NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 1 aktív topik

NCAA eredménykövetés NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik

NBA

32 feliratkozó

több mint 6 éve
dawyd728 4 040
azért morey és presti nem tudom mennyire van a legjobbak között
legalábbis a csapat nem tűnik jobbnak évről-évre
Negritis
Morey az analitikus énje miatt elől kell legyen. Az, ahogyan, amilyen dobáskiválasztással játszanak, az az ő erénye.

 fivethirtyeight.com/features/nearly-every-team-is-playing-like-the-rockets-and-thats-hurting-the-rockets/

Szerkesztette: dawyd728
több mint 6 éve
dawyd728 4 040
Sajnálom, h ilyen lett a vége és már megint fals narratívákat lehet majd olvasni évekig. Nagyon jó szezonunk volt az idei. Az alapszakasz is bőven átlagon felüli volt, főleg az asw előtti szakasz volt kiemelkedő a korábbi évek adott időszakához mérten. A PO is jóval szorosabb volt, ahol érdekesebbnél érdekesebb csapatok jutottak be. Teljesen eltérő csapatépítési filozófiák, játékok. Nagy egyéni teljesítmények, szerencsére a korábban megszokott nagy rohanások váltakozása és abból következő lefutott 4. negyedek is kisebb számban voltak idén. Ezáltal sok ikonikus pillanatot kaptunk.

Az pedig, h egy olyan csapat lett a bajnok, akik nem tankoltak, akik nem FA-ról gyűjtötték be a sztárjaikat, hanem neveltek és cseréltek, és tovább cseréltek, míg idáig nem jutottak, az a legnagyobb történet számomra. Nálam Ujiri a real mvp. Nem elvével másoktól, játékosoktól, edzőktől a sikert, de nélküle ez a Raptors a Bosh/Bargnani féle sikerekben reménykedhetne max. Merem állítani az elmúlt 5-10 év (Nuggets karrierjét is beleszámítva) GM teljesítménye alapján magasan a legjobb a ligában. Persze a Warriors 2014-ig történő építkezésére sincs egy rossz szavam se, de ott azért volt 3-4 lottery szereplés, ami nélkül egy Curry, Thompson, Barnes nem tudott volna következni. Persze mielőtt megjegyezné bárki, Ujiri előtt voltak lottery pick játékosaik, de azok egyike se hozta azt a teljesítményt, amit az 1/5, 1/8 vagy 1/9 jog ígért volna. Egy
34-48-as csapatot vett át és emelte őket contender státuszba mindenféle hátszél (sztár FA, top pick) nélkül. Emelem kalapom előtte!

Ja és most olvasom:
 twitter.com/wojespn/status/1139381622174732288?s=19

Ez az ember egy nagy piacon az egész ligát zsebre rakná. Szerencsére a Knicks, Bulls és Lakers háza táján még nem merült fel a neve.
dawyd728
Régebben volt róla szó, hogy ugyan azon a polcon van, mint a Morey, Ainge, Presti trió, mint a liga legjobb és legaktívabb GM-jei, akik nem félnek kockáztatni is az esetleges nagyobb haszon (=bajnoki cím) reményében.
flzoli
Presti overrated. Ledraftolt egy bitang jó magot, majd ilyen Perkins és társaira lőtte el az erőforrásokat, a Harden trade már akkor is bűn rossz volt.. Most is nulla spacing jellemezte őket az egész évben, ahogy a korábbiakban. Nyilvánvaló gyengeséget nem tud/akar orvosolni. Elnézte évekig Brooks vergődését. Nálam még top10 se. Ha George nem maradt volna, amire azért elég nagy esély volt, akkor ma már inogna a szék alatta.
Másik kettő nálam is elől van. Mondjuk a Moreyball látványra annyira nehezen emészthető számomra, h vele negatívan elfogult vagyok. Ainge nagy mágus. Persze, ha nem jön össze ez a nyár, akkor sokan fogják korholni, de nála a sérülések sokat rontottak a mozgásterén. Így lehet, h végül a Nets és egyéb pickek nem lövik a sztratoszférába a csapatát.
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 46 882 — Whoops, looks like something went wrong.
Hú, jó, hogy nem 7. meccsen lett vége, mégha ez elsőre hülyén is hangzik. Azzal, hogy KD nem volt és a végére KT is kidőlt - nem elfeledve, hogy amúgyis sérülések hátráltatták a GSW-ta, így is nagy dolog a 6. meccs. Ha bemegy Curry hármasa, akkor se láttam volna reális esélyt a 7. meccsen, nem leírva őket, de inkább lett volna szerintem egy blowout loss, az fájóbb lett volna.

