Arizona Cardinals
35 feliratkozó
több mint 8 éve
a védelem most sem rossz, csak ugye tavaly az O balfaszkodása miatt elég sokat voltak pályán, így nem csoda, hogy megszórtak minket páran, mikor teljesen elkészült az erejével a D. Ugyanez volt a Broncosnál. Tudjuk, hogy elit a védelmük, de hasonló cipőben jártak, mint mi.Vagy max néha felállítják elkapónak, jó kezei vannak.Jó kicsik. 😀 A viccet félretéve, nagyon jó lenne, ha felvillantana valamit az egyetemi karrierjéből, mert akkor DJ-t se kéne agyonhasználni. Én személy szerint örülök, hogy kifejezetten reményteli a támadósorunk, pedig ennek szöges ellentétére készültünk. Ha nem is idén, de jövőre már jó csapat lehetünk. A védelemben is meg van az a 2-3 alapkő akikre fel lehet majd építeni egy újabb nagyszerű védelmet.
shagi0206
andree
több mint 8 éve
Vagy max néha felállítják elkapónak, jó kezei vannak.Jó kicsik. 😀 A viccet félretéve, nagyon jó lenne, ha felvillantana valamit az egyetemi karrierjéből, mert akkor DJ-t se kéne agyonhasználni. Én személy szerint örülök, hogy kifejezetten reményteli a támadósorunk, pedig ennek szöges ellentétére készültünk. Ha nem is idén, de jövőre már jó csapat lehetünk. A védelemben is meg van az a 2-3 alapkő akikre fel lehet majd építeni egy újabb nagyszerű védelmet.
shagi0206
több mint 8 éve
Vagy max néha felállítják elkapónak, jó kezei vannak.
több mint 8 éve
abban az esetben, ha DJ lesérül igen, de remélem erre nem kerül sor. Anélkül sok játéklehetőségre nem igen számíthat, max akkor, ha komoly teljesítménnyel rukkol elő, ezáltal több snappet szerezve magának.Nekem tetszett volna nickel cb-nek, de úgy néz ki Keimnek más terve van a secondaryt illetően. Futó is jó ha van.Nickerson még bent van, akár ki is húzhatnánk.lenne benne ráció. CB mindenképp kellene idén, de a falba is kéne húzni még1-et.
andree
shagi0206
andree
több mint 8 éve
Nekem tetszett volna nickel cb-nek, de úgy néz ki Keimnek más terve van a secondaryt illetően. Futó is jó ha van.Nickerson még bent van, akár ki is húzhatnánk.lenne benne ráció. CB mindenképp kellene idén, de a falba is kéne húzni még1-et.
andree
shagi0206
több mint 8 éve
Nickerson még bent van, akár ki is húzhatnánk.lenne benne ráció. CB mindenképp kellene idén, de a falba is kéne húzni még1-et.
andree
több mint 8 éve
Nickerson még bent van, akár ki is húzhatnánk.
több mint 8 éve
Maga a pick értéke tetszik, de Rosen személyisége engem nem győzött meg, valahogy nem látom benne a franchise arcát.Szerintem tiétek lett a draft legjobb qb-ja, ráadásul szinte ingyé. Ha meg tudjátok védeni és adtok neki megfelelő elkapókat akkor sok örömet fog még okozni nektek szerintem.
Ettől függetlenül játékban jó lehet jövőre, ha kap majd fegyvert is.
Kexandro

több mint 8 éve
Hát, nagyot nőtt a szememben a szakmai stáb. Benne volt a pakliban, hogy jön egy defenzív szemléletű edző, aki meg akarja valósítani a vízióját, és a draftot felhasználva alakítjuk át a front sevent, vagy tömünk be minden lyukat a védelemben, ehelyett szépen elkezdtük felépíteni a jövő támadósorát. Van egy DJ-Rosen-Kirk fémjelezte fiatal mag, és próbáltuk a falat is erősítgetni. Kifejezetten tetszett a center húzás a harmadik körben. Nyilván nem ártana most már rendbe tenni a secondaryt is, de ebbe az első két napba nehéz lenne belekötni. Vaule és posztok szempontjából is tökéletes draft eddig.azért DJ annyira nem fiatal. Alapból elég "korosan" jött az NFL-be, kövi szezon közben tölti a 27-et. Mondjuk van még benne kb 5 olyan év, amikor is még hozhat egy olyan szintet, amivel biztosítva van a futó posztunk (már ha nem akar giga gázsit magának, mert akkor azt hiszem nem tartjuk meg).
andree
Ami az idei draftot illeti: osztom a véleményed, én is teljesen el vagyok hűlve Keimék munkájától, nem szoktam hozzá az ilyen jó draftokhoz (bár korai még ezt kijelenteni, de előzetesen elég jónak tűnik. Az idő meg majd eldönti, hogy Rosennel mennyit nyertünk).
több mint 8 éve
Egyetértek, TE, C, WR húzásokat reméltem nálatok a 2-4. körökben, jött WR is (kifejezetten jó), cenya is, úgyhogy igyekeztek azért Rosen kezére tenni. Az első két pick nálam A+, a harmadikat meglátjuk

