Újra működik a regisztráció és az email küldés a feliratkozott topikokra!

NBA

32 feliratkozó

több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 20 733 — Vikings fan
Hogy van az, h Gobert DPOY, a csapat top3 védekezésben az alapszakaszban. Arról ismerszenek meg, h extrák védekezésben, amihez fel tudják húzni a támadást. Majd az utóbbi meccsken ilyen 1,3-as pts/pos. statot hoznak ellenük. Mindezek közül a mai valami vállalhatatlan. Leonard nélkül kapsz 130+-t?! Második félidőben 80-at? Tavalyi kiesésüket még lehet magyarázni, h bubble extrán jó körülmények a távoli dobásoknak sokkal jobb spacing, nehezebb védekezés. Nade most? Nem tudom. Ez nálam choke job.
dawyd728
Ez nem choke.
Jazz ellen kell egy jól irányított csapat jó taktikával és jó dobó emberekkel és semmit nem er Gobbert.
Ma ezt főleg a második felidoben rohadt jól játszotta a Clippers.
Illetve utolsó 10 percet láttam csak de minden sült a Clippersnél.
Igazából a Utah edzői gárdáját kérdezném erre, hogy nem készültek fel mikor az alapszakaszban is látszott ez. Főleg a Suns ellen.
több mint 5 éve
dawyd728 4 273
Hogy van az, h Gobert DPOY, a csapat top3 védekezésben az alapszakaszban. Arról ismerszenek meg, h extrák védekezésben, amihez fel tudják húzni a támadást. Majd az utóbbi meccsken ilyen 1,3-as pts/pos. statot hoznak ellenük. Mindezek közül a mai valami vállalhatatlan. Leonard nélkül kapsz 130+-t?! Második félidőben 80-at? Tavalyi kiesésüket még lehet magyarázni, h bubble extrán jó körülmények a távoli dobásoknak sokkal jobb spacing, nehezebb védekezés. Nade most? Nem tudom. Ez nálam choke job.
több mint 5 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 794
Vélhetően Kemba egészsége nem éppen alkalmas már közel se arra a szintre, mint korábban volt, így a Celtics inkább használható játékosokat akart és spórolni.
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 715 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Vicc ez a csere, Walker ha épp egészséges bőven top játékos.

Presti egy zseni, lassan csak ők meg a mindig kutyaütők draftolnak csak az első körben a következő években 🙂

több mint 5 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 569
Úristen, ez a trade...
Nem tudom, hogy ez még Ainge utolsó agymenése vagy már Stevensé, de igazából mindegy is.
több mint 5 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 373 — WHO DAT!!!!

Beki
Egy 35 éves Horfordért ennyit? Az kemény...

több mint 5 éve
sapka Washington Commanders 6 672 — sapka

Beki
A thunderen kívül fog bki még draftolni az első körben? 😊
csebi
4/16/18
lehet odaadnak mindent egy Cadeért

Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 051 — Lucas Scott

Beki
A thunderen kívül fog bki még draftolni az első körben? 😊

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
több mint 5 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 255 — Axel Foley
Report: Zion, family members unhappy with Pelicans
 www.thescore.com/nba/news/2132239

Komolyan elzavarnám az ilyeneket egy kicsit vmelyik nyomornenyedbe (bár épp tudhatja mi az) és utána reklamáljanak..... ha 4-5 éve húzná az igát és produkálna extrát érteném de így.... 😕 lehet nincs igazam, de unalmasak ezek a fiatal hgyerek picsogások.
dande
Csavo a palya kozelebe alig ment az elso idenyebe, tehat van egy korrekt idenye. De mintha mar o lenne a kiskiraly. Komolytalan. El kell adni Detroitba, aztan majd rajon, hogy meg mindig jol jart a Pelicansszel. Egjen csak ki 25 eves korara, aztan ha meg jonnek a serulesek is (nala fognak ezzel a testtel), o lesz a kovetkezo Cousins.
Stez
Kurva nehezen de beférne a csapatba.

