NFL csevegő

82 feliratkozó

több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 587 — The only discipline that lasts, is self discipline
A Chiefs legalább másfél éve nem játszott ilyen rosszul. Ahhoz képest, hogy elvileg a rutin is adott volt, fejben sem tudtak ott lenni, az egész csapat dekoncentráltnak tűnt. A Bucs meg profi volt, hozták amit tudnak, nem hibáztak. Fejben is úgy ott voltak. ahogy egy playoffban / SB-n kell. Bradyn meg már tényleg csak hitetlenkedve elismerően bólogatni lehet. Az is hihetetlen, hogy mennyire nem unja, másrészt az is, hogy mennyire összejön neki a karrierje során minden. Látva - aki látta őket - hogy pl. egy Jim Kelly vagy Dan Marino mit össze nem melóztak a pályafutásuk során, hogy "semmit" ne tudjanak nyerni, mindig pechjük legyen. Erre jön Tommy Boy a semmiből a hatodik körben, lesérül előle a frissen szerződtetett franchise irányító, jön a tuck rule game és onnantól ahova lép ott megszilárdul a lába alatt a talaj, összeállnak a csillagok, van edző, van védelem, mindig éppen ami kell. Egészen bámulatos 😊 Persze a jó kapusnak van szerencséje, ez nem vitás. De ennél a Bucsnál volt kb. 6 jobb csapat a playoffban. Mégis végig tudtak masírozni idegenben a playoffon, úgy, hogy nem lehet azt mondani, hogy hirtelen űrjátékot vettek elő. Egyszerűen mindenki sorban ledobta a horgot amikor szembe jött velük. Előfordul időnként az ilyen, de így szoktak az egyszer egy évtizedben, egy playoffra összeálló csapatok nyerni. Bradynek meg az ezredik playoffjában, már ezret nyerve is összejön. 😀

Szóval a sztori legalább így érdekes lett (bár Mahomes 2. gyűrűjével is az lett volna). De a meccs (és amúgy szerintem az egész playoff) elég uncsi, gyengus volt. Mondjuk nem csak az idei, szerintem kb. a Philly-Pats döntő óta nem jók a playoffok, van 1-2 kiváló meccs évente (első Pats-Chiefs remek volt), a többi meh... Idén egy igazán jó meccs se volt. Ha izgalmas is volt néhány, inkább a hibák miatt volt az, nem az extra teljesítmények miatt. Mindegy, valószínűleg csak egy rossz sorozat, ami végetért, és jövő évtől megint jönnek a remek playoffok, sok jó meccsel, mint a 2000-es évek első 15-16 évében volt.

Ja, és annak örülök, hogy Arians nyert egy SB-t. Edzőként nem sorolom a legjobbak közé, de emberíleg bírom, Harminc vagy mennyi évet kellett várnia, hogy kaphasson HC esélyt, ez azért igazságtalan volt a sorstól. De a karrierje vége kárpótolta, megjött a szerencse.

És Gronk is megérdemelte. Van abban valami ironikus, hogy pont ő, a visszavonult, már nyaralgató, az NFL-re már csak nagyon beosztva alkalmas testű játékos volt talán az egyetlen a két csapat összes játékosa közül, aki képes volt az aktuális önmagát felulmúlni. Elégedett lehet, mehet vissza a strandra koktélt szürcsölni. 😊

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 677 — farkas.l.zoltan@gmail.com
As ONE .... libabőr 👏🙏
[Vince Lombardi SB felvezető]

 youtu.be/SilS_vq4XOw
bogec7
Szerintem is baromi jó lett, de nekem nagyon kilógott az egész milliőből.
Persze felfelé

több mint 5 éve
bogjosi New England Patriots 2 042
As ONE .... libabőr 👏🙏
[Vince Lombardi SB felvezető]

 youtu.be/SilS_vq4XOw

Szerkesztette: bogjosi

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 677 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Brady elképesztő, de talán a leghitványabb SB volt amit láttam. A körítés legalább is biztosan, be is aludtam párszor.

Hányinger ez a mainstream puha vonal amit eroltetnek, szépen kiölik az egyediséget az egész cirkuszból.

több mint 5 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 634 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Bradyvel nem kéne majd kivárni azt az 5 évet a HOFhoz, aznap kell beiktatni amikor visszavonul...
Black_Adder
Amúgy ez nekem is eszembe jutott màr.
NB2
Azért 1 ember miatt nem kéne megváltoztatni a szabályt! Hiába ő az az 1!


