Világnézeti csevegő

8 feliratkozó

több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 591 — #NoStress
De mondok neked egy konkrét példát: valami ner-lovag megnézi, mert meg tudja nézni, hogy a rosszlányokról te többször voltál a Gizusnál, és hát ő is kúrogatta a Gizust, és nem tetszik neki, hogy te is megcuccoltad, így hát kapsz egy jó kis kellemes nav-ellenőrzést, vagy bármit. És máris anyagi, egzisztenciális károd származik.
warr_b
Nem érted te se a kérdést.
Nem az egyén oldaláról kérdem, hanem az államéról. Mi a haszna abból, ha tudja, hogy hol vagyok?
Ez a példád meg teljesen életszerűtlen. Egyrészt aki kurvázni jár leszarja, hogy a kurva mással mit csinál, hiszen ezért kurvázni jár, és nem csajozni, mert nem is érdekli, nem is terheli magát a kurva egyéb életével, másrészt volt már NAV-ellenőrzésem. Nem is egy. Nem származott belőle se anyagi, se egzisztenciális károm. Oké, némileg stresszes, leginkább az első, de ha nincs vaj a fejeden, nem tök homály a könyvelőd, akkor mi benne a para?
(Anyagi kár annyi ért, amennyi szerintük általam a költségvetést, azt meg secperc alatt befizettem, mert teljesen logikusnak tűnt az érvelésük, és havi 4ezer forintokról volt szó.)

Az meg, hogy mondjuk a kajarendelésnél a számlát ledarálod okés, de többször is írtam, nem a bűnözők kezébe kerülő helyadatokra gondolok. Annak a veszélyét elsőre is írtam, de itt állami helytudásról van szó végig. Gondolom nem azért darálsz, hogy az állam ne rakja össze, hogy hawaii vagy pepperonis pizzát rendeltél.
Sobri Jóska
Most ez komoly kérdés, hogy az államnak miért jó, ha minél többet tud az állampolgárairól?
Nem vagy te ilyen buta gyerek.
warr_b
Komoly kérdés, őszintén érdekel:
Miért gond, ha tudják, hogy hol vagyok?
Nem vagyok bűnöző, nem bujkálok, adót, járulékokat fizetem, nem konspirálok se az állam, se cégek ellen, nem vagyok se pedofil, se sorozatgyilkos, ami nekem titok, az másnak tök érdektelen. (Még jól is szavazok, de egy kádári pártállamban, vagy Kínában, ha ezen múlna, szavaznék bárkire, aki utána békénhagy.)
Persze, azt értem, hogy senkinek semmi köze hozzá, de az érdekel, hogy milyen valós hátránnyal járhat egy alapvetően jelentektelen, törvénykövető allampolgárra nézve?
Át is fordíthatom: Ki és miként tudna visszaélni azzal (nem bűnözőkre gondolok, akik lenullázzák a bankszámlát), ha mondjuk az elmúlt 1 éven összes helyinformációjával rendelkezne? (Mondjuk nem lenne túl változatos, Budapest, Zugló.)
Milyen hasznot tudna húzni ebből?
Illetve abból, ha a telomon, szgépemen tárolt összes adatra rálátása lenne?
Az oké, hogy velem kibaszhatna, de neki hol jönne vissza a befektetett idő, energia?
Sobri Jóska
Oké, én is megfordítom. Szerinted a jelenlegi kormányzat okos, ravasz, pragmatista, stb, igaz? Tehát feltehetőleg nem csinál olyan dolgokat, aminek nincs értelme. Na mármost, azt szerintem nyugodtan elfogadhatjuk, hogy ha akarják, tudnak rólad mindent, hogy merre jártál, kivel beszéltél, mit vásároltál. Akkor valami értelme, haszna csak kell hogy legyen, hisz ha nem lenne, nem csinálnák. Szerinted mire kellhetnek nekik ezek az adatok?
warr_b
Pont ez az én kérdésem is.
Minek nekik helyadatok rólam?
És mivel se nem tudok, se nem kapok rá választ, ez megdönti a premisszát, a kiindulópontot, miszerint tudnak rólam mindent.
Sobri Jóska
Ne viccelődjünk. Attól hogy nem tudsz róla, vagy nem tudod miért, még tudhatnak rólad igencsak sok mindent.
warr_b
De már írtam: ha mindent tudnak, akkor mi van?
Persze a titkaim nekem titkok, pl. nem verem nagydobra kinek a feleségét dugtam meg, de ez az állam szempontjából miért fontos?
sutianap is rámutatott, ha koncepciós módon "úgyis meg akarnak baszni", akkor meg is fognak. Akkor ürgebőrbe varrt gyíkemberekkel találkoztam, akár így volt, akár nem.
És emlékezz vissza a kiindulópontra: átlaggizinek, és tömegtominak nem mindegy, hogy a helyadatai egy állami ügynökség végtelen adatbázisában vannak?
Az elmúlt 20 évben, amióta a mobilszolgáltatók végtelen tárhelyekkel rendelkeznek minden mobilhívás rögzítve van. Ez ugye irreleváns, mert a kutyát nem érdekli, ahogy anyámmal beszélek egy órát, hogy mi van Esztikéékkel vagy Gáborékkal, vagy amikor te a nejeddel másfél órán keresztül forródróton vagytok, míg a Tescoban bolyongsz, de ha előkerül a nevem egy nagyvolumenű bűnügy során, akkor visszamenőleg meghallgathatóak a hívásaim, és kiderül, hogy beszéltem e Oleg bácsival, meg Pabloval Kolumbiából.
De magáról mindenki tudja, hogy előkerülhet e, és akié nem (ez a 99%) annak mi a para abban, ha látják, hogy ma itthon vagyok, tegnap meg lementem a sarki közértbe?

