Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 3 éve
Nyilván tök felesleges,de azért elgondolkodtam rajta ha Withworth még mindíg nálatok lett volna mennyi másképp nézett volna ki ez a meccs...
több mint 3 éve
Elbengalsoztuk!!!!! Gyerekek ez közel volt, de a Bengals SB átok utolért minket! Fogjuk fel úgy, hogy az idén ez örömjáték volt! Senki nem várt ide minket! Ha lesz egyszer falunk, akkor lesz gyűrünk is!
meme
Ez most nagyon fáj. A kezünkben volt a meccs, de mégsem lett meg. Ettől függetlenül egy feledhetetlen szezon volt, remélem az offseasonben sikerül rendbe rakni a falat, esetleg a védelmet is erősíteni, és látjuk még a Bengalst a Super Bowlban.Nem volt itt semmi átok vagy probléma, egyszerűen nincs fal Burrow előtt és kell még egy-kettő skill player, meg tapasztalat coachingban is.
munoz
Lehet, hogy kicsit hamar/későn váltott a csapat a félidőben, szerintem többet kellett volna futni.
Azért az első félidei 4&1-ért kár volt, de ettől függetlenül tökös volt a védelem és az offense is megtette amit kellett, ennyi fért bele.
Szóval fel a fejjel és reménykedjetek, az AFC mindig trükkös, ha jól állnak a dolgok, eljuthattok még ide.
több mint 3 éve
Gratulálok srácok a csapatotokhoz! Mérget vennék rá, hogy ez a gárda 3-5 éven belül SB-t nyer. Már most is úgy kellett kicsavarni a kezetekből a Lombardit.
több mint 3 éve
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 3 éve
Egy legalább átlagos fal Burrow elé a többit megoldja....
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 3 éve
Elbengalsoztuk!!!!! Gyerekek ez közel volt, de a Bengals SB átok utolért minket! Fogjuk fel úgy, hogy az idén ez örömjáték volt! Senki nem várt ide minket! Ha lesz egyszer falunk, akkor lesz gyűrünk is!
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 3 éve
Srácok ez nagy szezon volt gratula! Nálatok fényes a jövő! Qb meg van. Alsó hangon 3 évig ez a csapat egyben lesz. Csak kell egy támadófal! A North rangadókon találkozunk! 😀
több mint 3 éve
Ez most nagyon fáj. A kezünkben volt a meccs, de mégsem lett meg. Ettől függetlenül egy feledhetetlen szezon volt, remélem az offseasonben sikerül rendbe rakni a falat, esetleg a védelmet is erősíteni, és látjuk még a Bengalst a Super Bowlban.
több mint 3 éve
Rakjatok össze egy falat Burrow ele Es 10+ evig jo dolgotok lesz! 😊
több mint 3 éve
Hát fiúk/lányok - ez nem jött össze sajnos. De emelt fővel lehet távozni. Nem inkább a mai meccs miatt, sokkal inkább az elmúlt 2 miatt. Ma látszott, hogy érzik magukon a nyomást. Főleg támadóoldalon. Ez befolyásoló tényező volt. Jövőre ugyanitt, ugye? Csak a Cardinals ellen 😊
De szép is lenne
több mint 3 éve
Mondjuk ennél fontosabb, hogy feledhetetlen.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 3 éve
Közel volt.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 3 éve
Hát srácok bejött a Bandwagon jegyem, már a wildcard kör előtt felültem rá és mostmár csak a végállomáson szeretnék leszállni. Sok Sikert Ma éjszakára 😊
több mint 3 éve
Megírta az asszony, hogy 40 felett örüljek ha reggelig ébren tudok maradni 🤣😁😂Lesz itt reggel ne mulass!
😝
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 3 éve
3 is van...... Jobb-bal-asszony....kinek mi jut 😁😉🤣Na most vagy elkezdek keményen inni, vagy lepihenek a nyitórúgásig. Más módszert nem igazán látok arra, hogy ezt a kib.. feszültséget kezelni tudjam.Van még egy opció a feszültség leadásra, amivel el lehet ütni az időt🤔😁
Show your stripes!
nasheem
Szipeter
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 3 éve
Na most vagy elkezdek keményen inni, vagy lepihenek a nyitórúgásig. Más módszert nem igazán látok arra, hogy ezt a kib.. feszültséget kezelni tudjam.Van még egy opció a feszültség leadásra, amivel el lehet ütni az időt🤔😁
Show your stripes!
nasheem
több mint 3 éve
Nem tudom, hogy nyer a csapat, vagy veszít, de én kiélezett meccset várok. Ahogy azt mindenhol tolják, a Rams DL - Bengals OL tragikus matchup, de bízom benne, hogy edzői gárda és Joe kitalált valamit, amivel ez kezelhető. Nem lebecsülve Staffordot, Kuppot és OBJ-t, valamiért azt nem látom megoldhatatlan helyzetnek. Sőt turnoverben egyértelműen úgy érzem, hogy jobbak leszünk. Ha mindenki kihozza magából a maximumot, akkor talán hajnalban meglesz az első bajnoki gyűrű.Who Dey?! Who Dey?! Who Dey think gonna beat them Bengals? Noooooobody!
több mint 3 éve
realcamp
158
Én mint egyszerű, nem szakértő szurkoló bizakodom abban, hogy előre lép a csapat. Sajnos racionálisan gondolkodva persze nehéz hinni abban, hogy minden egyszerre fog javulni, meg szerencsénk is lesz a meccseken meg a sérülésbogar is elkerül stb stb.Rád cáfoltak!!
