Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 5 éve
Hope San Francisco 49ers Penn State Nittany Lions 138
Hát ezek a draft előtti kinek ki tetszik dolgok sokat nem jelentenek. Három éve a top négy irányító közül egytől féltem nagyon: Allentől. Mayfield karakterproblémásnak látszott, plusz alacsonynak is, és nem is volt atletikus. Darnoldban látszott potenciál, de fiatal volt, és sophomore-ként gyengébb éve volt, mint redshirt freshmanként. A "legérettebbnek" Rosen nézett ki a társaságból. Hát nagyon bejött. 😀 A tavalyi classról nem is beszélve, ahol Burrowt mondjuk általános elismerés övezte, de Herbertnél minden egyes pozitív véleményre jutott kettő negatív.

Az a baj, hogy ritkán jön a draftra öt olyan fiatal irányító is, aki reach nélkül joggal draftolható top15-ben. Ilyen évben top5-ben draftolva QB needes csapatként papíron húzni kéne, mert mikor húzunk, ha nem ilyen évben. És benne van, hogy az ötből akár három-négy is beválik, köztük olyan is, aki hátrébb megy ki, mint az 1/5. Közben mégse tudom egyikre se jó szívvel azt mondani, hogy húzzuk ki, mert ott a Broncos franchise irányítója, csak le kell érte nyúlni. (Lawrence-n kívül, aki azért elég bust biztosnak tűnik. De a bust biztos nem jelenti azt, hogy évek múlva ne állhassunk úgy, hogy mondjuk csak a 3. legjobb lesz ezek közül.) Az én személyes kedvencem egyébként Wilson, benne akár Mahomesi plafont is látok. De jó helyre kell neki kerülni, hogy ki is jöjjön. Shanahan az lenne, de hogy a Jets az lesz-e az már kérdőjel.

(Engem egyébként meglepett, hogy mind McVay mind Shanny így eldobták a Goff ill Gerappa projektet. McVay kevésbé, nem ő választotta Goff-ot. De Shanny igen, Ő tradelt érte, és ő hosszabbított is Gerappával. És azon kívül, hogy nem tudta neki megnyerni a Superbowl-t élete kb. 20. NFL meccsén, Gerappa azért elég sok jó meccset is lerakott. A sérülékenység értem, hogy probléma lett, de így is meglep, hogy ilyen hamar feladta és ennyit kockáztat, hogy egy új fiatalt hozzon. Simán lehet, hogy neki lesz igaza, de azért meglepő lépés volt.)
peterk2005
McVay ott hibás hogy akkor miért hosszabbítottak vele?
Soknak tűnik az a 3 első kör, de továbbra se látom olyan vészesnek, ha nem lesz ennyi sérült akkor ebben a rendszerben egy akár későbbi bust újoncal is 1/15 meglenne szerintem. Ha nem is válik be valaki, pénzügyileg 3 évig meglehet tartani a Bosa, Warner féle talenteket. Nyílván a gyűrű kell legyen a cél de JG-nek megvan a plafonja ezt próbálják megugrani, ha nem legalább az anyagiak helyrerázódnak. 🙃

Ha Jones lesz a pick akkor már kevésbé fogom jól értékelni ezt, JG szint a plafonja, Fieldsel vagy Lancel új lehetőségek tárháza lenne.
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 266
Mind az öt topból tudna Shanny kihozni egy csomó mindent, de sztem pont Jones nem adna annyit hozzá Jimmyhez képest.

Wilson és Fields a kimozgásokkal, többféle option, RPO játékokkal lehetőségek tárházát nyithatná meg. A mélységi játékra (Deebo Samuel, Aiyuk ebben is jók) ők alkalmasabbak Jonesnál, aki messzire egyszerűen túlzottan pontatlan.

Lance-ben én nem látok sokat, sztem ő prospectként nem jobb Wentz-nél.
Willie Parker
Shannynek sztem Jones az öngól, azért abban a stretch-WCO-koncepcióban bőven van vertikális play action, amire azért nem az igazi Mac, ráadásul rá még optiont se hívhatsz, hogy legalább legyen vmi kompenzáció.
empty taxi
Szerintem ugyanazt gondoljuk, írjuk 😊
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
Hát ezek a draft előtti kinek ki tetszik dolgok sokat nem jelentenek. Három éve a top négy irányító közül egytől féltem nagyon: Allentől. Mayfield karakterproblémásnak látszott, plusz alacsonynak is, és nem is volt atletikus. Darnoldban látszott potenciál, de fiatal volt, és sophomore-ként gyengébb éve volt, mint redshirt freshmanként. A "legérettebbnek" Rosen nézett ki a társaságból. Hát nagyon bejött. 😀 A tavalyi classról nem is beszélve, ahol Burrowt mondjuk általános elismerés övezte, de Herbertnél minden egyes pozitív véleményre jutott kettő negatív.

