NBA
32 feliratkozó
több mint 9 éve
Durant pedig ugyanez pepitában, talán még rosszabban is a szememben. Oké, nem bírom Westyt rendben, szíve joga nekem is tele lenne vele a tököm a helyében, de akkor sem megyek el egy top 5 játékosként egy 73 győzelmet behúzó csapatba. Egy gyáva döntés volt és akkor még finom voltam a minősítéssel.hát lehet gyáva, meg lehet kockázatkerülő, nézőpont kérdése. ő gyűrűt szeretne, ahhoz meg ez volt a legkézenfekvőbb módszer. persze meg lehetett volna próbálni valami durva FA-t Okay Citybe csábítani, csak nem lett volna egyszerű.
Durantet leszámítva viszont a Logó eszméletlen munkát végzett a 73 győzelmes csapat összerakásában a GSW nem összevásárolt csapat emiatt nem érdemelnek savat.
Blaise
több mint 9 éve
Szerintem a két csapat között az a nagy különbség, hogy a GSW egy jó rendszer, Durant nélkül is, saját draftokból összerakva, okosan felépítve. KD nélkül 15-5-ös mérleget hoztak idén egy finoman fogalmazva is erősebb főcsoportban. A Cavs James nélkül 4-23-ra áll az elmúlt 3 évben.Mérhetetlenül felbasznak a commentelők gyakorlatilag bármilyen NBA-s poszt alatt.Szerintem van más tábor is 😊
Két tábor létezik, az egyik a Lebron James egy szar, túlértékelt, fos játékos. Én nem nézek rengeteg meccset, de aki nem látja, hogy James egyértelműen a liga jelenleg legjobb játékosa az elvakult. Direkt nem mondom, hogy a legjobb, bár szvsz az.
A másik aki Durantet fikázza, meg a GSW-t, hogy összevásárolták a csapatot. Ezek meg utána nézhetnének, hogy a GSW jól draftolt + jött Durant, ennyi.
Én személy szerint nézem és élvezem az eddigi meccseket, igen nagy a fölénye a Warriorsnak, és nekik is drukkolok, de a Cavst is egy rendkívül jó csapatnak tartom, és szerintem nem lesz 4-0. A tippem az 4-2. Erre a meccsre nagyon feljavult a Cavs, szerintem ha pár dolog másképp alakul egyáltalán nem ez lett volna a vége, kompetitíven játszottak.
tenorx
Én például nem kérdőjelezem meg, hogy ennek az érának a legjobb játékosa James és jelenleg is Ő a legjobb kosaras. Ugyanakkor az éremnek két oldala van.
Nehéz lenne szimpatikusnak tartani a 2010-es mutatványa vagy amiatt amit a Cavshez való visszatérése óta leművel.
Óriási szerepe van abban, hogy a keleti főcsoportban gyakorlatilag megszűnt a verseny (leszámítva talán a néhány évvel ezelőtti Indy elleni szériát). Idén telepicsogta a fél világot, hogy szar a csapata miközben olyan payrollt görgetnek, hogy a haverok vele legyenek amit sok tulaj ha meglátna azonnal a mentő vinné el. Ezen túlmenően pedig ott van a Jordan hasonlítgatás ami nevetséges. Nem fog James semmiféle legacyt maga mögött hagyni csak egy unalomba döntött főcsoportot meg a nagy összeállások korszakának kezdetét ami ellen a liga jól tenné ha minél előbb lépne mert az egész NBA egy nem kompetitív bohóckodássá fajulhat. Hja meg várhatóan a liga történetének két legsimább döntővereségének is tevékeny részese lesz a fasz rosszabbik oldalán állva (sima 4-0-t várok).
Durant pedig ugyanez pepitában, talán még rosszabban is a szememben. Oké, nem bírom Westyt rendben, szíve joga nekem is tele lenne vele a tököm a helyében, de akkor sem megyek el egy top 5 játékosként egy 73 győzelmet behúzó csapatba. Egy gyáva döntés volt és akkor még finom voltam a minősítéssel.
