Gyűlölködjünk

38 feliratkozó

több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 20 873 — Vikings fan
Fetomy Sobri büszke tanítványa lehetsz az eltúlzások / szavak kiforgatása és a saját hülyeség igazolása témakörben. Tök jó dolgokat tudsz már kitalálni te is saját igazad / vicceséged növelésére 😀Toca
Köszönöm szépen, ezek szerint jól tanultam a mestertől ^^

Nem túloztam, nem forgattam ki semmit, igaz nem biztos, hogy nem hülyeség amit mondok. Vagy szerinted nem arról van szó, amit leírtam? Mi nem igaz abból amit írtam? A pénzért kefélés undorító, és itt többen nemnemsoha, tehát nyilván akkor sem ha a világ leggyönyörűbb nője a téma. Jó, persze leköpni talán nem köpné le mindenki, de a lényeg, hogy bárkiről van szó, nem tenné meg ez a sok ember aki írt ide. A többieket nem tudnom, de Bazzaninak mint írta -igaz még 18 évesen- teljesen mindegy volt, hogy hányan mentek át a csajon, mert neki is pont elég volt annyi. És szerintem senki más sem interjúvolja meg a kiszemelt csajt, hogy hány faszival volt, és ha túl nagy lesz a szám, akkor visszakozik.fetomy
Túlzol és nagyzolsz. Én annyit mondtam hogy nem fizetnék ilyen szolgáltatásért és szerintem gáz ha valakinek már csak így jön össze. (Tudom hogy nem mindenki ezért csinálja, nem is mondtam egy szóval se csupán kifejtettem a véleményem hogy én nem fizetnék ilyen jellegű szórakozás/szolgáltatásért)
De te ebből kihoztad hogy álszentek/szentfazekak vagyunk ,meg hogy mennyire undorító aki ezt csinálja meg hogy mennyire undorító az ilyen szex. Ha szerinted ez nem túlzás akkor nem tudok mit mondani 😀
több mint 13 éve
pgabtb Philadelphia Eagles 10 255 — Eagles fan
amúgy nem kell szerbiába menni a földiWC-ért. Én úgy 3-4 éve voltam Tatabányán Győr-Vidi meccsen, ott a stadionban is ilyenek voltak 😊fetomy
Van Tatabányán WC a stadionban? 😀 Pártucat meccsen kint voltam az utóbbi 10-15 évben, de WC-vel még nem találkoztam 😀


GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Fetomy Sobri büszke tanítványa lehetsz az eltúlzások / szavak kiforgatása és a saját hülyeség igazolása témakörben. Tök jó dolgokat tudsz már kitalálni te is saját igazad / vicceséged növelésére 😀Toca
Köszönöm szépen, ezek szerint jól tanultam a mestertől ^^

Nem túloztam, nem forgattam ki semmit, igaz nem biztos, hogy nem hülyeség amit mondok. Vagy szerinted nem arról van szó, amit leírtam? Mi nem igaz abból amit írtam? A pénzért kefélés undorító, és itt többen nemnemsoha, tehát nyilván akkor sem ha a világ leggyönyörűbb nője a téma. Jó, persze leköpni talán nem köpné le mindenki, de a lényeg, hogy bárkiről van szó, nem tenné meg ez a sok ember aki írt ide. A többieket nem tudnom, de Bazzaninak mint írta -igaz még 18 évesen- teljesen mindegy volt, hogy hányan mentek át a csajon, mert neki is pont elég volt annyi. És szerintem senki más sem interjúvolja meg a kiszemelt csajt, hogy hány faszival volt, és ha túl nagy lesz a szám, akkor visszakozik.
több mint 13 éve
davemayer Chicago Bears 15 697 — "Grammar maci"
Egyébként aki bőszen tiltakozik, hogy "szexért nem fizet", azt akkor se érdekelné egy ilyen kaland, ha én fizetném be az általa kiválasztott lányhoz, és neki egy fillérjébe nem kerülne?
Bazzani? Toca? Asbee? davemayer? akárki? Sobri Jóska
Jajj már sobri nem érted te még mindig, hogy ha egy lányon átment a fél város, és ezért pénzt kap, akkor messziről se nézünk rá mert gusztustalan, ha viszont úgy ment át rajta a fél város, hogy nem kapott pénzt érte, akkor semmi gond, átmegyünk rajta mi is, sőt még büszkék is leszünk 😊 Tudhatnád, hogy a világ leggyönyörűbb nőjét sem kefélnénk meg, sőt elborzadnánk, még talán le is köpnénk undorunkban ha kéne fizetni érte egy forintot is. 😉

