Koronavírus 2024

34 feliratkozó

több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Nagyon sok országban teljesen jól kontrollálják a dolgokat, messzire se kell menni.
gabokocka
Melyik ország készült fel erre a krízisre jól?
Semelyik.
USA, Anglia, Franciao. biztos nem.
Van néhány, aki egyelőre jónak tűnően improvizál.
Ők is azzal főznek, ami a kamrájukban van.
Sobri Jóska
Németország?
csebi
Akkor kár, hogy nem szóltak, hogy jön.
Vagy jól improvizálnak, miután az EU-nak köszönhetően kb. úgy vannak Európa többi része fölött, mint Ausztria volt a Habsburg Birodalom államalakulatai fölött.
Sobri Jóska
Józsi, azért tudtak felkészülni, mert alapvetően úgy gondolkoznak, hogy a pénzt nem ellopni, a haveroknak kellene adni, hanem a közintézményeket így az egészségügyet fejleszteni kell. nem atomfizika ez.
csebi
Illetve van némi gazdasági előnyük.
Vagy félreértelek, vagy óriási naivitás azt hinni, hogy a geopolitika nem szempont.
Mondok egy jó példát.
Olyan Németországgal példálózni, mintha velem példálóznál, hogy én milyen felkészült vagyok, és milyen jól kezelem a válságot, míg Biri néni és Jenő a melós proli meg nem.
Ez igaz, csak nekem van némi anyagi fórom, megtakarításom évtizedek óta mindkettejükkel szemben, így azért könnyebben kezelem jól a helyzetet. Nem?
Sobri Jóska
akkor pár statisztika:
Az egészségügyi kiadások (állami és magán összesen) 7,4%-os GDP-arányának tekintetében az EU tagállamok alsó harmadába tartoztunk 2016-ban.
Magyarországon az egészségügyi kiadások jóval az uniós átlag alatt vannak, és az utóbbi évtizedben tovább nőtt ez a különbség. 2015-ben Magyarország fejenként 1428 eurót költött az egészségügyre (a GDP 7,2%-a), ami körülbelül fele a 2797 eurós uniós átlagnak (a GDP 9,9%-a).

Itt meg is nézheted:
 concordeblog.hu/2018/11/29/egeszsegugyi-kiadasok-az-eu-ban/
GDP arányosan: nálunk: 7.4. Németország 11.1 tehát nem csak jobb helyzetből indulnak, hanem még mindig jóval többet költenek arányosan is. De amúgy nem meglepő, hogy mely országok vannak elől, melyek hátul. Az, hogy a bolgárok is ennyire ránk vernek az engem meglepett. Luxembourg meg kakukktojás, de asszem ott több a határmenti kórház, és a franciák, németek, belgák átvállalnak bizonyos terület lakosságát, és ellátják őket.

példádból kiindulva: igen te jól fel vagy készülve és jól kezeled, mert tartós élelmiszert viszel a magasabb jövedelmedből. Biri néninek és Jenőnek nem csak alacsonyabb a fizetése, de még emellé tartós élelmiszer helyett inkább ps4t vesz, hogy esportban méresse meg magát. aztán két fifa meccs szünetében meg fényt esznek.
csebi
Tőled is megkérdezem: miről akarsz meggyőzni?
Nem én vagyok Orbán.
Nem én döntöttem semmiben.
Én csak szeretek írogatni, rá is érek, le is köt, és próbálom felfejteni a döntéseik hátterét, ok okozati viszonyait, hogy ne kelljen megrekednem az Orbán egy geci, és a mindenszar szintjén puffogva.
Sobri Jóska
Valóban: te azon a szinten rekedtél meg, hogy minél nagyobb geci, annál inkább meghajolsz előtte.
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Fideszesként (tudom legalja vagyok) írom, hogy ez szerintem is rossz lépés. Szigorítani kell valamilyen formában, ennek módján lehet vitatkozni. Mert én hiába tartok be minden előírást, Ti is hiába tartjátok be, sőt talán még szigorúbban is, sajnos rengeteg ember nem teszi.

Szóval igen ez szerintem is egy faszság a Viktoréktól, amit nem tudok elfogadni.