Durantet leszámítva viszont a Logó eszméletlen munkát végzett a 73 győzelmes csapat összerakásában a GSW nem összevásárolt csapat emiatt nem érdemelnek savat.
Blaise
több mint 9 éve
Mérhetetlenül felbasznak a commentelők gyakorlatilag bármilyen NBA-s poszt alatt.Szerintem van más tábor is 😊

pachulia all-star
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
akkor te valami olyat vársz el a Cavs-től amit nem tud... a 30+os őskövületek nem fognak piócaként tapadni, már a Boston ellen is meglátszódott a védekezési hiányosságuk csak akkor nem volt minőségi támadófegyver ami ezt megbüntesse, baromira nem kapcsolták vissza azt a bizonyos "switch"-etA parasztkodás és az agresszív játék baromira nem ugyan az. Ha jól emlékszem azért a Curry, Klay, Durant triónak bőven volt akkor gondja, amikor egy piócát kaptak a nyakukba. Akkor is kijöhet persze a klasszisuk, de nem hajigálnak legalább tök üres ziccereket és triplákat. (Green-t azért nem mondtam direkt, mert ő valszeg ugyan ezt tudná hozni mondjuk az egykor volt bajnok Detroit féle csapat ellen is)Hát eddig elég szánalmas ez a döntő...aztán Green előveszi a láb közötti rúgásait, Zaza megint aláugrik valakinek, McGee meg véletlenül ráugrik valakinek a nyakára, már is nem lesz "langyi" kosár...
Jó lenne, ha a Cavs átváltana dirty módra, és ütnék vágnák a GSW-t.
Langyi kosárral nem tudod megverni a lanygi kosár királyait 😊
flzoli
ZERO_L
flzoli
ráadásul, az hogy tapadsz pont nem ér semmit egy olyan labdajárató és skill playerekből álló csapat ellen mint a Warriors, ide csapatszintű védekezés kell ami nagyon nincs meg a Cavsnél (4 negyeden keresztül)

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
dawyd728
4 273
Mérhetetlenül felbasznak a commentelők gyakorlatilag bármilyen NBA-s poszt alatt.Én konkrétan ebben az egészben a Warriorst sajnálom leginkább. Szoptak évtizedekig. Majd draftoltak és kineveletek egy brutális magot. H. Barnes-al is végig vernék a ligát, max nem ilyen fölénnyel. Erre a liga hülyesége, illetve Silver puhánysága miatt létrejött egy anomália, amit ők csak kihasználtak. Semmi szabálytalant nem csináltak. Aki ebben a vitában a Warriors-t szólja le, annak kB nem volt gyerekszobája.
Két tábor létezik, az egyik a Lebron James egy szar, túlértékelt, fos játékos. Én nem nézek rengeteg meccset, de aki nem látja, hogy James egyértelműen a liga jelenleg legjobb játékosa az elvakult. Direkt nem mondom, hogy a legjobb, bár szvsz az.
A másik aki Durantet fikázza, meg a GSW-t, hogy összevásárolták a csapatot. Ezek meg utána nézhetnének, hogy a GSW jól draftolt + jött Durant, ennyi.
tenorx
Durant mint játékos döntését lehet kritizálni, de ő is csak másodsorban felelős a kialakult helyzetért.
James haterek sokan vannak, nem újdonság.
Én személy szerint nézem és élvezem az eddigi meccseket, igen nagy a fölénye a Warriorsnak, és nekik is drukkolok, de a Cavst is egy rendkívül jó csapatnak tartom, és szerintem nem lesz 4-0. A tippem az 4-2. Erre a meccsre nagyon feljavult a Cavs, szerintem ha pár dolog másképp alakul egyáltalán nem ez lett volna a vége, kompetitíven játszottak.Feljavultak-feljavultak. Csak a Warriors se a plafont hozza. Mennyi eladott labdájuk volt pl?
több mint 9 éve
A parasztkodás és az agresszív játék baromira nem ugyan az. Ha jól emlékszem azért a Curry, Klay, Durant triónak bőven volt akkor gondja, amikor egy piócát kaptak a nyakukba. Akkor is kijöhet persze a klasszisuk, de nem hajigálnak legalább tök üres ziccereket és triplákat. (Green-t azért nem mondtam direkt, mert ő valszeg ugyan ezt tudná hozni mondjuk az egykor volt bajnok Detroit féle csapat ellen is)Hát eddig elég szánalmas ez a döntő...aztán Green előveszi a láb közötti rúgásait, Zaza megint aláugrik valakinek, McGee meg véletlenül ráugrik valakinek a nyakára, már is nem lesz "langyi" kosár...
