Politika
63 feliratkozó
több mint 14 éve
Sztálin módszere még jobb volt: elől rohamoztak a szovjet talpasok, mögöttük a komisszárok. Aki az első sorból visszamenekült, agyonlőtték. Aki német fogságba esett, az automatice a párt és a nagy SZU árulója lett és az egész családját a Gulágra küldték.A legjobb módszert a franciák találták ki a forradalom során. Ha a sereg akár csak visszavonult, a fejes fejetlen lett.vadibandiEz egy dolog. De a dolgok ismeretében nem kellett volna vállalnia a rettenetes doni kalandot.Ez tökjó, nyilván nekem sem a kedvencem és egy idióta hadvezér volt. De a koholt vádas eljárásból rehabilitálni valakit azért nem vésze sztem... ha az összes magyar hadvezér, aki marhaságot csinált, fel lett volna rögvest akasztva, nem sok hadjárat után maradt volna életben a vezető...Rajna
Önállóan kellett volna neki cselekednie a visszavonulás érdekében.
Az pedig, hogy kijelenti, hogy a "magyar katona elvesztette becsületét" azt a messzemenőkig elítélem. A Donra küldött szerencsétlen 200.000 magyar, meg 50.000 zsidó munkaszolgálatos nem védelmi harcra képezték ki.
Persze voltak erényei is. Csak nálam az összkép az negatív.Vrijbloed
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 14 éve
A legjobb módszert a franciák találták ki a forradalom során. Ha a sereg akár csak visszavonult, a fejes fejetlen lett.Ez egy dolog. De a dolgok ismeretében nem kellett volna vállalnia a rettenetes doni kalandot.Ez tökjó, nyilván nekem sem a kedvencem és egy idióta hadvezér volt. De a koholt vádas eljárásból rehabilitálni valakit azért nem vésze sztem... ha az összes magyar hadvezér, aki marhaságot csinált, fel lett volna rögvest akasztva, nem sok hadjárat után maradt volna életben a vezető...Rajna
Önállóan kellett volna neki cselekednie a visszavonulás érdekében.
Az pedig, hogy kijelenti, hogy a "magyar katona elvesztette becsületét" azt a messzemenőkig elítélem. A Donra küldött szerencsétlen 200.000 magyar, meg 50.000 zsidó munkaszolgálatos nem védelmi harcra képezték ki.
Persze voltak erényei is. Csak nálam az összkép az negatív.Vrijbloed



több mint 14 éve
Ez egy dolog. De a dolgok ismeretében nem kellett volna vállalnia a rettenetes doni kalandot.Ez tökjó, nyilván nekem sem a kedvencem és egy idióta hadvezér volt. De a koholt vádas eljárásból rehabilitálni valakit azért nem vésze sztem... ha az összes magyar hadvezér, aki marhaságot csinált, fel lett volna rögvest akasztva, nem sok hadjárat után maradt volna életben a vezető...
Önállóan kellett volna neki cselekednie a visszavonulás érdekében.
Az pedig, hogy kijelenti, hogy a "magyar katona elvesztette becsületét" azt a messzemenőkig elítélem. A Donra küldött szerencsétlen 200.000 magyar, meg 50.000 zsidó munkaszolgálatos nem védelmi harcra képezték ki.
Persze voltak erényei is. Csak nálam az összkép az negatív.Vrijbloed
több mint 14 éve
Ez egy dolog. De a dolgok ismeretében nem kellett volna vállalnia a rettenetes doni kalandot.Önállóan kellett volna neki cselekednie a visszavonulás érdekében.
Az pedig, hogy kijelenti, hogy a "magyar katona elvesztette becsületét" azt a messzemenőkig elítélem. A Donra küldött szerencsétlen 200.000 magyar, meg 50.000 zsidó munkaszolgálatos nem védelmi harcra képezték ki.
Persze voltak erényei is. Csak nálam az összkép az negatív.
több mint 14 éve
Mondjuk attól, hogy valaki fos hadvezér, még nem törvénysértő, azért nem lehet felakasztani meg lelőni, még rangjától megfosztani sem.
több mint 14 éve
Rehabilitálnák Jány Gusztávot. Csodálatos+1
http://index.hu/belfold/2011/01/12/rehabilitalnak_jany_gusztavot/
minden idők egyik legnagyobb seggfeje a magyar katonai vezetésben, akinek elbaszottul nagy érdemei vannak a 2 VH-ba belépésben is már, a Doni katasztrófáról nem is beszélve.
legalja. igazi háborús bűnösharomt
Mi a retkes faszért?
