Soccer
41 feliratkozó
több mint 5 éve
2013-14 volt az első szezonjuk a mennyei 1-ben.Ha ilyen Komaromikat meg Kiss Tamasokat kene nezegetni a Puskasba esku nem zavarna a jelenletuk az Nb1ben.Amikor anno először feljutottak,akkor is hasonló volt a szitu,szinte csak fiatalok játszottak,2-3 rutinos de magyar játékossal megspékelve.Szimpatikus volt,de sajnos esélyük sem volt szinte egyik meccsen sem,nem csoda,hogy ki is estek.Gondolom belátták,hogy az akkori utánpótlás még nem ütötte meg azt a szintet amivel versenyképesek lehetnek az első osztályban.Azóta úgy néz ki valamicskét fejlődött a képzésük,bár most a célok és az elvárások is mások.
Kenny
JoeyPorter
Akkor volt az, hogy nagyon gyengén kezdték a bajnokságot, bepánikoltak és elkezdték az akadémistákat vegyíteni délszlávokkal és kiégett magyarokkal.
2016 tavaszán estek ki, már egy bőven külföldiekre épülő csapattal. Emlékeim szerint a 4. legértékesebb kerettel végeztek a 11. helyen.
több mint 5 éve
na a bosnyakok vezetnek. 😀Annyira nem meglepő, nyáron Bécsben egy bosnyák mikrobuszt láttam belerohanni egy osztrák rendszámú Hyundaiba 😊
ZoliMP

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
YoungZeeZee
9 598
na a bosnyakok vezetnek. 😀
több mint 5 éve
-Ma cseh-szlovák meccs van!Ugyanez osztrák-magyarral.
-Király, ki ellen játszanak?
Heisman Trophy
több mint 5 éve
-Ma cseh-szlovák meccs van!-Király, ki ellen játszanak?
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 5 éve
Ha ilyen Komaromikat meg Kiss Tamasokat kene nezegetni a Puskasba esku nem zavarna a jelenletuk az Nb1ben.Amikor anno először feljutottak,akkor is hasonló volt a szitu,szinte csak fiatalok játszottak,2-3 rutinos de magyar játékossal megspékelve.Szimpatikus volt,de sajnos esélyük sem volt szinte egyik meccsen sem,nem csoda,hogy ki is estek.Gondolom belátták,hogy az akkori utánpótlás még nem ütötte meg azt a szintet amivel versenyképesek lehetnek az első osztályban.Azóta úgy néz ki valamicskét fejlődött a képzésük,bár most a célok és az elvárások is mások.
Kenny
több mint 5 éve
Így van, vagy 20 éve együtt vannak kb kamasz szerelem. Itt azért másról vsn szó, mint néhány Wag esetén... Sztem korrekt. Viszont akkor Börtönmenőtől meg az lenne a korrekt ha lemondana s elmenne oda ahova valóNem pont ok ismerik egymast gyerekkoruk ota es vannak egyutt kb 20 eve? Vagy az csak vmi likevadasz fan sztori volt? Meg azert csak a gyerekei anyja.És ha akkora palimadár, hogy nem csak eltartja, megdugja, hanem még szereti is?!?Aki hagyja hogy a -valszeg általa összefocizott pénzből élő- nője, valami sokadrangú szempontok alapján beledumáljon az ő karrerjébe, az meg is érdemli a sorsát. 😊Sok WAG pl. nemet mondott, ha az Urát a Pool vitte volna, mert az "csak" egy ócska ipar/kikötő város és nem Milánó, Párizs, London... Az MLS-ben sem véletelen, hogy NY és LA a menő nem pedig Kansas... Becham sem vélelen Miamiban alapított csapatot és nem máshol!Amikor hozzáment egy profi focistához, akkor nem tudta, hogy azok időnként klubot szoktak váltani?Anno pl. Shevchenko azért igazolt a Chelsea-be mert az amerikai felesége folyton rágta a fülét h angol nyelvterületen akar élni...
Amúgy meg mitől parázik, nyilván bárhova költöznek, ugyanolyan full luxuskörülmények közt fognak élni, a gyerekek meg gondolom magántanulók lesznek.
Jan
empty taxi
nagir
Jan
Sobri Jóska
Plusz Messi pont nem a tipikus focista (azon kivul h CR-el goat-ok), nala igen is meglepo h lelep (es nem az argentinaba valo levezetesre gondolok). Nyilvan az utobbi idoszak utan nem, de gondolom tavaly mondta el a csaladnak es akkor volt a ledobbenes.
Borbinho
több mint 5 éve
Ha ilyen Komaromikat meg Kiss Tamasokat kene nezegetni a Puskasba esku nem zavarna a jelenletuk az Nb1ben.
több mint 5 éve
Pedig ennél több magyart csak a Paks nevezett a kezdőbe idén,mint most a Puskás.Egy óra múlva kezdődik a Kisvárda-Felcsút rangadó, nem ám biszembaszom NL-t nézni!De jó, hogy mondod!
warr_b
Amennyire utáltam a Kisvárdát, annyira kedvelem most. (Ebben a 90 percben.)
nagylaza
több mint 5 éve
Nem pont ok ismerik egymast gyerekkoruk ota es vannak egyutt kb 20 eve? Vagy az csak vmi likevadasz fan sztori volt? Meg azert csak a gyerekei anyja.És ha akkora palimadár, hogy nem csak eltartja, megdugja, hanem még szereti is?!?Aki hagyja hogy a -valszeg általa összefocizott pénzből élő- nője, valami sokadrangú szempontok alapján beledumáljon az ő karrerjébe, az meg is érdemli a sorsát. 😊Sok WAG pl. nemet mondott, ha az Urát a Pool vitte volna, mert az "csak" egy ócska ipar/kikötő város és nem Milánó, Párizs, London... Az MLS-ben sem véletelen, hogy NY és LA a menő nem pedig Kansas... Becham sem vélelen Miamiban alapított csapatot és nem máshol!Amikor hozzáment egy profi focistához, akkor nem tudta, hogy azok időnként klubot szoktak váltani?Anno pl. Shevchenko azért igazolt a Chelsea-be mert az amerikai felesége folyton rágta a fülét h angol nyelvterületen akar élni...
Amúgy meg mitől parázik, nyilván bárhova költöznek, ugyanolyan full luxuskörülmények közt fognak élni, a gyerekek meg gondolom magántanulók lesznek.
Jan
empty taxi
nagir
Jan
Sobri Jóska
Plusz Messi pont nem a tipikus focista (azon kivul h CR-el goat-ok), nala igen is meglepo h lelep (es nem az argentinaba valo levezetesre gondolok). Nyilvan az utobbi idoszak utan nem, de gondolom tavaly mondta el a csaladnak es akkor volt a ledobbenes.
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
A hölgy modellkedett plusz az édesapja a Minnesota Twins pitchere volt, szal azért nem nélkülözve nőtt fel 😊Aki hagyja hogy a -valszeg általa összefocizott pénzből élő- nője, valami sokadrangú szempontok alapján beledumáljon az ő karrerjébe, az meg is érdemli a sorsát. 😊Sok WAG pl. nemet mondott, ha az Urát a Pool vitte volna, mert az "csak" egy ócska ipar/kikötő város és nem Milánó, Párizs, London... Az MLS-ben sem véletelen, hogy NY és LA a menő nem pedig Kansas... Becham sem vélelen Miamiban alapított csapatot és nem máshol!Amikor hozzáment egy profi focistához, akkor nem tudta, hogy azok időnként klubot szoktak váltani?Anno pl. Shevchenko azért igazolt a Chelsea-be mert az amerikai felesége folyton rágta a fülét h angol nyelvterületen akar élni...
Amúgy meg mitől parázik, nyilván bárhova költöznek, ugyanolyan full luxuskörülmények közt fognak élni, a gyerekek meg gondolom magántanulók lesznek.
Jan
empty taxi
nagir
Jan

