Baltimore Ravens
47 feliratkozó
több mint 1 éve
Én most néztem vissza a teljes meccset. Az utolsó két pontosnàl Burrowt fejbe csapta Jones, ez 10-ből 9-szer sàrga. Ma nem volt. Tudom volt rengeteg érthetetlen ítélet ellenünk is korábban, csak azért hozom fel mert ha bedobják (jogosan) és elveszítjük, akkor még egy szinttel lejjebb rakja az amúgy is szar védelmünk és a teljes meccs megítélését. Nem tudom hogyan tud Orr javítani. Én nem bízom Pees-ben sem, nem tudom tényleg Zach vagy inkább Harbough hívta őt vissza. Ertekelem és orulok ahogy állunk, mert ilyen védelemmel ennyi meccset nyerni csoda. De ez a rájátszásban nagyon kevés lesz és lehet a csoda offense teljesítmény ott már nem húz ki a szarból minket.
több mint 1 éve
Igen, igen, minden rossz, a D folyamatosan, de néha azért felvillan, az O meg esetleges, és a PO-ban ez visszaüthet.Nem , nem minden rossz. A mienk az egyik legjobb versenylo. Es ez magaban magasra emeli a szintet. De a kozel sem a legjobb zsokeval, nem a legjobb kajaval etetve, egy romos istalloban tartva is nyer versenyeket. Mivel jon eredmeny ezert orulnunk kell.
De:
Mindegy, hogy játszunk, az alapszakaszban, jussunk be a PO-ba. Ott meg az akkor sem elég, ha jók voltunk az alapszakaszban. Aki ott nem tud kapcsolni egy-két fokozatot, úgyis kiesik (ahogy mi eddig)
Nemtom mér esik ki a memóriájából mindenkinek: az utóbbi pár évben mi voltunk azok, akik jól játszottunk, majd jött valami gikszer (ítélet, rosszul pattanó labda, vonalra lépett playa, bármi) és a lejtőre kerültünk. Idén is ez volt, a Dallas meccs majdnem beállt ebbe a sorba, de onnan valami fordult. Szarok voltunk a Browns ellen, kikaptunk, de valahogy mégis meccsben voltunk. Fordítottunk nagy hátrányból Tampában és ma is. És ma is rengeteget hibáztunk, pl. a rengeteg flag. Ami közt volt könnyű kézzel bedobott, de felülemelkedtünk rajta. Nincs már pánik, ha ég a ház. Már nem a vereséghez találjuk meg az utat jó teljesítmény esetén is, hanem a győzelemhez (vagy annak lehetőségéhez) szar játékkal, hibákkal is. Óriási különbség! És igen, lehet ragozni, mi a rossz, és valóban az is. Csak minden hiba ellenére több esély van még harcoló nyulakkal is csatát nyerni, mint magukat összeszaró oroszlánokkal.
(Ráadásul ezt sokkal szórakoztatóbb nézni, mint az elmúlt évek vagyszarráverünkvalakit, vagyhaszoroskikapunk meccseinket)
lucio
Es oszinten a 2019 D sokkal gyengebb kerettel sokkal szorakoztatobb volt, a tavalyi meg jo is. Ez? Szamomra semmi szorakoztato nincs benne.
Az O az mas teszta, az szorakoztato
több mint 1 éve
lucio
329
Igen, igen, minden rossz, a D folyamatosan, de néha azért felvillan, az O meg esetleges, és a PO-ban ez visszaüthet.De:
Mindegy, hogy játszunk, az alapszakaszban, jussunk be a PO-ba. Ott meg az akkor sem elég, ha jók voltunk az alapszakaszban. Aki ott nem tud kapcsolni egy-két fokozatot, úgyis kiesik (ahogy mi eddig)
Nemtom mér esik ki a memóriájából mindenkinek: az utóbbi pár évben mi voltunk azok, akik jól játszottunk, majd jött valami gikszer (ítélet, rosszul pattanó labda, vonalra lépett playa, bármi) és a lejtőre kerültünk. Idén is ez volt, a Dallas meccs majdnem beállt ebbe a sorba, de onnan valami fordult. Szarok voltunk a Browns ellen, kikaptunk, de valahogy mégis meccsben voltunk. Fordítottunk nagy hátrányból Tampában és ma is. És ma is rengeteget hibáztunk, pl. a rengeteg flag. Ami közt volt könnyű kézzel bedobott, de felülemelkedtünk rajta. Nincs már pánik, ha ég a ház. Már nem a vereséghez találjuk meg az utat jó teljesítmény esetén is, hanem a győzelemhez (vagy annak lehetőségéhez) szar játékkal, hibákkal is. Óriási különbség! És igen, lehet ragozni, mi a rossz, és valóban az is. Csak minden hiba ellenére több esély van még harcoló nyulakkal is csatát nyerni, mint magukat összeszaró oroszlánokkal.
