Arizona Cardinals
35 feliratkozó
több mint 7 éve
Én sem gondolom, hogy Bosára lenne leginkább szükség.Szerintem letrade lenne belőle. Bosa elférne persze, de legalább 5 poszt van ahova sokkal inkább kéne a boost (WR, G, OT, CB, MLB), így butaság lenne Bosát vinni. Persze kérdés mi az ellenérték.Na csak összejön az az 1/1 😊jó hát ez nem nagy szó 😀 10év az max 10 csapat, de hát a Rams-Browns mellett az 1/1re is nehezebb volt rámenni 😀
Mióta Cards fan vagyok erre még nem volt példa, pedig több mint 10 év telt el azóta 😊
silent7939
amúgy Bosa lenne a cél?
braxa88
Kexandro
Amit ellenérték gyanánt el tudnék fogadni, az a '19-es 1. kör, 19-es 2. kör, és a 20-as 1. kör. Ezzel kiegyeznék. Kérdés, hogy lenne-e olyan, aki ennyit adna egy DE-ért.
Ha meg nem lesz alku, akkor marad Bosa. Idén egyetlen egyetemi meccset néztem (többre sajnos nem volt időm), így konkrétan azt se tudom, milyen lesz a jövő évi class (annyit tudok, hogy a védőfalemberekből sok minőségi játékos érkezik).
Ha van ígéretes elkapó, arra valamilyen módon le kell csapni (persze nem 1/1-en, itt jön képbe a hátratrade). MLB-t simán lehet húzni akár 4. körben is, de 3. körben abszolút. CB, nos az megint 1. körös lehetőség.
O-line meg ha lesz rá mód, FA-ról kellene.
több mint 7 éve
Szerintem letrade lenne belőle. Bosa elférne persze, de legalább 5 poszt van ahova sokkal inkább kéne a boost (WR, G, OT, CB, MLB), így butaság lenne Bosát vinni. Persze kérdés mi az ellenérték.Na csak összejön az az 1/1 😊jó hát ez nem nagy szó 😀 10év az max 10 csapat, de hát a Rams-Browns mellett az 1/1re is nehezebb volt rámenni 😀
Mióta Cards fan vagyok erre még nem volt példa, pedig több mint 10 év telt el azóta 😊
silent7939
amúgy Bosa lenne a cél?
braxa88
több mint 7 éve
Na csak összejön az az 1/1 😊jó hát ez nem nagy szó 😀 10év az max 10 csapat, de hát a Rams-Browns mellett az 1/1re is nehezebb volt rámenni 😀
Mióta Cards fan vagyok erre még nem volt példa, pedig több mint 10 év telt el azóta 😊
silent7939
amúgy Bosa lenne a cél?
több mint 7 éve
Na csak összejön az az 1/1 😊Mióta Cards fan vagyok erre még nem volt példa, pedig több mint 10 év telt el azóta 😊
több mint 7 éve
én tudom, az indexesek nem 😀"Rekordot döntött az Arizona Cardinals elkapója, Larry Fitzgerald is, aki a Detroit Lions elleni meccsen szerzett első elkapásával megelőzte Jerry Rice-ot, és már Fitzgeraldé a legtöbb elkapás az NFL történetében. Rice eddig 1281-gyel tartotta a csúcsot."... a legtöbb elkapás az NFL történetében egy csapatban
wow 😮 😀
Löfli
braxa88

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 7 éve
"Rekordot döntött az Arizona Cardinals elkapója, Larry Fitzgerald is, aki a Detroit Lions elleni meccsen szerzett első elkapásával megelőzte Jerry Rice-ot, és már Fitzgeraldé a legtöbb elkapás az NFL történetében. Rice eddig 1281-gyel tartotta a csúcsot."... a legtöbb elkapás az NFL történetében egy csapatban
wow 😮 😀
Löfli
több mint 7 éve
"Rekordot döntött az Arizona Cardinals elkapója, Larry Fitzgerald is, aki a Detroit Lions elleni meccsen szerzett első elkapásával megelőzte Jerry Rice-ot, és már Fitzgeraldé a legtöbb elkapás az NFL történetében. Rice eddig 1281-gyel tartotta a csúcsot."wow 😮 😀

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 7 éve
Most hogy ilyen vastag a WR corps nem is reménykedtem benne hogy leigazoljuk Benjamint 😀Clap-clap KEIM
több mint 7 éve
Csak építkezni kellene, legalábbis építeni az eddig is borzalmasan szenvedő irányítót. Na most az eddig is gyenge fal és elkapósor mellett is gyenge statisztikákat hozott, ebből kiválik kb a két legjobb még, hát nincsenek jó érzéseim.Na ha eddig szenvedés volt, akkor mi lesz így, hogy Fitzen kívül a kb egyetlen értelmes célpont is kiesik, és még tovább gyengül a fal 😕A Packerst megvertük, ennél többre szerintem már senki nem számít a szezon maradékára. Jön még 4 sima vereség aztán annyi. Lehet építkezni.
Wyatt
csongi

több mint 7 éve
Na ha eddig szenvedés volt, akkor mi lesz így, hogy Fitzen kívül a kb egyetlen értelmes célpont is kiesik, és még tovább gyengül a fal 😕A Packerst megvertük, ennél többre szerintem már senki nem számít a szezon maradékára. Jön még 4 sima vereség aztán annyi. Lehet építkezni.
Wyatt
több mint 7 éve
Na ha eddig szenvedés volt, akkor mi lesz így, hogy Fitzen kívül a kb egyetlen értelmes célpont is kiesik, és még tovább gyengül a fal 😕

