Soccer

41 feliratkozó

több mint 10 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 848 — Cowboys fan
Mint mondtam: még a többieknél is látványosabban.
Azért az nem véletlen, hogy pl. a hatharom.com az utolsó fordulót felvezető cikkében többször is utal arra, hogy az MTK nem is akar kilépni a nemzetközi porondra.

 www.hatharom.com/2016/04/25/osszeeskuves-elmeletek-az-utolso-fordulora?h3_refsite=tf_nb_i_utolso

Valahogy nekem mindig az volt róluk a benyomásom (már a Várszegi-időszakban is), hogy igazából nyűg nekik a futball, még hazai szinten is, nemhogy nemzetközileg. Az elmúlt két fordulóban pl. játszottak egy nyilvánvaló bundameccset az egyik kiesőjelölttel, majd a dobogóért folytatott versenyben a közvetlen rivális ellen mutattak be egy egészen szégyenletes teljesítményt. Most pedig mindent megtettek azért, hogy ne csak kibasszanak a Vasassal az utolsó fordulóban, de a saját szurkolóiknak is minél messzebbre kelljen utaznia.
Az ilyesmit az ember elnézné egy Stadler-szerű, valójában pénzmosodának használt sehonnai csapat részéről, de az MTK (mint ahogy sokszor hivatkozik is rá) a magyar futball egyik legszebb történelmével rendelkező csapata.
Kampman
másrészről meg minél messzebb van a meccs, annyival jobban nincs szem előtt, és ott aztán végleg meg lehet bundázni a meccset.
még a saját szurkolóik sem mennek ki, ma mondták, még az a veszély sem fenyeget, hogy kiszúrják a csapatbusz kerekeit, amíg az aranylábúak bent zuhanyoznak.
több mint 10 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 197
Ebbe a munkába, a szakmai iránymutatásba és egyes akadémistáink helyzetbe hozásába még a magyar szövetségi kapitány sem avatkozhat bele.
Borbinho
Figyeljétek azt az önérzetet, amivel a milliárdos állami támogatásokból kiesőhelyen álló névrabló csapat kikéri magának a szakmai kritikát 😀

Ha van csapat, amelyiknek a magyar fociból történő eltűnésének rettentő mód örülnék (nyilván a felcsúti névrablókon kívül), akkor az dajcstomi csürhéje. gabokocka
Tisztelem az MTK tradícióit, a 23 bajnoki címet meg Hidegkutit de ezzel csak egyetérteni tudok. Amióta focit nézek, messze nekik volt a legtöbb bundagyanús meccsük Magyarországon, nekik voltak a legvisszataszítóbb tulajdonosaik meg a legkisstílűbb húzásaik (pl. a mostani mizéria, vagy a játékosaik szerződései) miközben a nemzetközi meccseikbe még a többieknél is látványosabban szartak bele, nagy szerepet vállalva abban, hogy a magyar csapatoknak már június végén selejtezőket kell játszaniuk.
Kampman
Még szerencse, hogy a többiek megmutatták:
FK Željezničar Sarajevo - Ferencvárosi TC
IFK Göteborg - Győri ETO FC
Heart of Midlothian F.C. - Paksi FC
FK Aktobe - Kecskeméti TE
KF Tirana - Zalaegerszegi TE FC
Lech Poznań - Videoton FC
Strømsgodset IF - Debreceni Vasutas SC-TEVA
Csak néhány szemelvény az elmúlt évekből.
Klaci79
Mint mondtam: még a többieknél is látványosabban.
Azért az nem véletlen, hogy pl. a hatharom.com az utolsó fordulót felvezető cikkében többször is utal arra, hogy az MTK nem is akar kilépni a nemzetközi porondra.

 www.hatharom.com/2016/04/25/osszeeskuves-elmeletek-az-utolso-fordulora?h3_refsite=tf_nb_i_utolso

Valahogy nekem mindig az volt róluk a benyomásom (már a Várszegi-időszakban is), hogy igazából nyűg nekik a futball, még hazai szinten is, nemhogy nemzetközileg. Az elmúlt két fordulóban pl. játszottak egy nyilvánvaló bundameccset az egyik kiesőjelölttel, majd a dobogóért folytatott versenyben a közvetlen rivális ellen mutattak be egy egészen szégyenletes teljesítményt. Most pedig mindent megtettek azért, hogy ne csak kibasszanak a Vasassal az utolsó fordulóban, de a saját szurkolóiknak is minél messzebbre kelljen utaznia.
Az ilyesmit az ember elnézné egy Stadler-szerű, valójában pénzmosodának használt sehonnai csapat részéről, de az MTK (mint ahogy sokszor hivatkozik is rá) a magyar futball egyik legszebb történelmével rendelkező csapata.