Bocsánat.
tüsi91
Szarból nem lehet várat építeni.
Már késő, több tízezer- százezer a fertőzöttek száma.
Ha valaki, ő tudja mire van kapacitás.
Ahogy nem írja elő a maszkot, mert nincs, úgy nem is tilt, mert nem tud betartatni, felelősségre vonni, retorziókat foganatosítani.
Menti, ami menthető
Reálpolitika.
Ami hiba Extremisztánban.
Minden demokratikus vezető belebukik ebbe a válságba.
Sobri Jóska
Könnyebb dolga lenne, ha az elmúlt 10 évben stadionok helyett a kórházakat újítottak volna fel, rendberakták volna az egészségügyet. Pedig ugye az elmúlt 100 év legsikeresebb 10 éve volt.
gabokocka
És ha mondjuk most nem világjárvány lenne egy vírus miatt, hanem megindult volna 2 millió afrikai? Akkor a "rendberakták volna az egészségügyet" lózung helyett "rendberakták volna a rendvédelmet" lenne a mondás? És ha egy aszteroida tartana a Föld felé, akkor meg "rendberakták volna az űrkutatást"?
Egy extrém, váratlan helyzetnek az a kritériuma, hogy extrém és váratlan. Nem prognosztizálható, nem jelezhető előre.
Tudod, "ha tudom, hogy elesek, akkor leülök".
Irreleváns, hogy mit miért csináltak, nem csináltak.
Azzal kell főzni, ami a kamrában van.
Sobri Jóska
Ez most kb olyan kontra volt, hogy tán a gyurcsány jobb vóna?!?
A magyar egészségügy amióta létezik szar állapotban van. Az euba lépéssel soha nem látott tőke jelent meg az országban, de egyik kormány sem próbálta meg legalább az egy százalékát erre fordítani. Egyértelmű miért stadionokat építettek. Ekkora beruházásból kellően sok pénzt tudtak kiszedni maguknak. Ha érdekelné a vezért valamennyire is a sport, az infrastruktúra előtt a tudást, a játékot, a használt technológiát fejleszti. De mi történt? Vannak százmilliárdos stadionjaink, de játék tudás nulla, egy db nagybetűs sztár nincs magyarból és az itthoni edzők belterjesek. Harminc éve ugyanazok váltják egymást az élvonalban, miközben mindenhol megbuknak. Egy stadion árából a legtöbb kórházban meg lett volna a festés és burkolás.
Nem egy járvány miatt kell rendben lennie az egészségügynek, hanem mert Európa közepén egy EU-s pénzekkel kitömött országban élünk ahol a felsőfokú orvosi képzés világszinten az élmezőnyben van.
samu09
Ha mindenki a múltról akar diskurálni, tőlem...
Egy értelmes okot mondj, hogy az elmúlt 30 évben miért költött volna akár csak 1 százalékot is bármelyik kormány az egészségügyre?
Nem arra, hogy nekünk miért lenne jobb emiatt. Hanem arra, hogy nekik mi okuk lett volna rá? Milyen haszonnal járt volna számukra?
Sobri Jóska
Azt kérdezed, milyen haszonnal járt volna egy kormány számára, ha egészségügyre költ. Én pedig azt kérdezem: milyen kérdés ez?
nagylaza
Utilitarista.
Hiszen a politikusok haszonelvűen gondolkodnak.
Nem tudtad?
Sobri Jóska
Ja, hülye vagyok. Elfelejtettem. Köszönöm, hogy szóltál!
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 038 — #NoStress

Halkan megjegyzem Sobri már vagy 10x leírta a politika topikban hogy látja OV és bandája tevékenységét. Mindig is azon a véleményen volt, hogy OV-ék a saját zsebükre dolgoznak és jól teszik. Ez az amit az ide írók 99%-a nem fogad el, hogy egy államférfi nem azért kapja a felhatalmazást a honfitársaitól, hogy a saját zsebét megtömje.
NB2
Tipikus helyzet: ha tudta, az a baj, ha nem tudta, az a baj.
több mint 4 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 17 505 — StuG Life

bármennyire felháboritó, de egy politikus, gazdasági vezető számára, az a jó ha gipsz jakab állampolgár egészségesen él, nem beteg, dolgozik 65 éves koráig majd nyugdij első napján a kerti székében elhalálozik.

Nekik nem szempontok az emberiségi faktorok, minden betegre költött pénz meg nem térülő kiadás, nyugdijasok támogatása gazdaságilag szintén (politikailag más kérdés).

az a kurva szomorú az egészben, hogy sobri állitása igaz, senki sem költött eü-re és egy kormány sem ebbe bukott bele, ez pedig legalább akkora mértékben a választók felelőssége is.

Ráadásul egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb ezeknek a stadionoknak kurva nagy gond lesz a puszta fenntartása is. Hát ez most brutál gyorsan fog realizálódni, mert most már nem fogja elnézni a fidesz szavazó se, hogy a fociba öntsék a pénzt miközben nincs pénze kajára..
Szesze
Persze, egyértelmű volt.
De úgy voltak vele, hogy "ki nem szarja le?"
Megpróbálom nem túlbonyolítva mondani, hogy ne lehessen félreérteni.
A politikusok teljesen máshogy gondolkodnak, mint mi.
Nem azon logikák, metodikák mentén, azon egyszerű oknál fogva, hogy én ha rosszul döntök, annak anyagi, jogi, erkölcsi felelősségét én viselem. Gondolom te is így vagy vele.
A politikus megszokja, hogy kb. semmiért soha nem felelős.
Mi éhen halhatunk, megszégyenülhetünk a környezetünkben, börtönbe kerülhetünk, egy politikussal mi a legrosszabb, ami történhet? Nem lehet tovább politikus. Nem szavaznak rá. És mehet dolgozni. Némi vagyonnal a háta mögött.
Más világ.

