Sorozatok
32 feliratkozó
több mint 12 éve
Kurvajó volt ez a mother sorozatzáró. 9ből sajnos csak az első 2-3 évad utána talán 10 rész ha jó volt, de lehet h ezzel is sokat mondok.
Azonban a befejezés tetszett.
több mint 12 éve
Nekem ma lesz meg a 15-16. rész.Várom.
Amúgy igen, még éveken át el lehet ezt a dolgot teríteni, van még benne szufla😊
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 12 éve
Bőven van még muníció az 5. évadra is, többet vártam, de összességében tetszett, sok kérdést lebegtetnek még, az utolsó 10 perc teljes feszültségben telt, na meg az eleje is.Nálam összességében az évad olyan 7-8 pont közötti. Nem volt rossz, na. Esetenként többet vártam, de nem vagyok elégedetlen.
több mint 12 éve
TWDHát kicsit többet vártam így évadzárónak, de azt elérték, hogy várjam a kövi évadot is.
| Rick megőrülése tetszett, meg a végén is ahogy mondja, hogy rossz emberekkel húztak újat a Governor theme-re, kíváncsi leszek kövi évadra teljesen átmegy-e Kormányzóba. Ahogy kinyírta Joe-t az nagyon brutál volt.
Azt eltaláltam, hogy kannibálok lesznek a Terminusiak, de azt nem, hogy kik halnak meg, ugyanis senki nem halt meg! Vagyis Joék teljesen, de a főbb szereplők közül mindenki életben maradt. Pedig a végén ahogy Carl sétált oda a vagonhoz azt hittem kap egy headshotot. Am ezek a kannibálok még szarabbak is, mint a zombik, mindkettő embert eszik, de ezek még okosak is. xD
Ami nem tetszett az a kicsit sok flashback és, hogy csak 10-15 percet kaptunk Terminusból.
Sajnos továbbra sem derült ki, hogy hol van Beth (akiről úgynézki Daryl azt hiszi, hogy elhagyta, vagy csak direkt nem mondta, hogy elrabolták, passz) és, hogy merre járnak Carolék.
Összességében sztem jó évad volt, az évad eleje is tetszett, főleg a horrorosabb részek a zuhanyzóban összeeső gyerekkel, meg a karantén cella blokkal, egyedül a Governor szál nem jött be. A második felében a mászkálós, beszélgetős karakter építgetős részek is jók voltak, és Terminust is jól felvezették. Örülök, hogy annak ellenére, hogy ezzel az utolsó résszel megint egyértelművé tették, hogy Rick a főszereplő, azért évad közben jópár részből kihagyták és más karaktereket is kicsit felpusholtak. Összességében 8/10. |
több mint 12 éve
2. évad meg van valahol szinkronos verzióban???Tegnap este nekiugrottam a Person of interest - A célszemély első évadának, 4 részt "bevágtam" belőle gyorsba. 😊kishaszijó cucc, én is már több, mint egy éve pörgetem
az eleje pedig még csak a bemelegítés, részről-részre erősödik a sorozat 😊Newman
Nem gond, ha nincs, szeretem eredeti nyelven nézni a sorozatokat, de ennél a sorozatnál nagyon passzol Széles Tamás Caviezelnek és Besenczi Árpád M. Emersonnak - de Fusconak is Várkonyi András.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 12 éve
A Sirens eheti részében kamu Falcons-Bucs meccset néztek:- Glennon from the shotgun...
- Win it. No! Interception!
- Falcon ball! That is the third turnover this game, And Glennon is not impressing his coaches at this point. Interception, one fumble. The ball is turned over for the third time...
Felhívja telefonon a meleg haverja:
-Hey, what's the score on the Atlanta-Tampa bay game?
-Shitty helmets 17, shittier helmets in pewter pants 3.
