Soccer

42 feliratkozó

több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 510 — Lucas Scott
“Marc Overmars futballigazgató azonnali hatállyal távozik az Ajaxtól. A döntését az Edwin van der Sar vezérigazgatóval és a felügyelőbizottsággal folytatott megbeszélések után hozta meg. Távozásának hátterében a klub több női alkalmazottjának küldött »nem megfelelő tartalmú üzenetek« sora áll” – olvasható az Ajax vasárnap este kiadott közleményében.

A 48 éves sportvezető elmondta, szégyelli, hogy ilyen helyzetbe került. „A múlt héten szembesítettek a viselkedésemről szóló jelentésekkel, és arról, hogy ez hogyan csapódott le másoknál. Az elmúlt napokban nyilvánvalóvá vált számomra, hogy átléptem egy határt. Bocsánatot kérek. Az én pozíciómban ez a magatartás elfogadhatatlan, de most már késő... Nem látok más megoldást, mint elhagyni az Ajaxot. A történtek a magánéletemre is nagy hatással vannak, ezért arra kérek mindenkit, engem és a családomat se keressék”

———

“ Most értesülem róla, hogy viselkedtem. Ezt sose gondoltam volna magamról. Mélységesen fel vagyok háborodva. Kifejezetten haragszom magamra.”

———-
A legszebb, amikor ilyen szituk után kifejezetten kérik a média munkásait hogy hagyják békén a családjukat. Amíg így viselkedett, sőt, lehet hogy durvább dolgot is tett a családja ellen, csak még nem derült ki, addig nem gondolt rájuk, csak amikor borul a bili?
Nofene.
#JC6
ő lehet suttyó másokkal, de mások nem lehetnek vele
Negritis
ugye ez a Kulcsar-Kulcsarne valasnal is feljott, hogy kertek a maganeletuk tiszteletben tartasat. csakhat ilyenko, amikor ok generaljak maguknak a nezettseget, beengedik oda a kulso szemlelot akkor az nem csak akkor lesz kivancsi, mikor -legalabbis a kamerak elott- minden a legjobb, mezeskalacsbol van minden hanem jonnek a nyomorpornora az emberek.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 810 — The Mathematician
“Marc Overmars futballigazgató azonnali hatállyal távozik az Ajaxtól. A döntését az Edwin van der Sar vezérigazgatóval és a felügyelőbizottsággal folytatott megbeszélések után hozta meg. Távozásának hátterében a klub több női alkalmazottjának küldött »nem megfelelő tartalmú üzenetek« sora áll” – olvasható az Ajax vasárnap este kiadott közleményében.

A 48 éves sportvezető elmondta, szégyelli, hogy ilyen helyzetbe került. „A múlt héten szembesítettek a viselkedésemről szóló jelentésekkel, és arról, hogy ez hogyan csapódott le másoknál. Az elmúlt napokban nyilvánvalóvá vált számomra, hogy átléptem egy határt. Bocsánatot kérek. Az én pozíciómban ez a magatartás elfogadhatatlan, de most már késő... Nem látok más megoldást, mint elhagyni az Ajaxot. A történtek a magánéletemre is nagy hatással vannak, ezért arra kérek mindenkit, engem és a családomat se keressék”

———

“ Most értesülem róla, hogy viselkedtem. Ezt sose gondoltam volna magamról. Mélységesen fel vagyok háborodva. Kifejezetten haragszom magamra.”

———-
A legszebb, amikor ilyen szituk után kifejezetten kérik a média munkásait hogy hagyják békén a családjukat. Amíg így viselkedett, sőt, lehet hogy durvább dolgot is tett a családja ellen, csak még nem derült ki, addig nem gondolt rájuk, csak amikor borul a bili?
Nofene.
#JC6
ő lehet suttyó másokkal, de mások nem lehetnek vele

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 333

KoporShow Kansas City Chiefs Auburn Tigers 1 221 — Forum Reader
Hozzátette, igaz, hogy kevés gólt szereztek az elmúlt meccseken, de a helyzetkialakítással elégedett. A Fradi-tábor azonban ezzel sem lehetett az, hiszen meg sem várta, hogy lefújják a mérkőzést, kivonult a Groupama Arénából.