A PO az ilyen, kell, hogy elkerüljön a sérülés is.

Most eszembe jutott a Cavs ellen bukott döntő, aminél szintén mindenki azt harsogta, hogy esélytelen a Cavs, úgyis indult...a
Azt bánhatják inkább.

Remélem nem dobbant Kawhi, de ez nem kívánságműsor.
Szimpi csapat ez a Raptors, többnyire.. 😊
kishaszi
Hat igen, azert latszott, hogy Curry mennyire leblokkolt, amikor Thompson kiesese utan tenylegesen csak az amugy kisse fakezu Igoudala bravuros kosarai maradtak, de egyebkent nem volt egy epkezlab jatekos, akinek oda lehetett volna adni a labdat, mert kepes pontot dobni... Meg nem is mert vallalkozni senki sem, aminek a vege oriasi szenvedes lett. Mondjuk kivancsi lettem volna egy hetedik meccsre azert, Cousinsnak nagyobb helye lett volna, mit tud peldaul azzal kezdeni.

En meg mindig ugy latom, hogy Leonardnak maradnia kellene, szepen felepitkeztek kore, meg ha nem is fiatal a csapat, de 2-3 evig biztosan contender lenne, a masik oldalon meg ki tudja, hogy a GSW mennyire esik szet a nyaron, meg a serulesek miatt a kovetkezo idenynek a felet kihagyna Thompson, ha maradna, Durant meg tobbet, Cousins maradasa kerdes, Thompson es Durant hianyaban Currynek tobbet kellene vallalnia es sokkal nagyobb terhelest kapna az alapszakaszban. Ha Thompson marad, hely kb. ismet nem lesz sok egy rendes pad kialakitasara, ha meg Durant is netan maradna mondjuk az opcioval, akkor semmi.

Ugyhogy Leonardnak ez most jo esely lenne, ha 2-3 evre alairna, aztan 30 evesen mehetne ki a piacra. A legnagyobb zsozsot ugy is megkapna most is, a Raptorsnal, ugyhogy igazabol meg csak engednie sem kellene.
Stez
Lehet túl hideg van neki fent, északon.
Nem minden a pénz, meg a gyűrűk.
Sobri Jóska
Akkor menjen a GSW-hez evi 10 millioert.
Stez
Lehet az túl nyugatra van neki, és nem bírja Friscót.

Ezért felesleges túlgondolni egy csapatváltást/maradást.
Végülis alapvetően egy gazdag, sikeres embert a kötelességein túl az mozgat, hogy mihez van kedve.
Sobri Jóska
Jo, hat Leonard kapcsan nem veletlenul irjak egy eve Los Angelest, mivel ott szuletett, allitolag ott is szeretne jatszani. Csak a Lakers szvsz James miatt kizart, a Clippersben pedig en nem latom azt az oriasi potencialt, hiaba jutottak PO-ba, meg hiaba lenne eleg penzuk peldaul tobb sztarra is.

Kerdes, Leonardnak eleg-e az, hogy ugymond otthon jatszhat, viszont kozel sem biztos, hogy egy contender csapatban, mikozben mondjuk megkapja ugyanazt a penzt is egy contender csapatnal, ahova alair rovid tavra, 2-3 evre, aztan 30 evesen is lazan leakaszthatja a szupermaxot, jo korban lesz, de akkor mar eljatszhat otthon is.

