Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 1 éve
en pozitiv vagyok/lennek meg igy is. Ha tavaly hasitott volna a csapat akkor talan nem, de a sorsolas nagyon konnyu. 38 ponttal kikapnatok meg masik 3 meccsen a menetrendetwekbol? Nalam a legnagyobb baj hogy 3 eve nulla jatek felepites/fejlodes. Szogegyszeru es persze nagyon hatasos, de a minosegen alapul es azt nem lesz konnyu fenttartani.
több mint 1 éve
Nekem tetszett. 😁 Na jó az eredmény nem. Oldscool AFC Nort csata. 79 pont. Futás ellen sokkal jobban néztünk ki a végéig. A fejlődés megkérdőjelezhetetlen. Már 38 ponttal kaptunk ki. Legközelebb cél a 45 ponttal vereség.
Lou Anarumo for president
több mint 1 éve
Ez így is úgy is történelmi szezon lesz már. 0-3 ról még volt többeknek PO, 1-4 ről volt-e?
több mint 1 éve
Én mondtam, hogy élvezetes meccseinek lesznek 🤣Hát nekem az élvezetre más a definícióm. Ez a meccs tönkretett idegileg. Elveszítettünk egy meccset a KC ellen amit statisztika alapján lehetetlen lett volna, elbuktuk a WAS is, úgy hogy történelmet írtunk vele, és most ezt is úgy hogy lehetetlennek tűnt kikapni, űrszámokkal az offense részéről.
nasheem
több mint 1 éve
gedam
6 507
Sikerült megverni magunkat. Szép volt fiúk.a szupermeccs a végén átcsapott chokercsatába. mintha harbaught láttam volna. a burrow int is már annak volt köszönhető, hogy elkezdte az edzői stábotok a konzervatív szarságot és az időt lepörgetni. ha nincs az int, akkor is max. fieldgoal, 6 pont és akkor meg az obligát forgatókönyv szerint nyerünk egyel
munoz
ez a 3 futás középre is 3yardért, a vereség záloga volt. aztán, hogy jegelte a saját rugóját már csak hab volt a tortán.
Szerkesztette: gedam
több mint 1 éve
Ahogy írtam: legyünk meccsben, benne voltunk. Kár, hogy Zac nem annyira.Biztos megvan a terv, már csak az a kérdés, meg is tudjuk-e valósítani. Én csak akkor látok itt győzelmet, ha minden a kezünkre játszik. TO-Luck itt, hülye playhívás ott, 100% O itt, puntreturn-bubu ott stb.Én meg értetlenkedek, pedig meg van a "stratégia" mindenre. Remélem a Ravens legyőzésére is, bár elég nagy csoda kell ahhoz, hogy 200 futott yardon belül kapjunk, és úgy nehéz lesz.Azt érti valaki, hogy Brad Robbinst minek hoztuk fel az aktív keretbe? Rehkow a liga egyik legjobb pantereként robbant be, 60 yardos átlaggal és 80 yardos long-val első a mutatókban. Ennyire nem kell ember mondjuk a védelembe, hogy elfér 2 punter a csapatban? Furcsa.Gondolom csak így lehetett kirakni a keretből, és azért.
Szipeter
Mikey
Tavaly a PFF szerint Battle top 15 volt futás ellen a 120 S közül, most meg snapet sem kap, szóval a Hegy meg a Kő csak jobb ennél, vagy???
Szipeter
A W itt nem is feltétlenül elvárás a részemről, csak ne menjünk le teljesen kutyába. Legyünk végig meccsben és akkor már elégedett leszek. Na persze nem rögtön, hanem napok múlva. Asszem kint kell néznem megint a műhelyben, mert a ház urai (a feleségem és a macska) már unják az állandó ordítozást...
SirPub
Fájdalmas vereség, de sok pozitívummal. Nem fogunk mindig 40 pontot kapni, viszont van esély rá, hogy mi csinálunk annyit.
