Politika

64 feliratkozó

3 hónapja
Mikey Cincinnati Bengals 21 849
Sokkoló tempóban, csak péntek este 10 százalékkal drágult az olaj, a forint olyan tempóban gyengül, amire négy éve nem volt példa

A forintra különösen rájár a rúd: míg múlt pénteken még 319 forint alatt volt a dollár ára és 376 forinton az euró, péntekre már a 341 forintos szint fölött is járt a dollár árfolyama, míg az euró napközben megközelítette a 395 forintot, mindkettő nagyjából féléves mélypontot jelent. Az euró csaknem 5, a dollár közel 7 százalékkal drágult egyetlen hét alatt, ilyen intenzitású gyengülést egyetlen hét alatt utoljára 2022-ben produkált a forint. A térségi devizák kisebb ütemben gyengültek, így a forint a zlotyval szemben például három hónapos mélypontra került.

De jó.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
3 hónapja
szaba Los Angeles Chargers 12 945
Nézd meg, megéri.
Őszentsége Sobri Jóska
Ez tényleg jó, 11. percnél már érzem, hogy tiszta szórakoztatás az egész.
3 hónapja
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 1 965
Azárt jó látni, hogy MP egy kisebb faluban több embert mozgat meg akár 1 nap alatt is mint a fidess a fővárosban egy mondva csinált faszságért, és oda is csak a büdős szájú bayer megy meg a tóth gabesz, ja és az alkesz feró.

 www.youtube.com/watch?v=Gl_OInFbuks&t=238s
3 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 591 — #NoStress
Én nézem a Simonka interjút a Partizánon, és meglepő módon szimpatikus a pasi, jól hozza a "mit érdekel engem, hogy ki mit lopott el, ilyen a világ, engem a családom érdekel, meg az, amit én tudtam Dél-Békésnek intézni" attitűdöt. Marci igyekszik megfogni, de érdekes módon ezzel a stílussal szemben nagyon nem ülnek a kérdései, nem tud lelépni az erkölcsi piedesztálról, és az információ megszerzése érdekében elengedni az etikai motiváltságú kérdéseke, pláne, hogy Simonka sokszor pacekba megmondja, hogy "erre nem válaszolok, nem akarok válaszolni, nem vagyok hülye, hogy magamra mondjak terhelőt", vagy azt, hogy "értem a kerdést Marci, de nem válaszolok, mert az a te érdeked, neked fontos, hogy ez és ez kiderüljön, nekem meg más az érdekem, és aszerint beszélek".
Szóval így a felénél azt mondom, hogy régen látott jó kontent a Partizánon.
Őszentsége Sobri Jóska
Végignéztem.
Zseniális kórkép.
Akit tényleg érdekel a valóság, a politika működése, annak kötelező néznivaló.
Őszentsége Sobri Jóska
De miért ment be a Partizánba? Jó előre bevédi magát? Elindul a Tisza ellen, de inkább a Fidesz kárára, ő politikailag így is, úgy is halott ember.
Dzsokijuing
Nézd meg, megéri. Eddig az idei év magasan legjobb Partizán kontentje. Olyan, ami mellett mindegyik oldal szépen el fog menni, pedig én még senkit nem hallottam ennyire pontosan beszélni a NER-ről, az elmúlt 36 év Magyarországáról. Épp ezért fog elsikkadni ez az interjú, mert senki nem azt kapja, amit remélni szeretne, amit hallani akar. Pedig zseniális tablót rajzol fel.
Nekem az jött le, hogy ő az az ember, aki hiszi amit mond, nem is politikus, inkább földesúr, téeszelnök, multiCEO, mindaz, amire valójában "jó" a politikusi lét, nem társadalmi elvei vannak, hanem inkább gyakorlatiassági szabályai, kiáll magáért meg az embereiért, tipikusan az a karakter, aki tudja, hogy miként működik a világ, saját helyesnek vélt céljai vannak, szarik ő Fideszre, Tiszára, azt használ ami (aki) a keze ügyébe kerül. Az a fajta, aki mindig előre menekül. Ettől még nem zseni, tévedhet, hibázhat, de elég jól képben van. Bizonyára neki megérte bemenni, és Marcinak is megérte beengedni. Win-win.