Az a baj, hogy ritkán jön a draftra öt olyan fiatal irányító is, aki reach nélkül joggal draftolható top15-ben. Ilyen évben top5-ben draftolva QB needes csapatként papíron húzni kéne, mert mikor húzunk, ha nem ilyen évben. És benne van, hogy az ötből akár három-négy is beválik, köztük olyan is, aki hátrébb megy ki, mint az 1/5. Közben mégse tudom egyikre se jó szívvel azt mondani, hogy húzzuk ki, mert ott a Broncos franchise irányítója, csak le kell érte nyúlni. (Lawrence-n kívül, aki azért elég bust biztosnak tűnik. De a bust biztos nem jelenti azt, hogy évek múlva ne állhassunk úgy, hogy mondjuk csak a 3. legjobb lesz ezek közül.) Az én személyes kedvencem egyébként Wilson, benne akár Mahomesi plafont is látok. De jó helyre kell neki kerülni, hogy ki is jöjjön. Shanahan az lenne, de hogy a Jets az lesz-e az már kérdőjel.

(Engem egyébként meglepett, hogy mind McVay mind Shanny így eldobták a Goff ill Gerappa projektet. McVay kevésbé, nem ő választotta Goff-ot. De Shanny igen, Ő tradelt érte, és ő hosszabbított is Gerappával. És azon kívül, hogy nem tudta neki megnyerni a Superbowl-t élete kb. 20. NFL meccsén, Gerappa azért elég sok jó meccset is lerakott. A sérülékenység értem, hogy probléma lett, de így is meglep, hogy ilyen hamar feladta és ennyit kockáztat, hogy egy új fiatalt hozzon. Simán lehet, hogy neki lesz igaza, de azért meglepő lépés volt.)

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 163 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
A QB leírásokkal teljesen egyetértek.
(Pont ezért szerintem nagy baromságot csinál a SF, ha nem Fields-et húzza, hanem Jonest.)
Jonesról nekem sincs jó véleményem, ugye neki voltak piával kapcsolatos dolgai (állítólag egy másikat el is sikáltak neki, de arról már twitter bejegyzést sem találok) Willie Parker
A karakter dolgokról nincs véleményem, ezt döntsék el akik kihúzzák. Azt is megértem, akit zavar, azt is akit nem, én ebben inkább nem döntök. Az már sokkal inkább izgat engem is, hogy a Niners vajon kiért mehetett fel, mert Shanahan lényegében mindenféle típusú irányítóval dolgozott, döntően sikeresen. Schaub-ból pl. évekig korrekt, sőt 5000 yardos irányítót csinált. Aztán ott volt RGIII, akivel egy Lamarr féle évet hozott össze rookie-ként. Ryanból nem sokkal később MVP évet hozott ki, aztán Jimmyvel meg újra SB-ba jutott. Szerintem nem atletikus képességek lesznek nála a döntő szempontok, hanem az, hogy kiben érzi a legbiztosabban a legtöbbet. Nekem vannak preferenciáim, ahogy nektek is, de Shanahan egész más szinten nézi a dolgot, dunsztom sincs, hogy kiben mit lát meg vagy nem lát meg. Érdekes lesz.

Broncos szempontból egyszerűen csak azért nem tetszik most a QB húzás, mert az a lecsorgó negyedik lenne. Akármennyire is crapshot a draft, három másik csapat három szintén hozzáértő scout teamje otthagyja azt a negyediket, ezt kényszer döntésnek érzem. Másrészt viszont másodszor húznánk top5-ben nem irányítót három éven belül úgy, hogy 2015 óta egyértelműen az irányítót keressük. 2018-ban ott hagytunk 2 franchise irányítót. Ha kiderülne, hogy idén is kettőt ott hagytunk, az nem fog jól mutatni.
peterk2005
Tudom csak egy pro day, tudom h benne van pár rossz dobás bárkiben, de minden idők legpontosabbjától azért ez megmosolyogtató:
 www.youtube.com/watch?v=B30_Qiv9NG8

Azt is értem h ő egy pocket Qb, oda nem kell kibaszni magad, de azért na:

A piálós ügyei sem azt mutatják h fejben rendben van, sőt nekem azt mutatja h közelebb van Johnny Footballhoz, mint Bradyhez (1x azt mondod h fiatal, mindenki megbotlik, szvsz 2-nél már karakterprobléma).
Általános Doktor
Ezzel a dobással látva Sanyi fejét el is dőlt hogy nem ő lesz az
Hope
Sztem am ezek -az általam is linkelt vidik- csak hangulatkeltésre jók, azért ne gondoljuk h egy rosszabbra sikeredett pro day miatt megváltoztatják a véleményüket MIUTÁN eladtak 3 első kört egy nekik tetsző jelöltért (függetlenül attól h kiért mentek fel). Mindenesetre vicces az biztos.

Közben néztem még több vidit Mac Jones uraságról és mozgásból kifejezetten szar, szal az ilyen bootleges O#-be ő nem day1 fit szvsz.