több mint 4 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 25 266 — Keep pounding
Nagyon sok országban teljesen jól kontrollálják a dolgokat, messzire se kell menni.
gabokocka
Melyik ország készült fel erre a krízisre jól?
Semelyik.
USA, Anglia, Franciao. biztos nem.
Van néhány, aki egyelőre jónak tűnően improvizál.
Ők is azzal főznek, ami a kamrájukban van.
Sobri Jóska
De baszki, nem az van, hogy a döbrögi kapott egy random országot, hanem ez az az ország, amit 10 éve vezet 2/3-dal, a kamrában az van, amit ő odarakott. Nézd meg Ausztriát, Csehországot, Szlovákiát, Szlovéniát. Kb úgy kéne kinéznie nálunk is a dolgoknak.
gabokocka
Szerinted.
Szerintem nem.
Miről akarsz meggyőzni?
Én elfogadom, hogy te azt gondolod, te fogadd el, hogy én meg ezt.
Sobri Jóska
Hát akkor ezek szerint Te vagy sírköves vagy, vagy sírásó. Mert rajtuk kívül mindenki mást érzékenyebben érint a halottak száma.
gabokocka
Vagy nem picsogok a múlton, és nem siránkozok azon, amire semmi ráhatásom nincs.
kommunikálok, beszélgetek, agyalok, töprengek, leírom, ilyenek.
Nem értem miről akarsz meggyőzni.
Hogy ne szavazzak 2018-ban Orbánra?
Hát már megtörtént.
Vagy, hogy jobb a lélegeztetőgép, mint a konditerem a stadionban?
Tényleg azt hiszed, hogy erről kell? Komoly?
Én egy hónapja konstans azt írom, hogy teljes karantén kell, mert az minimalizálja a halottak számát, bár a gazdaságnak odabasz.
De ha azt írnám, hogy éljenek a zombik, az is ugyanannyit érne, mivel ez egy fórum.
Egyébként itthon ülök 38. napja és nem én döntöm el, hogy mi lesz. De ha nem így lenne, és dolgoznék, akkor se én dönteném el.
Tehát őszintén kérdezem, hogy miről akarsz meggyőzni?
Sobri Jóska
Akar a halál teged bármiről meggyőzni, ismerlek annyira hogy semmi értelme.
Csupán leirom, hogy ami itt folyik az bohózat. Ezzel nem azt írom, hogy Gyurcsánnyal, Vonával faszomtudja kivel jobb lenne. Viktor van hatalmon 10 éve, ez alatt pont annyira sikerült felkészülni bármi váratlan problémára, mintha a 4 éves fiam vezette volna az országot. Csak ő stadionok helyett kisautókat vett volna.
Ezt sikerül most még vmi hiperszuper méretű teszetoszasággal überel. Szerinted ez jó. Szerintem nem. Abban igazad van, hogy ráhatásunk nincs. De attól józanul gondolkodni még lehet. Vagy nézz sok Cili nénit.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 4 éve
NB2 New England Patriots 24 468 — nabege2@yahoo.com
Halkan megjegyzem Sobri már vagy 10x leírta a politika topikban hogy látja OV és bandája tevékenységét. Mindig is azon a véleményen volt, hogy OV-ék a saját zsebükre dolgoznak és jól teszik. Ez az amit az ide írók 99%-a nem fogad el, hogy egy államférfi nem azért kapja a felhatalmazást a honfitársaitól, hogy a saját zsebét megtömje.
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Fideszesként (tudom legalja vagyok) írom, hogy ez szerintem is rossz lépés. Szigorítani kell valamilyen formában, ennek módján lehet vitatkozni. Mert én hiába tartok be minden előírást, Ti is hiába tartjátok be, sőt talán még szigorúbban is, sajnos rengeteg ember nem teszi.

Szóval igen ez szerintem is egy faszság a Viktoréktól, amit nem tudok elfogadni.

Bocsánat.
tüsi91
Szarból nem lehet várat építeni.
Már késő, több tízezer- százezer a fertőzöttek száma.
Ha valaki, ő tudja mire van kapacitás.
Ahogy nem írja elő a maszkot, mert nincs, úgy nem is tilt, mert nem tud betartatni, felelősségre vonni, retorziókat foganatosítani.
Menti, ami menthető
Reálpolitika.
Ami hiba Extremisztánban.
Minden demokratikus vezető belebukik ebbe a válságba.
Sobri Jóska
Könnyebb dolga lenne, ha az elmúlt 10 évben stadionok helyett a kórházakat újítottak volna fel, rendberakták volna az egészségügyet. Pedig ugye az elmúlt 100 év legsikeresebb 10 éve volt.
gabokocka
És ha mondjuk most nem világjárvány lenne egy vírus miatt, hanem megindult volna 2 millió afrikai? Akkor a "rendberakták volna az egészségügyet" lózung helyett "rendberakták volna a rendvédelmet" lenne a mondás? És ha egy aszteroida tartana a Föld felé, akkor meg "rendberakták volna az űrkutatást"?
Egy extrém, váratlan helyzetnek az a kritériuma, hogy extrém és váratlan. Nem prognosztizálható, nem jelezhető előre.
Tudod, "ha tudom, hogy elesek, akkor leülök".
Irreleváns, hogy mit miért csináltak, nem csináltak.
Azzal kell főzni, ami a kamrában van.
Sobri Jóska
Ez most kb olyan kontra volt, hogy tán a gyurcsány jobb vóna?!?
A magyar egészségügy amióta létezik szar állapotban van. Az euba lépéssel soha nem látott tőke jelent meg az országban, de egyik kormány sem próbálta meg legalább az egy százalékát erre fordítani. Egyértelmű miért stadionokat építettek. Ekkora beruházásból kellően sok pénzt tudtak kiszedni maguknak. Ha érdekelné a vezért valamennyire is a sport, az infrastruktúra előtt a tudást, a játékot, a használt technológiát fejleszti. De mi történt? Vannak százmilliárdos stadionjaink, de játék tudás nulla, egy db nagybetűs sztár nincs magyarból és az itthoni edzők belterjesek. Harminc éve ugyanazok váltják egymást az élvonalban, miközben mindenhol megbuknak. Egy stadion árából a legtöbb kórházban meg lett volna a festés és burkolás.
Nem egy járvány miatt kell rendben lennie az egészségügynek, hanem mert Európa közepén egy EU-s pénzekkel kitömött országban élünk ahol a felsőfokú orvosi képzés világszinten az élmezőnyben van.
samu09
Ha mindenki a múltról akar diskurálni, tőlem...
Egy értelmes okot mondj, hogy az elmúlt 30 évben miért költött volna akár csak 1 százalékot is bármelyik kormány az egészségügyre?
Nem arra, hogy nekünk miért lenne jobb emiatt. Hanem arra, hogy nekik mi okuk lett volna rá? Milyen haszonnal járt volna számukra?
Sobri Jóska
Azt kérdezed, milyen haszonnal járt volna egy kormány számára, ha egészségügyre költ. Én pedig azt kérdezem: milyen kérdés ez?
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 504 — Lucas Scott
Nagyon sok országban teljesen jól kontrollálják a dolgokat, messzire se kell menni.
gabokocka
Melyik ország készült fel erre a krízisre jól?
Semelyik.
USA, Anglia, Franciao. biztos nem.
Van néhány, aki egyelőre jónak tűnően improvizál.
Ők is azzal főznek, ami a kamrájukban van.
Sobri Jóska
Németország?
csebi
Akkor kár, hogy nem szóltak, hogy jön.
Vagy jól improvizálnak, miután az EU-nak köszönhetően kb. úgy vannak Európa többi része fölött, mint Ausztria volt a Habsburg Birodalom államalakulatai fölött.
Sobri Jóska
Józsi, azért tudtak felkészülni, mert alapvetően úgy gondolkoznak, hogy a pénzt nem ellopni, a haveroknak kellene adni, hanem a közintézményeket így az egészségügyet fejleszteni kell. nem atomfizika ez.
csebi
Illetve van némi gazdasági előnyük.
Vagy félreértelek, vagy óriási naivitás azt hinni, hogy a geopolitika nem szempont.
Mondok egy jó példát.
Olyan Németországgal példálózni, mintha velem példálóznál, hogy én milyen felkészült vagyok, és milyen jól kezelem a válságot, míg Biri néni és Jenő a melós proli meg nem.
Ez igaz, csak nekem van némi anyagi fórom, megtakarításom évtizedek óta mindkettejükkel szemben, így azért könnyebben kezelem jól a helyzetet. Nem?
Sobri Jóska
akkor pár statisztika:
Az egészségügyi kiadások (állami és magán összesen) 7,4%-os GDP-arányának tekintetében az EU tagállamok alsó harmadába tartoztunk 2016-ban.
Magyarországon az egészségügyi kiadások jóval az uniós átlag alatt vannak, és az utóbbi évtizedben tovább nőtt ez a különbség. 2015-ben Magyarország fejenként 1428 eurót költött az egészségügyre (a GDP 7,2%-a), ami körülbelül fele a 2797 eurós uniós átlagnak (a GDP 9,9%-a).