több mint 8 éve
Hát, nagyot nőtt a szememben a szakmai stáb. Benne volt a pakliban, hogy jön egy defenzív szemléletű edző, aki meg akarja valósítani a vízióját, és a draftot felhasználva alakítjuk át a front sevent, vagy tömünk be minden lyukat a védelemben, ehelyett szépen elkezdtük felépíteni a jövő támadósorát. Van egy DJ-Rosen-Kirk fémjelezte fiatal mag, és próbáltuk a falat is erősítgetni. Kifejezetten tetszett a center húzás a harmadik körben. Nyilván nem ártana most már rendbe tenni a secondaryt is, de ebbe az első két napba nehéz lenne belekötni. Vaule és posztok szempontjából is tökéletes draft eddig.
több mint 8 éve
Mond ezt Sixonak is, Ő nem értékeli Rosent 😊 Ahogy nézegettem a jenki szurkolókat, sokan nem értik, hogy minek jött Bradford mögé. Tény, hogy benne is benne van a sérülés (ha ránézünk is látszik, hogy elég soványka, meg van előélete is), de ha 1. évében nem játszik, és 2. évében lesz előtte egy elfogadható fal, akkor nyertünk vele sokat.szerintem nagy steal, ennél jobban nem is alakulhatott volnaAz tuti, én nagyon reméltem, hogy feljösztök Rosenért. De az, hogy úgy lehúztátok a Raiderst, mint az állat...😀 az kemény. Nem elég, hogy feltrade csapatként pick értékben is jobban jösztök ki, (ami nonszensz 1.körben), de ígéretes Fr. QB-t kaptok érte. Pacsi!
Löfli
Chargers LT
2 év múlva ellensúlyozza a gyönyörű dobásai a ti QB-tok piszok ronda dobásait 😊
több mint 8 éve
szerintem nagy steal, ennél jobban nem is alakulhatott volnaAz tuti, én nagyon reméltem, hogy feljösztök Rosenért. De az, hogy úgy lehúztátok a Raiderst, mint az állat...😀 az kemény. Nem elég, hogy feltrade csapatként pick értékben is jobban jösztök ki, (ami nonszensz 1.körben), de ígéretes Fr. QB-t kaptok érte. Pacsi!
Löfli
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 8 éve
"coincidentally, the same slot the Cardinals used the last time they selected a first-round quarterback, Matt Leinart in 2006"Most nincs mellé egy Warnerünk úgyhogy már eleve más a szitu 😀
minden gyakorlatban válik el... 😊
Cardinalis
több mint 8 éve
"coincidentally, the same slot the Cardinals used the last time they selected a first-round quarterback, Matt Leinart in 2006"minden gyakorlatban válik el... 😊
több mint 8 éve
Na végre volt tőke az FO-nak. Számomra ez egy sexy Pick 😊
több mint 8 éve
Van egy videó a hivatalos facebook oldalunkon a war roomból, benne a Raiders trade illetve a Rosen call.War roomban HC-n kívül más edző nem nagyon szokott lenni szerintem, inkább az adminisztratív stáb van ott meg a tulaj
Csak nekem furcsa hogy Mike McCoy nincs is ott (vagy legalábbis nem látszik)?
Egyébként sem szerepelt sokat mióta itt van, de a QB pick elég egyértelmű volt, ennek tudatában legyen már tűzközelben...
Kexandro

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 8 éve
Van egy videó a hivatalos facebook oldalunkon a war roomból, benne a Raiders trade illetve a Rosen call.Csak nekem furcsa hogy Mike McCoy nincs is ott (vagy legalábbis nem látszik)?
Egyébként sem szerepelt sokat mióta itt van, de a QB pick elég egyértelmű volt, ennek tudatában legyen már tűzközelben...
több mint 8 éve
A nap trade-je és húzása a tiétek. Kicsit furcsa érzés lesz a 49ersnek és a Cardinalsnak egyszerre szorítani a csoportban | , és még a Rams is szimpi volt amúgy. |

több mint 8 éve
Maga a pick értéke tetszik, de Rosen személyisége engem nem győzött meg, valahogy nem látom benne a franchise arcát. Ettől függetlenül játékban jó lehet jövőre, ha kap majd fegyvert is.
több mint 8 éve
Emberek, ebben kb semmi kockázat nincs, szinte semmit nem adtunk érte 😊 Idén még nem kell játszania, fel kell húzni elé egy falnak nevezhető valamit, és nem lesz gond, addig is legalább tanul, míg nem játszik (kérdés, hogy meddig nem fog, nem tudjuk, hogy 2. számú lesz-e, vagy 3.)
több mint 8 éve
szerintem nagy steal, ennél jobban nem is alakulhatott volna

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 8 éve
Nem kockázatmentes pick, de ennyiért kb ajándék volt Rosen, és nagyon örülök. Van egy top könyéki QB prospectünk, és nem kellett érte feladni másik elsőköröst, sőt még egy második köröst se.
több mint 8 éve
Ki hogy van vele, nagyon boldog vagyok az 1. nap után.
több mint 8 éve
Ha jön még 1 Peterson kaliber, akkor leszarom a médiát 😊Valaki marad fent? Én rohadt kíváncsi vagyok, kicsit olyan érzésem van ezzel a drafttal, mint 11-ben. Annyira jó a mostani felhozatal.én vagyok. szerintem annyira nem jó a felhozatal, csak jó helyen húzunk. fontos lesz nagyon a többi 6 kör is (duh...). de ha qb-t húzunk, akkor egyből több média fog ránk figyelni, ha "csak" egy cb, akkor senkit nem érdekel a rebuildünk 😊
shagi0206
Löfli