Nyilvan az a lenyeg, mihez van kedve, de szvsz o abban a korban van, amikor profikent kellene dontenie, meg raer azon gondolkozni, hogy mihez van kedve. Itt nem 4-5-6 eves szerzodesrol van szo, hanem 2-3 evesrol, az nem mindegy. Hosszu tavon nyilvan fontosabb lenne, mihez van kedve, de azert egy rovid tavu elkotelezodesnel szerintem mas a helyzet, egy keteves szerzodes olyan hamar elszalad, hogy kb. fel sem eszmel, raadasul az ideny felet amugy is atutazza, nem kap o annyit a rideg es szar Torontobol.
Stez
Azért ez a Rapors inkább hajaz a Mavericks-re amikor az "öregek" behúzták a pályafutásuk végén a bajnoki címet. Igazi one hit wonder csapat, akiket jövőre már el kell kezdeni újraépíteni, amihez nem biztos, hogy nagy kedve lenne.

Jött, látott és győzőtt, elvitte a bajnoki címet egy olyan városba, ami eddig a közelében sem volt. Kb. mint Lebron a Cavsnél, és biztos vagyok benne, hogy Leonard sleppje ezt is súlykolja majd mind Leonardnak mind a GM-eknek. Vagyis, hogy kezeljék Lebron szinten és a csillagos eget is elkérhetik majd.
flzoli
De en azt mondom, hogy a penz nem lesz akadaly, olyan problema szerintem nem is lesz, hogy a Raptors nem ajanlana meg a leheto legtobbet Leonardnak, így most azon nem temazom, hogy mondjuk a felek nem tudnak megallapodni. Ez most nem ide tartozik, ha ez lesz, az mar mas teszta. De en ugy szamolok, hogy a Raptors nem fillereskedik majd.

Az meg, hogy sokan oregek... Es? 2-3 eves szerzodest irtam, az nem hosszu tav, annyi lazan van a keretben, Gasolban meg Lowryban, a tobbiek meg azert fiatalabbak. Leonardnak meg mondjuk ha alairna ket evre, akkor a tovabbiakkal mar nem kellene foglalkoznia, csak azzal, hogy ez a keret vele erre a ket-harom evre meg nagyon utos, szerintem van annyira mely is, hogy Leonardot tenyleg annyit pihentethessek, hogy 60-65 meccset jatsszon az alapszakaszban.

több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 252 — The Mathematician
azért morey és presti nem tudom mennyire van a legjobbak között
legalábbis a csapat nem tűnik jobbnak évről-évre

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 626 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Sajnálom, h ilyen lett a vége és már megint fals narratívákat lehet majd olvasni évekig. Nagyon jó szezonunk volt az idei. Az alapszakasz is bőven átlagon felüli volt, főleg az asw előtti szakasz volt kiemelkedő a korábbi évek adott időszakához mérten. A PO is jóval szorosabb volt, ahol érdekesebbnél érdekesebb csapatok jutottak be. Teljesen eltérő csapatépítési filozófiák, játékok. Nagy egyéni teljesítmények, szerencsére a korábban megszokott nagy rohanások váltakozása és abból következő lefutott 4. negyedek is kisebb számban voltak idén. Ezáltal sok ikonikus pillanatot kaptunk.

