Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 12 éve
kretének mind a 4 rasszban (autós, motoros, kerékpáros, gyalogos) vannak, csak az a baj, hogy ezek általában nem egymást vonják ki az közlekedők/élők sorából, hogy legalább javulna a közlekedés minősége 😕
több mint 12 éve
Nekem mindegy, hogy a két autó között maradtok-e, vagy éppen megelőztök, de ne akarjon már egyszerre két fasz megelőzni két oldalról egy tök szűk helyen. Annyira rossz tapasztalataim nincsenek a motorosokkal, többsége még meg is köszöni, hogy lehúzódok, de ez a tegnapi két fasz teljesen kiborított.Rohadjanak meg azok a motorosok, akik azt hiszik, nekik mindent szabad. Kibaszottul zsúfolt utcában előztek egyszerre jobbról és balról is, nagyon picin múlott, hogy nem törték meg a kocsit. Alig várom már a telet, hogy eltakarodjanak...Imithekingamikor meg nem megyünk előre, hanem bent maradunk két autó között, akkor meg attól kaptok vérhasat. meg az is teljesen fasza, amikor amúgy teljesen szabályosan megyünk az út szélén, tehát a KRESZ által előírt helyünkön, de az idióta természetesen csak úgy tud eljönni mellettünk, hogy érzed a visszapillantót a könyöködön.
lehet idegesítő az, amit csinálunk és a mi részünkről is vannak gyökerek, de az éremnek két oldala van. kiválóan érezte Asbee 😀shawnka
több mint 12 éve
lehet idegesítő az, amit csinálunk és a mi részünkről is vannak gyökerek, de az éremnek két oldala van. kiválóan érezte Asbee 😀shawnkaEgyébként olyan nincs is, hogy csak motoros. Akinek motorja van, annak autója is. Meg ha nem úgy tekintünk a többiekre, hogy autós, motoros, kerékpáros, gyalogos hanem csak szimplán közlekedő, akkor egy lépéssel már előrébb vagyunk...
több mint 12 éve
Kikérem magamnak én Bandi vagyok 😀 ja nem de mindegy 😛
több mint 12 éve
ne bántsuk a kombájnpilótákat, jó lesz az rotációs kapának is 😀shawnkaÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ diszkriminátorok a gyalogsoró má nem is gondótok az má smafu pedig az is ott van, időnként az út közepén sétálgatva mer az neki szabad 😛 😉 de ha el találnám csapni jönne ám a family lincselésre (de hogy én legyek diszkriminátor megcsinálja ez a jó magyar pesti gyerkőc is😀)dandea hozzászólásod alapján te inkább kombájnnal közlekedsz, nem? 😀adam8