3 hónapja
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 153 — no es importante
"Szószegők lettünk - gyávaságból... A gazemberek oldalára álltunk"

 hvg.hu/vilag/20260306_ukran-magyar-konfliktus-penzszallito-elfogas-andrij-szibiha

Egy dolog biztos, ennek a rendszernek nem szépen lesz vége, azon a stádiumon már rég túlvagyunk.


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
3 hónapja
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 124 — Saturday Night Lights
Én nézem a Simonka interjút a Partizánon, és meglepő módon szimpatikus a pasi, jól hozza a "mit érdekel engem, hogy ki mit lopott el, ilyen a világ, engem a családom érdekel, meg az, amit én tudtam Dél-Békésnek intézni" attitűdöt. Marci igyekszik megfogni, de érdekes módon ezzel a stílussal szemben nagyon nem ülnek a kérdései, nem tud lelépni az erkölcsi piedesztálról, és az információ megszerzése érdekében elengedni az etikai motiváltságú kérdéseke, pláne, hogy Simonka sokszor pacekba megmondja, hogy "erre nem válaszolok, nem akarok válaszolni, nem vagyok hülye, hogy magamra mondjak terhelőt", vagy azt, hogy "értem a kerdést Marci, de nem válaszolok, mert az a te érdeked, neked fontos, hogy ez és ez kiderüljön, nekem meg más az érdekem, és aszerint beszélek".
Szóval így a felénél azt mondom, hogy régen látott jó kontent a Partizánon.
Őszentsége Sobri Jóska
Végignéztem.
Zseniális kórkép.
Akit tényleg érdekel a valóság, a politika működése, annak kötelező néznivaló.
Őszentsége Sobri Jóska
De miért ment be a Partizánba? Jó előre bevédi magát? Elindul a Tisza ellen, de inkább a Fidesz kárára, ő politikailag így is, úgy is halott ember.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
3 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 591 — #NoStress
Én nézem a Simonka interjút a Partizánon, és meglepő módon szimpatikus a pasi, jól hozza a "mit érdekel engem, hogy ki mit lopott el, ilyen a világ, engem a családom érdekel, meg az, amit én tudtam Dél-Békésnek intézni" attitűdöt. Marci igyekszik megfogni, de érdekes módon ezzel a stílussal szemben nagyon nem ülnek a kérdései, nem tud lelépni az erkölcsi piedesztálról, és az információ megszerzése érdekében elengedni az etikai motiváltságú kérdéseke, pláne, hogy Simonka sokszor pacekba megmondja, hogy "erre nem válaszolok, nem akarok válaszolni, nem vagyok hülye, hogy magamra mondjak terhelőt", vagy azt, hogy "értem a kerdést Marci, de nem válaszolok, mert az a te érdeked, neked fontos, hogy ez és ez kiderüljön, nekem meg más az érdekem, és aszerint beszélek".
Szóval így a felénél azt mondom, hogy régen látott jó kontent a Partizánon.
Őszentsége Sobri Jóska
Végignéztem.
Zseniális kórkép.
Akit tényleg érdekel a valóság, a politika működése, annak kötelező néznivaló.

3 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 28 264 — Cowboys fan
a békés tünci ma

petey
De kit hasonlított össze?
slowmotion
hát Zelenszkt
petey
Na de az ki, méf sohase hallottam róla. Meg a másikról sem.

Biztos valami enciklopédiaárus házaló.

Szerkesztette: slowmotion
3 hónapja
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 724 — Csodabogár
a békés tünci ma

petey
De kit hasonlított össze?
slowmotion
hát Zelenszkt

3 hónapja
slowmotion Dallas Cowboys 28 264 — Cowboys fan
a békés tünci ma

petey
De kit hasonlított össze?
3 hónapja
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 724 — Csodabogár
a békés tünci ma

3 hónapja
SBL Green Bay Packers 2 900
Liverpool meccs félidő, hírek egy percben:

1) halálos fenyegetés
2) halálos fenyegetés
3) terrorveszély

Kéremkapcsoljaki.
Mikey
Esküszöm, eleinte hiányozni fog.
szaba
Ismerd el, hogy van Benned némi mazoista hajlam.😊
3 hónapja
Löfli Buffalo Bills Indiana Hoosiers 24 310 — ellenIktriad / 2026 Arena4 March Madness winner
Liverpool meccs félidő, hírek egy percben:

1) halálos fenyegetés
2) halálos fenyegetés
3) terrorveszély

Kéremkapcsoljaki.
Mikey
Esküszöm, eleinte hiányozni fog.
szaba
de hát még látni fogod (minimum) 4 évig


https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
3 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 591 — #NoStress
Én nézem a Simonka interjút a Partizánon, és meglepő módon szimpatikus a pasi, jól hozza a "mit érdekel engem, hogy ki mit lopott el, ilyen a világ, engem a családom érdekel, meg az, amit én tudtam Dél-Békésnek intézni" attitűdöt. Marci igyekszik megfogni, de érdekes módon ezzel a stílussal szemben nagyon nem ülnek a kérdései, nem tud lelépni az erkölcsi piedesztálról, és az információ megszerzése érdekében elengedni az etikai motiváltságú kérdéseke, pláne, hogy Simonka sokszor pacekba megmondja, hogy "erre nem válaszolok, nem akarok válaszolni, nem vagyok hülye, hogy magamra mondjak terhelőt", vagy azt, hogy "értem a kerdést Marci, de nem válaszolok, mert az a te érdeked, neked fontos, hogy ez és ez kiderüljön, nekem meg más az érdekem, és aszerint beszélek".
Szóval így a felénél azt mondom, hogy régen látott jó kontent a Partizánon.

3 hónapja
szaba Los Angeles Chargers 12 945
Liverpool meccs félidő, hírek egy percben:

1) halálos fenyegetés
2) halálos fenyegetés
3) terrorveszély

Kéremkapcsoljaki.
Mikey
Esküszöm, eleinte hiányozni fog.
3 hónapja
Mikey Cincinnati Bengals 21 849
Liverpool meccs félidő, hírek egy percben:

1) halálos fenyegetés
2) halálos fenyegetés
3) terrorveszély

Kéremkapcsoljaki.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
3 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 591 — #NoStress
tehát ukrán pénzszállítók Záhonynál kiutasítva, a pénz lefoglalva,
a Bloomberg szerint normális szállítás volt..
https://www.bloomberg.com/news/articles/2026-03-06/-82-million-stash-held-up-by-orban-is-regular-money-transport
Josszi
Nekem csak annyi kérdésem lenne, ha bűncselekményt követtek el, akkor miért utasították ki ( engedték ) őket?
KeyG
Ítélet nélkül nincs elítélt, csak vádlott.
Mivel külföldiek, így két opció van ilyen esetben, vagy lefolytatják itthon az eljárást, vagy kiutasítják a saját hazájukba, és a saját államukra bízzák a döntést, hogy mi legyen. Mivel ez egy erősen átpolitizált szitu, így az utóbbit valasztották.

3 hónapja
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 124 — Saturday Night Lights
 444.hu/2026/03/06/magyar-peter-sarvas-vas-megye-2-egyeni-korzet

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
3 hónapja
KeyG Baltimore Ravens 14 799
tehát ukrán pénzszállítók Záhonynál kiutasítva, a pénz lefoglalva,
a Bloomberg szerint normális szállítás volt..
https://www.bloomberg.com/news/articles/2026-03-06/-82-million-stash-held-up-by-orban-is-regular-money-transport
Josszi
Nekem csak annyi kérdésem lenne, ha bűncselekményt követtek el, akkor miért utasították ki ( engedték ) őket?

