Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 12 éve
Cseri út vagy a Pécsi út vasúton túli része lett a fémlerakó?Olyan helyen lakunk, ahol gyakran előfordul, hogy parkolónak nézik a kapukijárót néhányan. És nem 5 percekre, hanem fél órára, mert piacra mennek. No, egyszer megbeszéltem egy autómentős haverommal, hogy példát statuálunk. Autó leparkol, sofőr nyugodtan beballag a piacra, autómentő megérkezik, autó felpakol, majd egy kilométerrel arrébb (a helyi kisebbségi telepen) lerak. Ezután kamera bekapcsol, majd kb. egy órát röhögtünk, ahogy a faszi le-fel rohangált az utcában, kérdezősködött, telefonált. Utána szóltunk neki, hogy biztos elvitték a kocsiját, mert kijáratban parkolt, de sajnos nem láttuk, hogy hova mentek. Ő legalább megtanulta egy életre a leckét. 😀somoskovigMikor a kijárattól jobbra megállnak az úton úgy, hogy kikanyarodni alig lehet tőlük. Az már mellékes, hogy záróvonal és 2 méterrel előtte zebra is...AsbeeAztarohadt. Még jó, hogy ilyet nem csinálnak egyedülállók, gyermektelenek és arcoskodó fiatalok. Ja, de.Boston
több mint 12 éve
??? Egyetlen sort sem írtam ahhoz a parkolós sztorihoz.Pedig az egész polémia innen indult, hogy a kisgyerekesek kedvéért felfestett nagyobb parkolóhelyekre ahol könnyebb babakocsival ki-be szállni és kevesebbet kell a bejáratig menni miért áll be valaki. Nevtséges, hogy egy sporttal foglalkozó honlapon az 50 m-es gyaloglást mint eget rengető diszkriminációt veszik itt egyesek, és a gyereket nevelőket még hibáztatják is ezért. Ferdíttésekkel a témát a bunkó szülőkig, mocskos szemét nyuggerekig viszik el.Bocs, de nem arról beszélgetünk, hogy a gyerek mennyire felmentő körülmény pl. a bunkózásra 😊 ? Vagy; hogy mik a határok az "önmaguknak odaítélt társadalmi privilégiumok kicsikarása" és az "előzékeny viselkedés kiérdemlése" között. A bunkó szülőre írtam példát és arra, hogy vannak olyan területek, ahol a gyereklerakó / gyerekrenováló intézmények (bölcsi, ovi, suli, gyerekorvosi rendelő, fogorvos, védőnői szakszolgálat, ügyeletek) frekventáltsága miatt ez egy nagyon gyakori állatfaj.Mikor a kijárattól jobbra megállnak az úton úgy, hogy kikanyarodni alig lehet tőlük. Az már mellékes, hogy záróvonal és 2 méterrel előtte zebra is...AsbeeAztarohadt. Még jó, hogy ilyet nem csinálnak egyedülállók, gyermektelenek és arcoskodó fiatalok. Ja, de.Boston
Az meg plusz adalék, hogy nem a Tesco parkolóról beszélgetünk... (legalábbis én nem) 😀
Köztudott, hogy Magyarországon az 1 főre jutó bunkók száma 2.toxique
Sajnállak Titeket. Éretelmesebbek vagytok ennél én ezt tudom. És igen Magyarországon az egy főre jutó bunkók száma 2 Hofi szerint. Próbáljuk ezt a szintet legalább ezen a fórumon tartani, ne legyen 3!diverdoc
Ha jól emlékszem, a polémia ott folytatódott, hogy bizonyos vélt vagy valós előjogok vetültek fel bizonyos összefüggésekben. Az után szóba jöttek pl. a nyuggerek is. De legyen igazad: minden szülő szent, mindenki más a bunkó. Akinek más véleménye (vagy netalántán tapasztalata) van, az egy surmó, a véleménye meg ferdítés.
