Politika
69 feliratkozó
több mint 1 éve
ismerek egy ELTE-n rite diplomával végzett jogászt. most adójoggal foglalkozó ügyvéd, 2 milliót akaszt havonta.Én mondjuk imádtam a jogi egyetemet, bár sok tanár sajnos túl jószívű, így még ez a “nehéz” képzés se szűri meg eléggé az embereket, rémesen sok a buta jogász. Nem is szívesen veszek fel pl. rite minősítésű pályakezdőt, mert bár 6 hónap a próbaidejük, de egyszerűen náluk többnyire 3 hónap után rá kell jönnöm, hogy a magyar nyelv értelmezése is nehezükre esik, így csak megint elbasztuk az időt egy életképtelen ember betanításával.Valóban, a jog idehaza a legnehezebben elvégezhető társadalomtudományos szak, csak véleményem szerint ez szándékosan van így, a jogot egyszerűen túlmisztifikálták, szándékosan tették nehézzé, holott erre semmi szükség, nem a tudomány maga indokolja, hogy ennyire nehéz legyen, hanem…. És itt majd Amadeus elmondja a többit 😆 kibeszéltük már néhányszor, miért idióta és szar a magyar jogász képzés.Máshogy értelmezzük a büfészakot, aminek az az oka, hogy két jelentése van. Én nem a diploma hasznosságára használom, hanem a képzés elvégzésének nehézségére, amiben szerintem a legkönnyebbek között lehet, bár csak közvetetett tapasztalataim vannak. De pl. nekem jogi diploma megszerzése után a közgáz is büfészaknak tűnt annyival egyszerűbb volt megcsinálni (ettől még klasszikus büfészaknak nem mondanám a közgázt mielőtt valaki nekem esik).Fenét. Ez is csak olyan mint bármilyen más diploma, lehet így is, meg úgy is megszerezni. Az, hogy a politológusok 95%-a utána semmit nem tud kezdeni a diplomájával annak több köze van az ország méretéhez és a poltikai rendszer struktúrájához, mint a képzéshez.Van egy politológus mesterdiplomája, ami értem, hogy sokak szerint büfé szak,Szerintem nincs olyan, aki szerint nem az. Van politológus barátom, ő is így gondolja és nem is használja semmire a diplomáját.
MC12
Jughead
Az összes politológus úgy kezdi, hogy ő lesz a következő naaaagy kampány guru, naaaagy elemélet kitalàlója, naaagy szakértő, aztán amikor kiderül, hogy ez nem így lesz, akkor jön az, hogy á, semmire nem jó, büfé stb. Miközben csak ez a 95% mérte fel rosszul a piacot és a saját képességeit.
MC12
Jughead
Ha nagyon nekifeküdne az ember, bármelyik, akár a politológia is lehetne olyan nehéz, hogy 95%os legyen a bukási arány. Ez módszertani kérdés.
MC12
Jughead
built for this shit
több mint 1 éve
Ennek nem a kepzes nehezsegehez van koze, sokkal inkabb a haszontalan skilleket “tanito” es szamonkero rendszerhez, valamint a rendszer fennmaradasahan es megvaltoztathatalansagaban erdekelt komplexusos faszokhoz, akik nem szegyellik magukat tanarnak nevezni.Én mondjuk imádtam a jogi egyetemet, bár sok tanár sajnos túl jószívű, így még ez a “nehéz” képzés se szűri meg eléggé az embereket, rémesen sok a buta jogász. Nem is szívesen veszek fel pl. rite minősítésű pályakezdőt, mert bár 6 hónap a próbaidejük, de egyszerűen náluk többnyire 3 hónap után rá kell jönnöm, hogy a magyar nyelv értelmezése is nehezükre esik, így csak megint elbasztuk az időt egy életképtelen ember betanításával.Valóban, a jog idehaza a legnehezebben elvégezhető társadalomtudományos szak, csak véleményem szerint ez szándékosan van így, a jogot egyszerűen túlmisztifikálták, szándékosan tették nehézzé, holott erre semmi szükség, nem a tudomány maga indokolja, hogy ennyire nehéz legyen, hanem…. És itt majd Amadeus elmondja a többit 😆 kibeszéltük már néhányszor, miért idióta és szar a magyar jogász képzés.Máshogy értelmezzük a büfészakot, aminek az az oka, hogy két jelentése van. Én nem a diploma hasznosságára használom, hanem a képzés elvégzésének nehézségére, amiben szerintem a legkönnyebbek között lehet, bár csak közvetetett tapasztalataim vannak. De pl. nekem jogi diploma megszerzése után a közgáz is büfészaknak tűnt annyival egyszerűbb volt megcsinálni (ettől még klasszikus büfészaknak nem mondanám a közgázt mielőtt valaki nekem esik).Fenét. Ez is csak olyan mint bármilyen más diploma, lehet így is, meg úgy is megszerezni. Az, hogy a politológusok 95%-a utána semmit nem tud kezdeni a diplomájával annak több köze van az ország méretéhez és a poltikai rendszer struktúrájához, mint a képzéshez.Van egy politológus mesterdiplomája, ami értem, hogy sokak szerint büfé szak,Szerintem nincs olyan, aki szerint nem az. Van politológus barátom, ő is így gondolja és nem is használja semmire a diplomáját.