Itt meg is nézheted:
 concordeblog.hu/2018/11/29/egeszsegugyi-kiadasok-az-eu-ban/
GDP arányosan: nálunk: 7.4. Németország 11.1 tehát nem csak jobb helyzetből indulnak, hanem még mindig jóval többet költenek arányosan is. De amúgy nem meglepő, hogy mely országok vannak elől, melyek hátul. Az, hogy a bolgárok is ennyire ránk vernek az engem meglepett. Luxembourg meg kakukktojás, de asszem ott több a határmenti kórház, és a franciák, németek, belgák átvállalnak bizonyos terület lakosságát, és ellátják őket.

példádból kiindulva: igen te jól fel vagy készülve és jól kezeled, mert tartós élelmiszert viszel a magasabb jövedelmedből. Biri néninek és Jenőnek nem csak alacsonyabb a fizetése, de még emellé tartós élelmiszer helyett inkább ps4t vesz, hogy esportban méresse meg magát. aztán két fifa meccs szünetében meg fényt esznek.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 038 — #NoStress
Fideszes ismerősöm hozzászólása FB-on.
"Bölcs döntés. Aki tökös az passzol. Polgiknál a labda."

Nem is tudom mit mondjak.
Bazzani
Double facepalm ide mar nem eleg.
Vrij6
Ez még semmi, lesznek ennél sokkal-sokkal durvább lépések/szituációk ahol még ezeknek az embereknek is nagyon nehéz lesz megmagyarázni maguknak, hogy milyen fasza minden (sokuknak azért persze sikerülni fog így is).
Szesze
De nem elégnek.
Ezért fog belebukni a kormányzat, csak gondolom "tudják, de nem hiszik."

több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 038 — #NoStress
Fideszesként (tudom legalja vagyok) írom, hogy ez szerintem is rossz lépés. Szigorítani kell valamilyen formában, ennek módján lehet vitatkozni. Mert én hiába tartok be minden előírást, Ti is hiába tartjátok be, sőt talán még szigorúbban is, sajnos rengeteg ember nem teszi.

Szóval igen ez szerintem is egy faszság a Viktoréktól, amit nem tudok elfogadni.

