Soccer
41 feliratkozó
több mint 11 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Engem nagyon idegesített kedden Szalai játéka. Ha nem tudta megjátszani a labdát (általában soha) cseszett utánamászni, bele az egészbe. Prskint sokkal hamarább hoztam volna, mivel ő sokkal mobilisabb Szalainál. Nem fejjel kellett volna megverni őket, hanem lábon.NB2Igen viszont a gond ott kezdődik, hogy lábon (sem) tudjuk megverni az ellenfelet, meg úgy sehogy sem. Néztem a román meccset, néztem a feröer meccset és szembeötlött, hogy mennyivel jobban passzol az ellenfél, mint mi. Hiába a 125 helyes lemaradás, feröer is vert minket passzjátékban.
Nem megy a passzjáték, az 1v1 pláne, hogy nem, így marad az ívelgetés. Na de azt se tudják a fiúk, mert mindenhová száll a labda, csak a játékostárshoz nem, ha meg ne adj' Isten jó felé megy, akkor a támadó nem bírja levenni anélkül, hogy 0,5-2 métert ne pattanjon el tőle a bogyó.
Utóbbi két meccsen pontrúgásból szereztünk gólt, ami nem biztos mindig bejön, ám más lehetőség nem nagyon van, ha alapvető technikai "fogások" hiányoznak fiainkból.
Szerk.: Ezt most olvastam, a számok alátámasztják, amit leírtam.
www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/csak-szalai-50-labdat-adott-el-de-van-negy-pontunk-2370083
több mint 11 éve
Marioana!plusz 2 cserét csak a szünetben lehetne meghúzni, játék közben nem. ettől függetlenül egyetértek veled.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 11 éve
Szalai ismét kurva gyenge volt, a válogatottban annyira alulmotivált a pályán, mint amennyire elhiteti az ellenkezőjét a médiában. Persze az ő góljával hoztunk 3 pontot, így nem lehet egy rossz szavunk sem. Felívelünk rá minden labdát, amit nem tud megjátszani a kiemelkedő fizikai fölénye ellenére sem, ha pedig sikerül is megtartania, utána eladja. Esküszöm, Futács Márkó többet érne ugyanarra a szerepkörre, csak mert magasabb (pedig rá is 120 métert vernek 100-on).Engem nagyon idegesített kedden Szalai játéka. Ha nem tudta megjátszani a labdát (általában soha) cseszett utánamászni, bele az egészbe. Prskint sokkal hamarább hoztam volna, mivel ő sokkal mobilisabb Szalainál. Nem fejjel kellett volna megverni őket, hanem lábon.
MarioAna
több mint 11 éve
Nyilasi nagyon tudja mosni a szennyest...

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 11 éve
tudod, hogy amennyire soha nem látott fórumtársat bírni lehet így online, annyira bírlak, de szerintem kevered a sovinizmussal a dolgot. Az sem szép, tegyük hozzá.Nekem már csak egyet magyarázzon meg valaki. Egy magyar-román gyűlölködésben hol van rasszizmus?AsbeeA rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel.
…..
Emberekkel való megkülönböztető bánásmód külső jegyeik, például bőrszínük, származásuk, stb. alapján.Sobri Jóska
több mint 11 éve
végre felvehetné már velem a kapcsolatot Platini, nekem jobb terveim vannakwww.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/uefa-ot-csere-es-feher-lap-platini-uj-terve-kozott-2370267

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
MLSZ nyugodtan írhatná, hogy a balhé főként abból fakadt, hogy a románok dobálták a magyarokat, petárdával, görögtűzzel. Valahogy én nyugodtabban alszok, ha elküldenek a k.anyámba, lemocskosmagyaroznak, mintha hozzámvágnának egy petárdát.Mert a meccs után az MLSZ honlapján benyaltak a szurkereknek.
(mielőtt megkapnám elismerem, hogy a magyarok bunyóztak (bár ugye ez is a dobálózás és a himnusz kifütyülés miatt ) és volt ilyen-olyan rigmus is)
több mint 11 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
sztem nem marasztalhatják el őket emiatt. úgy tudom, hogy ilyen vizsgálat esetén védekezhetnek is a szövetségek. na most, ha a vizsgálat nem terjed ki a rasszizmusra is, de mégis megbüntetik, akkor azért az álláspontom szerint minimum kérdéses a jóhiszeműség kérdése a szövetség részéről, hiszen a román fél nem is tudott védekezni ebben a körben.Szerintem mivel a szövetségek nem(csak) az UEFA honlapjáról tudják meg, hogy vizsgálat folyik ellenük, így a kiküldött dokumentumban benne lehet a románoknál a rasszizmus vádja is. Gondolom van jegyzőkönyv is a mérkőzésen tapasztalható szabályszegésekről, így lehet hivatkozni a románok tetteire is. Továbbá fellebbezni is lehet, amelybe bele lehet venni a románok rasszista megnyilvánulásait is (támaszkodva a jegyzőkönyvre).