Jó lenne, ha a Cavs átváltana dirty módra, és ütnék vágnák a GSW-t.
Langyi kosárral nem tudod megverni a lanygi kosár királyait 😊
flzoli
ZERO_L
több mint 9 éve
Na de most magadnak mondassz ellent. Ha GM-kedik, edzősködik és játszik is egyszerre, aminek az az eredménye, hogy 3. éve dontősök és egyszer nyertek is, akkor vagy nagyon tud valamit, vagy baromság az, hogy GM-kedik és edzősködik is.Szóval te is azok nézetét vallod, amelyek szerint James mindenidők legnagyobb kosárzsenije?Nem.
Jughead
Én ezt túlzónak érzem egyébként, de elég nagy dicséret, ha ezt így gondolod.Szerintem is túlzó.
Jughead
Másoknak nem sikerül az se, hogy egyszerre edző és GM legyen (Doc pl.) ő meg még játszik is. Brutális mekkora koponya lehet.Nem.
Jughead
Duff
több mint 9 éve
Hát eddig elég szánalmas ez a döntő...aztán Green előveszi a láb közötti rúgásait, Zaza megint aláugrik valakinek, McGee meg véletlenül ráugrik valakinek a nyakára, már is nem lesz "langyi" kosár...
Jó lenne, ha a Cavs átváltana dirty módra, és ütnék vágnák a GSW-t.
Langyi kosárral nem tudod megverni a lanygi kosár királyait 😊
flzoli

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
Szóval te is azok nézetét vallod, amelyek szerint James mindenidők legnagyobb kosárzsenije?Nem.
Jughead
Én ezt túlzónak érzem egyébként, de elég nagy dicséret, ha ezt így gondolod.Szerintem is túlzó.
Jughead
Másoknak nem sikerül az se, hogy egyszerre edző és GM legyen (Doc pl.) ő meg még játszik is. Brutális mekkora koponya lehet.Nem.
Jughead
több mint 9 éve
Szóval te is azok nézetét vallod, amelyek szerint James mindenidők legnagyobb kosárzsenije? Én ezt túlzónak érzem egyébként, de elég nagy dicséret, ha ezt így gondolod.Inkabb arra, hogy csak a jatekkal kellene foglalkoznia es nem a GM-i/edzoi feladatokat ellatnia.Amúgy James most eszi meg amit főzött, szerintem esélyük sincs.Most arra gondolsz, hogy nem kellett volna hagynia, hogy Durant mehessen a GSW-hez? Valószínűleg már ő is bánja...
Duff
Jughead
Duff
Másoknak nem sikerül az se, hogy egyszerre edző és GM legyen (Doc pl.) ő meg még játszik is. Brutális mekkora koponya lehet.
több mint 9 éve
Inkabb arra, hogy csak a jatekkal kellene foglalkoznia es nem a GM-i/edzoi feladatokat ellatnia.Amúgy James most eszi meg amit főzött, szerintem esélyük sincs.Most arra gondolsz, hogy nem kellett volna hagynia, hogy Durant mehessen a GSW-hez? Valószínűleg már ő is bánja...
Duff
Jughead
több mint 9 éve
Mérhetetlenül felbasznak a commentelők gyakorlatilag bármilyen NBA-s poszt alatt.Két tábor létezik, az egyik a Lebron James egy szar, túlértékelt, fos játékos. Én nem nézek rengeteg meccset, de aki nem látja, hogy James egyértelműen a liga jelenleg legjobb játékosa az elvakult. Direkt nem mondom, hogy a legjobb, bár szvsz az.
A másik aki Durantet fikázza, meg a GSW-t, hogy összevásárolták a csapatot. Ezek meg utána nézhetnének, hogy a GSW jól draftolt + jött Durant, ennyi.
