Soccer
41 feliratkozó
több mint 14 éve
egyik kutya, másik eb.mindkettő ugyanolyan sáros ebben a storyban mint a másik. az én fejembe meg az nem fér, hogy ezt miként képzelik, és hogy egyesek még védik is a feleket.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 14 éve
Azért remélem sokan elgondolkoznak a tegnapi meccs és nyilatkozatok után, hogy jelenleg ki a világ egyik, hanem a legjobb edzője. Nem José Mourinho. A vérlázító, pökhendi nyilatkozatával nagyon nagy öngólt rúgott, míg Pep a következőt mondta:ráadásul ilyet nyilatkozik, hogy a labdaszedők mekkora köcsögök voltak, mi ez már?
„A képek magukért beszélnek, vannak dolgok, amelyeket nem szabadna megtenni. Rosszul végződhet, ha nem vetünk véget ennek. Én szólhatok a játékosaimnak, és a lehető legjobban viselkedhetek, bár nem szeretnék senkinek sem leckét adni. A Madridnak nincs miért ünnepelnie minket, és megvárnia, hogy megkapjuk a trófeát. Mourinhónak nem kell ismernie Tito Vilanovát, noha én ismerem Karankát és Rui Faríát. Számunkra Tito nagyon fontos: kisebb csapatoknál kezdett dolgozni, most itt van velünk, és nélküle nem tartanánk itt."
Ennyi a történet. Mourinho arrogáns viselkedése ráragad a játékosaira is, és amíg ő lesz ott az edző, addig nem lesz szerethető a csapat. Állítom, hogy ő adta meg a jelet Marcelo-nak, hogy gyilkolhat. Simán kinézem belőle.
Lehet, hogy régen nagy edző volt, de teljesen elszállt és szépen csúszik lefelé...JC6
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Azért remélem sokan elgondolkoznak a tegnapi meccs és nyilatkozatok után, hogy jelenleg ki a világ egyik, hanem a legjobb edzője. Nem José Mourinho. A vérlázító, pökhendi nyilatkozatával nagyon nagy öngólt rúgott, míg Pep a következőt mondta: „A képek magukért beszélnek, vannak dolgok, amelyeket nem szabadna megtenni. Rosszul végződhet, ha nem vetünk véget ennek. Én szólhatok a játékosaimnak, és a lehető legjobban viselkedhetek, bár nem szeretnék senkinek sem leckét adni. A Madridnak nincs miért ünnepelnie minket, és megvárnia, hogy megkapjuk a trófeát. Mourinhónak nem kell ismernie Tito Vilanovát, noha én ismerem Karankát és Rui Faríát. Számunkra Tito nagyon fontos: kisebb csapatoknál kezdett dolgozni, most itt van velünk, és nélküle nem tartanánk itt."
Ennyi a történet. Mourinho arrogáns viselkedése ráragad a játékosaira is, és amíg ő lesz ott az edző, addig nem lesz szerethető a csapat. Állítom, hogy ő adta meg a jelet Marcelo-nak, hogy gyilkolhat. Simán kinézem belőle.
Lehet, hogy régen nagy edző volt, de teljesen elszállt és szépen csúszik lefelé...
több mint 14 éve
Tegnap kint voltam a Siófok-Vidi meccsen, az első kb. 15 percet nem láttam, késve értem oda. Íme az én személyes véleményem:
Összességében a Vidi minőségibb játékot mutatott, főleg középpályán, azonban sztem Nekünk (Siófok) több helyzetünk volt. 1. félidő végén többször is vezethettünk volna, a Vidi kapusa nagyokat védett, főleg a szögleteknél. 2. félidőben sztem jobbak voltunk, de a végén a Vidi felpörgött, a szurkolók is keményen bíztatták őket, elég para volt siófoki szempontból, de megúsztuk.
Nem volt rossz meccs, voltak izgalmak, egymás faragása, helyzetek is akadtak amik kimaradtak, a Vidi még egy öngólt is majdnem összehozott, viszont gólok nem ártottak volna....
A két csapat majdnem egy szinten volt, sztem ez a Vidi szempontjából cink. Akár nyerhettünk is volna, én az 1 pontnak is örülök és az is jó volt, hogy újra fullon volt a siófoki "stadion".