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 200 — The Mathematician
Inkább arról kellene beszélni, hogy miért nem költöztetik már el New Orleansból ezt a szerencsétlen franchise-t, ki az az őrült, aki erre a csapatra még egy percet/dollárt képes áldozni?
r.baggio
Erősek a pletykák arról, hogy 2024 után költöznek.
Jughead
Ideje lenne már, mert legyen inkább újra Seattle SuperSonics vagy London bármi, de ennek a korcs torzszüleménynek nincs létjogosultsága
r.baggio
amúgy 2 új csapat is bőven beleférne (van is róla szó ugye seattle miatt) és akkor 32 lenne és normálisan 16-16os főcsoportok miegymás
és nemtom a tulajjal mi a helyzet, de sztem a wolves hamarabb megy el minnesotából mint a pelicans new orleansből

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 142 — no es importante
Inkább arról kellene beszélni, hogy miért nem költöztetik már el New Orleansból ezt a szerencsétlen franchise-t, ki az az őrült, aki erre a csapatra még egy percet/dollárt képes áldozni?
r.baggio
Erősek a pletykák arról, hogy 2024 után költöznek.
Jughead
Ideje lenne már, mert legyen inkább újra Seattle SuperSonics vagy London bármi, de ennek a korcs torzszüleménynek nincs létjogosultsága

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
Stez SMU Mustangs 49 171 — Whoops, looks like something went wrong.
Na ezt nem tudtam, sorry!

Minden évre kap konkrét pénzt a játékos? Nincs előre felvett összeg, mint NFL/MLB-nél?
Willie Parker
nincs aláírási pénz

 basketballnoise.com/how-do-nba-players-get-paid/
havonta kapják meg az adott hónapra eső részt, hogy előre vagy utólag azt most nem tudom

amúgy mekkora balhé lenne belőle hogy ha a nem sérülés miatt kiült meccsek után nem kapna a játékos pénzt és arányosan kevesebbet kapna?
főleg a mostani közhangulatban

harden vagy irving vajon ugyanazt tolta volna ha kevesebbet kap érte?
Negritis
Irving nem kapott fizut azokra a meccsekre, amelyeket azért hagyott ki, mert úgy volt kedve, sőt még meg is büntette a Nets ezért, további pénzt elvéve tőle.

Harden nem hagyott ki meccset a Houstonban, csak panaszkodott, a Nets-ben meg sérülés miatt játszott keveset.
Jughead
Ez olyan, mint a holdout az NFL-ben. Vannak olyan kitetelek a szerzodesben, amit ha a jatekos nem teljesit, buntetheti erte a csapat. Es teljesen jogosan.

Mas kerdes, hogy sok esetben a csapat nem szokta kostolgatni a jatekost, tenyleg mar az olyan baromsagok utan reagalnak csak ilyennel, mint Irvingnel volt az eltunes, hogy meg a csapatanak is tojta felvenni a telefont, nem tudtak, mi van vele. Ezeket mashogy nem tudjak kezelni, hogy erezzen barmi nyomast a jatekos, de alapvetoen szerintem a csapatok is kerulik altalaban, hogy buntessek a jatekosokat.

több mint 5 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 794
Na ezt nem tudtam, sorry!

Minden évre kap konkrét pénzt a játékos? Nincs előre felvett összeg, mint NFL/MLB-nél?
Willie Parker
nincs aláírási pénz

 basketballnoise.com/how-do-nba-players-get-paid/
havonta kapják meg az adott hónapra eső részt, hogy előre vagy utólag azt most nem tudom

amúgy mekkora balhé lenne belőle hogy ha a nem sérülés miatt kiült meccsek után nem kapna a játékos pénzt és arányosan kevesebbet kapna?
főleg a mostani közhangulatban

harden vagy irving vajon ugyanazt tolta volna ha kevesebbet kap érte?
Negritis
Irving nem kapott fizut azokra a meccsekre, amelyeket azért hagyott ki, mert úgy volt kedve, sőt még meg is büntette a Nets ezért, további pénzt elvéve tőle.

Harden nem hagyott ki meccset a Houstonban, csak panaszkodott, a Nets-ben meg sérülés miatt játszott keveset.
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 715 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Pont az NBA lenne az amivel legkönnyebb lenne meglépni a külföldi terjeszkedést is akár.

több mint 5 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 794
Inkább arról kellene beszélni, hogy miért nem költöztetik már el New Orleansból ezt a szerencsétlen franchise-t, ki az az őrült, aki erre a csapatra még egy percet/dollárt képes áldozni?
r.baggio
Erősek a pletykák arról, hogy 2024 után költöznek.
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 20 733 — Vikings fan
Azért vicces, hogy egy hülyén felépített roster, gyenge edző illetve jelentősen alul teljesített szezon után miért gond ha a játékosnak nem tetszik amerre megy a csapat?
Ki mondja azt, hogy ez a Pels jól felépített ?
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 200 — The Mathematician
Na ezt nem tudtam, sorry!