Én személy szerint nézem és élvezem az eddigi meccseket, igen nagy a fölénye a Warriorsnak, és nekik is drukkolok, de a Cavst is egy rendkívül jó csapatnak tartom, és szerintem nem lesz 4-0. A tippem az 4-2. Erre a meccsre nagyon feljavult a Cavs, szerintem ha pár dolog másképp alakul egyáltalán nem ez lett volna a vége, kompetitíven játszottak.
több mint 9 éve
Amúgy James most eszi meg amit főzött, szerintem esélyük sincs.Most arra gondolsz, hogy nem kellett volna hagynia, hogy Durant mehessen a GSW-hez? Valószínűleg már ő is bánja...
Duff
több mint 9 éve
Hát ha össze akarjuk vetni, azért egy egált nem olyan nehéz kihozni.Csak ez azt feltételezi, hogy mondjuk a McAdoo + West rosszabb mint Frye + Derrick Williams párosnak pont ugyanakkora hatása van a két csapatra, mint annak, hogy a Cavs legjobb ötöse ellen fel tud tenni egy olyan ötöst a GSW, ahol csak James veszi fel a versenyt, minden egyéb poszton jobb a Warriors.
PG 2-1
Stephen Curry > Kyrie Irving
Shaun Livingston = Deron Williams + Kay Felder (tehetség és a számosság a Cavs oldalán, Livingston jobban van használva)
SG 3-3
Klay Thompson > J.R. Smith
Ian Clark + Patrick McCaw < Iman Shumpert + Kyle Korver
SF 4-4
Kevin Durant < LeBron James (ha csak pontszerzés akkor lehet X jó esetben, de Hamesz az Hamesz)
Andre Iguodala + Matt Barnes > Dahntay Jones + James Jones + Richard Jefferson
PF 5-5
Draymond Green > Kevin Love
McAdoo + David West < Channing Frye + Derrick Williams
C 6-6
Zaza Pachulia + JaVale McGee = Tristan Thompson
flzoli
Szerintem egy esélyük lehet jelen állás szerint, ha Tristan Thompsont megint megtalálják úgy, mint a tavalyi döntőben, csak őt meg nehéz pályán tartani a halálsor ellen. Ha a festékből nem verik meg a GSW-t,a perimeterről nem fogják.
több mint 9 éve
Hát ha össze akarjuk vetni, azért egy egált nem olyan nehéz kihozni. PG 2-1
Stephen Curry > Kyrie Irving
Shaun Livingston = Deron Williams + Kay Felder (tehetség és a számosság a Cavs oldalán, Livingston jobban van használva)
SG 3-3
Klay Thompson > J.R. Smith
Ian Clark + Patrick McCaw < Iman Shumpert + Kyle Korver
SF 4-4
Kevin Durant < LeBron James (ha csak pontszerzés akkor lehet X jó esetben, de Hamesz az Hamesz)
Andre Iguodala + Matt Barnes > Dahntay Jones + James Jones + Richard Jefferson
PF 5-5
Draymond Green > Kevin Love
McAdoo + David West < Channing Frye + Derrick Williams
C 6-6
Zaza Pachulia + JaVale McGee = Tristan Thompson
több mint 9 éve
dawyd728
4 273
Cavs keretében van 5 olyan játékos, aki konkrétan más csapat keretében se lenne. Aztán a rotációban olyan 30 feletti játékosok vannak, mint a Frye (34), Jefferson (37), JR Smith (32), Korver (36), D-Will (33). A kezdőben vannak csak pályafutásuk kb csúcsán lévő játékosok, mint James (32), Irving (25), Love (28), Thompson (26), Shumpert (27).Szerintem a Cavs kerete még erősebb is mint a GSW-é, csak hülyén használják és forgatják őket. Nem tudom miért a no contact, rohanásos agyatlanul dobálgatós formában akarják megverni őket, amikor simán van annyi játékosuk, hogy minőségileg se érezzék meg az esetleges kipontozódásokat... (Nyílván itt nem James értendő)Ha tavaly nyertem a lottón, attól idén nem feltétlen fogok újra, még ha mindent hasonlóan is csinálok. Nem neked mondom, általánosságban nem értem az ilyen típusú bizakodás okát.Na még kér blowout a söprésig és Silver felköphet és aláállhat.Tavaly is igy kezdodott, en meg azert nem temetnem a Cavst.