"You're never a loser until you quit trying."- Mike Ditka
több mint 14 éve
Németországban címlap..hogy még olyat nem láttak, mint, ahogy David Víja megüti Özil-t.... alattomos köcsög gyerek... Amadeus91Azt, h meglökte? Huha, olyat aztán tényleg senki sem csinált még...
több mint 14 éve
3-1-es vereség az 1. meccsen a Kaposvár ellen, picsába 😕
több mint 14 éve
Németországban címlap..hogy még olyat nem láttak, mint, ahogy David Víja megüti Özil-t.... alattomos köcsög gyerek... ezért rühellem a Barcát meg a spanyolokat... fetreng az összes aztán még sunyi is egyik másik.
több mint 14 éve
Nyilván nem azért fogta az arcát,mert meglökte...lol mit kapott? meglökte? és erre a törökgyereket nyócan nembírták levinni a pályáról...vicc azis, inkább focizott volna...braxa88Én az öziles dologra lennék nagyon kíváncsi még mindig. Visszanézve párszor a videót úgy látszik, hogy Piquének szövegel és mutogat, de a dolog előzménye nem látszik.Schleckhttp://www.youtube.com/watch?v=UqSAY8DbIh8
Ezen látszódik kb 0:06nál,hogy Villától kap egy elég faszát :/JoeyPorter
több mint 14 éve
Ehhez bazmeg azért pofa kell...ezt honnan idézted? mert tegnap nem ezt nyilatkozta
„Az első perctől az utolsóig látványos mérkőzés volt. Nem tudok mást mondani. De a második félidő első percétől kezdve a labdaszedők bujkáltak. Ez kiscsapatoknál szokott előfordulni, amikor bajban vannak. Pepe és Marcelo nagy meccset játszott. A bíró azért van, hogy megbüntesse azokat a szabálytalanságokat, amelyeket lát. Pepének úgy adtak sárga lapot, hogy semmi különöset nem csinált. Marcelo pirosat kapott – mindannyian tudjuk, hogyan végződnek a pálya egy bizonyos részén történő belépők" – mondta Mourinho, aki tagadta, hogy belenyúlt Tito Vilanova szemébe, akinek a nevét sem tudta.somoskovig
szerk.
oké,megvan. ez már mai.
magát teszi inkább hülyévé,minth azt mondja,elszállt a 2 borsónyi agyú brazil újfent.
több mint 14 éve
Ehhez bazmeg azért pofa kell...A világ legnézettebb sportjának egyik élcsapat-edzője 😛, egyszer úgyis elkapják egy sötét sikátorban.
„Az első perctől az utolsóig látványos mérkőzés volt. Nem tudok mást mondani. De a második félidő első percétől kezdve a labdaszedők bujkáltak. Ez kiscsapatoknál szokott előfordulni, amikor bajban vannak. Pepe és Marcelo nagy meccset játszott. A bíró azért van, hogy megbüntesse azokat a szabálytalanságokat, amelyeket lát. Pepének úgy adtak sárga lapot, hogy semmi különöset nem csinált. Marcelo pirosat kapott – mindannyian tudjuk, hogyan végződnek a pálya egy bizonyos részén történő belépők" – mondta Mourinho, aki tagadta, hogy belenyúlt Tito Vilanova szemébe, akinek a nevét sem tudta.somoskovig
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 14 éve
lol mit kapott? meglökte? és erre a törökgyereket nyócan nembírták levinni a pályáról...vicc azis, inkább focizott volna...Én az öziles dologra lennék nagyon kíváncsi még mindig. Visszanézve párszor a videót úgy látszik, hogy Piquének szövegel és mutogat, de a dolog előzménye nem látszik.Schleckhttp://www.youtube.com/watch?v=UqSAY8DbIh8
Ezen látszódik kb 0:06nál,hogy Villától kap egy elég faszát :/JoeyPorter
több mint 14 éve
Ehhez bazmeg azért pofa kell...„Az első perctől az utolsóig látványos mérkőzés volt. Nem tudok mást mondani. De a második félidő első percétől kezdve a labdaszedők bujkáltak. Ez kiscsapatoknál szokott előfordulni, amikor bajban vannak. Pepe és Marcelo nagy meccset játszott. A bíró azért van, hogy megbüntesse azokat a szabálytalanságokat, amelyeket lát. Pepének úgy adtak sárga lapot, hogy semmi különöset nem csinált. Marcelo pirosat kapott – mindannyian tudjuk, hogyan végződnek a pálya egy bizonyos részén történő belépők" – mondta Mourinho, aki tagadta, hogy belenyúlt Tito Vilanova szemébe, akinek a nevét sem tudta.
