NBA
32 feliratkozó
több mint 5 éve
Ball-nak jobb fiatal irányító nem sok van. Az egyik legjobb ballhandler, tiszta helyzet creator és jó védő.Hát figyelj, ha ők olyan munkakörnyezetet tartanak fenn, ami nekem elviselhetetlen (pl. a legjobb barátomat (jelen esetben Redick) halálra szívatják), és nekem kell mások helyett is dolgozni, mert nincs megfelelő segítség, holott ezt ígérték, akkor persze. Nem hiszem, hogy ez csak egyoldalú dolog, hiszen mikor oda jelentkeztem nem mondták, hogy ők ilyen körülményeket hoznak létre.Es mielott odamegy hozzad a munkaltatod, hogy nosza, teged akarunk, fizetunk egy csomot, te leszel a kiraly, te elotte azert behulyited oket, hogy zsir, jo lesz minden, nem megyek el mashova, szivesen dolgozom nalatok?Egyben válaszolva: én hiába hisztiztem volna, nem voltam elég fontos láncszem, ha ért volna valamit a hisztim nyilván én is megteszem. De én le tudtam lépni simán, így jobb a helyzetem, mert nem kellett ott maradnom, ahol nem éreztem jól magam.Előtte is szar volt a Pels front, még Davissel is alulteljesítettek, ergo megtehette vna Zion, hogy drafton hisztizi ki az elcserélését.egyébként valamennyire hasonlítható, csak itt az van mitnha te egy év után hisztiztél volna facebookon hogy szarul dolgozik a cégvezetésNem érzem a különbséget. Miért kéne valakinek olyan helyen lennie, amit utál, ha máshol is csinálhatja ugyanazt ugyanannyi pénzért? (én egyébként történetesen kevesebbért mentem el) 😊Azért ne haragudj, itt ez egész más helyzet, azért remélem nem kell magyarázni 😉Report: Zion, family members unhappy with PelicansAz első munkahelyemet én is utáltam, szóval leléptem 1 év után, sose éreztem magam emiatt szar embernek.
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
Jughead
dande
Jughead
és azt várnád hogy a tömeg nyomására neked adjanak igazat
Negritis
Brutál sok asset jött volna érte, de akkor nem voltak büdösek a dollármilliók.
Willie Parker
Zionnak miért kéne olyan helyen lennie, ahol nem szeret? Ezt sose értem, mert megfizetik? Máshol is megfizetik.
Amúgy is sokkal korrektebb így lelépni, mint FA-ként, szóval kifejezetten jól jár a csapata, ha cserét kér (mert azt fog, ha az FO olyan marad amilyen).
Jughead
Majd aztan ket evnyi munka helyett dolgozol egyet, es odaallsz a fonokseg ele, hogy bocs, szarok vagytok, elmegyek.
Mert nalam ez minden, csak nem egyenes.
Stez
Jughead
Ingram simán valid 2nd option.
Persze értem, hogy Kawhi, Tatum, Doncic stb mellett könnyebb lenne.
több mint 5 éve
Ha másik csapat szerződését aláírja, akkor a saját csapata azt meccselheti és akkor náluk marad.miért ne mehetne ahova akar? nem kötelező aláírnia azt amit a csapat elérakNekem a drafttal nincs bajom, bár valóban lehetne valahogy beleszólást adni a játékosoknak is, viszont az RFA rendszert meg kellene szüntetni, mert nem normális, hogy a rookie szerződés után nem mehetnek szabadon amerre akarnak, és így pl. Zion hisztije se annyira hatásos mintha hamarosan UFA lenne.A Davis-eset után nem hiszem, hogy a Pelicans FO annyira konstruktìv lesz.Egyben válaszolva: én hiába hisztiztem volna, nem voltam elég fontos láncszem, ha ért volna valamit a hisztim nyilván én is megteszem. De én le tudtam lépni simán, így jobb a helyzetem, mert nem kellett ott maradnom, ahol nem éreztem jól magam.Előtte is szar volt a Pels front, még Davissel is alulteljesítettek, ergo megtehette vna Zion, hogy drafton hisztizi ki az elcserélését.egyébként valamennyire hasonlítható, csak itt az van mitnha te egy év után hisztiztél volna facebookon hogy szarul dolgozik a cégvezetésNem érzem a különbséget. Miért kéne valakinek olyan helyen lennie, amit utál, ha máshol is csinálhatja ugyanazt ugyanannyi pénzért? (én egyébként történetesen kevesebbért mentem el) 😊Azért ne haragudj, itt ez egész más helyzet, azért remélem nem kell magyarázni 😉Report: Zion, family members unhappy with PelicansAz első munkahelyemet én is utáltam, szóval leléptem 1 év után, sose éreztem magam emiatt szar embernek.