Megjegyzem, minél többet nézem ezt a classt, annál jobban elmegy a kedvem h QB-t húzzunk. Egyedül Fields tetszik a maradék 3-ból, de neki elég nagy red flag ez a lassú döntéshozatal/nyomásérzékenység h feltradeljünk érte. Bár érzésre ez jobban tanítható mint a pontosság, de biztos van olyan QB guru aki ennek az ellenkezőjét mondja...

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 5 éve
Hope San Francisco 49ers Penn State Nittany Lions 138
A QB leírásokkal teljesen egyetértek.
(Pont ezért szerintem nagy baromságot csinál a SF, ha nem Fields-et húzza, hanem Jonest.)
Jonesról nekem sincs jó véleményem, ugye neki voltak piával kapcsolatos dolgai (állítólag egy másikat el is sikáltak neki, de arról már twitter bejegyzést sem találok) Willie Parker
A karakter dolgokról nincs véleményem, ezt döntsék el akik kihúzzák. Azt is megértem, akit zavar, azt is akit nem, én ebben inkább nem döntök. Az már sokkal inkább izgat engem is, hogy a Niners vajon kiért mehetett fel, mert Shanahan lényegében mindenféle típusú irányítóval dolgozott, döntően sikeresen. Schaub-ból pl. évekig korrekt, sőt 5000 yardos irányítót csinált. Aztán ott volt RGIII, akivel egy Lamarr féle évet hozott össze rookie-ként. Ryanból nem sokkal később MVP évet hozott ki, aztán Jimmyvel meg újra SB-ba jutott. Szerintem nem atletikus képességek lesznek nála a döntő szempontok, hanem az, hogy kiben érzi a legbiztosabban a legtöbbet. Nekem vannak preferenciáim, ahogy nektek is, de Shanahan egész más szinten nézi a dolgot, dunsztom sincs, hogy kiben mit lát meg vagy nem lát meg. Érdekes lesz.

Broncos szempontból egyszerűen csak azért nem tetszik most a QB húzás, mert az a lecsorgó negyedik lenne. Akármennyire is crapshot a draft, három másik csapat három szintén hozzáértő scout teamje otthagyja azt a negyediket, ezt kényszer döntésnek érzem. Másrészt viszont másodszor húznánk top5-ben nem irányítót három éven belül úgy, hogy 2015 óta egyértelműen az irányítót keressük. 2018-ban ott hagytunk 2 franchise irányítót. Ha kiderülne, hogy idén is kettőt ott hagytunk, az nem fog jól mutatni.
peterk2005
Tudom csak egy pro day, tudom h benne van pár rossz dobás bárkiben, de minden idők legpontosabbjától azért ez megmosolyogtató:
 www.youtube.com/watch?v=B30_Qiv9NG8

Azt is értem h ő egy pocket Qb, oda nem kell kibaszni magad, de azért na:

A piálós ügyei sem azt mutatják h fejben rendben van, sőt nekem azt mutatja h közelebb van Johnny Footballhoz, mint Bradyhez (1x azt mondod h fiatal, mindenki megbotlik, szvsz 2-nél már karakterprobléma).
Általános Doktor
Ezzel a dobással látva Sanyi fejét el is dőlt hogy nem ő lesz az
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 287 — NFL bracket champion '26
Mind az öt topból tudna Shanny kihozni egy csomó mindent, de sztem pont Jones nem adna annyit hozzá Jimmyhez képest.

Wilson és Fields a kimozgásokkal, többféle option, RPO játékokkal lehetőségek tárházát nyithatná meg. A mélységi játékra (Deebo Samuel, Aiyuk ebben is jók) ők alkalmasabbak Jonesnál, aki messzire egyszerűen túlzottan pontatlan.

Lance-ben én nem látok sokat, sztem ő prospectként nem jobb Wentz-nél.
Willie Parker
Shannynek sztem Jones az öngól, azért abban a stretch-WCO-koncepcióban bőven van vertikális play action, amire azért nem az igazi Mac, ráadásul rá még optiont se hívhatsz, hogy legalább legyen vmi kompenzáció.
empty taxi
Pedig elég sok pletyka mondja őt oda, szted kit visznek, illetve te kit vinnél?
Általános Doktor
Ha megy a papírforma (1/1 Lawrence, 1/2 Wilson) én Fieldset, benne is van kockázat, mert mozgásból annyira nem pontos, viszont lábon hozzá tud tenni annyit h arra Shanny írjon playt, plusz Wilson mellett deep ballban ő a legjobb ebben a classban. Az h kicsit hajlamos sokat tökölni a zsebben, azt én annyira nem érzem parának ha Trent Williams meg Alex Mack védi a seggét.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 163 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Mind az öt topból tudna Shanny kihozni egy csomó mindent, de sztem pont Jones nem adna annyit hozzá Jimmyhez képest.

Wilson és Fields a kimozgásokkal, többféle option, RPO játékokkal lehetőségek tárházát nyithatná meg. A mélységi játékra (Deebo Samuel, Aiyuk ebben is jók) ők alkalmasabbak Jonesnál, aki messzire egyszerűen túlzottan pontatlan.