Az ne is zavarjon, hogy rég nem arról beszélgetünk amiről sajnálkozol. 😉 😀
több mint 12 éve
Pedig az egész polémia innen indult, hogy a kisgyerekesek kedvéért felfestett nagyobb parkolóhelyekre ahol könnyebb babakocsival ki-be szállni és kevesebbet kell a bejáratig menni miért áll be valaki. Nevtséges, hogy egy sporttal foglalkozó honlapon az 50 m-es gyaloglást mint eget rengető diszkriminációt veszik itt egyesek, és a gyereket nevelőket még hibáztatják is ezért. Ferdíttésekkel a témát a bunkó szülőkig, mocskos szemét nyuggerekig viszik el.Mivel az eleje óta itta vagyok, csak hozzáteszem, hogy egyiket sem mondtam, vagy állítottam vagy panaszoltam. Ne ferdítsünk. Vannak bunkó szülők/öregek/fiatalok/gyerekek/nők/férfiak, ebben mind egyet is értettünk. Páran kiragadtak példát, hogy mikor/milyen élethelyzetben nem adják át a helyüket/nem tolerálják a viselkedésüket. És nem ettől lesz valaki bunkó. (amikor egy vita elmegy személyeskedésbe, attól már azért lehet 😉 )
Sajnállak Titeket. Éretelmesebbek vagytok ennél én ezt tudom. És igen Magyarországon az egy főre jutó bunkók száma 2 Hofi szerint. Próbáljuk ezt a szintet legalább ezen a fórumon tartani, ne legyen 3!diverdoc

több mint 12 éve
Törölt felhasználó
mondjuk szerintem az sem egészséges ha nem tanul ilyen szinten vmilyen önállóságot, én már alsóban is gyakran jártam busszal/biciklivel ha nem is mindig egyedül, de a legtöbbször max. a pár évvel idősebb nővéreimmelAz mondjuk más kérdés, hogy általános iskolások nagyon nagy része akit kocsival visznek nyugodtan buszozhatna, biciklizhetne is.AsbeeHa el merném engedni őket azt tennék. Nem merem.diverdoc
több mint 12 éve
Pedig az egész polémia innen indult, hogy a kisgyerekesek kedvéért felfestett nagyobb parkolóhelyekre ahol könnyebb babakocsival ki-be szállni és kevesebbet kell a bejáratig menni miért áll be valaki. Nevtséges, hogy egy sporttal foglalkozó honlapon az 50 m-es gyaloglást mint eget rengető diszkriminációt veszik itt egyesek, és a gyereket nevelőket még hibáztatják is ezért. Ferdíttésekkel a témát a bunkó szülőkig, mocskos szemét nyuggerekig viszik el.Bocs, de nem arról beszélgetünk, hogy a gyerek mennyire felmentő körülmény pl. a bunkózásra 😊 ? Vagy; hogy mik a határok az "önmaguknak odaítélt társadalmi privilégiumok kicsikarása" és az "előzékeny viselkedés kiérdemlése" között. A bunkó szülőre írtam példát és arra, hogy vannak olyan területek, ahol a gyereklerakó / gyerekrenováló intézmények (bölcsi, ovi, suli, gyerekorvosi rendelő, fogorvos, védőnői szakszolgálat, ügyeletek) frekventáltsága miatt ez egy nagyon gyakori állatfaj.Mikor a kijárattól jobbra megállnak az úton úgy, hogy kikanyarodni alig lehet tőlük. Az már mellékes, hogy záróvonal és 2 méterrel előtte zebra is...AsbeeAztarohadt. Még jó, hogy ilyet nem csinálnak egyedülállók, gyermektelenek és arcoskodó fiatalok. Ja, de.Boston
Az meg plusz adalék, hogy nem a Tesco parkolóról beszélgetünk... (legalábbis én nem) 😀
Köztudott, hogy Magyarországon az 1 főre jutó bunkók száma 2.toxique
Sajnállak Titeket. Éretelmesebbek vagytok ennél én ezt tudom. És igen Magyarországon az egy főre jutó bunkók száma 2 Hofi szerint. Próbáljuk ezt a szintet legalább ezen a fórumon tartani, ne legyen 3!

