Dallas Cowboys

32 feliratkozó

több mint 1 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 9 311 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Lancia bárhova is megy, ott mindig vitát generál 😆
több mint 1 éve
rva 4 096 — Me for President!
én elmondom, hogy hogy látom ezt a cserét:
- volt egy QB3, Grier aki az előszezonban látható limitáltsággal rendelkezik, még Rush-t sem volt képes megszorítani a QB2 pozícióért. low floor, low ceiling, ahogy mondani szokták.
- egy negyedik körért plusz a jövő évi 5 milliós fizetésért cserébe lett egy olyan QB3 akinek a ceiling-je sokkal magasabb, mint Grier és akár hosszú távon QB2 is lehet belőle
- Rush szerződése még két év (ez a mostani szezon, meg a következő) ami egy TC meg két szezon. ennyi ideje van Lance-nek megmutatni, hogy képes megbízhatóan teljesíteni.
- meggyőződésem, hogy a tavalyi 4-1 mérleg Rush-al nem megismételhető idén, illetve az is, hogy ez inkább a védelemnek volt köszönhető és nem annak, hogy Rush 400 yardos meccseket hozott (nem). ha ezen csere eredményeként jönne egy olyan irányító, akinek a stílusa sokkal jobban hasonlít Prescott-éhoz (tehát kevesebbet kell módosítani a playbook-on egy olyan szerencsétlen esetben, ha Prescott kidőlne) illetve van kar ereje ahhoz, hogy meg tudja dobni azokat, amiket Rush még álmában sem, akkor ez már előrelépés
maga a negyedik kör egyébként a kompenzációs pickek világában nem akkora truváj, szerintem adható volt. a riportok szerint ötödik-hatodik körök voltak ajánlatban (Lions, Vikings) ehhez képest nyilván magas, de ha (lekopogom) a Cowboys megint jó helyen végez, akkor az a negyedik a kör végén már majdnem ötödik kör... az meg szotyi kategória
- és ha már szerződés: megmarad az ötödik éves opciója is ezzel a cserével a Cowboys-nak, szóval ha Lance véletlenül megtáltosodna (nem hiszem) akkor legalább egy évig van két marék tökmagért csere irányítód, aki a feltételezett képességei alapján első körösnek számolták
- a Cowboys magasra értékelte Lance-t, amikor az egyetemről kijött, mert második körös prospect-nek tartották
- idén akartak irányítót draftolni, de nem úgy jöttek ki a lapok. a draft harmadik napján a riportok szerint a negyedik körben Aiden O'Connel, Jake Haener és Clayton Tune is a tervekben szerepelt, de végül Jr. Fehoko jött (DL) szóval az, hogy most egy kicsit hosszabb távon nézve idén vagy jövőre adnak egy negyedik kört egy developmental QB-ért az igazából majdnem mindegy (Prescott is negyedik körös developmental QB volt)
- az meg, hogy Grier játszik az utolsó meccsen végig: Prescott eleve nem játszott volna, Rush már betonbiztos QB2 ott nincs mit nézni, szóval enélkül a csere nélkül is kapott volna 3 negyedet a négyből. de ez így kommunikációs szinten is korrekt

Szerkesztette: rva
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 9 088
De legalább a csere QB is 5 milliót fog keresni itt jövőre rookie szerződéssel. 😀
iktriad
Who the fuck cares? Szánalmas, hogy a liga egyik örökös vergődő csapatának szurkolsz megszállottan, mégis azért jössz át ide, hogy kiröhögd a seggszagfalvinál sokkal ésszerűbb csapatépítést, és azon ragadsz le, hogy mennyi a fizetése. Ha a pakisztániak cseréltek volna Lance-ért, most nem lenne 5 perced pihenni a hájpolástól, hogy micsoda tehetség és mekkora zseni az aktuális GM (bárki is az).
gyeek
Playoff since 1996:
Jaguars 8-8 16 meccsen
Cowboys 5-12 17 meccsen