MC12
Jughead
Az összes politológus úgy kezdi, hogy ő lesz a következő naaaagy kampány guru, naaaagy elemélet kitalàlója, naaagy szakértő, aztán amikor kiderül, hogy ez nem így lesz, akkor jön az, hogy á, semmire nem jó, büfé stb. Miközben csak ez a 95% mérte fel rosszul a piacot és a saját képességeit.
MC12
Jughead
Ha nagyon nekifeküdne az ember, bármelyik, akár a politológia is lehetne olyan nehéz, hogy 95%os legyen a bukási arány. Ez módszertani kérdés.
MC12
Jughead
Pulvis et umbra sumus.
több mint 1 éve
Én mondjuk imádtam a jogi egyetemet, bár sok tanár sajnos túl jószívű, így még ez a “nehéz” képzés se szűri meg eléggé az embereket, rémesen sok a buta jogász. Nem is szívesen veszek fel pl. rite minősítésű pályakezdőt, mert bár 6 hónap a próbaidejük, de egyszerűen náluk többnyire 3 hónap után rá kell jönnöm, hogy a magyar nyelv értelmezése is nehezükre esik, így csak megint elbasztuk az időt egy életképtelen ember betanításával.Valóban, a jog idehaza a legnehezebben elvégezhető társadalomtudományos szak, csak véleményem szerint ez szándékosan van így, a jogot egyszerűen túlmisztifikálták, szándékosan tették nehézzé, holott erre semmi szükség, nem a tudomány maga indokolja, hogy ennyire nehéz legyen, hanem…. És itt majd Amadeus elmondja a többit 😆 kibeszéltük már néhányszor, miért idióta és szar a magyar jogász képzés.Máshogy értelmezzük a büfészakot, aminek az az oka, hogy két jelentése van. Én nem a diploma hasznosságára használom, hanem a képzés elvégzésének nehézségére, amiben szerintem a legkönnyebbek között lehet, bár csak közvetetett tapasztalataim vannak. De pl. nekem jogi diploma megszerzése után a közgáz is büfészaknak tűnt annyival egyszerűbb volt megcsinálni (ettől még klasszikus büfészaknak nem mondanám a közgázt mielőtt valaki nekem esik).Fenét. Ez is csak olyan mint bármilyen más diploma, lehet így is, meg úgy is megszerezni. Az, hogy a politológusok 95%-a utána semmit nem tud kezdeni a diplomájával annak több köze van az ország méretéhez és a poltikai rendszer struktúrájához, mint a képzéshez.Van egy politológus mesterdiplomája, ami értem, hogy sokak szerint büfé szak,Szerintem nincs olyan, aki szerint nem az. Van politológus barátom, ő is így gondolja és nem is használja semmire a diplomáját.
MC12
Jughead
Az összes politológus úgy kezdi, hogy ő lesz a következő naaaagy kampány guru, naaaagy elemélet kitalàlója, naaagy szakértő, aztán amikor kiderül, hogy ez nem így lesz, akkor jön az, hogy á, semmire nem jó, büfé stb. Miközben csak ez a 95% mérte fel rosszul a piacot és a saját képességeit.