Akkor ide is összegezzük a fő tanulságot:

a 2003-as szezont a Tampa Bay nyerte, a Raiders elleni Super Bowl máig az utolsó finálé, amit magyar csatorna nem közvetített. A sport tv a következőt már műsorára tűzte, hogy itthon is mindenki láthassa Tom Brady első győzelmét. Faragó 2020 februárjában még leközvetíthette kedvenc csapata győzelmét, majd a jogok átvándoroltak az arena4-hez, ahol az első SB-n 2003 után újra a Bucs nyert, Brady-vel a soraiban.
r.baggio
kis pontosítás: a 2002es szezonra gondolsz / a döntő valóban '03ban volt/ és az már a második győzelme volt
Cuchulain82
Jogos, és akkor már azt is hozzá lehet tenni, hogy Faragó az Eagles elleni győzelmet közvetítette, a Panthers ellen még Méhes Gábor és Baló György kommentált 😊
r.baggio
Ilyen gyöngyszemek nincsenek meg vkinek?
több mint 5 éve
NB2 New England Patriots 28 247 — nabege2@yahoo.com
Bradyvel nem kéne majd kivárni azt az 5 évet a HOFhoz, aznap kell beiktatni amikor visszavonul...
Black_Adder
Amúgy ez nekem is eszembe jutott màr.
több mint 5 éve
YoungZeeZee 9 518
szerintem brady durvan kiegett mar.
több mint 5 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 895 — no es importante
Akkor ide is összegezzük a fő tanulságot:

a 2003-as szezont a Tampa Bay nyerte, a Raiders elleni Super Bowl máig az utolsó finálé, amit magyar csatorna nem közvetített. A sport tv a következőt már műsorára tűzte, hogy itthon is mindenki láthassa Tom Brady első győzelmét. Faragó 2020 februárjában még leközvetíthette kedvenc csapata győzelmét, majd a jogok átvándoroltak az arena4-hez, ahol az első SB-n 2003 után újra a Bucs nyert, Brady-vel a soraiban.
r.baggio
kis pontosítás: a 2002es szezonra gondolsz / a döntő valóban '03ban volt/ és az már a második győzelme volt
Cuchulain82
Jogos, és akkor már azt is hozzá lehet tenni, hogy Faragó az Eagles elleni győzelmet közvetítette, a Panthers ellen még Méhes Gábor és Baló György kommentált 😊


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 634 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Bradyvel nem kéne majd kivárni azt az 5 évet a HOFhoz, aznap kell beiktatni amikor visszavonul...
Black_Adder
Holnap? 🤣
több mint 5 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 468
Bradyvel nem kéne majd kivárni azt az 5 évet a HOFhoz, aznap kell beiktatni amikor visszavonul...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 5 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
Akkor ide is összegezzük a fő tanulságot:

a 2003-as szezont a Tampa Bay nyerte, a Raiders elleni Super Bowl máig az utolsó finálé, amit magyar csatorna nem közvetített. A sport tv a következőt már műsorára tűzte, hogy itthon is mindenki láthassa Tom Brady első győzelmét. Faragó 2020 februárjában még leközvetíthette kedvenc csapata győzelmét, majd a jogok átvándoroltak az arena4-hez, ahol az első SB-n 2003 után újra a Bucs nyert, Brady-vel a soraiban.
r.baggio
kis pontosítás: a 2002es szezonra gondolsz / a döntő valóban '03ban volt/ és az már a második győzelme volt
több mint 5 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 693 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Szomorú elismerni, de igen. Innentől nincs értelme bármiféle vitának, Brady a GOAT, és Brady a rendszer.
Kurva unalmas SB volt, de megérdemelte a Tampa.
tenorx
Ja, hogy micsoda defense-et hozott össze megint, a Pats után 😉
ender1112
Másnak is volt már jó defense, sőt, jobb is.
Ennyi győzelmet azért már nehéz bármire fogni.
tenorx
Emgem most nem mások győzelmei érdekelnek. Azt nem értem, miért Brady kapja nálad (és másoknál) a kreditet, amiért a Tampa védelem TD nélkül tartotta meg a a Chiefs-t.
több mint 5 éve
tenorx 14 114 — fő libsi
Tegnap éjjel elhunyt az NFL szakíró Chris Wesseling. RIP

iktriad
több mint 5 éve
gyeek LSU Tigers 8 660 — Grady Judd fan
Az NFL Network elemzője, Chris Wesseling tegnap meghalt. 😕