Lance-ben én nem látok sokat, sztem ő prospectként nem jobb Wentz-nél.
Willie Parker
Shannynek sztem Jones az öngól, azért abban a stretch-WCO-koncepcióban bőven van vertikális play action, amire azért nem az igazi Mac, ráadásul rá még optiont se hívhatsz, hogy legalább legyen vmi kompenzáció.
empty taxi
Pedig elég sok pletyka mondja őt oda, szted kit visznek, illetve te kit vinnél?

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 287 — NFL bracket champion '26
Mind az öt topból tudna Shanny kihozni egy csomó mindent, de sztem pont Jones nem adna annyit hozzá Jimmyhez képest.

Wilson és Fields a kimozgásokkal, többféle option, RPO játékokkal lehetőségek tárházát nyithatná meg. A mélységi játékra (Deebo Samuel, Aiyuk ebben is jók) ők alkalmasabbak Jonesnál, aki messzire egyszerűen túlzottan pontatlan.

Lance-ben én nem látok sokat, sztem ő prospectként nem jobb Wentz-nél.
Willie Parker
Shannynek sztem Jones az öngól, azért abban a stretch-WCO-koncepcióban bőven van vertikális play action, amire azért nem az igazi Mac, ráadásul rá még optiont se hívhatsz, hogy legalább legyen vmi kompenzáció.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 163 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
A QB leírásokkal teljesen egyetértek.
(Pont ezért szerintem nagy baromságot csinál a SF, ha nem Fields-et húzza, hanem Jonest.)
Jonesról nekem sincs jó véleményem, ugye neki voltak piával kapcsolatos dolgai (állítólag egy másikat el is sikáltak neki, de arról már twitter bejegyzést sem találok) Willie Parker
A karakter dolgokról nincs véleményem, ezt döntsék el akik kihúzzák. Azt is megértem, akit zavar, azt is akit nem, én ebben inkább nem döntök. Az már sokkal inkább izgat engem is, hogy a Niners vajon kiért mehetett fel, mert Shanahan lényegében mindenféle típusú irányítóval dolgozott, döntően sikeresen. Schaub-ból pl. évekig korrekt, sőt 5000 yardos irányítót csinált. Aztán ott volt RGIII, akivel egy Lamarr féle évet hozott össze rookie-ként. Ryanból nem sokkal később MVP évet hozott ki, aztán Jimmyvel meg újra SB-ba jutott. Szerintem nem atletikus képességek lesznek nála a döntő szempontok, hanem az, hogy kiben érzi a legbiztosabban a legtöbbet. Nekem vannak preferenciáim, ahogy nektek is, de Shanahan egész más szinten nézi a dolgot, dunsztom sincs, hogy kiben mit lát meg vagy nem lát meg. Érdekes lesz.

Broncos szempontból egyszerűen csak azért nem tetszik most a QB húzás, mert az a lecsorgó negyedik lenne. Akármennyire is crapshot a draft, három másik csapat három szintén hozzáértő scout teamje otthagyja azt a negyediket, ezt kényszer döntésnek érzem. Másrészt viszont másodszor húznánk top5-ben nem irányítót három éven belül úgy, hogy 2015 óta egyértelműen az irányítót keressük. 2018-ban ott hagytunk 2 franchise irányítót. Ha kiderülne, hogy idén is kettőt ott hagytunk, az nem fog jól mutatni.
peterk2005
Tudom csak egy pro day, tudom h benne van pár rossz dobás bárkiben, de minden idők legpontosabbjától azért ez megmosolyogtató:
 www.youtube.com/watch?v=B30_Qiv9NG8

Azt is értem h ő egy pocket Qb, oda nem kell kibaszni magad, de azért na:

A piálós ügyei sem azt mutatják h fejben rendben van, sőt nekem azt mutatja h közelebb van Johnny Footballhoz, mint Bradyhez (1x azt mondod h fiatal, mindenki megbotlik, szvsz 2-nél már karakterprobléma).

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 5 éve
Gerichill Denver Broncos 547
én remélem peterk-nak van igaza, mert akkor kihúzza a 49ers mekit, mi meg ráhajtunk az ohiós gyermekre

Cruyffista
Aztán átképezzük WR-nek. 😅
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 266
A QB leírásokkal teljesen egyetértek.
(Pont ezért szerintem nagy baromságot csinál a SF, ha nem Fields-et húzza, hanem Jonest.)
Jonesról nekem sincs jó véleményem, ugye neki voltak piával kapcsolatos dolgai (állítólag egy másikat el is sikáltak neki, de arról már twitter bejegyzést sem találok) Willie Parker
A karakter dolgokról nincs véleményem, ezt döntsék el akik kihúzzák. Azt is megértem, akit zavar, azt is akit nem, én ebben inkább nem döntök. Az már sokkal inkább izgat engem is, hogy a Niners vajon kiért mehetett fel, mert Shanahan lényegében mindenféle típusú irányítóval dolgozott, döntően sikeresen. Schaub-ból pl. évekig korrekt, sőt 5000 yardos irányítót csinált. Aztán ott volt RGIII, akivel egy Lamarr féle évet hozott össze rookie-ként. Ryanból nem sokkal később MVP évet hozott ki, aztán Jimmyvel meg újra SB-ba jutott. Szerintem nem atletikus képességek lesznek nála a döntő szempontok, hanem az, hogy kiben érzi a legbiztosabban a legtöbbet. Nekem vannak preferenciáim, ahogy nektek is, de Shanahan egész más szinten nézi a dolgot, dunsztom sincs, hogy kiben mit lát meg vagy nem lát meg. Érdekes lesz.