Ezt még anyám is két cekkerrel...
több mint 1 éve
Sikerült megverni magunkat. Szép volt fiúk.
több mint 1 éve
Én mondtam, hogy élvezetes meccseinek lesznek 🤣
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 1 éve
Zac says Trey Hendrickson, Myles Murphy, B.J. Hill and McKinnley Jackson all will play.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 1 éve
Biztos megvan a terv, már csak az a kérdés, meg is tudjuk-e valósítani. Én csak akkor látok itt győzelmet, ha minden a kezünkre játszik. TO-Luck itt, hülye playhívás ott, 100% O itt, puntreturn-bubu ott stb.Én meg értetlenkedek, pedig meg van a "stratégia" mindenre. Remélem a Ravens legyőzésére is, bár elég nagy csoda kell ahhoz, hogy 200 futott yardon belül kapjunk, és úgy nehéz lesz.Azt érti valaki, hogy Brad Robbinst minek hoztuk fel az aktív keretbe? Rehkow a liga egyik legjobb pantereként robbant be, 60 yardos átlaggal és 80 yardos long-val első a mutatókban. Ennyire nem kell ember mondjuk a védelembe, hogy elfér 2 punter a csapatban? Furcsa.Gondolom csak így lehetett kirakni a keretből, és azért.
Szipeter
Mikey
Tavaly a PFF szerint Battle top 15 volt futás ellen a 120 S közül, most meg snapet sem kap, szóval a Hegy meg a Kő csak jobb ennél, vagy???
Szipeter
A W itt nem is feltétlenül elvárás a részemről, csak ne menjünk le teljesen kutyába. Legyünk végig meccsben és akkor már elégedett leszek. Na persze nem rögtön, hanem napok múlva. Asszem kint kell néznem megint a műhelyben, mert a ház urai (a feleségem és a macska) már unják az állandó ordítozást...
Ezt még anyám is két cekkerrel...
több mint 1 éve
Én meg értetlenkedek, pedig meg van a "stratégia" mindenre. Remélem a Ravens legyőzésére is, bár elég nagy csoda kell ahhoz, hogy 200 futott yardon belül kapjunk, és úgy nehéz lesz.Azt érti valaki, hogy Brad Robbinst minek hoztuk fel az aktív keretbe? Rehkow a liga egyik legjobb pantereként robbant be, 60 yardos átlaggal és 80 yardos long-val első a mutatókban. Ennyire nem kell ember mondjuk a védelembe, hogy elfér 2 punter a csapatban? Furcsa.Gondolom csak így lehetett kirakni a keretből, és azért.
Szipeter
Mikey
Tavaly a PFF szerint Battle top 15 volt futás ellen a 120 S közül, most meg snapet sem kap, szóval a Hegy meg a Kő csak jobb ennél, vagy???
több mint 1 éve
Azt érti valaki, hogy Brad Robbinst minek hoztuk fel az aktív keretbe? Rehkow a liga egyik legjobb pantereként robbant be, 60 yardos átlaggal és 80 yardos long-val első a mutatókban. Ennyire nem kell ember mondjuk a védelembe, hogy elfér 2 punter a csapatban? Furcsa.Gondolom csak így lehetett kirakni a keretből, és azért.
Szipeter
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
Azt érti valaki, hogy Brad Robbinst minek hoztuk fel az aktív keretbe? Rehkow a liga egyik legjobb pantereként robbant be, 60 yardos átlaggal és 80 yardos long-val első a mutatókban. Ennyire nem kell ember mondjuk a védelembe, hogy elfér 2 punter a csapatban? Furcsa.Rehkow újonc még. Nem akarjuk túlterhelni a Ravens ellen. Osztoznak a snapszámon majd Robbins-szal 😊
Szipeter
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 1 éve
Azt érti valaki, hogy Brad Robbinst minek hoztuk fel az aktív keretbe? Rehkow a liga egyik legjobb pantereként robbant be, 60 yardos átlaggal és 80 yardos long-val első a mutatókban. Ennyire nem kell ember mondjuk a védelembe, hogy elfér 2 punter a csapatban? Furcsa. Úgy néz ki Hendrickson oké lesz, és talán Hill is visszatér, nagyon kellenek, mert különben esélyünk sincs.