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
Jughead
dande
Jughead
és azt várnád hogy a tömeg nyomására neked adjanak igazat
Negritis
Brutál sok asset jött volna érte, de akkor nem voltak büdösek a dollármilliók.
Willie Parker
Zionnak miért kéne olyan helyen lennie, ahol nem szeret? Ezt sose értem, mert megfizetik? Máshol is megfizetik.
Amúgy is sokkal korrektebb így lelépni, mint FA-ként, szóval kifejezetten jól jár a csapata, ha cserét kér (mert azt fog, ha az FO olyan marad amilyen).
Jughead
Zion köré húztak egy fiatal csapatot, nem gondolom, hogy pincéig rombolják, hanem mutogatnak majd az élő szerződésre.
Kezdem utálni az NBA-ben, h kierőszakolható egy sikertelen csapatból való elmenetel. Akkor minek a draft?
Willie Parker
Jughead
Negritis
több mint 5 éve
Draft után is mondhatta volna, hogy srácok 30 milla helyett leszek UFA.miért ne mehetne ahova akar? nem kötelező aláírnia azt amit a csapat elérakNekem a drafttal nincs bajom, bár valóban lehetne valahogy beleszólást adni a játékosoknak is, viszont az RFA rendszert meg kellene szüntetni, mert nem normális, hogy a rookie szerződés után nem mehetnek szabadon amerre akarnak, és így pl. Zion hisztije se annyira hatásos mintha hamarosan UFA lenne.A Davis-eset után nem hiszem, hogy a Pelicans FO annyira konstruktìv lesz.Egyben válaszolva: én hiába hisztiztem volna, nem voltam elég fontos láncszem, ha ért volna valamit a hisztim nyilván én is megteszem. De én le tudtam lépni simán, így jobb a helyzetem, mert nem kellett ott maradnom, ahol nem éreztem jól magam.Előtte is szar volt a Pels front, még Davissel is alulteljesítettek, ergo megtehette vna Zion, hogy drafton hisztizi ki az elcserélését.egyébként valamennyire hasonlítható, csak itt az van mitnha te egy év után hisztiztél volna facebookon hogy szarul dolgozik a cégvezetésNem érzem a különbséget. Miért kéne valakinek olyan helyen lennie, amit utál, ha máshol is csinálhatja ugyanazt ugyanannyi pénzért? (én egyébként történetesen kevesebbért mentem el) 😊Azért ne haragudj, itt ez egész más helyzet, azért remélem nem kell magyarázni 😉Report: Zion, family members unhappy with PelicansAz első munkahelyemet én is utáltam, szóval leléptem 1 év után, sose éreztem magam emiatt szar embernek.
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
Jughead
dande
Jughead
és azt várnád hogy a tömeg nyomására neked adjanak igazat
Negritis
Brutál sok asset jött volna érte, de akkor nem voltak büdösek a dollármilliók.
Willie Parker
Zionnak miért kéne olyan helyen lennie, ahol nem szeret? Ezt sose értem, mert megfizetik? Máshol is megfizetik.
Amúgy is sokkal korrektebb így lelépni, mint FA-ként, szóval kifejezetten jól jár a csapata, ha cserét kér (mert azt fog, ha az FO olyan marad amilyen).
Jughead
Zion köré húztak egy fiatal csapatot, nem gondolom, hogy pincéig rombolják, hanem mutogatnak majd az élő szerződésre.
Kezdem utálni az NBA-ben, h kierőszakolható egy sikertelen csapatból való elmenetel. Akkor minek a draft?