több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 591 — #NoStress
De mondok neked egy konkrét példát: valami ner-lovag megnézi, mert meg tudja nézni, hogy a rosszlányokról te többször voltál a Gizusnál, és hát ő is kúrogatta a Gizust, és nem tetszik neki, hogy te is megcuccoltad, így hát kapsz egy jó kis kellemes nav-ellenőrzést, vagy bármit. És máris anyagi, egzisztenciális károd származik.
warr_b
Nem érted te se a kérdést.
Nem az egyén oldaláról kérdem, hanem az államéról. Mi a haszna abból, ha tudja, hogy hol vagyok?
Ez a példád meg teljesen életszerűtlen. Egyrészt aki kurvázni jár leszarja, hogy a kurva mással mit csinál, hiszen ezért kurvázni jár, és nem csajozni, mert nem is érdekli, nem is terheli magát a kurva egyéb életével, másrészt volt már NAV-ellenőrzésem. Nem is egy. Nem származott belőle se anyagi, se egzisztenciális károm. Oké, némileg stresszes, leginkább az első, de ha nincs vaj a fejeden, nem tök homály a könyvelőd, akkor mi benne a para?
(Anyagi kár annyi ért, amennyi szerintük általam a költségvetést, azt meg secperc alatt befizettem, mert teljesen logikusnak tűnt az érvelésük, és havi 4ezer forintokról volt szó.)

Az meg, hogy mondjuk a kajarendelésnél a számlát ledarálod okés, de többször is írtam, nem a bűnözők kezébe kerülő helyadatokra gondolok. Annak a veszélyét elsőre is írtam, de itt állami helytudásról van szó végig. Gondolom nem azért darálsz, hogy az állam ne rakja össze, hogy hawaii vagy pepperonis pizzát rendeltél.
Sobri Jóska
Most ez komoly kérdés, hogy az államnak miért jó, ha minél többet tud az állampolgárairól?
Nem vagy te ilyen buta gyerek.
warr_b
Komoly kérdés, őszintén érdekel:
Miért gond, ha tudják, hogy hol vagyok?
Nem vagyok bűnöző, nem bujkálok, adót, járulékokat fizetem, nem konspirálok se az állam, se cégek ellen, nem vagyok se pedofil, se sorozatgyilkos, ami nekem titok, az másnak tök érdektelen. (Még jól is szavazok, de egy kádári pártállamban, vagy Kínában, ha ezen múlna, szavaznék bárkire, aki utána békénhagy.)
Persze, azt értem, hogy senkinek semmi köze hozzá, de az érdekel, hogy milyen valós hátránnyal járhat egy alapvetően jelentektelen, törvénykövető allampolgárra nézve?
Át is fordíthatom: Ki és miként tudna visszaélni azzal (nem bűnözőkre gondolok, akik lenullázzák a bankszámlát), ha mondjuk az elmúlt 1 éven összes helyinformációjával rendelkezne? (Mondjuk nem lenne túl változatos, Budapest, Zugló.)
Milyen hasznot tudna húzni ebből?
Illetve abból, ha a telomon, szgépemen tárolt összes adatra rálátása lenne?
Az oké, hogy velem kibaszhatna, de neki hol jönne vissza a befektetett idő, energia?
Sobri Jóska
egy helyen tartózkodtál több mikhránssal, nemzetközileg ismert embercsempész vagy
sutianap
???