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 12 éve
Ha el merném engedni őket azt tennék. Nem merem.Nem írtam semmi olyat, hogy ezt csak szülők csinálják. Csak egy példa volt. Ugyanúgy megcsinálja a hülyeséget mindenki. Nem akartam kiemelni egy csoportot sem. Az mondjuk más kérdés, hogy általános iskolások nagyon nagy része akit kocsival visznek nyugodtan buszozhatna, biciklizhetne is.AsbeeMikor a kijárattól jobbra megállnak az úton úgy, hogy kikanyarodni alig lehet tőlük. Az már mellékes, hogy záróvonal és 2 méterrel előtte zebra is...AsbeeAztarohadt. Még jó, hogy ilyet nem csinálnak egyedülállók, gyermektelenek és arcoskodó fiatalok. Ja, de.Boston

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 12 éve
Ennek már sehogy, 75 évesen nyilván nyugdíjas... bár talán ha nem nyerőgépezett volna el csittifitti 20 milkót, más volna a dolog..."Semmi más nem tud segíteni a leszakadt, mélyszegénységben tengődőkön, csak az igazi tömeges, folyamatos és kötelező munka."nol.hu/belfold/20130525-ott_tartunk_mint_az_1920-as_evekbenHarmadik mondatban meg ez:
" Húsz évvel ezelőtt nyilvánosan kijelentettem, de most is fenntartom: ha azt látnám, hogy az unokám két napja nem evett, és tudom, hogy neked van húsz forint a zsebedben, az enyémben pedig egy bicska, hasba szúrnálak, hogy elvegyem a pénzt. "
Legalább őszinte.cartman023
"Cigány emberként talán nem leszek vádolható rasszizmussal..."berger90
Ebbe viszont tökéletesen igaza van, habár nem tudom hogy állna a szája ha holnaptól bevezetnék.cartman023
Mindig jövőre
több mint 12 éve
"Semmi más nem tud segíteni a leszakadt, mélyszegénységben tengődőkön, csak az igazi tömeges, folyamatos és kötelező munka."nol.hu/belfold/20130525-ott_tartunk_mint_az_1920-as_evekbenHarmadik mondatban meg ez:
" Húsz évvel ezelőtt nyilvánosan kijelentettem, de most is fenntartom: ha azt látnám, hogy az unokám két napja nem evett, és tudom, hogy neked van húsz forint a zsebedben, az enyémben pedig egy bicska, hasba szúrnálak, hogy elvegyem a pénzt. "
Legalább őszinte.cartman023
"Cigány emberként talán nem leszek vádolható rasszizmussal..."berger90
Ebbe viszont tökéletesen igaza van, habár nem tudom hogy állna a szája ha holnaptól bevezetnék.
több mint 12 éve
nol.hu/belfold/20130525-ott_tartunk_mint_az_1920-as_evekbenHarmadik mondatban meg ez:
" Húsz évvel ezelőtt nyilvánosan kijelentettem, de most is fenntartom: ha azt látnám, hogy az unokám két napja nem evett, és tudom, hogy neked van húsz forint a zsebedben, az enyémben pedig egy bicska, hasba szúrnálak, hogy elvegyem a pénzt. "
Legalább őszinte.cartman023
"Cigány emberként talán nem leszek vádolható rasszizmussal..."