Bocsánat.
tüsi91
Szarból nem lehet várat építeni.
Már késő, több tízezer- százezer a fertőzöttek száma.
Ha valaki, ő tudja mire van kapacitás.
Ahogy nem írja elő a maszkot, mert nincs, úgy nem is tilt, mert nem tud betartatni, felelősségre vonni, retorziókat foganatosítani.
Menti, ami menthető
Reálpolitika.
Ami hiba Extremisztánban.
Minden demokratikus vezető belebukik ebbe a válságba.
Sobri Jóska
Könnyebb dolga lenne, ha az elmúlt 10 évben stadionok helyett a kórházakat újítottak volna fel, rendberakták volna az egészségügyet. Pedig ugye az elmúlt 100 év legsikeresebb 10 éve volt.
gabokocka
És ha mondjuk most nem világjárvány lenne egy vírus miatt, hanem megindult volna 2 millió afrikai? Akkor a "rendberakták volna az egészségügyet" lózung helyett "rendberakták volna a rendvédelmet" lenne a mondás? És ha egy aszteroida tartana a Föld felé, akkor meg "rendberakták volna az űrkutatást"?
Egy extrém, váratlan helyzetnek az a kritériuma, hogy extrém és váratlan. Nem prognosztizálható, nem jelezhető előre.
Tudod, "ha tudom, hogy elesek, akkor leülök".
Irreleváns, hogy mit miért csináltak, nem csináltak.
Azzal kell főzni, ami a kamrában van.
Sobri Jóska
Ez most kb olyan kontra volt, hogy tán a gyurcsány jobb vóna?!?
A magyar egészségügy amióta létezik szar állapotban van. Az euba lépéssel soha nem látott tőke jelent meg az országban, de egyik kormány sem próbálta meg legalább az egy százalékát erre fordítani. Egyértelmű miért stadionokat építettek. Ekkora beruházásból kellően sok pénzt tudtak kiszedni maguknak. Ha érdekelné a vezért valamennyire is a sport, az infrastruktúra előtt a tudást, a játékot, a használt technológiát fejleszti. De mi történt? Vannak százmilliárdos stadionjaink, de játék tudás nulla, egy db nagybetűs sztár nincs magyarból és az itthoni edzők belterjesek. Harminc éve ugyanazok váltják egymást az élvonalban, miközben mindenhol megbuknak. Egy stadion árából a legtöbb kórházban meg lett volna a festés és burkolás.
Nem egy járvány miatt kell rendben lennie az egészségügynek, hanem mert Európa közepén egy EU-s pénzekkel kitömött országban élünk ahol a felsőfokú orvosi képzés világszinten az élmezőnyben van.
samu09
Ha mindenki a múltról akar diskurálni, tőlem...
Egy értelmes okot mondj, hogy az elmúlt 30 évben miért költött volna akár csak 1 százalékot is bármelyik kormány az egészségügyre?
Nem arra, hogy nekünk miért lenne jobb emiatt. Hanem arra, hogy nekik mi okuk lett volna rá? Milyen haszonnal járt volna számukra?

több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 038 — #NoStress
Te egy vagy azok közül, akiknek OV a hatalmát köszönheti. Megértem, hogy próbálod védeni, és azt is megértem, hogy ettől nem érzed jól magad a bőrödben.
nagylaza
Nem érted.
Én nem védem, csak próbálom megkönnyíteni, hogy megértsd.
De ha úgy gondolod érted, és elintézed azzal, hogy hazug, csaló, geci, gonosz ember, a te dolgod, de messze van a valóságtól. Ahogy Kádárt, Horthyt de még Rákosit se lehet ennyivel elintézni, de persze sokan megteszik. Lelkük rajta.
Én elolvastam Kósa András könyvét, ajánlottam is. Nem mondanám, hogy szervilisen vagy hízelgően írt volna Orbánról, de sokat segít a megértésében.

A bőrömben azért nem érzem jól magam, amiért kb. most senki, mert baszódik szét a világunk, momentán egészségileg, egzisztenciálisan, aztán gazdaságilag, majd társadalmilag.
És amennyit felfogok belőle az elég frusztráló. És ha továbbgondolom, akkor pláne.
(Annyi fórom van, hogy a múlton nem rágódom. Például ha tavaly minden bevásárláskor 10 Aldi paradicsomos húsgombóc konzervet vettem volna, -amire akkor semmi okom nem volt, de- akkor most lenne itthon vagy 150, és nem csak 15.
Jobb lenne, de így se halok bele. És főleg nem ezen nyígok.)

több mint 4 éve
Szesze New York Giants 21 015 — Giants fan
Fideszesként (tudom legalja vagyok) írom, hogy ez szerintem is rossz lépés. Szigorítani kell valamilyen formában, ennek módján lehet vitatkozni. Mert én hiába tartok be minden előírást, Ti is hiába tartjátok be, sőt talán még szigorúbban is, sajnos rengeteg ember nem teszi.

Szóval igen ez szerintem is egy faszság a Viktoréktól, amit nem tudok elfogadni.

Bocsánat.
tüsi91
Szarból nem lehet várat építeni.
Már késő, több tízezer- százezer a fertőzöttek száma.
Ha valaki, ő tudja mire van kapacitás.
Ahogy nem írja elő a maszkot, mert nincs, úgy nem is tilt, mert nem tud betartatni, felelősségre vonni, retorziókat foganatosítani.
Menti, ami menthető
Reálpolitika.
Ami hiba Extremisztánban.
Minden demokratikus vezető belebukik ebbe a válságba.
Sobri Jóska
Könnyebb dolga lenne, ha az elmúlt 10 évben stadionok helyett a kórházakat újítottak volna fel, rendberakták volna az egészségügyet. Pedig ugye az elmúlt 100 év legsikeresebb 10 éve volt.
gabokocka
És ha mondjuk most nem világjárvány lenne egy vírus miatt, hanem megindult volna 2 millió afrikai? Akkor a "rendberakták volna az egészségügyet" lózung helyett "rendberakták volna a rendvédelmet" lenne a mondás? És ha egy aszteroida tartana a Föld felé, akkor meg "rendberakták volna az űrkutatást"?
Egy extrém, váratlan helyzetnek az a kritériuma, hogy extrém és váratlan. Nem prognosztizálható, nem jelezhető előre.
Tudod, "ha tudom, hogy elesek, akkor leülök".
Irreleváns, hogy mit miért csináltak, nem csináltak.
Azzal kell főzni, ami a kamrában van.
Sobri Jóska
Ez most kb olyan kontra volt, hogy tán a gyurcsány jobb vóna?!?
A magyar egészségügy amióta létezik szar állapotban van. Az euba lépéssel soha nem látott tőke jelent meg az országban, de egyik kormány sem próbálta meg legalább az egy százalékát erre fordítani. Egyértelmű miért stadionokat építettek. Ekkora beruházásból kellően sok pénzt tudtak kiszedni maguknak. Ha érdekelné a vezért valamennyire is a sport, az infrastruktúra előtt a tudást, a játékot, a használt technológiát fejleszti. De mi történt? Vannak százmilliárdos stadionjaink, de játék tudás nulla, egy db nagybetűs sztár nincs magyarból és az itthoni edzők belterjesek. Harminc éve ugyanazok váltják egymást az élvonalban, miközben mindenhol megbuknak. Egy stadion árából a legtöbb kórházban meg lett volna a festés és burkolás.
Nem egy járvány miatt kell rendben lennie az egészségügynek, hanem mert Európa közepén egy EU-s pénzekkel kitömött országban élünk ahol a felsőfokú orvosi képzés világszinten az élmezőnyben van.
samu09
Ráadásul egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb ezeknek a stadionoknak kurva nagy gond lesz a puszta fenntartása is. Hát ez most brutál gyorsan fog realizálódni, mert most már nem fogja elnézni a fidesz szavazó se, hogy a fociba öntsék a pénzt miközben nincs pénze kajára..
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 15 286
Én eddig korlátoltam figyeltem a híreket, jobb tőletek olvasni, mert lehet nevetgélni is közben.
Valaki szabatosan fogalmazva, tömören elmondja, hogy Cilike nénivel mi a baj amúgy? Mármint utána olvasva a szakképzetsége nem vitatható neki.
Egy-két rövid nyilatkozata alapján a kommunikáció pedig korához illő nekem. Mondandója meg a kormányhoz illő.
Eazzy
ennél jobban lehetne ezt szemléltetni?