Ha azt akarod jelezni, hogy mondvacsinált indokkal kiiktathatnak elfogadom, de minek tennének ilyet?
Egy random senki vagyok, adófizető, GDP-termelő. Oktalanul minek börtönözne be az állam, az nekik minusz, nem plusz.
Gondolkozzá! Az okozathoz logikus ok is kell.
Sobri Jóska
utbavagy, nem adtad el a céged 1 forintért, pedig épp egy hét múlva lesz egy rászabott közbeszerzés
sutianap
De ehhez minek tudni, hogy épp mikor hol vagyok?
Koncepciós ügyekhez koncepció kell, nem tényadat.
Látom, nem igazán áll össze, hogy mi az eredeti felvetés.

több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 24 478 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
De mondok neked egy konkrét példát: valami ner-lovag megnézi, mert meg tudja nézni, hogy a rosszlányokról te többször voltál a Gizusnál, és hát ő is kúrogatta a Gizust, és nem tetszik neki, hogy te is megcuccoltad, így hát kapsz egy jó kis kellemes nav-ellenőrzést, vagy bármit. És máris anyagi, egzisztenciális károd származik.
warr_b
Nem érted te se a kérdést.
Nem az egyén oldaláról kérdem, hanem az államéról. Mi a haszna abból, ha tudja, hogy hol vagyok?
Ez a példád meg teljesen életszerűtlen. Egyrészt aki kurvázni jár leszarja, hogy a kurva mással mit csinál, hiszen ezért kurvázni jár, és nem csajozni, mert nem is érdekli, nem is terheli magát a kurva egyéb életével, másrészt volt már NAV-ellenőrzésem. Nem is egy. Nem származott belőle se anyagi, se egzisztenciális károm. Oké, némileg stresszes, leginkább az első, de ha nincs vaj a fejeden, nem tök homály a könyvelőd, akkor mi benne a para?
(Anyagi kár annyi ért, amennyi szerintük általam a költségvetést, azt meg secperc alatt befizettem, mert teljesen logikusnak tűnt az érvelésük, és havi 4ezer forintokról volt szó.)

Az meg, hogy mondjuk a kajarendelésnél a számlát ledarálod okés, de többször is írtam, nem a bűnözők kezébe kerülő helyadatokra gondolok. Annak a veszélyét elsőre is írtam, de itt állami helytudásról van szó végig. Gondolom nem azért darálsz, hogy az állam ne rakja össze, hogy hawaii vagy pepperonis pizzát rendeltél.
Sobri Jóska
Most ez komoly kérdés, hogy az államnak miért jó, ha minél többet tud az állampolgárairól?
Nem vagy te ilyen buta gyerek.
warr_b
Komoly kérdés, őszintén érdekel:
Miért gond, ha tudják, hogy hol vagyok?
Nem vagyok bűnöző, nem bujkálok, adót, járulékokat fizetem, nem konspirálok se az állam, se cégek ellen, nem vagyok se pedofil, se sorozatgyilkos, ami nekem titok, az másnak tök érdektelen. (Még jól is szavazok, de egy kádári pártállamban, vagy Kínában, ha ezen múlna, szavaznék bárkire, aki utána békénhagy.)
Persze, azt értem, hogy senkinek semmi köze hozzá, de az érdekel, hogy milyen valós hátránnyal járhat egy alapvetően jelentektelen, törvénykövető allampolgárra nézve?
Át is fordíthatom: Ki és miként tudna visszaélni azzal (nem bűnözőkre gondolok, akik lenullázzák a bankszámlát), ha mondjuk az elmúlt 1 éven összes helyinformációjával rendelkezne? (Mondjuk nem lenne túl változatos, Budapest, Zugló.)
Milyen hasznot tudna húzni ebből?
Illetve abból, ha a telomon, szgépemen tárolt összes adatra rálátása lenne?
Az oké, hogy velem kibaszhatna, de neki hol jönne vissza a befektetett idő, energia?
Sobri Jóska
Oké, én is megfordítom. Szerinted a jelenlegi kormányzat okos, ravasz, pragmatista, stb, igaz? Tehát feltehetőleg nem csinál olyan dolgokat, aminek nincs értelme. Na mármost, azt szerintem nyugodtan elfogadhatjuk, hogy ha akarják, tudnak rólad mindent, hogy merre jártál, kivel beszéltél, mit vásároltál. Akkor valami értelme, haszna csak kell hogy legyen, hisz ha nem lenne, nem csinálnák. Szerinted mire kellhetnek nekik ezek az adatok?
warr_b
Pont ez az én kérdésem is.
Minek nekik helyadatok rólam?
És mivel se nem tudok, se nem kapok rá választ, ez megdönti a premisszát, a kiindulópontot, miszerint tudnak rólam mindent.
Sobri Jóska
Ne viccelődjünk. Attól hogy nem tudsz róla, vagy nem tudod miért, még tudhatnak rólad igencsak sok mindent.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 385 — capitaine du château de Vienne 1487