Az pedig, h egy olyan csapat lett a bajnok, akik nem tankoltak, akik nem FA-ról gyűjtötték be a sztárjaikat, hanem neveltek és cseréltek, és tovább cseréltek, míg idáig nem jutottak, az a legnagyobb történet számomra. Nálam Ujiri a real mvp. Nem elvével másoktól, játékosoktól, edzőktől a sikert, de nélküle ez a Raptors a Bosh/Bargnani féle sikerekben reménykedhetne max. Merem állítani az elmúlt 5-10 év (Nuggets karrierjét is beleszámítva) GM teljesítménye alapján magasan a legjobb a ligában. Persze a Warriors 2014-ig történő építkezésére sincs egy rossz szavam se, de ott azért volt 3-4 lottery szereplés, ami nélkül egy Curry, Thompson, Barnes nem tudott volna következni. Persze mielőtt megjegyezné bárki, Ujiri előtt voltak lottery pick játékosaik, de azok egyike se hozta azt a teljesítményt, amit az 1/5, 1/8 vagy 1/9 jog ígért volna. Egy
34-48-as csapatot vett át és emelte őket contender státuszba mindenféle hátszél (sztár FA, top pick) nélkül. Emelem kalapom előtte!

Ja és most olvasom:
 twitter.com/wojespn/status/1139381622174732288?s=19

Ez az ember egy nagy piacon az egész ligát zsebre rakná. Szerencsére a Knicks, Bulls és Lakers háza táján még nem merült fel a neve.
dawyd728
Régebben volt róla szó, hogy ugyan azon a polcon van, mint a Morey, Ainge, Presti trió, mint a liga legjobb és legaktívabb GM-jei, akik nem félnek kockáztatni is az esetleges nagyobb haszon (=bajnoki cím) reményében.

több mint 6 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 626 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Hú, jó, hogy nem 7. meccsen lett vége, mégha ez elsőre hülyén is hangzik. Azzal, hogy KD nem volt és a végére KT is kidőlt - nem elfeledve, hogy amúgyis sérülések hátráltatták a GSW-ta, így is nagy dolog a 6. meccs. Ha bemegy Curry hármasa, akkor se láttam volna reális esélyt a 7. meccsen, nem leírva őket, de inkább lett volna szerintem egy blowout loss, az fájóbb lett volna.

A PO az ilyen, kell, hogy elkerüljön a sérülés is.

Most eszembe jutott a Cavs ellen bukott döntő, aminél szintén mindenki azt harsogta, hogy esélytelen a Cavs, úgyis indult...a
Azt bánhatják inkább.

Remélem nem dobbant Kawhi, de ez nem kívánságműsor.
Szimpi csapat ez a Raptors, többnyire.. 😊
kishaszi
Hat igen, azert latszott, hogy Curry mennyire leblokkolt, amikor Thompson kiesese utan tenylegesen csak az amugy kisse fakezu Igoudala bravuros kosarai maradtak, de egyebkent nem volt egy epkezlab jatekos, akinek oda lehetett volna adni a labdat, mert kepes pontot dobni... Meg nem is mert vallalkozni senki sem, aminek a vege oriasi szenvedes lett. Mondjuk kivancsi lettem volna egy hetedik meccsre azert, Cousinsnak nagyobb helye lett volna, mit tud peldaul azzal kezdeni.

En meg mindig ugy latom, hogy Leonardnak maradnia kellene, szepen felepitkeztek kore, meg ha nem is fiatal a csapat, de 2-3 evig biztosan contender lenne, a masik oldalon meg ki tudja, hogy a GSW mennyire esik szet a nyaron, meg a serulesek miatt a kovetkezo idenynek a felet kihagyna Thompson, ha maradna, Durant meg tobbet, Cousins maradasa kerdes, Thompson es Durant hianyaban Currynek tobbet kellene vallalnia es sokkal nagyobb terhelest kapna az alapszakaszban. Ha Thompson marad, hely kb. ismet nem lesz sok egy rendes pad kialakitasara, ha meg Durant is netan maradna mondjuk az opcioval, akkor semmi.

Ugyhogy Leonardnak ez most jo esely lenne, ha 2-3 evre alairna, aztan 30 evesen mehetne ki a piacra. A legnagyobb zsozsot ugy is megkapna most is, a Raptorsnal, ugyhogy igazabol meg csak engednie sem kellene.
Stez
Lehet túl hideg van neki fent, északon.
Nem minden a pénz, meg a gyűrűk.
Sobri Jóska
Akkor menjen a GSW-hez evi 10 millioert.
Stez
Lehet az túl nyugatra van neki, és nem bírja Friscót.

