Újra működik a regisztráció és az email küldés a feliratkozott topikokra!

NBA

32 feliratkozó

több mint 9 éve
Toca Minnesota Vikings 20 737 — Vikings fan
Durant ő most látta meg, hogy ezzel az OKC-vel nem lesz bajnok a Warriors ellen. Felmérte a lehetőségeit és odaigazolt. Senki nem fogja később leszólni csak annyi lesz ott, hogy bajnok és mondjuk döntő MVP. Neki erre szüksége volt. Utána még megcsinálhatja egy másik csapattal , visszatérhet ő is akar az OKC-be vagy egy másik csapathoz, de hogy azért ekezni mert volt egy lehetősége a bajnoki címre és megragadta ...
Toca
Ezzel nagyon nem értek egyet. Könyörgöm a Thunderrel hátsó pályáról otthon volt lehetőségük behúzni nyugatot. Ne mondjuk erre, h esélye nem volt velük. Ez így de facto nem igaz.

A másik, h a most rá fújó szurkolók töredéke fújna akkor, ha mondjuk keletre megy akár a Celticsbe, de ő nemes egyszerűséggel a liga elmúlt években legalábbis alapszakaszban kiemelkedően legjobb csapatába ment, akik pont őt ütötték el a döntőbe jutástól. Az, h az OKC-ből, esetleg Westbrookból elege lett az simán érthető is. Lehúzott 7 szezont megtette, amit kell. Szuverén joga volt váltani, de sokkal szerencsésebb lett volna, ha nem egy már tavaly is bajnokesélyeshez, történetesen a legyőzőihez megy.
dawyd728
Szerencsésebb ?
Milyen szempontból ? Ha bajnokságot akar nyerni akkor szerinted melyik a szerencsésebb választás ?
Rá fújó szurkolók?
Ez mind szép és jó James mezeket is égettek azok akik most ugyanabban ugrálnak. Szurkoló is csak azt akarja hogy nyerjen a csapat.

Szerinted lett volna esélyük, szerintem nem, Westbrook és Durant kinőtték egymást egyszerűen valakinek mennie kellett.
Mellesleg annyi chockerkedést csinált a Thunder az utóbbi években, hogy ebből is elege lehetett.

Sportoló győzni akar. Mindenáron gondolom ha úgy érezte volna hogy szetkapjak a ligát a Thunderrel nem megy el.
Toca
Megítélése szempontjából mindenképpen. Hallgass meg bármilyen podcastot. Mindenhol foglalkoznak Paul Pierce kijelentésével. Tényleg űr számokat hoz a döntőben. Ő jelenti a mérleg nyelvét. Erre a válasz legtöbb szakírótól, h oké, de a Warriors támadó rendszerében könnyű. Olyan a spacing, a labdajáratás stb. Számai, a játék gyakorolt hatása stb alapján nem lenne kérdés, h jelenleg ő a legjobb játékos. Csak mindig ott a "de".

Amúgy te írtad azért ekézni, mert... Igen nem kapna ennyi savat, ha bármilyen másik csapatba ment volna a Thunderből. Erre mondom, nem a legszerencsésebb választás volt. KD akkor is kapta volna a Thunder szurkolóktól, ha nem Warriorsba megy, ebben nincs vitánk. Így viszont kapja a másik 28 csapat szurkolóitól is. Ennek egy része igazságtalanul őt teszi meg a liga kiegyensúlyozatlanságáért felelős személynek, aki valójában nem más, mint Silver. Másik része, amibe én is tartozom, azzal nem tud azonosulni, h a liga top5 játékosa egy falba ütközés után a legkönnyebb utat válassza. Milyen versenyszellem ez? Igen bajnok akar lenni, de volt még 2-3 másik csapat, ahol nagyobb esélye lett volna a bajnoki címre a tavalyi OKC-nél, ami tavaly is contendernek számított, és nem kellett volna a legyőzőihez bekéreckedni. Hidd el ez a Celtics Duranttel már idén kihívója lett volna a Cavsnek vagy a Harrison Barnes-al hármasban felálló Warriorsnak. Semmiképpen nem ér az az érvelés, h KD bajnok akart lenni és azt máshol nem volt esélye megszerezni.
dawyd728
Ez teljesen életszerűtlennek tűnik most, ahogy levezeted.
Kb. annyira, mintha a főnököd fizetésemelést ad, mert volt egy jó randija, te meg visszautasítod, mondván ez így nem kell, majd akkor fogadod el, ha azért adja, mert 5 éve jómunkásembere vagy.
Vagy ha egy csaj felmegy hozzád, isztok 2 pohár bort, és amikor elkezd rádmászni, akkor megkéred, hogy jöjjön vissza, ha már nem a pia mozgatja a végtagjait.
És még sorolhatnám.
Ha elérheted amit akarsz, és nem az elérés mikéntje a fontos, hanem maga a cél, akkor hol nem kurva mindegy, hogy közben egy csomó általad nem ismert ember utál, vagy rossz véleménnyel van rólad?!
Írta más is, jelenkori NBA-sztori Jamesé, akit megutáltak Clevelandben, a mezeit égették, amikor eligazolt, majd amikor visszament, pláne bajnok lett meg már nem.
Nem hiszem egy ilyen milliárdos sportolót jobban érdekelne egy csomó drukker, mint a saját céljai. És talán ezért is tudja elérni azokat, mert nem haszontalan mellékszálakra fókuszál, hanem a cél elérésére.
Pl. a profi bokszban, nehézsúlyban utoljára talán Rocky Marciano volt az (60-70 éve), aki végigverte a korszak összes nehézsúlyáját, azóta, főleg a Tyson utáni érában mindenki kitér az elöl aki veszélyes lehetne rá.
Nekem se tetszik.
És egyéni sportban pláne nem. De egy csapatsportban, ahol ha megszakadsz se nyerhetsz, ha a csapatod teljesen vakon van, igenis figyelembe kell venned, hogy ha nyerni akarsz, nem csak lubickolni, akkor hova igazolsz. És ha figyelembe veszed, akkor logikus, hogy a lehető legjobb elérhető helyre, ahol a legnagyobb a sansz nyerni.
Ezt tette Durant, jól tette.
Ezt tette James, Bosh, jól tették.
Ami a probléma, hogy egy salary cappel rendelkező ligában erre simán lehetőség van.
Az európai gurulósfociban nincs cap, idényenként van 3-4 sztárokkal telibedurrantott csapat aki meghatározó. Nekem ez sem tetszik. Nulla paritás.
Az a gáz, hogy ez már az NBA-ben is megeshet, nem Durant vagy James logikus nézőpontjai.
Sobri Jóska
Durant és hasonló sztárokat szerintem az is motiválja, h all-time top20, top10, vagy akár top3 esetleg legjobb legyen. Durant, ha nyer 5 címet az elkövetkező 5 évben, akkor is ott lesz a neve mellett, h olyan csapatban tette, aminek senki nem látta hol volt a plafonja. Egyszerűen ez a Warriors nincs rákényszerítve arra, h a tökéletes játékukat elővegyék.

