Koronavírus 2024

34 feliratkozó

több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Szerintem eccerűen arról van szó: az emberek (nagy?) többsége nem akar drasztikusan változtatni a bevásárlásai szokásain. Sokan talán akkor se tudnának, ha akarnának. Arra szocializálódtak, hogy bármikor, bármit megvehetnek, ha elfelejtettek valamit, vagy vágyuk támad valamire. Nincsenek kondicionálva rá, hogy egy átgondolják, mire van alapvetően szükség egy háztartásban, és abból kellő mennyiséget előre beszerezzenek. Lehet velem vitatkozni...
nagylaza
A legelső perctől fogva írom, hogy amilyen módon ez a járvány kommunikálva lett és amilyen féloldalas intézkedések születtek, lehetetlen, hogy az emberek önszántukból kivétel nélkül mind bezárkózzanak egy láthatatlan "ellenség" okán. Ma már a halottaskocsikkal és a túlterhelt kórházakkal sem lehet hosszabb távon riadalmat okozni, ezek a napi híradók miatt amúgy is az életünk részévé váltak (mint dolgok, melyek "másokkal" történnek).

Amíg lehet boltba menni, addig miért ne mennének az emberek oda? Repülni is csak azért nem repülnek, mert minden országba már csak a saját állampolgárok utazhatnak két hét kötelező karanténnal, de azt várni, hogy a szép szó egyenlőnek bizonyul a törvénnyel, totálisan életszerűtlen.
r.baggio
Csernobil után se vettek fejes salátát a népek, pedig majdnem ingyen dobálták utánuk. Tudom, ez távoli és sántikálós példa, de úgy gondolom, ha konkrét veszélyt érzékelnek az emberek, akkor a nagy részük maguktól betart még olyan intézkedéseket is, amelyeket meg sem hoztak. Azzal, hogy rossz volt a kommunikáció, nyilván egyetértek. Ha viszont húsvét után berobban a járvány (ne legyen így!), akkor megint maguktól kiürülnek az utcák. Csak akkor már késő lesz.
több mint 4 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 830 — 258. §
Szerintem eccerűen arról van szó: az emberek (nagy?) többsége nem akar drasztikusan változtatni a bevásárlásai szokásain. Sokan talán akkor se tudnának, ha akarnának. Arra szocializálódtak, hogy bármikor, bármit megvehetnek, ha elfelejtettek valamit, vagy vágyuk támad valamire. Nincsenek kondicionálva rá, hogy egy átgondolják, mire van alapvetően szükség egy háztartásban, és abból kellő mennyiséget előre beszerezzenek. Lehet velem vitatkozni...
nagylaza
A legelső perctől fogva írom, hogy amilyen módon ez a járvány kommunikálva lett és amilyen féloldalas intézkedések születtek, lehetetlen, hogy az emberek önszántukból kivétel nélkül mind bezárkózzanak egy láthatatlan "ellenség" okán. Ma már a halottaskocsikkal és a túlterhelt kórházakkal sem lehet hosszabb távon riadalmat okozni, ezek a napi híradók miatt amúgy is az életünk részévé váltak (mint dolgok, melyek "másokkal" történnek).

