Könyvek, színház
20 feliratkozó
több mint 9 éve
Régen olvastam Stephen King nagyregényt, most volt időm A Búra alatt-ra.Laza 1600 oldal, de az első 2-300 oldalt követően, melyben bemutatja egy kétezres kisváros 30-40 nevesített (és a könyv fő)szereplőjét, pörög mint egy hollywoody akciófilm.
A sztori a címből következően egyszerű: egy amerikai város köré (fölé, alá) áthatolhatatlan búra kerül, ezzel elvágva a világtól, mindentől.
Ebben a morbid helyzetben pedig beindulnak a szereplők. A politikus, az újságíró, a volt katona, az orvos, a helyi tahók, iskolások mind hozzáteszik a magukét, egy igazán jól megírt, sokszereplős, szórakoztató, tanulságos könyvhöz.
Nekem tőle a régi vonal tetszett eleddig, relatíve kevés horror/thriller elemmel, a Tűzgyújtó, az Álomcsapda, a Végítélet, a Holtsáv, az Az, a Rémkoppantók, a Hasznos holmik, a Halálsoron, na a Búra alatt tökéletesen beleillik ebbe a sorba, King egyik legjobb nagyregénye, bátran ajánlom.
(Tudom Vrijbloed, a 11/22/63 is biztos jó, az újak közül, de az időutazós könyveket utálom. A Mr.Mercedes-t, és a Joylandet fogom még, azt nem 😉 )
több mint 9 éve
Én ami megjelent tőle magyarul mind olvastam, igaz, kb 20 évvel ezelött.elsősorban baggiohoz szólna a kérdésem, de persze más véleményére is kíváncsi vagyok.Nem vagyok sci-fi rajongó (se fantasy), így az ilyen témájú könyveit még Vonnegutnak is kerültem (ő maga se gondolt sokat a műfajról amúgy 😊). De egyik korai műveként nem lennék meglepődve, ha nem lenne annyira sziporkázó, mint pl. Az ötös számú vágóhíd.baggio
a titán szirénjeit hol helyeznétek el a vonnegut könyvek toplistáján? eddig mindent imádtam tőle, de most az egyharmadánál járok ennek és még semennyire nem szippantott be :\kristof
A Titán szirénjei volt az, aminél úgy éreztem, hogy kilóg lefelé az életművéből.
Nálam ez a Vonnegut top5:
Éj anyánk
Bajnokok Reggelije
Hókuszpókusz
Börtöntöltelék
Az ötös számú vágóhíd (ami biza sci-fi)
több mint 9 éve
elsősorban baggiohoz szólna a kérdésem, de persze más véleményére is kíváncsi vagyok.Nem vagyok sci-fi rajongó (se fantasy), így az ilyen témájú könyveit még Vonnegutnak is kerültem (ő maga se gondolt sokat a műfajról amúgy 😊). De egyik korai műveként nem lennék meglepődve, ha nem lenne annyira sziporkázó, mint pl. Az ötös számú vágóhíd.
a titán szirénjeit hol helyeznétek el a vonnegut könyvek toplistáján? eddig mindent imádtam tőle, de most az egyharmadánál járok ennek és még semennyire nem szippantott be :\kristof
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
elsősorban baggiohoz szólna a kérdésem, de persze más véleményére is kíváncsi vagyok.a titán szirénjeit hol helyeznétek el a vonnegut könyvek toplistáján? eddig mindent imádtam tőle, de most az egyharmadánál járok ennek és még semennyire nem szippantott be :\
több mint 9 éve
1500 oldallal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy rövidnek fogom találni a Háború és békét. :-/ Most viszont már hiányzik, elolvastam volna még egy darabig. 😕
több mint 9 éve
hiconsumption.com/2014/05/the-20-coolest-libraries-in-the-world/sütiNagyon jó! 😀
Kardok Vihara így 750 oldal után nagyon badass!
több mint 9 éve
hiconsumption.com/2014/05/the-20-coolest-libraries-in-the-world/
több mint 9 éve
Királyok Csatája befejezve.Kardok Vihara felkészül. 😀
több mint 9 éve
Az a film mindenről szól, csak nem az életéről. A Hawking című doku inkább.baggiovégre nem csak én gyűlölöm szívből azt a filmet
több mint 9 éve
Az a film mindenről szól, csak nem az életéről. A Hawking című doku inkább.