Ahogy írtam is korábban, ha minket bűnösnek találnak a rasszizmusban, akkor látva azt, hogy merre megy az uefa/fifa akkor nagyobb büntetést fogunk kapni, mint a románok ...csebi
Szóval korántsem biztos még, hogy a románokat nem meszelik el a rasszizmusért, míg minket igen. Meg kell várni a jogerős döntést és abban benne lesz minden.
több mint 11 éve
Ebben az esetben a rasszizmus faszság már ne is haragudjatok. Részemről off is a témaAsbeeHatásos érveid mindenkit meggyőztek azt hiszem.
több mint 11 éve
Ebben az esetben a rasszizmus faszság már ne is haragudjatok. Részemről off is a téma
több mint 11 éve
Jaja. Ő, aki egyébként viccen kívül minden nyilatkozatában rögtön azzal jön, hogy "XY szerint, a társak szerint, sokak panaszkodnak" stb stb.még szerencse, hogy Dzsudzsi vállalta ezt a kockázatot, ezért ő a kapitány, mert felelősséget mer vállalni a tettei után ...csebiA román meccs után a szabadrúgás góljáról nyilatkozott Zsuzsi:Nagyobb a kockázat is, mert messzebbről nehezebb úgy futni, hogy eltalálja azt a kis labdát. Meg jobban el is fárad, amíg odaér.Atari
"Említettem a mérkőzés után, hogy Nyilasi Tibor mondta, ne csak kettőt lépjek a lövés előtt, egy-két méterrel hátrább indulva még nagyobb erővel lőhetek, ez is eszembe jutott, és akkor mutatta a bíró: mehet!"
Szép gól volt, de kérdem én, az ország (elvileg) legjobb játékosának 28 éves korában milliárdos szerződésekkel a háta mögött úgy kell elmondani, hogy ha helyből rúgja kisebb az ereje a lövésének???kittli
És ezen kívül mindig magáról beszél egyébként, nem is a kérdésekre válaszol.
Az interjú, amiben megkérdezték, mi a véleménye Dárdai kinevezéséről, az alap válasza az volt, hogy "Örülök neki, Dárdai odajött hozzám edzésen és azt mondta, én vagyok a legjobb magyar focista jelenleg, nekem kell a hátamra vennem a csapatot, de ne érezzek nagy nyomást magamon, meg tudom oldani a feladatot" stb.
Mindig hatalmas érdeklődéssel hallgatom a válaszait. Tegnap a reptéren az első mondatában közölte kb., hogy "a pálya rossz volt, a meccs után több csapattársam is arra panaszkodott, hogy soha életében nem játszott ilyen rossz talajon".
Csak magáról beszél, amikor nyálazni kell, amikor negatív a téma, akkor rögtön hárítja a felelősséget. Igazi cséká egyébként. 😀
A románok elleni szabadrúgásáról egyébként azóta minden interjújában beszél vagy fél órát. Lassan azt is tudni fogjuk, hogy mit szart meccs előtt, meg hogy a lábgombája is elmúlt, ezért tudta ilyen jól eltalálni a lövést. Természetesen Nyilasi javasolta neki azt, hogy gombásan nem jó dolog a foci.
Magánéletben egyébként nem egy nagypofájú gyerek, az a legviccesebb, de valahogy nagyon ért hozzá, hogy hitesse el az ellenkezőjét a világgal. 😀
több mint 11 éve
Nekem már csak egyet magyarázzon meg valaki. Egy magyar-román gyűlölködésben hol van rasszizmus?AsbeeA rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel.
…..
Emberekkel való megkülönböztető bánásmód külső jegyeik, például bőrszínük, származásuk, stb. alapján.
több mint 11 éve
még szerencse, hogy Dzsudzsi vállalta ezt a kockázatot, ezért ő a kapitány, mert felelősséget mer vállalni a tettei után ...A román meccs után a szabadrúgás góljáról nyilatkozott Zsuzsi:Nagyobb a kockázat is, mert messzebbről nehezebb úgy futni, hogy eltalálja azt a kis labdát. Meg jobban el is fárad, amíg odaér.Atari
"Említettem a mérkőzés után, hogy Nyilasi Tibor mondta, ne csak kettőt lépjek a lövés előtt, egy-két méterrel hátrább indulva még nagyobb erővel lőhetek, ez is eszembe jutott, és akkor mutatta a bíró: mehet!"