tehát az országos tisztifőorvos, aki minden nap nagyonszépenkéri az embereket az elővigyázatosságra, a szabályok betartására (amit amúgy az OT-n belül senki sem tesz meg), a járvány legnagyobb hazai gócpontjára védőfelszerelés nélkül megy?
r.baggio
Ha Mózes népének az ajtóra festett x elég volt egyiptomban, akkor Cili néni is védve van a piros szalaggal. 😀
(Amúgy teljesen igazad van)
kittli
Az nem egy tömegsír, ugye?
több mint 4 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Fideszesként (tudom legalja vagyok) írom, hogy ez szerintem is rossz lépés. Szigorítani kell valamilyen formában, ennek módján lehet vitatkozni. Mert én hiába tartok be minden előírást, Ti is hiába tartjátok be, sőt talán még szigorúbban is, sajnos rengeteg ember nem teszi.

Szóval igen ez szerintem is egy faszság a Viktoréktól, amit nem tudok elfogadni.

Bocsánat.
tüsi91
Szarból nem lehet várat építeni.
Már késő, több tízezer- százezer a fertőzöttek száma.
Ha valaki, ő tudja mire van kapacitás.
Ahogy nem írja elő a maszkot, mert nincs, úgy nem is tilt, mert nem tud betartatni, felelősségre vonni, retorziókat foganatosítani.
Menti, ami menthető
Reálpolitika.
Ami hiba Extremisztánban.
Minden demokratikus vezető belebukik ebbe a válságba.
Sobri Jóska
Könnyebb dolga lenne, ha az elmúlt 10 évben stadionok helyett a kórházakat újítottak volna fel, rendberakták volna az egészségügyet. Pedig ugye az elmúlt 100 év legsikeresebb 10 éve volt.
gabokocka
És ha mondjuk most nem világjárvány lenne egy vírus miatt, hanem megindult volna 2 millió afrikai? Akkor a "rendberakták volna az egészségügyet" lózung helyett "rendberakták volna a rendvédelmet" lenne a mondás? És ha egy aszteroida tartana a Föld felé, akkor meg "rendberakták volna az űrkutatást"?
Egy extrém, váratlan helyzetnek az a kritériuma, hogy extrém és váratlan. Nem prognosztizálható, nem jelezhető előre.
Tudod, "ha tudom, hogy elesek, akkor leülök".
Irreleváns, hogy mit miért csináltak, nem csináltak.
Azzal kell főzni, ami a kamrában van.
Sobri Jóska
Ez most kb olyan kontra volt, hogy tán a gyurcsány jobb vóna?!?
A magyar egészségügy amióta létezik szar állapotban van. Az euba lépéssel soha nem látott tőke jelent meg az országban, de egyik kormány sem próbálta meg legalább az egy százalékát erre fordítani. Egyértelmű miért stadionokat építettek. Ekkora beruházásból kellően sok pénzt tudtak kiszedni maguknak. Ha érdekelné a vezért valamennyire is a sport, az infrastruktúra előtt a tudást, a játékot, a használt technológiát fejleszti. De mi történt? Vannak százmilliárdos stadionjaink, de játék tudás nulla, egy db nagybetűs sztár nincs magyarból és az itthoni edzők belterjesek. Harminc éve ugyanazok váltják egymást az élvonalban, miközben mindenhol megbuknak. Egy stadion árából a legtöbb kórházban meg lett volna a festés és burkolás.
Nem egy járvány miatt kell rendben lennie az egészségügynek, hanem mert Európa közepén egy EU-s pénzekkel kitömött országban élünk ahol a felsőfokú orvosi képzés világszinten az élmezőnyben van.
samu09
Sikerült kitermelni egy halom szenzációs idegenlégióst.
Sajnos az egészségügyben, nem a fociban.

több mint 4 éve
Szesze New York Giants 21 015 — Giants fan
Fideszes ismerősöm hozzászólása FB-on.
"Bölcs döntés. Aki tökös az passzol. Polgiknál a labda."

Nem is tudom mit mondjak.
Bazzani
Double facepalm ide mar nem eleg.
Vrij6
Ez még semmi, lesznek ennél sokkal-sokkal durvább lépések/szituációk ahol még ezeknek az embereknek is nagyon nehéz lesz megmagyarázni maguknak, hogy milyen fasza minden (sokuknak azért persze sikerülni fog így is).
több mint 4 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 026 — I like the Texans, I like who we are
Fideszesként (tudom legalja vagyok) írom, hogy ez szerintem is rossz lépés. Szigorítani kell valamilyen formában, ennek módján lehet vitatkozni. Mert én hiába tartok be minden előírást, Ti is hiába tartjátok be, sőt talán még szigorúbban is, sajnos rengeteg ember nem teszi.