dawyd728
tenorx
Tavaly egy Durant, Green -1 meccs és egy nem 100%-os Curryvel volt kevesebb a Warriors. Miközben a Cavs egy évvel idősebb. Plusz akkor is a Warriors engedte őket vissza a párharcba.
dawyd728
flzoli
Warriors death lineupja kérdés nélkül jobb mint a Cavs legjobb ötöséé. A többi rotáció játékos, mint Livingston, Clark, McGee, Pachulia és West szerintem egyáltalán nem gyengébb a clevelandinél. Valamint McCaw és McAdoo talán más csapatok keretébe is beférhetnének.
több mint 9 éve
próbáltam rohadtul optimista lenni és ohio-i szemüvegen keresztül nézni a dolgokat de még így se jött ki egálra se 😀és igen, én is úgy gondolom h nincs olyan poszt sem ahol jobbak lennének se a padon se a kezdőben
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
Szóval LeBron posztján erösebbek, és... ennyi. 😊
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 9 éve
Igen ebbe bele se mentem, mert Love most még jobban is játszik mint szokott, a második leghasznosabb ember a csapatában (ami sokat elmond...). De Green egyA Green ~ Love is elég túlzó szerintem, Love a másik eszméletlenül túlértékelt faszi a ligában.Szívemből szóltál. Irvinget meg kell nézni mire ment Lebron előtti csapattal(21, 24 és 33 W). Curry top5 játékos a ligában, míg Irving még posztján sem az.Curry ~ IrvingAzért az kemény. 😀 Irving az egyik legtúlértékeltebb játékos a ligában, csak a fancy handlingje, meg a látványos (de nem igazán hatékony) scoringja miatt van felkapva. Ő a legnagyobb nyertese annak, h James a Cavsbe ment, mert semmi teher nincs a vállán, amúgy egy csapat élére teljesen alkalmatlan. Ez Curryről egyáltalán nem mondható el, de nem csak ebben, Steph kb. minden tekintetben jobb nála.
Negritis
Duff
dawyd728
somoskovig
Amúgy James most eszi meg amit főzött, szerintem esélyük sincs. És ha tavaly Green nem viselkedik gyökér módjára akkor szerintem most jönne a 3-peat.
Mondjuk lekopogom, mert tavaly is fordítottak, és James még mindig a legjobb a ligában.
Szerkesztette: Duff
több mint 9 éve
A Green ~ Love is elég túlzó szerintem, Love a másik eszméletlenül túlértékelt faszi a ligában.Szívemből szóltál. Irvinget meg kell nézni mire ment Lebron előtti csapattal(21, 24 és 33 W). Curry top5 játékos a ligában, míg Irving még posztján sem az.Curry ~ IrvingAzért az kemény. 😀 Irving az egyik legtúlértékeltebb játékos a ligában, csak a fancy handlingje, meg a látványos (de nem igazán hatékony) scoringja miatt van felkapva. Ő a legnagyobb nyertese annak, h James a Cavsbe ment, mert semmi teher nincs a vállán, amúgy egy csapat élére teljesen alkalmatlan. Ez Curryről egyáltalán nem mondható el, de nem csak ebben, Steph kb. minden tekintetben jobb nála.
Negritis
Duff
dawyd728
több mint 9 éve
dawyd728
4 273
Szívemből szóltál. Irvinget meg kell nézni mire ment Lebron előtti csapattal(21, 24 és 33 W). Curry top5 játékos a ligában, míg Irving még posztján sem az.Curry ~ IrvingAzért az kemény. 😀 Irving az egyik legtúlértékeltebb játékos a ligában, csak a fancy handlingje, meg a látványos (de nem igazán hatékony) scoringja miatt van felkapva. Ő a legnagyobb nyertese annak, h James a Cavsbe ment, mert semmi teher nincs a vállán, amúgy egy csapat élére teljesen alkalmatlan. Ez Curryről egyáltalán nem mondható el, de nem csak ebben, Steph kb. minden tekintetben jobb nála.