Szerkesztette: Kampman
több mint 10 éve
YoungZeeZee 9 703
Ket erdekes meccs lesz a hetvegen erre adnak ketto full erdektelent😊
több mint 10 éve
Stez SMU Mustangs 48 553 — Whoops, looks like something went wrong.
No Barca, No Foci...
Charlie Firpo
Mondjuk eleve naiv vagy, ha a Citytől vársz focit. Ennek a Citynek évek óta brutális kerete van, de játéka? Na, az a bajnoki cím, miegymás ellenére sincsen. Az egész semmiről sem szól, minthogy Kun vagy valaki más egy-egy villanásával dönt, illetve annyi, hogy a City bedarálja az ellenfeleit a középpályával és egy-egy gólt meg beerőszakolnak. Félelmetes, hogy David Silván kívül évek óta nemigen lehet mondani igazán kreatív játékost ott. Most van De Bruyne, aki állat, szintén playmaker és némi változást tényleg vitt a csapatba, de ez is lókaka.

Nincs bajom Pellegrinivel, nem gondolom rossz edzőnek, de sosem tudtam rájönni, hogy mi a frászt is akar igazából kihozni a csapatból, mi az elképzelése. Guardiolát nem bírom, viszont úgy vélem, hogy ennek a Citynek pont az ő kreativitása és határozott elképzelése kell, hogy egyről a kettőre lépjen vége. Amikor valaki Európa mondjuk 8 legjobb csapatát mondja, mindig odakerül a City, de igazából mégis elgondolkoznék, valóban ott vannak-e, ami a produkciót illeti. Keret alapján persze, de az csak egy dolog. A játékuk évek óta kaka számomra, már amit a jobb csapatok ellen mutatnak.

Szóval kíváncsian várom Guardiolát, illetve azt, hogy ő nem szereti a City jelenlegi melós középpályáját, hozni fog egy-két kreatív játékost még. Illetve Kun mellé sem ártana valami értelmes tehermentesítő, mert így is sokat sérült, de jelenleg rajta kívül tényleg csak De Bruyne-től lehet elvárni, hogy megnyerje neked a meccset. Ez meg kevés.

több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 085
Ebbe a munkába, a szakmai iránymutatásba és egyes akadémistáink helyzetbe hozásába még a magyar szövetségi kapitány sem avatkozhat bele.
Borbinho
Figyeljétek azt az önérzetet, amivel a milliárdos állami támogatásokból kiesőhelyen álló névrabló csapat kikéri magának a szakmai kritikát 😀

Ha van csapat, amelyiknek a magyar fociból történő eltűnésének rettentő mód örülnék (nyilván a felcsúti névrablókon kívül), akkor az dajcstomi csürhéje. gabokocka
Tisztelem az MTK tradícióit, a 23 bajnoki címet meg Hidegkutit de ezzel csak egyetérteni tudok. Amióta focit nézek, messze nekik volt a legtöbb bundagyanús meccsük Magyarországon, nekik voltak a legvisszataszítóbb tulajdonosaik meg a legkisstílűbb húzásaik (pl. a mostani mizéria, vagy a játékosaik szerződései) miközben a nemzetközi meccseikbe még a többieknél is látványosabban szartak bele, nagy szerepet vállalva abban, hogy a magyar csapatoknak már június végén selejtezőket kell játszaniuk.
Kampman
Még szerencse, hogy a többiek megmutatták:
FK Željezničar Sarajevo - Ferencvárosi TC
IFK Göteborg - Győri ETO FC
Heart of Midlothian F.C. - Paksi FC
FK Aktobe - Kecskeméti TE
KF Tirana - Zalaegerszegi TE FC
Lech Poznań - Videoton FC
Strømsgodset IF - Debreceni Vasutas SC-TEVA
Csak néhány szemelvény az elmúlt évekből.
több mint 10 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 848 — Cowboys fan
én nemtom hogy mit látott sebőkvili vagy utálja a mancitt vagy nemtom, de hol volt jó ma a real? Pepe a meccs embere lehetett volna, de ekkora helyzetet kihagyni bazdmeg...
eaglesmcnabb
úgy látszik, ez a hármas mez átka lehet.
egyik múltkori Barcselóna meccsen a bohóc csinálta meg, hogy levette a labdát teljesen egyedül, aztán ahelyett, hogy bebelsőzte volna, inkább eltalálta az öt és feles meg az alapvonal találkozását.
több mint 10 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 365 — je suis poloska
én nemtom hogy mit látott sebőkvili vagy utálja a mancitt vagy nemtom, de hol volt jó ma a real? Pepe a meccs embere lehetett volna, de ekkora helyzetet kihagyni bazdmeg...

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 10 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
No Barca, No Foci...
Charlie Firpo
Van a Barcán kívül is csapat..😉
Coolearie
Csapat, az igen.

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 10 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 469 — . . .
No Barca, No Foci...
Charlie Firpo
Van a Barcán kívül is csapat..😉
több mint 10 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
No Barca, No Foci...