 www.nfl.com/news/nfl-com-writer-podcaster-chris-wesseling-dies-at-age-46

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 5 éve
tenorx 14 114 — fő libsi
Szomorú elismerni, de igen. Innentől nincs értelme bármiféle vitának, Brady a GOAT, és Brady a rendszer.
Kurva unalmas SB volt, de megérdemelte a Tampa.
tenorx
Ja, hogy micsoda defense-et hozott össze megint, a Pats után 😉
ender1112
Másnak is volt már jó defense, sőt, jobb is.
Ennyi győzelmet azért már nehéz bármire fogni.
több mint 5 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 693 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Szomorú elismerni, de igen. Innentől nincs értelme bármiféle vitának, Brady a GOAT, és Brady a rendszer.
Kurva unalmas SB volt, de megérdemelte a Tampa.
tenorx
Ja, hogy micsoda defense-et hozott össze megint, a Pats után 😉
több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 993
Szomorú elismerni, de igen. Innentől nincs értelme bármiféle vitának, Brady a GOAT, és Brady a rendszer.
Kurva unalmas SB volt, de megérdemelte a Tampa.
tenorx
És majd ha befejezte mint játékos, akkor edzőnek áll és folytatja tovább? 😀

Szerkesztette: Lúdas Solymi
több mint 5 éve
tenorx 14 114 — fő libsi
Szomorú elismerni, de igen. Innentől nincs értelme bármiféle vitának, Brady a GOAT, és Brady a rendszer.
Kurva unalmas SB volt, de megérdemelte a Tampa.
több mint 5 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 895 — no es importante
Akkor ide is összegezzük a fő tanulságot:

a 2003-as szezont a Tampa Bay nyerte, a Raiders elleni Super Bowl máig az utolsó finálé, amit magyar csatorna nem közvetített. A sport tv a következőt már műsorára tűzte, hogy itthon is mindenki láthassa Tom Brady első győzelmét. Faragó 2020 februárjában még leközvetíthette kedvenc csapata győzelmét, majd a jogok átvándoroltak az arena4-hez, ahol az első SB-n 2003 után újra a Bucs nyert, Brady-vel a soraiban.


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 904 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Brady skalpjai a Superbowl-ban:
Kurt Warner
Jake Delhomme
Donovan McNabb
Russell Wilson
Matt Ryan
Jared Goff
Patrick Mahomes II

Bradyt legyőzök listája:
Eli Manning (2×)
Nick Foles
több mint 5 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 717
18 év alatt nem hagytam ott SBt most megtörtént és mindig tudtam gratulálni a győztesnek..... most nagyon nem (vagy nehezen) fog menni bocs minden Tampa drukkertől.....
dande
A második félidőt már én is csak fél szemmel néztem. Nekem sem szimpatikus ez a csapat, de a teljesítményüket elismerem, a playoffba megérdemelten jutottak be, ott is az összes meccsüket megérdemelten nyerték.

több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 439 — Így remélem megfelelek nektek.....
18 év alatt nem hagytam ott SBt most megtörtént és mindig tudtam gratulálni a győztesnek..... most nagyon nem (vagy nehezen) fog menni bocs minden Tampa drukkertől.....
több mint 5 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 204 — Chiefs GM
az nfl magyarországi arca, Gyuri34
 www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/kivetelesen-szurkolhat-is-farago-richard-es-a-super-bowl-2808759

Emellett lassan kikopnak a ligából a nagy egyéniségek: nincs már Peyton Manning és Brett Favre, hamarosan lezárul Drew Brees és Tom Brady karrierje is. Személyes véleményem, hogy az NFL népszerűsége, ha nem is zuhan, de túl van a csúcspontján.
r.baggio
"Hazai szurkolótáborok híján nyugodtan zrikálhattuk egymást a Chicago Bears-drukker Kovács Sanyival vagy az állandó lúzer Dallas Cowboys sikerére hiába áhítozó Udvardi Gyulával; a nézők többsége elfogadta, sőt talán élvezte is."
Vagy nem.
Sobri Jóska
Mondjuk ez a stúdió Arpaval nagyjából le is hugyozta a 21.századi, fiatalos, másfajta tv koncepciót, “szerencsére” ide is begyűrűzött a belterjes jopofizas.

több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 904 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Kicsit magasabb lesz valószínűleg a salary cap a vártnál.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 816 — The Mathematician
Érdekes Wentz-et nem kutyázza senki, hogy cserét kért, pedig elméletileg még a főedző cseréje is javarészt miatta történt
r.baggio
Mert ő szar 🤣🤣🤣
gabokocka
meg mert aki a földön van abba minek még1et rúgni? 😀
eleve az ő cseréje csak segíthet az eaglesnek

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!