Willie Parker
Jughead
Negritis
több mint 5 éve
Hát figyelj, ha ők olyan munkakörnyezetet tartanak fenn, ami nekem elviselhetetlen (pl. a legjobb barátomat (jelen esetben Redick) halálra szívatják), és nekem kell mások helyett is dolgozni, mert nincs megfelelő segítség, holott ezt ígérték, akkor persze. Nem hiszem, hogy ez csak egyoldalú dolog, hiszen mikor oda jelentkeztem nem mondták, hogy ők ilyen körülményeket hoznak létre.Es mielott odamegy hozzad a munkaltatod, hogy nosza, teged akarunk, fizetunk egy csomot, te leszel a kiraly, te elotte azert behulyited oket, hogy zsir, jo lesz minden, nem megyek el mashova, szivesen dolgozom nalatok?Egyben válaszolva: én hiába hisztiztem volna, nem voltam elég fontos láncszem, ha ért volna valamit a hisztim nyilván én is megteszem. De én le tudtam lépni simán, így jobb a helyzetem, mert nem kellett ott maradnom, ahol nem éreztem jól magam.Előtte is szar volt a Pels front, még Davissel is alulteljesítettek, ergo megtehette vna Zion, hogy drafton hisztizi ki az elcserélését.egyébként valamennyire hasonlítható, csak itt az van mitnha te egy év után hisztiztél volna facebookon hogy szarul dolgozik a cégvezetésNem érzem a különbséget. Miért kéne valakinek olyan helyen lennie, amit utál, ha máshol is csinálhatja ugyanazt ugyanannyi pénzért? (én egyébként történetesen kevesebbért mentem el) 😊Azért ne haragudj, itt ez egész más helyzet, azért remélem nem kell magyarázni 😉Report: Zion, family members unhappy with PelicansAz első munkahelyemet én is utáltam, szóval leléptem 1 év után, sose éreztem magam emiatt szar embernek.
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
Jughead
dande
Jughead
és azt várnád hogy a tömeg nyomására neked adjanak igazat
Negritis
Brutál sok asset jött volna érte, de akkor nem voltak büdösek a dollármilliók.
Willie Parker
Zionnak miért kéne olyan helyen lennie, ahol nem szeret? Ezt sose értem, mert megfizetik? Máshol is megfizetik.
Amúgy is sokkal korrektebb így lelépni, mint FA-ként, szóval kifejezetten jól jár a csapata, ha cserét kér (mert azt fog, ha az FO olyan marad amilyen).
Jughead
Majd aztan ket evnyi munka helyett dolgozol egyet, es odaallsz a fonokseg ele, hogy bocs, szarok vagytok, elmegyek.
Mert nalam ez minden, csak nem egyenes.
Stez
több mint 5 éve
miért ne mehetne ahova akar? nem kötelező aláírnia azt amit a csapat elérakNekem a drafttal nincs bajom, bár valóban lehetne valahogy beleszólást adni a játékosoknak is, viszont az RFA rendszert meg kellene szüntetni, mert nem normális, hogy a rookie szerződés után nem mehetnek szabadon amerre akarnak, és így pl. Zion hisztije se annyira hatásos mintha hamarosan UFA lenne.A Davis-eset után nem hiszem, hogy a Pelicans FO annyira konstruktìv lesz.Egyben válaszolva: én hiába hisztiztem volna, nem voltam elég fontos láncszem, ha ért volna valamit a hisztim nyilván én is megteszem. De én le tudtam lépni simán, így jobb a helyzetem, mert nem kellett ott maradnom, ahol nem éreztem jól magam.Előtte is szar volt a Pels front, még Davissel is alulteljesítettek, ergo megtehette vna Zion, hogy drafton hisztizi ki az elcserélését.egyébként valamennyire hasonlítható, csak itt az van mitnha te egy év után hisztiztél volna facebookon hogy szarul dolgozik a cégvezetésNem érzem a különbséget. Miért kéne valakinek olyan helyen lennie, amit utál, ha máshol is csinálhatja ugyanazt ugyanannyi pénzért? (én egyébként történetesen kevesebbért mentem el) 😊Azért ne haragudj, itt ez egész más helyzet, azért remélem nem kell magyarázni 😉Report: Zion, family members unhappy with PelicansAz első munkahelyemet én is utáltam, szóval leléptem 1 év után, sose éreztem magam emiatt szar embernek.