Broncos szempontból egyszerűen csak azért nem tetszik most a QB húzás, mert az a lecsorgó negyedik lenne. Akármennyire is crapshot a draft, három másik csapat három szintén hozzáértő scout teamje otthagyja azt a negyediket, ezt kényszer döntésnek érzem. Másrészt viszont másodszor húznánk top5-ben nem irányítót három éven belül úgy, hogy 2015 óta egyértelműen az irányítót keressük. 2018-ban ott hagytunk 2 franchise irányítót. Ha kiderülne, hogy idén is kettőt ott hagytunk, az nem fog jól mutatni.
peterk2005
Mind az öt topból tudna Shanny kihozni egy csomó mindent, de sztem pont Jones nem adna annyit hozzá Jimmyhez képest.

Wilson és Fields a kimozgásokkal, többféle option, RPO játékokkal lehetőségek tárházát nyithatná meg. A mélységi játékra (Deebo Samuel, Aiyuk ebben is jók) ők alkalmasabbak Jonesnál, aki messzire egyszerűen túlzottan pontatlan.

Lance-ben én nem látok sokat, sztem ő prospectként nem jobb Wentz-nél.
több mint 5 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 981
Börtönválogatottat építünk majd, szóval jön nemsokára a joáras Watson és mehet a Bad Boys Broncos 😊
FLZOLI
Egyértelműen hoznám akkor is, ha esetleg egy évre eltiltják. Talán még olcsóbb is lenne. 😀

Szerkesztette: rob3r7o

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Börtönválogatottat építünk majd, szóval jön nemsokára a joáras Watson és mehet a Bad Boys Broncos 😊

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 004 — The Mathematician
én remélem peterk-nak van igaza, mert akkor kihúzza a 49ers mekit, mi meg ráhajtunk az ohiós gyermekre

Cruyffista
kivéve ha a panthers kihúzza

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
én remélem peterk-nak van igaza, mert akkor kihúzza a 49ers mekit, mi meg ráhajtunk az ohiós gyermekre

több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
A QB leírásokkal teljesen egyetértek.
(Pont ezért szerintem nagy baromságot csinál a SF, ha nem Fields-et húzza, hanem Jonest.)
Jonesról nekem sincs jó véleményem, ugye neki voltak piával kapcsolatos dolgai (állítólag egy másikat el is sikáltak neki, de arról már twitter bejegyzést sem találok) Willie Parker
A karakter dolgokról nincs véleményem, ezt döntsék el akik kihúzzák. Azt is megértem, akit zavar, azt is akit nem, én ebben inkább nem döntök. Az már sokkal inkább izgat engem is, hogy a Niners vajon kiért mehetett fel, mert Shanahan lényegében mindenféle típusú irányítóval dolgozott, döntően sikeresen. Schaub-ból pl. évekig korrekt, sőt 5000 yardos irányítót csinált. Aztán ott volt RGIII, akivel egy Lamarr féle évet hozott össze rookie-ként. Ryanból nem sokkal később MVP évet hozott ki, aztán Jimmyvel meg újra SB-ba jutott. Szerintem nem atletikus képességek lesznek nála a döntő szempontok, hanem az, hogy kiben érzi a legbiztosabban a legtöbbet. Nekem vannak preferenciáim, ahogy nektek is, de Shanahan egész más szinten nézi a dolgot, dunsztom sincs, hogy kiben mit lát meg vagy nem lát meg. Érdekes lesz.

Broncos szempontból egyszerűen csak azért nem tetszik most a QB húzás, mert az a lecsorgó negyedik lenne. Akármennyire is crapshot a draft, három másik csapat három szintén hozzáértő scout teamje otthagyja azt a negyediket, ezt kényszer döntésnek érzem. Másrészt viszont másodszor húznánk top5-ben nem irányítót három éven belül úgy, hogy 2015 óta egyértelműen az irányítót keressük. 2018-ban ott hagytunk 2 franchise irányítót. Ha kiderülne, hogy idén is kettőt ott hagytunk, az nem fog jól mutatni.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 266
Ahogy sejteni lehetett, Fields pro dayét választottuk, így sem Mac Jones, sem Surtain nyílt napján nem voltak ott a nagy nevek tőlünk annak ellenére, hogy 2 is volt belőlük. Caleb Farley állítása szerint pedig több hosszabb online interjúja volt a Broncos-zal. Ő sérült jelenleg.
Cruyffista
Közben izomból bújtam/om az idei QB classt, hogy érdemi vitát is folytathassunk. Az eddigi meglátásaim:

Ha feltesszük h Wilson és Lawrence kimegy az első két pickkel, akkor a maradék közül nekem Fields tetszik a legjobban.