MC12
Jughead
Ha nagyon nekifeküdne az ember, bármelyik, akár a politológia is lehetne olyan nehéz, hogy 95%os legyen a bukási arány. Ez módszertani kérdés.
MC12
több mint 1 éve
Elmondom nektek, hogy a legnehezebb a pola szak elvégzésében az volt, hogy ki kellett bírni 3-4 évet anélkül, hogy telibeverj többek között ilyen mrázágostonokat meg gfodorokat. Korunk nagy faszsommelierjéről nem is beszélve.Amúgy a 95% nem annyira ül. Csak a volt csoporttársaim egy része gyorsan elvégzett mellé egy -igazi büfé- nemzetközi kapcsolatokat, és szerintem 30-40% valamilyen formában kapcsolódik a "szakmához".
több mint 1 éve
Hat én alapbol nem szeretem ezt a bufeszakozast, mert meg ha kívülről könnyűnek is tűnik egy diploma megszervezése, mindben komoly meló, idő, energia van. Plusz ez eléggé egyéni preferencia is, h kinek mi számít könnyűnek/neheznek. Én pl biztosan megorulnek egy jogi karon, és nem feltétlenül a nehézsége miatt (amit nem vitatok, meg mielőtt…), hanem mert iszonyatosan távol állt tőlem világ életemben. Viszont a politológiai mindig is érdekelt, tervben is volt, h belevagok, de sajnos nem úgy alakultak a dolgok. Szóval h az alapkérdésre is válaszoljak pont emiatt én nem nézem le a diplomáját, és a tudását sem vonom kétségbe, csak így számomra megrosszabb ez a “szerep”, amit felvett, és emiatt nem tartom szakértőnek.Van egy politológus mesterdiplomája, ami értem, hogy sokak szerint büfé szak, de attól még el kell végezni, és egyébként Deák nem is volt hülye, ha jól rémlik a választási rendszerek összehasonlítása volt az egyik szakdolgozata plusz amikor - nagyon anno - dumáltam vele, abszolút lejött, hogy érti ő - mint a legtöbben - a dolgokat, van eleméleti és gyakorlati tudása, csak az a fránya pénz és a hübrisz.Deák Dani szakértő?Deák Dani szerint a hibrid módszertan valami kuruzslás (a nézőpont pár hónapja állt át erre), Török szerint meg nem a biztos pártválasztók a fontosak jelenleg hanem a teljes népesség (marhaság). Nagyot mennek ma a szakértő kollégák, és hol van még a Pulai - Horn - Závecz hármas….
24.hu/kozelet/2024/10/23/21-kutatokozpont-tisza-part-kozvelemeny-kutatas-tisza-part-fidesz/
dawyd728
MC12
rob3r7o
Egy normális világban Dániel értékes munkákat írna a Politikatudományi Szemlébe, egyrészt-másrésztozna hetente egyszer egy vitaműsorban és magánban péntek este bosszankodna egy sör mellett a Fekete Kutyában hogy nem becsülik meg anyagilag a politológusokat 😊
MC12
Ha úgy alakult volna ahogy írod valószínűleg más lenne, de így számomra inkább egy bohóc, akit mindig elokapnak, ha valami faszsagot kell mondani.
„History is a set of lies agreed upon.”
“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 1 éve
Szerintem az igazi büfé szak a turizmus-vendéglátás. Azzal lehet büfézni.