Szóval igen ez szerintem is egy faszság a Viktoréktól, amit nem tudok elfogadni.

Bocsánat.
tüsi91
Szarból nem lehet várat építeni.
Már késő, több tízezer- százezer a fertőzöttek száma.
Ha valaki, ő tudja mire van kapacitás.
Ahogy nem írja elő a maszkot, mert nincs, úgy nem is tilt, mert nem tud betartatni, felelősségre vonni, retorziókat foganatosítani.
Menti, ami menthető
Reálpolitika.
Ami hiba Extremisztánban.
Minden demokratikus vezető belebukik ebbe a válságba.
Sobri Jóska
Könnyebb dolga lenne, ha az elmúlt 10 évben stadionok helyett a kórházakat újítottak volna fel, rendberakták volna az egészségügyet. Pedig ugye az elmúlt 100 év legsikeresebb 10 éve volt.
gabokocka
És ha mondjuk most nem világjárvány lenne egy vírus miatt, hanem megindult volna 2 millió afrikai? Akkor a "rendberakták volna az egészségügyet" lózung helyett "rendberakták volna a rendvédelmet" lenne a mondás? És ha egy aszteroida tartana a Föld felé, akkor meg "rendberakták volna az űrkutatást"?
Egy extrém, váratlan helyzetnek az a kritériuma, hogy extrém és váratlan. Nem prognosztizálható, nem jelezhető előre.
Tudod, "ha tudom, hogy elesek, akkor leülök".
Irreleváns, hogy mit miért csináltak, nem csináltak.
Azzal kell főzni, ami a kamrában van.
Sobri Jóska
Ez most kb olyan kontra volt, hogy tán a gyurcsány jobb vóna?!?
A magyar egészségügy amióta létezik szar állapotban van. Az euba lépéssel soha nem látott tőke jelent meg az országban, de egyik kormány sem próbálta meg legalább az egy százalékát erre fordítani. Egyértelmű miért stadionokat építettek. Ekkora beruházásból kellően sok pénzt tudtak kiszedni maguknak. Ha érdekelné a vezért valamennyire is a sport, az infrastruktúra előtt a tudást, a játékot, a használt technológiát fejleszti. De mi történt? Vannak százmilliárdos stadionjaink, de játék tudás nulla, egy db nagybetűs sztár nincs magyarból és az itthoni edzők belterjesek. Harminc éve ugyanazok váltják egymást az élvonalban, miközben mindenhol megbuknak. Egy stadion árából a legtöbb kórházban meg lett volna a festés és burkolás.
Nem egy járvány miatt kell rendben lennie az egészségügynek, hanem mert Európa közepén egy EU-s pénzekkel kitömött országban élünk ahol a felsőfokú orvosi képzés világszinten az élmezőnyben van.
több mint 4 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 418 — Слава Україні! Героям слава!
Fideszes ismerősöm hozzászólása FB-on.
"Bölcs döntés. Aki tökös az passzol. Polgiknál a labda."

Nem is tudom mit mondjak.
Bazzani
Double facepalm ide mar nem eleg.

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 038 — #NoStress
Nagyon sok országban teljesen jól kontrollálják a dolgokat, messzire se kell menni.
gabokocka
Melyik ország készült fel erre a krízisre jól?
Semelyik.
USA, Anglia, Franciao. biztos nem.
Van néhány, aki egyelőre jónak tűnően improvizál.
Ők is azzal főznek, ami a kamrájukban van.
Sobri Jóska
Németország?
csebi
Akkor kár, hogy nem szóltak, hogy jön.
Vagy jól improvizálnak, miután az EU-nak köszönhetően kb. úgy vannak Európa többi része fölött, mint Ausztria volt a Habsburg Birodalom államalakulatai fölött.
Sobri Jóska
Józsi, azért tudtak felkészülni, mert alapvetően úgy gondolkoznak, hogy a pénzt nem ellopni, a haveroknak kellene adni, hanem a közintézményeket így az egészségügyet fejleszteni kell. nem atomfizika ez.
csebi
Illetve van némi gazdasági előnyük.
Vagy félreértelek, vagy óriási naivitás azt hinni, hogy a geopolitika nem szempont.
Mondok egy jó példát.
Olyan Németországgal példálózni, mintha velem példálóznál, hogy én milyen felkészült vagyok, és milyen jól kezelem a válságot, míg Biri néni és Jenő a melós proli meg nem.
Ez igaz, csak nekem van némi anyagi fórom, megtakarításom évtizedek óta mindkettejükkel szemben, így azért könnyebben kezelem jól a helyzetet. Nem?

több mint 4 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Fideszes ismerősöm hozzászólása FB-on.
"Bölcs döntés. Aki tökös az passzol. Polgiknál a labda."