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
Jughead
dande
Jughead
és azt várnád hogy a tömeg nyomására neked adjanak igazat
Negritis
Brutál sok asset jött volna érte, de akkor nem voltak büdösek a dollármilliók.
Willie Parker
Zionnak miért kéne olyan helyen lennie, ahol nem szeret? Ezt sose értem, mert megfizetik? Máshol is megfizetik.
Amúgy is sokkal korrektebb így lelépni, mint FA-ként, szóval kifejezetten jól jár a csapata, ha cserét kér (mert azt fog, ha az FO olyan marad amilyen).
Jughead
Zion köré húztak egy fiatal csapatot, nem gondolom, hogy pincéig rombolják, hanem mutogatnak majd az élő szerződésre.
Kezdem utálni az NBA-ben, h kierőszakolható egy sikertelen csapatból való elmenetel. Akkor minek a draft?
Willie Parker
Jughead
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Nekem a drafttal nincs bajom, bár valóban lehetne valahogy beleszólást adni a játékosoknak is, viszont az RFA rendszert meg kellene szüntetni, mert nem normális, hogy a rookie szerződés után nem mehetnek szabadon amerre akarnak, és így pl. Zion hisztije se annyira hatásos mintha hamarosan UFA lenne.A Davis-eset után nem hiszem, hogy a Pelicans FO annyira konstruktìv lesz.Egyben válaszolva: én hiába hisztiztem volna, nem voltam elég fontos láncszem, ha ért volna valamit a hisztim nyilván én is megteszem. De én le tudtam lépni simán, így jobb a helyzetem, mert nem kellett ott maradnom, ahol nem éreztem jól magam.Előtte is szar volt a Pels front, még Davissel is alulteljesítettek, ergo megtehette vna Zion, hogy drafton hisztizi ki az elcserélését.egyébként valamennyire hasonlítható, csak itt az van mitnha te egy év után hisztiztél volna facebookon hogy szarul dolgozik a cégvezetésNem érzem a különbséget. Miért kéne valakinek olyan helyen lennie, amit utál, ha máshol is csinálhatja ugyanazt ugyanannyi pénzért? (én egyébként történetesen kevesebbért mentem el) 😊Azért ne haragudj, itt ez egész más helyzet, azért remélem nem kell magyarázni 😉Report: Zion, family members unhappy with PelicansAz első munkahelyemet én is utáltam, szóval leléptem 1 év után, sose éreztem magam emiatt szar embernek.
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
Jughead
dande
Jughead
és azt várnád hogy a tömeg nyomására neked adjanak igazat
Negritis
Brutál sok asset jött volna érte, de akkor nem voltak büdösek a dollármilliók.
Willie Parker
Zionnak miért kéne olyan helyen lennie, ahol nem szeret? Ezt sose értem, mert megfizetik? Máshol is megfizetik.
Amúgy is sokkal korrektebb így lelépni, mint FA-ként, szóval kifejezetten jól jár a csapata, ha cserét kér (mert azt fog, ha az FO olyan marad amilyen).
Jughead
Zion köré húztak egy fiatal csapatot, nem gondolom, hogy pincéig rombolják, hanem mutogatnak majd az élő szerződésre.
Kezdem utálni az NBA-ben, h kierőszakolható egy sikertelen csapatból való elmenetel. Akkor minek a draft?
Willie Parker
több mint 5 éve
Es mielott odamegy hozzad a munkaltatod, hogy nosza, teged akarunk, fizetunk egy csomot, te leszel a kiraly, te elotte azert behulyited oket, hogy zsir, jo lesz minden, nem megyek el mashova, szivesen dolgozom nalatok?Egyben válaszolva: én hiába hisztiztem volna, nem voltam elég fontos láncszem, ha ért volna valamit a hisztim nyilván én is megteszem. De én le tudtam lépni simán, így jobb a helyzetem, mert nem kellett ott maradnom, ahol nem éreztem jól magam.Előtte is szar volt a Pels front, még Davissel is alulteljesítettek, ergo megtehette vna Zion, hogy drafton hisztizi ki az elcserélését.egyébként valamennyire hasonlítható, csak itt az van mitnha te egy év után hisztiztél volna facebookon hogy szarul dolgozik a cégvezetésNem érzem a különbséget. Miért kéne valakinek olyan helyen lennie, amit utál, ha máshol is csinálhatja ugyanazt ugyanannyi pénzért? (én egyébként történetesen kevesebbért mentem el) 😊Azért ne haragudj, itt ez egész más helyzet, azért remélem nem kell magyarázni 😉Report: Zion, family members unhappy with PelicansAz első munkahelyemet én is utáltam, szóval leléptem 1 év után, sose éreztem magam emiatt szar embernek.