Aki nem hiszi, annak utánajárnak

nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 14 455 — beers & Packers
talán itt jobb helyen lesz a felvetés mint a politkában, oda linkeltem a partizán féle facebook videó 2. részét és utána olvastam most ez
 sg.hu/cikkek/it-tech/142050/a-lokacios-funkciok-letiltasat-javasolja-az-nsa

ugye önmagában a GPS kikapcsolása nem jelenti még azt hogy nem lehet lekövetni senkit, viszont tény hogy nehezebbé teszi
wifi és 3-4-5g torony infok alapján továbbra is be lehet azonosítani hogy pl milyen "kóddal" jön a készülékről adat
valamint pl ha böngészik az ember egy laptopon ott is le lehet követni hogy épp hol van attól függetlenül hogy a helyi adatokat engedélyezi-e vagy sem
ugye ez ellen lehet a VPN-t használni, csak ott meg ugye az van h elég sok VPN-ben benne van a keze kínának ergo kéne egy NSA VPN amit meg megint be lehet azonosítani közép távon hogy akkor ezek az IP-k lesznek az NSA IP-k

ergo ne használj semmilyen internetet és akkor nem lehet lekövetni 😀
Negritis

 www.youtube.com/watch?v=ZjogdKObxrI
baleknek jó leszel bármire.

És h miért te, miért ne?
briareos
A halozat csapdajaban sem egy rossz pelda.
ZoliMP
Ne feledkezzünk el a "megfigyeléses filmek" egyik klasszikusáról sem, Gene Hackman főszereplésével.
Magánbeszélgetés (1974), rendező: Coppola.
 port.hu/adatlap/film/tv/maganbeszelgetes-the-conversation/movie-3636
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 45 648 — The Mathematician
talán itt jobb helyen lesz a felvetés mint a politkában, oda linkeltem a partizán féle facebook videó 2. részét és utána olvastam most ez
 sg.hu/cikkek/it-tech/142050/a-lokacios-funkciok-letiltasat-javasolja-az-nsa

ugye önmagában a GPS kikapcsolása nem jelenti még azt hogy nem lehet lekövetni senkit, viszont tény hogy nehezebbé teszi
wifi és 3-4-5g torony infok alapján továbbra is be lehet azonosítani hogy pl milyen "kóddal" jön a készülékről adat
valamint pl ha böngészik az ember egy laptopon ott is le lehet követni hogy épp hol van attól függetlenül hogy a helyi adatokat engedélyezi-e vagy sem
ugye ez ellen lehet a VPN-t használni, csak ott meg ugye az van h elég sok VPN-ben benne van a keze kínának ergo kéne egy NSA VPN amit meg megint be lehet azonosítani közép távon hogy akkor ezek az IP-k lesznek az NSA IP-k

ergo ne használj semmilyen internetet és akkor nem lehet lekövetni 😀
Negritis
Félig tartozik ide, de annyira röhögök, mikor az utóbbi 10 évben Amerikában a gyilkosok 50%-át úgy kapják el, hogy lekövetik utólag a tornyok alapján a telefonjukat és így bukik az alibi.
Mert ennyire hülyék. Átmennek egy másik városba ölni, vagy elrejteni a holttestet, de viszik a telót, mert az kell 😀 Annyi dolguk lenne, hogy otthon hagyják és nagyon sokat el sem kapnának.
Chargers LT
viszont ugye ez kétélű dolog is lehet mert a telefon tud hamis alibit is teremteni
ahogy az arc felismerésen alapuló azonosítás is kétélű

mondjuk ilyenkor jönnek elő a régi krimik, thrillerek és hogy a mai világban mennyivel egyszerűbb lenne őket elkapni