Szokás összehasonlítani Jordant és Jamest. Mindenki a 6-0-val és 3-4-el érvel James ellen/Michael mellett. Viszont abban nagyjából egybehangzó vélemény alakult ki, ha itt most nyerni tudna valahogy James vezérletével a Cavs, onnantól nem lehet a mérlegekre hivatkozni, mivel Jordannek egyszer sem kellett ilyen masszív underdog szerepből nyernie. 3x volt, mikor egál vagy esetleg az ellenfél volt a favorit (91, 93, 98). Jordan megítélése se lenne most ennyire egyértelmű, ha abban a 3 döntőben nem lett volna potens ellenfele. Durant ezt kockáztatja. Ne mond azt, h az ilyen klasszisok esetén a bajnoki cím mellett nem fontos a maga után hagyott legacy. Nem kell messzire menni, LeBron mellett ott van Kobe. Ezek a játékosok minden körülmények között a legjobbak akarnak lenni, nem csak csapat szinten, egyénileg is azt akarják, őket tartsák a legjobbnak.

Mondjak más sportot, ott az F1. Egy másik csapatsport. Schumacher legacyjének legnagyobb alapkövét a 2x-es bajnokként egy vergődő csapatba igazolása, majd annak felvirágoztatása jelenti.
dawyd728
Tehát Lebront hozod példánka, aki ugyanúgy elment a Heatbe bajnoki címért mint most Durant ?
Legyen bármilyen a legacyd ha nincs bajnoki cím mellette csalódottan fogsz visszavonulni.

Én értem amit mondasz, sőt nagy részt egyet is értek. Érzelmi alapon illetve versenyszellem tekintetében is megkérdőjelezhető.
De én nem tudom hibáztatni, hogy ennyi év chockerkedes után a tutit választotta.
Nem lesz legenda, de bajnok lesz jóval nagyobb eséllyel mint bárhol. Ha meg esetleg dinasztia alakul ki vele akkor az az a ráadás. Utána majd elmehet még egy csapatot contenderé tenni.
Toca
Én csak azt nem értem ezzel akpcsoaltban (és bocsi, hogy belevau a beszélgetésetekbe), hogy volt annak idején egy Big Three (Wade, Bosh, James) Miamiban. Akkor James ugyanilyen egyenlőtlenné tette a ligát, hogy Miamibe igazolt, de bajnok lett. Aztán visszament Clevelandbe és ott megcsinálta megint. Nem gondolod, hogy talán ugyanez a feltöltődés, megújulás jöhet el Durant esetében is. Mert szerintem ezt a kimenetelt az OKC-nél is aláírnák, talán már most is.
MirrMurr
Fórumon vagyunk, bárki beleszólhat. 😊
De amúgy simán kinézem, mert főleg hogy Durant neve az OKC-vel annyira összenőtt mint Lebroné a Cavs-sal simán eltudom képzelni, hogy később még visszamegy. Csak lehet tol egy three-peatet mondjuk a GSW-vel előtte 😊
több mint 9 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 217 — situational football
egyébként pár éve azért panaszkodott KD (vagy a PR csapata), mert túlságosan jófiúnak van beállítva, akkor jöttek elő ezzel a Slim Reaper-rel

lehet ezt tolták túl, és a várható közfelháborodás már nem is negatívumként szerepelt a döntési folyamatban

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
dawyd728 4 273
Durant ő most látta meg, hogy ezzel az OKC-vel nem lesz bajnok a Warriors ellen. Felmérte a lehetőségeit és odaigazolt. Senki nem fogja később leszólni csak annyi lesz ott, hogy bajnok és mondjuk döntő MVP. Neki erre szüksége volt. Utána még megcsinálhatja egy másik csapattal , visszatérhet ő is akar az OKC-be vagy egy másik csapathoz, de hogy azért ekezni mert volt egy lehetősége a bajnoki címre és megragadta ...
Toca
Ezzel nagyon nem értek egyet. Könyörgöm a Thunderrel hátsó pályáról otthon volt lehetőségük behúzni nyugatot. Ne mondjuk erre, h esélye nem volt velük. Ez így de facto nem igaz.

A másik, h a most rá fújó szurkolók töredéke fújna akkor, ha mondjuk keletre megy akár a Celticsbe, de ő nemes egyszerűséggel a liga elmúlt években legalábbis alapszakaszban kiemelkedően legjobb csapatába ment, akik pont őt ütötték el a döntőbe jutástól. Az, h az OKC-ből, esetleg Westbrookból elege lett az simán érthető is. Lehúzott 7 szezont megtette, amit kell. Szuverén joga volt váltani, de sokkal szerencsésebb lett volna, ha nem egy már tavaly is bajnokesélyeshez, történetesen a legyőzőihez megy.
dawyd728
Szerencsésebb ?
Milyen szempontból ? Ha bajnokságot akar nyerni akkor szerinted melyik a szerencsésebb választás ?
Rá fújó szurkolók?
Ez mind szép és jó James mezeket is égettek azok akik most ugyanabban ugrálnak. Szurkoló is csak azt akarja hogy nyerjen a csapat.

Szerinted lett volna esélyük, szerintem nem, Westbrook és Durant kinőtték egymást egyszerűen valakinek mennie kellett.
Mellesleg annyi chockerkedést csinált a Thunder az utóbbi években, hogy ebből is elege lehetett.

Sportoló győzni akar. Mindenáron gondolom ha úgy érezte volna hogy szetkapjak a ligát a Thunderrel nem megy el.
Toca
Megítélése szempontjából mindenképpen. Hallgass meg bármilyen podcastot. Mindenhol foglalkoznak Paul Pierce kijelentésével. Tényleg űr számokat hoz a döntőben. Ő jelenti a mérleg nyelvét. Erre a válasz legtöbb szakírótól, h oké, de a Warriors támadó rendszerében könnyű. Olyan a spacing, a labdajáratás stb. Számai, a játék gyakorolt hatása stb alapján nem lenne kérdés, h jelenleg ő a legjobb játékos. Csak mindig ott a "de".