Mindig jövőre
több mint 12 éve
Olyan helyen lakunk, ahol gyakran előfordul, hogy parkolónak nézik a kapukijárót néhányan. És nem 5 percekre, hanem fél órára, mert piacra mennek. No, egyszer megbeszéltem egy autómentős haverommal, hogy példát statuálunk. Autó leparkol, sofőr nyugodtan beballag a piacra, autómentő megérkezik, autó felpakol, majd egy kilométerrel arrébb (a helyi kisebbségi telepen) lerak. Ezután kamera bekapcsol, majd kb. egy órát röhögtünk, ahogy a faszi le-fel rohangált az utcában, kérdezősködött, telefonált. Utána szóltunk neki, hogy biztos elvitték a kocsiját, mert kijáratban parkolt, de sajnos nem láttuk, hogy hova mentek. Ő legalább megtanulta egy életre a leckét. 😀Mikor a kijárattól jobbra megállnak az úton úgy, hogy kikanyarodni alig lehet tőlük. Az már mellékes, hogy záróvonal és 2 méterrel előtte zebra is...AsbeeAztarohadt. Még jó, hogy ilyet nem csinálnak egyedülállók, gyermektelenek és arcoskodó fiatalok. Ja, de.Boston
több mint 12 éve
nol.hu/belfold/20130525-ott_tartunk_mint_az_1920-as_evekben" Húsz évvel ezelőtt nyilvánosan kijelentettem, de most is fenntartom: ha azt látnám, hogy az unokám két napja nem evett, és tudom, hogy neked van húsz forint a zsebedben, az enyémben pedig egy bicska, hasba szúrnálak, hogy elvegyem a pénzt. "
Legalább őszinte.
több mint 12 éve
Bocs, de nem arról beszélgetünk, hogy a gyerek mennyire felmentő körülmény pl. a bunkózásra 😊 ? Vagy; hogy mik a határok az "önmaguknak odaítélt társadalmi privilégiumok kicsikarása" és az "előzékeny viselkedés kiérdemlése" között. A bunkó szülőre írtam példát és arra, hogy vannak olyan területek, ahol a gyereklerakó / gyerekrenováló intézmények (bölcsi, ovi, suli, gyerekorvosi rendelő, fogorvos, védőnői szakszolgálat, ügyeletek) frekventáltsága miatt ez egy nagyon gyakori állatfaj.Mikor a kijárattól jobbra megállnak az úton úgy, hogy kikanyarodni alig lehet tőlük. Az már mellékes, hogy záróvonal és 2 méterrel előtte zebra is...AsbeeAztarohadt. Még jó, hogy ilyet nem csinálnak egyedülállók, gyermektelenek és arcoskodó fiatalok. Ja, de.Boston
Az meg plusz adalék, hogy nem a Tesco parkolóról beszélgetünk... (legalábbis én nem) 😀
Köztudott, hogy Magyarországon az 1 főre jutó bunkók száma 2.
több mint 12 éve
Nem írtam semmi olyat, hogy ezt csak szülők csinálják. Csak egy példa volt. Ugyanúgy megcsinálja a hülyeséget mindenki. Nem akartam kiemelni egy csoportot sem. Az mondjuk más kérdés, hogy általános iskolások nagyon nagy része akit kocsival visznek nyugodtan buszozhatna, biciklizhetne is.Mikor a kijárattól jobbra megállnak az úton úgy, hogy kikanyarodni alig lehet tőlük. Az már mellékes, hogy záróvonal és 2 méterrel előtte zebra is...AsbeeAztarohadt. Még jó, hogy ilyet nem csinálnak egyedülállók, gyermektelenek és arcoskodó fiatalok. Ja, de.Boston
több mint 12 éve
Mikor a kijárattól jobbra megállnak az úton úgy, hogy kikanyarodni alig lehet tőlük. Az már mellékes, hogy záróvonal és 2 méterrel előtte zebra is...AsbeeAztarohadt. Még jó, hogy ilyet nem csinálnak egyedülállók, gyermektelenek és arcoskodó fiatalok. Ja, de.
