NCAA eredménykövetés
- 1 aktív topik
CFB követő 2025
1 651
47
18:00 PINSTRIPE BOWL - Penn State vs Clemson (tv: ARENA4)
NBA
32 feliratkozó
több mint 6 éve
Mint, aki már a WCF alatt is már szóvá tette a Durant nélkül jobb a Warriors narratívát, úgy most meg kell védenem a Warriorst. Ha mindenki egészséges lenne és Durant által lekötött pénzen lenne +2 használható ember, akkor most is nyertek volna, ahogy az elmúlt 5 évben is ők voltak a legjobbak, meg akkor is, amikor nem nyertek, de azt is csak maguknak köszönhetik.Én is azt érzem, hogy KD hiányát még lazán elbírják, de a többi kisebb-nagyobb sérültet már nem. Thompson különösen fontos elem, de a sérülése védekezésben látszott igazán, Green betlizik a teljes sorozatban, Iggy részfeladatokra jó, Curry mindenes, de nincs kihez nyúlnia.
Ellenben a Warriors elmúlt 5 PO-t figyelembe véve többször volt a sérülések jobbik felén. Az tényleg pech, h ez a hullám nem egyenletesen jött, hanem 1 hónapon belül az összes.
Amúgy Leonard mitől lett ilyen unszimpatikus itt páraknak?
Illetve csak halkan jegyzem meg, Durant főleg védekezésben hiányzik. Támadásban is rengeteg terhet levenne Curry válláról, de védekezésben nélküle 115-ös a Warriors DefRTG-je. Ugye a kb 1 hónappal ezelőtti Curry-Durant ki a csapata legjobbja témakörben lefolytatott vitában ezt az aspektust kevesen akarták meghallani. Ugye a Raps az elmúlt két körben 106 és 107-es OffRTG-gel támadott, addig ez a mostani 115 a Warriors szempontjából elég katasztrófális. Ha lesz erőm kikeresem volt-e az elmúlt 5 PO-ban olyan, h akár csak 110 feletti DefRTG-et összehozott-e bárki bármelyik párharcban.
dawyd728
A Toronto egészségesebb és Kawhi mellé mindig felzárkóznak minimum ketten, vmi hihetetlen - néha mákos - dobóformával.
Nem bánom a trónfosztást, de még mindig a GSW -t tartom jobb csapatnak teljes kerettel. A sport ilyen, Kerr nem lett rosszabb edző, Nurse sem lett jobb
több mint 6 éve
szztem Cousins nélkül pl jobb lenne a Warriorsfőleg ha lenne helyette egy minimálisan értelmes magas
rossz volt nézni mennyit ártott míg pályán volt
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
dawyd728
4 040
Mint, aki már a WCF alatt is már szóvá tette a Durant nélkül jobb a Warriors narratívát, úgy most meg kell védenem a Warriorst. Ha mindenki egészséges lenne és Durant által lekötött pénzen lenne +2 használható ember, akkor most is nyertek volna, ahogy az elmúlt 5 évben is ők voltak a legjobbak, meg akkor is, amikor nem nyertek, de azt is csak maguknak köszönhetik.Ellenben a Warriors elmúlt 5 PO-t figyelembe véve többször volt a sérülések jobbik felén. Az tényleg pech, h ez a hullám nem egyenletesen jött, hanem 1 hónapon belül az összes.
Amúgy Leonard mitől lett ilyen unszimpatikus itt páraknak?
Illetve csak halkan jegyzem meg, Durant főleg védekezésben hiányzik. Támadásban is rengeteg terhet levenne Curry válláról, de védekezésben nélküle 115-ös a Warriors DefRTG-je. Ugye a kb 1 hónappal ezelőtti Curry-Durant ki a csapata legjobbja témakörben lefolytatott vitában ezt az aspektust kevesen akarták meghallani. Ugye a Raps az elmúlt két körben 106 és 107-es OffRTG-gel támadott, addig ez a mostani 115 a Warriors szempontjából elég katasztrófális. Ha lesz erőm kikeresem volt-e az elmúlt 5 PO-ban olyan, h akár csak 110 feletti DefRTG-et összehozott-e bárki bármelyik párharcban.