A papírforma sajnos az, hogy a liga hátsó negyedében fogunk végezni megint és jöhet a top8 pick. Cáfoljanak rám!
SirPub
Hajrá a döntőben, nyerjétek meg mostmár
több mint 3 éve
Valahol érthető, hogyha sima Rams sikert mondanak, hogyha a HC egy McVay, a QB-d Stafford, elkapód Kupp és OBJ, a védelemben meg ott van Donald és Von Miller és ezek csak a nevek.Olvasom, hogy nem a Bengals a favorit. Miért? A Titans ellen az volt? Vagy a Kansas ellen? Itt nincs már ilyesmi. NYOMJÁTOK LE ŐKET!!!!!Ez tetszik. A Bengalsnál ligaalja az OL-n, egyénileg pedig senki nincs a posztján a középmezőny fölött. TE közepesnél gyengébb és sérült, a másik kettő még csak a futottak még kategóriába sem fér be. DL-ban 2 értékelhető ember van, a többi selejt. Cornerbeckek mind az átlag alattiak. Az edzőt senki nem érti, mit keres itt.
Buffalo Bill
Tehét összesen van 1 (2) jó safety, 2 DL ember, egy irányító és az elkapósor. Plusz akiről senki nem beszél, a rúgó.
A józan ésszel gondolkodók mind azt mondják, sima Rams siker.
Mégis kb. egyforma esélyeket ad mindenki, ha jól érzékelem a közhangulatot.
Szerintem nagyban fogja befolyásolni a meccs kimenetelét, hogy a Cica tinik hogy viselik a két hetes média felhajtást.
Tippem: vagy hasonló kimenetel, mint a tavalyi döntőn, az OL miatt nagyarányú Rams győzelemmel, vagy szoros meccs, de akkor inkább nekünk van több esélyünk.
ikuvihar
Viszont az SB az egy teljesen más kávéház mint a szezon vagy a PO, simán lehetnek meglepetések, mint ahogy voltak is. Pl. a legutóbbi Rams SB-n, ahol a szezonban legtöbb pontot szerző csapat, 3 pontot tudott feltenni a táblára.
Másrészt meg a Bengals a szezon során folyamatosan fejlődött, a PO-ban megoldották a Titans és idegenben a Chiefst, mégha kis szerencsével is, de az mindenképp jelentős, hogy nem zuhantak össze, OT-ra tették a meccset, kivédekezték és elmentek FG-ig. Szerintem elmehettek volna TD-ig is, de nem kockáztattak és ez dícséret az edzőknek is.
És a Bengals-nal a Burrow, Chase, Mixon, Uzoma nevek azok akik vihetik előre az Offense-t.
Ha elkapják a fonalat, megtalálják a rést a Rams D-n, akkor ez lehet egy szoros meccs, főleg ha folyamatosan tudják Mixont futtatni.
A csapat szurkolója sima meccset várna a saját részéről, a semleges néző, izgalmas és szoros meccset.
Meg itt már senki se mer holtbiztosra mondani semmit se, hisz bármi megtörténhet, kérdés, hogy az edzők és a játékosok hogyan tudják kezelni a nyomást.
Ettől függetlenül, remélem a cicák nyernek, szimpi csapat volt mindig is, szimpatikus játékosokkal, kivéve Burfict.
több mint 3 éve
Legyen így. 😊Tippem: vagy hasonló kimenetel, mint a tavalyi döntőn, az OL miatt nagyarányú Rams győzelemmel, vagy szoros meccs, de akkor inkább nekünk van több esélyünk.Mindenki ezt a két kimenetelt várja. Én viszont sima Bengals győzelmet, az első driveban TD szerezve és utána végig a gázon állva.
ikuvihar
Matthew99
több mint 3 éve
Tippem: vagy hasonló kimenetel, mint a tavalyi döntőn, az OL miatt nagyarányú Rams győzelemmel, vagy szoros meccs, de akkor inkább nekünk van több esélyünk.Mindenki ezt a két kimenetelt várja. Én viszont sima Bengals győzelmet, az első driveban TD szerezve és utána végig a gázon állva.
ikuvihar

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.