Sikerességet felhozni egy szurkolónak, hogy miért neki szurkol picit szánalmas. 😀
KeyG
Mondanivalónk alátámasztásához ügyesen kell megválasztani a statisztikai adatokat 😊
Pl. Ezt is írhattad volna:
Playoff since 1990:
Jaguars 8-8 16 meccsen
Cowboys 16-14 30 meccsen
tamas424
Az úgy már nem fair.
A Jaguars 95-től létezik. 😀
KeyG
Na ez érdekes, tehát mivel a Jax nem létezett 95 előtt, akkor a Dallas sikerei is nullázódnak? Ezt szerintem gondold át még egyszer 😉
tamas424
Senki nem vette el a sikereket Tőlük.
Ez egy adott időszakot számított ami 27 év.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 16 694
A Kompromisszum: mind2 szar?
deal?
több mint 1 éve
tamas424 Dallas Cowboys 1 744
De legalább a csere QB is 5 milliót fog keresni itt jövőre rookie szerződéssel. 😀
iktriad
Who the fuck cares? Szánalmas, hogy a liga egyik örökös vergődő csapatának szurkolsz megszállottan, mégis azért jössz át ide, hogy kiröhögd a seggszagfalvinál sokkal ésszerűbb csapatépítést, és azon ragadsz le, hogy mennyi a fizetése. Ha a pakisztániak cseréltek volna Lance-ért, most nem lenne 5 perced pihenni a hájpolástól, hogy micsoda tehetség és mekkora zseni az aktuális GM (bárki is az).
gyeek
Playoff since 1996:
Jaguars 8-8 16 meccsen
Cowboys 5-12 17 meccsen

Sikerességet felhozni egy szurkolónak, hogy miért neki szurkol picit szánalmas. 😀
KeyG
Mondanivalónk alátámasztásához ügyesen kell megválasztani a statisztikai adatokat 😊
Pl. Ezt is írhattad volna:
Playoff since 1990:
Jaguars 8-8 16 meccsen
Cowboys 16-14 30 meccsen
tamas424
Az úgy már nem fair.
A Jaguars 95-től létezik. 😀
KeyG
Na ez érdekes, tehát mivel a Jax nem létezett 95 előtt, akkor a Dallas sikerei is nullázódnak? Ezt szerintem gondold át még egyszer 😉
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 9 088
Lehet itt baj az öltözőben...🤔 Jerry nem bírt magával...
dande2
Igen Jerry egyedul tradel mindenki megkerdezese nelkul. Nojetek mar fel.
Blevi
A GM biztos megbeszélte a tulajdonossal, aztán mindketten rábólintottak és így lett a trade.
Kampman
Ironia detektor nem mukodott akkor.

Csinal a Cowboys valami megkerdojelezhetot es jonnek a megmondo emberek hogy Jerry gyogyszere elgurult. A Jones csaladnak nagy befolyasa van a dontesekre de egy franchise es Cowboys sem igy mukodik.

Azt meg mondjuk mindenki elfelejti, hogy a cantoni beiktatasa kozben kb minden volt jatekos megemliti hogy milyen jo arc.
Blevi
Bocs, de mi ebben egyáltalán a megkérdőjelezhető? Két éve három 1. körös és egy 3. körös cetlit ért meg a 49ers-nek ez a QB. Egy 4. körösért cserébe került Dallasba. Lehet belőle még bármi. Hosszabbíthatnak még Prescottal is, így legalább nem lesznek a falhoz állítva a tárgyalásnál. És mi van ha nem lesz Lanceből semmi? Akkor buktak egy 4. körös draft picket. Nagy dolog...

De legalább a csere QB is 5 milliót fog keresni itt jövőre rookie szerződéssel. 😀
iktriad
Who the fuck cares? Szánalmas, hogy a liga egyik örökös vergődő csapatának szurkolsz megszállottan, mégis azért jössz át ide, hogy kiröhögd a seggszagfalvinál sokkal ésszerűbb csapatépítést, és azon ragadsz le, hogy mennyi a fizetése. Ha a pakisztániak cseréltek volna Lance-ért, most nem lenne 5 perced pihenni a hájpolástól, hogy micsoda tehetség és mekkora zseni az aktuális GM (bárki is az).
gyeek
Playoff since 1996:
Jaguars 8-8 16 meccsen
Cowboys 5-12 17 meccsen