több mint 6 éve
Igen van aki feltudja fogni hogy nem azért verik szarra a GSW-t mert nincs Durant.Ket eve masrol sem szol a temazas, minthogy Durant elment a bajnokhoz, ami nelkule is rohogve hulyere veri a ligat, es mekkora gyava szar alak, meg egy arulo.Jaj ez a mosdatas. Úgy mondja ezt mindenki mintha amúgy mintha nem egy bajnok és number one csapatba jött volna.Ez kicsit szerecsen mosdatás megint.Nem tűnik nekem sokkal verhetőbbnek Duranttal vagy nélküle .Ha lenne Thompson, akkor is verheto lenne a GSW. Ha viszont lenne Durant, akkor nem. Es nem megint elojon, hanem meg mindig. De jo, hogy teged meglep, ha elojon a toronymagas favorit, cimvedo GSW 3–1-es egesenel, ha a csapat kb. legnagyobb klasszisa, az NBA egyik legjobb jatekosa meg csak palyara sem lephet.Mondjuk Durant valahol azert csak tapsikolhat, mert nelkule ez a nagydonto eddig arra mutat ra, hogy vele felelmetes ez a Warriors, meg ugy is, hogy Thompson osszedrotozva nyomja, ahogy Cousins is, KD nelkul viszont azert abszolut foghato tarsasag lett ez.Már megint előjön KD. Szép és jó de Thompson ha lenne akkor azért már más a leányzó fekvése.
Stez
Ha a döntőn nem játszik KD nem lesz már GSW mezben.
Toca
Thompsonnal is mas lenne, bar szerintem vele is verheto most ez a GSW, ugyhogy azt nem gondolom, hogy mondjuk 3–1 lenne forditva, maximum 2–2. A lenyeg, hogy a Warriors a verheto kategoria lett Durant nelkul.
Stez
Nyilván ha 2-3 másik opciót is kiveszel akik sérült akkor meg jobban számít hogy KD ott van.
Engem zavar hogy megint KD van elohozva de itt rokkant válogatott miatt van a szarban a GSW nem Durant miatt ő is egy része de nekem ez túl leegyszerűsített álláspont hogy Durant van akkor legyőzhetetlenek...
Toca
A GSW pont azért hozta anno Durantet a csapatba, mert nem igazán tudnak szoros meccseket nyerni. Mentálisan egyedül Green ér valamit abban a csapatban, de ő meg simán elkattanhat bármikor. Curry és Thompson ha formába kerül foghatatlan és agyonütik az ellent, de kiélezett szituációkban sokadjára mondanak csődöt. Nem véletlen, hogy a Durant nélküli csapatban Igoudala volt az MVP amikor nyertek.
Pont azt a plusszt adja a csapatnak, amiben a többiek gyengék: amikor nem megy a játék, vagy az ellen legjobb védője van rajtad, akkor is mész és csinálod és hajigálod a nehéz kosarakat.
flzoli
Nyilván ad pluszt hiszen top 5 játékos, de mondjuk azért nem ő tette fel a térképre a GSW-t csak ő miatta lett még jobb a csapat.
Nyilván minden más Duranttal, de ami itt a döntőben van az nem csak Durant.
11 különböző kezdő volt a pályán a GSW-nél a playoffban és nem azért mert rotalták.
Mindegy, aki eddig hallgatott, mikor ment a GSWnek, hogy Durant mennyire hibátlan, az most úgyis jön és elmondja. Ahogy ha nyer a Raptors akkor is előjönnek majd a GSW-t temető kommentek. Ez így van mindig.
Toca
Most ott vagyunk, hogy a Golden State-et hulyere verik a sajat palyajan, Durant nelkul. Hat hadd jojjon mar a masik oldal is egyszer.
Stez
Hanem mert sérült Duranton kívül Thompson, Cousins, Looney és olyan emberek játszanak már 10-20 percet akiknek perc embereknek kene lennie vagy meg annak se.
De lehet verni a feneket mindenkinek hogy Durant behúzta volna ezt is, hiszen akkor killer volt a döntő helyzetekben mindig a GSW előtt.
több mint 6 éve
twitter.com/WorldWideWob/status/1137228415587823617?s=19És amikor igazán kell, nem mint a szakállas.
Nem a legszimpatikusabb fazon, de hogy kurva jo, az vitathatatlan.