Ezért felesleges túlgondolni egy csapatváltást/maradást.
Végülis alapvetően egy gazdag, sikeres embert a kötelességein túl az mozgat, hogy mihez van kedve.
Sobri Jóska
Jo, hat Leonard kapcsan nem veletlenul irjak egy eve Los Angelest, mivel ott szuletett, allitolag ott is szeretne jatszani. Csak a Lakers szvsz James miatt kizart, a Clippersben pedig en nem latom azt az oriasi potencialt, hiaba jutottak PO-ba, meg hiaba lenne eleg penzuk peldaul tobb sztarra is.

Kerdes, Leonardnak eleg-e az, hogy ugymond otthon jatszhat, viszont kozel sem biztos, hogy egy contender csapatban, mikozben mondjuk megkapja ugyanazt a penzt is egy contender csapatnal, ahova alair rovid tavra, 2-3 evre, aztan 30 evesen is lazan leakaszthatja a szupermaxot, jo korban lesz, de akkor mar eljatszhat otthon is.

Nyilvan az a lenyeg, mihez van kedve, de szvsz o abban a korban van, amikor profikent kellene dontenie, meg raer azon gondolkozni, hogy mihez van kedve. Itt nem 4-5-6 eves szerzodesrol van szo, hanem 2-3 evesrol, az nem mindegy. Hosszu tavon nyilvan fontosabb lenne, mihez van kedve, de azert egy rovid tavu elkotelezodesnel szerintem mas a helyzet, egy keteves szerzodes olyan hamar elszalad, hogy kb. fel sem eszmel, raadasul az ideny felet amugy is atutazza, nem kap o annyit a rideg es szar Torontobol.
Stez
Azért ez a Rapors inkább hajaz a Mavericks-re amikor az "öregek" behúzták a pályafutásuk végén a bajnoki címet. Igazi one hit wonder csapat, akiket jövőre már el kell kezdeni újraépíteni, amihez nem biztos, hogy nagy kedve lenne.

Jött, látott és győzőtt, elvitte a bajnoki címet egy olyan városba, ami eddig a közelében sem volt. Kb. mint Lebron a Cavsnél, és biztos vagyok benne, hogy Leonard sleppje ezt is súlykolja majd mind Leonardnak mind a GM-eknek. Vagyis, hogy kezeljék Lebron szinten és a csillagos eget is elkérhetik majd.

több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 187 — #NoStress
Hú, jó, hogy nem 7. meccsen lett vége, mégha ez elsőre hülyén is hangzik. Azzal, hogy KD nem volt és a végére KT is kidőlt - nem elfeledve, hogy amúgyis sérülések hátráltatták a GSW-ta, így is nagy dolog a 6. meccs. Ha bemegy Curry hármasa, akkor se láttam volna reális esélyt a 7. meccsen, nem leírva őket, de inkább lett volna szerintem egy blowout loss, az fájóbb lett volna.

A PO az ilyen, kell, hogy elkerüljön a sérülés is.

Most eszembe jutott a Cavs ellen bukott döntő, aminél szintén mindenki azt harsogta, hogy esélytelen a Cavs, úgyis indult...a
Azt bánhatják inkább.

Remélem nem dobbant Kawhi, de ez nem kívánságműsor.
Szimpi csapat ez a Raptors, többnyire.. 😊
kishaszi
Hat igen, azert latszott, hogy Curry mennyire leblokkolt, amikor Thompson kiesese utan tenylegesen csak az amugy kisse fakezu Igoudala bravuros kosarai maradtak, de egyebkent nem volt egy epkezlab jatekos, akinek oda lehetett volna adni a labdat, mert kepes pontot dobni... Meg nem is mert vallalkozni senki sem, aminek a vege oriasi szenvedes lett. Mondjuk kivancsi lettem volna egy hetedik meccsre azert, Cousinsnak nagyobb helye lett volna, mit tud peldaul azzal kezdeni.