"Felmentették a vádak alól"?
Azt a rohadt... Mire hivatkozva? Jah, látom. Szokásos szarkavarós indok...
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Rehabilitálnák Jány Gusztávot. Csodálatoshttp://index.hu/belfold/2011/01/12/rehabilitalnak_jany_gusztavot/
minden idők egyik legnagyobb seggfeje a magyar katonai vezetésben, akinek elbaszottul nagy érdemei vannak a 2 VH-ba belépésben is már, a Doni katasztrófáról nem is beszélve.
legalja. igazi háborús bűnös
több mint 14 éve
Plusz ha jól tudom a kurv@ gazdag nagybátyja is, bizonyos Philips...Platón-t mondjuk hülyeség idevenni, mert akkor még értelmes dolgokkal is foglalkoztak a filozófusok és nagyjából a tanításból éltek.a filózófusnál semmirekellőbb népség csak a cigány. hidd el ismerek eleget...haromtA semmire én sem adnék pénzt, de a Platón-Kolompár Orbán párhuzam azért merész.Dzsokijuing
De Heideggert vagy Nietzsche-t fizette a német állam? Vagy Voltairet és Russeaut valamelyik Lajos? Marx-ot ki fizette? Engels és nem a német vagy angol állam.
Ezek a mai filozófusok inkább ideológusok akarnak lenni, mint Lukács Györgyharomt
több mint 14 éve
igazából minek adjunk pénzt filozófusoknak? meg úgy eleve filmekre, zenére, festőkre? Nem az állam dolga eltartani ezeket. Aki valóban tehetséges és jó dolgokat csinál azt majd eltartja a piac.Nem volt könnyű előásni, de a témában ez a kedvencem:
egy kurva régi klasszikust tudok csak erre a dologra
http://matula.hu/index.php?section=article&rel=38&id=454haromt
http://nol.hu/megmondok/uj_peter/archiv-98311



több mint 14 éve
áthozva egy gondolat erejéig gyűlölködőből: persze hogy én is tudom hogy ő az államtitkár..., de lehet csak nekem tetszenek az árnyékember-kesztyűbáb párosok a kormányhivatalokban, mint itt, vagy a Matolcsy-akárki páros, ésmégsokanmások 😊sapkaNe aggódj, nem tételezte fel senki, hogy nem tudod, hogy ő az államtitkár, még én sem! 😊



több mint 14 éve
áthozva egy gondolat erejéig gyűlölködőből: persze hogy én is tudom hogy ő az államtitkár..., de lehet csak nekem tetszenek az árnyékember-kesztyűbáb párosok a kormányhivatalokban, mint itt, vagy a Matolcsy-akárki páros, ésmégsokanmások 😊
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Platón-t mondjuk hülyeség idevenni, mert akkor még értelmes dolgokkal is foglalkoztak a filozófusok és nagyjából a tanításból éltek.a filózófusnál semmirekellőbb népség csak a cigány. hidd el ismerek eleget...haromtA semmire én sem adnék pénzt, de a Platón-Kolompár Orbán párhuzam azért merész.Dzsokijuing
De Heideggert vagy Nietzsche-t fizette a német állam? Vagy Voltairet és Russeaut valamelyik Lajos? Marx-ot ki fizette? Engels és nem a német vagy angol állam.
Ezek a mai filozófusok inkább ideológusok akarnak lenni, mint Lukács György
több mint 14 éve
a filózófusnál semmirekellőbb népség csak a cigány. hidd el ismerek eleget...haromtA semmire én sem adnék pénzt, de a Platón-Kolompár Orbán párhuzam azért merész.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
a filózófusnál semmirekellőbb népség csak a cigány. hidd el ismerek eleget...
több mint 14 éve
igazából minek adjunk pénzt filozófusoknak? meg úgy eleve filmekre, zenére, festőkre? Nem az állam dolga eltartani ezeket. Aki valóban tehetséges és jó dolgokat csinál azt majd eltartja a piac.A piac a kofákat tartja el. A művészeket a mecénások.
egy kurva régi klasszikust tudok csak erre a dologra
http://matula.hu/index.php?section=article&rel=38&id=454haromt
És a filozófusokat válasszuk el a művészektől. A valódi művészet megtalálja a mecénásait, ami nem az állam, hiszen az tudvalevőleg műveket rendel, míg a jó mecénás hagyja dolgozni az esztétikát.