amúgy nem kell szerbiába menni a földiWC-ért. Én úgy 3-4 éve voltam Tatabányán Győr-Vidi meccsen, ott a stadionban is ilyenek voltak 😊fetomy
Fetomy Sobri büszke tanítványa lehetsz az eltúlzások / szavak kiforgatása és a saját hülyeség igazolása témakörben. Tök jó dolgokat tudsz már kitalálni te is saját igazad / vicceséged növelésére 😀Toca
hozzáteszem, hogy egészen addig amíg nem reklámozzátok (vagy nevezzétek aminek akarjátok) másoknak (köztük szinte biztosan kiskorúaknak is) addig nekem ezzel a dologgal/életstílussal/feszültséglevezetéssel semmi bajom, mindenki azt csinál a szabadidejében ami neki tetszik. Nem ítélek el senkit emiatt, csak ezt a kellő fórumokon hangoztassa.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 20 873 — Vikings fan
Egyébként aki bőszen tiltakozik, hogy "szexért nem fizet", azt akkor se érdekelné egy ilyen kaland, ha én fizetném be az általa kiválasztott lányhoz, és neki egy fillérjébe nem kerülne?
Bazzani? Toca? Asbee? davemayer? akárki? Sobri Jóska
Jajj már sobri nem érted te még mindig, hogy ha egy lányon átment a fél város, és ezért pénzt kap, akkor messziről se nézünk rá mert gusztustalan, ha viszont úgy ment át rajta a fél város, hogy nem kapott pénzt érte, akkor semmi gond, átmegyünk rajta mi is, sőt még büszkék is leszünk 😊 Tudhatnád, hogy a világ leggyönyörűbb nőjét sem kefélnénk meg, sőt elborzadnánk, még talán le is köpnénk undorunkban ha kéne fizetni érte egy forintot is. 😉

amúgy nem kell szerbiába menni a földiWC-ért. Én úgy 3-4 éve voltam Tatabányán Győr-Vidi meccsen, ott a stadionban is ilyenek voltak 😊fetomy
Fetomy Sobri büszke tanítványa lehetsz az eltúlzások / szavak kiforgatása és a saját hülyeség igazolása témakörben. Tök jó dolgokat tudsz már kitalálni te is saját igazad / vicceséged növelésére 😀
több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 20 873 — Vikings fan
√9801...Divat


És mind ferencvárosi!Sobri Jóska
Csak úgy felmerült bennem, hogy a reklámért kapsz valami kedvezményt?laccoo74
Ez nem reklám, hisz innen senki se menne, pláne nem fizetne.
De ha stikában mégis, akkor is önzetlenül, mondhatni karitatívan teszem, hisz mindenkinek jobb ha egy lánynak több vendége, több bevétele van, vidámabban, kiegyensúlyozattabban, mosolygósabban szolgáltat, mintha hetente beesne 1-2 kósza faszi.
Szóval ez itt inkább egyfajta poén, mint valódi marketing, hiszen a célcsoport nem ennek a fórumnak a közönsége.

Egyébként aki bőszen tiltakozik, hogy "szexért nem fizet", azt akkor se érdekelné egy ilyen kaland, ha én fizetném be az általa kiválasztott lányhoz, és neki egy fillérjébe nem kerülne?
Bazzani? Toca? Asbee? davemayer? akárki?

Sobri Jóska
Köszi kihagyom, nem mindenki hagyja fel az elveit egy kis pénzért Sobri 😊
több mint 13 éve
pc_x 943 — Red Fist
Bazzani? Toca? Asbee? davemayer? akárki?

Sobri Jóska
Én is játszok?
catattack
csak akkor, ha előtte kijelented, hogy mélyen megveted és undorítónak találod.
Utána már igen


több mint 13 éve
catattack 3 520
Bazzani? Toca? Asbee? davemayer? akárki?

Sobri Jóska
Én is játszok?
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 900
Egyébként aki bőszen tiltakozik, hogy "szexért nem fizet", azt akkor se érdekelné egy ilyen kaland, ha én fizetném be az általa kiválasztott lányhoz, és neki egy fillérjébe nem kerülne?
Bazzani? Toca? Asbee? davemayer? akárki? Sobri Jóska
Jajj már sobri nem érted te még mindig, hogy ha egy lányon átment a fél város, és ezért pénzt kap, akkor messziről se nézünk rá mert gusztustalan, ha viszont úgy ment át rajta a fél város, hogy nem kapott pénzt érte, akkor semmi gond, átmegyünk rajta mi is, sőt még büszkék is leszünk 😊 Tudhatnád, hogy a világ leggyönyörűbb nőjét sem kefélnénk meg, sőt elborzadnánk, még talán le is köpnénk undorunkban ha kéne fizetni érte egy forintot is. 😉