Az NSO Tv rákérdezett a vezetőedzőnél, mi a véleménye a szurkolók reakciójáról.

„Nem láttam ezt a jelenetet” – válaszolta.
———————
Végülis, csak pár ezer ember tűnt el hirtelen a kapu mögül szó nélkül 😃😃😃
#JC6
Es kit erdekel? Egy edzonek nem feladata, hogy a lelatot bamulgassa. Sot... Csercseszov leszarja, mi tortenik a palyan kivul, nincs is ertelme azzal idegesitenie magat, hogy a szurkolo, akinek legfobb jellemvonasa, hogy tudatlanul egy honap utan itelkezik, plusz azt hiszi, mindent jobban tud, az eppen mit gondol a munkajarol.

Neki nem az a dolga, hogy megfeleljen a szurkolo elvarasainak, az a dolga, hogy elvegezze, amit a vezetoseg elvar tole. Ehhez epitkezni kell, ehhez ido kell, nem pedig a kapu mogott hisztizo nagyokos emberek sirasat hallgatni.

Irom ezt ugy, hogy megertem, ha valaki elegedetlen. Attol viszont semmivel sem lesz elorebb senki, ha megy a fikazas.

Csercseszov abbol dolgozik, amit a sportigazgato biztosit neki.
Stez
azert nagyon komoly gondjai vannak a latasaval, ha tenyleg ezt nem veszi eszre. ehhez az kellett, hogy abban az idoben ne nezzen arra, ahol a tabor van. ergo: vagy arra nem jart a labda (amit nem hiszek) vagy csolatasa van vagy hamar beletanult a mennyeibe, hogy itt eleg struccpolitikat folytatni.
csebi
Nyilván látta, hogy kivonultak.
Ezt inkább úgy kell értelmezni, hogy nem akarta észrevenni.
Nem állhat bele a b-középbe 3 meccs után, főleg, hogy az eredmények is szarok.
KoporShow
nem kell beleallni. lehet mondani egy olyat, hogy megertem oket, a jatekunk, teljesitmenyunk alapjan en is kivonultam volna vagy bmi bullshitgeneratort. de a struccpolitika a leggazabb ebben a szituban.
csebi
Persze, ott egyből nincs ideje átgondolni. Ez jutott hirtelen eszébe. Szvsz belefér a bullshitgeneráltba, de ez már egyéni ízlés kérdése.

"Nem kell hogy valódi legyen...Elég ha annak tűnik"

PC still means Personal Computer for me!

A rat born in stable is not a horse.

,, Nem az internet tetté beteggé az embereket, az internet csak rávilágított, mennyi beteg ember van. "
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 510 — Lucas Scott
Hozzátette, igaz, hogy kevés gólt szereztek az elmúlt meccseken, de a helyzetkialakítással elégedett. A Fradi-tábor azonban ezzel sem lehetett az, hiszen meg sem várta, hogy lefújják a mérkőzést, kivonult a Groupama Arénából.

Az NSO Tv rákérdezett a vezetőedzőnél, mi a véleménye a szurkolók reakciójáról.

„Nem láttam ezt a jelenetet” – válaszolta.
———————
Végülis, csak pár ezer ember tűnt el hirtelen a kapu mögül szó nélkül 😃😃😃
#JC6
Es kit erdekel? Egy edzonek nem feladata, hogy a lelatot bamulgassa. Sot... Csercseszov leszarja, mi tortenik a palyan kivul, nincs is ertelme azzal idegesitenie magat, hogy a szurkolo, akinek legfobb jellemvonasa, hogy tudatlanul egy honap utan itelkezik, plusz azt hiszi, mindent jobban tud, az eppen mit gondol a munkajarol.

Neki nem az a dolga, hogy megfeleljen a szurkolo elvarasainak, az a dolga, hogy elvegezze, amit a vezetoseg elvar tole. Ehhez epitkezni kell, ehhez ido kell, nem pedig a kapu mogott hisztizo nagyokos emberek sirasat hallgatni.

Irom ezt ugy, hogy megertem, ha valaki elegedetlen. Attol viszont semmivel sem lesz elorebb senki, ha megy a fikazas.