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
dugo93
4 245
A film leginkább az életéről 😀 Szóval nem a könyvről szól a dolog.Üdv Urak!Ha érdekel a téma, akkor mindenképpen.
Nem vagyok egy nagy könyv rajongó, viszont a Hawkingról szóló új film megindította bennem a lendületet, hogy elolvassam a Mindenség elméletét. A témája mindig is érdekelt, de azért megkérdezlek titeket, hogy megéri-e megvenni? Jó-e a könyv egy olyan embernek aki szereti ezt a témát?dugo1993
Jó könyveket ír, és az egyszerűbb ember is megérti.
(Igaz fogalmam sincs miről szól a film.)süti
Köszi a választ!
több mint 9 éve
Üdv Urak!Nincs happy end.
Nem vagyok egy nagy könyv rajongó, viszont a Hawkingról szóló új film megindította bennem a lendületet, hogy elolvassam a Mindenség elméletét. A témája mindig is érdekelt, de azért megkérdezlek titeket, hogy megéri-e megvenni? Jó-e a könyv egy olyan embernek aki szereti ezt a témát?dugo1993
több mint 9 éve
Üdv Urak!Ha érdekel a téma, akkor mindenképpen.
Nem vagyok egy nagy könyv rajongó, viszont a Hawkingról szóló új film megindította bennem a lendületet, hogy elolvassam a Mindenség elméletét. A témája mindig is érdekelt, de azért megkérdezlek titeket, hogy megéri-e megvenni? Jó-e a könyv egy olyan embernek aki szereti ezt a témát?dugo1993
Jó könyveket ír, és az egyszerűbb ember is megérti.
(Igaz fogalmam sincs miről szól a film.)
több mint 9 éve
dugo93
4 245
Üdv Urak!Nem vagyok egy nagy könyv rajongó, viszont a Hawkingról szóló új film megindította bennem a lendületet, hogy elolvassam a Mindenség elméletét. A témája mindig is érdekelt, de azért megkérdezlek titeket, hogy megéri-e megvenni? Jó-e a könyv egy olyan embernek aki szereti ezt a témát?
több mint 9 éve
Elhunyt Terry Pratchett, a Korongvilág sorozat írója. Twitteren így búcsúztak tőle:AT LAST, SIR TERRY, WE MUST WALK TOGETHER. Terry took Death’s arm and followed him through the doors and on to the black desert under the endless night. The End.
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Nemzeti, Víg, Radnóti, bárhova.Én nem vagyok híve a "színház, mint kiemelt társadalmi esemény" elméletnek.Hova szoktál járni, Madách?Amadeus91
Ahogy a moziban is szokásom diskurálni ha partnerrel vagyok, a színházban is, ha úgy tartja kedvem.
A színház is egyfajta szórakozás, nem kell túlmisztifikálni.
Még innivalót is viszek be, és wc-re is kimegyek, ha nem bírom ki szünetig.Sobri Jóska
Madáchban ezer éve nem voltam.
Legközelebb Vígbe megyek "Dreigroschenoper"-t nézni.
több mint 9 éve
Amadeus the Young
32 995
Én nem vagyok híve a "színház, mint kiemelt társadalmi esemény" elméletnek.Hova szoktál járni, Madách?
Ahogy a moziban is szokásom diskurálni ha partnerrel vagyok, a színházban is, ha úgy tartja kedvem.
A színház is egyfajta szórakozás, nem kell túlmisztifikálni.