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
ne bántsuk a kombájnpilótákat, jó lesz az rotációs kapának is 😀ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ diszkriminátorok a gyalogsoró má nem is gondótok az má smafu pedig az is ott van, időnként az út közepén sétálgatva mer az neki szabad 😛 😉 de ha el találnám csapni jönne ám a family lincselésre (de hogy én legyek diszkriminátor megcsinálja ez a jó magyar pesti gyerkőc is😀)dandea hozzászólásod alapján te inkább kombájnnal közlekedsz, nem? 😀adam8
több mint 12 éve
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ diszkriminátorok a gyalogsoró má nem is gondótok az má smafu pedig az is ott van, időnként az út közepén sétálgatva mer az neki szabad 😛 😉 de ha el találnám csapni jönne ám a family lincselésre (de hogy én legyek diszkriminátor megcsinálja ez a jó magyar pesti gyerkőc is😀)dandea hozzászólásod alapján te inkább kombájnnal közlekedsz, nem? 😀
több mint 12 éve
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ diszkriminátorok a gyalogsoró má nem is gondótok az má smafu pedig az is ott van, időnként az út közepén sétálgatva mer az neki szabad 😛 😉 de ha el találnám csapni jönne ám a family lincselésre (de hogy én legyek diszkriminátor megcsinálja ez a jó magyar pesti gyerkőc is😀)
több mint 12 éve
Rohadjanak meg azok a motorosok, akik azt hiszik, nekik mindent szabad. Kibaszottul zsúfolt utcában előztek egyszerre jobbról és balról is, nagyon picin múlott, hogy nem törték meg a kocsit. Alig várom már a telet, hogy eltakarodjanak...Imithekingamikor meg nem megyünk előre, hanem bent maradunk két autó között, akkor meg attól kaptok vérhasat. meg az is teljesen fasza, amikor amúgy teljesen szabályosan megyünk az út szélén, tehát a KRESZ által előírt helyünkön, de az idióta természetesen csak úgy tud eljönni mellettünk, hogy érzed a visszapillantót a könyöködön.
lehet idegesítő az, amit csinálunk és a mi részünkről is vannak gyökerek, de az éremnek két oldala van. kiválóan érezte Asbee 😀
több mint 12 éve
Alig várom már a telet, hogy eltakarodjanak...ImithekingAnnyira ne várd, az azt jelentené hogy a regular season nagy része már eltelt 😊
.png)
GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)
több mint 12 éve
Rohadjanak meg azok a motorosok, akik azt hiszik, nekik mindent szabad. Kibaszottul zsúfolt utcában előztek egyszerre jobbról és balról is, nagyon picin múlott, hogy nem törték meg a kocsit. Alig várom már a telet, hogy eltakarodjanak...ImithekingNa mindjárt jön majd egy motoros, hoz egy fordított példát és jöhet a flamewar 😀 Esetleg majd hozzászól még egy biciklis is és teljes lesz a tökély 😊
több mint 12 éve
Végül is Dunabogdányt védtük, munkanapnak számít, kb. óránként jött egy teherautó ásványvízzel és szendvicsekkel. Munkaruhát nem kaptunk. Hál' istennek egy olyan turnusba kerültünk h 10-ig tudtunk dolgozni a munkahelyen utána vittek ki mindket Bogdányba, így a hnapi munkámhoz az előkészületek nagy részét meg tudtam csinálni.Rég írtam már ide, de ez most kikívánkozik belőlem:És gondolom, azt nem fogják elfogadni kifogásnak, hogy ti "önként", és "dalolva" tiszteletbeli katasztrófavédelmisnek álltatok.
a kedves szülőjével kerülne vérfertőzéses kapcsolatba az a barom, aki kitalálta h az osztályunk minden férfi tagjának kötelező jelleggel kell kimenni hnap Szentendrére homokzsákokat pakolni, mikor hétfőn-kedden költözött az irodánk, ma délelőtt lett net, azzal telt az egész napom h utolérjem magam plusz a szabin lévő kollégám helyett is dolgozzak.
Hnap pedig ugye mehetek zsákokat pakolni, így megin nem tudok melózni, majd ezután ha pénteken délre nincs kész a heti jelentés a minisztériumba megint csak mi leszünk az alkalmatlan idióták.empty taxi
Hülyének tűnhetnek a kérdések, de felmerült bennem:
Ezek a napok munkaidőnek számítanak, vagy "szabadságon" vagytok, miközben Szentendrét véditek?
Munkaruhát, ellátást kaptok?
Ezeket azért kérdezem, mert velem is megtörténhet, hogy "legényt" kell játszanom a gáton.laccoo74

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 12 éve
Rég írtam már ide, de ez most kikívánkozik belőlem:De nektek legalább nem Pécsről kell felmenni 6-8 napra ugyanoda, h katasztrófavédelmis főmuftikat fuvarozgass napi 12 órában, tábori ágyakon aludva, ráadásul úgy h délután 4kor szólnak, h van fél órád h elindulj otthonról.
a kedves szülőjével kerülne vérfertőzéses kapcsolatba az a barom, aki kitalálta h az osztályunk minden férfi tagjának kötelező jelleggel kell kimenni hnap Szentendrére homokzsákokat pakolni, mikor hétfőn-kedden költözött az irodánk, ma délelőtt lett net, azzal telt az egész napom h utolérjem magam plusz a szabin lévő kollégám helyett is dolgozzak.
Hnap pedig ugye mehetek zsákokat pakolni, így megin nem tudok melózni, majd ezután ha pénteken délre nincs kész a heti jelentés a minisztériumba megint csak mi leszünk az alkalmatlan idióták.empty taxi
több mint 12 éve
Rohadjanak meg azok a motorosok, akik azt hiszik, nekik mindent szabad. Kibaszottul zsúfolt utcában előztek egyszerre jobbról és balról is, nagyon picin múlott, hogy nem törték meg a kocsit. Alig várom már a telet, hogy eltakarodjanak...
több mint 12 éve
Rég írtam már ide, de ez most kikívánkozik belőlem:És gondolom, azt nem fogják elfogadni kifogásnak, hogy ti "önként", és "dalolva" tiszteletbeli katasztrófavédelmisnek álltatok.
a kedves szülőjével kerülne vérfertőzéses kapcsolatba az a barom, aki kitalálta h az osztályunk minden férfi tagjának kötelező jelleggel kell kimenni hnap Szentendrére homokzsákokat pakolni, mikor hétfőn-kedden költözött az irodánk, ma délelőtt lett net, azzal telt az egész napom h utolérjem magam plusz a szabin lévő kollégám helyett is dolgozzak.
Hnap pedig ugye mehetek zsákokat pakolni, így megin nem tudok melózni, majd ezután ha pénteken délre nincs kész a heti jelentés a minisztériumba megint csak mi leszünk az alkalmatlan idióták.empty taxi
Hülyének tűnhetnek a kérdések, de felmerült bennem:
Ezek a napok munkaidőnek számítanak, vagy "szabadságon" vagytok, miközben Szentendrét véditek?
Munkaruhát, ellátást kaptok?
Ezeket azért kérdezem, mert velem is megtörténhet, hogy "legényt" kell játszanom a gáton.
több mint 12 éve
alig várom már ennek a homokzsákos verzióját.Amadeus91jó poén volt dugipofa!