Negritis
Duff
Szerkesztette: dawyd728
több mint 9 éve
Curry ~ IrvingAzért az kemény. 😀 Irving az egyik legtúlértékeltebb játékos a ligában, csak a fancy handlingje, meg a látványos (de nem igazán hatékony) scoringja miatt van felkapva. Ő a legnagyobb nyertese annak, h James a Cavsbe ment, mert semmi teher nincs a vállán, amúgy egy csapat élére teljesen alkalmatlan. Ez Curryről egyáltalán nem mondható el, de nem csak ebben, Steph kb. minden tekintetben jobb nála, gyakorlatilag más dimenzió a két játékos.
Negritis
Szerkesztette: Duff
több mint 9 éve
az én olvasatomban:Curry ~ Irving
Livingston >~ Deron Will
Klay > JR+Shumpert
Durant ~< James
Igu > Korver + Jeff
Green ~ Love
Zaza + West ~< T Tomphson + Frye
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
GSW34 Shaun Livingston PG 6-7 192 September 11, 1985 us 11
30 Stephen Curry PG 6-3 190 March 14, 1988 us 7 Davidson College
21 Ian Clark SG 6-3 175 March 7, 1991 us 3 Belmont University
0 Patrick McCaw SG 6-7 185 October 25, 1995 us R University of Nevada, Las Vegas
11 Klay Thompson SG 6-7 215 February 8, 1990 us 5 Washington State University
22 Matt Barnes SF 6-7 226 March 9, 1980 us 13 University of California, Los Angeles
35 Kevin Durant SF 6-9 240 September 29, 1988 us 9 University of Texas at Austin
9 Andre Iguodala SF 6-6 215 January 28, 1984 us 12 University of Arizona
20 James Michael McAdoo PF 6-9 230 January 4, 1993 us 2 University of North Carolina
23 Draymond Green PF 6-7 230 March 4, 1990 us 4 Michigan State University
1 JaVale McGee C 7-0 270 January 19, 1988 us 8 University of Nevada, Reno
15 Damian Jones C 7-0 245 June 30, 1995 us R Vanderbilt University
27 Zaza Pachulia C 6-11 270 February 10, 1984 ge 13
3 David West C 6-9 250 August 29, 1980 us 13 Xavier University
5 Kevon Looney C 6-9 220 February 6, 1996 us 1 University of California, Los Angeles
Cavs
31 Deron Williams PG 6-3 200 June 26, 1984 us 11 University of Illinois at Urbana-Champaign
20 Kay Felder PG 5-9 176 March 29, 1995 us R Oakland University
2 Kyrie Irving PG 6-3 193 March 23, 1992 au 5 Duke University
5 J.R. Smith SG 6-6 225 September 9, 1985 us 12
4 Iman Shumpert SG 6-5 220 June 26, 1990 us 5 Georgia Institute of Technology
26 Kyle Korver SG 6-7 212 March 17, 1981 us 13 Creighton University
30 Dahntay Jones SF 6-6 225 December 27, 1980 us 12 Duke University
23 LeBron James SF 6-8 250 December 30, 1984 us 13
1 James Jones SF 6-8 218 October 4, 1980 us 13 University of Miami
24 Richard Jefferson SF 6-7 233 June 21, 1980 us 15 University of Arizona
3-32 Derrick Williams PF 6-8 240 May 25, 1991 us 5 University of Arizona
0 Kevin Love PF 6-10 251 September 7, 1988 us 8 University of California, Los Angeles
40 Edy Tavares C 7-3 260 March 22, 1992 cv 1
13 Tristan Thompson C 6-9 238 March 13, 1991 ca 5 University of Texas at Austin
8 Channing Frye C 6-11 255 May 17, 1983 us 10 University of Arizona
-
nemtom milyen szemüveg alapján erősebb a Cavs kerete, ha azt mondjuk h egál már az is túlzás sztem
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!