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
És ha akkora palimadár, hogy nem csak eltartja, megdugja, hanem még szereti is?!?Aki hagyja hogy a -valszeg általa összefocizott pénzből élő- nője, valami sokadrangú szempontok alapján beledumáljon az ő karrerjébe, az meg is érdemli a sorsát. 😊Sok WAG pl. nemet mondott, ha az Urát a Pool vitte volna, mert az "csak" egy ócska ipar/kikötő város és nem Milánó, Párizs, London... Az MLS-ben sem véletelen, hogy NY és LA a menő nem pedig Kansas... Becham sem vélelen Miamiban alapított csapatot és nem máshol!Amikor hozzáment egy profi focistához, akkor nem tudta, hogy azok időnként klubot szoktak váltani?Anno pl. Shevchenko azért igazolt a Chelsea-be mert az amerikai felesége folyton rágta a fülét h angol nyelvterületen akar élni...
Amúgy meg mitől parázik, nyilván bárhova költöznek, ugyanolyan full luxuskörülmények közt fognak élni, a gyerekek meg gondolom magántanulók lesznek.
Jan
empty taxi
nagir
Jan
több mint 5 éve
Aki hagyja hogy a -valszeg általa összefocizott pénzből élő- nője, valami sokadrangú szempontok alapján beledumáljon az ő karrerjébe, az meg is érdemli a sorsát. 😊Sok WAG pl. nemet mondott, ha az Urát a Pool vitte volna, mert az "csak" egy ócska ipar/kikötő város és nem Milánó, Párizs, London... Az MLS-ben sem véletelen, hogy NY és LA a menő nem pedig Kansas... Becham sem vélelen Miamiban alapított csapatot és nem máshol!Amikor hozzáment egy profi focistához, akkor nem tudta, hogy azok időnként klubot szoktak váltani?Anno pl. Shevchenko azért igazolt a Chelsea-be mert az amerikai felesége folyton rágta a fülét h angol nyelvterületen akar élni...
Amúgy meg mitől parázik, nyilván bárhova költöznek, ugyanolyan full luxuskörülmények közt fognak élni, a gyerekek meg gondolom magántanulók lesznek.
Jan
empty taxi
nagir
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 5 éve
www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/nb-i-pozitiv-tesztek-a-paksnal-elmaradt-az-edzomeccs-2781781