Sikerességet felhozni egy szurkolónak, hogy miért neki szurkol picit szánalmas. 😀
KeyG
Mondanivalónk alátámasztásához ügyesen kell megválasztani a statisztikai adatokat 😊
Pl. Ezt is írhattad volna:
Playoff since 1990:
Jaguars 8-8 16 meccsen
Cowboys 16-14 30 meccsen
tamas424
Rajtad keresztül üzenem a cirkuszból szökött mémeket mutató majomnak (nálam némítva van, mert tudom róla hogy értelmes gondolat nem csapódik le az ujjain keresztül), hogy mivel ideje van ilyesmire, nézzen nyugodtan utána az alapszakasz mérlegnek is, meg annak mondjuk hogy hány első körös QB-t emésztett meg a 2 csapat a Jaguars alapításáig visszamenőleg.
Cowboys' Will Grier told he'll be cut after playing entire preseason finale, per report

😀😀😀DDD
Amadeus von Dollárbaloldal
Lancet értelmetlen betolni a pályára a repülőről leszállva. Prescott amúgy se játszott volna, Rush pedig biztos és kipróbált QB2, aki csak a sérülést kockáztatná. Grier ellenben meg tudja magát mutatni a többi csapatnak. Ez teljesen érthető és korrekt húzás. Arra tippelek, hogy te nem gondoltad végig a dolgot, ezért találod ilyen witzesnek.
gyeek
Imádom a nemzeti sport színvonalú személyeskedést, tipikus esete azoknak az emberi halmazba tartozóknak akiknek a keserves gyerekkora kihatott élete felnőtt szakaszára, nem irigylem az életed a gondolatmeneted meg végképp egy Carr-Prescott mém elég volt ilyen diagnózis felállítására rólam.
Ilyen mondatokat személyesen nem mernél megtenni. 😀😉
De ha gondolod…..😁

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 1 éve
gyeek LSU Tigers 8 152 — Stromfeld Aurél fan
Lehet itt baj az öltözőben...🤔 Jerry nem bírt magával...
dande2
Igen Jerry egyedul tradel mindenki megkerdezese nelkul. Nojetek mar fel.
Blevi
A GM biztos megbeszélte a tulajdonossal, aztán mindketten rábólintottak és így lett a trade.
Kampman
Ironia detektor nem mukodott akkor.

Csinal a Cowboys valami megkerdojelezhetot es jonnek a megmondo emberek hogy Jerry gyogyszere elgurult. A Jones csaladnak nagy befolyasa van a dontesekre de egy franchise es Cowboys sem igy mukodik.

Azt meg mondjuk mindenki elfelejti, hogy a cantoni beiktatasa kozben kb minden volt jatekos megemliti hogy milyen jo arc.
Blevi
Bocs, de mi ebben egyáltalán a megkérdőjelezhető? Két éve három 1. körös és egy 3. körös cetlit ért meg a 49ers-nek ez a QB. Egy 4. körösért cserébe került Dallasba. Lehet belőle még bármi. Hosszabbíthatnak még Prescottal is, így legalább nem lesznek a falhoz állítva a tárgyalásnál. És mi van ha nem lesz Lanceből semmi? Akkor buktak egy 4. körös draft picket. Nagy dolog...

De legalább a csere QB is 5 milliót fog keresni itt jövőre rookie szerződéssel. 😀
iktriad
Who the fuck cares? Szánalmas, hogy a liga egyik örökös vergődő csapatának szurkolsz megszállottan, mégis azért jössz át ide, hogy kiröhögd a seggszagfalvinál sokkal ésszerűbb csapatépítést, és azon ragadsz le, hogy mennyi a fizetése. Ha a pakisztániak cseréltek volna Lance-ért, most nem lenne 5 perced pihenni a hájpolástól, hogy micsoda tehetség és mekkora zseni az aktuális GM (bárki is az).
gyeek
Playoff since 1996:
Jaguars 8-8 16 meccsen
Cowboys 5-12 17 meccsen

