Soccer

41 feliratkozó

több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 29 806 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Faszom, kikaptunk a Zogyinótól 🙁😡
De legalább az Inter Turku 5-0-ra elgázolta a Lahtit és kupadöntős, persze a HJK ellen.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 640 — Csodabogár
Tőzsérnek is köszönhető a kiesés, tegnap lenyomott még egy műsírást, amúgy nagyon jól el van a pallagi-projektjével régóta, azért is jött haza.
Ahelyett hogy valami profizmust hozott volna haza és példakép lett volna, hova lehet eljutni, még nagyobb arcot vett fel. Le lett mérve, meccsenként 4.6 km-t mozgott... a program nem hazudik.

Ha műbalhé volt, ha nem, önként kellett volna levenniük a mezt, gyalázat amit csináltak, futball címén.

Jövőre meg bajnok lesz a Puskás, felteszem rá a házam.
#JC6
Ennek ellenére Tőzsér a végén beadott két olyan szögletet amit az nb1ben kevés jatekos tudott volna így benyesni. Egyszerűen nem neki kellett volna boxtoboxot játszani 90 percen at, meg kellett volna találni az utódját őt meg behozni utolsó 30 percre ha ég a ház.
csebi
Ahol a riporter mindkétszer Ferenczinek nevezte.

Amúgy a debreceni drukkerek egy része megtámadta a paksi drukkereket a nagy "csak mezlevétel volt semmi balhé" akció közben.
Bazzani
Ez igen, kemény fiúk. Csak azt nem értem, akkor mi volt az a pánikszerű menekülés a rendőrök elől.
Pár hete, amikor a Puszkasz játszott Debrecenben, nem akartam hinni a szememnek. A Loki-táborban kitettek egy sárga-kék zászlót. Nyilván nem lehetett könnyű megszerezni a világszerte rettegett PAFC szurkolóitól.
nagylaza
balfaszok, a drapit sem sikerült elvenniük tőlük, mert behúzták 😀 ott a videon.

a zegiek meg fradi mezben mentek újpest meccsre, és énekelték a fradi-indulót 😀 ezeknél nagyobb csicska nincs

több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 906 — Így remélem megfelelek nektek.....
Idézgethetitek Orbánt de ő maga megmondta más kapcsán: "Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok" 😊 S lőn betartja, minden téren 😉 😛
több mint 5 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 590 — Bla, bla, bla
Milan-Lóma 2-0 😊😊😊

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 603 — beers & Packers
Debrecen, stadionavató, 2014:
"A kormányfő rövid köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a stadion régi görög mértékegység volt, amivel távolságot mértek. „Ma ismét közelebb kerültünk egy stadionnal a világ élvonalához” – tette hozzá hatalmas ovációt kiváltva.
Orbán Viktor szerint a sport képes megváltoztatni az embereket, és segít, hogy „erőssé, becsületessé neveljük gyermekeinket”.
A kormányfő zúgó taps mellett adta át a Nagyerdei Stadiont a debrecenieknek.
Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere köszönetet mondott a tervezőknek és a kivitelezőknek, s reményét fejezte ki, hogy igazi oroszlánbarlang lesz a DVSC nagyerdei otthona.
A polgármester emlékeztetett rá, hogy a város és Szima Gábor klubtulajdonos 1999-ben vette át a Lokit, s felidézte akkor mondott szavait, miszerint ezt a lépést csak az igazolhatja, ha a csapat BL-csoportmeccset játszhat majd a Nagyerdőben a Barcelonával.
Ez ma már csak szerencse és sorsolás kérdése – mondta Kósa Lajos
(...)"
 www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/dvsc-unnep-debrecenben-atadtak-a-nagyerdei-stadiont-2332803
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 603 — beers & Packers
Tőzsérnek is köszönhető a kiesés, tegnap lenyomott még egy műsírást, amúgy nagyon jól el van a pallagi-projektjével régóta, azért is jött haza.
Ahelyett hogy valami profizmust hozott volna haza és példakép lett volna, hova lehet eljutni, még nagyobb arcot vett fel. Le lett mérve, meccsenként 4.6 km-t mozgott... a program nem hazudik.

Ha műbalhé volt, ha nem, önként kellett volna levenniük a mezt, gyalázat amit csináltak, futball címén.