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 11 356 — Jedi Master
talán itt jobb helyen lesz a felvetés mint a politkában, oda linkeltem a partizán féle facebook videó 2. részét és utána olvastam most ez
 sg.hu/cikkek/it-tech/142050/a-lokacios-funkciok-letiltasat-javasolja-az-nsa

ugye önmagában a GPS kikapcsolása nem jelenti még azt hogy nem lehet lekövetni senkit, viszont tény hogy nehezebbé teszi
wifi és 3-4-5g torony infok alapján továbbra is be lehet azonosítani hogy pl milyen "kóddal" jön a készülékről adat
valamint pl ha böngészik az ember egy laptopon ott is le lehet követni hogy épp hol van attól függetlenül hogy a helyi adatokat engedélyezi-e vagy sem
ugye ez ellen lehet a VPN-t használni, csak ott meg ugye az van h elég sok VPN-ben benne van a keze kínának ergo kéne egy NSA VPN amit meg megint be lehet azonosítani közép távon hogy akkor ezek az IP-k lesznek az NSA IP-k

ergo ne használj semmilyen internetet és akkor nem lehet lekövetni 😀
Negritis
Félig tartozik ide, de annyira röhögök, mikor az utóbbi 10 évben Amerikában a gyilkosok 50%-át úgy kapják el, hogy lekövetik utólag a tornyok alapján a telefonjukat és így bukik az alibi.
Mert ennyire hülyék. Átmennek egy másik városba ölni, vagy elrejteni a holttestet, de viszik a telót, mert az kell 😀 Annyi dolguk lenne, hogy otthon hagyják és nagyon sokat el sem kapnának.

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 24 478 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
talán itt jobb helyen lesz a felvetés mint a politkában, oda linkeltem a partizán féle facebook videó 2. részét és utána olvastam most ez
 sg.hu/cikkek/it-tech/142050/a-lokacios-funkciok-letiltasat-javasolja-az-nsa

ugye önmagában a GPS kikapcsolása nem jelenti még azt hogy nem lehet lekövetni senkit, viszont tény hogy nehezebbé teszi
wifi és 3-4-5g torony infok alapján továbbra is be lehet azonosítani hogy pl milyen "kóddal" jön a készülékről adat
valamint pl ha böngészik az ember egy laptopon ott is le lehet követni hogy épp hol van attól függetlenül hogy a helyi adatokat engedélyezi-e vagy sem
ugye ez ellen lehet a VPN-t használni, csak ott meg ugye az van h elég sok VPN-ben benne van a keze kínának ergo kéne egy NSA VPN amit meg megint be lehet azonosítani közép távon hogy akkor ezek az IP-k lesznek az NSA IP-k

ergo ne használj semmilyen internetet és akkor nem lehet lekövetni 😀
Negritis
Komoly kérdés, őszintén érdekel:
Miért gond, ha tudják, hogy hol vagyok?
Nem vagyok bűnöző, nem bujkálok, adót, járulékokat fizetem, nem konspirálok se az állam, se cégek ellen, nem vagyok se pedofil, se sorozatgyilkos, ami nekem titok, az másnak tök érdektelen. (Még jól is szavazok, de egy kádári pártállamban, vagy Kínában, ha ezen múlna, szavaznék bárkire, aki utána békénhagy.)
Persze, azt értem, hogy senkinek semmi köze hozzá, de az érdekel, hogy milyen valós hátránnyal járhat egy alapvetően jelentektelen, törvénykövető allampolgárra nézve?
Át is fordíthatom: Ki és miként tudna visszaélni azzal (nem bűnözőkre gondolok, akik lenullázzák a bankszámlát), ha mondjuk az elmúlt 1 éven összes helyinformációjával rendelkezne? (Mondjuk nem lenne túl változatos, Budapest, Zugló.)
Milyen hasznot tudna húzni ebből?
Illetve abból, ha a telomon, szgépemen tárolt összes adatra rálátása lenne?
Az oké, hogy velem kibaszhatna, de neki hol jönne vissza a befektetett idő, energia?
Sobri Jóska
Ahogy már mások is írták, privát szféra, senkinek semmi köze a dolgaimhoz, ha származhat belőle bajom, ha nem,
Ennyi erővel akkor ne tegyél függönyt se az ablakodra, hisz nem csinélsz semmi olyat, bármi láthatja bármilyen tevékenységedet, hát nem? Mmi bajod lehet? 😊

De mondok neked egy konkrét példát: valami ner-lovag megnézi, mert meg tudja nézni, hogy a rosszlányokról te többször voltál a Gizusnál, és hát ő is kúrogatta a Gizust, és nem tetszik neki, hogy te is megcuccoltad, így hát kapsz egy jó kis kellemes nav-ellenőrzést, vagy bármit. És máris anyagi, egzisztenciális károd származik.

