Fantasy Football a bowl.hu-n
45 feliratkozó
több mint 11 éve
Sajnos 100 hsz alatti vagyok...persze ebből nem látszk hogy harmadik bowl.hu-s rookie ligamra készülök...
több mint 11 éve
Az espn-en.Alapvetően shawnka a fantasyfőnök, én csak helyettes vagyok (azért vagyok most főszervező mert a főnök éppen a nagy vízen túl tartózkodik), így én csak végrehajtom az imént felvázolt koncepciót 😊Én benne lennék mindenképpen az IDP-s ligában.
Annyi kieg lenne ahhoz amit írt, hogy ez a rookie liga a korábbiakkal ellentétben lehetne IDP-s és nyilván az itt aktívan és jól szereplőknek komoly esélye lesz 2015-ben már a div3-ban vitézkedni.empty taxi
Igaz bowl.hu-s ligában ez lenne az első, de espn-en most jön a negyedik.
Melyik oldalon szoktátok szervezni?schdavegt

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
Alapvetően shawnka a fantasyfőnök, én csak helyettes vagyok (azért vagyok most főszervező mert a főnök éppen a nagy vízen túl tartózkodik), így én csak végrehajtom az imént felvázolt koncepciót 😊Én benne lennék mindenképpen az IDP-s ligában.
Annyi kieg lenne ahhoz amit írt, hogy ez a rookie liga a korábbiakkal ellentétben lehetne IDP-s és nyilván az itt aktívan és jól szereplőknek komoly esélye lesz 2015-ben már a div3-ban vitézkedni.empty taxi
Igaz bowl.hu-s ligában ez lenne az első, de espn-en most jön a negyedik.
Melyik oldalon szoktátok szervezni?
több mint 11 éve
Alapvetően shawnka a fantasyfőnök, én csak helyettes vagyok (azért vagyok most főszervező mert a főnök éppen a nagy vízen túl tartózkodik), így én csak végrehajtom az imént felvázolt koncepciót 😊Annyi kieg lenne ahhoz amit írt, hogy ez a rookie liga a korábbiakkal ellentétben lehetne IDP-s és nyilván az itt aktívan és jól szereplőknek komoly esélye lesz 2015-ben már a div3-ban vitézkedni.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
Eddig én is csak inkább olvasgattam de rájöttem,hogy már 2 éve regisztráltam és ma beléptem újra és gondoltam elkezdek kommentelgetni és mivel a Fantasyt nagyon szeretem ezért ide írtam először!Elsősorban a 100 hsz alatti emberekhez szólnék. Srácok, remélem az megvan, hogy a szezon nem az elbaszott draftotok végéig tart, hanem a 17. hét utolsó sípszójáig.Logikus amit írsz, de nem csak hozzászólásokkal lehet valaki aktív. Én például több mint 1 éve olvasom a fórumot anélkül, hogy hozzászóltam volna. Nem annyira vagyok ez a fórumon írogatós típus. Persze ez csak egy észrevétel. 😊Szatya
Bízom benne, hogy az is egyértelmű, hogy az üres helyekre lendületből az aktív fórumozókat tesszük be, szerintem ezt a privilégiumot nem kell magyarázni.
Div4-hez nincsen elég ember, a div3 nem bővül tovább (egyelőre), szóval azt tartom legvalószínűbbnek, hogy kaptok egy újonc ligát. Aztán majd empty mindjárt érkezik balról.shawnka
több mint 11 éve
Elsősorban a 100 hsz alatti emberekhez szólnék. Srácok, remélem az megvan, hogy a szezon nem az elbaszott draftotok végéig tart, hanem a 17. hét utolsó sípszójáig.Logikus amit írsz, de nem csak hozzászólásokkal lehet valaki aktív. Én például több mint 1 éve olvasom a fórumot anélkül, hogy hozzászóltam volna. Nem annyira vagyok ez a fórumon írogatós típus. Persze ez csak egy észrevétel. 😊
Bízom benne, hogy az is egyértelmű, hogy az üres helyekre lendületből az aktív fórumozókat tesszük be, szerintem ezt a privilégiumot nem kell magyarázni.
Div4-hez nincsen elég ember, a div3 nem bővül tovább (egyelőre), szóval azt tartom legvalószínűbbnek, hogy kaptok egy újonc ligát. Aztán majd empty mindjárt érkezik balról.shawnka
több mint 11 éve
Elsősorban a 100 hsz alatti emberekhez szólnék. Srácok, remélem az megvan, hogy a szezon nem az elbaszott draftotok végéig tart, hanem a 17. hét utolsó sípszójáig. Bízom benne, hogy az is egyértelmű, hogy az üres helyekre lendületből az aktív fórumozókat tesszük be, szerintem ezt a privilégiumot nem kell magyarázni.
Div4-hez nincsen elég ember, a div3 nem bővül tovább (egyelőre), szóval azt tartom legvalószínűbbnek, hogy kaptok egy újonc ligát. Aztán majd empty mindjárt érkezik balról.
több mint 11 éve
Hali!Én is szeretnék jelentkezni ha van rá lehetőség, két évet már lenyomta ma rookie-ligában. Nem tudom, hogy most idén is csak ott indulhatnék?
több mint 11 éve
Sziasztok! Én is szeretnék jelentkezni! Amennyiben megoldható szeretnék Dzsenoval egy ligába kerülni. Ezer köszönet! 😀
több mint 11 éve
Én is jelentkeznék, ha szabad, és ha lehetséges, akkor az előttem szólóval egy bajnokságba kerülnék, bár fogalmam/unk sincs, hogy lesz ez. 😀
több mint 11 éve
Sziasztok! Csak ez miatt regisztráltam, ha nem gond. Szóval jelentkeznék én is. 😊
több mint 11 éve
én is jelentkeznék! 😊
több mint 11 éve
Eddig a csapatvédős ligába voltam, de tavaly az Eagles ligának hála belekostoltam a defes kiadásba is és sokkal jobban tetszett, mint a csapatos, úgy, hogy ha van még hely akkor idén már kipróbálnám magam valamelyik 3. osztályban. 😊
több mint 11 éve
Jelentkeznék!
több mint 11 éve
na most néztem át rendesen a pontozást, látom, bekapcsoltatok mindent, ami létezik.szerintem eléggé fel tudja borítani a meccseket a sok ilyen-olyan bónuszpont.
gondolom, ne is kérdezzem, hogy így lesz-e idén is, még ha megnépszavaznánk, akkor is több divíziónál kéne egységesnek lennie, annyian meg biztos nem akarnak majd váltani.
kár.
több mint 11 éve
Hányadik divízióban is kezdünk majd mi újoncok? Lehet már néhány. 😊peterk2005A legvszínűbb h a harmadikban, de ezt majd augusztusban tudom biztosra mondani.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
Hányadik divízióban is kezdünk majd mi újoncok? Lehet már néhány. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Sziasztok! Én is kipróbálnám magam itt a sok év nfl.com-os fantasy után. 😊
több mint 11 éve
én is részt vennék a csatározásokban ha van még hely és kapacitás 😀
Just a simple Lineman... ZP#76
több mint 11 éve
szívesen jönnék én is.