több mint 14 éve
biztos megérdemelte, végig járt a pofája a balhénál is, de amúgy a meccsen is, valamit odaszólhatott gondolom
több mint 14 éve
Én az öziles dologra lennék nagyon kíváncsi még mindig. Visszanézve párszor a videót úgy látszik, hogy Piquének szövegel és mutogat, de a dolog előzménye nem látszik.Schleckhttp://www.youtube.com/watch?v=UqSAY8DbIh8
Ezen látszódik kb 0:06nál,hogy Villától kap egy elég faszát :/
több mint 14 éve
Ez a CCL elég komolytalan részünkről, nem tetszett az első meccs, hiába győztünk 3-2-re. Eleve a fél csapat nem játszott, és a hétvégi bajnokira tartalékoltuk az öregeket, és az elején nagyon úgy tűnt, hogy lenézzük a salvadoriakat, és csak az arcot küldtük ki a pályára, pedig technikailag sokkal jobbak voltunk, ők viszont motiváltan küzdöttek - szerintem számukra sokkal többet jelent egy ilyen nemzetközi kupa, mert ők nem az MLS-ben játszanak hétről hétre, meg akarták most mutatni magukat.Tíz másoperc után egy tizenegyesből vezettek; ahogy elkezdtünk játszani, egyenlítettünk; utána Pickens oda adott egy labdát az ellenfélnek, 1-2; Moor összehozott még egy penalty-t, amit elsőre be is fújtak, utána a nagy tudású asszisztens megállapította, hogy szimulálás volt - lehet, hogy a szabálytalanság nem volt olyan komoly, de elkaszálta kicsit, és tuti nem színészkedett a srác, mert Moor véletlen rálépett, ahogy elesett és át akart lépni felette, ekkor sérült meg, hordágy, kisautó minden volt, de "színészkedett", LOL, mindenesetre nem lett tizi; aztán egy fejesnél felugrottak ketten és a salvadori orrba verte Moor-t - azonnali red card, ejha; szünet előtt egyből egyenlítettünk, 2-2; a második félidő elején pedig bevittük a GWG-t, onnantól cicázós edzést tartottunk kb.
Kandji két góllal tért vissza az első kezdő meccsén az ACL után, neki nagyon örültem, ő volt kb az egyetlen játékosunk, aki hajtott a meccsen, a harmadik gólt pedig a szintén sokat mellőzött Akpan lőtte.
Ezek után hétvégén a Chivas USA-t le kell győzni, ha már ennyire tartalékolunk rá.
Jövő kedden pedig a hondurasi Real Espana ellen szerintem komolyabb erőfeszítésre lesz szükség idegenben.
több mint 14 éve
hát ez a Mou-s kép nagyon odaver, mindjárt kirúgnak a munkahelyemről úgy röhögök (bajszos nagyon király) 😂 Elég beteg személyiség lehet José ha egy ilyet rezzenéstelen arccal megcsinál, csodálom hogy csak ellökte az ürge és nem kezdte el püfölni. Mivel eddig mindig kikapott szegény a Nou Campban nem lett volna fair a küzdelem 😀
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 14 éve
majd ha nem ő kapja az aranylabdát, akkor veri meg 😀én már igazán egy sztár bunyót akarok látni...mondjuk ah C.Ronaldo elkalapálja Messi-t vagy valami ilyesmi. Ez is poén..de nem akkora már. 😀Amadeus91Azt bírom, hogy a sztárok csak pofáznak, de a cserekapus fojtogatja a másik csapat sokadedzőjét 😀 😀 😀 Annyira tipikus.Amadeus91Hát ha a valaha focipályák közelébe került egyik legnagyobb tahóról van szó, akkor ez főleg várható. 😀Schleck
most mire föl akarja megverni? elvégre népszerűss a fészbuk alapján, mint Messi 😀
több mint 14 éve
Ezek a fejek mind zseniálisak:
Nem tudom ki a bajusz középen, de priceless.