Jövőre meg bajnok lesz a Puskás, felteszem rá a házam.
#JC6
Ennek ellenére Tőzsér a végén beadott két olyan szögletet amit az nb1ben kevés jatekos tudott volna így benyesni. Egyszerűen nem neki kellett volna boxtoboxot játszani 90 percen at, meg kellett volna találni az utódját őt meg behozni utolsó 30 percre ha ég a ház.
csebi
Ahol a riporter mindkétszer Ferenczinek nevezte.

Amúgy a debreceni drukkerek egy része megtámadta a paksi drukkereket a nagy "csak mezlevétel volt semmi balhé" akció közben.
Bazzani
Ez igen, kemény fiúk. Csak azt nem értem, akkor mi volt az a pánikszerű menekülés a rendőrök elől.
Pár hete, amikor a Puszkasz játszott Debrecenben, nem akartam hinni a szememnek. A Loki-táborban kitettek egy sárga-kék zászlót. Nyilván nem lehetett könnyű megszerezni a világszerte rettegett PAFC szurkolóitól.
nagylaza
A Loki táborban kinn lévő sárga-kék zászló az a velük jóban lévő vásárhelyi drukkereké általában.
Most is kinn volt.
Bazzani
Akkor most nagy faszságot írtam. Bocsánat.

Szerkesztette: nagylaza, főpohárnok
több mint 5 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 228 — Axel Foley

csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 453 — Lucas Scott

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 702
Loki téma:

Ugyanakkor talán ahhoz, hogy újra elindulhasson a Loki felfelé kellett most ez, mert évek óta szépen épül le a klub (a tavalyi bronzérem egyfajta csoda volt). És ha ehhez a megtisztuláshoz kell az is, hogy Szima kikerüljön a képből, akkor a kiesés ezt csak elősegíti.

ervinator
Akkor jó volt Szima mikor bajnokságokat nyertek?
Mi ez a megtisztulás duma?
Soroljam, hogy kiknél olvastam ezt az utóbbi időben és hol tartanak? Haladás, Nyíregyháza, Győr, Vasas...az MTK feljutott magyar srácokkal gyorsan vett is 3 külföldit.
Szerintem pont a megtisztulás irányba indultak el a fiatal magyar játékosokkal és Vitelkivel Debrecenben. Csak mentálisan összeestek és jöttek a pofonok. Aztán Szima megijedt, hogy kieshetnek és szólt a régi havernak mert benne bízott.
Utólag mindenki okos , hogy kár volt váltani de egyértelmű pánikdöntés volt.Újpesten bejött az edzőváltás itt nem.
Nehéz felvenni a versenyt a fradi vidi párossal. Jó irányba indultak el azzal, hogy racionalizálják a költségeket és nem ölnek milliókat külföldi játékosok vásárlásába.
Tanulni kell a hibákból és építkezni tovább.Megtalálni az edzőt. Én lehet, hogy elhoznám a helyükben Waltnert Kaposvárról.
gordon
Igen, amikor Szima tett is a klubba pénzt, akkor jöttek az eredmények. Mióta a kaszinókat elbukta, azóta semmit nem tesz bele és ami be jön pénz, azt is kiveszi lásd Balogh Norbert eladásából befolyó összeg.

A fiatal magyar játékosok beépítése nem most kezdődött el, hanem már évekkel ezelőtt. Tavaly szinte ugyanezzel a kerettel lett 3. a Loki és nem azért mert annyira erős volt a keret. Arról nem is beszélve, hogy Szima előszeretettel szólt / szól bele a kezdőcsapatba, de még az akadémia működésébe is.

Szóval Szimával folyamatosan épült le a csapat az utóbbi években és valószínűleg ezen már ő sem akar változtatni, így megfáradt ez a kapcsolat. Erre értem a megtisztulást, ha ehhez az kell, hogy 4 évig maradjunk az NB2-ben, mert nem érkezik olyan tulaj, aki áldozni is szeretne a klubra, akkor legyen ez.
ervinator
értem én, hogy Szima egy faszkalap lett, mióta nem ő tudja lenyúlni a kaszinókból a lét és most már nem ő tolja bele a legtöbb lóvét a magyar futballba klubszinten, de az amit a debreceni "szurkolók" csináltak tegnap az mindentől függetlenül legalja. Majd "megveszi" tőle egy másik oligarcha a klubot, nem fogják hagyni, hogy a kijelölt keleti főváros lent poshadjon a többiek között a mennyei 2-ben.

Egyébként kissé abszurd ezt futballnak nevezni.
Amadeus
Legalja?