Szerkesztette: KeyG

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
3 hónapja
SBL Green Bay Packers 2 900
A Jobbik mégsem tud országos listát állítani.
nagylaza, főpohárnok
Pont nekik kellett volna, hogy sikerüljön. A többi kispárt a Tiszától fog elvenni szavazatokat, a Jobbik viszont a Fidesz MH kettőstől vett volna el cirka 0,3-04%-ot. Nehogy ezen múljon, hogy a MH-nak meglegyen az 5%.
SBL
A Jobbik és a Fidesz-Mihazánk között már nincs semmilyen átfedés, nem tudnak egymástól szavazókat elvenni.
Aki a Fidesztől el tud venni, az leginkább Toroczkaiék, aki pedig tőlük, az a Gödény-féle társaság, meg általában a kamupártok, akik régen is sokkal inkább ártottak a radikális Jobbiknak, mint bárki másnak.
Kampman
Szerintem van átfedés. Mondom ezt, anélkül, hogy behatóbban tanulmányoztam volna a társadalomnak ezt a szeletét, de hát néha csak belebotlok ilyen emberekbe. A brüsszelita, sorosbérencre Petikére nem szavaz, mert nem, DK-ra Gyurcsány miatt nem, a kutyákról meg nem is hallott. Tarsollyal jár és 45 évesen is szüleivel él. Nem elégedett az életével ezért neheztel egy kicsit a Fideszre és Torockai sem jön be neki valamiért. Az ilyenekből és az ő szüleikből jött volna össze az a pár tized százalék, aki azért csak elmegy majd szavazni, hiszen az állampolgári kötelesség és nehogy már a komcsik nyerjenek.
3 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 591 — #NoStress
az ukránok már a teniszezőinket is fenyegetik...
 www.nemzetisport.hu/tenisz/2026/03/ejfel-korul-azt-uzentek-ha-nem-kapok-ki-elraboljak-anyaekat-udvardy-panna

komolyan, ha holnap bemondja a tv, hogy az ukránok átlépték a határt, senki nem hinné el 😊
NB2
Engem az ukránok gyíkká változtattak.
.
.
.
De már elmúlt.

3 hónapja
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 4 755
tehát ukrán pénzszállítók Záhonynál kiutasítva, a pénz lefoglalva,
a Bloomberg szerint normális szállítás volt..
https://www.bloomberg.com/news/articles/2026-03-06/-82-million-stash-held-up-by-orban-is-regular-money-transport

¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
3 hónapja
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 613
A Jobbik mégsem tud országos listát állítani.
nagylaza, főpohárnok
Pont nekik kellett volna, hogy sikerüljön. A többi kispárt a Tiszától fog elvenni szavazatokat, a Jobbik viszont a Fidesz MH kettőstől vett volna el cirka 0,3-04%-ot. Nehogy ezen múljon, hogy a MH-nak meglegyen az 5%.
SBL
A Jobbik és a Fidesz-Mihazánk között már nincs semmilyen átfedés, nem tudnak egymástól szavazókat elvenni.
Aki a Fidesztől el tud venni, az leginkább Toroczkaiék, aki pedig tőlük, az a Gödény-féle társaság, meg általában a kamupártok, akik régen is sokkal inkább ártottak a radikális Jobbiknak, mint bárki másnak.
3 hónapja
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 4 755
Kövezzetek meg, de ha én független szavazó lennék, nekem kurvára nem tetszene, hogy belpolitika helyett a magyar miniszterelnök cicaharcol az ukrán elnökkel.

De lehet csak én lennék ezzel egyedül? (Kétlem)

Ebben a kampányban semmi nem úgy működik mint eddig. Főleg azért, mert MP és a Tisza profin kampányol. Ehhez meg nincs hozzászokva a Fidesz. Orbán Balázs meg egy kretén 😂
Gyurma Pappa
Egyáltalán nem. Nekem anyámat elég nehéz volt átfordítani, de az Ukrajna az ellenségünk mondatnál nála is betelt a pohár. Biztos sokan vannak ezzel így.
Shilkor
de jó neked, egyelőre anyámnál annyit értem el h nem szavaz a fideszre, de valószinü kamuzik, multkor még ugy volt h nem megy el

¯\_(ツ)_/¯ Csak egészség legyen, meg kerozin a repcsibe!
3 hónapja
SBL Green Bay Packers 2 900
A Jobbik mégsem tud országos listát állítani.
nagylaza, főpohárnok
Pont nekik kellett volna, hogy sikerüljön. A többi kispárt a Tiszától fog elvenni szavazatokat, a Jobbik viszont a Fidesz MH kettőstől vett volna el cirka 0,3-04%-ot. Nehogy ezen múljon, hogy a MH-nak meglegyen az 5%.

Szerkesztette: SBL