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 10 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 301 — NFL bracket champion '26
Pepe mit hagyott ki te szent ég 😀 Most naygon szurkolok egy Atléti-ManCdöntőnek 😊
Heisman Trophy
Kb. 1.02-es oddsa lenne ez esetben annak h 0-0 után tizikkel dől el a döntő.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 10 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 884 — "Montoya por favor!"
Pepe mit hagyott ki te szent ég 😀 Most naygon szurkolok egy Atléti-ManC döntőnek 😊

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 10 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 469 — . . .
Borzalmas meccs, békésen el is fog csordogálni egy 0-0-áig, mint ahogy a holnapi is.
Kampman
Maradjon így.
több mint 10 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 197
Borzalmas meccs, békésen el is fog csordogálni egy 0-0-áig, mint ahogy a holnapi is.
több mint 10 éve
dr0725 New England Patriots 532
Ramos és Pepe kifejezetten jól végzik a dolgukat eddig, csak így tovább srácok 😉
több mint 10 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 884 — "Montoya por favor!"
Ma két kedvenc játékosom játszik egymás ellen (De Bruyne és Kroos), bár most én inkább a Citynek drukkolok, remélem megbosszúlják a Wolfsburgot

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 10 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 197
Ebbe a munkába, a szakmai iránymutatásba és egyes akadémistáink helyzetbe hozásába még a magyar szövetségi kapitány sem avatkozhat bele.
Borbinho
Figyeljétek azt az önérzetet, amivel a milliárdos állami támogatásokból kiesőhelyen álló névrabló csapat kikéri magának a szakmai kritikát 😀

Ha van csapat, amelyiknek a magyar fociból történő eltűnésének rettentő mód örülnék (nyilván a felcsúti névrablókon kívül), akkor az dajcstomi csürhéje. gabokocka
Tisztelem az MTK tradícióit, a 23 bajnoki címet meg Hidegkutit de ezzel csak egyetérteni tudok. Amióta focit nézek, messze nekik volt a legtöbb bundagyanús meccsük Magyarországon, nekik voltak a legvisszataszítóbb tulajdonosaik meg a legkisstílűbb húzásaik (pl. a mostani mizéria, vagy a játékosaik szerződései) miközben a nemzetközi meccseikbe még a többieknél is látványosabban szartak bele, nagy szerepet vállalva abban, hogy a magyar csapatoknak már június végén selejtezőket kell játszaniuk.
több mint 10 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 884 — "Montoya por favor!"
Jól emlékszem, hogy az aktuális angol bajnok első kalapos lesz majd a BLbe?
alatriste
Els kalaposok a BL-ben : mindig címvédő, és az első az angol, spanyol, német, olasz, francia, portugál és orosz bajnokságból ha jól tudom, viszont ha címvéd bajnok lett a fent említett bajnokságok közül, akkor a holland bajnok is első kalapos. Ha nem így van, akkor meg az UEFA összesített klub csapatok által szerzett pontjaiból az első 7 plusz címvédő, és a 8. is ha bajnokságot nyer a címvédő. Persze nem biztos hogy igy van, de az biztos hogy az angol bajnok első kalapos lesz.

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 10 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
 www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/pafc-ebbe-meg-a-szovetsegi-kapitany-sem-avatkozhat-bele-2497833

„A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián működő szakmai munka, kizárólag az akadémián dolgozók felelőssége, melyet az itt dolgozók szakmai munkája, a fiatalok tehetsége és a szülők hozzájárulása határoz meg. Ebbe a munkába, a szakmai iránymutatásba és egyes akadémistáink helyzetbe hozásába még a magyar szövetségi kapitány sem avatkozhat bele. Kocsis Gergőt akkor szerződtettük, amikor senkinek sem kellett, s mi komoly munkával elértük, hogy mostanra felfigyeltek rá. A megkezdett munkát folytatjuk. Természetesen annak kifejezetten örülünk, hogy egyre több olyan játékost nevelünk és neveltünk, akik érdemesek a nemzeti tizenegyben való bemutatkozásra.”

Vastagon kiemelt rész: legalább most leírják, hogy akinek fizet a papa, az bekerülhet a kezdőbe...

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 10 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 664 — Omar's Coming Yo!
Amúgy nem lennék meglepődve egy létszámemelésen,hogy biztos ami biztos Sesztáknak és Tállainak is legyen csapata végre az NB1-ben.Mindkét helyen felújított pálya.Túl sok egybeesés.
Felkészül az Érd?

több mint 10 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 376 — Keep pounding
Vagy hogy ne látszódjon a TV-ben, hogy mi történik a pályán...

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 598 — JAFL Tampa GM
Azért közvetíti a tv megint a fradi és a dvtk érdektelen meccseit, hogy az igazi téttel bíró mérkőzésekre menjenek ki a szurkolók? Csak ezt tudom elképzelni...
több mint 10 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 376 — Keep pounding
Nem kell csalódjak az mtkban.
Ha van csapat, amelyiknek a magyar fociból történő eltűnésének rettentő mód örülnék (nyilván a felcsúti névrablókon kívül), akkor az dajcstomi csürhéje. Inkább kibasznak azzal a pár saját szurkolóval, de lefekszenek a köcsögöknek.
Nagyon nagyon remélem, hogy a vasas marad benn, akár nyerjenek ők, vagy mi a felcsút ellen.

Szerkesztette: gabokocka

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
NB2 New England Patriots 28 634 — nabege2@yahoo.com
 www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/nb-i-erdekes-az-mtk-vasas-megis-dunaujvarosban-lesz-2497791
több mint 10 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 405 — The Mathematician
amennyiben az uefa nem módosít
igen 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!