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
Jughead
dande
Jughead
és azt várnád hogy a tömeg nyomására neked adjanak igazat
Negritis
Brutál sok asset jött volna érte, de akkor nem voltak büdösek a dollármilliók.
Willie Parker
Zionnak miért kéne olyan helyen lennie, ahol nem szeret? Ezt sose értem, mert megfizetik? Máshol is megfizetik.
Amúgy is sokkal korrektebb így lelépni, mint FA-ként, szóval kifejezetten jól jár a csapata, ha cserét kér (mert azt fog, ha az FO olyan marad amilyen).
Jughead
Majd aztan ket evnyi munka helyett dolgozol egyet, es odaallsz a fonokseg ele, hogy bocs, szarok vagytok, elmegyek.
Mert nalam ez minden, csak nem egyenes.
több mint 5 éve
A Davis-eset után nem hiszem, hogy a Pelicans FO annyira konstruktìv lesz.Egyben válaszolva: én hiába hisztiztem volna, nem voltam elég fontos láncszem, ha ért volna valamit a hisztim nyilván én is megteszem. De én le tudtam lépni simán, így jobb a helyzetem, mert nem kellett ott maradnom, ahol nem éreztem jól magam.Előtte is szar volt a Pels front, még Davissel is alulteljesítettek, ergo megtehette vna Zion, hogy drafton hisztizi ki az elcserélését.egyébként valamennyire hasonlítható, csak itt az van mitnha te egy év után hisztiztél volna facebookon hogy szarul dolgozik a cégvezetésNem érzem a különbséget. Miért kéne valakinek olyan helyen lennie, amit utál, ha máshol is csinálhatja ugyanazt ugyanannyi pénzért? (én egyébként történetesen kevesebbért mentem el) 😊Azért ne haragudj, itt ez egész más helyzet, azért remélem nem kell magyarázni 😉Report: Zion, family members unhappy with PelicansAz első munkahelyemet én is utáltam, szóval leléptem 1 év után, sose éreztem magam emiatt szar embernek.
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
Jughead
dande
Jughead
és azt várnád hogy a tömeg nyomására neked adjanak igazat
Negritis
Brutál sok asset jött volna érte, de akkor nem voltak büdösek a dollármilliók.
Willie Parker
Zionnak miért kéne olyan helyen lennie, ahol nem szeret? Ezt sose értem, mert megfizetik? Máshol is megfizetik.
Amúgy is sokkal korrektebb így lelépni, mint FA-ként, szóval kifejezetten jól jár a csapata, ha cserét kér (mert azt fog, ha az FO olyan marad amilyen).
Jughead
Zion köré húztak egy fiatal csapatot, nem gondolom, hogy pincéig rombolják, hanem mutogatnak majd az élő szerződésre.
Kezdem utálni az NBA-ben, h kierőszakolható egy sikertelen csapatból való elmenetel. Akkor minek a draft?
több mint 5 éve
Ha jol emlekszem, Zion apja a draft elott eloadast tartott, hogy a fia barhol szivesen jatszik, nem ker cseret, etc. Tudta, hova megy, mit fog kapni. A Pelicans szarabb nem lett.Eltelt két év és nem elégedett a, Griffin Redickes eljárása pl. minden játékosnál kiverte a biztosítékot, a pénzt más is megadta volna neki, nem pedig a Pels volt jó fej. Miért kéne maradnia, ha nem tetszik ott neki?