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
YoungZeeZee
9 598
de Grof nem maradt! DVSC-eponaanaegyre jobbak azt olvastam.without clubMi a jelenlegi helye?Messi marad.Hivatalos.Szoboszlai marad. Messi marad. Mi lesz a következő szappanopera? Torghelle hogy érzi magát a jelenlegi helyén, tudja valaki?
Kenny
Bálesz
Kampman
empty taxi
Jövőre sima EL-playoff
gamerkr
több mint 5 éve
egyre jobbak azt olvastam.without clubMi a jelenlegi helye?Messi marad.Hivatalos.Szoboszlai marad. Messi marad. Mi lesz a következő szappanopera? Torghelle hogy érzi magát a jelenlegi helyén, tudja valaki?
Kenny
Bálesz
Kampman
empty taxi
Jövőre sima EL-playoff
több mint 5 éve
Sok WAG pl. nemet mondott, ha az Urát a Pool vitte volna, mert az "csak" egy ócska ipar/kikötő város és nem Milánó, Párizs, London... Az MLS-ben sem véletelen, hogy NY és LA a menő nem pedig Kansas... Becham sem vélelen Miamiban alapított csapatot és nem máshol!Anno pl. Shevchenko azért igazolt a Chelsea-be mert az amerikai felesége folyton rágta a fülét h angol nyelvterületen akar élni...Amikor hozzáment egy profi focistához, akkor nem tudta, hogy azok időnként klubot szoktak váltani?Az asszony mar lehet tulsagosan hozzaszokott a tengerparthoz (foleg ha igazak a City pletykak 😀) , a pulyak meg ott is szulettek es kb egesz eddigi eletuket Barcelonaban toltottek.Messi marad.Hivatalos."Az igazán drámai volt, amikor elmondtam a feleségemnek és a gyermekeimnek, hogy távozni szeretnék a klubtól. Mindenki sírni kezdett, a gyerekek nem akartak elmenni Barcelonából, nem akartak iskolát váltani"
Kenny
Ezt nevezem én DRÁMÁNAK
r.baggio
Azert egy koltozes, orszagvaltas lehet dramai 😊
Borbinho
Amúgy meg mitől parázik, nyilván bárhova költöznek, ugyanolyan full luxuskörülmények közt fognak élni, a gyerekek meg gondolom magántanulók lesznek.
Jan
empty taxi

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 5 éve
without clubMi a jelenlegi helye?Messi marad.Hivatalos.Szoboszlai marad. Messi marad. Mi lesz a következő szappanopera? Torghelle hogy érzi magát a jelenlegi helyén, tudja valaki?
Kenny
Bálesz
Kampman

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
Mi a jelenlegi helye?Messi marad.Hivatalos.Szoboszlai marad. Messi marad. Mi lesz a következő szappanopera? Torghelle hogy érzi magát a jelenlegi helyén, tudja valaki?
Kenny
Bálesz
több mint 5 éve
Anno pl. Shevchenko azért igazolt a Chelsea-be mert az amerikai felesége folyton rágta a fülét h angol nyelvterületen akar élni...Amikor hozzáment egy profi focistához, akkor nem tudta, hogy azok időnként klubot szoktak váltani?Az asszony mar lehet tulsagosan hozzaszokott a tengerparthoz (foleg ha igazak a City pletykak 😀) , a pulyak meg ott is szulettek es kb egesz eddigi eletuket Barcelonaban toltottek.Messi marad.Hivatalos."Az igazán drámai volt, amikor elmondtam a feleségemnek és a gyermekeimnek, hogy távozni szeretnék a klubtól. Mindenki sírni kezdett, a gyerekek nem akartak elmenni Barcelonából, nem akartak iskolát váltani"
Kenny
Ezt nevezem én DRÁMÁNAK
r.baggio
Azert egy koltozes, orszagvaltas lehet dramai 😊
Borbinho
Amúgy meg mitől parázik, nyilván bárhova költöznek, ugyanolyan full luxuskörülmények közt fognak élni, a gyerekek meg gondolom magántanulók lesznek.
Jan

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
Egy óra múlva kezdődik a Kisvárda-Felcsút rangadó, nem ám biszembaszom NL-t nézni!De jó, hogy mondod!
warr_b
Amennyire utáltam a Kisvárdát, annyira kedvelem most. (Ebben a 90 percben.)
Szerkesztette: nagylaza, főpohárnok
több mint 5 éve
Gróf közben kölcsönben Láki.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Azért ha választanom kéne, hogy Bőrszalonna vagy Mankeszter (mármint város) én is előbbit választanám. Angliában folyton pöcs idő van.
több mint 5 éve
Messi marad.Hivatalos.Szoboszlai marad. Messi marad. Mi lesz a következő szappanopera? Torghelle hogy érzi magát a jelenlegi helyén, tudja valaki?
Kenny