Elkerülvén a félreértéseket nem voltam kint tegnap, de még szerintem a szezonban is csak az EL meccseken voltam, tehát nincs ilyen téren elfogultság bennem. De legaljának nevezni azt, hogy csalódottságukban berohant X szurkoló levetetni a focistákról a mezt, nekem ez erősen műbalhénak tűnik. Tettlegességig nem fajult, lökdösődés volt (ezzel én sem értek egyet), de amit már egyszer leírtam, ha a szurkoló berohanhat a pályára, amikor bajnoki címet ünnepel egy csapat, akkor a szememben úgy egál, ha akkor is berohanhat, ha kiesik a csapat.

Ha pedig a ti szavatokkal élve állami csecsre kerül a csapat, akkor oda, én magam részéről azt sem bánom, ha sehova sem kerül, de cserébe olyan játékosok fognak játszani, akik a szívüket is kiteszik a pályára...mert ez idén elmaradt.
ervinator
Igen, ez a viselkedes legalja.
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 813 — #NoStress
Nehéz eldönteni, hogy ez a mezlevétel szimbolikájában bölcsis vagy ovis inkább.
Ha a színész rosszul nyomja a szerepét vegye le a jelmezét? Vagy ha szar a kaja az étteremben, akkor a szakács vegye le a kötényét?
Ha végeztek a melóval bizonyára ezt teszik.
A mai soccerben minden játékos profi sportoló. Vagyis ebből él, a pénzért focizik/dolgozik. Ez számukra meló.
Bizonyára egy Barkisic számára óóóóriási jelentősége van a meznek, amiben játszik. Egyik évben itt, másikban ott, egy pályafutás alatt 10 csapatban megfordulva, 4 különböző csapattal kiesve az első osztályból, stb.
Az audis melós se azért melózik az audinál, mert 20 autógyártó közül ez a szíve csücske, hanem mert annak van gyára a környékén.
Mezlevétel....

több mint 5 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 607 — Cowboys fan
Közben zajlik a Bundás 2 utolsó fordulója, azt hiszem idén is a bajnokság lúzere (eddig) a Hamburg. Az, hogy év közben vezették a bajnokságot nem nagy szó, de az újraindulás után sikerült lecsúszniuk a 4. helyre, mivel a rangadón kikaptak a Heidelheimtől (1-0-s vezetés után). Erre jön az utolsó forduló a Heidelheim a már bajnok Bielefeldhez látogat, de ők becsülettel tolják is és 2-0-ra vezetnek, a hamburgiaknak csak nyerni kéne és akkor osztályozót tolnak a Werderrel (pikáns északi rangadó), erre szünetben 2-0-ra égnek OTTHON a 11 helyezett ellen!
NB2
majd szétszedik megint a stadiont
több mint 5 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 615 — Omar's Coming Yo!
Tőzsérnek is köszönhető a kiesés, tegnap lenyomott még egy műsírást, amúgy nagyon jól el van a pallagi-projektjével régóta, azért is jött haza.
Ahelyett hogy valami profizmust hozott volna haza és példakép lett volna, hova lehet eljutni, még nagyobb arcot vett fel. Le lett mérve, meccsenként 4.6 km-t mozgott... a program nem hazudik.

Ha műbalhé volt, ha nem, önként kellett volna levenniük a mezt, gyalázat amit csináltak, futball címén.

Jövőre meg bajnok lesz a Puskás, felteszem rá a házam.
#JC6
Mi az a pallagi projeket?
ZoliMP
Lakóparkot építtet Tőzsér, nem is csúnyát.

több mint 5 éve
NB2 New England Patriots 28 489 — nabege2@yahoo.com
Közben zajlik a Bundás 2 utolsó fordulója, azt hiszem idén is a bajnokság lúzere (eddig) a Hamburg. Az, hogy év közben vezették a bajnokságot nem nagy szó, de az újraindulás után sikerült lecsúszniuk a 4. helyre, mivel a rangadón kikaptak a Heidelheimtől (1-0-s vezetés után). Erre jön az utolsó forduló a Heidelheim a már bajnok Bielefeldhez látogat, de ők becsülettel tolják is és 2-0-ra vezetnek, a hamburgiaknak csak nyerni kéne és akkor osztályozót tolnak a Werderrel (pikáns északi rangadó), erre szünetben 2-0-ra égnek OTTHON a 11 helyezett ellen!
több mint 5 éve
YoungZeeZee 9 591
Tőzsérnek is köszönhető a kiesés, tegnap lenyomott még egy műsírást, amúgy nagyon jól el van a pallagi-projektjével régóta, azért is jött haza.
Ahelyett hogy valami profizmust hozott volna haza és példakép lett volna, hova lehet eljutni, még nagyobb arcot vett fel. Le lett mérve, meccsenként 4.6 km-t mozgott... a program nem hazudik.