En meg mindig ugy latom, hogy Leonardnak maradnia kellene, szepen felepitkeztek kore, meg ha nem is fiatal a csapat, de 2-3 evig biztosan contender lenne, a masik oldalon meg ki tudja, hogy a GSW mennyire esik szet a nyaron, meg a serulesek miatt a kovetkezo idenynek a felet kihagyna Thompson, ha maradna, Durant meg tobbet, Cousins maradasa kerdes, Thompson es Durant hianyaban Currynek tobbet kellene vallalnia es sokkal nagyobb terhelest kapna az alapszakaszban. Ha Thompson marad, hely kb. ismet nem lesz sok egy rendes pad kialakitasara, ha meg Durant is netan maradna mondjuk az opcioval, akkor semmi.

Ugyhogy Leonardnak ez most jo esely lenne, ha 2-3 evre alairna, aztan 30 evesen mehetne ki a piacra. A legnagyobb zsozsot ugy is megkapna most is, a Raptorsnal, ugyhogy igazabol meg csak engednie sem kellene.
Stez
Lehet túl hideg van neki fent, északon.
Nem minden a pénz, meg a gyűrűk.
Sobri Jóska
Akkor menjen a GSW-hez evi 10 millioert.
Stez
Lehet az túl nyugatra van neki, és nem bírja Friscót.

Ezért felesleges túlgondolni egy csapatváltást/maradást.
Végülis alapvetően egy gazdag, sikeres embert a kötelességein túl az mozgat, hogy mihez van kedve.
Sobri Jóska
Jo, hat Leonard kapcsan nem veletlenul irjak egy eve Los Angelest, mivel ott szuletett, allitolag ott is szeretne jatszani. Csak a Lakers szvsz James miatt kizart, a Clippersben pedig en nem latom azt az oriasi potencialt, hiaba jutottak PO-ba, meg hiaba lenne eleg penzuk peldaul tobb sztarra is.

Kerdes, Leonardnak eleg-e az, hogy ugymond otthon jatszhat, viszont kozel sem biztos, hogy egy contender csapatban, mikozben mondjuk megkapja ugyanazt a penzt is egy contender csapatnal, ahova alair rovid tavra, 2-3 evre, aztan 30 evesen is lazan leakaszthatja a szupermaxot, jo korban lesz, de akkor mar eljatszhat otthon is.

Nyilvan az a lenyeg, mihez van kedve, de szvsz o abban a korban van, amikor profikent kellene dontenie, meg raer azon gondolkozni, hogy mihez van kedve. Itt nem 4-5-6 eves szerzodesrol van szo, hanem 2-3 evesrol, az nem mindegy. Hosszu tavon nyilvan fontosabb lenne, mihez van kedve, de azert egy rovid tavu elkotelezodesnel szerintem mas a helyzet, egy keteves szerzodes olyan hamar elszalad, hogy kb. fel sem eszmel, raadasul az ideny felet amugy is atutazza, nem kap o annyit a rideg es szar Torontobol.
Stez
Mivel érdemi infónk nulla (mit akar Kawhi), ezért felesleges túlgondolni mi alapján fog és mit dönteni.
Lehet marad a Raptorsnál, logikus lépés.
A Clippers is az, vele contender lenne.
A Lakersben nincs senki Lebronon kívül, akár az is elképzelhető.