több mint 1 éve
Valóban, a jog idehaza a legnehezebben elvégezhető társadalomtudományos szak, csak véleményem szerint ez szándékosan van így, a jogot egyszerűen túlmisztifikálták, szándékosan tették nehézzé, holott erre semmi szükség, nem a tudomány maga indokolja, hogy ennyire nehéz legyen, hanem…. És itt majd Amadeus elmondja a többit 😆 kibeszéltük már néhányszor, miért idióta és szar a magyar jogász képzés.Máshogy értelmezzük a büfészakot, aminek az az oka, hogy két jelentése van. Én nem a diploma hasznosságára használom, hanem a képzés elvégzésének nehézségére, amiben szerintem a legkönnyebbek között lehet, bár csak közvetetett tapasztalataim vannak. De pl. nekem jogi diploma megszerzése után a közgáz is büfészaknak tűnt annyival egyszerűbb volt megcsinálni (ettől még klasszikus büfészaknak nem mondanám a közgázt mielőtt valaki nekem esik).Fenét. Ez is csak olyan mint bármilyen más diploma, lehet így is, meg úgy is megszerezni. Az, hogy a politológusok 95%-a utána semmit nem tud kezdeni a diplomájával annak több köze van az ország méretéhez és a poltikai rendszer struktúrájához, mint a képzéshez.Van egy politológus mesterdiplomája, ami értem, hogy sokak szerint büfé szak,Szerintem nincs olyan, aki szerint nem az. Van politológus barátom, ő is így gondolja és nem is használja semmire a diplomáját.
MC12
Jughead
Az összes politológus úgy kezdi, hogy ő lesz a következő naaaagy kampány guru, naaaagy elemélet kitalàlója, naaagy szakértő, aztán amikor kiderül, hogy ez nem így lesz, akkor jön az, hogy á, semmire nem jó, büfé stb. Miközben csak ez a 95% mérte fel rosszul a piacot és a saját képességeit.
MC12
Jughead
Ha nagyon nekifeküdne az ember, bármelyik, akár a politológia is lehetne olyan nehéz, hogy 95%os legyen a bukási arány. Ez módszertani kérdés.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
Én ma nem akartam poiltizálni, de reggel buli után felkelve a telefont egyből ez fogadott, és a 21-et különösen kell nézni a júnusi wow után, amikor kurvapontos számokat hoztak.
24.hu/kozelet/2024/10/23/21-kutatokozpont-tisza-part-kozvelemeny-kutatas-tisza-part-fidesz/
dawyd728
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Máshogy értelmezzük a büfészakot, aminek az az oka, hogy két jelentése van. Én nem a diploma hasznosságára használom, hanem a képzés elvégzésének nehézségére, amiben szerintem a legkönnyebbek között lehet, bár csak közvetetett tapasztalataim vannak. De pl. nekem jogi diploma megszerzése után a közgáz is büfészaknak tűnt annyival egyszerűbb volt megcsinálni (ettől még klasszikus büfészaknak nem mondanám a közgázt mielőtt valaki nekem esik).Fenét. Ez is csak olyan mint bármilyen más diploma, lehet így is, meg úgy is megszerezni. Az, hogy a politológusok 95%-a utána semmit nem tud kezdeni a diplomájával annak több köze van az ország méretéhez és a poltikai rendszer struktúrájához, mint a képzéshez.Van egy politológus mesterdiplomája, ami értem, hogy sokak szerint büfé szak,Szerintem nincs olyan, aki szerint nem az. Van politológus barátom, ő is így gondolja és nem is használja semmire a diplomáját.
MC12
Jughead
Az összes politológus úgy kezdi, hogy ő lesz a következő naaaagy kampány guru, naaaagy elemélet kitalàlója, naaagy szakértő, aztán amikor kiderül, hogy ez nem így lesz, akkor jön az, hogy á, semmire nem jó, büfé stb. Miközben csak ez a 95% mérte fel rosszul a piacot és a saját képességeit.
MC12
több mint 1 éve
Fenét. Ez is csak olyan mint bármilyen más diploma, lehet így is, meg úgy is megszerezni. Az, hogy a politológusok 95%-a utána semmit nem tud kezdeni a diplomájával annak több köze van az ország méretéhez és a poltikai rendszer struktúrájához, mint a képzéshez.Van egy politológus mesterdiplomája, ami értem, hogy sokak szerint büfé szak,Szerintem nincs olyan, aki szerint nem az. Van politológus barátom, ő is így gondolja és nem is használja semmire a diplomáját.