De a filozófusok az állam nélkül (ld. Platón) éhen halnának, miközben ők a nép esze és lelkiismerete. Persze az 500 millió a segítségnyújtás elnagyolt formája volt.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
igazából minek adjunk pénzt filozófusoknak? meg úgy eleve filmekre, zenére, festőkre? Nem az állam dolga eltartani ezeket. Aki valóban tehetséges és jó dolgokat csinál azt majd eltartja a piac.egy kurva régi klasszikust tudok csak erre a dologra
http://matula.hu/index.php?section=article&rel=38&id=454
több mint 14 éve
Az Alef attól még Alef marad.Ezek olvasni is visszafele olvasnak, úgyhogy gyakorlatilag az elején állnak. 😛GRAFIHa egy ilyen téma előkerül, miért csak zs-k az érintettek????Mert ők állnak az ábécé végén és a többiek előttük már mind kaptak.Dzsokijuing
http://index.hu/belfold/2011/01/12/az_elszamoltatasi_kormanybiztos_vizsgalja_a_filozofusok_szazmillios_palyazatait/GRAFI
És mindannyian Ádámtól származunk, aki, mint tudjuk...
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 14 éve
Ezek olvasni is visszafele olvasnak, úgyhogy gyakorlatilag az elején állnak. 😛Ha egy ilyen téma előkerül, miért csak zs-k az érintettek????Mert ők állnak az ábécé végén és a többiek előttük már mind kaptak.Dzsokijuing
http://index.hu/belfold/2011/01/12/az_elszamoltatasi_kormanybiztos_vizsgalja_a_filozofusok_szazmillios_palyazatait/GRAFI
több mint 14 éve
Sztem a Vilagkormany es Xenu keze van a dologban!Ha egy ilyen téma előkerül, miért csak zs-k az érintettek????Mert ők állnak az ábécé végén és a többiek előttük már mind kaptak.Dzsokijuing
http://index.hu/belfold/2011/01/12/az_elszamoltatasi_kormanybiztos_vizsgalja_a_filozofusok_szazmillios_palyazatait/GRAFI
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 14 éve
Ha egy ilyen téma előkerül, miért csak zs-k az érintettek????Mert ők állnak az ábécé végén és a többiek előttük már mind kaptak.
http://index.hu/belfold/2011/01/12/az_elszamoltatasi_kormanybiztos_vizsgalja_a_filozofusok_szazmillios_palyazatait/GRAFI
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 14 éve
Ha egy ilyen téma előkerül, miért csak zs-k az érintettek????http://index.hu/belfold/2011/01/12/az_elszamoltatasi_kormanybiztos_vizsgalja_a_filozofusok_szazmillios_palyazatait/
több mint 14 éve
Hy all.Minden a legnagyobb rendben. A Nemzeti Együttműködés Rendszere épül. Amit most írok, azt figyelik. Úgyhogy befejezem.
Csak gyorsba. Nem tartozok egyik oldalhoz sem, de kicsit le vagyok maradva...
Szóval, valaki tőmondatokban leírná nekem, hogy milyen a helyzet most MO-n? Miket csinál a fityesz, amivel kiveri a biztosítékot? Hirtelen csak egy jut eszembe, médiatörvény. De állítólag van több. Szal, örülnék neki ha valaki leírná. És hogy mi jöhet még, hogy felkészüljek?
Köszönöm szépenJC6
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Hy all.Csak gyorsba. Nem tartozok egyik oldalhoz sem, de kicsit le vagyok maradva...
Szóval, valaki tőmondatokban leírná nekem, hogy milyen a helyzet most MO-n? Miket csinál a fityesz, amivel kiveri a biztosítékot? Hirtelen csak egy jut eszembe, médiatörvény. De állítólag van több. Szal, örülnék neki ha valaki leírná. És hogy mi jöhet még, hogy felkészüljek?