Amúgy te írtad azért ekézni, mert... Igen nem kapna ennyi savat, ha bármilyen másik csapatba ment volna a Thunderből. Erre mondom, nem a legszerencsésebb választás volt. KD akkor is kapta volna a Thunder szurkolóktól, ha nem Warriorsba megy, ebben nincs vitánk. Így viszont kapja a másik 28 csapat szurkolóitól is. Ennek egy része igazságtalanul őt teszi meg a liga kiegyensúlyozatlanságáért felelős személynek, aki valójában nem más, mint Silver. Másik része, amibe én is tartozom, azzal nem tud azonosulni, h a liga top5 játékosa egy falba ütközés után a legkönnyebb utat válassza. Milyen versenyszellem ez? Igen bajnok akar lenni, de volt még 2-3 másik csapat, ahol nagyobb esélye lett volna a bajnoki címre a tavalyi OKC-nél, ami tavaly is contendernek számított, és nem kellett volna a legyőzőihez bekéreckedni. Hidd el ez a Celtics Duranttel már idén kihívója lett volna a Cavsnek vagy a Harrison Barnes-al hármasban felálló Warriorsnak. Semmiképpen nem ér az az érvelés, h KD bajnok akart lenni és azt máshol nem volt esélye megszerezni.
dawyd728
Ez teljesen életszerűtlennek tűnik most, ahogy levezeted.
Kb. annyira, mintha a főnököd fizetésemelést ad, mert volt egy jó randija, te meg visszautasítod, mondván ez így nem kell, majd akkor fogadod el, ha azért adja, mert 5 éve jómunkásembere vagy.
Vagy ha egy csaj felmegy hozzád, isztok 2 pohár bort, és amikor elkezd rádmászni, akkor megkéred, hogy jöjjön vissza, ha már nem a pia mozgatja a végtagjait.
És még sorolhatnám.
Ha elérheted amit akarsz, és nem az elérés mikéntje a fontos, hanem maga a cél, akkor hol nem kurva mindegy, hogy közben egy csomó általad nem ismert ember utál, vagy rossz véleménnyel van rólad?!
Írta más is, jelenkori NBA-sztori Jamesé, akit megutáltak Clevelandben, a mezeit égették, amikor eligazolt, majd amikor visszament, pláne bajnok lett meg már nem.
Nem hiszem egy ilyen milliárdos sportolót jobban érdekelne egy csomó drukker, mint a saját céljai. És talán ezért is tudja elérni azokat, mert nem haszontalan mellékszálakra fókuszál, hanem a cél elérésére.
Pl. a profi bokszban, nehézsúlyban utoljára talán Rocky Marciano volt az (60-70 éve), aki végigverte a korszak összes nehézsúlyáját, azóta, főleg a Tyson utáni érában mindenki kitér az elöl aki veszélyes lehetne rá.
Nekem se tetszik.
És egyéni sportban pláne nem. De egy csapatsportban, ahol ha megszakadsz se nyerhetsz, ha a csapatod teljesen vakon van, igenis figyelembe kell venned, hogy ha nyerni akarsz, nem csak lubickolni, akkor hova igazolsz. És ha figyelembe veszed, akkor logikus, hogy a lehető legjobb elérhető helyre, ahol a legnagyobb a sansz nyerni.
Ezt tette Durant, jól tette.
Ezt tette James, Bosh, jól tették.
Ami a probléma, hogy egy salary cappel rendelkező ligában erre simán lehetőség van.
Az európai gurulósfociban nincs cap, idényenként van 3-4 sztárokkal telibedurrantott csapat aki meghatározó. Nekem ez sem tetszik. Nulla paritás.
Az a gáz, hogy ez már az NBA-ben is megeshet, nem Durant vagy James logikus nézőpontjai.
Sobri Jóska
Durant és hasonló sztárokat szerintem az is motiválja, h all-time top20, top10, vagy akár top3 esetleg legjobb legyen. Durant, ha nyer 5 címet az elkövetkező 5 évben, akkor is ott lesz a neve mellett, h olyan csapatban tette, aminek senki nem látta hol volt a plafonja. Egyszerűen ez a Warriors nincs rákényszerítve arra, h a tökéletes játékukat elővegyék.

Szokás összehasonlítani Jordant és Jamest. Mindenki a 6-0-val és 3-4-el érvel James ellen/Michael mellett. Viszont abban nagyjából egybehangzó vélemény alakult ki, ha itt most nyerni tudna valahogy James vezérletével a Cavs, onnantól nem lehet a mérlegekre hivatkozni, mivel Jordannek egyszer sem kellett ilyen masszív underdog szerepből nyernie. 3x volt, mikor egál vagy esetleg az ellenfél volt a favorit (91, 93, 98). Jordan megítélése se lenne most ennyire egyértelmű, ha abban a 3 döntőben nem lett volna potens ellenfele. Durant ezt kockáztatja. Ne mond azt, h az ilyen klasszisok esetén a bajnoki cím mellett nem fontos a maga után hagyott legacy. Nem kell messzire menni, LeBron mellett ott van Kobe. Ezek a játékosok minden körülmények között a legjobbak akarnak lenni, nem csak csapat szinten, egyénileg is azt akarják, őket tartsák a legjobbnak.

Mondjak más sportot, ott az F1. Egy másik csapatsport. Schumacher legacyjének legnagyobb alapkövét a 2x-es bajnokként egy vergődő csapatba igazolása, majd annak felvirágoztatása jelenti.
több mint 9 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 527 — #NoStress
Durant ő most látta meg, hogy ezzel az OKC-vel nem lesz bajnok a Warriors ellen. Felmérte a lehetőségeit és odaigazolt. Senki nem fogja később leszólni csak annyi lesz ott, hogy bajnok és mondjuk döntő MVP. Neki erre szüksége volt. Utána még megcsinálhatja egy másik csapattal , visszatérhet ő is akar az OKC-be vagy egy másik csapathoz, de hogy azért ekezni mert volt egy lehetősége a bajnoki címre és megragadta ...
Toca
Ezzel nagyon nem értek egyet. Könyörgöm a Thunderrel hátsó pályáról otthon volt lehetőségük behúzni nyugatot. Ne mondjuk erre, h esélye nem volt velük. Ez így de facto nem igaz.

A másik, h a most rá fújó szurkolók töredéke fújna akkor, ha mondjuk keletre megy akár a Celticsbe, de ő nemes egyszerűséggel a liga elmúlt években legalábbis alapszakaszban kiemelkedően legjobb csapatába ment, akik pont őt ütötték el a döntőbe jutástól. Az, h az OKC-ből, esetleg Westbrookból elege lett az simán érthető is. Lehúzott 7 szezont megtette, amit kell. Szuverén joga volt váltani, de sokkal szerencsésebb lett volna, ha nem egy már tavaly is bajnokesélyeshez, történetesen a legyőzőihez megy.
dawyd728
Szerencsésebb ?
Milyen szempontból ? Ha bajnokságot akar nyerni akkor szerinted melyik a szerencsésebb választás ?
Rá fújó szurkolók?
Ez mind szép és jó James mezeket is égettek azok akik most ugyanabban ugrálnak. Szurkoló is csak azt akarja hogy nyerjen a csapat.

Szerinted lett volna esélyük, szerintem nem, Westbrook és Durant kinőtték egymást egyszerűen valakinek mennie kellett.
Mellesleg annyi chockerkedést csinált a Thunder az utóbbi években, hogy ebből is elege lehetett.

Sportoló győzni akar. Mindenáron gondolom ha úgy érezte volna hogy szetkapjak a ligát a Thunderrel nem megy el.
Toca
Megítélése szempontjából mindenképpen. Hallgass meg bármilyen podcastot. Mindenhol foglalkoznak Paul Pierce kijelentésével. Tényleg űr számokat hoz a döntőben. Ő jelenti a mérleg nyelvét. Erre a válasz legtöbb szakírótól, h oké, de a Warriors támadó rendszerében könnyű. Olyan a spacing, a labdajáratás stb. Számai, a játék gyakorolt hatása stb alapján nem lenne kérdés, h jelenleg ő a legjobb játékos. Csak mindig ott a "de".