több mint 7 éve
Na ha már kiszálltunk az 1/1-ért, van még két kevésbé jó hír Iupati (ki gondolta volna?) és Kirk is IR-re került.Iupati egy újabb IR sérülést szenvedett (most térdsérülés, nem emlékszek, hogy korábban volt már hasonló). Esélyes, hogy most volt utoljára Cardinals játékos (meg lehet NFL is)
Kirk-nek lábtörése van, ami egy hatalmas veszteség, elnézve az eddig sem túl veretes WR sorunkat. Ráadásul a sérüléseken belül a lábtöréseknél van a legnagyobb hajlam, hogy visszaesik a teljesítmény (nem tudom ez hány %, fordítottam és nem volt odaírva).
több mint 7 éve
Adams elkapasanak pillanata utan kellene kirugni a hc-tA Cardinalséra gondoltam, de a végeredmény fényében ez is érthető 😊
Wyatt

több mint 7 éve
Gratula srácok!
több mint 7 éve
Hát Pintyőkék, ez nagy győzelem volt, hatalmas gratula. Kiszálltok az 1/1 harcból?

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 7 éve
GYŐŐZELEM!!! 😊
több mint 7 éve
Basszus, ennyit az 1/1-ről 😊
több mint 7 éve
Ugye ez most vicc volt? Trollkodásnak erős 😀Mondjuk mi most zsinórban letudtuk a sorsolásunk nehéz részét (Cards, Raiders, Giants ( a bottom 5 csapatból ugye magunkkal nem tudtunk meccselni, csak a Jets maradt ki 😊 ), innen tényleg csak W gyanús meccsek jönnek 😊. Tetszettek volna minket nem oda-vissza verni és máris sima 1/1 lenne. Egyébként így hogy Dontae fiut leigazoltátok ( azért nálunk volt jó szezonja),félelmetes lesz a secondarytek, úgyhogy már csak ezért sem lesz meg az egyes cetli.Azért az szép lenne ha még ezt is el tudnánk k.ni 😀 Nyerjetek már egyet plsÍgy van. Mi kizárt, hogy a hátralévő Packers, Lions, Falcons, Rams, Hawks bandából bármelyiket is megverjük, úgyhogy csak még egyet nyerjen a Niners. Ezt kérjük a Jézuskától 😊
silent7939
csongi
diverdoc
több mint 7 éve
Mondjuk mi most zsinórban letudtuk a sorsolásunk nehéz részét (Cards, Raiders, Giants ( a bottom 5 csapatból ugye magunkkal nem tudtunk meccselni, csak a Jets maradt ki 😊 ), innen tényleg csak W gyanús meccsek jönnek 😊. Tetszettek volna minket nem oda-vissza verni és máris sima 1/1 lenne. Egyébként így hogy Dontae fiut leigazoltátok ( azért nálunk volt jó szezonja),félelmetes lesz a secondarytek, úgyhogy már csak ezért sem lesz meg az egyes cetli.Azért az szép lenne ha még ezt is el tudnánk k.ni 😀 Nyerjetek már egyet plsÍgy van. Mi kizárt, hogy a hátralévő Packers, Lions, Falcons, Rams, Hawks bandából bármelyiket is megverjük, úgyhogy csak még egyet nyerjen a Niners. Ezt kérjük a Jézuskától 😊
silent7939
csongi
Szerkesztette: diverdoc

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 7 éve
láttátok már a hátralevő csapatokat? 😀 2x Hawks, Broncos, Bears, Rams.Azért az szép lenne ha még ezt is el tudnánk k.ni 😀 Nyerjetek már egyet plsÍgy van. Mi kizárt, hogy a hátralévő Packers, Lions, Falcons, Rams, Hawks bandából bármelyiket is megverjük, úgyhogy csak még egyet nyerjen a Niners. Ezt kérjük a Jézuskától 😊
silent7939
csongi
2 éve az uccsó meccsen vertük a Rams-t, így csúsztunk le 😀 idén ez nem lesz.
több mint 7 éve
A csapat kapcsán többnyire én is inkább a félig üres (vagy teljesen üres..) pohár oldalán állok, de pl a Lions-Falcons meccsek szerintem teljesen tét nélküliek lesznek, a Rams már lehet hogy pihentetni fog, és a Hawks is elszállhat addigra.Azért az szép lenne ha még ezt is el tudnánk k.ni 😀 Nyerjetek már egyet plsÍgy van. Mi kizárt, hogy a hátralévő Packers, Lions, Falcons, Rams, Hawks bandából bármelyiket is megverjük, úgyhogy csak még egyet nyerjen a Niners. Ezt kérjük a Jézuskától 😊
silent7939
csongi
Szó se róla nem számítók semmi pozitívra, de 1 win azért még bennevan ezekben a roppant színvonalasnak ígérkező meccsekben.
több mint 7 éve
Azért az szép lenne ha még ezt is el tudnánk k.ni 😀 Nyerjetek már egyet plsÍgy van. Mi kizárt, hogy a hátralévő Packers, Lions, Falcons, Rams, Hawks bandából bármelyiket is megverjük, úgyhogy csak még egyet nyerjen a Niners. Ezt kérjük a Jézuskától 😊
silent7939