Csercseszov abbol dolgozik, amit a sportigazgato biztosit neki.
Stez
azert nagyon komoly gondjai vannak a latasaval, ha tenyleg ezt nem veszi eszre. ehhez az kellett, hogy abban az idoben ne nezzen arra, ahol a tabor van. ergo: vagy arra nem jart a labda (amit nem hiszek) vagy csolatasa van vagy hamar beletanult a mennyeibe, hogy itt eleg struccpolitikat folytatni.
csebi
Nyilván látta, hogy kivonultak.
Ezt inkább úgy kell értelmezni, hogy nem akarta észrevenni.
Nem állhat bele a b-középbe 3 meccs után, főleg, hogy az eredmények is szarok.
KoporShow
nem kell beleallni. lehet mondani egy olyat, hogy megertem oket, a jatekunk, teljesitmenyunk alapjan en is kivonultam volna vagy bmi bullshitgeneratort. de a struccpolitika a leggazabb ebben a szituban.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 209 — no es importante
Ahogy mindenki várta Szenegál az AFCON bajnok
Heisman
Megmondtam hogy 0-0 lesz.
warr_b
Basszus teljesen kiment a fejemből, de erre tényleg komoly összeggel kellett volna fogadni

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal

Jóvan Stez, nyugi. Nyert a Milan is, nincs gond… 😃

Én csak jókat derülök ezeken.
Szabics tényleg nem hall, Csecsetszop nem lát, Horváth lovat szült, Mennyei, én így szeretlek.

Amúgy meg nagyon vicces, a kapu mögött a drapin az áll: “A mi szerződésünk egy életre szól”😃 aztán elmennek, mert nem tetszik amit látnak 😃
több mint 4 éve
Stez SMU Mustangs 49 915 — Whoops, looks like something went wrong.
Hozzátette, igaz, hogy kevés gólt szereztek az elmúlt meccseken, de a helyzetkialakítással elégedett. A Fradi-tábor azonban ezzel sem lehetett az, hiszen meg sem várta, hogy lefújják a mérkőzést, kivonult a Groupama Arénából.

Az NSO Tv rákérdezett a vezetőedzőnél, mi a véleménye a szurkolók reakciójáról.

„Nem láttam ezt a jelenetet” – válaszolta.
———————
Végülis, csak pár ezer ember tűnt el hirtelen a kapu mögül szó nélkül 😃😃😃
#JC6
Es kit erdekel? Egy edzonek nem feladata, hogy a lelatot bamulgassa. Sot... Csercseszov leszarja, mi tortenik a palyan kivul, nincs is ertelme azzal idegesitenie magat, hogy a szurkolo, akinek legfobb jellemvonasa, hogy tudatlanul egy honap utan itelkezik, plusz azt hiszi, mindent jobban tud, az eppen mit gondol a munkajarol.

Neki nem az a dolga, hogy megfeleljen a szurkolo elvarasainak, az a dolga, hogy elvegezze, amit a vezetoseg elvar tole. Ehhez epitkezni kell, ehhez ido kell, nem pedig a kapu mogott hisztizo nagyokos emberek sirasat hallgatni.

Irom ezt ugy, hogy megertem, ha valaki elegedetlen. Attol viszont semmivel sem lesz elorebb senki, ha megy a fikazas.

Csercseszov abbol dolgozik, amit a sportigazgato biztosit neki.

több mint 4 éve
YoungZeeZee 9 924
Hozzátette, igaz, hogy kevés gólt szereztek az elmúlt meccseken, de a helyzetkialakítással elégedett. A Fradi-tábor azonban ezzel sem lehetett az, hiszen meg sem várta, hogy lefújják a mérkőzést, kivonult a Groupama Arénából.

Az NSO Tv rákérdezett a vezetőedzőnél, mi a véleménye a szurkolók reakciójáról.

„Nem láttam ezt a jelenetet” – válaszolta.
———————
Végülis, csak pár ezer ember tűnt el hirtelen a kapu mögül szó nélkül 😃😃😃
#JC6
Szabics meg nem hall.
Magyar nb1
több mint 4 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 333
Hozzátette, igaz, hogy kevés gólt szereztek az elmúlt meccseken, de a helyzetkialakítással elégedett. A Fradi-tábor azonban ezzel sem lehetett az, hiszen meg sem várta, hogy lefújják a mérkőzést, kivonult a Groupama Arénából.