Borbinho
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 6 éve
Tud fordítani a Warriors? Vagy tényleg ennyivel jobb a Raptors? Durantet látjuk még idén? Egyáltalán látjuk még Warriors mezben? Van jó sok kérdés, válaszoljatok rá. Én is próbálkoztam legújabb videómban.🏀🐵you don't even know what you like and you don't like
több mint 6 éve
Ket eve masrol sem szol a temazas, minthogy Durant elment a bajnokhoz, ami nelkule is rohogve hulyere veri a ligat, es mekkora gyava szar alak, meg egy arulo.Iguodala 35 éves, a pad brutál rövid lett, mondván minek is, ha van egy Curry-Thompson-Durant-Green négyesed.
Most ott vagyunk, hogy a Golden State-et hulyere verik a sajat palyajan, Durant nelkul. Hat hadd jojjon mar a masik oldal is egyszer.
Stez
Csak ugye a szezon 82 meccs, kellene a rotáció, meg hogy ne legyen sérülés, ami náluk ok-okozati rendszerben követte is egymást idén. De alapvetően el is fáradtak így, mégha el is lógták az alapszakasz egy részét. Meg azért egy icipici jóllakottságot is érzek/éreztem rajtuk, hiába a heart of a champions.
Egy szónak is száz a vége, ha Durant nem jön, ugyanígy rendben tartják a magot és megmarad a minőségi pad, valószínűleg nincs probléma, hisz most sem abból fakad, hogy jajj, nincs Durant, bármennyire is erre próbálják sokan kihegyezni.
több mint 6 éve
Ket eve masrol sem szol a temazas, minthogy Durant elment a bajnokhoz, ami nelkule is rohogve hulyere veri a ligat, es mekkora gyava szar alak, meg egy arulo.Jaj ez a mosdatas. Úgy mondja ezt mindenki mintha amúgy mintha nem egy bajnok és number one csapatba jött volna.Ez kicsit szerecsen mosdatás megint.Nem tűnik nekem sokkal verhetőbbnek Duranttal vagy nélküle .Ha lenne Thompson, akkor is verheto lenne a GSW. Ha viszont lenne Durant, akkor nem. Es nem megint elojon, hanem meg mindig. De jo, hogy teged meglep, ha elojon a toronymagas favorit, cimvedo GSW 3–1-es egesenel, ha a csapat kb. legnagyobb klasszisa, az NBA egyik legjobb jatekosa meg csak palyara sem lephet.Mondjuk Durant valahol azert csak tapsikolhat, mert nelkule ez a nagydonto eddig arra mutat ra, hogy vele felelmetes ez a Warriors, meg ugy is, hogy Thompson osszedrotozva nyomja, ahogy Cousins is, KD nelkul viszont azert abszolut foghato tarsasag lett ez.Már megint előjön KD. Szép és jó de Thompson ha lenne akkor azért már más a leányzó fekvése.
Stez
Ha a döntőn nem játszik KD nem lesz már GSW mezben.
Toca
Thompsonnal is mas lenne, bar szerintem vele is verheto most ez a GSW, ugyhogy azt nem gondolom, hogy mondjuk 3–1 lenne forditva, maximum 2–2. A lenyeg, hogy a Warriors a verheto kategoria lett Durant nelkul.
Stez
Nyilván ha 2-3 másik opciót is kiveszel akik sérült akkor meg jobban számít hogy KD ott van.
Engem zavar hogy megint KD van elohozva de itt rokkant válogatott miatt van a szarban a GSW nem Durant miatt ő is egy része de nekem ez túl leegyszerűsített álláspont hogy Durant van akkor legyőzhetetlenek...
Toca
A GSW pont azért hozta anno Durantet a csapatba, mert nem igazán tudnak szoros meccseket nyerni. Mentálisan egyedül Green ér valamit abban a csapatban, de ő meg simán elkattanhat bármikor. Curry és Thompson ha formába kerül foghatatlan és agyonütik az ellent, de kiélezett szituációkban sokadjára mondanak csődöt. Nem véletlen, hogy a Durant nélküli csapatban Igoudala volt az MVP amikor nyertek.
Pont azt a plusszt adja a csapatnak, amiben a többiek gyengék: amikor nem megy a játék, vagy az ellen legjobb védője van rajtad, akkor is mész és csinálod és hajigálod a nehéz kosarakat.
flzoli
Nyilván ad pluszt hiszen top 5 játékos, de mondjuk azért nem ő tette fel a térképre a GSW-t csak ő miatta lett még jobb a csapat.