Amíg lehet boltba menni, addig miért ne mennének az emberek oda? Repülni is csak azért nem repülnek, mert minden országba már csak a saját állampolgárok utazhatnak két hét kötelező karanténnal, de azt várni, hogy a szép szó egyenlőnek bizonyul a törvénnyel, totálisan életszerűtlen.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
"Egy tanulmány szerint az amerikaiak többsége nem érezné magát biztonságban a stadionokban - még akkor sem, ha a karantént felfüggesztenék -, amíg a koronavírus elleni oltást nem fejlesztik ki.
Ezt az álláspontot vallja a 72 százaléka azoknak, akik részt vettek a New Jersey-i Seton Hall Egyetem készítette felmérésben. A tanulmány szerint még a fanatikus szurkolók 61 százaléka is azt mondta, hogy mindaddig távol tartja magát a sportversenyek helyszíni megtekintésétől, amíg az új vírus ellen nem oltják be.
A válaszadók 12 százaléka akkor hajlandó elmenni a stadionokba, ha garantálják a kellő távolságtartást a nézők között, ugyanakkor 13 százaléka kész arra, hogy ugyanúgy, mint a járvány előtt, akár oltás nélkül is ott legyen a lelátón."
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Ugye-ugye, a sok-sok fakenews!  m.facebook.com/story.php?story_fbid=2552589718289062&id=100006141756268
Szokol
Ez is egy történet...
 wmn.hu/wmn-life/52611-arrol-beszelt-hogy-csak-ezt-a-ket-hetet-kell-kihuznia--a-koronavirus-egyik-halalos-aldozatanak-tortenete
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Aki bezárkózik, csak otthon ücsörög, de azérrt naponta kétnaponta eljár bevásárolni, az nagyobb veszélyt jelent magára és a környezetére mint akik pl néhányan összejárnak —megfelelő távolságot tartva egymástól—szomszédolni, iszogatni, bográcsozni stb.
De nem járnak vásárolni az emberek közé, inkább mindent odarendeltetnek. Most akkor ki és hogy dönt a felelőséggel való viselkedésről.
ozibozi
Életem a kis nanogedváiddal amit eddig nevelgettél eltotyogsz a boltba, de nem légcserélősbe, sima zamatba, eládogász kicsit fizetel majd hazasétálsz a nanodzsuváiddal. Node ha megülsz valahol egy negyedórára, nehogy aszidd nem kezdenek el pinpongozni snóblizni meg miegyebek. Errűl pofázok három hete, expozíció, nem halsz el ha rádszáll egy, de ha önszántadból benn vagy a fingfelhőbe akkor ne csodálkozz, ha büdös van.
sutianap
Fontos, hogy ezt te írod (tudom, nem először). Neked talán elhiszik.
több mint 4 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 288 — capitaine du château de Vienne 1487
Aki bezárkózik, csak otthon ücsörög, de azérrt naponta kétnaponta eljár bevásárolni, az nagyobb veszélyt jelent magára és a környezetére mint akik pl néhányan összejárnak —megfelelő távolságot tartva egymástól—szomszédolni, iszogatni, bográcsozni stb.
De nem járnak vásárolni az emberek közé, inkább mindent odarendeltetnek. Most akkor ki és hogy dönt a felelőséggel való viselkedésről.
ozibozi
Életem a kis nanogedváiddal amit eddig nevelgettél eltotyogsz a boltba, de nem légcserélősbe, sima zamatba, eládogász kicsit fizetel majd hazasétálsz a nanodzsuváiddal. Node ha megülsz valahol egy negyedórára, nehogy aszidd nem kezdenek el pinpongozni snóblizni meg miegyebek. Errűl pofázok három hete, expozíció, nem halsz el ha rádszáll egy, de ha önszántadból benn vagy a fingfelhőbe akkor ne csodálkozz, ha büdös van.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Ugye-ugye, a sok-sok fakenews!  m.facebook.com/story.php?story_fbid=2552589718289062&id=100006141756268
Szokol
Nem hittem volna, hogy még Nyíregyházán is Karácsony a polgármester.
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Szerintem eccerűen arról van szó: az emberek (nagy?) többsége nem akar drasztikusan változtatni a bevásárlásai szokásain. Sokan talán akkor se tudnának, ha akarnának. Arra szocializálódtak, hogy bármikor, bármit megvehetnek, ha elfelejtettek valamit, vagy vágyuk támad valamire. Nincsenek kondicionálva rá, hogy egy átgondolják, mire van alapvetően szükség egy háztartásban, és abból kellő mennyiséget előre beszerezzenek. Lehet velem vitatkozni...
több mint 4 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 6 933 — Steelers fan
Ugye-ugye, a sok-sok fakenews!  m.facebook.com/story.php?story_fbid=2552589718289062&id=100006141756268
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
 index.hu/gazdasag/2020/04/11/koronavirus_aruhazak_boltok_tomeg_husvet/
Vrij6
No offense, de bármiféle vírus nélkül is ki az a címerállat, aki húsvét szombaton érzi magában az affinitást, hogy elintézze a nagybevásárlást?
VanillaSky
pl az, aki csütörtökön nem ért rá, és nincs nagy fagyasztókapacitása
slowmotion
Csütörtökön már késő lett volna. Ugyanilyen tömeg nyüzsgött.
több mint 4 éve
YoungZeeZee 8 437
 index.hu/gazdasag/2020/04/11/koronavirus_aruhazak_boltok_tomeg_husvet/
Vrij6
No offense, de bármiféle vírus nélkül is ki az a címerállat, aki húsvét szombaton érzi magában az affinitást, hogy elintézze a nagybevásárlást?
VanillaSky
pl az, aki csütörtökön nem ért rá, és nincs nagy fagyasztókapacitása
slowmotion
de csak kb 3 naprol beszlunk amikor nincs nyitva semmi 😀 nem 1 honaprol.