Ha műbalhé volt, ha nem, önként kellett volna levenniük a mezt, gyalázat amit csináltak, futball címén.

Jövőre meg bajnok lesz a Puskás, felteszem rá a házam.
#JC6
Mi az a pallagi projeket?
több mint 5 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 833 — "Montoya por favor!"
Tőzsérnek is köszönhető a kiesés, tegnap lenyomott még egy műsírást, amúgy nagyon jól el van a pallagi-projektjével régóta, azért is jött haza.
Ahelyett hogy valami profizmust hozott volna haza és példakép lett volna, hova lehet eljutni, még nagyobb arcot vett fel. Le lett mérve, meccsenként 4.6 km-t mozgott... a program nem hazudik.

Ha műbalhé volt, ha nem, önként kellett volna levenniük a mezt, gyalázat amit csináltak, futball címén.

Jövőre meg bajnok lesz a Puskás, felteszem rá a házam.
#JC6
Akkor bízz Istenben azaz Viktorban hogy nyernek mert nem akarom hogy hajléktalan legyél 😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 603 — beers & Packers
Tőzsérnek is köszönhető a kiesés, tegnap lenyomott még egy műsírást, amúgy nagyon jól el van a pallagi-projektjével régóta, azért is jött haza.
Ahelyett hogy valami profizmust hozott volna haza és példakép lett volna, hova lehet eljutni, még nagyobb arcot vett fel. Le lett mérve, meccsenként 4.6 km-t mozgott... a program nem hazudik.

Ha műbalhé volt, ha nem, önként kellett volna levenniük a mezt, gyalázat amit csináltak, futball címén.

Jövőre meg bajnok lesz a Puskás, felteszem rá a házam.
#JC6
Még csak az kéne. Viccből se tegyél fel rá semmit.
több mint 5 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 121
Tőzsérnek is köszönhető a kiesés, tegnap lenyomott még egy műsírást, amúgy nagyon jól el van a pallagi-projektjével régóta, azért is jött haza.
Ahelyett hogy valami profizmust hozott volna haza és példakép lett volna, hova lehet eljutni, még nagyobb arcot vett fel. Le lett mérve, meccsenként 4.6 km-t mozgott... a program nem hazudik.

Ha műbalhé volt, ha nem, önként kellett volna levenniük a mezt, gyalázat amit csináltak, futball címén.

Jövőre meg bajnok lesz a Puskás, felteszem rá a házam.

Szerkesztette: JC6 (Mr. Miele)
több mint 5 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 2 036
Loki téma:

Ugyanakkor talán ahhoz, hogy újra elindulhasson a Loki felfelé kellett most ez, mert évek óta szépen épül le a klub (a tavalyi bronzérem egyfajta csoda volt). És ha ehhez a megtisztuláshoz kell az is, hogy Szima kikerüljön a képből, akkor a kiesés ezt csak elősegíti.

ervinator
Akkor jó volt Szima mikor bajnokságokat nyertek?
Mi ez a megtisztulás duma?
Soroljam, hogy kiknél olvastam ezt az utóbbi időben és hol tartanak? Haladás, Nyíregyháza, Győr, Vasas...az MTK feljutott magyar srácokkal gyorsan vett is 3 külföldit.
Szerintem pont a megtisztulás irányba indultak el a fiatal magyar játékosokkal és Vitelkivel Debrecenben. Csak mentálisan összeestek és jöttek a pofonok. Aztán Szima megijedt, hogy kieshetnek és szólt a régi havernak mert benne bízott.
Utólag mindenki okos , hogy kár volt váltani de egyértelmű pánikdöntés volt.Újpesten bejött az edzőváltás itt nem.
Nehéz felvenni a versenyt a fradi vidi párossal. Jó irányba indultak el azzal, hogy racionalizálják a költségeket és nem ölnek milliókat külföldi játékosok vásárlásába.
Tanulni kell a hibákból és építkezni tovább.Megtalálni az edzőt. Én lehet, hogy elhoznám a helyükben Waltnert Kaposvárról.
gordon
Igen, amikor Szima tett is a klubba pénzt, akkor jöttek az eredmények. Mióta a kaszinókat elbukta, azóta semmit nem tesz bele és ami be jön pénz, azt is kiveszi lásd Balogh Norbert eladásából befolyó összeg.