Minden évre kap konkrét pénzt a játékos? Nincs előre felvett összeg, mint NFL/MLB-nél?
Willie Parker
nincs aláírási pénz

 basketballnoise.com/how-do-nba-players-get-paid/
havonta kapják meg az adott hónapra eső részt, hogy előre vagy utólag azt most nem tudom

amúgy mekkora balhé lenne belőle hogy ha a nem sérülés miatt kiült meccsek után nem kapna a játékos pénzt és arányosan kevesebbet kapna?
főleg a mostani közhangulatban

harden vagy irving vajon ugyanazt tolta volna ha kevesebbet kap érte?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 715 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Szetesett a Dallas, GM és edző nélkül nehéz lesz ott nagyot gurítani, pedig teperni kéne, hogy a szlovén maradni akarjon...

több mint 5 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 142 — no es importante
Inkább arról kellene beszélni, hogy miért nem költöztetik már el New Orleansból ezt a szerencsétlen franchise-t, ki az az őrült, aki erre a csapatra még egy percet/dollárt képes áldozni?

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 758
Ha jol emlekszem, Zion apja a draft elott eloadast tartott, hogy a fia barhol szivesen jatszik, nem ker cseret, etc. Tudta, hova megy, mit fog kapni. A Pelicans szarabb nem lett.

Most meg hirtelen eltelt ket ev, amibol a fiacskaja jatszott egyet, 90 meccse sincs, de mar most rinyal es cseret ker.

Es igen, amikor ala kellett irni a szerzodest, ami fizetett, akkor jo volt a csapat. Amikor mar tenni kene valamit a javulasert, annak a franchise playernek lenni, amot elvarnak toled, akkor annyira mar megsem kenyelmes a helyzet.

Az NBA helyeben jol megbuntetnem az ilyen hulyegyerkeket, komolytalan.
Stez
Eltelt két év és nem elégedett a, Griffin Redickes eljárása pl. minden játékosnál kiverte a biztosítékot, a pénzt más is megadta volna neki, nem pedig a Pels volt jó fej. Miért kéne maradnia, ha nem tetszik ott neki?
Jughead
Mert határozott idejű szerződést irt alá. Te meg az első munkahelyeden határozatlan idejűt. Szar ügy, de a kettő nem egyformán rugalmas.
somoskovig
Igen és én nem is profi NBA játékos vagyok tudom, de miért releváns ez? Az NBA játékosok csak határozott idejű szerződést írhatnak alá, amit fel se mondhatnak. Én ezt nem tartom fair dolognak, így teljes vállszélességgel támogatom azt, hogy ha nekik nem tetszik valami, akkor minden egyes platformon elmondhassák azt és kiharcolhassák a cserét, hiszen nem azért nem kötöttek határozatlan idejű vagy legalább felmondható szerződést, mert nem akartak felmondani a határozott idő végéig, hanem mert nem köthettek másfajtát, ha az NBA-ben akartak játszani.
Jughead
A szerződésrendszert át kell gondolni, csak akkor a playernek is kelljen visszafizetni, ha idő előtt megy!
Willie Parker
Miért kellene visszafizetnie a már elvégzett munkáért? Ha meg megy, akkor a jövőben elvégzett munkáért már az új csapata fizet.
Jughead
Az x évre felvett, de le nem dolgozott garantált tartalom problémás. Biztatási kár.
Willie Parker
Ilyen nincs az NBA-ben.

De ha mar o hisztizhet, akkor a csapat meg tehesse meg, hogy mindazt a 80 meccset, amit kihagyott a jatekos ket ev alatt, ne fizesse ki neki. Keressen annyit, amennyit jatszik is erte.

Akkor annyira nem lenne nagy a pofa, ha mar dolgozni is kell a milliokert.
Stez
Ha szándékosan, vagy olyan okból sérül meg, ami tiltva volt neki, akkor nem kell fizetnie a csapatnak. Ha a munkájából adódóan sérül meg, akkor kell.

Egyébként a rehab elég komoly munka, de ezt valószínűleg Te is tudod, szóval nem megyek bele.