Szerkesztette: YoungZeeZee
több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 24 281 — Cowboys fan
 index.hu/gazdasag/2020/04/11/koronavirus_aruhazak_boltok_tomeg_husvet/
Vrij6
No offense, de bármiféle vírus nélkül is ki az a címerállat, aki húsvét szombaton érzi magában az affinitást, hogy elintézze a nagybevásárlást?
VanillaSky
pl az, aki csütörtökön nem ért rá, és nincs nagy fagyasztókapacitása
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Aki bezárkózik, csak otthon ücsörög, de azérrt naponta kétnaponta eljár bevásárolni, az nagyobb veszélyt jelent magára és a környezetére mint akik pl néhányan összejárnak —megfelelő távolságot tartva egymástól—szomszédolni, iszogatni, bográcsozni stb.
De nem járnak vásárolni az emberek közé, inkább mindent odarendeltetnek. Most akkor ki és hogy dönt a felelőséggel való viselkedésről.
ozibozi
Aki bezárkózik, csak otthon ücsörög, de azérrt naponta kétnaponta eljár bevásárolni, az nagyobb veszélyt jelent magára és a környezetére mint akik pl néhányan összejárnak —megfelelő távolságot tartva egymástól—szomszédolni, iszogatni, bográcsozni stb.
De nem járnak vásárolni az emberek közé, inkább mindent odarendeltetnek. Most akkor ki és hogy dönt a felelőséggel való viselkedésről.
ozibozi
Iszogatni, bográcsolni - megfelelő távolságot tartva? Elég szürreálisan hangzik.
nagylaza
Közepes nemNagy kert kell hozzá simán működik. A pénztárnál állásnál simán biztonságosabb.
ozibozi
Ha te mondod...
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 16 675

zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 366 — Do Your Job

Csajokkal?....

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Aki bezárkózik, csak otthon ücsörög, de azérrt naponta kétnaponta eljár bevásárolni, az nagyobb veszélyt jelent magára és a környezetére mint akik pl néhányan összejárnak —megfelelő távolságot tartva egymástól—szomszédolni, iszogatni, bográcsozni stb.
De nem járnak vásárolni az emberek közé, inkább mindent odarendeltetnek. Most akkor ki és hogy dönt a felelőséggel való viselkedésről.
ozibozi
Aki bezárkózik, csak otthon ücsörög, de azérrt naponta kétnaponta eljár bevásárolni, az nagyobb veszélyt jelent magára és a környezetére mint akik pl néhányan összejárnak —megfelelő távolságot tartva egymástól—szomszédolni, iszogatni, bográcsozni stb.
De nem járnak vásárolni az emberek közé, inkább mindent odarendeltetnek. Most akkor ki és hogy dönt a felelőséggel való viselkedésről.
ozibozi
Iszogatni, bográcsolni - megfelelő távolságot tartva? Elég szürreálisan hangzik.
több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 24 281 — Cowboys fan
Apró örömök: egész jól sikerült a kalács. Formáját tekintve, mondjuk, némileg rusztikus. De legalább finom... (Szerencse, hogy pékmesterünk nem látta, mennyit bajmolódtam a fonással.) Kösz, hogy küldtétek a csít!😊
nagylaza
Jó szó ez a rusztikus.
A csúnya nőkre meg azt szokták mondani, hogy karakteres. 😀
kittli
meg azt, hogy aranyos
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Most kerestem utána, most már duplán értem, miért kussol az Origo. A borsodnádasdi idősek otthona, ahova beütött a járvány, nem önkormányzati, de nem is egyházi, hanem állami fenntartású intézmény (Észak-Borsodi Integrált Szociális Intézmény).
Borsodnádasdról továbbra egy szó sem, a seggnyaló propagandistáknál jelenleg ez a vezető anyag:
"Elszabadult járvány a fővárosi idősotthonban, tömött BKV-buszok - Karácsonyék sorozatos durva hibái
A koronavírus-járvány a fővárosi vezetés tehetetlensége és mulasztásai miatt egyre erősebben terjed a fővárosban."
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 16 675
Aki bezárkózik, csak otthon ücsörög, de azérrt naponta kétnaponta eljár bevásárolni, az nagyobb veszélyt jelent magára és a környezetére mint akik pl néhányan összejárnak —megfelelő távolságot tartva egymástól—szomszédolni, iszogatni, bográcsozni stb.
De nem járnak vásárolni az emberek közé, inkább mindent odarendeltetnek. Most akkor ki és hogy dönt a felelőséggel való viselkedésről.
több mint 4 éve
clbass New Orleans Saints 3 113 — Saints fan
Kérdés mit nevezünk császkálásnak...
NB2
De vitatkozik 😕
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 038 — #NoStress
Kérdés mit nevezünk császkálásnak...
NB2
Egyértelműek a rendelkezések.
 koronavirus.gov.hu/cikkek/megjelent-kijarasi-korlatozasrol-szolo-rendelet