Most meg hirtelen eltelt ket ev, amibol a fiacskaja jatszott egyet, 90 meccse sincs, de mar most rinyal es cseret ker.
Es igen, amikor ala kellett irni a szerzodest, ami fizetett, akkor jo volt a csapat. Amikor mar tenni kene valamit a javulasert, annak a franchise playernek lenni, amot elvarnak toled, akkor annyira mar megsem kenyelmes a helyzet.
Az NBA helyeben jol megbuntetnem az ilyen hulyegyerkeket, komolytalan.
Stez
több mint 5 éve
?arra célzok hogy "jók voltak a milliók" az irreleváns
1/1- ért cserébe adtak volna egy csomót más csapatok a Nola-nak, hogy cseréljék oda Ziont, ha nem tetszett volna akkor neki a franchise.
Willie Parker
rookie szerződés miatt az 1/1 mindenhol ugyanannyi pénzt kap (adót nem számolok most)
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Egyben válaszolva: én hiába hisztiztem volna, nem voltam elég fontos láncszem, ha ért volna valamit a hisztim nyilván én is megteszem. De én le tudtam lépni simán, így jobb a helyzetem, mert nem kellett ott maradnom, ahol nem éreztem jól magam.Előtte is szar volt a Pels front, még Davissel is alulteljesítettek, ergo megtehette vna Zion, hogy drafton hisztizi ki az elcserélését.egyébként valamennyire hasonlítható, csak itt az van mitnha te egy év után hisztiztél volna facebookon hogy szarul dolgozik a cégvezetésNem érzem a különbséget. Miért kéne valakinek olyan helyen lennie, amit utál, ha máshol is csinálhatja ugyanazt ugyanannyi pénzért? (én egyébként történetesen kevesebbért mentem el) 😊Azért ne haragudj, itt ez egész más helyzet, azért remélem nem kell magyarázni 😉Report: Zion, family members unhappy with PelicansAz első munkahelyemet én is utáltam, szóval leléptem 1 év után, sose éreztem magam emiatt szar embernek.
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
Jughead
dande
Jughead
és azt várnád hogy a tömeg nyomására neked adjanak igazat
Negritis
Brutál sok asset jött volna érte, de akkor nem voltak büdösek a dollármilliók.
Willie Parker
Zionnak miért kéne olyan helyen lennie, ahol nem szeret? Ezt sose értem, mert megfizetik? Máshol is megfizetik.
Amúgy is sokkal korrektebb így lelépni, mint FA-ként, szóval kifejezetten jól jár a csapata, ha cserét kér (mert azt fog, ha az FO olyan marad amilyen).
több mint 5 éve
Ha jol emlekszem, Zion apja a draft elott eloadast tartott, hogy a fia barhol szivesen jatszik, nem ker cseret, etc. Tudta, hova megy, mit fog kapni. A Pelicans szarabb nem lett.Most meg hirtelen eltelt ket ev, amibol a fiacskaja jatszott egyet, 90 meccse sincs, de mar most rinyal es cseret ker.
Es igen, amikor ala kellett irni a szerzodest, ami fizetett, akkor jo volt a csapat. Amikor mar tenni kene valamit a javulasert, annak a franchise playernek lenni, amot elvarnak toled, akkor annyira mar megsem kenyelmes a helyzet.
Az NBA helyeben jol megbuntetnem az ilyen hulyegyerkeket, komolytalan.
több mint 5 éve
?rookie, szóval mindenki ugyanannyit adhat nekiElőtte is szar volt a Pels front, még Davissel is alulteljesítettek, ergo megtehette vna Zion, hogy drafton hisztizi ki az elcserélését.egyébként valamennyire hasonlítható, csak itt az van mitnha te egy év után hisztiztél volna facebookon hogy szarul dolgozik a cégvezetésNem érzem a különbséget. Miért kéne valakinek olyan helyen lennie, amit utál, ha máshol is csinálhatja ugyanazt ugyanannyi pénzért? (én egyébként történetesen kevesebbért mentem el) 😊Azért ne haragudj, itt ez egész más helyzet, azért remélem nem kell magyarázni 😉Report: Zion, family members unhappy with PelicansAz első munkahelyemet én is utáltam, szóval leléptem 1 év után, sose éreztem magam emiatt szar embernek.