Sikerességet felhozni egy szurkolónak, hogy miért neki szurkol picit szánalmas. 😀
KeyG
Mondanivalónk alátámasztásához ügyesen kell megválasztani a statisztikai adatokat 😊
Pl. Ezt is írhattad volna:
Playoff since 1990:
Jaguars 8-8 16 meccsen
Cowboys 16-14 30 meccsen
tamas424
Rajtad keresztül üzenem a cirkuszból szökött mémeket mutató majomnak (nálam némítva van, mert tudom róla hogy értelmes gondolat nem csapódik le az ujjain keresztül), hogy mivel ideje van ilyesmire, nézzen nyugodtan utána az alapszakasz mérlegnek is, meg annak mondjuk hogy hány első körös QB-t emésztett meg a 2 csapat a Jaguars alapításáig visszamenőleg.
Cowboys' Will Grier told he'll be cut after playing entire preseason finale, per report

😀😀😀DDD
Amadeus von Dollárbaloldal
Lancet értelmetlen betolni a pályára a repülőről leszállva. Prescott amúgy se játszott volna, Rush pedig biztos és kipróbált QB2, aki csak a sérülést kockáztatná. Grier ellenben meg tudja magát mutatni a többi csapatnak. Ez teljesen érthető és korrekt húzás. Arra tippelek, hogy te nem gondoltad végig a dolgot, ezért találod ilyen witzesnek.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 9 088
De legalább a csere QB is 5 milliót fog keresni itt jövőre rookie szerződéssel. 😀
iktriad
Who the fuck cares? Szánalmas, hogy a liga egyik örökös vergődő csapatának szurkolsz megszállottan, mégis azért jössz át ide, hogy kiröhögd a seggszagfalvinál sokkal ésszerűbb csapatépítést, és azon ragadsz le, hogy mennyi a fizetése. Ha a pakisztániak cseréltek volna Lance-ért, most nem lenne 5 perced pihenni a hájpolástól, hogy micsoda tehetség és mekkora zseni az aktuális GM (bárki is az).
gyeek
Playoff since 1996:
Jaguars 8-8 16 meccsen
Cowboys 5-12 17 meccsen

Sikerességet felhozni egy szurkolónak, hogy miért neki szurkol picit szánalmas. 😀
KeyG
Mondanivalónk alátámasztásához ügyesen kell megválasztani a statisztikai adatokat 😊
Pl. Ezt is írhattad volna:
Playoff since 1990:
Jaguars 8-8 16 meccsen
Cowboys 16-14 30 meccsen
tamas424
Az úgy már nem fair.
A Jaguars 95-től létezik. 😀

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 1 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 702
Cowboys' Will Grier told he'll be cut after playing entire preseason finale, per report

😀😀😀DDD

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 1 éve
tamas424 Dallas Cowboys 1 744
De legalább a csere QB is 5 milliót fog keresni itt jövőre rookie szerződéssel. 😀
iktriad
Who the fuck cares? Szánalmas, hogy a liga egyik örökös vergődő csapatának szurkolsz megszállottan, mégis azért jössz át ide, hogy kiröhögd a seggszagfalvinál sokkal ésszerűbb csapatépítést, és azon ragadsz le, hogy mennyi a fizetése. Ha a pakisztániak cseréltek volna Lance-ért, most nem lenne 5 perced pihenni a hájpolástól, hogy micsoda tehetség és mekkora zseni az aktuális GM (bárki is az).
gyeek
Playoff since 1996:
Jaguars 8-8 16 meccsen
Cowboys 5-12 17 meccsen

Sikerességet felhozni egy szurkolónak, hogy miért neki szurkol picit szánalmas. 😀
KeyG
Mondanivalónk alátámasztásához ügyesen kell megválasztani a statisztikai adatokat 😊
Pl. Ezt is írhattad volna:
Playoff since 1990:
Jaguars 8-8 16 meccsen
Cowboys 16-14 30 meccsen
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 9 088
De legalább a csere QB is 5 milliót fog keresni itt jövőre rookie szerződéssel. 😀
iktriad
Who the fuck cares? Szánalmas, hogy a liga egyik örökös vergődő csapatának szurkolsz megszállottan, mégis azért jössz át ide, hogy kiröhögd a seggszagfalvinál sokkal ésszerűbb csapatépítést, és azon ragadsz le, hogy mennyi a fizetése. Ha a pakisztániak cseréltek volna Lance-ért, most nem lenne 5 perced pihenni a hájpolástól, hogy micsoda tehetség és mekkora zseni az aktuális GM (bárki is az).
gyeek
Playoff since 1996:
Jaguars 8-8 16 meccsen
Cowboys 5-12 17 meccsen