Az nincs benne,
hogy lemész fagyizni,
átmész a haverokhoz iszogatni, társasozni,
két négyzetméteren álldogáltok, cigiztek négyen,
együtt bicikliztek, ha nem egy háztartásban éltek,
ésatöbbi, amit momentán 5 és 500 ezer forint közötti bírsággal büntethetnek.

És a lényeg, egy ilyen jellegű intézkedés kihirdetése többet ér, mint 500ezres büntetés fenyegetettsége annak, akinek nincs összesen ennyi pénze.
Én nem tudok olyan fenyegetettséget, ami ennél erősebb, de még nem kijárási tilalom, ami ösztönöz a szabályok betartására, de nem teszi kötelezővé.

több mint 4 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 366 — Do Your Job
7 körül, már alig voltak a Lidlben. 50% maszkban.
És minden volt. Az élesztőt nem néztem...

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 4 éve
peach Atlanta Falcons 14 653 — a new hope (again)
Kérdés mit nevezünk császkálásnak...
NB2
Remélem nem portyázást és fürkészést...

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
NB2 New England Patriots 24 469 — nabege2@yahoo.com
Kérdés mit nevezünk császkálásnak...
több mint 4 éve
clbass New Orleans Saints 3 113 — Saints fan
Debrecenben már újraindult a buszgyár, jövő héten követi példáját az összes többi az ország különböző pontjain, a boltok tele vásárlókkal, ebben a vírusban az emberek részéről ennyi volt. Aztán hogy a vírus mit szól hozzá, az a hónap végére világosan kiderül majd...
r.baggio
Én kitaláltam az ideális kormányzati retorziót.
Aki megszegi a jelenlegi kijárási korlátozást és elbóklászik, nem marad otthon, és mobilinformációk, rutinellenőrzés, vagy egyéb módon bizonyítottan bóklászik, annál ezt szépen rögzítik, és ha elkapja, és az 5%-ba kerül, akinek szüksége lehet lélegeztetőgépre, akkor ezzel vállalja azt, hogy ha nem lesz elég lélegeztetőgép, nem sorolható előrébb, mint egy olyan, aki szépen üldögél otthon, akárhány éves is. Sőt, ha jön egy otthonülő öreg, akkor tudomásul veszi, hogy őt veszik le róla.
Ha 25 éves, aki szerint rajta az atom se fog, hát bóklásszon. Most is ezt teszi egyébiránt is. Ha 75 éves, és meg tud ülni a seggén otthon, akkor reménykedhet, hogy nem szedik le a gépről, mert beesik egy fiatal bulikirály.
Ez nem direkt fenyegetés és/vagy büntetés kilátásba helyezése, hanem tulajdonképpen egyfajta "akkor nem kapsz jutalmat" lehetősége.
Szerintem nagyobb visszatartó ereje lehetne, mint bárminek, ami nem egy valódi, de kivitelezhetetlen kijárási tilalom.
És ennyi.
Josef Sobri, Obersobribannführer
Sobri Jóska
Ezzel a kinyilatkoztatással egy jóérzésű ember nem vitatkozik!