Do your job
több mint 12 éve
Ez nem takarózás. Miért kellene takarózni? A szívességben az a szép, hogyha akarom adom, ha akarom nem: nincs mit számon kérni rajtam, nemde?toxiqueOks eddig értelek. De aztán megint jön a magyarázkodás (és általánosítás, de ez már mind1 is):
A parkolóhelyre beállás a legkisebb gond! Ha már parkolás... a parkoló-kijáratba való beállás és autó magára hagyás már komolyabb napi probléma. Főleg azért, mert (a Ninján kívül 😀 ) baxottul nem fér ki tőle senki sem... de nem gáz, mert a szent szülő siet! Azt a 10-15 percet meg mindenki kibírja a kocsijában dühöngve, amíg hajlandó visszatolni a löttyedt seggét a kocsihoz. A többiek meg le vannak szarva... 😛. A gyakoribb verzió, hogy végig-parkolják az utca kijárati oldalát, mert a parkoló éppen tele van. A kölyöknek nincs lába, hogy puszi-puszi után a kocsitól besétáljon? Oda kell sétálni és ellőni egy cigit beszélgetve egy másik valakivel... a kijutni akaró meg le van kakva?toxiqueVannak ilyen emberek is. Ahogy buzi motorosok, köcsög autósok, hangoskodó kis fiatal takonypócok, gyökér szülők és tolakodó nyugdíjasok is. És akkor mi van? Nem adod át a helyed, odaállsz a parkolóhelyre oszt kész. De ehhez minek az életből kiragadott példákkal igazolnod a viselkedéseket: "A szívességben az a szép, hogyha akarom adom, ha akarom nem" Ne add, de ehhez miért kell leparasztozni a nyuggereket, szülőket, másokat.
A kölyökkel nem kellene takarózni... :-PtoxiqueÉn nem követeltem magamnak családos parkolóhelyet. Sőt azt is leszarom, ha más odaáll, mert a löttyedt seggemet még képes vagyok elvonszolni 100 métert. Pont azt írtam, hogy álljon oda, aki akar a saját értékrendjére bízva azt. Ehhez felesleges megmagyarázni, hogy azért teszem, mert ... és most nem idézem újra.
Do your job
több mint 12 éve
Mikor a kijárattól jobbra megállnak az úton úgy, hogy kikanyarodni alig lehet tőlük. Az már mellékes, hogy záróvonal és 2 méterrel előtte zebra is...
több mint 12 éve
De azzal takarózni, hogy úgy is egy bunkó szülő állna be a parkolóhelyre, számomra megmosolyogtató.BostonEz nem takarózás. Miért kellene takarózni? A szívességben az a szép, hogyha akarom adom, ha akarom nem: nincs mit számon kérni rajtam, nemde?
A parkolóhelyre beállás a legkisebb gond! Ha már parkolás... a parkoló-kijáratba való beállás és autó magára hagyás már komolyabb napi probléma. Főleg azért, mert (a Ninján kívül 😀 ) baxottul nem fér ki tőle senki sem... de nem gáz, mert a szent szülő siet! Azt a 10-15 percet meg mindenki kibírja a kocsijában dühöngve, amíg hajlandó visszatolni a löttyedt seggét a kocsihoz. A többiek meg le vannak szarva... 😛. A gyakoribb verzió, hogy végig-parkolják az utca kijárati oldalát, mert a parkoló éppen tele van. A kölyöknek nincs lába, hogy puszi-puszi után a kocsitól besétáljon? Oda kell sétálni és ellőni egy cigit beszélgetve egy másik valakivel... a kijutni akaró meg le van kakva?
A kölyökkel nem kellene takarózni... :-P
több mint 12 éve
HA felszáll egy - mondjuk úgy arra rászoruló - a buszra nem töltetsz ki vele IQ és személyiségtesztet, vagy kérsz erkölcsi bizonyítványt arról, hogy milyen ember is ő. Ahogy a szabadon hagyott családos parkolóhelynél sem állsz órákat, hogy megnézzed rendes, vagy köcsög szülő áll be a helyre. Vagy így cselekszel, mert ezt érzed helyesnek, vagy nem. De azzal takarózni, hogy úgy is egy bunkó szülő állna be a parkolóhelyre, számomra megmosolyogtató.Ezért nincs értelme általánosítani.BostonEzt gyakorlatilag minden témában elmondhatnánk (amelyikben nem, az a politika topicban található 😀 )
A dologban ott a csapda - szerintem -, hogy sokan privilégiumnak tekintik és elvárják azokat a dolgokat (pl.: állapotukból / helyzetükből adódóan), amelyeket mások kedvességnek / előzékenységnek szánnak. Ez megint egy olyan mindennapi társadalmi ellentmondás, aminek nincs megoldása.