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 12 éve
Rég írtam már ide, de ez most kikívánkozik belőlem:
a kedves szülőjével kerülne vérfertőzéses kapcsolatba az a barom, aki kitalálta h az osztályunk minden férfi tagjának kötelező jelleggel kell kimenni hnap Szentendrére homokzsákokat pakolni, mikor hétfőn-kedden költözött az irodánk, ma délelőtt lett net, azzal telt az egész napom h utolérjem magam plusz a szabin lévő kollégám helyett is dolgozzak.
Hnap pedig ugye mehetek zsákokat pakolni, így megin nem tudok melózni, majd ezután ha pénteken délre nincs kész a heti jelentés a minisztériumba megint csak mi leszünk az alkalmatlan idióták.empty taxi

alig várom már ennek a homokzsákos verzióját.
több mint 12 éve
Rég írtam már ide, de ez most kikívánkozik belőlem:a kedves szülőjével kerülne vérfertőzéses kapcsolatba az a barom, aki kitalálta h az osztályunk minden férfi tagjának kötelező jelleggel kell kimenni hnap Szentendrére homokzsákokat pakolni, mikor hétfőn-kedden költözött az irodánk, ma délelőtt lett net, azzal telt az egész napom h utolérjem magam plusz a szabin lévő kollégám helyett is dolgozzak.
Hnap pedig ugye mehetek zsákokat pakolni, így megin nem tudok melózni, majd ezután ha pénteken délre nincs kész a heti jelentés a minisztériumba megint csak mi leszünk az alkalmatlan idióták.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 12 éve
Nézem a Roland Garrost (sajnos szombat óta torokgyulladással ülök otthon, így időm volt 😕 ) és rájöttem, hogy a kommentátor csaj már évek óta nagyon idegesít a Eurosporton az állandó elfogultságával, baromságaival.......csi77én és kiccsaládom testületileg csatlakozunk. kiccsaládom akkor is, ha erről a hozzászólásról nem tud, mert ő még jobban utálja a kommentátort, mint én.
mondjuk ilyen téren finnyás vagyok, az a csávó is idegesít, aki a másik Eurosporton viszi a teniszt, meg az a valaki is, aki Kornél mellett kommentálja a S1-en az NBA-t. szólhatnának neki, hogy nem az a jó közvetítés, ha artikulátlanul üvölt...
szerk: egyébként jobbulást! és igyál sok pálinkát...
több mint 12 éve
Nézem a Roland Garrost (sajnos szombat óta torokgyulladással ülök otthon, így időm volt 😕 ) és rájöttem, hogy a kommentátor csaj már évek óta nagyon idegesít a Eurosporton az állandó elfogultságával, baromságaival.......
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve
Nehezen, de sokszor nem gondolná magáról az ember, mennyire alkuképes tud lenni. Csak rá kell ébreszteni az illetőt.Uhh, zine, Durva. lehet kifizettetném az útiköltséget...kishasziPont ugyanerre gondoltam. Bár nehezen kivitelezhető a dolog sajnos.Matthew99
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 12 éve
tudakozó, aztán hajrá.Uhh, zine, Durva. lehet kifizettetném az útiköltséget...kishasziPont ugyanerre gondoltam. Bár nehezen kivitelezhető a dolog sajnos.Matthew99És minden másra ott a kalapács...sutianapMivel csak a telefonszám volt meg a cím nem, ezért a kalapács sem volt megoldás. Beszoptam.zinedine5
több mint 12 éve
Uhh, zine, Durva. lehet kifizettetném az útiköltséget...kishaszi
Pont ugyanerre gondoltam. Bár nehezen kivitelezhető a dolog sajnos.Matthew99
És minden másra ott a kalapács...sutianapMivel csak a telefonszám volt meg a cím nem, ezért a kalapács sem volt megoldás. Beszoptam.
több mint 12 éve
Uhh, zine, Durva. lehet kifizettetném az útiköltséget...kishasziÉs minden másra ott a kalapács...

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Uhh, zine, Durva. lehet kifizettetném az útiköltséget...kishasziPont ugyanerre gondoltam. Bár nehezen kivitelezhető a dolog sajnos.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