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
Jughead
dande
Jughead
és azt várnád hogy a tömeg nyomására neked adjanak igazat
Negritis
Brutál sok asset jött volna érte, de akkor nem voltak büdösek a dollármilliók.
Willie Parker
Negritis
1/1- ért cserébe adtak volna egy csomót más csapatok a Nola-nak, hogy cseréljék oda Ziont, ha nem tetszett volna akkor neki a franchise.
több mint 5 éve
rookie, szóval mindenki ugyanannyit adhat nekiElőtte is szar volt a Pels front, még Davissel is alulteljesítettek, ergo megtehette vna Zion, hogy drafton hisztizi ki az elcserélését.egyébként valamennyire hasonlítható, csak itt az van mitnha te egy év után hisztiztél volna facebookon hogy szarul dolgozik a cégvezetésNem érzem a különbséget. Miért kéne valakinek olyan helyen lennie, amit utál, ha máshol is csinálhatja ugyanazt ugyanannyi pénzért? (én egyébként történetesen kevesebbért mentem el) 😊Azért ne haragudj, itt ez egész más helyzet, azért remélem nem kell magyarázni 😉Report: Zion, family members unhappy with PelicansAz első munkahelyemet én is utáltam, szóval leléptem 1 év után, sose éreztem magam emiatt szar embernek.
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
Jughead
dande
Jughead
és azt várnád hogy a tömeg nyomására neked adjanak igazat
Negritis
Brutál sok asset jött volna érte, de akkor nem voltak büdösek a dollármilliók.
Willie Parker
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Előtte is szar volt a Pels front, még Davissel is alulteljesítettek, ergo megtehette vna Zion, hogy drafton hisztizi ki az elcserélését.egyébként valamennyire hasonlítható, csak itt az van mitnha te egy év után hisztiztél volna facebookon hogy szarul dolgozik a cégvezetésNem érzem a különbséget. Miért kéne valakinek olyan helyen lennie, amit utál, ha máshol is csinálhatja ugyanazt ugyanannyi pénzért? (én egyébként történetesen kevesebbért mentem el) 😊Azért ne haragudj, itt ez egész más helyzet, azért remélem nem kell magyarázni 😉Report: Zion, family members unhappy with PelicansAz első munkahelyemet én is utáltam, szóval leléptem 1 év után, sose éreztem magam emiatt szar embernek.
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
Jughead
dande
Jughead
és azt várnád hogy a tömeg nyomására neked adjanak igazat
Negritis
Brutál sok asset jött volna érte, de akkor nem voltak büdösek a dollármilliók.
több mint 5 éve
egyébként valamennyire hasonlítható, csak itt az van mitnha te egy év után hisztiztél volna facebookon hogy szarul dolgozik a cégvezetésNem érzem a különbséget. Miért kéne valakinek olyan helyen lennie, amit utál, ha máshol is csinálhatja ugyanazt ugyanannyi pénzért? (én egyébként történetesen kevesebbért mentem el) 😊Azért ne haragudj, itt ez egész más helyzet, azért remélem nem kell magyarázni 😉Report: Zion, family members unhappy with PelicansAz első munkahelyemet én is utáltam, szóval leléptem 1 év után, sose éreztem magam emiatt szar embernek.
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
Jughead
dande
Jughead
és azt várnád hogy a tömeg nyomására neked adjanak igazat
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Befértél a cap space-beNem érzem a különbséget. Miért kéne valakinek olyan helyen lennie, amit utál, ha máshol is csinálhatja ugyanazt ugyanannyi pénzért? (én egyébként történetesen kevesebbért mentem el) 😊Azért ne haragudj, itt ez egész más helyzet, azért remélem nem kell magyarázni 😉Report: Zion, family members unhappy with PelicansAz első munkahelyemet én is utáltam, szóval leléptem 1 év után, sose éreztem magam emiatt szar embernek.
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
Jughead
dande
Jughead
több mint 5 éve
Nem érzem a különbséget. Miért kéne valakinek olyan helyen lennie, amit utál, ha máshol is csinálhatja ugyanazt ugyanannyi pénzért? (én egyébként történetesen kevesebbért mentem el) 😊Azért ne haragudj, itt ez egész más helyzet, azért remélem nem kell magyarázni 😉Report: Zion, family members unhappy with PelicansAz első munkahelyemet én is utáltam, szóval leléptem 1 év után, sose éreztem magam emiatt szar embernek.