-The buccaneers are the worst. If they got a gay player on Tampa Bay, he ain't coming out of the closet till he gets traded to a team with better uniforms.
több mint 12 éve
Kicsit megvédve a BK-t, ami groteszk már önmagában, de ebben ugye elég sok nevesincs valaki kezdte el tolni a valamit, és sok mindent fel lehet róni a sorozatnak, de visszanézve - korábban volt valamikor ilyen visszaidézős cucc -, rengeteget fejlődött sok szereplő, már ami a színészetet jelenti. A Szomszédok meg gyakorlatilag fullra volt igazi színésszel, mégis egy konstans fosch volt igen sok részen át, nulla fejlődés, nulla teljesítménnyel. Szerintem pl. ebben simán világrekorder Szomszédok.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 12 éve
Hannibal 2x05Aztakettébaszottkurvaélet. Eddig nálan minden rész jobb volt, mint az előző, pedig már az évad első része is nagyon erős volt...
több mint 12 éve
Hannibal legújabb része... HÚÚÚH és még egyszer HÚÚÚH. Aztaqwa.
több mint 12 éve
Namármost az, hogy valami gagyi, a magyar tévézésben kvázi garancia a sikerre. Szomszédok, Barátok Közt, és hosszan lehetne folytatni. Be vagyunk oltva jó ízlés ellen.
Mindig jövőre
több mint 12 éve
Belegondoltam, és a hideg ráz, hogy a mai "fiatal színészgeneráció" - már akit a tv2 meg az rtl mutogat nekünk ekképpen, és ez persze köszönőviszonyban nincs a színvonallal - játsszák el a régi nagyok szerepeit. Berényi Miklós mint fiatal Magenheim, mi? Persze, akkor inkább tényleg ne. 😀engem jobban érdekelne Taki bácsiék nemi élete. ja, nem...ultimate királyság. pont tegnap jutott eszembe, mekkora előzménysorozatot lehetne hozzá kreálni, lenne nézettsége gazdagon.,Én talán előbb is.kishasziNeked. Én az első évad közepén kaszaltam.Eazzyolyanok ezek a trailerek, h bárki megnézi, az belekezd a sorozatba. messze nincs ehhez fogható sorozat TVbenbraxa881 volt,úgy hívták,hogy Lost.Kenny
Ha valaki 'semmihez nem fogható' sorozatról beszél, és nem a Wire-ről van szó... akkor ott mindig elszomorodok picit 😕
(egyéb, határesetként talán ha jó hangulatban vagyok elfogadható válaszok: Sopranos, Futurama... illetve Szomszédok!)Igor
Sosem gondolkozott rajta senki, hogyan ismerkedtek össze Vágásiék? Hogy töltötték együtt fiatalkorukat Mágenheimék, még az agyhalott gyerekük érkezése előtt? Vagy Böhm hogyan ment nyugdíjba a redvás szocializmusban? Sümeghy utolsó percei az Operában?
😀😀😀berger90
de a Szomszédok báját pont az adta, hogy milyen bénán (mai szemmel persze) volt megcsinálva, és ha legyártanának egy előzményt hozzá, az már - gyanítom - nem a megszokott _minőség_ lenne.
(múltkor pont egy olyan oldalra tévedtem, ahol Alma a becsületsüllyesztő teraszára dobott kézigránátot csuklóból arrébb dobja, aztán a négysávos másik oldalán álló Lada vagy mi hirtelen felrobban. priceless. pont, mint az a bábura hajazó munkás, aki beköltözés előtt suhan el az ablak előtt, és még beszélgetni is tud utána Mágenheim dokival, mielőtt berakják a Zsukba.)slowmotion
A második bekezdéshez pedig:
www.youtube.com/watch?v=oUa0n_Es94U
Mindig jövőre
több mint 12 éve
Én már gyerekként is vérgagyinak gondoltam. Főleg a végén lévő bölcseleteket. Taki bácsi viszont király volt mindig is.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 12 éve
engem jobban érdekelne Taki bácsiék nemi élete. ja, nem...ultimate királyság. pont tegnap jutott eszembe, mekkora előzménysorozatot lehetne hozzá kreálni, lenne nézettsége gazdagon.,Én talán előbb is.kishasziNeked. Én az első évad közepén kaszaltam.Eazzyolyanok ezek a trailerek, h bárki megnézi, az belekezd a sorozatba. messze nincs ehhez fogható sorozat TVbenbraxa881 volt,úgy hívták,hogy Lost.Kenny
Ha valaki 'semmihez nem fogható' sorozatról beszél, és nem a Wire-ről van szó... akkor ott mindig elszomorodok picit 😕
(egyéb, határesetként talán ha jó hangulatban vagyok elfogadható válaszok: Sopranos, Futurama... illetve Szomszédok!)Igor
Sosem gondolkozott rajta senki, hogyan ismerkedtek össze Vágásiék? Hogy töltötték együtt fiatalkorukat Mágenheimék, még az agyhalott gyerekük érkezése előtt? Vagy Böhm hogyan ment nyugdíjba a redvás szocializmusban? Sümeghy utolsó percei az Operában?