Még innivalót is viszek be, és wc-re is kimegyek, ha nem bírom ki szünetig.Sobri Jóska
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 9 éve
Ááá, az megvan otthon, már szemeztem is vele. 😀Proust is van, a teljes Az eltűnt idő nyomában trilógiát odaadnám érte 😊baggioA holtszezonban mindig rákapok az olvasásra, be is táraztam vagy 10 kötetet (Az Amerikai tragédiától a Stalkerig), viszont a legutóbbi rendelésemből is valahogy kimaradt Az idő rövid története, amit régóta kinéztem már. Ha esetleg könyvcsere keretében valakivel le tudnám boltolni, az csudálatos lenne, a könyv állapotától függően akár a Watchmen angol változatát vagy mondjuk Dave Revsine: The Opening Kickoff című munkáját (amiről itt írtam: ncaahu.wordpress.com/2014/09/17/konyvek-a-college-footballrol/ ) is odaadnám.baggioMajdnem Proustra asszociálltam, meg Borgessre a címből, amit írtál, aztán leesett. 😀
Amúgy dettó, nekiálltam, gyürkőztem a Tűz és Jég Dalának, hamarosan jön a Királyok Csatája.Vrijbloed
több mint 9 éve
Proust is van, a teljes Az eltűnt idő nyomában trilógiát odaadnám érte 😊A holtszezonban mindig rákapok az olvasásra, be is táraztam vagy 10 kötetet (Az Amerikai tragédiától a Stalkerig), viszont a legutóbbi rendelésemből is valahogy kimaradt Az idő rövid története, amit régóta kinéztem már. Ha esetleg könyvcsere keretében valakivel le tudnám boltolni, az csudálatos lenne, a könyv állapotától függően akár a Watchmen angol változatát vagy mondjuk Dave Revsine: The Opening Kickoff című munkáját (amiről itt írtam: ncaahu.wordpress.com/2014/09/17/konyvek-a-college-footballrol/ ) is odaadnám.baggioMajdnem Proustra asszociálltam, meg Borgessre a címből, amit írtál, aztán leesett. 😀
Amúgy dettó, nekiálltam, gyürkőztem a Tűz és Jég Dalának, hamarosan jön a Királyok Csatája.Vrijbloed
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
A holtszezonban mindig rákapok az olvasásra, be is táraztam vagy 10 kötetet (Az Amerikai tragédiától a Stalkerig), viszont a legutóbbi rendelésemből is valahogy kimaradt Az idő rövid története, amit régóta kinéztem már. Ha esetleg könyvcsere keretében valakivel le tudnám boltolni, az csudálatos lenne, a könyv állapotától függően akár a Watchmen angol változatát vagy mondjuk Dave Revsine: The Opening Kickoff című munkáját (amiről itt írtam: ncaahu.wordpress.com/2014/09/17/konyvek-a-college-footballrol/ ) is odaadnám.baggioMajdnem Proustra asszociálltam, meg Borgessre a címből, amit írtál, aztán leesett. 😀
Amúgy dettó, nekiálltam, gyürkőztem a Tűz és Jég Dalának, hamarosan jön a Királyok Csatája.
több mint 9 éve
rantotthus
261
John Scalzi <3
több mint 9 éve
A holtszezonban mindig rákapok az olvasásra, be is táraztam vagy 10 kötetet (Az Amerikai tragédiától a Stalkerig), viszont a legutóbbi rendelésemből is valahogy kimaradt Az idő rövid története, amit régóta kinéztem már. Ha esetleg könyvcsere keretében valakivel le tudnám boltolni, az csudálatos lenne, a könyv állapotától függően akár a Watchmen angol változatát vagy mondjuk Dave Revsine: The Opening Kickoff című munkáját (amiről itt írtam: ncaahu.wordpress.com/2014/09/17/konyvek-a-college-footballrol/ ) is odaadnám.
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Én nem vagyok híve a "színház, mint kiemelt társadalmi esemény" elméletnek.Ahogy a moziban is szokásom diskurálni ha partnerrel vagyok, a színházban is, ha úgy tartja kedvem.
A színház is egyfajta szórakozás, nem kell túlmisztifikálni.
Még innivalót is viszek be, és wc-re is kimegyek, ha nem bírom ki szünetig.
több mint 9 éve
Parasztopera egész kellemes meglepetés volt.Nem igazán a stílusom (bár már inkább ez, mint némelyik mozifilm), de végig lekötött, olyan fordulatos volt a cselekmény. Kellemesen vegyült benne a tragédia és a humor, abból is az igényesebb fajtából. Zenekarral mindvégig megvolt a hangulata, nem unatkozott az ember egy percet sem az ember. Az eleje indult talán kicsit lassan, a végére azért szépen kibontakozott a történet. Jobban zavart, hogy némelyik ember a színházban (sem) tud viselkedni, amennyit az előttem ülő nő fecsegett és mozgolódott...