Nem is tudom mit mondjak.

több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 504 — Lucas Scott
Nagyon sok országban teljesen jól kontrollálják a dolgokat, messzire se kell menni.
gabokocka
Melyik ország készült fel erre a krízisre jól?
Semelyik.
USA, Anglia, Franciao. biztos nem.
Van néhány, aki egyelőre jónak tűnően improvizál.
Ők is azzal főznek, ami a kamrájukban van.
Sobri Jóska
Németország?
csebi
Akkor kár, hogy nem szóltak, hogy jön.
Vagy jól improvizálnak, miután az EU-nak köszönhetően kb. úgy vannak Európa többi része fölött, mint Ausztria volt a Habsburg Birodalom államalakulatai fölött.
Sobri Jóska
Józsi, azért tudtak felkészülni, mert alapvetően úgy gondolkoznak, hogy a pénzt nem ellopni, a haveroknak kellene adni, hanem a közintézményeket így az egészségügyet fejleszteni kell. nem atomfizika ez.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Ettől a helyzettől függetlenül is aránytalanul sok lett a focira költve pláne az eredményesség arányában.
Az eü meg romokban.
Bazzani
Aránytalanul?
Több, mint 10 stadion épült, vagy lehet van 20 is, csak kisebbek (Kozármisleny, stb.)
Ott van a Puskás, ami ugyan kellett, de irgalmatlanul sok pénzt költöttek el rá. Tengernyit.
Aztán ott a TAO, a különböző helyekről átcsoportosított pénzek a focira, klubok hóna alá nyílása a költségvetésből, rengeteg állami pénz...
Már csak egy bejelentést várok Vityától: “a mai naptól átvállajuk a futballisták fizetését a kiluboktól!”

Kb itt tartunk...
LoveSobri
A csapatok megkapják a teljes TV pénzt bármi is lesz.
Kb egyedül a világon ahol éves szerződés van nem 6 éves mint a hollandoknál pl.
Bazzani
Miert kapnak meg? Ha nincs meccs, amit a tv megvett, nincs miert fizetnie. Nincs kozvetites, nincs penz.
Stez
Előre leszerződtek egész évre.

több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 906 — beers & Packers
Egy kis háttérinfó, hogy miért ez volt ma a bejelentés:

Orbán ül tanácsadói körében. Tajtékzik.
- Szigorítok, kijárási tilalmat rendelek el, lelövetek mindenkit, aki nem bír megülni a fenekén, hát nem lehetnek ennyire hülyék a magyarok!!
- De főnök, -mondja Rogán- miről beszélsz? Ezek 10 éve mindig ránk szavaznak, minket választanak kétharmaddal. Hogy ne lehetnének?
Sobri Jóska
amúgy egyszer lesz erről a korszakról is egy tanú-szerű film, és abba ez egy tökéletes jelenet lesz.

amúgy tényleg hihetetlen számomra. OVt sok mindennek gondoltam, de nem ennek a teszetosza beszari alaknak. most lett volna itt a lehetőség, hogy megmutatni ki a legény a gáton. elképesztő csalódás ezt látni, de hát igazából nem várható más. kb 2006 óta teljes burokban él.
csebi
Most ugyanis nem elég hazudozni, népet hülyíteni + szétbaszni mindent, amire nem tudott még rátenyerelni, hanem egy valódi vészhelyzetet kellene kezelnie. Na, ez már nem megy.
nagylaza
Egy valóság van, de amit írsz, az a te nézőpontod.
Ő nem hazudik, hanem manipulál.
Nem hülyíti a népet, hanem kihasználja a hülyéket.
Nem basz szét semmit, és nem rátenyerel, hanem profitot termel, és nem hagyja, hogy a haszon másoknál realizálódjon.
Ezt onnan tudni, hogy így gondolja, hogy elmondta sokszor.

Tényleg ennyire nehezedre esik más nézőpontba helyezkedned, akár egyetértesz vele, akár nem?
Sobri Jóska
Te egy vagy azok közül, akiknek OV a hatalmát köszönheti. Megértem, hogy próbálod védeni, és azt is megértem, hogy ettől nem érzed jól magad a bőrödben. Hiszen kilátástalanul nehéz, a siker esélyével nem kecsegtető feladatra vállalkoztál.
Ezzel együtt nem kellene olyanokat írnod, hogy „ő nem hazudik, hanem manipulál.” A kedvedért megnéztem: ha beírod a gugliba, hogy Orbán Viktor hazugságai, 142 ezer találatot kapsz. Vannak közöttük gyűjtemények is. Javaslom, kezdd el tanulmányozni, hátha a valóság eddig számodra ismeretlen rétegei is feltárulnak előtted.
Egyébiránt a „manipulál” ma is használatos jelentései:
1. Ravasz fogással él; önző érdekből úgy végzi egy ügy, üzlet lebonyolítását, bizonyos javak kezelését, hogy a valódi szándékait eltitkolja; mesterkedik.
2. Elferdíti a valóságot; megmásítja az igazságot rejtett, megtévesztő szándékkal úgy, hogy átverje, becsapja a társadalmat, közösséget vagy az adott személyt; megtéveszt.
3. Érzelmileg zsarol; önző érdekből befolyásolja egy személy, csoport érzelmeit, gondolatait úgy, hogy annak megváltozzon a hozzáállása egy adott állapottal, személlyel, dologgal, körülménnyel kapcsolatban a befolyásoló személy vagy csoport szándékának megfelelően.
Aztán olyanokat sem kellene írnod, hogy „profitot termel, és nem hagyja, hogy a haszon másoknál realizálódjon”. Egyrészt: OV – ha jól tudom – politikus, nem pedig valamiféle gyár vagy termelő ágazat, tőle magától tudjuk, hogy „nem foglalkozik üzleti ügyekkel”. (Hazudott volna? Hát, igen…) Másrészt: a Nemzet Gázszerelője és OV haveri-rokoni körének többi tagja sem a valódi piacról él, hanem az állami (jórészt uniós pénzekből adott) támogatásokból és az állami megrendelésekből. Harmadrészt: nem kezdek el példákat keresgélni arra, hogy sokakat, akik nem voltak csókosok, vagy nem akarták átengedni cégüket a Nemzeti Burzsoáziának, milyen változatos eszközökkel tettek tönkre. Jusson neked is valami élvezet: jó szórakozást!