Nyilván minden más Duranttal, de ami itt a döntőben van az nem csak Durant.
11 különböző kezdő volt a pályán a GSW-nél a playoffban és nem azért mert rotalták.
Mindegy, aki eddig hallgatott, mikor ment a GSWnek, hogy Durant mennyire hibátlan, az most úgyis jön és elmondja. Ahogy ha nyer a Raptors akkor is előjönnek majd a GSW-t temető kommentek. Ez így van mindig.
Toca
Most ott vagyunk, hogy a Golden State-et hulyere verik a sajat palyajan, Durant nelkul. Hat hadd jojjon mar a masik oldal is egyszer.
több mint 6 éve
Jaj ez a mosdatas. Úgy mondja ezt mindenki mintha amúgy mintha nem egy bajnok és number one csapatba jött volna.Ez kicsit szerecsen mosdatás megint.Nem tűnik nekem sokkal verhetőbbnek Duranttal vagy nélküle .Ha lenne Thompson, akkor is verheto lenne a GSW. Ha viszont lenne Durant, akkor nem. Es nem megint elojon, hanem meg mindig. De jo, hogy teged meglep, ha elojon a toronymagas favorit, cimvedo GSW 3–1-es egesenel, ha a csapat kb. legnagyobb klasszisa, az NBA egyik legjobb jatekosa meg csak palyara sem lephet.Mondjuk Durant valahol azert csak tapsikolhat, mert nelkule ez a nagydonto eddig arra mutat ra, hogy vele felelmetes ez a Warriors, meg ugy is, hogy Thompson osszedrotozva nyomja, ahogy Cousins is, KD nelkul viszont azert abszolut foghato tarsasag lett ez.Már megint előjön KD. Szép és jó de Thompson ha lenne akkor azért már más a leányzó fekvése.
Stez
Ha a döntőn nem játszik KD nem lesz már GSW mezben.
Toca
Thompsonnal is mas lenne, bar szerintem vele is verheto most ez a GSW, ugyhogy azt nem gondolom, hogy mondjuk 3–1 lenne forditva, maximum 2–2. A lenyeg, hogy a Warriors a verheto kategoria lett Durant nelkul.
Stez
Nyilván ha 2-3 másik opciót is kiveszel akik sérült akkor meg jobban számít hogy KD ott van.
Engem zavar hogy megint KD van elohozva de itt rokkant válogatott miatt van a szarban a GSW nem Durant miatt ő is egy része de nekem ez túl leegyszerűsített álláspont hogy Durant van akkor legyőzhetetlenek...
Toca
A GSW pont azért hozta anno Durantet a csapatba, mert nem igazán tudnak szoros meccseket nyerni. Mentálisan egyedül Green ér valamit abban a csapatban, de ő meg simán elkattanhat bármikor. Curry és Thompson ha formába kerül foghatatlan és agyonütik az ellent, de kiélezett szituációkban sokadjára mondanak csődöt. Nem véletlen, hogy a Durant nélküli csapatban Igoudala volt az MVP amikor nyertek.
Pont azt a plusszt adja a csapatnak, amiben a többiek gyengék: amikor nem megy a játék, vagy az ellen legjobb védője van rajtad, akkor is mész és csinálod és hajigálod a nehéz kosarakat.
flzoli
Nyilván ad pluszt hiszen top 5 játékos, de mondjuk azért nem ő tette fel a térképre a GSW-t csak ő miatta lett még jobb a csapat.
Nyilván minden más Duranttal, de ami itt a döntőben van az nem csak Durant.
11 különböző kezdő volt a pályán a GSW-nél a playoffban és nem azért mert rotalták.
Mindegy, aki eddig hallgatott, mikor ment a GSWnek, hogy Durant mennyire hibátlan, az most úgyis jön és elmondja. Ahogy ha nyer a Raptors akkor is előjönnek majd a GSW-t temető kommentek. Ez így van mindig.
több mint 6 éve
Nah úgy néz ki idén a Pompom csajszik a legjobbak GSW oldalon.Amúgy kár Curryt szidni, amikor Iverson üzemmódban nyomta a 3. meccsen akkor se volt esélyük. Innentől kár azt mondani, hogy az ő hibája. A Raptors komplettebb.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
twitter.com/WorldWideWob/status/1137228415587823617?s=19Esetleges győzelem és Finals MVP után kimaxolta a Raptorst, onnan már csak a legacyt építeni megy majd valamelyik nagyvárosba.