Amugy:

 twitter.com/asromaen/status/1139378967956189185?s=21

XD

Hat ez kemeny. A PO-ban ket ilyen serules a GSW-nel. Lehet, hogy ezzel tenyleg veget ert a dinasztia. Szegeny Klay, ot meg birom is ebbol a bandabol, a sors most szepen egyben adta a szart a GSWnek, ami evekig nem jott.
Stez
igazából 3 komoly sérülés volt
mert Looney se tudott rendesen játszani a válla után

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 5 858 — Steelers fan
Hú, jó, hogy nem 7. meccsen lett vége, mégha ez elsőre hülyén is hangzik. Azzal, hogy KD nem volt és a végére KT is kidőlt - nem elfeledve, hogy amúgyis sérülések hátráltatták a GSW-ta, így is nagy dolog a 6. meccs. Ha bemegy Curry hármasa, akkor se láttam volna reális esélyt a 7. meccsen, nem leírva őket, de inkább lett volna szerintem egy blowout loss, az fájóbb lett volna.

A PO az ilyen, kell, hogy elkerüljön a sérülés is.

Most eszembe jutott a Cavs ellen bukott döntő, aminél szintén mindenki azt harsogta, hogy esélytelen a Cavs, úgyis indult...a
Azt bánhatják inkább.

Remélem nem dobbant Kawhi, de ez nem kívánságműsor.
Szimpi csapat ez a Raptors, többnyire.. 😊

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
dawyd728 4 040
Sajnálom, h ilyen lett a vége és már megint fals narratívákat lehet majd olvasni évekig. Nagyon jó szezonunk volt az idei. Az alapszakasz is bőven átlagon felüli volt, főleg az asw előtti szakasz volt kiemelkedő a korábbi évek adott időszakához mérten. A PO is jóval szorosabb volt, ahol érdekesebbnél érdekesebb csapatok jutottak be. Teljesen eltérő csapatépítési filozófiák, játékok. Nagy egyéni teljesítmények, szerencsére a korábban megszokott nagy rohanások váltakozása és abból következő lefutott 4. negyedek is kisebb számban voltak idén. Ezáltal sok ikonikus pillanatot kaptunk.

Az pedig, h egy olyan csapat lett a bajnok, akik nem tankoltak, akik nem FA-ról gyűjtötték be a sztárjaikat, hanem neveltek és cseréltek, és tovább cseréltek, míg idáig nem jutottak, az a legnagyobb történet számomra. Nálam Ujiri a real mvp. Nem elvével másoktól, játékosoktól, edzőktől a sikert, de nélküle ez a Raptors a Bosh/Bargnani féle sikerekben reménykedhetne max. Merem állítani az elmúlt 5-10 év (Nuggets karrierjét is beleszámítva) GM teljesítménye alapján magasan a legjobb a ligában. Persze a Warriors 2014-ig történő építkezésére sincs egy rossz szavam se, de ott azért volt 3-4 lottery szereplés, ami nélkül egy Curry, Thompson, Barnes nem tudott volna következni. Persze mielőtt megjegyezné bárki, Ujiri előtt voltak lottery pick játékosaik, de azok egyike se hozta azt a teljesítményt, amit az 1/5, 1/8 vagy 1/9 jog ígért volna. Egy
34-48-as csapatot vett át és emelte őket contender státuszba mindenféle hátszél (sztár FA, top pick) nélkül. Emelem kalapom előtte!

Ja és most olvasom:
 twitter.com/wojespn/status/1139381622174732288?s=19

Ez az ember egy nagy piacon az egész ligát zsebre rakná. Szerencsére a Knicks, Bulls és Lakers háza táján még nem merült fel a neve.

Szerkesztette: dawyd728
több mint 6 éve
r.baggio Buffalo Bills New Mexico Lobos 64 374 — no es importante
A dinasztia biztosan véget ért... Oaklandben

Hogy SF-ben folytatódik-e, az más kérdés

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 46 882 — Whoops, looks like something went wrong.
Hat ez kemeny. A PO-ban ket ilyen serules a GSW-nel. Lehet, hogy ezzel tenyleg veget ert a dinasztia. Szegeny Klay, ot meg birom is ebbol a bandabol, a sors most szepen egyben adta a szart a GSWnek, ami evekig nem jott.

több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 671 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Klay ACL, ez gyönyörű így a végére.
Hendrix
Nem tudom ki voodooza a Dubs játékosait, de most hagyja abba!
több mint 6 éve
Hendrix Utah State Aggies 3 084
Klay ACL, ez gyönyörű így a végére.