(Ráadásul ezt sokkal szórakoztatóbb nézni, mint az elmúlt évek vagyszarráverünkvalakit, vagyhaszoroskikapunk meccseinket)
több mint 1 éve
Nagyon ideges vagyok. Az O es a D-nel is oriasi bajok vannak. Irtam es kitoroltem es parszor ezt megismetelve inkabb hagyom.
Csak annyit megjegyzek, hogy az O elso felidei teljesitmennyel eselyunk sincs a PO-ban.
A D meg remenytelen. Nincs jobb szo ra es nem is latni a megoldast. Jobb lesz mert vannak hibak amik elkerulhetok konnyeden, vannak hibak ahol nem is lesz kozunk a dolgokhoz. 2 jatek az elso amire nem kellett sokat varni es kivancsi voltam mi lesz Orr jateka. 3 es 10, jott a 6 emberes nyomas nulla azaz felkerekitve nulla esellyel hogy odaerjenek es igy az emberezesnel mar kerdes nincs hogy nincs emberunk aki tudna tartani szabalyosan Chase-t. Se Humphrey akitol nagyon ki vagyok es tipikusan extran ruhellem az esetet, mert o "jol jatszott-bla-bla" se Wiggins se Stephens akit meg sajnalok egy picit ettol a netto teljesitmeny nem lesz jobb. Es meg TH nem is jatszott. Orr-tol ez orult gyenge volt, remenytelen a helyzet, de majd a PO-ban ulni fognak a szimulalt nyomasok. Ugye? Remenykedjunk. Anelkul meg a DL pont azt nyujtja ami bennuk van es ok akik hozzak magukat. jones duplazva, Marmaduke jo kozepen es daral es hozza amit kell, de nem is CJones szinten. A ket szel meg gyenge, jo ar ertek aranyon pocsek netto teljesitmennyel de nem is varhato toluk tobb.
| Ugye volt itt beszelgetes ket elso korert MG/TJWatt. kerdesek nelkul, mert az adna a megoldast hogy tudjunk mukodni kreativ DC nelkul is. Persze a 2 elso kort en koltenem hamarabb Chase-re, de foleg ket brutal faljatekosra es mindegy lenne hogy a D hogy remenytelen. | A masik megoldas a most igazolt CB tud-e emberezni egy kivalo elkapon legalabb 30-70 esellyel a mostani 5-95%-al szemben. Ha igen a jatekok nagy resze fej vagy iras alapon mukodhet, ha nem bizunk hogy tobbet term,elunk ( de lesznek esetek ahol nem dobhatunk el 2.5 negyedet, mert monken meglepodott )
A masik jatek ami tanulsagos hogy milyen szinten vagyunk elasva. A 80 yard TD. Nincs nyomas es ez "normalis" 6 blokkol 4-t es ez az Ojabo-Robinson duo eselytelen es Marmaduke kerul hozza a legkozelebb de azert boven messze ettol. Sima flood a cicktol es siman ott az anyag a D reszerol csak nem jo hivassal/jatekkal/felelosseg kiosztassal Orr-tol. persze a legkonnyebb azt mondani hogy MW elrontotta hisz a legfontosabb feladatat nem latta el es moge kerultek. Ami igaz es pipa, de leirom az elejetol a 2 esetet ami itt lehetseges es hogy miert remenytelen a helyzet barmelyik esetben es ezt Orr adja nekik.
