedni havi 100-150ért.
Sobri Jóska
na tináról nem sok jót hallottam

több mint 13 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 200 — Steelers fan
A prostitúció általánosan a személyi szabadság kiszolgáltatása fizetségért vagy befolyásért - kénytelen idézek 😊 sutianap
Saki önálló döntésként teszi?
Spec kulperájpárti vagyok.

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."