Ahogy Mourinho higgadt mozdulata is a rezzenéstelen arcú Dirty Harryt, vagy Segalt idézi, mintha egy legyet nyomna agyon tökéletesen érzelemmentesen, plüfty.
több mint 14 éve
én már igazán egy sztár bunyót akarok látni...mondjuk ah C.Ronaldo elkalapálja Messi-t vagy valami ilyesmi. Ez is poén..de nem akkora már. 😀Azt bírom, hogy a sztárok csak pofáznak, de a cserekapus fojtogatja a másik csapat sokadedzőjét 😀 😀 😀 Annyira tipikus.Amadeus91Hát ha a valaha focipályák közelébe került egyik legnagyobb tahóról van szó, akkor ez főleg várható. 😀Schleck
több mint 14 éve
Azt bírom, hogy a sztárok csak pofáznak, de a cserekapus fojtogatja a másik csapat sokadedzőjét 😀 😀 😀 Annyira tipikus.Amadeus91Hát ha a valaha focipályák közelébe került egyik legnagyobb tahóról van szó, akkor ez főleg várható. 😀
több mint 14 éve
Azt bírom, hogy a sztárok csak pofáznak, de a cserekapus fojtogatja a másik csapat sokadedzőjét 😀 😀 😀 Annyira tipikus.
több mint 14 éve
Én az öziles dologra lennék nagyon kíváncsi még mindig. Visszanézve párszor a videót úgy látszik, hogy Piquének szövegel és mutogat, de a dolog előzménye nem látszik.
több mint 14 éve
A bunyó nincs fent még? A gólokat már láttam 😀Hannihttp://www.nemzetisport.hu/nso_hirek/video-tomegverekedes-alakult-ki-az-el-clasicon-marcelo-belepoje-utan-2090985
Én is ezt vártam 😀 😀 😀 😀
több mint 14 éve
nem úgy láttam,hogy ott vannak végigdehogynem, ott voltak végig... egyszerűen csak van néhány hentes, akik nem bírják elviselni a vereséget és főleg a Barca-Real rivalizálással járó dolgokat és nem bírja magát visszafogni.. egyrészt... de azért nem véletlen, hogy folyton ugyanazzal a 2-3 játékossal vannak ezek a problémák, mondjuk mert alapból hentesek, mint Pepe, vagy buták, mint a tök... mint Marcelohatalmas a különbség... a Barca fejben nincs ott a meccsen és egálban van a Reallal, amelyik küzd, hajt és mindent bevet... én legalábbis ezt láttam... és ha meg a Barca fejben ott van... nem sok sansza lesz a Madridnak, úgy gondolom... és hatalmas szopás, mert brutálisan jók, de még ez is kevés ehhez a BarcáhozStezén tulajdonképpen tanácstalannak láttam a Barcat az első meccsen,a mákos Messi gólt azért ne aposztrofáljuk már tudásnak....
a Madrid meg nincs ott fejben,ez a meccs végén is látszott,akik ott vannak,azok nem csinálnak ilyet a 94.percben,legyenek bármilyen frusztráltak is...
jobb még a Barca,ezt nem vitatom,de a Realra kiváncsi leszek,hogy mit tud kezdeni a helyzettelNewman
mert Marcelo meg úgy gondolja, hogy divat utálni a Barcát, eképp ha szarban vagyunk, törjük is el a másik lábát..Stez
akik ott vannak végig,azok nem csak 1 gólt rúgnak 10 ziccerből.....szerintem,mert ez a Realnál csak bénaság,a Barcanál meg az,hogy nincsenek ott fejben,ezt már ismerjük
na mind1,a Barca még mindig jobb,a lélektani fölényről inkább ne is beszéljünk,elég szar lehet a Real játékosoknak ellenük játszani
a lényeg,hogy az Arsenal ütni fog mindenkit 😂
több mint 14 éve
A bunyó nincs fent még? A gólokat már láttam 😀