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
Jughead
dande
több mint 5 éve
Azért ne haragudj, itt ez egész más helyzet, azért remélem nem kell magyarázni 😉Report: Zion, family members unhappy with PelicansAz első munkahelyemet én is utáltam, szóval leléptem 1 év után, sose éreztem magam emiatt szar embernek.
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
Jughead
Egyébként elsősorban a jelenséggel van a bajom, amit ez mutat az utánunk következő 2. 3. és későbbi generációról.... De ez már részben off 😊
Szerkesztette: dande2
több mint 5 éve
Report: Zion, family members unhappy with PelicansAz első munkahelyemet én is utáltam, szóval leléptem 1 év után, sose éreztem magam emiatt szar embernek.
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
több mint 5 éve
Report: Zion, family members unhappy with PelicansCsavo a palya kozelebe alig ment az elso idenyebe, tehat van egy korrekt idenye. De mintha mar o lenne a kiskiraly. Komolytalan. El kell adni Detroitba, aztan majd rajon, hogy meg mindig jol jart a Pelicansszel. Egjen csak ki 25 eves korara, aztan ha meg jonnek a serulesek is (nala fognak ezzel a testtel), o lesz a kovetkezo Cousins.
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
több mint 5 éve
Report: Zion, family members unhappy with Pelicansvagy akár ha úgy nézne ki hogy ténylegesen lehet rá építeni egy csapatot, de én erről se vagyok meggyőzve
www.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Report: Zion, family members unhappy with Pelicanswww.thescore.com/nba/news/2132239
Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
több mint 5 éve
Ilyen alapon nem mindegy ki az edző? Úgyse ő dob pontokat...Bakker Riversnek sikerül megint elchokerkednie hihetetlen.... grrr 😕Ez nem rajta ment el... Mit csináljon az edző, ha a 2. félidőben csak 2 ember! dob kosarat? Nem neki kell bedobni helyettük
dande
Chargers LT
Vastagon benne van ő is.
több mint 5 éve
3 perc volt még a 3. Negyedből és 22vel ment a philly...2015 volt az és 3-1-re ment a Clips. A 6. meccsen pedig 2 perccel a 3. negyed vége előtt 19-cel mentek. Innen kaptak egy 49-15-ös futást, majd a 7.-en simán kikaptak.
Embiid brutalt ment, de a végén elfogyott a kondija, Curryn kívül a többiek nem voltak ott, ilyet még nem láttam sportban
Illetve de egyszer, clippers ment talán 2-1 a howardos hardenes Houston ellen, és Paul és griffin is teljesen leült az 5. Vagy 6. Meccsen.
Utána mindenki odavolt hogy Paul mekkora choker..
Az is hihetetlen volt ahogy és amilyen hamar leült az a csapat. Mit csinál Doc.. eladja a meccseket vagy miez
sapka
Épp úgy ahogy tavaly, amikor 3-1-re ment a Clips, majd az 5. meccsen 1 perccel a 3. vége előtt 13-mal ment a Clips, de kikapott, míg a 6.-on 19 pontos vezetésről buktak, úgy hogy ott a 3. negyed 4. perce és a 4. negyed 11. perce között 56-22-es futást csinált a Denver, hogy aztán a 7.-en teljesen összeessen a Clippers és kiessen.
Ehhez ugye még jön az, hogy Magic edzőként bukott 2003-ban is 3-1-ről (igaz ott a 3-1 volt a csoda a 8. Magic-kel, de akkor is), így ő az egyedüli edző, aki többször bukott 3-1-ről, igaz ő 3-szor.
Idén eddig úgy áll, hogy a Sixers a 4. meccsen 18 pontos előnyről kapott ki (59-38-as Hawks futás), míg ma az 5. meccsen 24-gyel mentek 2 perccel a 3. vége előtt, amire a Hawks csinált egy 49-19-es futást.
Lehet tényleg eladja a meccseket? 😀