Amúgy te írtad azért ekézni, mert... Igen nem kapna ennyi savat, ha bármilyen másik csapatba ment volna a Thunderből. Erre mondom, nem a legszerencsésebb választás volt. KD akkor is kapta volna a Thunder szurkolóktól, ha nem Warriorsba megy, ebben nincs vitánk. Így viszont kapja a másik 28 csapat szurkolóitól is. Ennek egy része igazságtalanul őt teszi meg a liga kiegyensúlyozatlanságáért felelős személynek, aki valójában nem más, mint Silver. Másik része, amibe én is tartozom, azzal nem tud azonosulni, h a liga top5 játékosa egy falba ütközés után a legkönnyebb utat válassza. Milyen versenyszellem ez? Igen bajnok akar lenni, de volt még 2-3 másik csapat, ahol nagyobb esélye lett volna a bajnoki címre a tavalyi OKC-nél, ami tavaly is contendernek számított, és nem kellett volna a legyőzőihez bekéreckedni. Hidd el ez a Celtics Duranttel már idén kihívója lett volna a Cavsnek vagy a Harrison Barnes-al hármasban felálló Warriorsnak. Semmiképpen nem ér az az érvelés, h KD bajnok akart lenni és azt máshol nem volt esélye megszerezni.
dawyd728
Ez teljesen életszerűtlennek tűnik most, ahogy levezeted.
Kb. annyira, mintha a főnököd fizetésemelést ad, mert volt egy jó randija, te meg visszautasítod, mondván ez így nem kell, majd akkor fogadod el, ha azért adja, mert 5 éve jómunkásembere vagy.
Vagy ha egy csaj felmegy hozzád, isztok 2 pohár bort, és amikor elkezd rádmászni, akkor megkéred, hogy jöjjön vissza, ha már nem a pia mozgatja a végtagjait.
És még sorolhatnám.
Ha elérheted amit akarsz, és nem az elérés mikéntje a fontos, hanem maga a cél, akkor hol nem kurva mindegy, hogy közben egy csomó általad nem ismert ember utál, vagy rossz véleménnyel van rólad?!
Írta más is, jelenkori NBA-sztori Jamesé, akit megutáltak Clevelandben, a mezeit égették, amikor eligazolt, majd amikor visszament, pláne bajnok lett meg már nem.
Nem hiszem egy ilyen milliárdos sportolót jobban érdekelne egy csomó drukker, mint a saját céljai. És talán ezért is tudja elérni azokat, mert nem haszontalan mellékszálakra fókuszál, hanem a cél elérésére.
Pl. a profi bokszban, nehézsúlyban utoljára talán Rocky Marciano volt az (60-70 éve), aki végigverte a korszak összes nehézsúlyáját, azóta, főleg a Tyson utáni érában mindenki kitér az elöl aki veszélyes lehetne rá.
Nekem se tetszik.
És egyéni sportban pláne nem. De egy csapatsportban, ahol ha megszakadsz se nyerhetsz, ha a csapatod teljesen vakon van, igenis figyelembe kell venned, hogy ha nyerni akarsz, nem csak lubickolni, akkor hova igazolsz. És ha figyelembe veszed, akkor logikus, hogy a lehető legjobb elérhető helyre, ahol a legnagyobb a sansz nyerni.
Ezt tette Durant, jól tette.
Ezt tette James, Bosh, jól tették.
Ami a probléma, hogy egy salary cappel rendelkező ligában erre simán lehetőség van.
Az európai gurulósfociban nincs cap, idényenként van 3-4 sztárokkal telibedurrantott csapat aki meghatározó. Nekem ez sem tetszik. Nulla paritás.
Az a gáz, hogy ez már az NBA-ben is megeshet, nem Durant vagy James logikus nézőpontjai.

több mint 9 éve
MirrMurr Philadelphia Eagles Ohio State Buckeyes 2 504 — Jinxtriad's witness
Durant ő most látta meg, hogy ezzel az OKC-vel nem lesz bajnok a Warriors ellen. Felmérte a lehetőségeit és odaigazolt. Senki nem fogja később leszólni csak annyi lesz ott, hogy bajnok és mondjuk döntő MVP. Neki erre szüksége volt. Utána még megcsinálhatja egy másik csapattal , visszatérhet ő is akar az OKC-be vagy egy másik csapathoz, de hogy azért ekezni mert volt egy lehetősége a bajnoki címre és megragadta ...
Toca
Ezzel nagyon nem értek egyet. Könyörgöm a Thunderrel hátsó pályáról otthon volt lehetőségük behúzni nyugatot. Ne mondjuk erre, h esélye nem volt velük. Ez így de facto nem igaz.

A másik, h a most rá fújó szurkolók töredéke fújna akkor, ha mondjuk keletre megy akár a Celticsbe, de ő nemes egyszerűséggel a liga elmúlt években legalábbis alapszakaszban kiemelkedően legjobb csapatába ment, akik pont őt ütötték el a döntőbe jutástól. Az, h az OKC-ből, esetleg Westbrookból elege lett az simán érthető is. Lehúzott 7 szezont megtette, amit kell. Szuverén joga volt váltani, de sokkal szerencsésebb lett volna, ha nem egy már tavaly is bajnokesélyeshez, történetesen a legyőzőihez megy.
dawyd728
Szerencsésebb ?
Milyen szempontból ? Ha bajnokságot akar nyerni akkor szerinted melyik a szerencsésebb választás ?
Rá fújó szurkolók?
Ez mind szép és jó James mezeket is égettek azok akik most ugyanabban ugrálnak. Szurkoló is csak azt akarja hogy nyerjen a csapat.

Szerinted lett volna esélyük, szerintem nem, Westbrook és Durant kinőtték egymást egyszerűen valakinek mennie kellett.
Mellesleg annyi chockerkedést csinált a Thunder az utóbbi években, hogy ebből is elege lehetett.

Sportoló győzni akar. Mindenáron gondolom ha úgy érezte volna hogy szetkapjak a ligát a Thunderrel nem megy el.
Toca
Megítélése szempontjából mindenképpen. Hallgass meg bármilyen podcastot. Mindenhol foglalkoznak Paul Pierce kijelentésével. Tényleg űr számokat hoz a döntőben. Ő jelenti a mérleg nyelvét. Erre a válasz legtöbb szakírótól, h oké, de a Warriors támadó rendszerében könnyű. Olyan a spacing, a labdajáratás stb. Számai, a játék gyakorolt hatása stb alapján nem lenne kérdés, h jelenleg ő a legjobb játékos. Csak mindig ott a "de".