MC12
Jughead
Az összes politológus úgy kezdi, hogy ő lesz a következő naaaagy kampány guru, naaaagy elemélet kitalàlója, naaagy szakértő, aztán amikor kiderül, hogy ez nem így lesz, akkor jön az, hogy á, semmire nem jó, büfé stb. Miközben csak ez a 95% mérte fel rosszul a piacot és a saját képességeit.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
"Az egész ország láthatta ki mit csinált az EU-ban" - broáf, az ő beszéde után elkapcsolt az M1 😀
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 1 éve
Húúúúú, jönnek a csodás víziók, a keletről jövő ukrán NATO katonákról és a magyar szabadságharcról...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 1 éve
Van egy politológus mesterdiplomája, ami értem, hogy sokak szerint büfé szak,Szerintem nincs olyan, aki szerint nem az. Van politológus barátom, ő is így gondolja és nem is használja semmire a diplomáját.
MC12
több mint 1 éve
Van egy politológus mesterdiplomája, ami értem, hogy sokak szerint büfé szak, de attól még el kell végezni, és egyébként Deák nem is volt hülye, ha jól rémlik a választási rendszerek összehasonlítása volt az egyik szakdolgozata plusz amikor - nagyon anno - dumáltam vele, abszolút lejött, hogy érti ő - mint a legtöbben - a dolgokat, van eleméleti és gyakorlati tudása, csak az a fránya pénz és a hübrisz.Deák Dani szakértő?Deák Dani szerint a hibrid módszertan valami kuruzslás (a nézőpont pár hónapja állt át erre), Török szerint meg nem a biztos pártválasztók a fontosak jelenleg hanem a teljes népesség (marhaság). Nagyot mennek ma a szakértő kollégák, és hol van még a Pulai - Horn - Závecz hármas….
24.hu/kozelet/2024/10/23/21-kutatokozpont-tisza-part-kozvelemeny-kutatas-tisza-part-fidesz/
dawyd728
MC12
rob3r7o
Egy normális világban Dániel értékes munkákat írna a Politikatudományi Szemlébe, egyrészt-másrésztozna hetente egyszer egy vitaműsorban és magánban péntek este bosszankodna egy sör mellett a Fekete Kutyában hogy nem becsülik meg anyagilag a politológusokat 😊
Szerkesztette: MC12
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
Sokat látott szakértő, megmondták a TV2n... 😛Deák Dani szakértő?Deák Dani szerint a hibrid módszertan valami kuruzslás (a nézőpont pár hónapja állt át erre), Török szerint meg nem a biztos pártválasztók a fontosak jelenleg hanem a teljes népesség (marhaság). Nagyot mennek ma a szakértő kollégák, és hol van még a Pulai - Horn - Závecz hármas….
24.hu/kozelet/2024/10/23/21-kutatokozpont-tisza-part-kozvelemeny-kutatas-tisza-part-fidesz/
dawyd728
MC12
rob3r7o
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 1 éve
Deák Dani szakértő?Deák Dani szerint a hibrid módszertan valami kuruzslás (a nézőpont pár hónapja állt át erre), Török szerint meg nem a biztos pártválasztók a fontosak jelenleg hanem a teljes népesség (marhaság). Nagyot mennek ma a szakértő kollégák, és hol van még a Pulai - Horn - Závecz hármas….
24.hu/kozelet/2024/10/23/21-kutatokozpont-tisza-part-kozvelemeny-kutatas-tisza-part-fidesz/
dawyd728
MC12
„History is a set of lies agreed upon.”
“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 1 éve
Deák Dani szerint a hibrid módszertan valami kuruzslás (a nézőpont pár hónapja állt át erre), Török szerint meg nem a biztos pártválasztók a fontosak jelenleg hanem a teljes népesség (marhaság). Nagyot mennek ma a szakértő kollégák, és hol van még a Pulai - Horn - Závecz hármas….
24.hu/kozelet/2024/10/23/21-kutatokozpont-tisza-part-kozvelemeny-kutatas-tisza-part-fidesz/
dawyd728
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
65 felett milyen jol mutat a DK ...