Aki felajánlja az ülőhelyét, az joggal vár el egy "köszönöm"-öt a szívességért cserébe. Aki kedvességet vár, az meg ne bunkózzon.
Elkezdtem írni a hadibunkó szülők közlekedési / parkolási szokásairól, amivel pl. az óvodák / iskolák környékén élők napi szinten birkóznak (errefelé); de nem érdekes. Mindenki tudja, hogy a szülő empatikuss, meg diabetikuss, meg emblematikuss... (meg szent vagy mi a tököm). Természetesen; nem általánosít itt senki. Mindig ugyanaz a 2 jár vissza 10 másodpercenként bunkózni a reggeli meg a délutáni csúcsban 😛 + átlag úgy üvölt a kölyökkel valami Istentelenül nagy baromság miatt (a kocsitól a kapuig, a trolitól a kapuig, vagy a busztól a kapuig), hogy túlüvölti az autóshifikből ömlő reggeli talkshow-t is... meg a kürtöket is... meg a telefonomat is... meg a Kawa 10R-t is, amivel az egyik szomszédom reggelente munkába indul (pedig azt a gépet nem könnyű).toxique
Do your job
több mint 12 éve
miva? Neked egy nindzsa a szomszédod? 😊Ezért nincs értelme általánosítani.BostonEzt gyakorlatilag minden témában elmondhatnánk (amelyikben nem, az a politika topicban található 😀 )
A dologban ott a csapda - szerintem -, hogy sokan privilégiumnak tekintik és elvárják azokat a dolgokat (pl.: állapotukból / helyzetükből adódóan), amelyeket mások kedvességnek / előzékenységnek szánnak. Ez megint egy olyan mindennapi társadalmi ellentmondás, aminek nincs megoldása.
Aki felajánlja az ülőhelyét, az joggal vár el egy "köszönöm"-öt a szívességért cserébe. Aki kedvességet vár, az meg ne bunkózzon.
Elkezdtem írni a hadibunkó szülők közlekedési / parkolási szokásairól, amivel pl. az óvodák / iskolák környékén élők napi szinten birkóznak (errefelé); de nem érdekes. Mindenki tudja, hogy a szülő empatikuss, meg diabetikuss, meg emblematikuss... (meg szent vagy mi a tököm). Természetesen; nem általánosít itt senki. Mindig ugyanaz a 2 jár vissza 10 másodpercenként bunkózni a reggeli meg a délutáni csúcsban 😛 + átlag úgy üvölt a kölyökkel valami Istentelenül nagy baromság miatt (a kocsitól a kapuig, a trolitól a kapuig, vagy a busztól a kapuig), hogy túlüvölti az autóshifikből ömlő reggeli talkshow-t is... meg a kürtöket is... meg a telefonomat is... meg a Kawa 10R-t is, amivel az egyik szomszédom reggelente munkába indul (pedig azt a gépet nem könnyű).toxique
több mint 12 éve
Ezért nincs értelme általánosítani.BostonEzt gyakorlatilag minden témában elmondhatnánk (amelyikben nem, az a politika topicban található 😀 )
A dologban ott a csapda - szerintem -, hogy sokan privilégiumnak tekintik és elvárják azokat a dolgokat (pl.: állapotukból / helyzetükből adódóan), amelyeket mások kedvességnek / előzékenységnek szánnak. Ez megint egy olyan mindennapi társadalmi ellentmondás, aminek nincs megoldása.
Aki felajánlja az ülőhelyét, az joggal vár el egy "köszönöm"-öt a szívességért cserébe. Aki kedvességet vár, az meg ne bunkózzon.