Nem a legszimpatikusabb fazon, de hogy kurva jo, az vitathatatlan.
Borbinho
több mint 6 éve
Ez kicsit szerecsen mosdatás megint.Nem tűnik nekem sokkal verhetőbbnek Duranttal vagy nélküle .Ha lenne Thompson, akkor is verheto lenne a GSW. Ha viszont lenne Durant, akkor nem. Es nem megint elojon, hanem meg mindig. De jo, hogy teged meglep, ha elojon a toronymagas favorit, cimvedo GSW 3–1-es egesenel, ha a csapat kb. legnagyobb klasszisa, az NBA egyik legjobb jatekosa meg csak palyara sem lephet.Mondjuk Durant valahol azert csak tapsikolhat, mert nelkule ez a nagydonto eddig arra mutat ra, hogy vele felelmetes ez a Warriors, meg ugy is, hogy Thompson osszedrotozva nyomja, ahogy Cousins is, KD nelkul viszont azert abszolut foghato tarsasag lett ez.Már megint előjön KD. Szép és jó de Thompson ha lenne akkor azért már más a leányzó fekvése.
Stez
Ha a döntőn nem játszik KD nem lesz már GSW mezben.
Toca
Thompsonnal is mas lenne, bar szerintem vele is verheto most ez a GSW, ugyhogy azt nem gondolom, hogy mondjuk 3–1 lenne forditva, maximum 2–2. A lenyeg, hogy a Warriors a verheto kategoria lett Durant nelkul.
Stez
Nyilván ha 2-3 másik opciót is kiveszel akik sérült akkor meg jobban számít hogy KD ott van.
Engem zavar hogy megint KD van elohozva de itt rokkant válogatott miatt van a szarban a GSW nem Durant miatt ő is egy része de nekem ez túl leegyszerűsített álláspont hogy Durant van akkor legyőzhetetlenek...
Toca
A GSW pont azért hozta anno Durantet a csapatba, mert nem igazán tudnak szoros meccseket nyerni. Mentálisan egyedül Green ér valamit abban a csapatban, de ő meg simán elkattanhat bármikor. Curry és Thompson ha formába kerül foghatatlan és agyonütik az ellent, de kiélezett szituációkban sokadjára mondanak csődöt. Nem véletlen, hogy a Durant nélküli csapatban Igoudala volt az MVP amikor nyertek.
Pont azt a plusszt adja a csapatnak, amiben a többiek gyengék: amikor nem megy a játék, vagy az ellen legjobb védője van rajtad, akkor is mész és csinálod és hajigálod a nehéz kosarakat.
több mint 6 éve
twitter.com/WorldWideWob/status/1137228415587823617?s=19Nem a legszimpatikusabb fazon, de hogy kurva jo, az vitathatatlan.
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 6 éve
Nem tűnik nekem sokkal verhetőbbnek Duranttal vagy nélküle .Ha lenne Thompson, akkor is verheto lenne a GSW. Ha viszont lenne Durant, akkor nem. Es nem megint elojon, hanem meg mindig. De jo, hogy teged meglep, ha elojon a toronymagas favorit, cimvedo GSW 3–1-es egesenel, ha a csapat kb. legnagyobb klasszisa, az NBA egyik legjobb jatekosa meg csak palyara sem lephet.Mondjuk Durant valahol azert csak tapsikolhat, mert nelkule ez a nagydonto eddig arra mutat ra, hogy vele felelmetes ez a Warriors, meg ugy is, hogy Thompson osszedrotozva nyomja, ahogy Cousins is, KD nelkul viszont azert abszolut foghato tarsasag lett ez.Már megint előjön KD. Szép és jó de Thompson ha lenne akkor azért már más a leányzó fekvése.
Stez
Ha a döntőn nem játszik KD nem lesz már GSW mezben.
Toca
Thompsonnal is mas lenne, bar szerintem vele is verheto most ez a GSW, ugyhogy azt nem gondolom, hogy mondjuk 3–1 lenne forditva, maximum 2–2. A lenyeg, hogy a Warriors a verheto kategoria lett Durant nelkul.