több mint 1 éve
Én ennyire nem látom negatívan. Ha visszajön Hill és SR ennél jobbak leszünk futás ellen. Mondjuk rosszabbak kb nem lehetünk.A KC ellen csak azért voltunk meccsben, mert a rozmár túl sok passzt hívott be. Pacsi majdnem 5 yardos átlaggal futott 19x, de ennyi erővel futhatott volna többször. A varjúk nem lesznek szégyenlősek 30x Henry kezébe adni a labdát, plusz ott van Hill és Lamar is. A D-jüktől meg elég 2-3 stop, és akkor nekünk nyekk.Csodálom az optimizmusod, én sokkal negatívabb vagyok. Vért szenvedtünk hogy megverjük a Pantherst, a védelmünk továbbra is 0, és jövő héten szerintem 40-et kapunk a Ravenstől.A szezon elején vicceltünk azzal, hogy a mostani csapattal az lehet a cél, hogy az O mindig több pontot tegyen fel a táblára, mint amit a D enged. Az első forduló után szerintem az O-ra összességében nem lehet panasz, nyilván voltak hibák a KC és a Was ellen is, de termeltek. Most - nyilván egy gyengébb ellenféllel szemben - a D is tudott stopokat csinálni, labdát szerezni, ami eldöntötte a meccset.
Miknar
A Ravensnek a Raiders elleni meccsét láttam, tudnak ők is nevetségesen gyengén játszani, de a tegnap eredmény alapján meg persze le is gyalulhatnak minket. A sérülések sok mindent eldönthetnek, de én azért bízom abban, hogy legalább egy olyan ki-ki meccset láthatunk majd, mint amilyen a KC elleni volt.
munoz
Persze ha az elején szerzünk labdákat és be is visszük ez borul. Maximum bízni lehet benne (én ezt teszem), de ez elég gyenge terv. 😀
SirPub
Lou Anarumo for president
több mint 1 éve
Legalább élvezetesek a meccseink 😊Igen, a SB volt a ziccer, azt kellett volna berúgni! Egyébként meg kell erőltetem magamat, ha olyan meccsre szeretnék visszaemlékezni, amikor nem b@ottt szét az ideg a végén! 😀
A D teljesen kutya. Sokkal rosszabb, mint vártam. Az O viszont teljes fegyverzetben elég jó. Szerintem a varjak ellen is tudunk majd haladni. Hogy ez mire lesz elég? Valószínűleg semmire, de a semlegeseket jól fogjuk szórakoztatni.
Egyébként innen kiút csak rendszerszinten vezet. Ha végig nézitek a játékosainkat, a védelemben egyszerűen nincs több. Vagy varázsol valamit Anarumo, vagy úszik a szezonunk. Azzal persze úszhat ő is, sőt akár Taylor is. Ahhoz képest, hogy Chase-t és Higginst azért szivatjuk a hosszabbítással, hogy legyen mozgásterünk win now-ba tolni, ez azért elég szépen el lett kefélve.
Na mindegy. Nem azért lettem Bengels szurkoló, mert csak az SB érdekel. Megleszek én akár PO nélkül is, csak sajnálom a kihagyott ziccert. Ezzel az újonc szerződésen futó Burrow-Chase párossal egy SB részvételnél többre is vihettük volna, ha nem ennyire konzervatív a franchise. A nagy reméányeket és minimum erre az évre elengedtem. Különösebb elvárások nélkül jó szórakozást remélve ülök majd le a meccseink elé. És remélem ez elég lesz ahhoz, hogy a végén ne b@sszon szét az ideg 😀
nasheem
több mint 1 éve
Legalább élvezetesek a meccseink 😊A D teljesen kutya. Sokkal rosszabb, mint vártam. Az O viszont teljes fegyverzetben elég jó. Szerintem a varjak ellen is tudunk majd haladni. Hogy ez mire lesz elég? Valószínűleg semmire, de a semlegeseket jól fogjuk szórakoztatni.
Egyébként innen kiút csak rendszerszinten vezet. Ha végig nézitek a játékosainkat, a védelemben egyszerűen nincs több. Vagy varázsol valamit Anarumo, vagy úszik a szezonunk. Azzal persze úszhat ő is, sőt akár Taylor is. Ahhoz képest, hogy Chase-t és Higginst azért szivatjuk a hosszabbítással, hogy legyen mozgásterünk win now-ba tolni, ez azért elég szépen el lett kefélve.