Ugyanakkor nála is látok problémákat, főleg abban h sokat vár, sok sack van abból h egyszerűen nem dobja el időben (akár a pályán kívülre), és a blitzekkel is meggyűlhet a baja, de kellően pontos és erős a karja + még futni is tud ha kell + 2 év jó játék van mögötte. Nézegettem interjúkat is vele, nekem ő szimpi, kellően magabiztos, de nem flegma, tudja h mikor mit kell mondania, így ez a rész is pipa nálam.
Összegezve őt sem látom olyan játékosnak akiért mindenáron fel kéne tradelni, de látom azt a -sztem mérsékelten tanítható- veleszületett pontosságot, és az ahhoz tartozó fizikai adottságokat, amiért el tudom fogadni ha az FO mégiscsak azt mondja h rá kell repülni.

Lance nekem egy nagy ha, egy nagy projekt. Hiába tűnik nagyon menőnek h 1 INT-et dobott, de én nem látom kellően pontosnak (eleve alig passzoltatták), nekem érzésre nem olvassa a célpontjait sem végig, helyette fut (ami sokszor jól kijött, meg szép highlightok vannak belőle, de nfl szinten sztem ezt sokkal jobban büntetik), sokszor nem áll bele rendesen a dobásokba, cserébe kurvaerős karja van, de ügye elég sok bustnak volt kurvaerős karja. Engem Josh Allenre emlékeztet, csak érzésre kisebb a pályán, ami szintén nem túl jó ómen.
Sztem nála Lock JELENLEG egyértelműen jobb | úgy h benne is van potenciál a további fejlődésre | és Lance csak lutrival lesz ilyen vagy jobb, ha egyáltalán. Persze a második körben, vagy egy combos letrade után rá lehet ilyen játékosokra próbálni, mert a beszámolók szerint alázatos ami a tanulást illeti és nála tényleg van egy olyan futófaktor, ami Locknál nincs meg | (még ha ő is mobilnak mondható), | de jelenleg mindenki arról beszél h akár még fel is kéne menni érte, amit én egyáltalán nem látok indokolhatónak.

Jones (ha csak a statokat nézed) úgy nézhet ki mint aki vmi űberpontos játékos és valóban jól dobja a rövid ütempasszokat, de 10 yardon túl nekem nem tűnik annak, futni sem tud, sőt pontosabb a szobor kifejezés + ne felejtsük el h az alabamai halálcsillag O#ben játszott. Olvastam h milyen intelligens a srác, ezért megnéztem pár interjúját (nem csak neki) és azt ugyan nem mondanám h hülye, de nekem egy ütnivaló flegma kis fasznak tűnt, mintsem intelligens vezérnek.
Sok helyen olvasgatok ilyen bradys összehasonlításokat is, hát nem tudom, nekem inkább hasonlít A.J. McCarronra, mint Bradyre.
Amikor először olvastam a pletykákat h Mac Jonesért megy fel a 49ers, akkor azt hittem h vmi viccet olvasok, de belegondolva sztem elég jó fit a Shanahan féle rendszerbe, így ha tippelnek kéne akkor azt mondanám h ő lesz a 3. kiválasztott.

Ha valóban így lesz, akkor egyrészt király, mert elkerüljük azt aki a legkevésbé tetszik, másrészt legitim igény lehet h fel kéne menni Fieldsért, de nem győztem még meg magam h ez egy kihagyhatatlan lehetőség. Lance nálam hátratrade után jöhetne csak szóba egyelőre, mert nem látom h minek Lock mellé egy ekkora projekt.
Általános Doktor
A QB leírásokkal teljesen egyetértek.

(Pont ezért szerintem nagy baromságot csinál a SF, ha nem Fields-et húzza, hanem Jonest.)

Jonesról nekem sincs jó véleményem, ugye neki voltak piával kapcsolatos dolgai (állítólag egy másikat el is sikáltak neki, de arról már twitter bejegyzést sem találok)

 www.al.com/alabamafootball/2017/11/alabama_reserve_qb_arrested_fo.html

Az a fej 😊
 images.app.goo.gl/aBopZqmVA3jH3cmD9

Edit: na az első a 2017-es, a másik egy 2019-es, ez itt, ami nem elérhető:

 oanow.com/sports/college/alabama-freshman-qb-mac-jones-arrested-for-dui/article_0c871c6e-9b30-5dcc-864e-34289c44a537.html

Szerkesztette: Willie Parker
több mint 5 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 163 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Összegezve erősen kérdéses h egy fizikailag limitált prospectért, pusztán amiatt mert egy évig tényleg jó számokat hoz (elit társsakkal), szal h ezért megéri-e korai picke(ke)t beáldozni.
Általános Doktor
Azok a jó számok konkrétan jobbak, mint tavaly Burrow számai. Ami az NCAA törtélelem legjobb számai voltak.