Sikerességet felhozni egy szurkolónak, hogy miért neki szurkol picit szánalmas. 😀

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 1 éve
gyeek LSU Tigers 8 152 — Stromfeld Aurél fan
Lehet itt baj az öltözőben...🤔 Jerry nem bírt magával...
dande2

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 1 éve
gyeek LSU Tigers 8 152 — Stromfeld Aurél fan
De legalább a csere QB is 5 milliót fog keresni itt jövőre rookie szerződéssel. 😀
iktriad
Who the fuck cares? Szánalmas, hogy a liga egyik örökös vergődő csapatának szurkolsz megszállottan, mégis azért jössz át ide, hogy kiröhögd a seggszagfalvinál sokkal ésszerűbb csapatépítést, és azon ragadsz le, hogy mennyi a fizetése. Ha a pakisztániak cseréltek volna Lance-ért, most nem lenne 5 perced pihenni a hájpolástól, hogy micsoda tehetség és mekkora zseni az aktuális GM (bárki is az).

Szerkesztette: gyeek

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 870 — Saturday Night Lights
Luepke biztos beajánlotta. 😀 😀 😀 Dak milyen boldog lesz.

iktriad
Szerinted rivalisnak jott? Ugyanmar.
Ertelmet nem latom mondjuk.
Blevi
Ennek csak egy értelme lehet.
Megversenyeztetni Prescottot, aki nagy lóvéért cserébe alapszakasz menő.
Dzsokijuing
Semmit nem mutatott Lance jelenleg ami miatt akar Rush helyet is veszelyeztetne.

Osszesegeben a 4. Kor nem sok, csak nem latom azt a QB suttogot aki majd all-prora gyurja itt Trey baratunkat.
Blevi
És ha csak Shanahan rendszere nem feküdt neki?

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
tamas424 Dallas Cowboys 1 744
Lehet itt baj az öltözőben...🤔 Jerry nem bírt magával...
dande2
Igen Jerry egyedul tradel mindenki megkerdezese nelkul. Nojetek mar fel.
Blevi
De nem is írtam ilyet, tanuljatok meg szövegèrteni ☺️gondolatolvasók meg inkább ne legyetek ☺️

Azèrt Dak nem biztos, hogy örvend ennek illetve Rush sem, ebben simán benne van, hogy nem feltétlenül bíznak vagy egyikben vagy másikban. Vagy akkor 3. QBnak is minősèget akarnak tuti ami tuti 🤪 egy próbát mindenesetre megèr, közelről megnèzzèk.
dande2
Lehet en vagyok alulkepzett, de a “ Jerry nem birt magaval” a te olvasotadban mit jelent? 😀
Blevi
Pusztán annyit, hogy erős indikálója lehetett az eseményeknek, (kicsit a show kedvèèrt is, erre azèrt mindig volt hajlam benne) de természetesen
a fia MM ès BS is benne lehetett a törtènetben. Dak nem biztos 🤪
dande2
Én egyszer mertem véleményt leírni Sirianiról az Eagles fórumán és rövid időn belül el lettem küldve elmegyógyintézetbe valamint frusztráltság kezelő trainingre… Te egész jól megúsztad itt 😉
több mint 1 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 41 049 — Így remélem megfelelek nektek.....
Lehet itt baj az öltözőben...🤔 Jerry nem bírt magával...
dande2
Igen Jerry egyedul tradel mindenki megkerdezese nelkul. Nojetek mar fel.
Blevi
De nem is írtam ilyet, tanuljatok meg szövegèrteni ☺️gondolatolvasók meg inkább ne legyetek ☺️