amúgy nem kell szerbiába menni a földiWC-ért. Én úgy 3-4 éve voltam Tatabányán Győr-Vidi meccsen, ott a stadionban is ilyenek voltak 😊fetomy
hogy is volt a Family Guyban a jelenet?
"tehát gyerekek, ha a nénit felveszi a kamera, akkor nem kurva"
több mint 13 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
amúgy nem kell szerbiába menni a földiWC-ért. Én úgy 3-4 éve voltam Tatabányán Győr-Vidi meccsen, ott a stadionban is ilyenek voltak 😊fetomy
Ott ha jól tudom volt egy kis matek is meccs előtt vagy után 😀


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 13 éve
Drip Cleveland Browns Texas Tech Red Raiders 9 620 — Undertaker of the Cleveland graveyard
9re megyek vizsgázni majd 1kor bejutok ... Az agyfasz kerülgetett,de legalább meglett a 2es 😀

több mint 13 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 790 — Poloska confirmed
amúgy nem kell szerbiába menni a földiWC-ért. Én úgy 3-4 éve voltam Tatabányán Győr-Vidi meccsen, ott a stadionban is ilyenek voltak 😊fetomy
Sőt még nyugaton is autópálya mellett. Kiskoromban akartam bemenni, és épp jött ki az előző(csak pislantott), nem hagytam hogy csukódjon az ajtó, lendületből bementem. Gyermeki tudatlansággal rácsodálkoztam a dologra, bár mókásnak találtam, letoltam a nadrágomat és amint felvettem a pozíciót, MINDENHONNAN elkezdett jönni a fertőtlenítős vízsugár, amit a becsukódó ajtó +10mp okozott. Mondanom sem kell hogy kirohanva apámhoz inkább a benzinkút melletti erdőt választottam amíg ő röhögött egy 10 percet.... 😀
több mint 13 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Egyébként aki bőszen tiltakozik, hogy "szexért nem fizet", azt akkor se érdekelné egy ilyen kaland, ha én fizetném be az általa kiválasztott lányhoz, és neki egy fillérjébe nem kerülne?
Bazzani? Toca? Asbee? davemayer? akárki? Sobri Jóska
Jajj már sobri nem érted te még mindig, hogy ha egy lányon átment a fél város, és ezért pénzt kap, akkor messziről se nézünk rá mert gusztustalan, ha viszont úgy ment át rajta a fél város, hogy nem kapott pénzt érte, akkor semmi gond, átmegyünk rajta mi is, sőt még büszkék is leszünk 😊 Tudhatnád, hogy a világ leggyönyörűbb nőjét sem kefélnénk meg, sőt elborzadnánk, még talán le is köpnénk undorunkban ha kéne fizetni érte egy forintot is. 😉

amúgy nem kell szerbiába menni a földiWC-ért. Én úgy 3-4 éve voltam Tatabányán Győr-Vidi meccsen, ott a stadionban is ilyenek voltak 😊
több mint 13 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Egyébként aki bőszen tiltakozik, hogy "szexért nem fizet", azt akkor se érdekelné egy ilyen kaland, ha én fizetném be az általa kiválasztott lányhoz, és neki egy fillérjébe nem kerülne?
Bazzani? Toca? Asbee? davemayer? akárki? Sobri Jóska
Még akkor sem érdekelne, ha én kapnék pénzt érte.Atari
Kihagynám, közel sem a pénzzel van a probléma.


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 13 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Mekkora gyökérség megszabni a rendőrségnek, hogy mennyi büntetést kell bevasalni gyorshajtásból, sőt a várható összeget bekalkulálni a költségvetésbe.Az a rendőr aki elfogja a betörőket az semmibe sem lesz nézve, bezzeg aki hozza a normát, esetleg túlteljesíti az lesz a faszagyerek?Ez szerintem undorító!laccoo74
Semmi közöm hozzájuk, de erősen kétlem, hogy úgy működik a rendőrség, hogy a járőr találja ki, hogy ő most épp gyorshajtó vadászatra vagy betörő üldözésre megy-e.
Egyébként a belekalkuláltságot sem érzem én problémának, látják évek óta, hogy kb. mennyi pénz jön be ilyenekből, badarság lenne úgy számolni, mintha ez nem létező bevétel lenne.