Szép gól volt, de kérdem én, az ország (elvileg) legjobb játékosának 28 éves korában milliárdos szerződésekkel a háta mögött úgy kell elmondani, hogy ha helyből rúgja kisebb az ereje a lövésének???kittli
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 11 éve
A román meccs után a szabadrúgás góljáról nyilatkozott Zsuzsi:Nagyobb a kockázat is, mert messzebbről nehezebb úgy futni, hogy eltalálja azt a kis labdát. Meg jobban el is fárad, amíg odaér.
"Említettem a mérkőzés után, hogy Nyilasi Tibor mondta, ne csak kettőt lépjek a lövés előtt, egy-két méterrel hátrább indulva még nagyobb erővel lőhetek, ez is eszembe jutott, és akkor mutatta a bíró: mehet!"
Szép gól volt, de kérdem én, az ország (elvileg) legjobb játékosának 28 éves korában milliárdos szerződésekkel a háta mögött úgy kell elmondani, hogy ha helyből rúgja kisebb az ereje a lövésének???kittli
"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 11 éve
Nekem már csak egyet magyarázzon meg valaki. Egy magyar-román gyűlölködésben hol van rasszizmus?AsbeeA románok cigányok.
"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 11 éve
Nekem már csak egyet magyarázzon meg valaki. Egy magyar-román gyűlölködésben hol van rasszizmus?
több mint 11 éve
sztem nem marasztalhatják el őket emiatt. úgy tudom, hogy ilyen vizsgálat esetén védekezhetnek is a szövetségek. na most, ha a vizsgálat nem terjed ki a rasszizmusra is, de mégis megbüntetik, akkor azért az álláspontom szerint minimum kérdéses a jóhiszeműség kérdése a szövetség részéről, hiszen a román fél nem is tudott védekezni ebben a körben.www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/eb-2016-fegyelmi-eljaras-indult-a-roman-magyar-meccs-kapcsan-2370029A háborgással lehet, hogy meg kellene várni a hivatalos döntést, amelyben részletesen közlik pontosan miben találták bűnösnek egyik vagy másik oldalt. Az, hogy a honlapra nem került ki, attól még a románokat is elmarasztalhatják rasszizmusért, ha mégsem, na akkor lesz értelme ilyeneket kiírni.
Nevetséges. A végén még kihozzák, hogy csak a magyarok provokációjának volt köszönhető...
Azért a románok nem rasszisták, de nem ám... áh, hogyan. Zászló égetés, a himnusz csodálatos fütyölő aláfestése...
Utólag is bocsánat azon hungarofóbóktól, akik most sértve érzik magukat.tüsi91
Leírnád kik is a hungarofóbok, mert érdekel?Tony
Ahogy írtam is korábban, ha minket bűnösnek találnak a rasszizmusban, akkor látva azt, hogy merre megy az uefa/fifa akkor nagyobb büntetést fogunk kapni, mint a románok ...
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 11 éve
www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/eb-2016-fegyelmi-eljaras-indult-a-roman-magyar-meccs-kapcsan-2370029Remélem az MLSZ felhívja az UEFA figyelmét a románok rasszista beszólásaira.
Nevetséges. A végén még kihozzák, hogy csak a magyarok provokációjának volt köszönhető...
Azért a románok nem rasszisták, de nem ám... áh, hogyan. Zászló égetés, a himnusz csodálatos fütyölő aláfestése...
Utólag is bocsánat azon hungarofóbóktól, akik most sértve érzik magukat.tüsi91
| Csak vicceltem, sosem csinálnának ilyet. |
több mint 11 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/eb-2016-fegyelmi-eljaras-indult-a-roman-magyar-meccs-kapcsan-2370029A háborgással lehet, hogy meg kellene várni a hivatalos döntést, amelyben részletesen közlik pontosan miben találták bűnösnek egyik vagy másik oldalt. Az, hogy a honlapra nem került ki, attól még a románokat is elmarasztalhatják rasszizmusért, ha mégsem, na akkor lesz értelme ilyeneket kiírni.
Nevetséges. A végén még kihozzák, hogy csak a magyarok provokációjának volt köszönhető...
Azért a románok nem rasszisták, de nem ám... áh, hogyan. Zászló égetés, a himnusz csodálatos fütyölő aláfestése...
Utólag is bocsánat azon hungarofóbóktól, akik most sértve érzik magukat.tüsi91
Leírnád kik is a hungarofóbok, mert érdekel?
több mint 11 éve
www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/eb-2016-fegyelmi-eljaras-indult-a-roman-magyar-meccs-kapcsan-2370029Nevetséges. A végén még kihozzák, hogy csak a magyarok provokációjának volt köszönhető...
Azért a románok nem rasszisták, de nem ám... áh, hogyan. Zászló égetés, a himnusz csodálatos fütyölő aláfestése...