Az egyik sima cover 4:
Itt az eset ahol a cicak megoldasa ott van hisz a seam-be fut adva eselyt a komunikacios hibanak es minimum vigye magaval mindketto vedot Stephens es MW-t is. Es ekkor 99%-ig biztos hogy Gesicki elveri ennyi ido alatt RSmith-t. Es a PQueen szerep TS eloadasaban, ami szogegyszeru es nulla valtozassal megy a flatre a futo ellen. A nehez feladat itt RS-e. A kepernyo jobb oldalat kesobb leirom massal osszekotve. Tehat itt ki van hegyezve a ILB-re rengeteg idovel gazdalkodva amit a Cicak remekul megoldottak. Ebben az esetben ennek a gyonyoru jateknak es kivitelezesnek az erteket ( a cicaktol ) nem is lathatjuk mert MW elrontja.
A masik megoldas a tavalyi fo jatekunk: Csak a jatekosok mozgasabol nem igazan lehetne megmondani melyik volt behivva. Vagyis a ket jatekost nezve mas megoldasra jutnank. Vagy Stephens vagy MW jatszott/tudta jol a playt. Valoszinuleg cover 4 volt a reakciok alapjan es MW rontott.
De a tavalyi jateknal MW jol ment Gesickire, "PQ szerep" marad ( nehogy osszezavarodjon ) es itt Stephens-re lett volna tolva a feladat hogy fogja Chase-t 1v1. Orr szempontjabol barmelyik is a keres a ket jateknal az egyik jatekosa kozel lehetetlen feladat ele nezett. Ehhez kellene a nyomas de egy Ojabo-Oweh-TRobinson-Noy keves a szelen, kozepen meg ugyis jut duplazni a nyers ero ellen.
Es csak hogy Orr-t ne engedjem el. Nezzuk meg az elosztast Wiggins aki a szupertehetseges, elsokoros aki jovore levaltja Stephenst-Humphrey aki a legjobb, agyonra fizetett es az elmult hetek legjobb teljesitmenyet lerako ( S poszton) AW fogja a leggyengebb 2 TE-det ( az egyikrol el se hiszem hogy el tudna sprintelni az EZ-ig. Mig a masikon Gesicki-Chase-t fogja Stephens-MW es RS. TSimpson lenyegtelen mert az RB a feladata. Ez Orr aki kreal egy agyonbiztositott oldalt mig a masikon egy lehetetlen feladatot. Ha mar csak Humphrey helyett cserel RS-el mar jobb a helyzet, ne adj Isten Stephens-el ( aki amugy eleg jo orizetet ad de nem kocveti a labdat jol ).
Egyszeruen ezt a jatekot fel lehet irni MW hibajanak es igaz is mert hibazott ( 99%), de az igazsag ha nem hibazik akkor is jon a jatek csak akkor az egyik ILB-t hibaztatnank, ha kilep idoben TS a futora akkor RS hallott, ha nem akkor 8-9 yard tokeletes szereles mellett es all day long.
Szoval ezert voltam kivancsi a szimulalt nyomasara az elso jateknal ( amirol irtam ) es bukta, nada, fos.
Szova; a nagy kerdes az\ uj CB-nk kiraly vagy sem? Ha nem akkor leszarom hogy jo aron jo ertek jott.
Az O oldalon meg 6 eve pont ugyanott tartunk bizonyos helyzetekben es mar nem lehet LJ kepessegeire fogni.
Szoval nem megyek bele melyebben a D es O hibaiba, minek, nem akarom mar hergelni magam. LJ megoldja, ha nem akkor majd jon hogy nem jo.
több mint 1 éve
Zseni volt az első 5 percben elbaszott két időkérés. Ezen is elmehetett volna a meccs, mert az első félidő végén, lehet, hogy Tucker bekúrta volna.
több mint 1 éve
gedam
6 506
A hazifeladat ugyanaz maradt.a rossz dolgok nálunk annyira rosszak, hogy a holdról is látszanak (mondta viktor), de a jók nagy része is. igazán mókás dolog sül ki ebből a két végletből.
Erositeni a passzrohamozason es a secondaryn. A tobbit min szinten tartani. Tuckert megbuvoltek, ebressze fel vki.