Amúgy te írtad azért ekézni, mert... Igen nem kapna ennyi savat, ha bármilyen másik csapatba ment volna a Thunderből. Erre mondom, nem a legszerencsésebb választás volt. KD akkor is kapta volna a Thunder szurkolóktól, ha nem Warriorsba megy, ebben nincs vitánk. Így viszont kapja a másik 28 csapat szurkolóitól is. Ennek egy része igazságtalanul őt teszi meg a liga kiegyensúlyozatlanságáért felelős személynek, aki valójában nem más, mint Silver. Másik része, amibe én is tartozom, azzal nem tud azonosulni, h a liga top5 játékosa egy falba ütközés után a legkönnyebb utat válassza. Milyen versenyszellem ez? Igen bajnok akar lenni, de volt még 2-3 másik csapat, ahol nagyobb esélye lett volna a bajnoki címre a tavalyi OKC-nél, ami tavaly is contendernek számított, és nem kellett volna a legyőzőihez bekéreckedni. Hidd el ez a Celtics Duranttel már idén kihívója lett volna a Cavsnek vagy a Harrison Barnes-al hármasban felálló Warriorsnak. Semmiképpen nem ér az az érvelés, h KD bajnok akart lenni és azt máshol nem volt esélye megszerezni.
dawyd728
Én értem amit mondasz, sőt nagy részt egyet is értek. Érzelmi alapon illetve versenyszellem tekintetében is megkérdőjelezhető.
De én nem tudom hibáztatni, hogy ennyi év chockerkedes után a tutit választotta.
Nem lesz legenda, de bajnok lesz jóval nagyobb eséllyel mint bárhol. Ha meg esetleg dinasztia alakul ki vele akkor az az a ráadás. Utána majd elmehet még egy csapatot contenderé tenni.
Toca
Én csak azt nem értem ezzel akpcsoaltban (és bocsi, hogy belevau a beszélgetésetekbe), hogy volt annak idején egy Big Three (Wade, Bosh, James) Miamiban. Akkor James ugyanilyen egyenlőtlenné tette a ligát, hogy Miamibe igazolt, de bajnok lett. Aztán visszament Clevelandbe és ott megcsinálta megint. Nem gondolod, hogy talán ugyanez a feltöltődés, megújulás jöhet el Durant esetében is. Mert szerintem ezt a kimenetelt az OKC-nél is aláírnák, talán már most is.
több mint 9 éve
Toca Minnesota Vikings 20 737 — Vikings fan
Durant ő most látta meg, hogy ezzel az OKC-vel nem lesz bajnok a Warriors ellen. Felmérte a lehetőségeit és odaigazolt. Senki nem fogja később leszólni csak annyi lesz ott, hogy bajnok és mondjuk döntő MVP. Neki erre szüksége volt. Utána még megcsinálhatja egy másik csapattal , visszatérhet ő is akar az OKC-be vagy egy másik csapathoz, de hogy azért ekezni mert volt egy lehetősége a bajnoki címre és megragadta ...
Toca
Ezzel nagyon nem értek egyet. Könyörgöm a Thunderrel hátsó pályáról otthon volt lehetőségük behúzni nyugatot. Ne mondjuk erre, h esélye nem volt velük. Ez így de facto nem igaz.

A másik, h a most rá fújó szurkolók töredéke fújna akkor, ha mondjuk keletre megy akár a Celticsbe, de ő nemes egyszerűséggel a liga elmúlt években legalábbis alapszakaszban kiemelkedően legjobb csapatába ment, akik pont őt ütötték el a döntőbe jutástól. Az, h az OKC-ből, esetleg Westbrookból elege lett az simán érthető is. Lehúzott 7 szezont megtette, amit kell. Szuverén joga volt váltani, de sokkal szerencsésebb lett volna, ha nem egy már tavaly is bajnokesélyeshez, történetesen a legyőzőihez megy.
dawyd728
Szerencsésebb ?
Milyen szempontból ? Ha bajnokságot akar nyerni akkor szerinted melyik a szerencsésebb választás ?
Rá fújó szurkolók?
Ez mind szép és jó James mezeket is égettek azok akik most ugyanabban ugrálnak. Szurkoló is csak azt akarja hogy nyerjen a csapat.

Szerinted lett volna esélyük, szerintem nem, Westbrook és Durant kinőtték egymást egyszerűen valakinek mennie kellett.
Mellesleg annyi chockerkedést csinált a Thunder az utóbbi években, hogy ebből is elege lehetett.

Sportoló győzni akar. Mindenáron gondolom ha úgy érezte volna hogy szetkapjak a ligát a Thunderrel nem megy el.
Toca
Megítélése szempontjából mindenképpen. Hallgass meg bármilyen podcastot. Mindenhol foglalkoznak Paul Pierce kijelentésével. Tényleg űr számokat hoz a döntőben. Ő jelenti a mérleg nyelvét. Erre a válasz legtöbb szakírótól, h oké, de a Warriors támadó rendszerében könnyű. Olyan a spacing, a labdajáratás stb. Számai, a játék gyakorolt hatása stb alapján nem lenne kérdés, h jelenleg ő a legjobb játékos. Csak mindig ott a "de".

Amúgy te írtad azért ekézni, mert... Igen nem kapna ennyi savat, ha bármilyen másik csapatba ment volna a Thunderből. Erre mondom, nem a legszerencsésebb választás volt. KD akkor is kapta volna a Thunder szurkolóktól, ha nem Warriorsba megy, ebben nincs vitánk. Így viszont kapja a másik 28 csapat szurkolóitól is. Ennek egy része igazságtalanul őt teszi meg a liga kiegyensúlyozatlanságáért felelős személynek, aki valójában nem más, mint Silver. Másik része, amibe én is tartozom, azzal nem tud azonosulni, h a liga top5 játékosa egy falba ütközés után a legkönnyebb utat válassza. Milyen versenyszellem ez? Igen bajnok akar lenni, de volt még 2-3 másik csapat, ahol nagyobb esélye lett volna a bajnoki címre a tavalyi OKC-nél, ami tavaly is contendernek számított, és nem kellett volna a legyőzőihez bekéreckedni. Hidd el ez a Celtics Duranttel már idén kihívója lett volna a Cavsnek vagy a Harrison Barnes-al hármasban felálló Warriorsnak. Semmiképpen nem ér az az érvelés, h KD bajnok akart lenni és azt máshol nem volt esélye megszerezni.
dawyd728
Én értem amit mondasz, sőt nagy részt egyet is értek. Érzelmi alapon illetve versenyszellem tekintetében is megkérdőjelezhető.
De én nem tudom hibáztatni, hogy ennyi év chockerkedes után a tutit választotta.
Nem lesz legenda, de bajnok lesz jóval nagyobb eséllyel mint bárhol. Ha meg esetleg dinasztia alakul ki vele akkor az az a ráadás. Utána majd elmehet még egy csapatot contenderé tenni.
több mint 9 éve
dawyd728 4 273
Durant ő most látta meg, hogy ezzel az OKC-vel nem lesz bajnok a Warriors ellen. Felmérte a lehetőségeit és odaigazolt. Senki nem fogja később leszólni csak annyi lesz ott, hogy bajnok és mondjuk döntő MVP. Neki erre szüksége volt. Utána még megcsinálhatja egy másik csapattal , visszatérhet ő is akar az OKC-be vagy egy másik csapathoz, de hogy azért ekezni mert volt egy lehetősége a bajnoki címre és megragadta ...
Toca
Ezzel nagyon nem értek egyet. Könyörgöm a Thunderrel hátsó pályáról otthon volt lehetőségük behúzni nyugatot. Ne mondjuk erre, h esélye nem volt velük. Ez így de facto nem igaz.