Mondjuk mi extra rigolyások vagyunk az ilyen személyes adatos dolgokra, pl kajarendelésnél is a számlát nem simán kidobjuk a szemétbe, hanem mindent amin rajta van név/cím/telszám/email iratmegsemmisítővel ledarálunk a gecibe. Mert így jobban érezzük magunkat, nem azért, mert bármi illegálisat csinálnánk vagy olyan hatalmas nayg titkaink lennének.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
YoungZeeZee 8 594
talán itt jobb helyen lesz a felvetés mint a politkában, oda linkeltem a partizán féle facebook videó 2. részét és utána olvastam most ez
 sg.hu/cikkek/it-tech/142050/a-lokacios-funkciok-letiltasat-javasolja-az-nsa

ugye önmagában a GPS kikapcsolása nem jelenti még azt hogy nem lehet lekövetni senkit, viszont tény hogy nehezebbé teszi
wifi és 3-4-5g torony infok alapján továbbra is be lehet azonosítani hogy pl milyen "kóddal" jön a készülékről adat
valamint pl ha böngészik az ember egy laptopon ott is le lehet követni hogy épp hol van attól függetlenül hogy a helyi adatokat engedélyezi-e vagy sem
ugye ez ellen lehet a VPN-t használni, csak ott meg ugye az van h elég sok VPN-ben benne van a keze kínának ergo kéne egy NSA VPN amit meg megint be lehet azonosítani közép távon hogy akkor ezek az IP-k lesznek az NSA IP-k

ergo ne használj semmilyen internetet és akkor nem lehet lekövetni 😀
Negritis
Komoly kérdés, őszintén érdekel:
Miért gond, ha tudják, hogy hol vagyok?
Nem vagyok bűnöző, nem bujkálok, adót, járulékokat fizetem, nem konspirálok se az állam, se cégek ellen, nem vagyok se pedofil, se sorozatgyilkos, ami nekem titok, az másnak tök érdektelen. (Még jól is szavazok, de egy kádári pártállamban, vagy Kínában, ha ezen múlna, szavaznék bárkire, aki utána békénhagy.)
Persze, azt értem, hogy senkinek semmi köze hozzá, de az érdekel, hogy milyen valós hátránnyal járhat egy alapvetően jelentektelen, törvénykövető allampolgárra nézve?
Át is fordíthatom: Ki és miként tudna visszaélni azzal (nem bűnözőkre gondolok, akik lenullázzák a bankszámlát), ha mondjuk az elmúlt 1 éven összes helyinformációjával rendelkezne? (Mondjuk nem lenne túl változatos, Budapest, Zugló.)
Milyen hasznot tudna húzni ebből?
Illetve abból, ha a telomon, szgépemen tárolt összes adatra rálátása lenne?
Az oké, hogy velem kibaszhatna, de neki hol jönne vissza a befektetett idő, energia?
Sobri Jóska
 www.youtube.com/watch?v=ZjogdKObxrI
baleknek jó leszel bármire.

És h miért te, miért ne?
briareos
A halozat csapdajaban sem egy rossz pelda.
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 591 — #NoStress
Az a baj amugy, hogy en is gyanusan figyelem milyen oldal mit akar tudni rolam, de:
1) technikailag nem ismerem ezeket az arnyekolo oldalakat es
2) ha valamit nagyon el akarok olvasi akkor ranyomok az "accept all-ra".
undisputedly
De ha nincs vaj a fejeden, nem mindegy?
Ha meg nincs, és úgyis bármikor megkérdeződhet, hogy van e rajtad sapka, akkor szintén, nem mindegy?
Sobri Jóska
Me joviálisan azt feltételezed, hogy a rencer jóindulatú, vagy úgyse csináltál semmit - persze a másik feltételezés is fals, hogy gonosz. Nyu ha több Lovecraftot tettél volna magadéva tudnád, hogy az ijesztő, hogy nem érdekli, de elpucol. S ha mennél több eszköze van, hogy közvetlenül hozzádjusson. S az emberek pofáznak, de minden felhasználható, mihelyst sikerül ügyre vinni, akkor jöhet a kopp, mer már lehet azzal kennek, amit húsz évvel ezelőtt elejtettél valahol...
sutianap
Az a második eset. Nem mindegy?