Na mindegy. Nem azért lettem Bengels szurkoló, mert csak az SB érdekel. Megleszek én akár PO nélkül is, csak sajnálom a kihagyott ziccert. Ezzel az újonc szerződésen futó Burrow-Chase párossal egy SB részvételnél többre is vihettük volna, ha nem ennyire konzervatív a franchise. A nagy reméányeket és minimum erre az évre elengedtem. Különösebb elvárások nélkül jó szórakozást remélve ülök majd le a meccseink elé. És remélem ez elég lesz ahhoz, hogy a végén ne b@sszon szét az ideg 😀
Szerkesztette: nasheem
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 1 éve
A KC ellen csak azért voltunk meccsben, mert a rozmár túl sok passzt hívott be. Pacsi majdnem 5 yardos átlaggal futott 19x, de ennyi erővel futhatott volna többször. A varjúk nem lesznek szégyenlősek 30x Henry kezébe adni a labdát, plusz ott van Hill és Lamar is. A D-jüktől meg elég 2-3 stop, és akkor nekünk nyekk.Csodálom az optimizmusod, én sokkal negatívabb vagyok. Vért szenvedtünk hogy megverjük a Pantherst, a védelmünk továbbra is 0, és jövő héten szerintem 40-et kapunk a Ravenstől.A szezon elején vicceltünk azzal, hogy a mostani csapattal az lehet a cél, hogy az O mindig több pontot tegyen fel a táblára, mint amit a D enged. Az első forduló után szerintem az O-ra összességében nem lehet panasz, nyilván voltak hibák a KC és a Was ellen is, de termeltek. Most - nyilván egy gyengébb ellenféllel szemben - a D is tudott stopokat csinálni, labdát szerezni, ami eldöntötte a meccset.
Miknar
A Ravensnek a Raiders elleni meccsét láttam, tudnak ők is nevetségesen gyengén játszani, de a tegnap eredmény alapján meg persze le is gyalulhatnak minket. A sérülések sok mindent eldönthetnek, de én azért bízom abban, hogy legalább egy olyan ki-ki meccset láthatunk majd, mint amilyen a KC elleni volt.
munoz
Persze ha az elején szerzünk labdákat és be is visszük ez borul. Maximum bízni lehet benne (én ezt teszem), de ez elég gyenge terv. 😀
Ezt még anyám is két cekkerrel...
több mint 1 éve
Csodálom az optimizmusod, én sokkal negatívabb vagyok. Vért szenvedtünk hogy megverjük a Pantherst, a védelmünk továbbra is 0, és jövő héten szerintem 40-et kapunk a Ravenstől.A szezon elején vicceltünk azzal, hogy a mostani csapattal az lehet a cél, hogy az O mindig több pontot tegyen fel a táblára, mint amit a D enged. Az első forduló után szerintem az O-ra összességében nem lehet panasz, nyilván voltak hibák a KC és a Was ellen is, de termeltek. Most - nyilván egy gyengébb ellenféllel szemben - a D is tudott stopokat csinálni, labdát szerezni, ami eldöntötte a meccset.
Miknar
A Ravensnek a Raiders elleni meccsét láttam, tudnak ők is nevetségesen gyengén játszani, de a tegnap eredmény alapján meg persze le is gyalulhatnak minket. A sérülések sok mindent eldönthetnek, de én azért bízom abban, hogy legalább egy olyan ki-ki meccset láthatunk majd, mint amilyen a KC elleni volt.
több mint 1 éve
Csodálom az optimizmusod, én sokkal negatívabb vagyok. Vért szenvedtünk hogy megverjük a Pantherst, a védelmünk továbbra is 0, és jövő héten szerintem 40-et kapunk a Ravenstől.
több mint 1 éve
Összességében nem mondanám lenyűgöző meccsnek, de az O megint nagyon komolyan termelt, miközben ment a futás is. A D-ben Kris Jenkins üde színfolt volt és valami halvány reménysugár felcsillant, hogy a futás ellen van valami ötlete Lounak.
CTB viszont megint nagyon gyengének tűnt, az első félidőben folyamatosan megverték.
több mint 1 éve
Csak itt-ott tudtam nézni, így nem formálok véleményt. Megvan a W, ez a lényeg! Remélhetőleg ezzel kissé oldódik a görcs a srácokban.
Hendrickson sérülése remélem nem komoly! 🤞
Ezt még anyám is két cekkerrel...
több mint 1 éve
Megneztem az eredmeny alakulasat miutan lattam a +30 pontot es az adott nemi magyarazatot. Az elso tamadas utan ti pislogtatok elobb es vegig 1-2 TD elonyben voltak, ez lett volna a ti feladatotok.Pontosan így van! Robinson meg volt fogva, Ekeler már kevésbé, azt meg h az irányító fut, azt meg megszokhattuk volna már!