A fiatal magyar játékosok beépítése nem most kezdődött el, hanem már évekkel ezelőtt. Tavaly szinte ugyanezzel a kerettel lett 3. a Loki és nem azért mert annyira erős volt a keret. Arról nem is beszélve, hogy Szima előszeretettel szólt / szól bele a kezdőcsapatba, de még az akadémia működésébe is.

Szóval Szimával folyamatosan épült le a csapat az utóbbi években és valószínűleg ezen már ő sem akar változtatni, így megfáradt ez a kapcsolat. Erre értem a megtisztulást, ha ehhez az kell, hogy 4 évig maradjunk az NB2-ben, mert nem érkezik olyan tulaj, aki áldozni is szeretne a klubra, akkor legyen ez.
ervinator
értem én, hogy Szima egy faszkalap lett, mióta nem ő tudja lenyúlni a kaszinókból a lét és most már nem ő tolja bele a legtöbb lóvét a magyar futballba klubszinten, de az amit a debreceni "szurkolók" csináltak tegnap az mindentől függetlenül legalja. Majd "megveszi" tőle egy másik oligarcha a klubot, nem fogják hagyni, hogy a kijelölt keleti főváros lent poshadjon a többiek között a mennyei 2-ben.

Egyébként kissé abszurd ezt futballnak nevezni.
Amadeus
Legalja?

Elkerülvén a félreértéseket nem voltam kint tegnap, de még szerintem a szezonban is csak az EL meccseken voltam, tehát nincs ilyen téren elfogultság bennem. De legaljának nevezni azt, hogy csalódottságukban berohant X szurkoló levetetni a focistákról a mezt, nekem ez erősen műbalhénak tűnik. Tettlegességig nem fajult, lökdösődés volt (ezzel én sem értek egyet), de amit már egyszer leírtam, ha a szurkoló berohanhat a pályára, amikor bajnoki címet ünnepel egy csapat, akkor a szememben úgy egál, ha akkor is berohanhat, ha kiesik a csapat.

Ha pedig a ti szavatokkal élve állami csecsre kerül a csapat, akkor oda, én magam részéről azt sem bánom, ha sehova sem kerül, de cserébe olyan játékosok fognak játszani, akik a szívüket is kiteszik a pályára...mert ez idén elmaradt.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 603 — beers & Packers
Loki téma:

Ugyanakkor talán ahhoz, hogy újra elindulhasson a Loki felfelé kellett most ez, mert évek óta szépen épül le a klub (a tavalyi bronzérem egyfajta csoda volt). És ha ehhez a megtisztuláshoz kell az is, hogy Szima kikerüljön a képből, akkor a kiesés ezt csak elősegíti.

ervinator
Akkor jó volt Szima mikor bajnokságokat nyertek?
Mi ez a megtisztulás duma?
Soroljam, hogy kiknél olvastam ezt az utóbbi időben és hol tartanak? Haladás, Nyíregyháza, Győr, Vasas...az MTK feljutott magyar srácokkal gyorsan vett is 3 külföldit.
Szerintem pont a megtisztulás irányba indultak el a fiatal magyar játékosokkal és Vitelkivel Debrecenben. Csak mentálisan összeestek és jöttek a pofonok. Aztán Szima megijedt, hogy kieshetnek és szólt a régi havernak mert benne bízott.
Utólag mindenki okos , hogy kár volt váltani de egyértelmű pánikdöntés volt.Újpesten bejött az edzőváltás itt nem.
Nehéz felvenni a versenyt a fradi vidi párossal. Jó irányba indultak el azzal, hogy racionalizálják a költségeket és nem ölnek milliókat külföldi játékosok vásárlásába.
Tanulni kell a hibákból és építkezni tovább.Megtalálni az edzőt. Én lehet, hogy elhoznám a helyükben Waltnert Kaposvárról.
gordon
Igen, amikor Szima tett is a klubba pénzt, akkor jöttek az eredmények. Mióta a kaszinókat elbukta, azóta semmit nem tesz bele és ami be jön pénz, azt is kiveszi lásd Balogh Norbert eladásából befolyó összeg.

A fiatal magyar játékosok beépítése nem most kezdődött el, hanem már évekkel ezelőtt. Tavaly szinte ugyanezzel a kerettel lett 3. a Loki és nem azért mert annyira erős volt a keret. Arról nem is beszélve, hogy Szima előszeretettel szólt / szól bele a kezdőcsapatba, de még az akadémia működésébe is.