😀😀😀berger90
de a Szomszédok báját pont az adta, hogy milyen bénán (mai szemmel persze) volt megcsinálva, és ha legyártanának egy előzményt hozzá, az már - gyanítom - nem a megszokott _minőség_ lenne.
(múltkor pont egy olyan oldalra tévedtem, ahol Alma a becsületsüllyesztő teraszára dobott kézigránátot csuklóból arrébb dobja, aztán a négysávos másik oldalán álló Lada vagy mi hirtelen felrobban. priceless. pont, mint az a bábura hajazó munkás, aki beköltözés előtt suhan el az ablak előtt, és még beszélgetni is tud utána Mágenheim dokival, mielőtt berakják a Zsukba.)
több mint 12 éve
ultimate királyság. pont tegnap jutott eszembe, mekkora előzménysorozatot lehetne hozzá kreálni, lenne nézettsége gazdagon.,Én talán előbb is.kishasziNeked. Én az első évad közepén kaszaltam.Eazzyolyanok ezek a trailerek, h bárki megnézi, az belekezd a sorozatba. messze nincs ehhez fogható sorozat TVbenbraxa881 volt,úgy hívták,hogy Lost.Kenny
Ha valaki 'semmihez nem fogható' sorozatról beszél, és nem a Wire-ről van szó... akkor ott mindig elszomorodok picit 😕
(egyéb, határesetként talán ha jó hangulatban vagyok elfogadható válaszok: Sopranos, Futurama... illetve Szomszédok!)Igor
Sosem gondolkozott rajta senki, hogyan ismerkedtek össze Vágásiék? Hogy töltötték együtt fiatalkorukat Mágenheimék, még az agyhalott gyerekük érkezése előtt? Vagy Böhm hogyan ment nyugdíjba a redvás szocializmusban? Sümeghy utolsó percei az Operában?
😀😀😀
Mindig jövőre
több mint 12 éve
,Én talán előbb is.kishasziNeked. Én az első évad közepén kaszaltam.Eazzyolyanok ezek a trailerek, h bárki megnézi, az belekezd a sorozatba. messze nincs ehhez fogható sorozat TVbenbraxa881 volt,úgy hívták,hogy Lost.Kenny
Ha valaki 'semmihez nem fogható' sorozatról beszél, és nem a Wire-ről van szó... akkor ott mindig elszomorodok picit 😕
(egyéb, határesetként talán ha jó hangulatban vagyok elfogadható válaszok: Sopranos, Futurama... illetve Szomszédok!)
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 12 éve
East Dillon Lions - still better team than the Jacksonville Jaguars 😊(FNL 4. évad elején tartok)

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 12 éve
Én talán előbb is.Neked. Én az első évad közepén kaszaltam.Eazzyolyanok ezek a trailerek, h bárki megnézi, az belekezd a sorozatba. messze nincs ehhez fogható sorozat TVbenbraxa881 volt,úgy hívták,hogy Lost.Kenny
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 12 éve
hidd el,ha újra elkezdenéd nézni rákattannál és ha lenne időd ledarálnád nagyon gyorsan.Neked. Én az első évad közepén kaszaltam.Eazzyolyanok ezek a trailerek, h bárki megnézi, az belekezd a sorozatba. messze nincs ehhez fogható sorozat TVbenbraxa881 volt,úgy hívták,hogy Lost.Kenny
Én a SoA-t kezdtem el háromszor mire rájöttem az ízére,azóta top1 sorozat.