RedFive
viszont, ami tetszett még a meccsen, hogy az st sokat fejlődött -tucker. a puntok nagyon jók voltak, a visszahordások levédekezése is, most elég kompakt volt az a része a csapatnak, ingyen yardokat nem adtunk. összességében a meccselésben az edzőink hc-oc-dc vonalon alulmaradtak, de hálisten nálunk volt a több playmaker, clutch playa és ők kihúzták a szarból az edzőket és a csapatot.
több mint 1 éve
A hazifeladat ugyanaz maradt.Erositeni a passzrohamozason es a secondaryn. A tobbit min szinten tartani. Tuckert megbuvoltek, ebressze fel vki.
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 1 éve
Reméljük Hamilton nem komoly sérülést szedett össze és vissza tud még a szezon végére.Ankle sprain, valszeg a bye week előtt nem jön vissza.
hamsterdealer
több mint 1 éve
gedam
6 506
meccselésben kikaptunk, de a mágia segített.
több mint 1 éve
Reméljük Hamilton nem komoly sérülést szedett össze és vissza tud még a szezon végére.
több mint 1 éve
Maradnak a gyűrűért menő veterán cutok. Ha lesz egyáltalán ilyen.
több mint 1 éve
csalodás az eredmény, de azt nem tudom mennyire voltunk aktivak csak nem adta ki a lépés.Zada-t nem csodálnám ha a Browns nem akarta volna hozzánk boltolni.
Mindenesetre jó lett volna látni egy valódi hiánypótlást.
több mint 1 éve
Egy pass rusher is jöhetett volna
több mint 1 éve
Trade: Rams are sending CB Tre'Davious White and a 2027 7th-round pick to the Ravens for a 2026 7th-round pick, per sources.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 1 éve
Azért a tegnapi meccs után kicsit felértékelődik a Tampa elleni eredmény.Az, hogy a Kansas csak hosszabbításban tudta behúzni a meccset, úgy, hogy náluk már se Godwin se Evans (utóbbi mondjuk náluk sem sokat szerepelt már sajnos, de azért másfél negyeddel többet mint a Chiefs ellen) nem volt.
Ha ki tudjuk köszöbölni a buta/felesleges hibákat ( ostoba playhivás, vagy szarul megdobott screenpass 5 méterre...) akkor a playoffban jó esély va egy revansra a nyitómeccsért 😊
több mint 1 éve
Szerintem egy emberi dolog amikor a birok hibaznak azt megjegyzik, nem ereztem hogy a birokra fogtak volna, csak a hullam volt nekik a nyakig ero szarban valo ucsorges kozepette. A Browns elleni utan mikor konkretan felrugtak es semmi ertelemszeruen az egyertelmu szandek miatt is magyaraztak, persze ez hiaba egyenlitodott ki a mi egyenetunkben a ket masik csapatnal ez nem igaz.
AW a legjobb S-nk. TSimpson a Queen kezdeti eveit hozta, nagy fos az alapjatekok nagy reszeben majd flash play. Ez volt az elso meccs ahol PQ pluszt adott volna a meccsen.
A kozvetitesben agyon dicsertek a falunkat es addig a pontig jo is amig nem egyertelmu passzhelyzet van ( a D-nel is tragedia ). A labdaszerzes utani 3 es 5 sack jatekon sirni tudnek. Ez az amikor azt gondoltam hogy mi soha nem fogunk nyerni SB-t es majd elverik LJ-n. Es ezek egszeruen a fal miatt van, bar benne van Monken is , de megis a falra vezetnem vissza. Azutan johetett Ricard.
Oszinten egy kicsit olyan nezni a meccseinket mikor a film elejen megmutattjak hogy a fohos elbukott, de megnezhetjuk hogy milyen jol es becsulettrl kuzdott a celvonalig -10cm.
több mint 1 éve
A tegnapiból is látszik, hogy nem az erő hiányzik Tucker lábából. A kapufán kívül is volt még csücskös rúgás közelről.
több mint 1 éve
Az offense egy jó védelem ellen most szépen helyt állt. (el se tudom képzelni mi lenne ha még pass protection is lenne...)A védelmet ez nyilván kisegítette, ahol továbbra is vannak komoly problémák, bármennyire is fura kiejelenteni ezt a kapott 10 pont tükrében. (Azért amikor a QB ilyen elkapást mutat be az azért a DB minőségét eléggé beárazza...).