Az NSO Tv rákérdezett a vezetőedzőnél, mi a véleménye a szurkolók reakciójáról.

„Nem láttam ezt a jelenetet” – válaszolta.
———————
Végülis, csak pár ezer ember tűnt el hirtelen a kapu mögül szó nélkül 😃😃😃

Szerkesztette: JC6 (Mr. Miele)
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 30 860 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Ahogy mindenki várta Szenegál az AFCON bajnok
Heisman
Megmondtam hogy 0-0 lesz.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 247 — "Montoya por favor!"
Ahogy mindenki várta Szenegál az AFCON bajnok

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Stez SMU Mustangs 49 915 — Whoops, looks like something went wrong.
Egyébként Csercseszov korrektül beszél németül.
empty taxi
Meg meg masik harom vagy negy nyelven egyebkent.

több mint 4 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 333
Egyébként Csercseszov korrektül beszél németül.
empty taxi
Biztos ezzel nyerte meg Hajnalt
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 21 908
ahogy összeráncolta a szemöldökét mikor makogott az a barom azt vissza is tekertem hogy még egyszer kiröhögjem magam. lesznek még mulatságos dolgok itt a közeljövőben 😊
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 044
Nyolc évig játszott Németországban/Ausztriában, plusz utána évekig edzősködött is ott. Csak ragadt rá valami 😊
Bálesz
A tolmácsot nem érti se ő, se más. Rá csak kosz ragadt.
több mint 4 éve
Bálesz Indianapolis Colts Texas Longhorns 3 156 — Illegális gyakorló
Nyolc évig játszott Németországban/Ausztriában, plusz utána évekig edzősködött is ott. Csak ragadt rá valami 😊

több mint 4 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 350 — NFL bracket champion '26
Egyébként Csercseszov korrektül beszél németül.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Sinisa New England Patriots 3 223 — Gràcies Pep!
Na most ki aki nem tud németül, az ne próbalkozzon!!!😜
nagir
Van róla videó? Látni kellene mindenkinek, ahogy az ország csapata nem tud alkalmazni egy normális orosz-magyar tolmácsot, hanem felvesznek egy németül makogót
r.baggio
Parancsolj:  youtu.be/FnzfhJV2fLQ
😉

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 4 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 698 — Bla, bla, bla
Na most ki aki nem tud németül, az ne próbalkozzon!!!😜
nagir
Van róla videó? Látni kellene mindenkinek, ahogy az ország csapata nem tud alkalmazni egy normális orosz-magyar tolmácsot, hanem felvesznek egy németül makogót
r.baggio
 m4sport.hu/magyar-foci/cikk/2022/02/06/sztanyiszlav-csercseszov-csak-es-kizarolag-magunknak-koszonhetjuk-a-kialakult-helyzetet

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 4 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 778 — Omar's Coming Yo!
Nem baj. Kubatov majd kiír egy blőd faszságot Facebookra, Hajnalka meg néz még pár kétmilliós használhatatlan külföldit és minden rendben van.
Bálesz
Elképesztő, hogy "a világ összes pénzéből" ezt sikerült építeni.
A Paks meg zseniális.
Bazzani
Inkább az az elképesztő, hogy egy év alatt hová lehet zülleszteni egy komplett csapatot.
A Paks előtt sokadszor is le a kalappal.
Bálesz
Lehet fikazni a palit, de most latszodik, hogy valojaban mit adott Rebrov a Fradinak.
Stez
Ez akkor is egyértelmű volt, amikor még itt volt Rebrov. Csak most már az akkori fikázók is látják.
De továbbra is tartom, hogy a gond ennél magasabban van. Rengeteget tett hozzá Rebrov, de a távozásán kívül is félre ment valami, de durván.
Méregdrága kutyaütők a kispadra, a távozók pótlása nélkül. Felelős nincs.
Bálesz
A legnagyobb hiba az az, hogy Haratin nem lett pótolva.
Kb rajta múlt az egész kp.

több mint 4 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 931
Egyébként évek óta ritka szimpatikus csapat a Paks (nekem Kis Karcsi óta), óriási pofon volt ez ma nem csak a Fradinak, hanem az egész NER-nek.
#JC6
Az egész magyar futball a NER része, ezáltal nem születhet olyan (nem nemzetközi) eredmény, ami pofon lenne.