A másik, h a most rá fújó szurkolók töredéke fújna akkor, ha mondjuk keletre megy akár a Celticsbe, de ő nemes egyszerűséggel a liga elmúlt években legalábbis alapszakaszban kiemelkedően legjobb csapatába ment, akik pont őt ütötték el a döntőbe jutástól. Az, h az OKC-ből, esetleg Westbrookból elege lett az simán érthető is. Lehúzott 7 szezont megtette, amit kell. Szuverén joga volt váltani, de sokkal szerencsésebb lett volna, ha nem egy már tavaly is bajnokesélyeshez, történetesen a legyőzőihez megy.
dawyd728
Szerencsésebb ?
Milyen szempontból ? Ha bajnokságot akar nyerni akkor szerinted melyik a szerencsésebb választás ?
Rá fújó szurkolók?
Ez mind szép és jó James mezeket is égettek azok akik most ugyanabban ugrálnak. Szurkoló is csak azt akarja hogy nyerjen a csapat.

Szerinted lett volna esélyük, szerintem nem, Westbrook és Durant kinőtték egymást egyszerűen valakinek mennie kellett.
Mellesleg annyi chockerkedést csinált a Thunder az utóbbi években, hogy ebből is elege lehetett.

Sportoló győzni akar. Mindenáron gondolom ha úgy érezte volna hogy szetkapjak a ligát a Thunderrel nem megy el.
Toca
Megítélése szempontjából mindenképpen. Hallgass meg bármilyen podcastot. Mindenhol foglalkoznak Paul Pierce kijelentésével. Tényleg űr számokat hoz a döntőben. Ő jelenti a mérleg nyelvét. Erre a válasz legtöbb szakírótól, h oké, de a Warriors támadó rendszerében könnyű. Olyan a spacing, a labdajáratás stb. Számai, a játék gyakorolt hatása stb alapján nem lenne kérdés, h jelenleg ő a legjobb játékos. Csak mindig ott a "de".

Amúgy te írtad azért ekézni, mert... Igen nem kapna ennyi savat, ha bármilyen másik csapatba ment volna a Thunderből. Erre mondom, nem a legszerencsésebb választás volt. KD akkor is kapta volna a Thunder szurkolóktól, ha nem Warriorsba megy, ebben nincs vitánk. Így viszont kapja a másik 28 csapat szurkolóitól is. Ennek egy része igazságtalanul őt teszi meg a liga kiegyensúlyozatlanságáért felelős személynek, aki valójában nem más, mint Silver. Másik része, amibe én is tartozom, azzal nem tud azonosulni, h a liga top5 játékosa egy falba ütközés után a legkönnyebb utat válassza. Milyen versenyszellem ez? Igen bajnok akar lenni, de volt még 2-3 másik csapat, ahol nagyobb esélye lett volna a bajnoki címre a tavalyi OKC-nél, ami tavaly is contendernek számított, és nem kellett volna a legyőzőihez bekéreckedni. Hidd el ez a Celtics Duranttel már idén kihívója lett volna a Cavsnek vagy a Harrison Barnes-al hármasban felálló Warriorsnak. Semmiképpen nem ér az az érvelés, h KD bajnok akart lenni és azt máshol nem volt esélye megszerezni.
több mint 9 éve
Toca Minnesota Vikings 20 737 — Vikings fan
Durant ő most látta meg, hogy ezzel az OKC-vel nem lesz bajnok a Warriors ellen. Felmérte a lehetőségeit és odaigazolt. Senki nem fogja később leszólni csak annyi lesz ott, hogy bajnok és mondjuk döntő MVP. Neki erre szüksége volt. Utána még megcsinálhatja egy másik csapattal , visszatérhet ő is akar az OKC-be vagy egy másik csapathoz, de hogy azért ekezni mert volt egy lehetősége a bajnoki címre és megragadta ...
Toca
Ezzel nagyon nem értek egyet. Könyörgöm a Thunderrel hátsó pályáról otthon volt lehetőségük behúzni nyugatot. Ne mondjuk erre, h esélye nem volt velük. Ez így de facto nem igaz.

A másik, h a most rá fújó szurkolók töredéke fújna akkor, ha mondjuk keletre megy akár a Celticsbe, de ő nemes egyszerűséggel a liga elmúlt években legalábbis alapszakaszban kiemelkedően legjobb csapatába ment, akik pont őt ütötték el a döntőbe jutástól. Az, h az OKC-ből, esetleg Westbrookból elege lett az simán érthető is. Lehúzott 7 szezont megtette, amit kell. Szuverén joga volt váltani, de sokkal szerencsésebb lett volna, ha nem egy már tavaly is bajnokesélyeshez, történetesen a legyőzőihez megy.
dawyd728
Szerencsésebb ?
Milyen szempontból ? Ha bajnokságot akar nyerni akkor szerinted melyik a szerencsésebb választás ?
Rá fújó szurkolók?
Ez mind szép és jó James mezeket is égettek azok akik most ugyanabban ugrálnak. Szurkoló is csak azt akarja hogy nyerjen a csapat.

Szerinted lett volna esélyük, szerintem nem, Westbrook és Durant kinőtték egymást egyszerűen valakinek mennie kellett.
Mellesleg annyi chockerkedést csinált a Thunder az utóbbi években, hogy ebből is elege lehetett.

Sportoló győzni akar. Mindenáron gondolom ha úgy érezte volna hogy szetkapjak a ligát a Thunderrel nem megy el.
több mint 9 éve
dawyd728 4 273
Durant ő most látta meg, hogy ezzel az OKC-vel nem lesz bajnok a Warriors ellen. Felmérte a lehetőségeit és odaigazolt. Senki nem fogja később leszólni csak annyi lesz ott, hogy bajnok és mondjuk döntő MVP. Neki erre szüksége volt. Utána még megcsinálhatja egy másik csapattal , visszatérhet ő is akar az OKC-be vagy egy másik csapathoz, de hogy azért ekezni mert volt egy lehetősége a bajnoki címre és megragadta ...
Toca
Ezzel nagyon nem értek egyet. Könyörgöm a Thunderrel hátsó pályáról otthon volt lehetőségük behúzni nyugatot. Ne mondjuk erre, h esélye nem volt velük. Ez így de facto nem igaz.

A másik, h a most rá fújó szurkolók töredéke fújna akkor, ha mondjuk keletre megy akár a Celticsbe, de ő nemes egyszerűséggel a liga elmúlt években legalábbis alapszakaszban kiemelkedően legjobb csapatába ment, akik pont őt ütötték el a döntőbe jutástól. Az, h az OKC-ből, esetleg Westbrookból elege lett az simán érthető is. Lehúzott 7 szezont megtette, amit kell. Szuverén joga volt váltani, de sokkal szerencsésebb lett volna, ha nem egy már tavaly is bajnokesélyeshez, történetesen a legyőzőihez megy.
több mint 9 éve
Toca Minnesota Vikings 20 737 — Vikings fan
Pénz beszél, kutya ugat és amíg nő a sapka addig ez lesz a trend. Bármilyen unalmas is kezd lenni.
Igazi 23-as meg csak egy van, a többi csak az árnyék!!!
gaben
Funfact: Jordan két utolsó évében a Bullsban többet kereset egymaga mint az akkori salary cap.
Ennyire veszik az NBA-ben ezt komolyan.
több mint 9 éve
Duff Seattle Seahawks 3 540
Szóval te is azok nézetét vallod, amelyek szerint James mindenidők legnagyobb kosárzsenije?
Jughead
Nem.