Stez
Nyilván ha 2-3 másik opciót is kiveszel akik sérült akkor meg jobban számít hogy KD ott van.
Engem zavar hogy megint KD van elohozva de itt rokkant válogatott miatt van a szarban a GSW nem Durant miatt ő is egy része de nekem ez túl leegyszerűsített álláspont hogy Durant van akkor legyőzhetetlenek...
több mint 6 éve
Ha lenne Thompson, akkor is verheto lenne a GSW. Ha viszont lenne Durant, akkor nem. Es nem megint elojon, hanem meg mindig. De jo, hogy teged meglep, ha elojon a toronymagas favorit, cimvedo GSW 3–1-es egesenel, ha a csapat kb. legnagyobb klasszisa, az NBA egyik legjobb jatekosa meg csak palyara sem lephet.Mondjuk Durant valahol azert csak tapsikolhat, mert nelkule ez a nagydonto eddig arra mutat ra, hogy vele felelmetes ez a Warriors, meg ugy is, hogy Thompson osszedrotozva nyomja, ahogy Cousins is, KD nelkul viszont azert abszolut foghato tarsasag lett ez.Már megint előjön KD. Szép és jó de Thompson ha lenne akkor azért már más a leányzó fekvése.
Stez
Ha a döntőn nem játszik KD nem lesz már GSW mezben.
Toca
Thompsonnal is mas lenne, bar szerintem vele is verheto most ez a GSW, ugyhogy azt nem gondolom, hogy mondjuk 3–1 lenne forditva, maximum 2–2. A lenyeg, hogy a Warriors a verheto kategoria lett Durant nelkul.
több mint 6 éve
Mondjuk Durant valahol azert csak tapsikolhat, mert nelkule ez a nagydonto eddig arra mutat ra, hogy vele felelmetes ez a Warriors, meg ugy is, hogy Thompson osszedrotozva nyomja, ahogy Cousins is, KD nelkul viszont azert abszolut foghato tarsasag lett ez.Már megint előjön KD. Szép és jó de Thompson ha lenne akkor azért már más a leányzó fekvése.
Stez
Ha a döntőn nem játszik KD nem lesz már GSW mezben.
több mint 6 éve
2. meccsen ha nem alszik bele annyira a Raptors a 3.negyedbe, akkor most 4-0-val vége is lenne 😀Nehéz dolga lesz a Raptorsnak, mert azt az 1-et a legnehezebb mindig behúzni.

több mint 6 éve
Mondjuk Durant valahol azert csak tapsikolhat, mert nelkule ez a nagydonto eddig arra mutat ra, hogy vele felelmetes ez a Warriors, meg ugy is, hogy Thompson osszedrotozva nyomja, ahogy Cousins is, KD nelkul viszont azert abszolut foghato tarsasag lett ez.
több mint 6 éve
Hűha 😀 Na vissza tud innen jönni a Golden State?
több mint 6 éve
Elmúlt 4 évben mindig volt kanadai a döntőben, szerintem most jobban örülnek 😉 😀Na és akkor abban mennyi kanadai van? 😛 még, ha Nash ott lenne 😊 😉Kanadai győzelmet!Jót tenne a ligának a Raptors győzelem.Miért? Mit eredményezne?
♉gaben♉
Sobri Jóska
Toca
dande
több mint 6 éve
Na és akkor abban mennyi kanadai van? 😛 még, ha Nash ott lenne 😊 😉Kanadai győzelmet!Jót tenne a ligának a Raptors győzelem.Miért? Mit eredményezne?
♉gaben♉
Sobri Jóska
Toca
több mint 6 éve
Kanadai győzelmet!Jót tenne a ligának a Raptors győzelem.Miért? Mit eredményezne?
♉gaben♉
Sobri Jóska
több mint 6 éve
Jót tenne a ligának a Raptors győzelem.Miért? Mit eredményezne?
♉gaben♉
több mint 6 éve
Jót tenne a ligának a Raptors győzelem.
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 6 éve
tavaly ki esett ki lebron mellől sérülés miatt?
Negritis
Hiába vagy kurva jó, egyedül nem lehet nyerni. HendrixÉrtelmezzünk már.