Utólag is bocsánat azon hungarofóbóktól, akik most sértve érzik magukat.
több mint 11 éve
hülyeség csúcsa, mikor kérkedve még le is írja;ultrasliberi.hu/beszamolo-a-romania-magyarorszag-merkozesrol-avagy-magyarorszag-ultrai-es-huliganjai-bukarestben/Nem,csak ha mindenki köztörvényes bűnözőknek titulálja a hoolokat,akkor ezeket minek?Terroristának?www.nemzetisport.hu/foci_eb_2016/a-szerb-alban-balhe-fotokon-es-videon-szekkel-vert-jatekos-lincshangulat-2369993Ha valaki ellop 100 milliót , akkor meg beírod majd hogy nálunk meg azért sírnak mert elloptak 1-et?Toca
nálunk meg sírnak 2 hanggránát meg 2 füst után..Kenny
Arra céloztam ezzel a linkkel,hogy itthon kicsit minden fel van nagyítva.Amióta Újpesten berohantak Bedét verni azóta nem nagyon volt atrocitás a pályán.De nem akarom előhozni a régi vitát,mindenki tudja hogy a szurkolók a legnagyobb ellenségei a mai magyar focinak.Kenny
Miért, szerinted ezek mik, ha nem köztörvényes bűnözők?Schleck
". A válasz nem maradt el a himnuszukkor átalakítási munkákat végeztünk a szektorunkban, melyet ők kaptak a nyakukba székek és egyéb tárgyak formájában."
"Tavaly is, idén is mi vadásztunk rájuk a saját fővárosukban, és környékén! Szánalmas senkiháziak…"
több mint 11 éve
ja, egyébként az angol nyelvű kommentátor a sztrímen beközölte, hogy pár éve az U20-as vébén milyen jól szerepelt a magyar csapat, és hogy évtizedek után az volt az első jelentős eredmény, úgyhogy szép reményei vannak a magyar válogatottnak, páran már a kispadon is helyet foglalnak.azt sem tudtam, hogy csapkodjam is a térdem, vagy csak szimplán sírva nevessek...
több mint 11 éve
Persze hogy fel van nagyítva, Mo-n élünk. Ettől függetlenül én nem akarom hogy egy Albán-Szerb legyen a példa a lelátón mert milyen látványos volt a tűz és mekkora volt a hangulat.Nem,csak ha mindenki köztörvényes bűnözőknek titulálja a hoolokat,akkor ezeket minek?Terroristának?www.nemzetisport.hu/foci_eb_2016/a-szerb-alban-balhe-fotokon-es-videon-szekkel-vert-jatekos-lincshangulat-2369993Ha valaki ellop 100 milliót , akkor meg beírod majd hogy nálunk meg azért sírnak mert elloptak 1-et?Toca
nálunk meg sírnak 2 hanggránát meg 2 füst után..Kenny
Arra céloztam ezzel a linkkel,hogy itthon kicsit minden fel van nagyítva.Amióta Újpesten berohantak Bedét verni azóta nem nagyon volt atrocitás a pályán.De nem akarom előhozni a régi vitát,mindenki tudja hogy a szurkolók a legnagyobb ellenségei a mai magyar focinak.Kenny
Én értem a ti álláspontotokat is, van is benne igazság, meg torzítás is, ahogy a másik oldalról is. De attól, hogy ők durvább dolgokat követnek el, még nem legitimizálja az itteniekét.
És tudom, hogy ultra és ultra között is van különbség és össze van mosva mindenki mindenkivel, de ha a közeg nem veti ki a balhés tagokat akkor ne várjon mást.
több mint 11 éve
ultrasliberi.hu/beszamolo-a-romania-magyarorszag-merkozesrol-avagy-magyarorszag-ultrai-es-huliganjai-bukarestben/Nem,csak ha mindenki köztörvényes bűnözőknek titulálja a hoolokat,akkor ezeket minek?Terroristának?www.nemzetisport.hu/foci_eb_2016/a-szerb-alban-balhe-fotokon-es-videon-szekkel-vert-jatekos-lincshangulat-2369993Ha valaki ellop 100 milliót , akkor meg beírod majd hogy nálunk meg azért sírnak mert elloptak 1-et?Toca
nálunk meg sírnak 2 hanggránát meg 2 füst után..Kenny
Arra céloztam ezzel a linkkel,hogy itthon kicsit minden fel van nagyítva.Amióta Újpesten berohantak Bedét verni azóta nem nagyon volt atrocitás a pályán.De nem akarom előhozni a régi vitát,mindenki tudja hogy a szurkolók a legnagyobb ellenségei a mai magyar focinak.Kenny
Miért, szerinted ezek mik, ha nem köztörvényes bűnözők?