Én ezt túlzónak érzem egyébként, de elég nagy dicséret, ha ezt így gondolod.
Jughead
Szerintem is túlzó.

Másoknak nem sikerül az se, hogy egyszerre edző és GM legyen (Doc pl.) ő meg még játszik is. Brutális mekkora koponya lehet.
Jughead
Nem.
Duff
Na de most magadnak mondassz ellent. Ha GM-kedik, edzősködik és játszik is egyszerre, aminek az az eredménye, hogy 3. éve dontősök és egyszer nyertek is, akkor vagy nagyon tud valamit, vagy baromság az, hogy GM-kedik és edzősködik is.
Jughead
Az, hogy 3. éve döntős a CLE-vel az két dolognak köszönhető.

Az egyik, hogy a legjobb játékos a ligában és a teljesítményével képes egy lottery csapatot is döntőbe vezetni. Nélküle ez a Cavs egy rakás szar lenne, már bocsánat. A Heattel 4x is bejutott egymás után a döntőbe és ott nem ő volt az atyaúristen a GM meg az edző egyben, ott Riley és Spoelstra szava döntött. Rengeteget köszönhet nekik. Nem volt olyan, h kibaszatta az edzőt, kineveztetett gyakorlatilag egy másikat, meg odavitte a haverokat.

A másik, hogy mindezt keleten teszi. Bele se megyek, h nyugaton hány döntője lenne, mert nem lehet megmondani, de szerintem maximum feleennyi. Elképesztő különbség van, hogy milyen játékosok játszanak nyugaton és keleten. Nyugaton nem Isaiah Thomas, meg DeMar DeRozan a legjobb ellenfelek legjobb játékosai, Hanem Curry, Durant, Leonard, Harden, Chris Paul, Marc Gasol, (Tim Duncan)...
több mint 9 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 9 044 — If you ain't cheatin', you ain't tryin'
Pénz beszél, kutya ugat és amíg nő a sapka addig ez lesz a trend. Bármilyen unalmas is kezd lenni.
Igazi 23-as meg csak egy van, a többi csak az árnyék!!!

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 9 éve
Toca Minnesota Vikings 20 737 — Vikings fan
Akkor lehet én vagyok fordítva bekötve, szerintem ez a legalja, amikor egy kis szaros mondja meg hol játsszon... nyomja le a rookie szerződését, legyen all-star meg kerüljön be valamelyik év csapatába és mikor FA lesz oda megy, ahova csak akar, de nehogy már egy zöldfülű, aki még egy évet sem játszott egyetemi szinten az dirigáljon
(és igen, kisManning döntés sem volt szimpatikus anno, csak meg akartam magam kímélni, a "komplexusos pecces" replikáktól)

Lebron és Durant nem csak a csapataiból emelkedtek ki, hanem a ligából is, mégis baromira messze voltak a bajnoki címtől (ha be is jutottak a nagy döntőbe lesimázták őket), nem szimpatikus amit leműveltek, de legalább volt mögöttük teljesítmény, amire ha minimálisan is de lehet hivatkozni, hogy ők mindent megtettek, tovább akarnak lépni

de egy újonc, mire fel?
ZERO_L
Mert végtelen nagy az egojuk arra. Kobe enélkül nem is lett volna az aki.

Egyébként meg van akinek szerencséje van és olyan csapatba igazol, draftolodik, hogy bajnoki címert küzdhet , sőt nyer is. Van aki meg belátja, hogy hiába cipeli a hátán a csapatot az edzők / csapat vezetés kretensege miatt sose lesz bajnok.
James ezt belátta , Durant is belátta.
Lehet őket ekézni ezért illetve hogy nem a nehezebb utat választották, de...

James mióta itt van a ligában kb top3 szintet hoz. Ő Jordán utód, őt MJ-hez mérik. Ehhez meg bajnoki címek kellenek. Ő látta ezt hogy lehet megcsinálni mert a Cavs vezetése fosott bele. Megcsinálta a Heatnél aztán most visszatért és megcsinálta a Cavsnál is.
Szvsz nem az ő hibája, hogy jobban meglátta, hogy lehet bajnok mint a Cavs vezetése...

Durant ő most látta meg, hogy ezzel az OKC-vel nem lesz bajnok a Warriors ellen. Felmérte a lehetőségeit és odaigazolt. Senki nem fogja később leszólni csak annyi lesz ott, hogy bajnok és mondjuk döntő MVP. Neki erre szüksége volt. Utána még megcsinálhatja egy másik csapattal , visszatérhet ő is akar az OKC-be vagy egy másik csapathoz, de hogy azért ekezni mert volt egy lehetősége a bajnoki címre és megragadta ...
több mint 9 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 217 — situational football
Akkor lehet én vagyok fordítva bekötve, szerintem ez a legalja, amikor egy kis szaros mondja meg hol játsszon... nyomja le a rookie szerződését, legyen all-star meg kerüljön be valamelyik év csapatába és mikor FA lesz oda megy, ahova csak akar, de nehogy már egy zöldfülű, aki még egy évet sem játszott egyetemi szinten az dirigáljon
(és igen, kisManning döntés sem volt szimpatikus anno, csak meg akartam magam kímélni, a "komplexusos pecces" replikáktól)

Lebron és Durant nem csak a csapataiból emelkedtek ki, hanem a ligából is, mégis baromira messze voltak a bajnoki címtől (ha be is jutottak a nagy döntőbe lesimázták őket), nem szimpatikus amit leműveltek, de legalább volt mögöttük teljesítmény, amire ha minimálisan is de lehet hivatkozni, hogy ők mindent megtettek, tovább akarnak lépni

de egy újonc, mire fel?

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 717 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Na nem mintha nagyon védeni akarnám Hameszt, de azért gondoljatok már bele, hogy mekkora nyomást tolt rá a média már a kezdetek kezdetén. Embertelen kategória, főleg miután látszódott, hogy az egy emberes harcot a Cavs-ben nem tudja megnyerni. Mit kellett volna csináljon szerencsétlen, tűrje évekig hogy minden percben a képébe kapja "a Jordan bezzeg" kérdéseket? Ha akkor Durant-esen dönt, akkor elmegy a Spurs-be. (Na nem mintha erre lett volna esély)

több mint 9 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 216 — The Mathematician
jah igen, és tegyük hozzá h Kobe nem a Lebron, Durant féle lelépek vonalat választotta
hanem szimplán CSERÉT kért, ami azért elég komoly különbség imo

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
tenorx 14 198 — fő libsi
Nem tudom, szerintem szíve joga.
Ha van lehetőséged (pl tudod hogy úgyis első körös leszel), akkor miért ne mondhatnád azt, hogy én itt akarok játszani?
Ettől függetlenül a szabályok alapján az draftol aki akar.
több mint 9 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 216 — The Mathematician
nem feltétlen jobb csapatról beszélünk, hanem nagyobb város nagyobb hírverés
és igen, nekem sem tetszett

de ne hasonlítsuk már ahhoz a fajta összeállásokhoz amik történnek mostanában
amúgy Eli tolt egy ugyanilyet az NFL-ben 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 217 — situational football
Kobe akkori move-ja legalább annyira megkérdőjelezhető mint most Duranté, nem volt az a klasszikus két szupersztár összeáll igen, de ettől még egy szaros középiskolás(!) kölyök, bármekkora tehetségnek is tartják, ki ne találja már melyik NBA csapatban játszik és melyikben nem...
az ő szándékai sem voltak mások mint jobb csapatban, nagyobb esély gyűrűt szerezni

Durant legalább a maga jogán, a parkettán kivívta azt az elismerést, hogy az ő kegyeiért álljanak sorba a csapatok, aztán döntött úgy ahogy

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 321 — NFL bracket champion '26
Az azért nem mind1 hogy mikor összeállt a Celtics hármas, akkor Pierce 30, Garnett 31, Allen 32 éves volt, ellenben a Heat triójából az összeállás pillantában Bosh 26, James 27, Wade 28 éves volt...