Szóval Szimával folyamatosan épült le a csapat az utóbbi években és valószínűleg ezen már ő sem akar változtatni, így megfáradt ez a kapcsolat. Erre értem a megtisztulást, ha ehhez az kell, hogy 4 évig maradjunk az NB2-ben, mert nem érkezik olyan tulaj, aki áldozni is szeretne a klubra, akkor legyen ez.
ervinator
értem én, hogy Szima egy faszkalap lett, mióta nem ő tudja lenyúlni a kaszinókból a lét és most már nem ő tolja bele a legtöbb lóvét a magyar futballba klubszinten, de az amit a debreceni "szurkolók" csináltak tegnap az mindentől függetlenül legalja. Majd "megveszi" tőle egy másik oligarcha a klubot, nem fogják hagyni, hogy a kijelölt keleti főváros lent poshadjon a többiek között a mennyei 2-ben.

Egyébként kissé abszurd ezt futballnak nevezni.
Amadeus
Nem csoda, hogy frusztráltak a debreceni szurkerek, ha egyszer a minimális feltételek sem biztosítottak a minőségi focihoz. Először is: kell egy új stadion...

OV 2013-ból (lenne még mit szemezgetni):
Reális célkitűzésnek tartom azt, hogy először egy, majd később, amikor elérjük a nemzetközi minősítésben a románok szintjét, akkor pedig két magyar csapat rendszeresen legyen ott a legjobb 32-ben. Tehát a Bajnokok Ligája csoportkörében. Szerintem középtávon a Fradinak kötelező folyamatosan jelen lenni a 32-ben (...)”
„Itt van Benczés Miklós, és még vannak azért a magyar edzővilágban néhányan, ha nem is elegen, akik nagy jövő előtt állnak a saját szakmájukban. Egészen nyilvánvaló a számomra, hogy Benczés Miklósból nagy edző lehet. Nem lehet nem észrevenni. Látszik a csapatain.”
„A mi akadémiánk, amely nem pályázik nemzetközi babérokra, köszöni szépen, a saját utánpótlás-nevelésének meg az ide érkező magánadományoknak köszönhetően – közhasznú alapítványként – áll a lábán.”
 www.pfla.hu/?q=news/4151
nagylaza
Magánadományoknak köszönhetően. Imádom ezt a részt. 😊

Nem pályáztak nemzetközi babérokra, persze, de olyan sikeres az UP nevelésük, hogy az akadémiáról kikerült tehetségekkel mégis sikerült elérniük. Nagyszerű nemzethy sikereink újabb példája!
Mikey
Ezt is érdemes elolvasni + megnézni a benne lévő OV-felvételt, ami egy hónapja, május végén készült:
 foci.444.hu/2020/06/27/68-milliardba-kerult-de-vegul-csucsra-ert-orban-futballhobortja

Kinek kell egy veszteséges klub? Csak a stadion fenntartására rámegy bárki gatyája.
Csak az állami csecs marad.
több mint 5 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 563
OV 2013-ból (lenne még mit szemezgetni):
Reális célkitűzésnek tartom azt, hogy először egy, majd később, amikor elérjük a nemzetközi minősítésben a románok szintjét, akkor pedig két magyar csapat rendszeresen legyen ott a legjobb 32-ben. Tehát a Bajnokok Ligája csoportkörében. Szerintem középtávon a Fradinak kötelező folyamatosan jelen lenni a 32-ben (...)”
„Itt van Benczés Miklós, és még vannak azért a magyar edzővilágban néhányan, ha nem is elegen, akik nagy jövő előtt állnak a saját szakmájukban. Egészen nyilvánvaló a számomra, hogy Benczés Miklósból nagy edző lehet. Nem lehet nem észrevenni. Látszik a csapatain.”
„A mi akadémiánk, amely nem pályázik nemzetközi babérokra, köszöni szépen, a saját utánpótlás-nevelésének meg az ide érkező magánadományoknak köszönhetően – közhasznú alapítványként – áll a lábán.”
 www.pfla.hu/?q=news/4151
nagylaza
Magánadományoknak köszönhetően. Imádom ezt a részt. 😊

Nem pályáztak nemzetközi babérokra, persze, de olyan sikeres az UP nevelésük, hogy az akadémiáról kikerült tehetségekkel mégis sikerült elérniük. Nagyszerű nemzethy sikereink újabb példája!

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May