24.hu/kozelet/2024/10/23/21-kutatokozpont-tisza-part-kozvelemeny-kutatas-tisza-part-fidesz/
dawyd728
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
dawyd728
4 239

24.hu/kozelet/2024/10/23/21-kutatokozpont-tisza-part-kozvelemeny-kutatas-tisza-part-fidesz/
Szerkesztette: dawyd728
több mint 1 éve
444.hu/2024/10/22/meghalt-a-csadba-akkreditalt-magyar-katonai-attaseFelkészül OG2.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Miért, ha valaki nem akar NER-t, akkor miképp kommunikáljon? Mint mondjuk Hont András? Az szerinted hasznosabb? Vagy neked jobban bejön?Apropó: Hont ma épp megszakértette, hogy Lázár a turul-szobrot azért minősítette műemlékké, hogy így a holnapi Mi Hazánk megmozdulásnak elvegye a tétjét, így pedig MP-é, mint a Fidesz emberéé lesz a legnagyobb tömeg.
Őszentsége Sobri Jóska
Vannak bajok. 😀
több mint 1 éve
Miért, ha valaki nem akar NER-t, akkor miképp kommunikáljon? Mint mondjuk Hont András? Az szerinted hasznosabb? Vagy neked jobban bejön?Ebben nincs vita közöttünk. Ezért nem is MP-mozgására reagáltam, hanem a függetlenobjektív, true-szakértő, csak tudományos alapon kritizáló Ráczra, aki hogy hogynem most csendben van. Dehát ilyen ez ugye.Ez a konkrét téma a választók kb. egy vagy két százalékat érdekli.Nem tudom, de igény az volna rá 😊444.hu/2024/10/22/a-tisza-es-fidesz-ep-kepviseloi-sem-szavaztak-meg-a-35-milliard-euros-hitelt-ukrajnanakRácz dühödt enciklikája az áruló, oroszbérenc, keleti zsoldban álló MP-ről kijött már?
ender1112
MC12
ender1112
MP-nek elég arra vigyázni, hogy ne lehessen egyértelműen összeháborúpártizni, amikor majd 26-ban jön az új atomvilágháborús apokalipszispszichozis - ha jön egyáltalán.
Addig arra kell csak vigyáznia, hogy ne mondjon/tegyen érdemben semmit, ami ráégethető azoknál, akiknek ő a legjobb ajánlat, hogy leváltsa a NER-t/Orbánt, és ő maradjon a Kihívó No.1.
"Valakinek ezt a tetves mocskos geci rendszert meg kell döntenie"
Őszentsége Sobri Jóska
MC12
több mint 1 éve
De az 🙈Majdnem jó, csak úgy kellett volna, hogy beinvitalod, aztán kilököd az ablakon és utána csukod be. 😊 Persze ha nem földszint 😊Jajj, tegnap hallottam a nyitott ablakon át... Látni nem láttam, de hang alapján egy idősebb faszi osztotta az észt valakinek: "ez az ukrán elnök... Fenyegetőzik, atomháború... Hát mit képzel ez? Ha Brüsszel meg Amerika nem támogatná, kenyere se lenne!"Nem tudom, de igény az volna rá 😊444.hu/2024/10/22/a-tisza-es-fidesz-ep-kepviseloi-sem-szavaztak-meg-a-35-milliard-euros-hitelt-ukrajnanakRácz dühödt enciklikája az áruló, oroszbérenc, keleti zsoldban álló MP-ről kijött már?
ender1112
MC12
ender1112
Inkább becsuktam az ablakot 😂
warr_b
somoskovig

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
Majdnem jó, csak úgy kellett volna, hogy beinvitalod, aztán kilököd az ablakon és utána csukod be. 😊 Persze ha nem földszint 😊Jajj, tegnap hallottam a nyitott ablakon át... Látni nem láttam, de hang alapján egy idősebb faszi osztotta az észt valakinek: "ez az ukrán elnök... Fenyegetőzik, atomháború... Hát mit képzel ez? Ha Brüsszel meg Amerika nem támogatná, kenyere se lenne!"Nem tudom, de igény az volna rá 😊444.hu/2024/10/22/a-tisza-es-fidesz-ep-kepviseloi-sem-szavaztak-meg-a-35-milliard-euros-hitelt-ukrajnanakRácz dühödt enciklikája az áruló, oroszbérenc, keleti zsoldban álló MP-ről kijött már?
ender1112
MC12
ender1112
Inkább becsuktam az ablakot 😂
warr_b