ugye itt is több szintű felhasználó van
- a mucsaröcsögei pista aki a hörpintőben facebookozik meg youtuberól küldi a nézését meg a járását annak teljesen mind1
- van az az átlagos felhasználó aki sokat használja és olvassa, nála az összes adat ismerete azért problémás mert az algoritmusok tudnak róla "profilt" alkotni és ezáltal lehet aktívan targetelni reklámokkal
pl ha voltál 3x a media markt-ban akkor a cella adatokból a google ezt tudni fogja és onnantól több media-s hirdetést kapsz, mind1 miért voltál ott
- ugye utána jönnek azok akik már rendelkeznek olyan "vagyonnal" amiért megéri őket lekövetni, és ők hihetik azt hogy azzal hogy mondjuk nem teszik ki azt hogy mikor mennek nyaralni facebookon akkor már védettek és senki nem tudja hogy üres a ház, de sajnos ez nem feltétlen igaz

itt a kérdés amúgy annak az illúziója hogy a "privacy" az a saját kontrollod alatt van
valamint ha egy kormány úgy dönt hogy megfigyel sokkal könnyebb dolga van most már

összességében amúgy az átlag felhasználó számára ez mind1, ezért is tartom viccesnek hogy a kínai adat gyüjtés miatt hisztizik a fél nyugati világ, miközben az amerikai tech giant-k olyan szinten tudnak rólad mindent hogy hihetetlen

ugye volt az a sztori hogy (asszem) a facebook hamarabb tudta valakiről hogy meleg mint hogy ő önmaga beismerte volna vagy lett volna a coming out, pusztán a böngészési szokásaiból
 www.nbcnews.com/feature/nbc-out/facebook-can-tell-if-you-re-gay-based-few-likes-n823416
oh ez alapján még durvább
Negritis
Végülis nem válaszoltál, vagy az a válasz esszenciája, hogy mind1. 😊
A bűnözők hasznát értem én is.
A targetált reklámot leszarom, még némileg hasznosabb is, ha már úgyis jön valami, az legyen inkább Media Markt vagy filmajánló, mint valami gyerekruha bolt, vagy afrikai szafari.
De ha az állam megfigyel, mit lát ami neki haszon, nekem kár?
Tudja, hogy hol vagyok, oké. És ez miért baj?
70 fölött nem is bánom ha lesz bennem egy chip, és ha infarktust kapok jön a mentő azonnal.
De most miért probléma?
Téged zavarna ha az állam mindig tudná hol vagy? Mert szerintem is tökmindegy.
Sobri Jóska
"Téged zavarna ha az állam mindig tudná hol vagy? Mert szerintem is tökmindegy."
Oké, téged nem zavar. Másokat viszont zavar (pl. engem). Ezért aztán határozottan azt szeretném kérni, hogy a hozzájárulásom nélkül ne figyeljen meg az állam, se más. A hozzájárulásomat pedig várhatják.
nagylaza
de mégis mi történhet? mitől félsz?
Bjoca
Őszintén érdekel engem is.

"Nem félek. Miért félnék? Nincs mitől félnem."
 www.youtube.com/watch?v=l7neNX6SGgU
több mint 4 éve
Bjoca Washington Commanders 292 — ami meghalt nem halhat meg többé

az éj sötét és tele iszonyattal

A privát szféra és irányítás illúziója
Az ellenállás érzése

Nem több mint idea mégis tud a léleknek segíteni

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 591 — #NoStress
Az a baj amugy, hogy en is gyanusan figyelem milyen oldal mit akar tudni rolam, de:
1) technikailag nem ismerem ezeket az arnyekolo oldalakat es
2) ha valamit nagyon el akarok olvasi akkor ranyomok az "accept all-ra".
undisputedly
De ha nincs vaj a fejeden, nem mindegy?
Ha meg nincs, és úgyis bármikor megkérdeződhet, hogy van e rajtad sapka, akkor szintén, nem mindegy?

több mint 4 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 194 — SuperBowl Champions 2013/2014