több mint 12 éve
Neked. Én az első évad közepén kaszaltam.olyanok ezek a trailerek, h bárki megnézi, az belekezd a sorozatba. messze nincs ehhez fogható sorozat TVbenbraxa881 volt,úgy hívták,hogy Lost.Kenny
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 12 éve
1 volt,úgy hívták,hogy Lost.Április 6!!!olyanok ezek a trailerek, h bárki megnézi, az belekezd a sorozatba. messze nincs ehhez fogható sorozat TVbenbraxa88
Newman
több mint 12 éve
Április 6!!!olyanok ezek a trailerek, h bárki megnézi, az belekezd a sorozatba. messze nincs ehhez fogható sorozat TVben
Newman
több mint 12 éve
| Mi lenne ha innentől boldogan élne Sashaval? mint Maggie és Glen, vagy azt csak nekik lehet? xD Am lehet igazad van, de ha T-Dog túlélt egy évadzárót akkor Bobnak is meglesz. 😀 Terminust demonstrálni meg nálam továbbra is Beth a "nyerő".| Nekem Bob pont olyan karakter, aki csak ezért lett felépítve. Mármint a fináléra. Gondolj bele: egyedül volt, csapatba került, becsajozott, innentől nagyon nem lehet feljebb neki. Valószínűleg rajta fogják demonstrálni a terminusi szokásokat. Vagy csak rosszkor lesz rossz helyen, amikor a SoZ megérkezik.| Ez a hős Daryl megmenti dolog eszembe is jutott, de valahogy TWD idegen lenne, mármint itt nem szoktak ilyen totál egyértelmű happy endes dolgok történni. 😀 De legyen igazad. Carolt pusztán azért írtam, mert eddig kb. mindenki elhullott körülötte akit megszeretett, előbb utóbb Ő jön. 😀 Eugenenal nem tudom milyen csavart hozhatnának azon kívül, hogy kiderül, hogy végig kamuzott, esélytelen sztem, hogy tényleg tudna bármit is. (képregényt csak első három részig olvastam szal ha Te esetleg onnan tudsz valamit akkor nem szóltam) Joék bandája oké, hogy elhullik, Őket nem számoltam, mert Joen kívül kb. mindenki csak mellékszereplő, Joe meg sztem marad. Bobal még kezdenek valamit, nem hiszem, hogy azért kapott volna ennyi szerepet, hogy aztán kinyírják csak úgy az évadzáró kedvéért, Tynak meg már épp elég volt a csaja elvesztése nem értem miért kéne még a tesót is megölni. | Raven17TWD:| Áh, tökre nem értek egyet. Csak a kannibálokkal, hetek óta érzem velük kapcsolatban a sülthús szagát. Beth szerintem nem lesz para, simán csak hűtőben van tippre, aztán hős Daryl jól megmentheti majd onnét. Carol se fog elhullani, a vezeklése megvolt az előző héten, ráadásul jelenleg ő a legerősebb karakter, nem lesz baja. Eugene se fog elesni, mert az ő sztorijában lesz kettő nagyon király csavar, azokat meg nem fogják kihagyni a készítők. Tarával lehetnek gondok, mert így igazából nem kell sidekicknek lennie tovább, innentől csak feleslegesen lógna a levegőben. A Sons of Zombieapocalypse nagy részétől viszont búcsúzni fogunk szerintem, akárcsak a Sasha/Részegnéger kombó egyikétől. Akkora hentelést most nem várok, de aranyosan megágyaztak a végnek. | shawnka
Utálom is meg szeretem is ezeket a fevezető részeket az évadzáróhoz, szeretem, mert pl. mai is jó rész volt, utálom, mert most rohadtul megnézném egyből az utolsó részt és nagyon utálom, mert uccsó rész után csak októberben lesz folytatás. 😀
Kíváncsi leszek eltalálom-e, hogy mi lesz a | Terminus, de tippem szerint kannibálok gyülekezete, gyanúsan sütögetett ott az az öreg nő, meg régebbi részekben Michone talált egy véres festményt is amin ez a nő volt szal tuti nem baráti vacsorázgatás lesz ebből. 😀 Külön morbid lenne ha kiderülne, hogy éppen Bethet sütögette a nőci, de remélem nem, köcsögség lenne ha Maggie meg Glen 100 évadon keresztül szeretgethetné egymást, Daryl meg végre kap valakit akivel nem a néma rednecket alakítja erre egyből kiírják mellőle...meg nekem tetszik a Daryl-Beth duó úgy, hogy márcsak ezért sem akarom, hogy most rögtön kinyomják Bethet, simán elnézném velük a spin-off sorozatot is.