Elkezdtem írni a hadibunkó szülők közlekedési / parkolási szokásairól, amivel pl. az óvodák / iskolák környékén élők napi szinten birkóznak (errefelé); de nem érdekes. Mindenki tudja, hogy a szülő empatikuss, meg diabetikuss, meg emblematikuss... (meg szent vagy mi a tököm). Természetesen; nem általánosít itt senki. Mindig ugyanaz a 2 jár vissza 10 másodpercenként bunkózni a reggeli meg a délutáni csúcsban 😛 + átlag úgy üvölt a kölyökkel valami Istentelenül nagy baromság miatt (a kocsitól a kapuig, a trolitól a kapuig, vagy a busztól a kapuig), hogy túlüvölti az autóshifikből ömlő reggeli talkshow-t is... meg a kürtöket is... meg a telefonomat is... meg a Kawa 10R-t is, amivel az egyik szomszédom reggelente munkába indul (pedig azt a gépet nem könnyű).
több mint 12 éve
van, amikor családot alapítasz, mert szeretnél gyereket, és akkor azért felkészülsz, hogy nem sétagalopp.Ezt nemértem, mér kellet volna felkészülnöm a gyerekre, mer ő felkészült rám? Ő jött hozzánk neme?sutianapazért kaptál rá pluszt, mert vicces.Ohohoóó. Mit raktatok itt össze. Pc-t várom egy gyakorlatra, kap három hatéven aluli csemetét éés irány a bevásárlás. sutianapTe sikeresen abszolváltad a 8-as pontot?
Felkészültél a gyerekre? - OktatóanyagSobri Jóska
egyébként meg ennyire csak akkor lesz nehéz a helyzet, ha az első 3-5 évben telibe szarod, mit csinál a kölköd, és nem neveli senki sem konzisztens értékrend szerint.
ha valaki nem készül fel mentálisan egy gyerekre, akkor nyilván a problémákat is hatványozva fogja érezni. na pont ezért kell védekezni egészen addig a pontig, amikor már tényleg fel vagy készülve.slowmotion
van, hogy csak becsúszik a gyerek, és nem akarásnak ugye nyögés a vége.
több mint 12 éve
Én nem ismerem az összes pesti nyuggert (sőt értelemszerűen azt sem akinek átadom vagy sem a helyem), de az én tapasztalatom szerint semmivel sincs több pofátlan közöttük, mint a fiatalok között. Ezért nincs értelme általánosítani. Minden esetre a saját nagyszüleim által elmondottak és tapasztaltak alapján pont úgy viselkednek az idősek, ahogyan a többi generáció is napjainkban. Mondjuk ők legalább hivatkozhatnak az "állapotukra".Értem, hogy nyűg elmenni, viszont ha ahogy Berger mnodja, a nagyi akkora fasztparaszt hogy volt hogy lelökött kb a buszról 1 kisgyereket a tankjával, lökdösődik meg minden akkor erősen átgondolom legyek-e jófej. (Általában még ekkor is szoktam, de itt pl. inkább átadtam a 4-5 éves kisrácnak a helyem amit a nagyi nagy felháborodással vett tudomásul). Ha nem veszem észre, mert van hogy újságot olvasok/movilozok és megkérnek vagy látom, akkor átadom a helyet, de nem szeretem ha faszőarasztkodnak és csodálkoznak ha én meg nem vagyok jófej.Tocaszemkontaktus + mosoly. Ha kedvesen reagál, akkor egy "kezét csókolom / jó reggelt" (2 másodperc az egész) plusz az ülőhely felajánlása. Kipróbált procedúra. Aki nem reagál, vagy csúnyán néz az állva marad (az ilyen 99%, hogy meg se fogja köszönni a kedvességed).