Köszönöm szépen
több mint 14 éve
Szerintem is sántít, de nem itt, mivel a felelősséget tekintve teljesen irreleváns a jogalkotás folyamata. a szerző se azt írta, hogy teljes egészében az ottani rendszer átültetése folyik most, hanem hogy abba az irányba mozdultunk el."az Alkotmánybíróság jogköreinek korlátozása nem kicsinyes bosszúból vagy elvakult voluntarizmusból fakad, hanem hosszú, gondosan megtervezett folyamat része. Olyan folyamaté, amelyben az alkotmányozó hatalmat birtokló párt a magyar demokráciát csendben, lépésről lépésre közelebb viszi a brit mintájú többségi modellhez, egyszersmind eltávolítja a rendszerváltás idején meghonosított konszenzuskereső német mintáktól. E törekvés indítéka egyrészt az lehet, hogy a kormánypárt vezetésének politikafelfogásához közelebb áll a demokrácia többségi modellje – melyben a kormányra kerülő erő teljes felhatalmazást nyer az ország sorsának alakítására (és lépéseiért a következő választáson a felelősséget is egyedül és teljes mértékben vállalja!) –, mint a hatalmi egyensúlyra épülő rendszerek, ahol a kisebb felelősséghez kisebb lehetőségek is társulnak. Emellett a Fidesz vezetői minden bizonnyal tisztában vannak azzal is, hogy a kétharmados parlamenti többséget aligha tarthatják meg több cikluson keresztül, így pusztán gyakorlati szempontból is célszerű számukra a – csupán egyszerű többséggel rendelkező – kormányzat lehetőségeit korlátozó intézmények átalakítása."Erre egyébként az ezt követő valamelyik számban írták, megjegyzésként, hogy a brit modellben ahol kétkamarás parlament van, nem is lehet egy törvényt 1 óra alatt egyéni inditvánként megszavazni. Ezért az összehasonlítás sántít.zinedine5
atapapa
A hasonlat ott hibádzik inkább, hogy az angol választási rendszer többségi rendszer, ahol ritkán van koalíciós kényszer, míg a magyar vegyes, és fennáll a lehetősége - bár jelenleg ez nem látszik reálisnak - a koalíciós hatalomgyakorlásnak, ami már önmagában megkívánja a politikai konszenzuskeresést. Viszont ma nincs ilyen helyzet.
De ezen a ponton se törik meg igazán a hasonlat, mert ez a konszenzuskényszer a kormány belső viszonyaiban jelentkezik, külső kapcsolataiban nem.
Ezzel nincs felelősség szétkenése, intézmények hibáztatása, a többségi hatalommal mindenért a kormányt alkotó párt felel és a választók felé is így kell elszámolnia.
Ez se tökéletes, vannak hátrányai is, a problémám ezért az, hogy illett volna néhány szót szólni az ilyen irányú törekvésekről a kampányban is. viszont ott a fidesz az ilyen jellegű kérdéseket vagy kerülte vagy azt mondta, hogy nem változtatnak.
több mint 14 éve
"az Alkotmánybíróság jogköreinek korlátozása nem kicsinyes bosszúból vagy elvakult voluntarizmusból fakad, hanem hosszú, gondosan megtervezett folyamat része. Olyan folyamaté, amelyben az alkotmányozó hatalmat birtokló párt a magyar demokráciát csendben, lépésről lépésre közelebb viszi a brit mintájú többségi modellhez, egyszersmind eltávolítja a rendszerváltás idején meghonosított konszenzuskereső német mintáktól. E törekvés indítéka egyrészt az lehet, hogy a kormánypárt vezetésének politikafelfogásához közelebb áll a demokrácia többségi modellje – melyben a kormányra kerülő erő teljes felhatalmazást nyer az ország sorsának alakítására (és lépéseiért a következő választáson a felelősséget is egyedül és teljes mértékben vállalja!) –, mint a hatalmi egyensúlyra épülő rendszerek, ahol a kisebb felelősséghez kisebb lehetőségek is társulnak. Emellett a Fidesz vezetői minden bizonnyal tisztában vannak azzal is, hogy a kétharmados parlamenti többséget aligha tarthatják meg több cikluson keresztül, így pusztán gyakorlati szempontból is célszerű számukra a – csupán egyszerű többséggel rendelkező – kormányzat lehetőségeit korlátozó intézmények átalakítása."Erre egyébként az ezt követő valamelyik számban írták, megjegyzésként, hogy a brit modellben ahol kétkamarás parlament van, nem is lehet egy törvényt 1 óra alatt egyéni inditvánként megszavazni. Ezért az összehasonlítás sántít.
atapapa