az évad végi halál listára a tippek: Tara (akiről már egyébként azt hittem most meghal, dehát aztán jött a szupercsapat és "megmentették a világot" ), Beth, Carol, tudós csávó (aki meg 1000 %, hogy csak egy kamu gép, bár a mai részben egész jóarc volt, de továbbra se bírom a sunyi képét). | Raven17
A képregényekkel én teljesen up-to-date vagyok, nem tudom hol tartanak magyarul, de akkor ezek szerint még nem ott, ahol Eugene komolyabb szerepet kap 😀 | shawnka
Lehet már ott járnak csak Én abbahagytam 3 kötet után. |
több mint 12 éve
| Nekem Bob pont olyan karakter, aki csak ezért lett felépítve. Mármint a fináléra. Gondolj bele: egyedül volt, csapatba került, becsajozott, innentől nagyon nem lehet feljebb neki. Valószínűleg rajta fogják demonstrálni a terminusi szokásokat. Vagy csak rosszkor lesz rossz helyen, amikor a SoZ megérkezik.| Ez a hős Daryl megmenti dolog eszembe is jutott, de valahogy TWD idegen lenne, mármint itt nem szoktak ilyen totál egyértelmű happy endes dolgok történni. 😀 De legyen igazad. Carolt pusztán azért írtam, mert eddig kb. mindenki elhullott körülötte akit megszeretett, előbb utóbb Ő jön. 😀 Eugenenal nem tudom milyen csavart hozhatnának azon kívül, hogy kiderül, hogy végig kamuzott, esélytelen sztem, hogy tényleg tudna bármit is. (képregényt csak első három részig olvastam szal ha Te esetleg onnan tudsz valamit akkor nem szóltam) Joék bandája oké, hogy elhullik, Őket nem számoltam, mert Joen kívül kb. mindenki csak mellékszereplő, Joe meg sztem marad. Bobal még kezdenek valamit, nem hiszem, hogy azért kapott volna ennyi szerepet, hogy aztán kinyírják csak úgy az évadzáró kedvéért, Tynak meg már épp elég volt a csaja elvesztése nem értem miért kéne még a tesót is megölni. | Raven17TWD:| Áh, tökre nem értek egyet. Csak a kannibálokkal, hetek óta érzem velük kapcsolatban a sülthús szagát. Beth szerintem nem lesz para, simán csak hűtőben van tippre, aztán hős Daryl jól megmentheti majd onnét. Carol se fog elhullani, a vezeklése megvolt az előző héten, ráadásul jelenleg ő a legerősebb karakter, nem lesz baja. Eugene se fog elesni, mert az ő sztorijában lesz kettő nagyon király csavar, azokat meg nem fogják kihagyni a készítők. Tarával lehetnek gondok, mert így igazából nem kell sidekicknek lennie tovább, innentől csak feleslegesen lógna a levegőben. A Sons of Zombieapocalypse nagy részétől viszont búcsúzni fogunk szerintem, akárcsak a Sasha/Részegnéger kombó egyikétől. Akkora hentelést most nem várok, de aranyosan megágyaztak a végnek. | shawnka
Utálom is meg szeretem is ezeket a fevezető részeket az évadzáróhoz, szeretem, mert pl. mai is jó rész volt, utálom, mert most rohadtul megnézném egyből az utolsó részt és nagyon utálom, mert uccsó rész után csak októberben lesz folytatás. 😀
Kíváncsi leszek eltalálom-e, hogy mi lesz a | Terminus, de tippem szerint kannibálok gyülekezete, gyanúsan sütögetett ott az az öreg nő, meg régebbi részekben Michone talált egy véres festményt is amin ez a nő volt szal tuti nem baráti vacsorázgatás lesz ebből. 😀 Külön morbid lenne ha kiderülne, hogy éppen Bethet sütögette a nőci, de remélem nem, köcsögség lenne ha Maggie meg Glen 100 évadon keresztül szeretgethetné egymást, Daryl meg végre kap valakit akivel nem a néma rednecket alakítja erre egyből kiírják mellőle...meg nekem tetszik a Daryl-Beth duó úgy, hogy márcsak ezért sem akarom, hogy most rögtön kinyomják Bethet, simán elnézném velük a spin-off sorozatot is.
az évad végi halál listára a tippek: Tara (akiről már egyébként azt hittem most meghal, dehát aztán jött a szupercsapat és "megmentették a világot" ), Beth, Carol, tudós csávó (aki meg 1000 %, hogy csak egy kamu gép, bár a mai részben egész jóarc volt, de továbbra se bírom a sunyi képét). | Raven17
A képregényekkel én teljesen up-to-date vagyok, nem tudom hol tartanak magyarul, de akkor ezek szerint még nem ott, ahol Eugene komolyabb szerepet kap 😀 |