Bowl-szezon 2014/15

3 feliratkozó

több mint 9 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 841 — 258. §
Kickoff 02:30
ESPN:  wiz1.net/channel11
több mint 9 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
De miért egy olyan játékkal érvelsz, amit egyértelműen a bírók loptak el?
Plusz a második félidőben, amikor kellett, legalább az utolsó drive-ban, akkor az ND O haladt földön és a levegőben is. Nálunk az első sikeres passzkísérletre is másfél negyedet kellett várni.

Ha teszem azt minden változatlan marad, csak jön plusz egy FG, akkor is egál a meccs.
De egy csapat azt játssza, amit éppen kell: ha komoly 3 pont hátrányban van az ND a félidőben, az még nem változtat meg egy teljes félidei game plant. Legfeljebb ha ez még áll az utolsó negyedben, hamarabb kezdenek kockázatosabb, de kifizetődőbb drive-ba.atapapa
Nem csak azzal a játékkal érvelek, említettem másik két fontos döntést is (a fake FG-t legalább értettem, a másik kettőt abszolút nem). A bírókra meg nem számíthatsz egy szoros playnél, de akkor is felesleges kockázatnak tartanám, ha megadták volna a TD-t.

Pedig kénytelen lett volna változtatni az Irish, mert a második félidőben azért már védekezett is a Tigers, lett volna olyan időszak, amikor 10-zel égtek volna, az már azért nem mindegy. De nem akarok ezen lovagolni, ha az LSU faneknek jó Miles, akkor nekem is.Jakehomer
De hogy mit játszik a második félidőben az LSU D, azt nem mondod meg a félidőben.
Konkrétan az első félidőt szinte végig vezette az Irish, pont hogy nem ők szorultak változtatásra.

Miles egy ilyen figura, nekem ezekkel komolyabb bajom nincs, mert összességében nem vagyunk mínuszban ezekkel szerintem.
Elég jól szerepel a program ahhoz képest, hogy évről évre kitakarítja a draft a keretet.
Inkább az a problémám vele, hogy QB-fronton nem tud toborozni és házon belül se tud megfelelően tehetséget kiértékelni.
Pl. amikor a legutóbbi "nagydöntőnkön" Jeffersont erőltette, ráadásul olyan szerepben (no huddle), amit korábban szinte soha nem is csinált és Jefferson se volt alkalmas rá.
Vagy most, amikor nem veszi észre, hogy amire Jennings (nem) képes, azt bárki megcsinálja. El kellett volna kezdeni idén felépíteni Harrist vagy egyéb opciók után nézni, főleg úgy, hogy egy ilyen OC van a háznál.

több mint 9 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 585 — Panthers fan
Greg McElroy a szakkomm 😊 van tőle aláírásom is, egyre többet ér!baggio
Az unbeatable? 😊

Tepper takarodj!
több mint 9 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 841 — 258. §
Greg McElroy a szakkomm 😊 van tőle aláírásom is, egyre többet ér!


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 841 — 258. §
remélem valamelyik qb olyan javulást mutat majd be jövőre, mint Stefan LeFors az első Petrino-éra elején... ezt borzalmas volt nézni, a DC meg úgyse lesz kirúgva, de nem ártana, már abszolút értem, hogy a jó statok ellenére miért üldözték el Georgiából a disznaját


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 585 — Panthers fan
A Bulldogs blowout jött be. A Stanfordtól is hasonlót várok

Tepper takarodj!
több mint 9 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 585 — Panthers fan
mondtam már, hogy gyűlölöm a stadionotokat? :p szegény srácnak is leragadt most a lába a fos gyep miattbaggio
Nagyon ritka, hogy a talaj okozzon galibát a BoA-ban, nincs azzal a pályával semmi gond, baleset akárhol megeshet.

Chubb durva

Tepper takarodj!
több mint 9 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 841 — 258. §
Chubb a nyerő ember, tényleg közel olyan jó, mint Gurley.Jakehomer


mondtam már, hogy gyűlölöm a stadionotokat? :p szegény srácnak is leragadt most a lába a fos gyep miatt


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 585 — Panthers fan
Chubb a nyerő ember, tényleg közel olyan jó, mint Gurley.

Tepper takarodj!
több mint 9 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 841 — 258. §
mennyire egy kicseszett frusztráló meccs ez, remélem az Oregon nem csinálja majd ugyanezt


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 585 — Panthers fan
Ja, így már értem, ravasz terv volt 😊

Tepper takarodj!
több mint 9 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 841 — 258. §
ott volt Holliman kezében az int rekord, de szerencsére nem kapta el 😊 hogy miért nem puntoltak, az talány, de itt az utolsó alkalom megragadni az esélyt


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 585 — Panthers fan
Ha valaki megmagyarázná nekem, hogy itt miért nem puntoltak. That would be great

Tepper takarodj!
több mint 9 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 585 — Panthers fan
Megették a hard countot, ez sokba lehet

Tepper takarodj!
több mint 9 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 585 — Panthers fan
A Bulldogs D most visszaadott valamit 😊

Tepper takarodj!
több mint 9 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 841 — 258. §
Parker, Parker, Parker, nincsenek rá szavak. bárcsak elvinné őt is a Vikings, ha lúd legyen kövér alapon


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 585 — Panthers fan
Három futásból végigmentek a pályán, kellemetlen. Három TD különbség, kezd elúszni

Tepper takarodj!
több mint 9 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 841 — 258. §
a házamat rá mertem volna tenni, hogy nagy futás lesz, tényleg takarodjon Grantham, rossz nézni, mit művelt Charlie védelmével


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 585 — Panthers fan
Pedig most már tényleg csak a futásra kell figyelnie a Cards D-nek, ez a Georgia backup qb nem sok vizet zavar, meg lehetne fordítani a meccset.

Tepper takarodj!
több mint 9 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 841 — 258. §
a három qb-ból kellene egy használhatót gyúrni, mert ha Grantham nem készítene ki teljesen, akkor az O a maga hülyeségeivel mindig megteszi a dolgát


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 585 — Panthers fan
Turnover heavy lett ez a meccs

Tepper takarodj!
több mint 9 éve
toothy New England Patriots 222
kik ezek a bírók? eszméletlen megint mit néztekbaggio
A tavalyi NFL cserezebrák? 😀iktriad
😀 😀
több mint 9 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 351 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
kik ezek a bírók? eszméletlen megint mit néztekbaggio
A tavalyi NFL cserezebrák? 😀
több mint 9 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 585 — Panthers fan
Hatalmas fumble volt, de végül is nem számított.

Tepper takarodj!
több mint 9 éve
r.baggio Washington Commanders UNLV Rebels 61 841 — 258. §
kik ezek a bírók? eszméletlen megint mit néztek


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 585 — Panthers fan
Azt hiszem ez az easy come easy go tipikus peldaja volttoothy
Legalább egy jó puntnak megtette 😊

Tepper takarodj!