Ide mindenképpen kell javulás.
azt meg végképp nem értem, hogy a vezető edző elvileg ST coach volt (valamikor...) és ennek ellenére mély kuss van arról, hogy mi a fasz történik a 2 éve még a liga legpontosabb rúgójának számító Tuckerrel, aki az extrát kapufára rúgja...
(ui: az offense kiemelkedő teljesítményét jelzi, hogy idén először talán volt olyan meccs ahol nem kell kifejezetten bírózni, erre a Denver szurkerek máris kikiáltják Jackson-t a következő Mahomesnak, akiknek bemondásra jön a zászló...ezen az ért jót nevettem 😀 )
több mint 1 éve
Simább lett, mint gondoltam.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 1 éve
Dio mindenképp megérte, ha elmegy picket kapunk érte.Egyetértek. Jól jártok vele. Ha jó napja van, akkor egy elit WR, kiemelkedő útvonal futási képességekkel. Az OC és Lamar szerintem jól fogja tudni használni. Az utolsó 3 évében Pickett, majd most Young és Dalton dobált neki, így ráfér egy jó és biztos irányító.
Addig meg lehet próbálni a Spread O-t, mert gondolom ez a terv csak egy TE-vel.
Tökéletes üzlet, nem látok benne kivetni valót.
KeyG
"Egyetlen" gond az, hogy nem tudhatod mikor droppol egy-egy biztosnak gondolt elkapást. Dehát ezért nem első-második az ellenérték....
több mint 1 éve
Nyilván nekem egyszerűbb őt ismerni, mert anno a fiának Chris Longnak, nagyon nagy szerepe volt abban hogy SBt nyertünk főleg az öltözőben betöltött szerepèvel, ès akkor gyakran előkerült nálunk ott volt a pálya mellett.Ő volt, megnéztem wikin, de nem ismerem attól.NFL Fox szakértőit megkérdezték ki a legfélelmetesebb játékos akik ellen valaha játszottak. 5 szakértő.Szerintem rá gondolsz?, ő azèrt nem akárki ès nem vèleltlenül Bo Jacksont mondta 😊
Gronk: Terrell Suggs
Vick: Ray Lewis
Edelman: Brian Dawkins
Long ( őt nem ismerem 60 körüli ): Bo Jackson
Woodson: Randy Moss
KeyG
en.m.wikipedia.org/wiki/Howie_Long
dande2
KeyG
több mint 1 éve
Ő volt, megnéztem wikin, de nem ismerem attól.NFL Fox szakértőit megkérdezték ki a legfélelmetesebb játékos akik ellen valaha játszottak. 5 szakértő.Szerintem rá gondolsz?, ő azèrt nem akárki ès nem vèleltlenül Bo Jacksont mondta 😊
Gronk: Terrell Suggs
Vick: Ray Lewis
Edelman: Brian Dawkins
Long ( őt nem ismerem 60 körüli ): Bo Jackson
Woodson: Randy Moss
KeyG
en.m.wikipedia.org/wiki/Howie_Long
dande2
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 1 éve
NFL Fox szakértőit megkérdezték ki a legfélelmetesebb játékos akik ellen valaha játszottak. 5 szakértő.Szerintem rá gondolsz?, ő azèrt nem akárki ès nem vèleltlenül Bo Jacksont mondta 😊
Gronk: Terrell Suggs
Vick: Ray Lewis
Edelman: Brian Dawkins
Long ( őt nem ismerem 60 körüli ): Bo Jackson
Woodson: Randy Moss
KeyG
en.m.wikipedia.org/wiki/Howie_Long
több mint 1 éve
NFL Fox szakértőit megkérdezték ki a legfélelmetesebb játékos akik ellen valaha játszottak. 5 szakértő. Gronk: Terrell Suggs
Vick: Ray Lewis
Edelman: Brian Dawkins
Long ( őt nem ismerem 60 körüli ): Bo Jackson
Woodson: Randy Moss
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