A karakterrel kapcsolatban pedig amennyi ilyen cikk van, annyi ellenkezője is. (Chris Simms szerint például egy edzésmániás, filmroom buzi.) Nyilván nagyon fontos szempont, de ez jelenleg 5 prospect közül 5 prospectnél ismeretlen tényező. Nem tűnik semelyik egy Manzielnek, kb. ennyit látni, a többi majd kiderül. A karja rendben van Jones-nak is, kényelmesen eldob 60-65 yardra, az NFL-ben ez bőven elég. A pontossága pedig elit. És ami a legjobb tulajdonsága, hogy a pontosság nem változik, ha szűkül a zseb, ha nincs körülötte 1 yardnyi hely, hogy lendíthessen, stb. Amikor ilyent látok, nem érdekel, hogy hol játszik, kik az elkapói, mennyire más a college, mert a bezáródó zseb az a hátsó udvarban is bezáródó zseb. Tua ebben pl. a kanyarban nem volt 1 évvel korábban, ő szórt rendesen, mint a ruszki géppuska. 😊 Szerintem Lock is jó prospect volt (megérte ott ledraftolni ahol elhoztuk, más kérdés, hogy mi lett aztán), de ez a Jones kölyök nagyjából mindenben egy szinttel jobb nála. Kivéve a szaladgálás. Amiben mondjuk Lock se elit. Más dolgokban viszont verseny se lenne belőle szerintem. Kb. a második edzésnapon nyerne Jones.

De mindegy is, Elway ugyan nem szól már bele elvileg, de nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen srác draftolását szó nélkül hagyná. Nagyon nem az ő típusa. Ebből a szempontból tényleg nem passzol Denverbe.
peterk2005
Jones sztem egy értő edző alatt, szétscriptelt O#-ben képes lesz az nfl-ben is jól játszani. Mert ezekhez a rövid ütempasszokhoz nyilvánvalóan nem csak az kell h pontosan tudj dobni, hanem az is h értsd h mi következik. Innen nézve Shanny alatt több mint valószínű h nem lesz bust. Hogy érni fog-e 3. első kört, az majd kiderül, mert ahhoz az kell h FR.QB váljék belőle, nekem erős kétségeim vannak ezzel kapcsolatban, de ezt majd a jövő eldönti.

A Burrows összehasonlítás azért nekem erősen sántít, csak két példát kiemelve:

- Burrow 124 alkalommal dobott "szűk ablakba", míg ez a szám Jonesnál 44 | (Fields 54-e is kevés, ha már itt tartunk) | . Hadd ne kelljen magyarázni h melyik esetben nagyobb érték az elit passzpontossági mutató.
- Jones dobott a legtöbbet "wide open" elkapónak, ez olyannyira igaz, hogy több, mint 600!! yarddal többet szerzett ebből, mint a második QB a ligában.

Ettől még az elkapás% számai elitek és nyilván az ember nyugodtabb ha amiatt kell izgulni h ez ne essen le, mintha amiatt izgulna h a gyengébb % nőjön.

A filmnézős részhez: én ezt innen nem tudom cáfolni, ami nekem nem szimpi az a testbeszéde, meg a dumája az interjúkon. Aztán az is lehet h szimplán csak nekem nem jön be a hanglejtése, és valójában vezér a pályán és azon kívül is, de nekem egyáltalán nem jön ez át.

Mindent összegezve én nem örülnék neki a draft napján, Lock nekem szimpibb és több potenciált is látok benne, de ha őt húznánk, akkor másnap már nyilván két kézzel kapaszkodnék a pozitívumokba.

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
Összegezve erősen kérdéses h egy fizikailag limitált prospectért, pusztán amiatt mert egy évig tényleg jó számokat hoz (elit társsakkal), szal h ezért megéri-e korai picke(ke)t beáldozni.
Általános Doktor
Azok a jó számok konkrétan jobbak, mint tavaly Burrow számai. Ami az NCAA törtélelem legjobb számai voltak.

A karakterrel kapcsolatban pedig amennyi ilyen cikk van, annyi ellenkezője is. (Chris Simms szerint például egy edzésmániás, filmroom buzi.) Nyilván nagyon fontos szempont, de ez jelenleg 5 prospect közül 5 prospectnél ismeretlen tényező. Nem tűnik semelyik egy Manzielnek, kb. ennyit látni, a többi majd kiderül. A karja rendben van Jones-nak is, kényelmesen eldob 60-65 yardra, az NFL-ben ez bőven elég. A pontossága pedig elit. És ami a legjobb tulajdonsága, hogy a pontosság nem változik, ha szűkül a zseb, ha nincs körülötte 1 yardnyi hely, hogy lendíthessen, stb. Amikor ilyent látok, nem érdekel, hogy hol játszik, kik az elkapói, mennyire más a college, mert a bezáródó zseb az a hátsó udvarban is bezáródó zseb. Tua ebben pl. a kanyarban nem volt 1 évvel korábban, ő szórt rendesen, mint a ruszki géppuska. 😊 Szerintem Lock is jó prospect volt (megérte ott ledraftolni ahol elhoztuk, más kérdés, hogy mi lett aztán), de ez a Jones kölyök nagyjából mindenben egy szinttel jobb nála. Kivéve a szaladgálás. Amiben mondjuk Lock se elit. Más dolgokban viszont verseny se lenne belőle szerintem. Kb. a második edzésnapon nyerne Jones.