Grat a Raptorsnak.

Facts,
 twitter.com/barstoolsports/status/1139385738716315648

Amúgy a Raptors kihez megy vizitálni: Trudeauhoz vagy Trumphoz? Már ha utóbbi esetben valamelyik vagy mindkét fél le nem mondja addig a dolgot.
iktriad
Az ilyen sztorik miatt nem bírom mikor egy játékost a gyűrűk alapján ítélnek meg. Ez a Lin gyerek is véletlenül jókor volt jó helyen, annyi érdeme van a győzelemben mint a takarítónak.

I know that when you shine they wish some days will be dark

Sunny days wouldn't be special if it wasn't for rain, Joy wouldn't feel so good if it wasn't for pain
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 671 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Grat a Raptorsnak.

Facts,
 twitter.com/barstoolsports/status/1139385738716315648

Amúgy a Raptors kihez megy vizitálni: Trudeauhoz vagy Trumphoz? Már ha utóbbi esetben valamelyik vagy mindkét fél le nem mondja addig a dolgot.
több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 206 — Így remélem megfelelek nektek.....
A Warriorsal nagyon kibaszott a sors...az mondjuk kemény, hogy még így is hajszálon múlt.
Hendrix
Az előző években meg kevésbé. Azzal együtt, hogy sajnálom, meg a Raptorsnak sem annyira örülök.....
dande
Dande te Spurs drukker vagy ugye? Mert tudom hogy van az itteni Eagles drukkerek között egy meghasonlott lélek, aki képes az NBAben meg egy texasi csapatnak szurkolni 😛

Gondolom akkor Kawhi miatt nem örülsz a Raptorsnak.
Cowboykarcsi90
Majdnem.😊 Nyugaton a Rocketsnak drukkolok. Talán Eaglesmc a Spurs drukker.

A Torontonak éppenséggel az NHL miatt nem tudok drukkolni 😀, mert ott a Montrealnak drukkolok. Családi kötődés miatt. Aztán a Celtics megkedvelésében ez nem zavart, mert akkor még nem tudtam milyen riválisok a Bruinssal.

Major sportokban ez volt a kedveslési sorrendem időrendben: Montreal, Celtics (Bird és az írek) , Rockets( jó öreg Hak Ol) , Eagles, (baseballt csak szőrmentén követem, azért a Red Sox és a Philly nem àll ott távol tőlem)

Szóval minden, mindennel összefügg 😀

Szerkesztette: dande2
több mint 6 éve
Cowboykarcsi90 3 471 — …not me…Im in my prime!
A Warriorsal nagyon kibaszott a sors...az mondjuk kemény, hogy még így is hajszálon múlt.
Hendrix
Az előző években meg kevésbé. Azzal együtt, hogy sajnálom, meg a Raptorsnak sem annyira örülök.....
dande
Dande te Spurs drukker vagy ugye? Mert tudom hogy van az itteni Eagles drukkerek között egy meghasonlott lélek, aki képes az NBAben meg egy texasi csapatnak szurkolni 😛

Gondolom akkor Kawhi miatt nem örülsz a Raptorsnak.

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 206 — Így remélem megfelelek nektek.....
A Warriorsal nagyon kibaszott a sors...az mondjuk kemény, hogy még így is hajszálon múlt.
Hendrix
Az előző években meg kevésbé. Azzal együtt, hogy sajnálom, meg a Raptorsnak sem annyira örülök.....
több mint 6 éve
Hendrix Utah State Aggies 3 084
A Warriorsal nagyon kibaszott a sors...az mondjuk kemény, hogy még így is hajszálon múlt.

I know that when you shine they wish some days will be dark

Sunny days wouldn't be special if it wasn't for rain, Joy wouldn't feel so good if it wasn't for pain
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 252 — The Mathematician
szerencsétlen Klay ....