Azèrt Dak nem biztos, hogy örvend ennek illetve Rush sem, ebben simán benne van, hogy nem feltétlenül bíznak vagy egyikben vagy másikban. Vagy akkor 3. QBnak is minősèget akarnak tuti ami tuti 🤪 egy próbát mindenesetre megèr, közelről megnèzzèk.
dande2
Lehet en vagyok alulkepzett, de a “ Jerry nem birt magaval” a te olvasotadban mit jelent? 😀
Blevi
Pusztán annyit, hogy erős indikálója lehetett az eseményeknek, (kicsit a show kedvèèrt is, erre azèrt mindig volt hajlam benne) de természetesen
a fia MM ès BS is benne lehetett a törtènetben. Dak nem biztos 🤪

Szerkesztette: dande2
több mint 1 éve
Blevi 8 298 — Lions & Cowboys fan
Lehet itt baj az öltözőben...🤔 Jerry nem bírt magával...
dande2
Igen Jerry egyedul tradel mindenki megkerdezese nelkul. Nojetek mar fel.
Blevi
De nem is írtam ilyet, tanuljatok meg szövegèrteni ☺️gondolatolvasók meg inkább ne legyetek ☺️

Azèrt Dak nem biztos, hogy örvend ennek illetve Rush sem, ebben simán benne van, hogy nem feltétlenül bíznak vagy egyikben vagy másikban. Vagy akkor 3. QBnak is minősèget akarnak tuti ami tuti 🤪 egy próbát mindenesetre megèr, közelről megnèzzèk.
dande2
Lehet en vagyok alulkepzett, de a “ Jerry nem birt magaval” a te olvasotadban mit jelent? 😀
több mint 1 éve
Blevi 8 298 — Lions & Cowboys fan
Luepke biztos beajánlotta. 😀 😀 😀 Dak milyen boldog lesz.

iktriad
Szerinted rivalisnak jott? Ugyanmar.
Ertelmet nem latom mondjuk.
Blevi
Ennek csak egy értelme lehet.
Megversenyeztetni Prescottot, aki nagy lóvéért cserébe alapszakasz menő.
Dzsokijuing
Semmit nem mutatott Lance jelenleg ami miatt akar Rush helyet is veszelyeztetne.

Osszesegeben a 4. Kor nem sok, csak nem latom azt a QB suttogot aki majd all-prora gyurja itt Trey baratunkat.

Szerkesztette: Blevi
több mint 1 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 41 049 — Így remélem megfelelek nektek.....
Lehet itt baj az öltözőben...🤔 Jerry nem bírt magával...
dande2
Igen Jerry egyedul tradel mindenki megkerdezese nelkul. Nojetek mar fel.
Blevi
De nem is írtam ilyet, tanuljatok meg szövegèrteni ☺️gondolatolvasók meg inkább ne legyetek ☺️

Azèrt Dak nem biztos, hogy örvend ennek illetve Rush sem, ebben simán benne van, hogy nem feltétlenül bíznak vagy egyikben vagy másikban. Vagy akkor 3. QBnak is minősèget akarnak tuti ami tuti 🤪 egy próbát mindenesetre megèr, közelről megnèzzèk.
több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 870 — Saturday Night Lights
Luepke biztos beajánlotta. 😀 😀 😀 Dak milyen boldog lesz.

iktriad
Szerinted rivalisnak jott? Ugyanmar.
Ertelmet nem latom mondjuk.
Blevi
Ennek csak egy értelme lehet.
Megversenyeztetni Prescottot, aki nagy lóvéért cserébe alapszakasz menő.

Szerkesztette: Dzsokijuing

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 27 906
Lehet itt baj az öltözőben...🤔 Jerry nem bírt magával...
dande2
Igen Jerry egyedul tradel mindenki megkerdezese nelkul. Nojetek mar fel.
Blevi
A GM biztos megbeszélte a tulajdonossal, aztán mindketten rábólintottak és így lett a trade.
Kampman
Ironia detektor nem mukodott akkor.

Csinal a Cowboys valami megkerdojelezhetot es jonnek a megmondo emberek hogy Jerry gyogyszere elgurult. A Jones csaladnak nagy befolyasa van a dontesekre de egy franchise es Cowboys sem igy mukodik.

Azt meg mondjuk mindenki elfelejti, hogy a cantoni beiktatasa kozben kb minden volt jatekos megemliti hogy milyen jo arc.
Blevi
Én próbáltam iróniával válaszolni az iróniára, de majd legközelebb egyeztetjük az irónia detektorainkat.