De mindegy is, Elway ugyan nem szól már bele elvileg, de nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen srác draftolását szó nélkül hagyná. Nagyon nem az ő típusa. Ebből a szempontból tényleg nem passzol Denverbe.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Én nem vagyok QB suttogó, de ha valaki nem elit egy vagy több dologban (atletizmus, karerő, játék olvasása, vezér/győztes mentalitás.... stb.) az eleve halott ügy. El kéne már felejteni, hogy itt valaha is a semmiből ki tud hozni a stáb egy irányítóból valamit. Majd ha lesz egy Reid, McVay, Shanahan a padon, vagy esetleg BoB mint QB coach akkor oké, jöhet a long shot QB a drafton, addig ez hülyeség.

Jól dobja a checkout passzokat, hát remek. A nudli egyetemi védelmek (többsége) ellen jó számokat hoz.... csodás, kinyírják majd az NFL-ben. Csak azért mert legyen rivális szerintem hülyeség hozni Lock mellé valakit. Pláne ha mindegyik kérdőjeles prospect. Vagy akkor dobd a gyereket a kamionok elé, és mond ki, hogy fejlődnie kell, mert különben pad és jön az újonc helyetted.

több mint 5 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 163 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Jones miért nem opció?
peterk2005
1 éves mintából kéne nála leszűrni h mi lesz belőle, amit nehezít, hogy elit társakkal dolgozott végig.

A számai borzasztóan torzítók, a hosszabb passzai közül rengeteg van amit aluldob, de a WR-ek mégis összeszedik, mert elit tehetségek. Az egyértelmű h a fizikai adottságai nem elitek, sem karerő, sem mobilitás, sem úgy általában.

Nekem nem tetszik a hozzáállása sem, flegma az interjúkon, ami nem okvetlen a workout warrior playbook mókusok ismérve, ettől még lehet h az, de kívülről ez nem így jön le.

A rövid ütempasszok az egyéves mintájában elég jól mentek, ami nyilván Bradynél is alap, de én egy Carr-os utat is csak szerencsével nézek ki belőle (Ha a 49ersbe kerül, akkor sztem az elején Shanny O# vinni fogja, de meglepne, ha ezt tudnák konzerválni).

Összegezve erősen kérdéses h egy fizikailag limitált prospectért, pusztán amiatt mert egy évig tényleg jó számokat hoz (elit társsakkal), szal h ezért megéri-e korai picke(ke)t beáldozni.

Szerkesztette: Általános Doktor

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
Jones miért nem opció? Nem 2021-re draftolunk irányítót, hanem reményeink szerint tizenöt évre. Irányítónál nem szempont, hogy "mennyire passzol a sémába", kiváltképp, ha a szakmai stáb éppen összepakolni készül. Márpedig remélem arra készül...

Jones kétségkívül nem a "divatos" Allen, Lamarr (Kapernick, RGIII, stb.) vonal, hanem egy klasszikusabb pocket irányító. De azért, mert Lamarra is lehet manapság playbookot írni, még nem lettek az utóbbiak alkalmatlanok az irányításra. 😊 Az egyik éppen most nyert Superbowlt, nagypapa korában, már nem is a legjobbját hozva.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Igen, Fieldsnek vannak hibái, de azért lenne nagyon jó fogás, mert jobb prospect mint Lock és akár berakható az első szezon végére. Tehát lehetne reálisan verseny a kezdő helyért. Lance-nél érdemes hozzátenni a boom or bust mellé, hogy gyorsabb, és hasonló testcselei vannak, mint Lamarnak. Emellett nála például sokkal jobban dob egyetemi szinten. Tehát ő a Lamar Jackson hatás miatt van ennyire fent, és még ha fel is tesszük hogy nem fog javulni a dobása, a szimpla futójátéka ha hasonlóan fog működni, akkor a hosszú bombák + futójáték + rövid szétosztások kombóra fel lehet húzni egy Ravenshez hasonló O-t.

Jones szerintem nálunk nem opció és én se hoznám. Nekünk az lenne a legjobb szerintem, ha Fields lenne az 5. QB aki leesne nekünk, vagy akiért felcserélnénk. De Lance-nek is örülnék, mert szerintem van tehetség a passzjátékában, nem gondolom, hogy itt megakad. És bár én nem kedvelem a futós csapatokat, egy Ravens szintű O-t bármikor elfogadnánk itt szerint az elmúlt évek után.