több mint 13 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci
Mekkora gyökérség megszabni a rendőrségnek, hogy mennyi büntetést kell bevasalni gyorshajtásból, sőt a várható összeget bekalkulálni a költségvetésbe.Az a rendőr aki elfogja a betörőket az semmibe sem lesz nézve, bezzeg aki hozza a normát, esetleg túlteljesíti az lesz a faszagyerek?Ez szerintem undorító!
több mint 13 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 790 — Poloska confirmed
Pinahegyek.
több mint 13 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 270 — Axel Foley
Hanni +1 kör.

több mint 13 éve
davemayer Chicago Bears 15 697 — "Grammar maci"
Egyébként aki bőszen tiltakozik, hogy "szexért nem fizet", azt akkor se érdekelné egy ilyen kaland, ha én fizetném be az általa kiválasztott lányhoz, és neki egy fillérjébe nem kerülne?
Bazzani? Toca? Asbee? davemayer? akárki? Sobri Jóska
Még akkor sem érdekelne, ha én kapnék pénzt érte.Atari
köszi Sobri én is kihagyom, mivel nem pénzügyi eredetű az aggályom ezért nem oldottad fel a "gátlásaim" a témával kapcsolatban.

illetve akkor átadom a lehetőséget Hanninak.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 13 éve
sapka Washington Commanders 6 678 — sapka
egyszer a Balkánon ugyanilyennel találkoztam, de plusz a WC ajtót ha kinyitottad (befelé nyíllott), akkor a lyuk/helyszín fölé lógott, olyan kicsi volt a helység; ez befelé nem volt gond, ha kicsit félreálltál pont beslusszanhattál, kifelé viszont, na igen az már fondorlatos, hogy tudod úgy kinyitni az ajtót, hogy ne kelljen belelépni semmibe, és még átférhess a résen a fal és ajtó között.

(pozitív sztori: Macedóniában egy benzinkúton, nyugat-európai szintű fantasztikus mosdó. Nem erre számítottam, na 😀.)

Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 609 — Chiefs GM
ott az az old skool pottyantós wc volt, de nem ilyen ülőkés, hanem a "talajszinten" volt elhelyezve a cucc, ilyen föléguggolós 😀 Rataxes
Kínában ez az átlagos, általában az otthoni vécék is ilyenekjjncaa
Én ennek az update verziójával találkoztam, ott volt egy rúd a földbe állítva, hogy legyen mibe kapaszkodni. 😀

több mint 13 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 207 — no es importante
ott az az old skool pottyantós wc volt, de nem ilyen ülőkés, hanem a "talajszinten" volt elhelyezve a cucc, ilyen föléguggolós 😀 Rataxes
Kínában ez az átlagos, általában az otthoni vécék is ilyenek


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
pc_x 943 — Red Fist
Én Bulgáriáról hallottam ilyen történetet muteroméktól - én is ott voltam de még nagyon kis kölökként, annyira hogy saját bilim volt, így szerencsére nem kellett átélnem a szitut 😀 (valószínű egyébként sem emlékeznék rá)
Szóval Bulgáriában nyaraltunk egy kempingben, ott az az old skool pottyantós wc volt, de nem ilyen ülőkés, hanem a "talajszinten" volt elhelyezve a cucc, ilyen föléguggolós 😀 A takarítás abból állt hogy kétnaponta jött a néni és slaggal végigcsapatta a helyszínt, folyt a szar mindenhol 😀Rataxes
2003-ban Szerbiában volt szerencsém egy ilyenhez egy autópálya-pihenőben! 😀empty taxi
2009 szintén szerbia, pályához tartozó "öltöző és mosdó"


több mint 13 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 790 — Poloska confirmed
Egyébként aki bőszen tiltakozik, hogy "szexért nem fizet", azt akkor se érdekelné egy ilyen kaland, ha én fizetném be az általa kiválasztott lányhoz, és neki egy fillérjébe nem kerülne?
Bazzani? Toca? Asbee? davemayer? akárki?

Sobri Jóska
Erre nem lehet benevezni? 😀
több mint 13 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 344 — NFL bracket champion '26
Én Bulgáriáról hallottam ilyen történetet muteroméktól - én is ott voltam de még nagyon kis kölökként, annyira hogy saját bilim volt, így szerencsére nem kellett átélnem a szitut 😀 (valószínű egyébként sem emlékeznék rá)
Szóval Bulgáriában nyaraltunk egy kempingben, ott az az old skool pottyantós wc volt, de nem ilyen ülőkés, hanem a "talajszinten" volt elhelyezve a cucc, ilyen föléguggolós 😀 A takarítás abból állt hogy kétnaponta jött a néni és slaggal végigcsapatta a helyszínt, folyt a szar mindenhol 😀Rataxes
2003-ban Szerbiában volt szerencsém egy ilyenhez egy autópálya-pihenőben! 😀


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...