A pesti nyuggerek nagy része tényleg vérbeli gépparaszt...toxique
Do your job
több mint 12 éve
Értem, hogy nyűg elmenni, viszont ha ahogy Berger mnodja, a nagyi akkora fasztparaszt hogy volt hogy lelökött kb a buszról 1 kisgyereket a tankjával, lökdösődik meg minden akkor erősen átgondolom legyek-e jófej. (Általában még ekkor is szoktam, de itt pl. inkább átadtam a 4-5 éves kisrácnak a helyem amit a nagyi nagy felháborodással vett tudomásul). Ha nem veszem észre, mert van hogy újságot olvasok/movilozok és megkérnek vagy látom, akkor átadom a helyet, de nem szeretem ha faszőarasztkodnak és csodálkoznak ha én meg nem vagyok jófej.Tocaszemkontaktus + mosoly. Ha kedvesen reagál, akkor egy "kezét csókolom / jó reggelt" (2 másodperc az egész) plusz az ülőhely felajánlása. Kipróbált procedúra. Aki nem reagál, vagy csúnyán néz az állva marad (az ilyen 99%, hogy meg se fogja köszönni a kedvességed).
A pesti nyuggerek nagy része tényleg vérbeli gépparaszt...
több mint 12 éve
Értem, hogy nyűg elmenni, viszont ha ahogy Berger mnodja, a nagyi akkora fasztparaszt hogy volt hogy lelökött kb a buszról 1 kisgyereket a tankjával, lökdösődik meg minden akkor erősen átgondolom legyek-e jófej. (Általában még ekkor is szoktam, de itt pl. inkább átadtam a 4-5 éves kisrácnak a helyem amit a nagyi nagy felháborodással vett tudomásul).Végre valaki leírta. Akinek nyűg, ne vállaljon. A gyerekeknek természetesen vannak előjogaik, de a gyerekes családok ne háborodjanak már fel így ahogy az előbb. Ez pont olyan, (most kibaszott sudribunkó leszek), hogy néha nem adom át a nyuggernek a helyet. Igen, én dolgoztam, és igen, kibaszottul fájhat ám nekem is a lábam. A kor nem érdem, állapot.berger9075 évesen pedig már a buszmegállóig is kurva fárasztó elmenni. Állapot az is, ha felszáll egy terhes nő a buszra, vagy egy ember akinek el van törve a lába. Szard le azokat is.
Ne add át a helyed, ha nem akarod és állj be a családos helyre, ha fáradt vagy sétálni 150 métert. Megteheted, nincs semmi következménye. Csak ideológiát felesleges gyártani hozzá.Boston
Ha nem veszem észre, mert van hogy újságot olvasok/movilozok és megkérnek vagy látom, akkor átadom a helyet, de nem szeretem ha faszőarasztkodnak és csodálkoznak ha én meg nem vagyok jófej.
több mint 12 éve
Terhes nőt, törött lábút, nagyon öreg nénibácsit MINDEN ESETBEN odaengedek a helyemre. Az én bajom a usain boltra százon hat másodpercet verő nyuggerrel van, aki a banyatankkal még rá is hajt a lábamra (testsúlyuk 6szorosát tartalmazza amúgy, biztos könnyű húzni), és műfelháborodva rikácsol, ha leülök előtte. Ennyi a dolog. Nem faszparaszt vagyok, következetes.Végre valaki leírta. Akinek nyűg, ne vállaljon. A gyerekeknek természetesen vannak előjogaik, de a gyerekes családok ne háborodjanak már fel így ahogy az előbb. Ez pont olyan, (most kibaszott sudribunkó leszek), hogy néha nem adom át a nyuggernek a helyet. Igen, én dolgoztam, és igen, kibaszottul fájhat ám nekem is a lábam. A kor nem érdem, állapot.berger9075 évesen pedig már a buszmegállóig is kurva fárasztó elmenni. Állapot az is, ha felszáll egy terhes nő a buszra, vagy egy ember akinek el van törve a lába. Szard le azokat is.
Ne add át a helyed, ha nem akarod és állj be a családos helyre, ha fáradt vagy sétálni 150 métert. Megteheted, nincs semmi következménye. Csak ideológiát felesleges gyártani hozzá.Boston
Mindig jövőre