De megneztem az osszefoglalot es nem futottak szarra titeket, 1 futas play ami kb ult volna mindenki ellen. Foleg flash playekkel operaltak es az allandot ti hoztatok. Persze allando 5-6 yardos futasok megolik az ellenfelet de ettol nem kerulnek az osszefoglaloba, tehat megneztem a statlapot. Hat nem futottak szarra a szerint sem.
Egyszeruen vezetni kell es az kisegitene a D-t de ez is fontos nem csak a sok yard/pont. Szerintem az O tobb mint biztato, de a teher rajtuk es azt meg kell ugrani.
no
Innentől csak annyit kérek, hogy a Pitts-et oda vissza! 😀
több mint 1 éve
Megneztem az eredmeny alakulasat miutan lattam a +30 pontot es az adott nemi magyarazatot. Az elso tamadas utan ti pislogtatok elobb es vegig 1-2 TD elonyben voltak, ez lett volna a ti feladatotok.A DL a problémák forrása. Reader elengedése olyan hiba volt mint Batesé. Szerencsétlenségünkre a két kezdő DT lesérült. Hubbard használhatatlan futás ellen edge poziból, nyomást se tud generálni. Egyetlen emberünk Hendrickson, akit végig kettőznek, RB, TE segítséggel, másra nem kell figyelni. Daniels átlagos ideje 3sec felett volt, ennyi ideig nem lehet hátul levédeni. DB sorral is ordas problémák vannak, Bell katasztrófa, Stone simán belesimul a szarba. Hill CB nek sem jó, egy újabb első körös bust, Battle miért nincs pályán??? Bellt simán padoztatni kellene helyette. LB sor csak átlagos. Tacklet senki se csinálja meg, olyan puhák vagyunk, hogy csak na. CTB nek csak a duma megy, de minden meccsen beég egy nagy játékkal.
De megneztem az osszefoglalot es nem futottak szarra titeket, 1 futas play ami kb ult volna mindenki ellen. Foleg flash playekkel operaltak es az allandot ti hoztatok. Persze allando 5-6 yardos futasok megolik az ellenfelet de ettol nem kerulnek az osszefoglaloba, tehat megneztem a statlapot. Hat nem futottak szarra a szerint sem.
Egyszeruen vezetni kell es az kisegitene a D-t de ez is fontos nem csak a sok yard/pont. Szerintem az O tobb mint biztato, de a teher rajtuk es azt meg kell ugrani.
no
A támadó oldalon jónak tűnik a stat, de megint a kulcs játékoknál hibázott bele Burrow, redzone hatékonyságunk ismét fos volt, főleg a meccs elején, ezért rohantunk az eredmény után. A kommentátorok sem értették, hogy Gesicki miért nincs fent redzoneban??
Mindettől függetlenül azért az offense, és Burrow már vállalható szinten teljesít, viszont a probléma a védelemben sajnos rendszerszintű, így ennek javítása lehetetlennek tűnő feladat. Olyan statokat hozunk idén, hogy alltime rekordokat döntünk, sajnos negatív irányba, legyen a 0-3 ból PO a pozitív meglepetés!!. Ha ezután a rookie QB általi teljes alázás után nem lesz a Panters ellen valami fordulat a def működésében, akkor elengedem a szezont. Bár sanszos, hogy ott még valahogy kiszenvedünk egy W-t és aztán a Ravens beveri az utolsó szöget a szezonunk koporsójába.
több mint 1 éve
Megneztem az eredmeny alakulasat miutan lattam a +30 pontot es az adott nemi magyarazatot. Az elso tamadas utan ti pislogtatok elobb es vegig 1-2 TD elonyben voltak, ez lett volna a ti feladatotok. De megneztem az osszefoglalot es nem futottak szarra titeket, 1 futas play ami kb ult volna mindenki ellen. Foleg flash playekkel operaltak es az allandot ti hoztatok. Persze allando 5-6 yardos futasok megolik az ellenfelet de ettol nem kerulnek az osszefoglaloba, tehat megneztem a statlapot. Hat nem futottak szarra a szerint sem.
Egyszeruen vezetni kell es az kisegitene a D-t de ez is fontos nem csak a sok yard/pont. Szerintem az O tobb mint biztato, de a teher rajtuk es azt meg kell ugrani.