Ettől függetlenül hard capet az NBA-be!

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 216 — The Mathematician
shaq és kobe összeállt?!
ember miről beszélsz? 😀

Shaq odament a lakers-be majd mellé draftolták Kobe-t, ami összeállásról beszélhetünk az max annyi hogy kisírta magának hogy ne Hornets-ben legyen hanem LAL-ban
messze van az egy összeállástól
utána a Kobe - Gasol már inkább összeállás

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 217 — situational football
Régen a legjobbak egymást akarták legyőzni. Most egymással akarnak játszani, hogy gyengébb csapatokat győzzenek le. Durant egyáltalán nem egy karrierje végén lévő veterán aki most már gombot is nyalna a gyűrűért (Barkley - Malone - Payton vonal pl.). Egy karrierje csúcsán lévő játékosról beszélünk ilyenek pedig nem álltak össze Lebron előtt. Gyanítom Durant sem tette volna meg ha nincs a Decision.
Blaise
Paul Pierce lájkolja 😉

Azért mindent ne varrjunk már Lebron nyakába, számomra is gyomorforgató volt a Decision (főleg a bejelentés és az mocskos nagy pofa amit lecsaptak Miami-ban), de előtte volt egy bostoni Big3, még előttük Shaq és Kobe is összeállt, talán a Heat (a sorozatos döntőivel, meg azzal hogy 2 PO "riválist" is kigolyóztak ezzel) mutatta meg mennyire kifizetődő ez a rendszer, de azért ne tegyünk úgy mintha előtte nem lett volna jellemző, hogy franchise playerek egy csapatba vándorolnak a siker érdekében

Durant témához:
kicsit homerkedve, de a Bostonban simán bajnokesélyes lehetett volna... lehet nem idén, de tudva, hogy kb zsebben volt egy min top3as pick (+ csomó jó szerződés egy trade eshetőségre) és a cap ügyileg is elég jól állt a csapat, szóval 2-3 éven belül komoly kihívója lett volna a Cavs-nek és így bármelyik nyugati csapatnak
nyilván a GSW-nél volt a legnagyobb esélye a gyűrűre, de azért messze nem voltak olyan rosszak a kilátásai, hogy egyből a legkönnyebb utat válassza

meg amúgy is ez a "cant beat them, join them" mentalitás számomra baromira ellenszenves, főleg egy szupersztár esetében

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
Blaise 2 113 — Fuck "Continuity"!
Régen a legjobbak egymást akarták legyőzni. Most egymással akarnak játszani, hogy gyengébb csapatokat győzzenek le. Durant egyáltalán nem egy karrierje végén lévő veterán aki most már gombot is nyalna a gyűrűért (Barkley - Malone - Payton vonal pl.). Egy karrierje csúcsán lévő játékosról beszélünk ilyenek pedig nem álltak össze Lebron előtt. Gyanítom Durant sem tette volna meg ha nincs a Decision.
több mint 9 éve
Nandito Tennessee Titans 3 346 — Titans fan
Mérhetetlenül felbasznak a commentelők gyakorlatilag bármilyen NBA-s poszt alatt.

Két tábor létezik, az egyik a Lebron James egy szar, túlértékelt, fos játékos. Én nem nézek rengeteg meccset, de aki nem látja, hogy James egyértelműen a liga jelenleg legjobb játékosa az elvakult. Direkt nem mondom, hogy a legjobb, bár szvsz az.

A másik aki Durantet fikázza, meg a GSW-t, hogy összevásárolták a csapatot. Ezek meg utána nézhetnének, hogy a GSW jól draftolt + jött Durant, ennyi.

Én személy szerint nézem és élvezem az eddigi meccseket, igen nagy a fölénye a Warriorsnak, és nekik is drukkolok, de a Cavst is egy rendkívül jó csapatnak tartom, és szerintem nem lesz 4-0. A tippem az 4-2. Erre a meccsre nagyon feljavult a Cavs, szerintem ha pár dolog másképp alakul egyáltalán nem ez lett volna a vége, kompetitíven játszottak.
tenorx
Szerintem van más tábor is 😊

Én például nem kérdőjelezem meg, hogy ennek az érának a legjobb játékosa James és jelenleg is Ő a legjobb kosaras. Ugyanakkor az éremnek két oldala van.
Nehéz lenne szimpatikusnak tartani a 2010-es mutatványa vagy amiatt amit a Cavshez való visszatérése óta leművel.
Óriási szerepe van abban, hogy a keleti főcsoportban gyakorlatilag megszűnt a verseny (leszámítva talán a néhány évvel ezelőtti Indy elleni szériát). Idén telepicsogta a fél világot, hogy szar a csapata miközben olyan payrollt görgetnek, hogy a haverok vele legyenek amit sok tulaj ha meglátna azonnal a mentő vinné el. Ezen túlmenően pedig ott van a Jordan hasonlítgatás ami nevetséges. Nem fog James semmiféle legacyt maga mögött hagyni csak egy unalomba döntött főcsoportot meg a nagy összeállások korszakának kezdetét ami ellen a liga jól tenné ha minél előbb lépne mert az egész NBA egy nem kompetitív bohóckodássá fajulhat. Hja meg várhatóan a liga történetének két legsimább döntővereségének is tevékeny részese lesz a fasz rosszabbik oldalán állva (sima 4-0-t várok).

Durant pedig ugyanez pepitában, talán még rosszabban is a szememben. Oké, nem bírom Westyt rendben, szíve joga nekem is tele lenne vele a tököm a helyében, de akkor sem megyek el egy top 5 játékosként egy 73 győzelmet behúzó csapatba. Egy gyáva döntés volt és akkor még finom voltam a minősítéssel.
Durantet leszámítva viszont a Logó eszméletlen munkát végzett a 73 győzelmes csapat összerakásában a GSW nem összevásárolt csapat emiatt nem érdemelnek savat.
Blaise
Nem gyáva, csak bajnok szeretne lenni. 😊 Az idő sem mellette szól, idén már 29 éves lesz. Egy másik helyen (ami se nem GSW, se nem Cavs), hány évig tartana felépíteni egy bajnokesélyes csapatot? Szerintem jelenleg annyira gyenge a többi csapat, hogy jó indulattal is 3 szezon lenne, és akkor már 32+ évesen kéne neki megszakadnia a gyűrűért. Plusz nem ő az egyetlen - és valószínűleg nem is az utolsó -, aki hasonlóképpen gondolkodott.

Music City Miracle